Rustem: "Meghoztad a döntésed? Kinek az oldalán állsz? Szelim vagy Beyazit hercegén?" Suleyman: "A herceg, akit magam után a trónon szeretnék látni.. Szelim herceg"Hurrem: "Ez a tél számomra sosem ér véget. Nem lesz tavasz többé" Beyazid: "Ahogy Musztafa bátyámat, Nagyurunk engem is kitaszított mennyországából..mostantól csak egyetlen út maradt számomra.." Kara: "A szám nem akarja kimondani, de Beyazit herceg személyesen támogatta az árulókat."Ember: "A te utad az én utam is Hercegem."Sokollu: "Nagyurunk a palotába rendelt."Beyazid: "Nem Én nem vagyok olyan, mi t Musztafa bátyám. Nem sétálok saját lábamon a halálomba!"
Selim: "És ez a király. A játék legfontosabb eleme. Ha elveszíted, vége a játéknak. És akkor legyőznek" Suleyman: "A trónon magam után Szelim herceget szeretném látni." Hurrem: "Ha valamivel egymás ellen hangolod őket, élve egy zsákba teszlek és bedoblak a Boszporusz hideg vizébe" Beyazid: "Mostmár csak egyetlen út áll előttem.." Rustem: "Szelim herceg ellen fogsz cselekedni..." Beyazid: "Nem csak ellene.. Hanem Szulejmán Szultán Őfensége ellen is." Selim: "Nem akadályozhatod meg az elkövetkező eseményeket, anyám.." Sokollu: "Nagyurunk visszarendelt a palotádba" Hurrem: "Aki csak egy hajszálukat is meggörbíti, az velem találja szemben magát!"
127. rész
A halál úgy érkezik, mint télen a naplemente, melynek végén úgy érzed, teljesen magadra hagytak.
Kara és Selim beszélget, és Sokullu is a szobában van. Selim: „Beszéltél Beyazittal?” Kara: „Épp tőle jövök. Már el is indította az előkészületeket. Hamarosan el is indul.” Selim: „Nem tetted nyilvánvalóvá, ugye? Nem fog Beyazit gyanakodni, hogy ez is a terv része?” Kara: „Nyugodj meg! Beyahit Herceg nincs olyan állapotban, hogy bármire is gyanakodjon. Azok, akik Mustafa Herceget szerették, veszélyes erő birtokában vannak. Szultánunk megparancsolta, hogy lépjünk közbe. Mi csak egy kicsit jobban felizzuk a tüzet – a lázadás akkora lesz, melyet senki sem képzelt volna!” Sokullu: „Beyazit Herceg nem rántana kardot azok ellen, akik szerették Mustafa Herceget.” Kara: „Mehmet Pasának igaza van. Mostantól Beyazit Herceg szemében a kételkedés fényét fogod látni.” Selim: „Jó. Ahogy Mustafa bátyám, úgy Beyazit is a saját lábán fog gyalogolni a végzete felé.”
Beyazit a teraszon van, mikor Hürrem érkezik. Beyazit: „Selim, parancsom ellenére, nem hagyta el a fővárost. Úgy hallottam, hogy háremével együtt átköltözött a Márvány Palotába.” Hürrem: „Tényleg nőtt a gyűlölködés köztetek! Hagyjátok abba végre!” Beyazit: „Le fogja leplezni a Szultán előtt a Hurichihannal kötött házasságomat. Akkor senki nem lesz képes megmenteni őt a kezeim közül!” Hürrem: „Nem fog. Figyelmeztettem. Te mondod, hogy Selim nem fog? Mi történt? Mint eddig mindig, ő lesz az, aki a függöny mögül előlép! Egyáltalán nem bízom benne, és neked sem kellene, anyám. Vagy az ő oldalán állsz, vagy az enyémen. Középen nem lehetséges.” Hürrem: „Tudatában vagy annak, mit mondtál? Arra kérsz, hogy válasszak a jobb vagy a bal szemem közül, és az egyiket vájjam ki és dobjam el??? Ne merészelj tőlem ilyet kérni! Mindketten a gyerekeim vagytok! Én el tudom nézni a hibáitokat, de a Szultán nem ilyen! Ő nem fog felejteni! Mustafa Herceg kivégzése is bizonyíték erre. Elfelejtetted volna?” Beyazit: „Sem azt nem tudom elfelejteni, hogy egy apa megölte a saját fiát, sem azt, miért történt. Folyamatosan erre gondolok. Folyamatosan.”
Fahriye itallal kínálja Hürremet: „Néhány dokumentumot át kellene nézned, Szultánám.” Hürrem: „Hozhatod.” Sümbül: „Szultánám, Nurbanu Szultána bebocsátását kéri.” Nurbanu: „Szultánám, beszélni óhajtottál velem?” Hürrem: „Tisztában vagyok azzal, mekkora befolyással vagy a Hercegemre. Igazság szerint, pont ezért küldtelek hozzá… hogy irányítsd ezt a hatalmat. Egyetlen kötelességed van, hogy tartsd távol a fiamat a káros szenvedélyektől, és hogy megvédd ellenségeinktől.” Nurbanu: „Te magad is tudod, hogy kezdettől fogva ezt teszem.” Hürrem: „Vannak dolgok, amikről én is tudok. Viszont olyanok is, melyek a hátam mögött történnek, nem igaz?!” Nurbanu: „Hibát követtem el, Szultánám?” Hürrem: „Te voltál, nem igaz? Aki Hurichihant a palotába hívta és felfedte mindenki előtt házasságát Beyazit Herceggel? Te voltál?!” Nurbanu megpróbál tagadni, de Hürrem int a kezével: „Ha még egyszer olyat teszel, amivel a Hercegeimet egymás ellen uszítod, berakatlak egy zsákba és bedobatlak a Boszporusz jéghideg vizébe! Megértetted?” Nurbanu letérdel Hürrem lábai elé: „Bocsáss meg, Szultánám! Mindig hűséges voltam hozzád! Feláldozom életemet teérted! Mindent a Hercegünkért tettem! De ő most nagyon boldogtalan! Szüksége van a támogatásodra! Ne fordítsd el tőlünk arcodat! Ne vedd le rólunk óvó kezedet! Szükségünk van rád!” Hürrem: „Állandóan a gyermekemet támogatom. Ellenségeink azt akarják látni, hogy egymásnak esünk. Nem adhatjuk meg nekik ezt a lehetőséget. Azt kell látniuk, hogy egységesek vagyunk.” Nurbanu bólint.
Fatma, Gülfem és Hurichihan ülnek együtt. Fatma új karperecét mutatja: „Ahmed Pasától kaptam. Nagyon jó ízlése van! És milyen sokat változott! Már egyáltalán nem olyan, mint volt!” Gülfem: „Nagyon szép.” Hurichihan: „Selim a Márvány Palotában van. Tudtál róla?” Fatm: „Nos, legalább nincs előtérben. Ez nem elég Beyazitnak? Amúgy is, ezekben a napokban mindenkit kiraknak. Rüstem helyzete is kiderült, őt is kirakták innen.” Hurichihan gyanakvóan néz Fatmára: „Allah a megmondhatója, hogy nem kedvelem Rüstem Pasát. De tisztában vagyok azzal, hogy Beyazitot támogatja. Ezért sem jó, hogy nincs a palotában.” Fatma és Gülfem nem néznek túláradó örömmel. Fatma: „Úgy tűnik, összeállt a farkas és a bárány… Ne álltasd magad, hogy Rüstem Beyazit oldalán áll! Egyik kezével támogat, a másikban viszont tőrt fog, és a hátadba döfi!”
Hürrem Sümbül kíséretében a kertbe tart: „Miért akar Rüstem találkozni velem? Mi történt?” Sümbül: „Bizotsan a testvére, Sinan halála miatt… nagyon megviselte…”
Selim sakkozni tanítja a fiát: „A legfontosabb a király. Ha ő elesik, akkor vége a játéknak.” Nurbanu érkezik. Selim: „Majd később folytatjuk.” Ezzel elküldik a fiukat. Selim: „Miért nézel így ki?” Nurbanu: „Hürrem Szultána mérges rám. Megtudta, hogy én szivárogtattam ki Beyazit házasságát. Azt mondja, még ezek után is támogat bennünket. Csakhogy, nehéz ezt elhinni. Úgy tűnik, elfelejtette ígéretét…” Selim: „Már rég észrevettem, hogy az anyám nem engem támogat. Nem várom, hogy segítsen. Éppen ezért, a saját utamat járom.”
Rüstem: „Szultánám!” Hürrem: „Pasa! A testvéred, Sinan Pasa fontos államférfi volt… Allah nyugosztalja!” Rüstem: „Úgy legyen! Köszönöm, Szultánám.” Hürrem: „Visszaköltöztél az üsküdari palotába?” Rüstem: „Nem maradt más választásom. De mindegy is, hol vagyok. Megtalálnak, utánam jönnek. Allahnak hála, Beyazit Herceg nagyobb őrséget adott mellém.” Hürrem: „Mindannyiunknak nagy a vesztesége.” Rüstem: „De folytatódik! A háború nem áll meg! Most rajtad a sor! Döntöttél már? Kinek az oldalán állsz? Beyazit Hercegén? Selim Hercegén?” Hürrem: „Nem fogok választani a gyerekeim közül!!! Ha az egyiket választom, megtagadom a másikat! Akkor saját magamat tagadom meg!” Rüstem. „Szultánám, ha még nem lenne világos, ki menjen Manisába, súgd meg a Szultánnak, hogy Selimet küldje. Ha ezt tennéd, megóvnád Beyazit Herceget. Tökéletes döntés lenne. Később is állhatnál Selim Herceg oldalára.” Hürrem: „Abban az időben minden más volt. Mustafa Herceg életben volt. Ma teljesen más a helyzet. Hercegeim mindketten egyek számomra!” Rüstem: „Persze, ez egy más világ. De képtelenség, hogy ne válassz oldalt magadnak! Előbb vagy utóbb magad is belátod.” Hürrem: „Soha Rüstem!!!! Soha!!!”
Amasyában Süleyman lábát az orvos kezeli. Süleyman: „Gondoskodásod alatt fájdalmaim csökkentek. Nagyon nagyot tettél, Ferhat Aga! Kérj tőlem, amit csak akarsz!” Ferhat: „Azon túl, hogy veled lehetek, méltóságos Királyom, mi mást kérhetnék? Az Úr adjon neked egészséget és boldogságot!” Süleyman: „Úgy legyen! És neked is, Ferhat Aga… Mennyi ideje vagyok távol a fővárostól?” Ferhat: „Ebben a hónapban lesz két éve, Nagyuram.” Süleyman: „Két év! A múltban, a nép a győzelmeinket ünnepelte, mikor visszatértünk a háborúból. Most távol áll tőlem mindenféle izgalom és öröm… Egykor verseket írtam, hogy kifejezzem annak a nőnek a szépségét, akibe beleszerettem… Most meg már nem is jut eszembe.” Ferhat: „Egyszer egy dervis meglátott egy gólyát és egy varjút együtt repülni. Annyira meglepődött, hogy el sem tudta képzelni, mi történhetett. Mint tudod, a gólyák gólyákkal, varjak varjakkal repülnek. A dervist nagyon kíváncsivá tette, és elkezdte őket megfigyelni. Aztán megértette, hogy mindkét madár sérült volt. Hogy rövidre fogjam, Nagyuram, nem a boldogság és a jólét az, ami összehozza az embereket, hanem épp ellenkezőleg: a fájdalom és a keserű pillanatok.” Süleyman: „Üzenj Ali Pasának! Ideje visszatérnem a fővárosba!” Ferhat: „Ahogy kívánod, Nagyuram.”
Hürrem a teraszán: „Megint elmúlt egy évszak. Mindjárt itt a tavasz. Cihangirom nem fogja látni. Ez a tavasz is a Szultánom nélkül telik el.” Sümbül: „Szultánám, Nagyurunk hamarosan visszatér.” Hürrem: „Nem az a lényeg, hogy jelen legyen. Mihrünnissának igaza volt… A tél, aminek sosem lesz vége, csak most kezdődött számomra… Számunkra nem lesz többé tavasz.”
A piacon birodalmi katonák mindenkit átnéznek. Atmaca és Hussain Cavush megússzák a leleplezést. Hussain: „Mibe keveredtük, Atmaca!” Atmaca: „Sinan Pasa megölésével az egész város engem keres.” Hussain: „Rüstem Pasa áll e mögött! Teljes politikai erejét beveti, máskülönben nem látnál itt ennyi embert!” Atmaca: „Attól fél, hogy ő is úgy végzi, mint a testvére. Ismét megszökött a kezeim közül. Talán, még rólad is készíttetett rajzot, és talán még ezer dukátot is felajánlott érted cserébe. Mindegy is. Biztonságos helyre kellene mennünk. Valamit mondanom kell neked.”
Rüstem felkeresi Beyazitot: „Valami fontosat kell neked elmondanom.” Beyazit: „Gyere. Remélem, már jobban vagy.” Rüstem: „Köszönöm, Hercegem. Sinan testvérem halála valóban nagyon megrázott, de most már jobban vagyok.” Beyazit: „Nagyon jól tudom, mekkora fájdalom egy testvért elveszíteni… nagyon nehéz megszabadulni a hatásától.” Rüstem: „A tűz teljesen elemészti lelkem. Amíg nem bosszulom meg, ezt a tüzet nem tudom csillapítani. Mustafa Herceg fegyverhordozója volt, Atmaca. Ő az oka mindennek! Már számos alkalommal tört az életemre. Legutoljára a szemem előtt ölte meg a testvéremet. Amíg el nem veszem ennek az árulónak az életét, nem nyugodhatok! Tisztában vagyok Mustafa Herceg iránti érzéseiddel… És most te is tudhatok, én hogy érzek most… Csillagaink sosem békélnek meg egymással… Sosem jöttünk ki egymással… Talán ez a halál volt a legjobb mindannyiunk számára… Főleg, neked.” Beyazit: „Miket beszélsz, Rüstem Pasa?! Térj már észhez! Ő a bátyám volt!!! Egy fikarcnyit sem érdekel, mit gondolsz! Jelenlétemben nem beszélhetsz így!” Rüstem: „Bocsáss meg, Hercegem! Mély gyászomban átléptem határaimat, de ez az igazság. Mustafa Herceg már nincs itt, és nekünk azonnal cselekednünk kell! Eljött a te napod! Engedd meg, hogy a te oldaladon legyek, ahogy eddig mindig is! Ne fordíts nekem hátat… Ne fordulj el tőlem, mert én lehetek a legerősebb fegyvered utadon a trón felé!”
Közben Atmaca és Hussain találnak egy eldugott helyet a beszélgetésre. Atmaca: „A rumeli lázadás egész nagyra nőtt. Már úton is vannak!” Hussain: „A környék minden falujából és városából csatlakoztak emberek. Azt is mondják, hogy Beyazit Herceg már el is indult, hogy megállítsa a lázadást.” Atmaca: „Mi történt, Hussain Cavush? Mit tervezel?” Hussain: „A legtöbb janicsár még mindig kint van a fronton. És a fővárosi őrség nagy része Beyazit Herceggel fog tartani. Gondokat okozhatnak. Ismételten Rüstem Pasa ellen kell cselekednünk.” Atmaca: „És utána mi lesz?” Hussain: „A palotába kell mennünk, és minden szembe jövő embert le kell kaszabolnunk!” Atmaca: „És ezek után felsegítenéd az ál Mustafát a trónra? Ez az, amit szeretnél? Így ennek sose lesz vége! Rüstemet kell elkapnunk! Egyedül őt! Előbb vagy utóbb, de elkapom! Most mennem kell. Beyazit Herceg vár rám.” Hussain: „Hogy mondod, Atmaca? A katonák, Rüstem, mind téged keres. Honnan veszed, hogy Beyazit Herceg megkíméli az életed? Mi van, ha átad Rüstem Pának? Atmaca! Éppen most tértél vissza a halál torkából! Ne játssz a tűzzel! Nem bízhatsz Beyazit Hercegben!” Atmaca: „Én igenis megbízom benne! Mert Mustafa Herceg is megbízott benne! Most már úgyis túl késő. Ráadásul, üzentem is, hogy megyek.”
Rüstem: „Úgy hallottam, hogy személyesen fogod vezetni a rumeli lázadás elleni beavatkozást.” Beyazit: „Ma vagy holnap indulok. Feltételezem, hamar le tudom törni a lázadást, és visszatérek a fővárosba. Amikor megtudják, hogy egy csalóval állunk szemben, azok, akik szerették Mustafa Herceget remélem, szétszóródnak.” Rüstem: „De még így is nagyon óvatosnak kell lenned. A sosem sejtett szikla még a fejedre eshet. Mint te is tudod, új ellenségeink lettek.” Beyazit: „Mit jelentsen ez? Beszélj világosan!” Rüstem: „Ahmed Pasa közel került Selim Herceghez, ahogy Fatma Szultána is. Szerintem, Sokullu is csatlakozik ehhez a szövetséghez. Amíg ez a helyzet, a jövőd forog a kockán. Hiszen, ha egy Hercegnek nincs támogatottsága a Divánban, akkor jövője sincs.” Beyazit: „És Simiz Ali Aga és Hadim Ibrahim Pasa?” Rüstem: „Ők hűségesek voltak hozzám korábban, de a dolgok megváltoztak. Mostanra talán már Ahmed Pasához hűek. Ne aggódj miattuk, Hercegem. Tudok róluk egy s mást, ami miatt kényszeríthetjük őket, hogy téged szolgáljanak.” Beyazit: „A palota legtöbb magas rangú férfia szorosan kötődik hozzád, nem de? Legalábbis, te nevezted ki őket.” Rüstem: „Igen, de nem tudhatjuk, hogy ez meddig tart, főleg, hogy már nincs Nagy Vezíri hatalmam. Ahmed Pasa már meg is kezdte az emberek elbocsátását.” Beyazit: „Én is téged szeretnélek Nagy Vezírnek látni, Rüstem Pasa. De amíg a Szultán meg nem érkezik, mindegy mit teszünk, minden hiábavaló. Ne lógasd az orrod. Megtaláljuk a megoldást. Most elmehetsz.” Beyazit kimegy a teraszra, miközben üzenetet kap. Elolvassa…
Nurbanu Gazanferrel sétál a kertben: „Hürrem Szultána el akar hallgattatni bennünket. De ez lehetetlen! Az egész Hárem hallott Beyazit Herceg és Hurichihan Szultána házasságáról. A Szultánnak is hallania kell.” Gazanfer: „Szavamra, Szultánám, légy óvatos! Ne avatkozz bele ebbe az ügybe többé! Bármit is teszel, Hürrem Szultána tudomására jut!” Nurbanu: „Micsoda pálfordulat, Gazanfer! Hürrem Szultána már nem a mi oldalunkon áll!” Gazanfer: „De nincs is ellened! Nagyon nem mindegy! Talán hasznos lenne, ha csillapítanád az ellenségeskedést közted és Hurichihan Szultána között.” Nurbanu: „Szóval hagyjam figyelmen kívül a pofont, amit adott?” Gazanfer: „Majd megfizet érte. De most türelmesnek kell lennünk… meg kell várnunk a megfelelő időt… a szél a te kedved szerint fog fújni.” Nurbanu: „És ha ez nem történik meg? Ha a szél iránya nem nekünk kedvez? Félek, hogy a dolgok veszélyessé válnak.” Gazanfer megfogja a karját: „Ne aggódj, Szultánám… A győzelem a tied lesz előbb vagy utóbb… És én melletted állok, és nem engedem, hogy bármi bántódásod essen.” Canfeda érkezik: „Szultánám, Fatma Szultána óhajt látni.” Nurbanu: „Végre számon akarja kérni rajtam!”
Gülfem Hurichihanhoz: „Tudod, hogy miért kérette Fatma Szultána Nurbanu Szultánát?” Hurichihan: „Hátat fordított nekem. Egészen tegnapig úgy nézett rá, mint egy szolgára. De most meg beszélni akar vele. Minden egyes nappal, amit ebben a palotában töltök, megértem, hogy a szüleim miért sétáltak bele saját halálos ítéletükbe.” Gülfem: „Te semmit sem értesz! Fatma Szultánának csak egyetlen célja van: hogy megszabaduljon Hürrem Szultánától és Rüstem Pasától. Minden szükségest megtesz, hogy ezt elérje.” Hurichihan: „Úgy tűnik, te is úgy gondolkodsz, mint ő…” Gülfem: „Fogadjuk el, hogy Hürrem Szultána egyik fia fogja továbbvinni az Ottomán Dinasztiát. Miért ne Beyazit Herceg legyen az? Mustafa Herceg szerette őt, és te hozzámentél!” Hurichihan: „Ez az én egyetlen kívánságom. Nagyon hálás vagyok a támogatásodért!” Gülfem: „El kellene fogadnod Hürrem Szultána támogatását.” Hurichihan: „Hürrem Szultánáét? Az lehetetlen! Gyűlöl engem, ahogy én is őt!” Gülfem: „Szultánám, a dolgok megváltoztak! Neked kell most lépned! Eszembe jut az apád, Isten nyugosztalja… nem barátokban vagy ellenségekben gondolkodott… úgy cselekedett, ami a legnagyobb hasznot hozta számára. Neked is ezt kell tenned. Talán elérkezett Mihrimah Szultánával, és Hürrem Szultánával a békekötés ideje.”
Fatma: „Nagyon szerencsétlen helyzet két testvért ellenségként látni. Beyazitnak is nagy katasztrófa Selimet elküldeni… Mikor meghallottam, olyan volt, mintha fejbe lőttek volna!” Nurbanu: „Mi is ledöbbentünk…” Fatma: „Beyazit erejét az anyjából meríti, máskülönben nem tett volna ilyet.” Nurbanu: „Kétlem, hogy Hürrem Szultánának bármi köze lenne ehhez. Mindkét Hercegét egyenlően kezeli. Allah tartsa itt köztünk örökre!” Fatma: „Ennek ellenére, nem kellene túlzottan megbíznod benne! Ha nem Beyazit oldalán állna, nem próbálta volna annyira eltitkolni ezt a házasságot. És ha el is titkolta, mi jó származik belőle? A végén, úgyis eljut a Szultán fülébe, és akkor Selim egy hatalmas lépést tehet előre! Ahogy én szeretném…” Nurbanu: „Véleményed nagyon értékes számomra. Egy olyan erős Szultána véleménye, mint a tied, bearanyozza utamat.”
A kertben Gazanfer Canfedához: „Mi történt? Miért jöttél vissza? Valami történt a Szultánával?” Canfeda: „Te aztán az elmúlt napokban nagyon beleártottad magad Nurbanu Szultána ügyeibe!” Gazanfer: „Még jó! Ő az én Szultánám! Mi a baj ezzel?” Canfeda: „Láttam, hogy nézel rá! Nem úgy, ahogy egy szolga néz úrnőjére! A tűzzel játszol! Ez a tűz felemészt és hamuvá éget! Az elmúlt évek alatt kialakult jó kapcsolatunkra tekintettel, nem szólok egy hangot se! Bármit is érzel, űzd el a szívedből! Máskülönben, senki sem védhet meg téged!”
2.rész
Beyazit beül Sümbül kávézójába egy csészére: „Hogy megy az üzlet?” Yakup: „A felkelés nagyon nem tett jót az üzletemnek! Több nap be is kellett zárnom! Nem tudom megvárni, míg a janicsárok visszatérnek!” Ekkor Beyazit meghallja, miről beszélgetnek a szomszédos asztalnál: „Ha Beyazit Herceg vért ontott volna, akkor láttál volna igazi lázadást! Akkor csúsztak volna ki a dolgok a kezünkből! Minden követ megmozgattak volna!” „Milyen igaz! Tényleg jól hűtötte le az indulatokat! És még ellenségeket sem szerzett magának! Ő egy nagyon okos és bátor Herceg!” „Igen, egyetlen hátránya, az anyja! Bárcsak ne annak az orosz boszorkának lenne a fia!” Ekkor csatlakozik hozzá Atmaca: „Miután embereid még nem kaptak el, úgy tűnik, nincs szándékodban fejemet venni… legalábbis még…” Beyazit: „Ez csak rajtad múlik, és azon, mit mondasz. Először is hallani akarom, mit mondasz, hisz te vagy az, akiben a bátyám a legjobban megbízott.” Atmaca: „Azon az éjszakán, mielőtt a Szultán feláldozta Mustafa Herceget, valamire megesketett… veled kapcsolatos… Érezte, de legalábbis észrevette, amit mindenki más is érzett… Azt mondta, hogy ha el kell mennem ebből a világból, akkor állj a testvérem, Beyazit Herceg mellé. Azt akarta, hogy melletted legyek a trónhoz vezető utad alatt… Ettől a pillanattól kezdve, feláldozom életemet a tiédért, Hercegem. Becsületemre esküszöm, utolsó lélegzetemig veled tartok.” Beyazit: „Csak természetes, hogy akarok egy olyan katonát magam mellett tudni, mint te, Atmaca. De, hogy lépjünk túl azon, ami a múltban történt? Egy ottomán pasát öltél meg!” Atmaca: „Nem ő volt a célpont, hanem Rüstem Pasa. Mint tudod, igen nagy szerepe volt Mustafa Herceg halálában. Nem hagyhattam annyiban!” Beyazit: „Miután hű akarsz lenni hozzám, és mellettem akarsz szolgálni, máris megkapod első parancsomat. Tartsd magad távol Rüstemtől… Szükségem van rá.” Atmaca: „Kérlek, ne kérd ezt tőlem, Hercegem! Egyetlen gyógymódja van a szívemben keletkezett fájdalomra, ha látom őt meghalni!” Beyazit: „Már elmondtam, amit el kellett. Vagy szétválnak útjaink, vagy együtt rántunk kardot ellenségeimmel. Tied a döntés.”
Visszatérve a palotába Lala már várja Beyazitot: „Hercegem! Nagyon veszélyes kimenni az emberek közé ilyen egyszerű ruhában! Főleg a körülmények tekintetében! A lázadással kellene foglalkoznod, ehelyett a bazárban járkálsz!” Beyazit: „Dolgom volt… Nem kell neked beszámolnom!” Lala: „Tudom. Tudom, hogy Rüstem Pasa legfőbb ellenségével voltál. Hogyan találkozhattál Sinan Pasa gyilkosával?” Beyazit: „Süket vagy?! Nem tartozom neked beszámolással! Nagyon jól tudom, mit csinálok! Ha az én oldalamon akarsz állni a trónért folytatott küzdelemben, szedd össze magad! Ne vitatkozz a döntéseimről és kezeld a titkaimat sajátjaidként!”
Hürrem belép Selim szobájába. Selim: „Miért jöttél?” Hürrem: „Ideje, hogy visszatérj tartományodba, Saruhanba.” Selim: „Beyazit küldött? Ő akar innen elküldeni?” Hürrem: „Aggaszt, hogy mennyire különbözőek vagytok! Azért kellene visszatérned, hogy megnyugodjunk egy kicsit.” Selim: „Te tényleg elhiszed azt, amit mondasz?! Amíg mögötte állsz, a szakadék közöttünk egyre csak nőni fog! Azt hiszi, hogy nem vagyok eléggé rátermett ellenség! De téved. Nem tervezem, hogy túl korán a sírba lépek, mint a testvéreim.” Hürrem: „Azok, akik azért imádkoznak, hogy nekem rossz legyen, most boldogok miattatok. Megkapták, amit akartak. Mindkét fiam ellenségnek látja a másikat.” Selim: „Én nem akartam, hogy így legyen.”
Kara „haza” érkezik. Fatma már egy romantikusan megvilágított szobában várja. Kara: „Minden éjjel így fogsz rám várni?” Fatma: „Ez úgy hangzott, mintha nem örülnél.” Kara: „Épp ellenkezőleg! Nagyon is örülök! Habár, úgy érzem magam, mintha álmodnék.” Fatma. „Intelligens és erős férjem van! Olyan szerencsés nő vagyok! Megadom az engedélyt, hogy tedd a köteless…” … Fatma: „Miért nem ment már el Beyazit Herceg lenyomni a lázadást? Talán gyanakszik?” Kara: „Szándékosan lassú… Egyáltalán nem lelkesedik érte. Ha ezt Nagyurunk meghallja, gyűlölete Beyazit felé irányul.” Fatma: „És még a házasságáról is tudomást fog szerezni.” Kara: „A dolgok nagyon összekuszálódtak…” Fatma. „Bárcsak láthatnám Hürrem arcát, mikor ez megtörténik! Lángolni fog a dühtől!” Kara: „Felejtsük el végre ezt az egész ügyet… Egész nap csak rád gondoltam… Most én lángolok!”
Hürrem: „Maradj addig, míg a Szultán meg nem érkezik. De addig is, vess véget a köztetek lévő ellenségeskedésnek!” Nurbanu ekkor érkezik: „Elnézést, Szultánám. Nem tudtam, hogy itt vagy.” Hürrem: „Már úgyis megyek.” Amint kilép, Nurbanu: „Miről beszélgettetek?” Selim: „Megkért, hogy menjek el… De én nem megyek sehova, amíg a Szultán meg nem érkezik. Beyazit amúgy is a saját végzete felé halad, és az anyám nem fogja tudni megállítani. Meglátod.”
Beyazit és Hurichihan az ágyban. Beyazit: „Az emberek még mindig a házasságunkról beszélnek?” Hurichihan: „Egy lány sem mer mondani semmit… Mindenki fél Hürrem Szultánától. Nagyra értékelnek az emberek, az anyád, a sereg… Te vagy a legértékesebb az életemben! Hallottam, hogy egyszerű ruhában mentél ki a palotából. Együtt is megtehetnénk, mint ahogy régen!” Beyazit: „Szerinted visszahozhatjuk azokat a napokat?”
A következő jelenetben Selim Karával és Sokulluval beszélget. Selim: „Minden összekuszálódott. Vajon a nyomok elvezetnek hozzánk?” Kara: „Nem kell aggódni. Mindent kézben tartunk Lutfi Celebivel, az írnokkal. Egy millió aranyat kaptunk Egyiptomból, amit nem fog feljegyezni a kormányzati dokumentumokba. Így Beyazit Herceg sokkal nehezebb ellenféllel találja szembe magát, akit nehezebb lesz legyőznie.” Sokullu: „Beyazit Herceg nem veszi őket komolyan. Azonban, az utolsó jelentések szerint, a lázadás erőssége rohamosan nőtt. Több ezer katona jött össze Varnából és Silistrából, valamint több dervis is csatlakozott hozzá.” Kara: „Ha továbbra is ennyire könnyedén veszi őket, erősebbek lesznek, mint tízezer katona!” Selim: „Ha az, amit csinálunk, kitudódik, nekünk végünk! Bárcsak ne lenne erre szükség! Legszívesebben megvárnám, mi lesz a következő lépése, de nyilvánvaló, hogy nem fog megállni.”
Az erdőben Beyazit és Atmaca találkoznak. Beyazit: „Na? Meggondoltad magad?” Atmaca: „Téged szolgállak. Életemet és fejemet áldozom, hogy elérd utadat.” Beyazit: „Helyesen döntöttél, Turgul Bey. Ha Allah is úgy akarja, hogy én veszem át a trónt, megesküszöm neked, hogy személyesen nyújtom át neked Rüstem fejét.”
Süleymant látjuk és kíséretét, amint Isztambul felé lovagolnak. Süleyman: „Most nem a gyógyulás ideje van. Nem fog minden seb begyógyulni.” Hürrem: „Évszakok múlnak. Egyik év múlik a másik után és mindig valami új kezdődik. Ebből a sebből nem áll el a vérzés. Minden egyes nap… az első naptól fogva…” Süleyman: „Ugyanaz a Süleyman vagyok, aki elindult útjára? Ugyanaz az ember? Az ember, aki két fiát is eltemette?” Hürrem: „Tudom, hogy erre nincs gyógymód. Tudom, hogy egy sötét kő vette át a szívem helyét. Számomra nem létezik többé boldogság vagy szerelem.” Süleyman: „Mostantól megfogalmazhatatlan súly nehezedik a szívemre… egy tőr, melyet nem tudok kihúzni… egy mély nyíl, mely minden egyes nap lassan mérgezi szervezetem. És azoknak, akik még életben vannak, pokol költözött a szívükbe. Látom az újonnan rövidre vágott virágokat, és eszembe jut az ősz… Életet látok, és eszembe jut a halál… eszembe jut, hogy minden gyönyörűség véget ér egyszer.” Hürrem: „Oh, milyen fájdalmas látni a kert virágait elhervadni és elszáradni! Most mindketten egy gyümölcsöző és szeretettel teli élet telét éljük.”
Süleyman hazaérkezik. Szobájába érve: „Lokman Aga! Hívd ide Ahmed és Mehmet Pasát, hogy számoljanak be, mi történt a palotában! Hol van Ferhat Aga?” Lokman: „Fahriye Kalfához ment, hogy informálja érkezésedről.”
Hürrem: „Szóval, újabban téged tart maga mellett a Szultán! És téged jelölt meg vezető számvevőjének… Mondd, hogy van? Mit csinált távol tőlem?” Ferhat: „Mint tudod, az események miatt nagyon összetört. De szerencsére az egészsége rendben van.” Hürrem: „Allah óvja őt! Elmúlt már a gyerekei elvesztése miatt érzett fájdalma?” Ferhat: „Lehetséges ez? Hogy múlhatna el egy ekkora fájdalom? Főleg, hogy saját magát okolja érte. Ezek olyan esetek voltak, melyek gyásza soha nem múlik. A szívben megnyílt a seb és folyamatosan vérzik… soha nem fog összeforrni. Ilyen állapotban van a Szultán és biztos vagyok benne, hogy te is.” Fahriye: „Mi ez a vakmerőség, Ferhat Aga? Ne feledd, hogy előtted egy Szultána van!” Hürrem: „Ferhat Agának igaza van. Ennek a fájdalomnak sosincs vége. Hogy nézzünk egymás szemébe? Fiaink arcát fogjuk látni minden alkalommal! Nem Cihangir arcát fogom látni az ő arcában? És ő nem Mustafáét az enyémben?” Ferhat: „Urunk, ki fájdalmat adott, meghozza szívünk enyhülését. De nem csak fájdalmat fogtok találni egymás tekintetében, hanem vigaszt is. Boldogság és szomorúság, mindkettő összehozza az embereket.”
Atmaca egy fának támaszkodik, mikor egy pár ember elhalad előtte. Aztán hirtelen kardot rántanak. Uveyl: „Meg ne próbáld! Te vagy Atmaca?” Atmaca: „Igen. Uveylt keresem.” Uveyl: „Ki vagy te? Honnan ismered Uveylt?” Atmaca: „Hussain Cavush üdvözletét hoztam. Azt mondta, hogy ha csatlakozni akarok a felkeléshez, téged keresselek.” Uveyl: „Értem. Rendben! Nagyszerű! Akkor megtaláltad. Mustafa Herceg Nagy Vezíre vagyok. Szóval, csatlakozni akarsz hozzánk?” Atmaca: „De előbb még szeretnék találkozni Mustafa Herceggel. Miután olyan szóbeszéd járja, hogy ő egy csaló.” Uveyl: „Az Rüstem Pasa hazugsága! Az az ember, akivel szövetséget kötöttünk, minden bizonnyal Mustafa Herceg. És hogy merészelsz így beszélni?” Atmaca: „Régebben én is Mustafa Herceg seregébe tartoztam. Pont ezért, megtiszteltetés lenne számomra találkozni vele. Ötszáz lovas tartozik parancsnokságom alá, de anélkül, hogy biztos lennék személyében, nem akarom őket bevonni a lázadásba.” Uveyl: „Miután harcoltál mellette, várj. Beszélek vele, aztán tudatom veled.”
A palota kertjében Gazanfer: „Hercegem! A Szultán szeretné tudni, mi történt a palotában a távolléte alatt. Ezért az összes pasát magához kérette jelenteni.” Ekkor érkezik Hürrem: „El ne áruld neki Beyazit házasságát!” Selim: „Hogy ne mondhatnám el, hiszen innen is elküldött?!” Hürrem: „Légy észnél. Én nem ellened vagyok, de ha te elmondod a titkát, akkor minden megváltozik!”
Süleyman szobájában Kara és Selim. Kara: „Beyazit Herceg már elég rég elment, hogy leverje a lázadást.” Süleyman: „Fejlemény?” Kara: „Mi sem értjük, de még nem tett semmit. Az Edirnei Palotában várakozik.” Süleyman: „Azt parancsoltam neki, hogy törje meg a lázadást, nem azt, hogy üljön a palotában! Miért nem teljesíti a parancsaimat?!” Sokullu: „Ezzel fejezi ki a határozatlanságát… Feltételezem, vérontás nélkül próbálja elintézni az ügyet, épp úgy, ahogy itt Isztambulban is megállította a felkelést.” Süleyman: „Ki merészel a parancsaim ellen szegülni?! Azonnal vezényeljetek ki janicsárokat és törjétek le a lázadást! És részvétet ne is mutassatok!” Sokullu: „Ahogy kívánod…” Selim: „Nagyuram, én csak azért jöttem, hogy megcsókoljam áldott kezed! Allah tartson itt közöttünk örökké!”Távoznak a szobából. Kara: „Hercegem! Miért nem említetted, hogy akart kidobni Beyazit Herceg a palotából?” Sokullu: „És ott van a házasság ügy is…” Selim: „Mindennek meg van a maga ideje. Először hagyjuk, hadd birkózzon meg Beyazit a lázadással, és aztán jöhet a többi ügy is. Ezek fogják adni az egész sava-borsát!
3.rész
Edirnében Atmaca: "Mindannyian megbolondultak! Ha megtámadjuk őket, csomó ártatlan ember hal meg!" Beyazit: "A következő lépések nagyon fontosak. Leverem a lázadást, teljesítem apám parancsát, és bejelentem mindenkinek, hogy átveszem Mustafa bátyám helyét."
Hürrem: "Hogy történhetett meg ez? Hogy küldhette oda Sokullut?" Selim: "Beyazit nagyon lassan cselekszik. Ahelyett, hogy szétverné a lázadást, jól érzi magát az Edirnei Palotában... És, amikor ez a Szultán tudomására jutott, természetes, hogy nagyon mérges lett." Hürrem: "És te nem mondtál semmit? Nem védted meg az öcsédet?" Selim: "Csendben maradtam, anya. Mert ha kinyitottam volna a számat, nem szépeket mondtam volna. Teérted tettem." Kopognak, Sümbül érkeznek: "Szerencsétlenség, Szultánám! Szerencsétlenség!" Hürrem: "Mi történt már megint, Sümbül?" Sümbül: "Hurichihan a Szultán elé járult! Az a lány, aki vele volt azt mondta, hogy fel akarja fedni a Szultán előtt házasságát Beyazit Herceggel!" Hürrem: "Akkor ez a nő elvesztette az eszét!!! Négy oldalról támadják a gyerekemet!!! Ha ebben a te kezed is benne van, esküszöm neked, semmi sem menthet meg haragomtól!!!" Selim: "Meg fogod bánni, amit az imént mondál anyám, mert nekem ehhez semmi közöm." Hürrem elviharzik.
Süleyman: "Lokman Aga! Mit akar Hurichihan Szultána?" Lokman: "Nem tudom, Nagyuram. Annyit mondott, hogy fontos ügyről van szó." Süleyman: "Akkor bejöhet." Süleyman maga mellett kínálja hellyel. Hurichihan: "Tudom, nem akarod, hogy itt legyek. A legrövidebb időn belül elhagyom a palotát, de előtt van valami, amiről tudnod kell. Igazából, már a kezdetén el kellett volna mondanom. De nem tehettem... nem tudtuk elmondani. Én vagyok a hibás... én akartam, hogy a Herceg ne mondja el. Mert féltem. Attól féltem, hogy baja esik... miattam." Süleyman: "Minden bárány a saját lábán lóg. Hurichihan, te is hibás vagy persze, de aki nagyobbat hibázott, az Beyazit... Annyiszor figyelmeztettem, de nem tisztelte szavaimat." Hurichihan: "Te..." Süleyman: "Azt hitted, hogy hozzámész és én nem tudom meg? Így gondoltad?"
Hürrem a folyosón Mihrimahhoz érkezik: "Hallottad mi történik? Mindent el fog mondani!" Mihrimah: "Anya, várj! Én küldtem!" Hürrem: "Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?!" Mihrimah: "Jobb ez így... ha nem ma, akkor holnap fog a Szultán mindent megtudni." Hurichihan ekkor jön ki a Szultán szobájából. Mihrimah: "Hurichihan! Mi törtétn? Mit mondott a Szultán? Beszélj!" Hurichihan: "Ok nélkül aggódtunk... Nagyurunk már rég tudja..." Hürrem: "Ahh!!! Selim!!!" Hurichihan: "Nem ő, Szultánám... Nagyurunk már tudja egy ideje... Amikor a háborúban járt, akkor szerzett tudomást róla."
Ál Mustafa: "Beszélj, Uveyl Pasa!" Uveyl: "Hercegem! Találkoztam Akinci Bey-jel (ez az első lovas rangja... Atmacára utal). Csatlakozni kíván hozzád ötszáz emberével." Ál Mustafa: "Nagyszerű! Az Akincik még több erőt adnak nekünk! Arany érkezett a fővárosból. Azt mondják, Beyazit testvérem küldte." Uveyl: "Beyazit Herceg az Edirnei Palotában van. Nem fog beleavatkozni az ügyünkbe. De Hercegem, ez az Akinci Bey, akiről beszéltem... feltételei vannak, mielőtt csatlakozik hozzánk." Ál Mustafa: "Ki merészel feltételeket szabni nekem?!" Uveyl: "Azt mondta, korábban találkoztatok már, együtt harcoltatok, és meg akar bizonyosodni, hogy az vagy, akinek mindenki hisz."
Beyazit és Atmaca együtt edzik magukat kardvívásból. Beyazit: "Mikor mész?" Atmaca: "Hamarosan. Meglátjuk, milyen híreket kapunk a lázadóktól." Beyazit: "Az ál Mustafa nem fogja felfedni magát előtted, Atmaca. El akar majd futni előled. Éppen ezért, veled tartok." Atmaca: "Lehetetlen, Hercegem! Nem tehetünk ki téged veszélynek! Körültekintőek kell cselekednünk." Beyazit: "Selim Herceg mindent el fog követni, amit hatalmából tenni tud, hogy rossz színben tüntessen fel a Szultán előtt. Be fog vetni minden trükköt. Hogy megküdjünk vele, személyesen szolgáltatom át az ál Mustafa fejét a Szultánnak. Így a Szultán megértheti, mi a különbség köztünk. Érted?"
Süleyman nem tud aludni, és Cihangir szobájában megy. Hürremet találja ott, aki rögtön felébred, mikor meghallja a nevét. Hürrem: "Süleyman... Bocsáss meg, nem hallottam, hogy jöttél. Te sem tudsz aludni? Milyen szomorú, nem igaz? Semmit nem tudunk kiradírozni az emlékezetünkből, ami a múltban történt. Bármi történt, soha nem felejtük el. Úgy repkedünk a tűz körül, mint egy lepke." Sülyeman: "Milyen tűz, Hürrem? Ez fájdalom, amit gyermekünk elvesztése miatt érzek." Hürrem: "Csak te értheted meg a fájdalmamat, és én a tiédet. Azt mondják, hogy akik édesanyja meghal, egyedül marad a világban. Őket árváknak nevezik... De mi a gyerekünket vesztettük el... Velünk mi lesz? Ki tudja leírni fájdalmunkat és minek hívnának minket?"
Sokullu megérkezik Edirnébe. Az egyik birodalmi őrrel, Ramazan Agával találkozik. Sokullu: "Beyazit Herceg itt van?" Ramazan: "Nem, Pasa. Elment, nem mondta, hová." Sokullu: "A sereg álljon készen! A Szultán parancsára le kell vernünk a lázadást." Ramazan: "Nem várjuk meg a Herceget?" Sokullu: "Erre nincs szükség. Már így is rengeteg idő elment."
Atmaca és Beyazit várják a lázadókat. Beyazit: "Meg tudom őket győzni?" Atmaca: "Nagyon remélem, Hercegem."
Süleyman a teraszán ül, mikor Lokman bejelenti Mihrimaht. Leül mellé: "Nagyuram, hidd el, azt sem tudom, hol kezdjem? Azóta, hogy utoljára láttuk egymást, egyik bajt követte a másik! Szeretteink elvesztése felégeti szívemet. Mustafa bátyám, Cihangir... Mindketten annyira hiányoznak! Bocsáss meg!" Süleyman: "És mint mindenki más, engem hibáztatsz mindenért, ami történt, ugye?" Mihrimah: "Soha, Nagyuram! Egy percre sem hibáztatlak! Soha nem is foglalk! Ki merészelne? Te a világ ura vagy! A kislányom, Humashah egyre többet kérdez rólad. Szeretne látni." Süleyman: "Jöhet, amikor csak akar. Hogy van? Jól?" Mihrimah: "Allahnak hála, jól van. Egészsége rendben, csak mostanában nagyon szomorú... nem találkozhat az apjával. Tudod, biztonságunk érdekében, külön kellett válnunk." Süleyman: "Még a nevét sem akarom hallani, Mihrimah. Nem felejtem el, mit tett a táborban." Mihrimah: "Apa, Rüstem hűséges szolgád. Megakadályozta, hogy a janicsárok fellázadjanak. Csak meg akart védeni téged, ez lenne a hibája? Te magad is láthattad, már két éve számkivetettként él. Nagyuram! Én és a lányom, mindketten szomorúak vagyunk! Csak Allah tudja megmondani, mi mindenen mentünk kereszül, amíg nem voltál itt!" Süleyman: "Légy hálás, hogy nem vettem el az életét a táborban!" Mihrimah: "Nagyuram... kérlek, légy igazságos! Eddig a napig, Rüstem azt tette, amit te akartál. Te is tisztában vagy az igazsággal... ha nem veszed el Mustafa életét, ő vette volna el a tiédet!" Süleyman megpaskolja lánya arcát, majd szobájába küldi. Mihrimah: "Apa?" Kezével int, hogy távozzon.
Megérkeztek az emberek Beyazithoz és Atmacához. Atmaca: "Uveyl Pasa! Elviszel minket Mustafa Herceghez?" Uveyl: "Mustafa Herceg nem óhajt olyanokat látni, akik nem bíznak benne." Atmaca: "Persze, hogy nem akar fogadni, hiszen akkor kiderülne, hogy hazudik! Nincs bátorsága!" Beyazit emberei előjönnek rejtekhelyükről, és Beyazit előlép: "Ez az áruló csaló szennyfolt Mustafa Herceg nevén! Bolonddá tesz benneteket! Szomorú, de Mustafa Herceg már nem él!" Uveyl: "Hazudsz! Hercegünk életben van! Elfutott a táborból és így megmenekült!" Beyazit: "Bárcsak úgy lenne, ahogy mondod, mert akkor a bátyám még mindig élne! Még mindig velünk lenne!" Uveyl: "Azt mondtad, testvéred? Ki vagy te?" Atmaca: "Beszélj tisztelettel! Aki előtted áll, az nem más, mint Őméltósága Beyazit Herceg!" Uveyl: "Honnan tudhatnám, hogy nem vagy az igazi csaló? Honnan tudhatnánk, hogy te tényleg Beyazit Herceg vagy?" Ekkor a Herceg bólint Atmacának, hogy adja át a nála lévő levelet. Beyazit: "Az a levél, amit most a kezedben tartasz, a Szultán parancsát tartalmazza, hogy vegyük mindazok fejét, akik a lázadásban részt vesznek. Nézd az aláírást... onnan láthatod, hogy valódi. Több ezer katona várakozik Edirnében. Ha akarom, egyetlen parancsommal, mindannyiótokkal végeznek! Ha akarom, katonáim itt azonnyomban végezhetnek veletek!" Uveyl: "Ha ez így van, mire vársz még? Miért nem ölsz meg minket?" Beyazit: "Nem akarom azok életét ontani, kik hittek Mustafa Hercegben."
Mihrimah Rüstemmel találkozik: "A Szultán dühe nem csillapodott... nem is tudom, hogy csillapodhatna... Még a nevedet sem akarja hallani." Rüstem: "Már annyi idő eltelt! Azt hittem, kicsit jobbra fordultak a dolgok!" Zal érkezik: "Méltóságos Pasa! Szultánunk megparacsolta, hogy keresselek meg, és vigyelek a színe elé." Rüstem: "Segíts rajtam, Mihrimah, vagy a fejem bánja!" Mihrimah: "Mit mondtam neked az előbb, Rüstem? Megtettem, amit tudtam!" Rüstem: "A testvéremet elrabolták, és megölték. Csendben maradtam. Kidobtak a palotából, de én még mindig nem szóltam semmit. De most! Segíteni fogsz nekem!" Mihrimah: "Nem érted?! A Szultán sokat változott! Ő már másvalaki... akit én nem ismerek! Ne rángass bele saját katasztrófádba! A Szultán nyila még a bátyámat sem kerülte el. Akkor te hogy akarsz megmenekülni? Menj! És fogadd el sorsod!"
Beyazit: "Megbízol bennem, Uveyl Pasa?" Uveyl: "A te utad, a mi utunk, Hercegem." Beyazit: "Nagyszerű! Akkor most elviszel minket ennek az ál Mustafának a táborába, ahol szeméyesen veszem életét! Aztán barátaiddal együtt elmondjátok az igazat, így kegyelemben részesülhettek!" Uveyl: "Ahogy parancsolod, Hercegem!"
Rüstem reszketve lép be a Szultán szobájába: "Nagyuram." Süleyman: "Közelebb." Rüstem: "Nagyuram, mind minden szolgád, örülök, hogy újra láthatlak! Két év telt el, hogy nem láttam áldott arcodat. Végre visszatértél!" Süleyman: "Azt mondtam neked, hogy végső döntésemet a háború után hozom meg. Most, hogy végre itt vagyok, meg kell beszélnünk ezt az ügyet." Rüstem: "Meghajolok magasztos akaratos előtt, Nagyuram. De szeretném, ha tudnád, hogy mindig hűen szolgáltalak. Soha nem árultalak el, és soha nem is foglak. Amit tettem, azt a te boldogságodért, a te jövődért tettem, méltóságos Királyom." Süleyman: "Ha nem Mihrimahról lenne szó, már rég kiadtam volna halálos ítéletedet, Rüstem! Csak Mihrimah kedvéért hagyom meg életedet! Most menj! Nem akarlak látni! Tedd boldoggá Mihrimaht és unokámat, Humashaht! Elmehetsz!" Rüstem: "Ahogy parancsolod, Nagyuram."Rüstem távozik a szobából, Mihrimah kint várja: "Mit mondott?" Hürrem is ott van: "Visszatérhetsz a pozíciódba?" Rüstem: "Milyen pozíció? Épphogy életben maradtam!"
Beyazit visszatér az Edirnei Palotába, és Ramazan Agát keresi. Aga: "Ramazan Aga nincs a palotában, mert Mehmet Pasa érkezett, míg távol voltál, Hercegem. A Szultán küldte ide, hogy verje le a lázadást. Ezrét a sereggel és Ramazan Agával elhagyták a palotát." Beyazit Atmacára néz, és rossz érzése támad...
Kara érkezik a Szultánhoz: "Nagyuram! Jó hírek! Mehmet Pasa sikeresen teljesítette a feladatot! Elkapta az ál Mustafát! Amint meglátták a lázadók seregünket, szétszóródtak! Az ál Mustafa saját embere, Uveyl adta nekünk át. Mehmet Pasa most azokat hajszolja, akik elmenekültek." Süleyman: "Vol ez a csaló?" Kara: "Megparancsoltam, hogy dugják a börtönbe." Süleyman: "Van híred Beyazitról?" Kara: "Nem akartam mondani, de nyilvánvaló, hogy Beyazit Herceg nem igazán fogta fel a helyzet súlyosságát. Tárgyalni akart a lázadókkal és meg akart velük egyezni." Süleyman: "Hogy lehetséges ez, Pasa? Milyen szándékkal akar tárgyalni az én Hercegem az árulókkal?!" Kara: "Nem hinném, hogy rossz szándékai voltak. Talán a tapasztalat hiánya." Süleyman: "Ne védelmezd, csak mondd el, mi történt!" Kara: "Nem akart harcolni azokkal, akik Mustafa Herceget szerették. A végén tíz ezren jöttek össze." Süleyman: "Tíz ezren?! Kik ők, Ahmed Pasa?! Hogy történhetett ez?! Hogyan duplázódhatott meg a számuk ilyen rövid idő alatt?!" Kara: "Nehéz kimondani, mert fel sem fogható... Azt mondják, Beyazit Herceg támogatta őket. Sőt, több láda aranyat küldött nekik." Süleyman: "Mit beszélsz, Pasa?! Hallod is, amit mondasz?! Ki merészeli ilyen váddal illetni az én Hercegemet?!" Kara: "Bocsáss meg, Nagyuram... bocsáss meg... Én egy percig nem hiszem el ezeket a vádakat! Hercegünk soha nem árulna el téged! De... kötelességem jelenteni mindent, amiről tudomást szerzek."
Sokullu Edirnében van, mikor levelet kap a Szultántól. Beyazit a szobájában: "Milyen kár, hogy több ezer ember egy csaló miatt halállal lakolt!" Atmaca: "Többen el tudtak menekülni. Uveyl személyesen adta át az ál Mustafát. Azt mondják, Mehmet Pasa megjutalmazta ezért." Beyazit: "Most már nem kérhetem azok támogatását, akik Mustafát szerették." Sokullu érkezik: "A Szultán azt parancsolja, hogy azonnal menj vissza a fővárosba." Átadja a levelet. Beyazitot sokkolja a levél: "Megvádoltak, hogy támogatom az árulókat? Mi több! Hogy több láda aranyat küldtem nekik?! A Szultán meg akar hallgatni ez ügyben. Sokullu Pasa! Írj választ, hogy csapdába csaltak, és addig nem térek vissza, míg ki nem derítek minden részletet!" Sokullu: "Te tudod, Hercegem, de ha így teszel, akkor azzal elfogadod a vádakat, ami nyílt árulásnak fog tűnni, mert így nem teljesíted a parancsot." Beyazit mérges: "Hogy merészeled megkérdőjelezni parancsomat?! Bármit mondok, teljesítened kell!!!" Atmaca közbeszól: "Hercegem! Beszélnünk kellene erről..." Beyazit kiküldi Sokullut. Beyazit: "Sokullu és Ahmed Pasa mindketten benne vannak! Ők mindketten Selim kutyái! Közösen állították fel a csapdát!" Atmaca: "Észrevettem, Hercegem. Viszont teljesítened kell a parancsot, mivel a helyzet igen érzékeny. Sajnos, Sokullunak igaza van. Ha a Szultán parancsa ellenére nem mész a fővárosba, akkor ezt nyílt árulásnak fogják nézni, és akkor pontosan ugyanazt fogod tenni, amit azok akarnak, akik a csapdát felállították."
Zal bekíséri Süleymant a börtönbe. Mikor az ál Mustafa ránéz, eszébe jut saját fia. Süleyman: "Áruló! Ki vagy te, hogy fiamnak öltözöl? Mint egy Herceg? És úgy viselkedsz, mintha ő lennél?!" Ál Mustafa: "Mustafa Szultán egyszer hal meg és ezerszer éled fel! Mígy Süleyman Szultán egyszer születik, és ezerszer hal meg!" Süleyman: "Fejezzétek le!!! Hogy az egész világ láthassa, hogy ő egy igazi csaló." Süleymanba hirtelen éles fájdalom szúr. Zal megpróbál neki segíteni, azonban a Szultán nekiesik, és fojtogatni kezdi. Nagy nehezen le tudják szedni róla.
Atmaca Sokulluhoz fordul: "Beyazit Herceg visszavonta saját parancsát." Sokullu: "Ki vagy te? És mi a feladatod?" Atmaca: "Akinci Beyként dolgoztam, de most Beyazit Herceg személyi testőreként alkalmaz engem." Sokullu: "Ismerlek valahonnan, de nem emlékszem. Hogy fog dönteni a Herceg?" Atmaca: "Várnunk kell. Meg kell győznöm a Herceget. Addig is, tartsd távol mindenféle kijelentéstől a fővárost illetően. Ha ezt nem teszed meg, újabb ellenséget szerzel maganak, Beyazit Herceget."
Hürrem: "Megvádolták Beyazitot, hogy támogatta az árulókat. Ismerem őt jól. Ha egyszer ezt meghallja, soha többé nem tér vissza." Mihrimah Rüstemnek: "Tenned kell valamit! Ide kell hoznod Beyazitot! Mert a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak, és a Szultán katonákat küldhet utána!" Rüstem: "Nem tudom, mennyire igaz ez, de Allah bocsássa meg, de a Szultán parancsot adhat Beyazit kivégzésére." Mihrimah: "Ne!" Hürrem: "Azonnal hozd ide a fiamat! Menj Edirnébe! Elvesztettem Mehmetet és Cihangirt! Nem veszthetem el Beyazitot is! Azt már nem élném túl!" Rüstem: "Nyugodj meg, Szultánám. Megteszek minden tőlem telhetőt. Idehozom... de ne feledjétek a mai napot... amíg bajban vagytok, ne feledjétek, ki áll a ti oldalatokon!"
Süleyman a lánya, Raziye Szulátna sírjához megy. Yaya érkezik, és kimérten üdvözli: "Nagyuram!" Süleyman át akarja ölelni, mint bátyját, de ő nem engedi: "Szóval, eljöttél. Eljöttél szerény hajlékomba." Süleyman: "Így fogadod a testvéredet?" Yahya: "Nem tudom, hol van a testvérem? Két évvel ezelőtt Konyában elvesztettem... amikor kivégeztette a fiát."
Közben Atmaca: "Hercegem, vissza kell mennünk! Mihrimah és Hürrem Szultána is téged fognak támogatni! A Szultán biztos nem hiszi el a hazugságokat!" Beyazit: "Ezt épp te mondod, Atmaca? Nem ők ölték meg a bátyámat a szemed láttára? És ha engem is ez vár? Nem! Én nem Mustafa bátyám vagyok! Én nem fogok magamtól a halálba menni, ahogyan ő tette!" Atmaca: "Csak egy dologról feledkezel meg... Nem áll hatalmas sereg mögötted, mint Mustafa Herceg esetében. És nincs is akkora hatalmad! És ha nem mész a fővárosba, a Szultán katonákat küld utánad. Nincs más választásod." Beyazit: "Most menj ki. Egyedül akarok lenni."
Süleyman: "Tisztában vagy azzal, mit mondtál?! Hogy merészeled?!" Yahya: "Ezek a szemek, ezek a kezek, a szíved nem az én testvéremé többé. Az én bátyám könyörületes volt. Volt lelkiismerete és nagy szíve! Még egy hangyát sem volt képes bántani. Azon a napon, nem csak a fiadat, hanem saját magadat is elvesztetted." Süleyman dühösen: "Nem tudod, hogy ezzel mit okozol!" Yahya: "Én már nem félek senkitől, csakis Allahtól." Süleyman: "Lokman Aga! Yahya Efendi ki van rúgva! Nem taníthat többé az iskolában!" Yahyához: "Miután már nem vagyok a testvéred többé, nem akarlak látni." Yahya: "Szeretnék kérni utoljára valamit tekintettel arra a hosszú időre, amit testvérekként töltöttünk együtt." Süleyman: "Mondd." Yahya: "Kérlek, ne bízd másokra Mahidevrant utolsó napjaiban! Gondoskodj vagyonáról!"
4.rész
Atmaca az Edirnei Palota folyosóján várakozik, mikor Rüstem feltűnik: "Te?! Megöllek!!!" Atmaca: "Most te jössz, Rüstem Pasa!" Beyazit éppen jókor érkezik, szétszedi a két kakast: "Állj! Azt parancsolom, hogy hagyjátok abba!" Rüstem: "Ő a testvérem gyilkosa!" Beyazit: "Atmaca a fő testőröm és a tanácsadóm." Rüstem: "De Hercegem..." Beyazit: "Pasa, most mindent szépen elfelejtesz! Ettől a perctől kezdve, együtt dolgoztok." Rüstem: "Soha! Amíg meg nem ölöm ezt az árulót, nincs nyugtom e földön!" Beyazit: "Ez parancs, Rüstem! Ha velem akarsz tartani, nincs más választásod! Egyikőtöknek sincs más választása!"
Hürrem Süleyman mögött áll a teraszon: "Minden rágalom, amit Beyazit ellen mondank, hazugság. Nyilvánvaló, hogy valaki csapdát állított neki. Azon dolgoznak, hogy az én Hercegemet árulónak állítsák be, aki elárul téged." Süleyman: "Nem titok, hogy hibázott, Hürrem... Megparancsoltam neki, hogy verje le a lázadást, erre ő, úgy döntött, az Edirnei Palotában ücsörög. Aki ezt teszi, tudna másképp is cselekedni." Hürrem: "Meglátod majd az igazságot, Süleyman: Ez egy csapda. Azok, akik ezt felállították, hamarosan lelepleződnek." Süleyman: "Ha ez egy csapda... mondd el, ki állította fel? Ki áll mögötte?" Hürrem: "Mindenki tudja, mi történt az elmúlt két évben. Hadat üzentek nekem, és éppen ezért, meg akarják támadni az én Hercegemet. Megpróbálják hazugságokkal bemocskolni. Kérlek, Süleyman! Ne higgy ezeknek a hazugságoknak! Beyazit a szemed fénye, drága kincsed!" Amikor észreveszi, hogy a férfi nem is hallja, amit mond, utolsó próbálkozásul azt mondja: "Négy fiam volt. Kettőt elvesztettem. Két oroszlánomat eltemettem. Még egyszer nem fogom átélni ezt a fájdalmat! Nem engedem! Bárki... akárcsak a haja szálukat is bántani merészeli... velem találja szembe magát!" Süleyman felé fordul: "Hürrem, most menj a szobádba és csak akkor gyere ismét, ha hívatlak!"
Miután Rüstem és Atmaca lenyugodtak, Beyazit: "Rüstem!" Rüstem: "Sajnos, az ellened hozott vádak nagyon kemények. Anélkül, hogy ne lennél ott személyesen, nem fogod tudni tagadni." Beyazit: "Ahogy feltételeztem, egy nagy szakadékot ástak utamba. De nem fognak belelökni. Összegyűjtik a katonákat és erőt fognak mutatni." Rüstem: "Sose hagyd, hogy az ilyen gondolatok beleférkőzzenek az agyadba, Hercegem. Allah bocsássa meg, de még a falaknak is füle van! Van rá mód, hogy mindent helyre hozz!" Atmaca: "A legkorrektebb az lenne, ha a Szultán elé járulnál. Talán megbüntet, de nem lesz túl komoly." Beyazit: "És ha nem úgy lesz, ahogy mondod? Ha a Szultán parancsot ad a kivégzésemre? Akkor ki fog megvédeni?" Rüstem: "Csak egy ember képes erre... Hürrem Szultána... különben is, az ő kérésére jöttem ide. Azt akarja, hogy azonnal térj vissza a fővárosba, hogy magad számolj be a Szultánnak... Nagyon jól tudod, nem kérdőjelezhetjük meg Hürrem Szultána bölcsességét. Nyugodj meg, ő nem fog a Szultán haragjába dobni!"
Hürrem, Mihrimah és Sümbül Beyazitra várnak. Hürrem: "Azt modtad, jönni fog? Hol a fiam?" Sümbül: "Szultánám, esküszöm, Rüstem Pasa küldte a hírt." Mihrimah: "Remélem, Beyazit jól van." Hürrem: "Csak pozitívan... ebben az esetben nem tudom megmenteni..." Beyazit megérkezik, Hürrem üdvözli. Mihrimah: "Annyira féltünk, hogy nem jössz! Szultánunk örülni fog, hogy nem tagadod meg a parancsát." Beyazit: "Az ok, amiért jöttem, nem a Szultán parancsa volt, hanem mert anyánk ezt kívánta."
Süleyman a szobájában. Lokman: "Kívánsz még valamit?" Süleyman: "Elmehetsz." Előveszi Mustafa gyűrűjét, és eszébe jutnak Cihangir szavai: "Ez a gyűrű Mustafáé volt. Nekem adta. Én nem átadom neked, apám."
Hürrem: "Beyazit, kérj bocsánatot a Szultántól!" Beyazit: "Ne kérdd ezt tőlem, anyám. Nem tettem semmit, ami miatt a bocsánatát kellene kérnem. Lokman! Szólj a Szultánnak, hogy megérkeztem." Hürrem: "Hiszek neked, fiam. Tudom, hogy nem hibáztál, de ettől függetlenül bocsánatot kell kérned! Mit veszítesz vele? Csak két szó: bocsáss meg." Beyazit: "Igen, csak két szó. De ha a Szultán kivégzőosztaggal vár, akkor nem kérek bocsánatot!" Lokman: "A Szultán vár téged." Hurichihan érkezik: "Mi történt?"Beyazit belép apja szobájába. Süleyman hellyel kínálja fiát egy megterített asztalhoz. Önt egy pohár bort, de Beyazit nem tud inni.
A következő jelenetben Selim és Nurbanu Kara szobájába lépnek. Selim: "Beyazit épp most ment be a Szultán szobájába. Szerinted, mi lesz a vége?" Kara: "Nyilvánvaló, hogy Beyazit Herceg hasonló úton halad, mint Mustafa Herceg... titokban nősült, és összeesküvéssel hozták összefüggésbe." Nurbanu: "Arra gondolsz, hogy Allah bocsássa meg, de a Szultán elrendeli Beyazit Herceg kivégzését?" Kara: "Ez is egy lehetőség... Annyi harcmezőn eltöltött év után, megértettem, hogy ez is lehetséges... Amikor valaki elveszi egy másik ember életét, az első a legnehezebb. Aztán az ember egyre magabiztossá válik. Az eleinte jelentkező hezitálás eltűnik és semmivé lesz." Nurbanu: "Ha most rosszul érzed magad, Hercegem, gondolj a másik megoldásra... a saját halálodra."
Süleyman: "Azt mondtam neked, verd le a lázadást." Beyazit: "Ez volt a szándékom. El akartam venni az ál Mustafa fejét, ugyanakkor több ezer ember életét akartam megmenteni. Már nagyon közel voltam, hogy ezt elérjem, csakhogy Mehmet Pasa közbelépett." Süleyman: "Olyan vádakat hallok, hogy titokban támogatod a lázadókat. Mit kívánsz erről mondani?" Beyazit: "Hazugság..." Süleyman: "Az is hazugság, hogy feleségül vetted a húgom lányát?" Beyazit: "Az igiaz..." Süleyman: "Ne hajtsd le a fejed! Nézz a szemembe! Nézz a szemembe! Te szórakozott ember! Hogy merészelsz a hátam mögött cselekedni és bolonddá tenni?! Főleg, miután annyiszor figyelmeztettelek!" Süleyman elveszi Beyazit poharát, és kiissza belőle a bort: "Ha meg akarnálak ölni, akkor a saját étkezőasztalomnál tenném??!!!!" Beyazit: "Bocsásd meg dölyfömet... Csak arra tudtam gondolni, hogy halt meg Ibrahim Pasa és Mustafa bátyám..." Süleyman: "Világos, hogy Mustafa bátyád útján akarsz haladni! Tanulnod kellett volna a végzetéből! Ennek az útnak csak egy vége van: a halál!!!"
Selim, Nurbanu és Kara egy szobában várakoznak. Selim: "Mi ez a nagy csend, Pasa? Már rég híreket kellett volna kapnunk..." Nurbanu: "Hamarosan kapunk, ne aggódj." Selim: "Menj vissza a szobádba, Nurbanu. Törődj a Hercegünkkel." Lokman épp most érkezik: "Hercegem, a Szultán vár téged." Miután Lokman távozik, Selim: "Miért hív a Szultán? Talán rájött, hogy mi is benne vagyunk?" Kara: "Nem, biztosan nem. Nincs bizonyíték rá." Nurbanu: "Remélem, igazad van... Ha kiderül, a te fejed is hullani fog!"
Hürrem nekitámad Selimnek: "Ne merészelj viaskodni a testvéreddel a Szultán jelenlétében!" Selim: "Te sem tudod megállítani, ami történni fog. Többé ne avatkozz bele." Nurbanu is megérkezik, akinek Hurichihan azt parancsolja, távozzon. Nurbanu: "Hercegünk azt akarja, hogy itt legyek." Hürrem: "Egy Szultána áll előtted! Ha ő azt parancsolja, hogy távozz, akkor távozol! Hurichihan, neked is menned kéne."
Selim belép a szobába, és a Szultán Beyazithoz: "Mit tettél Selimmel?! Azért neveztelek ki, hogy gondoskodj a fővárosról. Te meg elküldöd?!" Beyazit: "Biztos vagyok benne, hogy mindent felfújt..." Süeyman: "Nem Selimtől hallottam! Valójában, ő megpróbáltam eltitkolni a hibáidat! Már évek óta figyellek benneteket a dinasztia jövője miatt. Mindig azon gondolkodom, melyikőtök lenne alkalmasabb a trónra... Most már biztos vagyok... Ha Allah is így akarja, azt szeretném, ha Selim követne a trónon. Azt akarom, hogy mindenki tudjon róla, főleg te, Beyazit!"Beyazit beront a saját szobájába, és anélkül, hogy egy szót is szólna Hurichihanhoz, el is viharzik.
Selim és Nurbanu ölelkeznek. Nurbanu: "Szóval, téged tett meg örököséül!" Selim: "Ez egy győzelem... Most már az anyám és Mihrimah is megérti, hogy vegyenek engem komolyan." Nurbanu: "Eljött a te időd. De most még óvatosabbnak kell lennünk. Körültekintőek kell, hogy legyünk azokkal, akik hűségesek Beyazithoz, és nem csak hozzá. Legnagyobb támogadója Hürrem Szultána!
Beyazit a bazárban sétál álöltözékben. Atmacával és Rüstemmel találkozik. Rüstem: "Hercegem, remélem, jó hírekkel jöttél." Beyazit: "Épp, mint Mustafa bátyám, engem is kilöktek a Szultán mennyországából." Rüstem: "Száműzött téged?" Beyazit: "Bárcsak! Bárcsak elvette volna az életem! Annyira ismer! A legnagyobb büntetést adta, amit csak lehetett! Selimet nevezte ki örökösnek. Most már csak egy út létezik számomra... hadat üzeneke Selim Hercegnek... és Süleyman Szultán Hannak! Velem tartotok?" Atmaca: "Utolsó lélegzetemig!" Rüstem: "Allah segítsen rajtunk..."
