Csodálatos Század Viki&Henni forditásai Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

A blogban található összes fordítást szerzői jogvédelem illeti. Annak bármilyen formájú felhasználásához a tulajdonos írásbeli engedélye szükséges!Csodálatos Század Viki&Henni forditásai a török részekből Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

2013. június 22., szombat

40.rész Leirása

40. rész
Hürrem meglátja Valide kezében Leo naplóját. Bevallja, hogy gyerekkoruk óta ismerik egymást, de miután a tatárok jöttek és elvitték, Leo mindenütt kereste, és most rátalált. De a szíve most már Süleymané, és ezt Leonak is megmondta, ezért megkérte, menjen el. Azt is elmondja, hogy Ibrahim találta meg a naplót és megmérgezte Leót. Miközben Valide Hürremet hallgatja, elveszti eszméletét.
Nigar sehol sem találja a naplót, ezért rögtön Gülsahra gyanakszik, követeli, adja vissza. Mahidevran lép közbe, és közli, Validének adta. Mahidevran Hürremet okolja, hogy rosszul lett Valide. Hürrem magyarázatot vár Nigartól, hogy került Validéhez a napló. Nigar elmondja, hogy Gülsah volt, aki ellopta tőle, pedig jól elrejtette a szobájában. Hürrem nem érti, miért nem adta neki oda, vagy semmisítette meg. Biztosan forral valamit ellene! Nigar azt mondja, semmit nem tervez ellene, csak nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert a palotában volt dolga.
Hatice megtudja, hogy amikor Valide rosszul lett, akkor épp vele volt Hürrem. Azt mondja neki, hogy amióta a palotába betette a lábát, nincs nyugtuk. Megfenyegeti, hogy ha az anyjával valami is történik, akkor azt is megbánja, hogy a világra jött. Hürrem Dayetól kéri a naplót, majd megjegyzi, gondoljon a jövőjére. Mit gondol, hogy Valide halála után, vajon ki fogja a Háremet vezetni? Mahidevran?
Valide kéreti Hürremet. Elmondja neki, hogy el fogja küldeni a palotából. Kéri Validét, hogy ne távolítsa el a gyerekeitől, valamint hogy várják meg a Szultánt, hadd hozza meg ő a döntést. De Valide már eldöntötte, elküldi Hürremet.
Daye Nigart kérdi, mit tud a naplóról, Leoról. Nigar azt feleli, hogy Leo szerelmes volt Hürrembe, de Hürrem elküldte. A saját szemével látta, hogy Hürrem ártatlan. Valide azonnal kikészítteti a kocsit, hogy mihamarabb elvigyék Hürremet. Daye tájékozatja a lányt. Valide azt kérdi Hürremtől, miért nem ment el korábban, hiszen, ha a Szultán tudomást szerez a naplóról, úgyis elküldi. Majd Hürrem felmutatja a naplót és elégeti. Daye adta neki, mikor a kocsiról informálta. Valide azt mondja, beszél Süleymannal. Hürrem viszont azt mondja, Süleyman már tud a dologról. Először megölte a lovát, majd Nilüfert … miért csodálkozik?
Sülyeman hazatér, értesül édesanyja betegségéről, aki beszélni óhajt vele. Hürrem köszönetet mond Bali Beynek, hogy szereti a fiát, Mehmetet. Hürrem üdvözli Süleymant, és kifejezi, mennyire hiányzott neki. Majd elpanaszolja, hogy Imam visszautasította adományát, mert csak az Uralkodó Család tagjai adományozhatnak, ő pedig egy szolga, egy háremhölgy. Ekkor Süleyman felszabadítja, és kijelenti, hogy ő többé már nem szolga. Amikor Süleyman Validének is bejelenti ezt, anyja teljesen kiakad. Süleyman ekkor kijelenti, hogy a családjáról ő gondoskodik, és a Validének csak a Háremmel kell foglalkoznia.
Hürrem is bejelenti a Háremben. Úgyhogy most már egyenlőek Mahidevrannal. Kéri Dayet, hogy küldjön adományt Mekkába, Sümbült meg, hogy csináltasson édességet a háremhölgyeknek. Amikor Ibrahim is értesült a fejleményről, hogy Hürrem nem szolga többé, leesett az álla.
Nigar, nyomorultul érzi magát, mert tudja, nincs jövője neki és Ibrahimnak. Főleg, hogy látja mennyire szereti Ibrahim Haticét. Eldönti, hogy levelet ír a férfinak, hogy mennyire szereti, és ezt ő nem bírja tovább, ezért véget vet az életének. Persze, Hatice találja meg ezt a levelet.
Süleyman hívatja Hürremet a szobájába. Azonban visszautasítást kap. Süleyman nem érti, és egyre dühösebb lesz. Még egyszer Hürremért küldet, de a nő ismét visszautasítja. Ezek után Süleyman felbőszülve, már maga megy Hürremhez magyarázatért. Hürrem azt mondja, hogy miután felszabadította, és ő már egy szabad nő, már nem illendő vele hálnia … házasság nélkül!!!

1 megjegyzés:

  1. Tudsz nekem képet kirakni a készből Nigar leugrásáról, vagyis megkísérléséről és ezekről?

    VálaszTörlés