131.rész leirása

Fortune-teller: "Ez egy katasztrófa, a vége mindennek Szultánám" Hurrem: "Milyen katasztrófáról beszélsz, asszony??" Fortune-teller: "Mindenkinek a halála a végzete.. Mindennek vége ha történik veled valami..." Ferhat: "A te gyógyszered Hürrem szultán. Nincs itt még az ideje a fájdalom végének?" Hurrem: "ha a szerelmünk örök, milyen erő szakíthat szét minket?" Female Doctor: " Elkapott egy könyörtelen kórt. Senkit nem láttam még felépülni belőle. Nincs már sok hátra idejéből. Halála már közel van..."

2.elözete

Hurrem: A Hercegeim egymás ellen fordulnak Sumbul!" Beyazid: "Mostantól nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!" Nurbanu: "A háború elkerülhetetlen. Mielőtt Beyazid elvenné életed, neked kell megölnöd őt!" Beyazid: Gyűjtsd össze a katonákat. Szelim felelni fog ezért!" Selim: "Írj Kutahyába, az ágyasnak kell véghez vinnie azt, ami Beyaziddal kell történjen!" Beyazid: "Defne, mi történik???" Defne: "Bocsáss meg.. Nem akartam hogy így történjen..!" Selim: "Beyazid, testvérek vagyunk, ezt ne felejtsd!" Beyazid: "Testvérem...!!!"

1.rész

131. rész

Hürrem felébred, kimegy a teraszra. Lenéz, és látja, hogy mindenütt tűz és pusztulás. Leesik a teraszról… de ez csak álom. Zaklatottan ébred. Ezután tényleg kimegy a teraszra, és megnyugvással tapasztalja, hogy minden nyugodt és csendes. Aztán hirtelen fájdalmat érez a nyakában. Visszamegy a szobájába, és megnézi a vállát a tükörben.Reggel Sümbüllel beszélget: „Szultánám, nem kéne hinned a rossz álmokban! Mióta Cihangir Herceg elment, nem volt egy nyugodt éjszakád! Kélek, mondd el nekem, mit álmodtál!” Hürrem: „Még említeni és félek, Sümbül! Nem tudom, hogy ez csak rémálom volt, vagy a rossz előjele. Oh, Allah! Óvd meg Süleymant és a gyerekeimet!”

Manisába megérkezik Beyazit „ajándéka”, a láda a levágott fejjel. Két aga cipeli. Lala Mustafa megállítja őket: „Mi ez? Ki küldte?” Aga: „Nem tudjuk, csak hogy Selim Hercegnek küldték.” Lala kinyittatja a ládát, és elundorodik a látványtól…Nurbanu: „Van hír?” Selim: „Nincs. A legmegbízhatóbb embereimet küldtem Kütahyába. Remélhetőleg, nem lesz probléma.” Kopognak, behozzák a ládát. Aga: „Hercegem, ez neked jött.” Azt hiszik, tele van arannyal. Nurbanu: „Mi ez a szag?!” Kinyitják, mindketten elundorodnak. Nurbanu: „Kinek a feje ez?!” Selim: „Az az aga, akit az aranyért küldtem.” Selim kiveszi a levélkét, idegesen elolvassa. Nurbanu: „Ki írta?” Selim: „Beyazit!” Nurbanu: „Mit írt?” Selim átadja neki a papírt. „Egy testvér nem tenne ilyet a saját testvérével. Nem döfné hátba. Nem vetne szemet a tulajdonára. Nem bérelne fel banditákat, hogy fosszák ki. Ha téged testvéremnek hívlak, hogy nevezzem Mustafát és Cihangirt? Széttörted a testvériség kötelékét. Mostantól nem vagy többé a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!”

Beyazit Atmacával beszélget: „Már gyerekkorunk óta, nem értettük meg egymást Selimmel. Állandóan veszekedtünk, és féltékenyek voltunk egymásra. De soha, soha nem felejtettük el, hogy testvérek vagyunk!” Atmaca: „Hercegem, Selim Herceg is benne volt az ál Mustafa ügyben. Nem akartam mondani, de ő már rég eldobta a testvéri szeretetet!” Beyzit: „De más is közrejátszott, Atmaca! Ott volt Kara Ahmed Pasa, aki a rossz útra terelte. Akkor azt mondtam, a testvérem csúnya játékot űzött, de többé nem fog. De ezúttal másról van szó. Most ő személyesen állított nekem csapdát.” Atmaca: „Akkor most mi legyen?” Beyazit: „Várnunk kell. Selimtől függ. Remélem, Selim tanul ebből. Máskülönben, a legkeményebb módon fizet meg érte… De most az érdekel igazán, hogy Selim honnan tudta, hogy Mihrimah aranyat küld nekem? Én mindenkiben megbízom itt a palotában! Azonban a fővárosban, mindig van valaki, aki nem tudja tartani a száját.”Beyazit pici lánya érkezik, üdvözlik egymást. Defne: „Hercegem, látni akart és nem tudtam megakadályozni.”

Nurbanu. „Első adandó alkalommal támadni fog.” Selim: „Te vagy mindennek az oka. Ha nem küldted volna Kütahyába azt az ágyast, akkor ma ez nem történt volna meg. Te mérgezted meg a gondolataimat. Te szítottad félelmeim tüzét.” Nurbanu: „Ha aggódsz, tégy óvintézkedéseket! Mit vártál?! Hogy Beyazit majd saját maga kísér téged a trónra? Ez háború, Hercegem, és a szabályok egyértelműek. Csak egyikőtök marad életben. Amikor Cézár bemenetelt Rómába, azt mondta, hogy annyi a halott, hogy folyót lehetne belőle rekeszteni. Most is ez a helyzet. A minap végezték ki Kara Ahmedet, ma az egyik katonádat. Mielőtt rád kerülne a sor, cselekednünk kell. Véget vethetsz a félelmeidnek. Az ágyas Kütahyában csak a parancsodra vár… egy szóra… Beyazitnak vége lenne, és a te időszakod kezdődhetne… Csak egy szavadba kerül.” Selim: „Mit jelentsen ez?” Nurbanu: „Senki sem tudja Beyazitot megállítani. Mindent meg fog tenni, mi hatalmában áll, hogy végezzen veled. Egy szavadba kerül, és megnyerhetjük a háborút, mielőtt elkezdődik. Mielőtt Beyazit elveszi életed, vedd el te az övét.” Selim: „Nurbanu! Elment az eszed?! Hogy merészelsz ilyet javasolni nekem?! Kifelé! Menj a szobádba! Ki innen!!!”

Sümbül: „Szultánám, most már biztos jobban érzed magad, hogy Mihrimah Szultána szemmel láthatóan gyógyul.” Észreveszik a jósnőt. Hürrem: „Mit keres ez itt?” Sümbül: „Fogalmam sincs.”

Nurbanu visszamegy a szobájába, ahol Canfeda várja: „Szultánám, mi volt a ládában? Mindenki a palotában arról beszél, hogy egy levágott fej! Mit jelent ez?” Nurbanu: „Beyazit küldte. És egy jelentése van. Hogy Selim életére akar törni. Megpróbáltam ezt a Hercegnek elmondani, de meg sem akarja hallani!” Canfeda „Meg kell találnunk a módját, hogy ő is lássa!” Nurbanu: „Igazad van. Amíg a Herceg csukva tartja a szemét az igazság elől, nekem az a feladatom, hogy kinyissam!”

Hürrem szobájába vitték a jósnőt. Hürrem: „Miért jöttél?” Jósnő: „Te hívtál, Szultánám. Azért hívtál, hogy megtaláljuk, mit jelent a rémálmod? Ne feledd, az álom egy tükör. Időnként azt mutatja, mi lakozik benned, máskor pedig a jövőt tárja eléd.” Hürrem: „Honnan tudod mindezt?” Jósnő: „Megérzem, mi a szívekben lakozik, Szultánám. Most pedig mondd el, mit láttál.” Hürrem: „Először egy borzasztó zajt hallottam. Kimentem a teraszra, és azt láttam, hogy Isztambul, a palota, a világ lángokban áll. Fekete felhők voltak az égen. Történni fog valami a hercegeimmel vagy a Szultánnal? Ezt jelenti?” Jósnő: „Végítélet, Szultánám…” Hürrem: „Csak Allah tudhatja, mikor lesz ez, és hogyan!” Jósnő: „Minden egyes ember halála az a saját végítélete. Ha veled történik valami, eljön a végítéleted. Ekkor Süleyman Szultán Han napjai végleg beborulnak, hercegeid pajzsa pedig előkerül. Te uralod a földet. Ha te elesel, a világ is összeomlik.” Sümbül: „Azért jöttél, hogy felizgasd Szultánánkat?! Agák! Vigyétek innen!!! És soha többé ne engedjétek be a palotába!!!”

Rüstem: „Pedro elkészítette az orvosságot. Nem hiszem, hogy használni fog, mert ez az ember inkább kinéz varázslónak, mint orvosnak!” Mihrimah: „Ez pont olyan, mintha a női orvosok megtalálták volna a gyógymódot, és nekem nem tetszene! Nem érdekel, hogy ki ő, Pedro vagy más, amíg a gyógyszere működik! Hívjátok be!” Rüstem saját maga hívja. Pedro megjelenik, de bekötött szemmel. Mihrimah: „Ez meg mi? Miért van elkötve a szeme?” Pedro: „Rüstem Pasa parancsára.” Rüstem: „Sokkal illendőbb így.” Doktornőnek: „Készítsd ki az orvosságot!” Pedro letérdel. Rüstem megállítja. Pedro: „Hogy csináljam, ha nem használhatom a kezemet?” Rüstem: „Más megoldást kell találnod.” Pedro elővesz egy ecsetet. Pedro elkezdi ecsetelni a sérült részt, de eltéveszti, mivel nem tudja levenni szemeit Mihrimah arcáról… Rüstem: „Följebb!”Már kettesben. Rüstem: „Biztos vagy benne, hogy ezek a sebek nem valami másik betegség előjelei?” Pedro: „A Szultána sebei azért terjedtek szét ennyire, mert az orvosok rossz diagnózist állítottak fel, és nem megfelelő gyógyszerekkel kezelték. Ilyenkor az idő a legnagyobb ellenség. De az én orvosságomtól felgyógyul.” Rüstem: „Azok az orvosok, akikre az előbb utaltál, több tapasztalattal bírnak, mint amennyi éves vagy!” Pedro: „Nem az évek adnak tapasztalatot. Az évek arra jók, hogy sokat olvassunk, és többet kísérletezzünk. Különben egy vén szamárnak is több tapasztalata lenne, mint az orvosoknak.” Rüstem: „Imádkozz, hogy hasson a gyógyszered, mert különben tömlöcbe vetlek sarlatánkodás vádjával.” Hürrem csatlakozik hozzájuk: „Hogy van Mihrimah?” Rüstem: „Bekente az orvossággal. Meglátjuk.” Hürrem: „Remélhetőleg, hamarosan meggyógyul.” Pedro: „Megteszem, amit tudok. Nem kell aggódnod.” Hürrem Rüstemtől: „Van híred a Szultánról?” Rüstem: „Edirnében pihen. Viszont úgy hallottam, egy zsidóasszonyt lát éppen vendégül.” Hürem: „Ki az a nő? És mit akar ott?” Rüstem: „Gracia Mendeznek hívják. Egy kereskedő, akit Velencében tartottak fogságban. Egy erős asszony, aki királyok bizalmát élvezi. Szultánunk meghívta magához.”

Gracia cselédje: „Még sosem láttalak ilyennek, Signora! Még a királyok sem tudtak téged ennyire felizgatni!” Gracia: „Süleyman Szultán nem király, Sarah. Ő a királyok királya!”

Hürrem meglátogatja a lányát: „Hogy vagy?” Mihrimah: „Remélhetőleg, Pedro szere hatni fog. És te hogy vagy? Az utolsó incidens után, miért jöttél ki a palotából? Elmentem volna hozzád!” Hürrem: „Ne aggódj, lányom! Az az ember, aki azt intézte, Fatma Szultána volt, és ő már elment. Mostantól senki nem tesz velem semmit. Most már csak miattatok aggódom.”

Edirnében Sokullu: „ Nagyuram, Gracia Mendez megérkezett a palotába. Bebocsátását kéri.” Süleyman int, hogy jöhet. Gracia: „Méltóságos Süleyman Szultán Han!” Megcsókolja köpenyét. „Nem is tudod, mennyire boldog vagyok, hogy találkozhatom veled! Egész Európa királyai asztalánál ettem már. De még sosem voltam ilyen izgatott állapotban még életem során! Bocsáss meg nekem, császárok császára!” Süleyman: „Milyen volt az utad? A tengeren mindig kemény átkelni.” Gracia: „Neked köszönhetően, minden nehézség elszállt. Egy szavadba került, és kimentettél börtönömből. Megmentettél. Lekötelezetted vagyok.” Süleyman: „Nem tartottam igazságosnak, hogy egy ilyen értékes kereskedő, mint te börtönben sínylődjön.”

Hürrem a ruháit nézegeti: „Hol van a kék és a vörös színű ruhám?” Sümbül: „Nem tudom, Szultánám, hiszen már egy éve a sötétebb ruhákat hordod! Miért ez a készülődés, Szultánám?” Hürrem: „Mihrimah már jobban van, és remélem Selim és Beyazit is. Üzenj Lokmannak és Fahriyének, hogy mostantól minden héten írjanak! Te is készülődj! Indulunk Edirnébe! A Szultánnal kell lennem. Senki sem állhat közénk. Soha. Szerelmünk már annyi megpróbáltatáson ment keresztül. Mindig sikerült legyőznünk. Úgyhogy, most is ez lesz.” Sümbül: „Remélhetőleg. Emlékezz csak, milyen hamar jött téged megmenteni azon a napon! Esküszöm, attól félt, hogy elveszíthet! Láttam a szemében!”

Gracia: „Nagyon nehéz megfelelő ajándékot választani számodra. Az ékszerek minden típusa, még az új világ ezüst folyói is olyan sutának tűnnek, mint egy darab olíva bogyó az egész vagyonodhoz viszonyítva, Nagyuram.” Átnyújtja ajándékát. A Szultán kicsomagolja, és meglátja a könyv címét: „Az élet komédiája” (Telitalálat!) Süleyman: „Évekkel ezelőtt már olvastam. De már rég nem érintettem meg ezt a könyvet. Most újra rám talált ez a könyv, mert újra el kell olvasnom… Signora, azt hallottam, két neved van. Az egyik Beatricia, a másik Gracia. Hogy nevezzelek?” Gracia: „Évekig titkolnom kellett a vallásomat. Ekkor használtam a Beatricia nevet. Fájdalmas emlék. Boldoggá tennél, ha Graciának szólítanál.” Süleyman: „Az én országomban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, Gracia Mendez. E felől nem kell kételkedned.” Gracia: „Remélem, mindig hasznára válhatok országodnak.”

Hürrem a vörös ruhájába öltözött. Sümbül: „Nagyon jól áll neked ez a ruha, Szultánám! Allah áldjon téged!” Ebben a pillanatban, belenyilall a fájdalom Hürrem nyakába. Sümbül: „Mi a baj?” Hürrem: „Semmiség. Biztos a sok aggódás miatt beállt a nyakam.” Sümbül: „Hívhatok azonnal orvost!” Hürrem: „Ne! Indulni akarok! A Szultánnal akarok lenni!”

Fahriye Lalához: „Nyilvánvaló, hogy Selim Herceg bajba került valahogy. Máskülönben, már rég megszabadult volna a ládától. De még a szobáját sem hagyja el!” Lala: „Mindennel tisztában vagyok. Csak a vak nem látja, hogy milyen események zajlanak.” Fahriye: „Mit tegyünk? Mondj valamit!” Lala: „Bármit is teszünk, hasztalan. Csak Hürrem Szultána állhat a két Herceg közé. Csak ő tudja megállítani őket.”Lala levelet ír: „Boldogságos Hürrem Szultána Őméltóságának! Sajnálatosan, nem szolgálhatok jó hírekkel. Ugyan nem áll rendelkezésemre elég információ, de azt biztosan tudom, hogy komoly dolog történt. Annyira, hogy Selim Herceg küldöttjének a fejét egy ládában kaptuk vissza. Hercegeink harca odáig jutott, hogy nem visszafordítható. Egyértelművé vált számomra, hogy ezt a feladatot nem tudom egyedül kezelni.”A visszajátszásnak vége, Fahirye: „Nagyon jól tetted, méltóságos Lala!” Lala: „Ha Hürrem Szultána nem lép közbe, a dolgok még rosszabbra fordulnak. Remélhetőleg, ma vagy holnap megkapja a levelet, és segít, mielőtt még vérfürdőbe csapna át az ügy!”

Gazanfer: „Állandóan rád gondolok, Szultánám! Ha eszembe jut, mi történt, forr a vérem a dühtől.” Nurbanu: „Én adtam az ötletet. Beyazit erősebb, mint az én Hercegem. Azt akartam, hogy elkobozza az aranyat, így Beyazit nehéz helyzetbe kerüljön. De nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem. Megsebeztük az alvó oroszlánt. Mostantól, az első lehetőséget ki fogja használni, hogy elvegye Hercegünk életét. Félek, Gazanfer. Az a levágott fej benne volt az álmomban. Láttam Selim arcát! Muradot a lányaimat és a jövőnket! Allah, kérlek, ments meg minket!” Gazanfer: „Mostantól mindig veled leszek.” Nurbanu: „Ha nem lennél mellettem, nem tudnám kezelni ezt az egészet. Nehéz háború elé nézünk. Hercegünknek tudnia kell, hogy veszély fenyegeti. Emlékeztetnünk kell, hogy veszélyben az élete.” Gazanfer: „Mit forgatsz a fejedben, Szultánám?” Nurbanu: „Hozzál nekem mérget.”

Beyazit és Defne a fürdőben. Beyazit: „Nagyon szeretlek.” Defne: „Megtisztelsz. Remélem, sikerül méltónak lennem szerelmedhez.” Beyazit leülteti maga mellé a lányt: „Nagyon kemény időszakon mentem keresztül. Mustafa és Cihangir halála miatti mély szomorúságom árnyékként kísért. Épp, mikor már kezdtem rendbe jönni, gyermekeim anyja is meghalt. Aztán jöttél te, és megmosolyogtattál. Már azt hittem, sosem fognak a növények virágba borulni! Az anyám nagyon jót tett, hogy ideküldött!” Defne: „Boldoggá tesz, ha sebeidre gyógyír lehetek…”

Mihrimah: „A sebeim egész szépek lettek, nem?” Rüstem: „A kezelésnek köszönhető. A főorvos azt mondta, hogy el fog múlni, és hogy az időjárástól volt.” Mihrimah: „Milyen időjárástól?! Signor Pedro orvossága tett jót neki! Ezt te is jól tudod!” Rüstem: „Akkor ez azt jelenti, hogy nincs szükség arra, hogy visszatérjen.” Mihrimah: „Nem hagyhatjuk félbe a kezelést! Signor Pedro jönni fog egészen addig, míg teljesen meg nem gyógyulok!” Rüstem: „Nem engedem, Mihrimah. A sebeid gyógyulnak. Mit akarsz még?”

2.rész

Hürrem és Sümbül Edirne felé utaznak. Hürrem: „Száműzetésem palotájába megyünk…” Sümbül: „Már annyiszor száműztek, Szultánám. És mindig erősebben tértél vissza. Már nem is tudom, hányszor történt mindez!” Hürrem: „Hallottál már Zümrüdü Ankáról, Sümbül? A szülőföldemen Phőnixnek hívtuk.” Sümbül: „Simurgról beszélsz… Persze, hogy hallottam róla! Szemei úgy fénylenek, mint a csillagok, és olyan színűek, mint az arany és a smaragd! Te magad vagy Simurg, Szultánám. Többször megégettek már és élve tértél vissza hamvaidból.” Hürrem: „Mind ahányszor meghaltam, annyiszor erősebben és tündöklőbben tértem vissza… Talán az álmom is erre utalt… Új életet kell csinálnom magamnak, és újra el kell nyernem Süleyman Szultán szívét.”

Beyazit: „Mi a helyzet a szegény konyhával?” Atmaca: „Minden jól megy. Az emberek imába foglalják neved.” Két kereskedő azon vitázik, mekkora helyen árulhatják portékáikat. Beyazit az idősebbhez: „Hagyd a másikat is dolgozni.” Idősebb: „De ő találomra árul gyógyfüveket! Lehet, hogy valami kuruzsló!” Fiatalabb: „Esküszöm neked, a növényeimmel gyógyítani lehet! Doktor Lokmantől tanultam! És a füveket a Távol Keletről hozattam! Még Kínából is! Ha kereskedőtársam vett volna doppinghatású növényeket tőlem, most nem lenne problémája!” Beyazit: „Ha nem zavar senkit, nincs jogot megakadályozni, hogy pénzt keressen.” Idősebbik: „Most már húzzatok el innen!” Ekkor Atmaca lép közbe. Megragadja a férfi grabancát: „Az az ember, aki előtted áll, nem más, mint Beyazit Herceg őméltósága!” Beyazit: „Mindketten ezen a helyen fogtok árulni.” A fiatalabb megköszöni nekik, majd felajánl Atmacának egy elixírt: „Ígérem, tíz ökör erejét adja neked!” Atmaca: „Nem kérek semmi ilyesmit.” Fiatalabb kereskedő: „Ha bármire szükséged lesz, keress az Aynali Meyhanénál!”

Hürrem megérkezik a palotába. Sokullu fogadja. Hürrem: „Hogy van a Szultán?” Sokullu: „Jól ellátják itt. De biztos vagyok benne, hogy ha meglát téged, rögtön jobban lesz!” Hürrem Graciáról érdeklődik: „Még mindig itt van?” Aztán látjuk, amint Gracia mesél a Szultánnak: „Ferdinánd Király palotája tele van virágokkal. Egyszer kérdeztem egy szolgát, hogy miért? Azt mondta, hogy mivel nincs illemhely a palotában, ezért a virágok szolgálnak arra, hogy a kellemetlen szagokat elnyomják. Ha méltóság jön a palotába, be kell fognia az orrát, ezért helyeztek mindenhová virágokat.” Hürrem ekkor érkezik meg közéjük. A Szultán üdvözli. Gracia bemutatkozik: „Nagyon nagy öröm ért, hogy találkozhatom azzal a különleges asszonnyal, akiről egész Európa beszél!” Süleyman: „Miért jöttél értesítés nélkül? Remélem, nem történt semmi Mihrimahval!” Hürrem: „Szerencsére, egyre jobban van. Mehmet Pasa orvosa elkezdte kezelni.” Süleyman: „Kitűnő…” Hürrem: „Én miattad aggódtam… de úgy látom, jól vagy… Engedélyeddel, visszavonulnék. Mint tudod, hosszú út áll mögöttem.” Távozik, majd visszanéz Süleymanra.

Nurbanu: „Selim, bocsáss meg nekem! Én csak érted és a gyerekeink jövője miatt aggódom! Ezért kételkedem mindenkiben és félek mindentől! Mostanában elég sokat iszol…” Selim: „Csak így tudom távol tartani magam a halál szagától!” Nurbanu nem hagyja, hogy megigya, ami a poharában van: „Előbb a szolgáló igyon!” Selim: „Mit mondasz???” Nurbanu a lánynak: „Idd meg!” Belekortyol, de semmi baja. Elküldik. Kifelé menet összeesik, és meghal. Visszajátsszák, hogy Nurbanu öntött mérget a kancsóba: „Remélem, működni fog! És remélem, megérti a helyzet komolyságát.” Gazanfer: „Szultánám, és mi lesz a szolgálóval?” Nurbanu: „Muszáj megtennem… Ha nem áldozzuk be az ő életét, mi veszünk oda!” Vissza a jelenbe. Nurbanu: „Oh Allah! Mi van, ha te iszod meg??? Beyazit Herceg áll e mögött is! Meg akar ölni!” Selim: „Elég! Maradj csendben!”

Süleyman a Koránt olvassa, miközben vacsoráját hozzák be. Ferhat Aga: „Nem akarod, Nagyuram, hogy behívjam Hürrem Szultánát?” Süleyman: „Ne most.” Ferhat: „Nagyuram, jót tenne neked! Gyógyítaná lelkedet! De te csak visszautasítod!”

Hürrem egyedül ücsörög, Sümbül érkezik: „Szultánám, Signora Mendez szeretne bejönni hozzád.” Hürrem engedi, a signora bejön. Hürrem: „Jöjj Signora!” Gracia: „Szultánám, a világot adod nekem, hogy engedélyezed, hogy társaságodban lehetek.” Hürrem: „Azt hallottam, hogy a Szultán utasítására engedtek szabadon.” Gracia: „Süleyman Szultán közreműködése nagyon nagy dolog számomra. A jó dolgok, amiket beszélnek róla mind semmi! Egyik király sem hasonlítható össze vele! Igazság szerint, az, hogy előtted állhatok, sokkal nagyobb izgalommal tölt el, mint mikor előtte álltam.” Hürrem: „Igazán?” Gracia: „Annyi hosszú év uralkodás alatt, te vagy az egyetlen, aki Süleyman Szultán mellett tudtál maradni. Tudod, mit mondanak: a férfiak uralják a világot, de a nők uralják a férfiakat.” Hürrem: „Hallottam, hogy a kereskedelem területén szakértőnek számítasz. Viszont azzal nem voltam tisztában, hogy te ennyire értelmes nő vagy, Signora Mendez.”

Selimnek elfogyott az itala. Hozat még az agákkal. Közben felidézi Beyazit levelét: „Széttörted a testvériség kötelékét, Selim. Mostantól, nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért.” Nurbanu jön be, és megkóstolja az újonnan hozott italt. Helyet foglal Hercege mellett, majd elküldi az agát. Selim: „Mostantól így fogunk élni… minden sarokban a halált lessük.” Nurbanu: „Nagyon félek, hogy elveszítelek téged és a gyerekeket!” Selim: „Majd én megvédelek benneteket!” Nurbanu: „Ha nem kértem volna meg a szolgálót, akkor te haltál volna meg a méregtől… Látod, mivel próbálkozik Beyazit Herceg… Még mindig érzed a fej szagát… Nyisd ki a szemed, Selim! Ahogy a levélben is írta… ti ketten már nem vagytok testvérek! Ez a világ túl kicsi kettőtök számára! Üzenj Kütahyába! Annak az ágyasnak, muszáj lesz megtennie! Helyesen cselekszel, Selim! Nincs más választásunk!”

Defne: „Láttam a legutóbbi kínai tányér munkáidat… nagyon gyönyörűek, élettel teliek!” Beyazit: „Azt akarod mondani, hogy nagy előrelépést értem el? De ha még többet dolgozom, nem lesz még szebb?” Defne: „Nem, nem! Nem ezt akartam mondani. Csak azt mondtam, amit gondolok.” Beyazit: „Honnan kerültél elő ily hirtelen?” Defne: „Tulajdonképpen, Velencéből jöttem. A nevem, Luisa. Kalózok támadták meg a hajónkat. A többi nyilvánvaló. Elkaptak, majd eladtak szolgának. Aztán itt találtam magam.” Beyazit: „Az anyámat, Hürrem Szultánát is szolgának hozták ide. Van egy kedvenc mondása: Néha a legnagyobb szerencsétlenség után boldogság ér. Szerencsétlen múltját sikerült szerencséssé alakítania és így mindenki féltékeny lett hatalmára. Mi tesz téged szomorúvá?” Defne: „Semmi. Mi az a szomorúság? Boldog vagyok veled.” Beyazit: „Még, ha a mosolyod mögé el is rejted, én akkor is látom rajtad. Mondd el, mi bánt!” Defne: „Amikor ránk támadtak, a hajón velem volt a kishúgom, Ana. A kalózok elvitték magukkal.” Beyazit: „Megölték?” Defne bólint. Beyazit próbálja megnyugtatni. Beyazit: „Pontosan tudom, mekkora fájdalom egy testvért elveszíteni. Semmi sem tudja hiányát betölteni. Semmi. De van másfajta fájdalom is… amikor úgy veszíted el a testvéred, hogy még életben van.”

Selim nagy fejfájással ébred. Megpróbál visszaemlékezni, mit mondott előző este Nurbanunak. „Oh, Allah! Mit tettem?!” Nurbanu szobájába megy azonnal. Muratot a szobájába küldi. Selim: „Ugye nem vetted komolyan, amit tegnap este mondtam?! Nem üzentél az ágyasnak, ugye?! Válaszolj a kérdésemre, Nurbanu! Nem üzentél neki, ugye?!” Nurbanu: „Nem, nem üzentem! De ez nem az alkalmas idő, hogy sajnálkozz! Helyesen döntöttél. Adj engedélyt, hogy megtegyük, amit muszáj.” Selim: „Soha! Beyazit a testvérem! Bármi is történjen, nem adok parancsot a halálára!”Gazanfer kint várja úrnőjét a folyosón. Nurbanu: „Elküldted a küldöncöt Kütahyába?” Gazanfer: „Nem olyan rég. Valami baj van?” Nurbanu: „Hercegem megváltoztatta döntését. Azt mondta, nem ölhetjük meg.” Gazanfer: „Akkor üzennünk kell, hogy állítsák meg az agát.” Nurbanu: „Erre nincs szükség. Mert hazudtam neki. A gyerekeimért és érte, hazudtam neki.”

Amíg Beyazit szobáját teszik rendbe, a kalfa észreveszi, hogy Defne nincs jól. „Mi baj?” Defne: „Szédelgek.” Kalfa: „Csak nem vagy állapotos?” Defne meglepődik. Kalfa: „Hívjuk a doktort.” Defne: „Nincs ok rá. Biztos, hogy nem vagyok állapotos.”

Mihrimah a sebeit nézegeti: „Nézd csak! Nem tudok megszabadulni ettől a betegségtől! Épp, mikor kezdek jobban lenni, kezdődik előről!” Szolgáló: „De hát, Pedro orvossága segített!” Mihrimah: „Igen, azokon a helyeken, ahol alkalmazta a szerét. De most más helyen jött ki a kiütés! Hívd ismét Signor Pedrót!” Szolgáló: „Nem kéne először Rüstem Pasát értesítenünk?” Mihrimah: „Tedd azt, amit mondtam!”

Süleyman az ajándékba kapott könyvet olvassa. Hürrem csatlakozik hozzá. Óvatosan közelíti meg, majd, hogy a Szultán beleegyezik, közelebb jön. Süleyman hellyel kínálja. Hürrem: „Azért jöttem, hogy mindent magunk mögött hagyjunk, Süleyman.” Süleyman: „Hatalmas fájdalmak álltak közénk, Hürrem. Sziklák, sebek.” Hürrem: „Minden sötétség hordozza magában a fény magvait, ami felvidítja az embert. Nem ezt mondja Dante?” Süleyman elmosolyodik. Hürrem: „Életem értelme, életem, mennyországom, italom, tavaszom, boldogságom, éjjelem és nappalom, szerelmem, ki belevésted magad szívembe, mosolygó rózsám… Emlékszel? Te írtad mindezt.” Süleyman: „Évekkel ezelőtt.” Hürrem: „Akár harminc évvel ezelőtt volt, vagy ma, csak egy szerelmes férfi tud ilyen verset írni, Süleyman. Ez nem múlik el. Még ha a szív megáll dobogni, a szerelem tovább él a versekben. Mindörökké. Hadd teljenek az évek! Még ha a fájdalmak közénk is állnak, amíg a szerelem maradandó, hogy tudnánk szétválni?” Az aga bejelenti Gracia érkezését. Süleyman fogadja. Gracia: „Látom, az ajándékomat olvasod! Milyen kedves! Zavarok? Kérlek, bocsássatok meg!” Süleyman: „Én hívtalak, Signora.”

Pedro ismét kap kendőt a szemére, úgy engedik be Mihrimahhoz. „Signor Pedro! Gyere közelebb! Nyisd ki a szemed!” Pedro: „Hogyan tehetném? Rüstem Pasa…” Mihrimah: „Ő nincs itt. Ha követem utasításait, már rég meghaltam volna a betegségtől. Vedd már le azt a buta kendőt!” Pedro leveszi, és megbámulja a Szultánát. Miután meghajolt Mihirmah előtt: „A sebek a nyakamon és a mellkasomon elmúltak, de most a csuklómon jöttek ki!” Pedro: „Akkor ez azt jelenti, hogy használt az orvosság. Ha a többi kiütésre is felkened, ott is el fog múlni.” Mihirmah: „Ez a betegség valaha elmúlik? Vagy most már így marad, hogy a testem egyik pontjáról átmegy a másikra?” Pedro: „El fog múlni. Talán, valami olyasmit ehettél, ami így jön ki rajtad. Vagy egy ital, vagy valami illat, amit magadra kentél, vagy olaj.” Mihrimah: „A többi orvos is hasonlókat mondott, de nem jöttek rá, mi lehet.” Pedro: „Készítek még egy adag orvosságot. Sajnos, más gyógymódot nem ismerek betegségedre.” Mihrimah: „Kezdheted.” Pedro elkezdi a szert rákenni ecsetjével a felületre.

Gracia Süleymannak: „Azt a hírt kaptam, hogy V. Károly Király helyzete rosszabbodott. Ha elhisszük, amit mondanak, akkor az a szándéka, hogy Ferdinándra, ill. fiára, Fülöpre hagyja a trónját.” Süleyman: „Tudok erről. A keresztény világ nagy részét hatalma alatt tartja. Meglepett engem, hogy így akar leköszönni a trónról.” Gracia: „Nehéz lehet egy hatalmas országot irányítani. Nem mindenki olyan erős, mint te. Ráadásul V. Károly beteg. Köszvénye van. Keze-lába feldagadt. Azt mondják, még ülni sem tud kényelmesen, vagy lóra szállni.” Süleyman: „Károly után, Európa sorsa is meg fog változni.” Gracia: „Igen, ha így folytatódik, a Habsburg Birodalom feloszlik. Azok a vallási újítások, melyeket Luther indított el, mindent megváltoztatnak. Hatalmad még nagyobb fontossággal fog bírni a keresztény földeken.” Hürrem: „Signora Mendez! Úgy tűnik, nagy érdeklődéssel tanúsítasz a politika iránt!” Gracia: „Ez az első szabály a férfiak uralta világban, Szultánám. Kezdj el politizálni, és a többi dolog is kitárul előtted!” Hürrem: „Ha mi nők is elkezdünk politizálni, mint a férfiak, akkor annak nincs jelentősége. Mi is szoktunk politikáról beszélgetni a Szultánnal, de nem az asztalnál.” Gracia: „Akkor bocsáss meg. Döntöttél már rólam, Szultánom? Egyetlen kívánságom, hogy egy olyan uralkodó oltalma alatt lehessek, mint te magad.”

Zal: „Pasám! Tudomásomra jutott, hogy Lala Mustafa levelet írt Hürrem Szultánának. Talán, nem mennek jól a dolgok Manisában.” Rüstem: „Levelet? Miért csak most hallok erről?!” Zal: „El voltál foglalva Mihrimah Szultána betegségével. Megparancsoltam, hogy ezt a levelet azonnal küldjék Edirnébe.” Rüstem: „Hogy van Mihrimah Szultána?” Aga: „Éppen Signor Pedro kezeli.”

Süleyman: „Amíg alkalmazkodsz törvényeinkhez, a fővárosban maradhatsz és kereskedhetsz. Addig is, kapsz egy helyet Galatában, ahol megszállhatsz. Remélhetőleg, így lesz a legjobb.” Gracia: „Annyira hálás vagyok! Szolgálatodra állok teljes vagyonommal, és tulajdonommal.” Sümbül érkezik, int Hürremnek, aki bocsánatot kér, hogy távoznia kell, majd elolvassa a levelet. Sümbül: „Mi történt?” Hürrem: „A Hercegeim meg akarják támadni egymást. Tennem kell valamit.”

Közben Rüstem betör Mihrimah szobájába, ahol azt látja, amit nem akart: „Hát te meg mit keresel itt?! Nem figyelmeztettelek, hogy értesíts engem, mielőtt idejössz?!” Mihrimah: „Méltóságos Pasa…” Pedro: „Sürgősen hívott Mihrimah Szultána. Nem volt idő téged értesíteni.” Mihrimah: „Az igazat mondja. Amikor a csuklómon is kijött a kiütés, nem tudtam, mit csináljak?” Rüstem: „Miért nincs elkötve a szemed?!” Mihrimah: „Én parancsoltam. Ezek sebek, Rüstem. Ha nem látja, hogy gyógyítsa meg? Signor Pedro, köszönöm. Most elmehetsz.” Miután az orvos és a szolgálólány távoztak Rüstem a feleségéhez fordul. Mihrimah: „Amikor az egészségemről van szó, te ok nélkül elkezdesz féltékenykedni! Ha az anyám és a Szultán itt lenne, ők megmondanák, mit érdemelsz!”

Süleyman Sokulluval és Ferhattal beszélget: „Signora Mendez is azt mondta, hogy V. Károly egészsége nincs rendben. Akkor ez azt jelenti, hogy amit hallottunk, igaz volt. Azt akarom, nézzetek utána a dolognak. Lépjetek kapcsolatba kémeinkkel a keresztény országokban, hogy informáljanak minket a fejleményekről.” Sokullu: „Ahogy parancsolod, Nagyuram.” Hürrem megérkezik, Sokullu pedig távozik. Hürrem: „Hírt kaptam Manisából. Unokám, Murad nincs jól. És a jelentések szerint, komoly. Nem nyugszom, míg nem láthatom saját szememmel. Különben sincs értelme, hogy itt legyek. Nyilvánvaló, hogy jelenlétemmel nem tudom megolvasztani azt a jeged, ami közénk állt.” Süleyman: „Nincs azzal probléma, hogy Manisába menj. Miután tudod, min mentünk keresztül.”

 Kütahyában Defne egy agához: „Érkezett levél Manisából?” Aga: „Ezt Nurbanu Szultána küldi.” Átnyújt egy méreggel teli üvegcsét. Defne: „Mi ez… értem már. Ezt kell a Herceg ételére öntenem. Én ezt nem tudom megtenni! Csak abban egyeztünk meg, hogy információkat szolgáltatok, ilyenre nem vagyok képes!” Aga: „Figyelj! Ma este befejezed, amit elkezdtél! Nurbanu Szultána szavát adta neked. Ha sikerrel jársz, te és a húgod visszatérhettek szülőföldetekre. De ha nem, ugyanilyen mérget itatnak meg a kishúgoddal! Az esti ima után majd eljövök érted. Addig is, légy óvatos!” Defne elveszi a mérget, majd eszébe jut, mikor az mondta, hogy mindent megtesz, amit Nurbanu akar, amíg kishúgát nem bántják. Defne a kalfának: „Személyesen akarom a vacsorát kikészíteni a Hercegnek.” Kalfa: „Miért?” Defne: „Nagyon jó hírem van, amivel biztosan boldoggá teszem a Herceget!” Kalfa: „Állapotos vagy!” Defne bólint. Kalfa: „Mondtam neked! Gratulálok! Amikor először öleled át gyermekedet, jobb körülmények közé kerülsz!”

Mihrimah észreveszi, hogy sebei csúnyábbak lettek: „Hatun! Hívd azonnal Signor Pedrót!” Szolga: „Illendő ilyenkor idehívni? Mit fog szólni Rüstem Pasa?” Mihrimah: „Tedd, amit mondtam!” Pedro megérkezik, üdvözlik egymást. A szolgát Mihrimah kiküldi. Mihrimah: „Lépj közelebb.” Pedro: „Ismét el kell kezdenem a szokásos kezelést.” Mihrimah: „Ezúttal tedd, ahogy kell, ecset nélkül.” A férfi így az ujjaival érinti meg a Szultána bőrét. Mihrimah: „Ülj ide mellém.” Elkezdenek egymás felé közeledni… aztán Mihrimah felriad. Álom volt. Rüstem: „Jól vagy? Biztos, rémálmod volt.”

Defne felidézi az aga szavait, és sír. Beyazit szobájába megy, körülnéz. A szoba közepén az asztal az ételekkel. Elhelyezi a kezében lévő tányért. Eszébe jut Nurbanu fenyegetése és az aga szavai, hogy ha nem teszi meg, a kishúgát mérgezik meg. Közben megérkezik Beyazit, Lokmannal beszélget: „Hallottál valamit az anyámról? Mert én már rég nem.” Lokman: „Biztosan jól van. Talán, hamarosan ír.” Defne azt a tányért bámulja, ahová a mérget öntözte. Már éppen el akar menekülni, de Beyazit: „Hová akarsz menni? Együnk együtt!” Defne: „Engedelmeddel, megnézném Ayse Szultánát, aztán visszajövök!” Beyazit: „A lányom jól van. Neked viszont az a kötelességed, hogy engem boldoggá tégy!”

Yessif Nessih Selimmel beszélget: „Közreműködésednek hála, Gracia biztonságosan kiszabadult börtönéből, Hercegem. Óriási szívességet tettél nekünk. Mostantól, mi ketten vagyunk a leghűségesebb szolgáid a trónörökléshez vezető utadon.” Selim: „Remélhetőleg.” Nessih: „A kedvenc ciprusi borod… most érkezett meg az izmiri öbölbe.” Selim: „Nem kérem. Amikor utoljára ittam, elvesztettem a fejem.” Nessih azért próbálkozik: „Ugyan! Igyál! A bor előhozza a férfi igazi vágyait!” Ezek után Selim belemegy.

Közben Beyazit elkezd enni: „Új színeket rendeltem a kínai munkáimhoz. Hamarosan megérkezik. Ezúttal talán te is segíthetnél. Majd megnézem, mennyire tehetséges vagy.” Defne: „Ahogy kívánod.” Beyazit: „Cihangir testvérem megtanított a kínai festészet titkaira. Én drága testvérem! Annyi mindenhez értett! Allah vigyázzon rá a mennyekben!” Defne közben sír. Beyazit: „Amikor Cihangirról beszélek, neked a húgod jut eszedbe, ugye?” Defne bólint: „Engedj elmenni.” Beyazti: „Addig nem, míg nem mosolyogsz! Nagyon ízletes!” Beleharap a húsba, Defne nem bírja tovább…Atmaca közben Hussainnal: „Bármi is történjen, egyikőnk mindig a Herceg mellett legyen.” Hussain: „Igazad van.” Meglátnak egy agát várakozni. Atmaca: „Ki az?” Hussain: „Nem tudom. Valami nem stimmel.” Az aga megijed, és elfut. Hussain utána. Atmaca pedig a Herceg segítségére siet.Beyazit elkezd fulladni: „Te még hozzá sem nyúltál az ételhez.” Belekortyol italába. „Mi történt?” A lány feláll, hátrál: „Bocsáss meg! Én ezt nem akartam!” Atmaca ekkor érkezik. A lány elfut. Atmaca: „Agák! Kapjátok el! Orvost!!!” Lokman is megérkezik: „Agák! Zárjátok tömlöcbe!” Atmaca: „Tarts ki, Hercegem! Oh, Allah! Mentsd meg! Lokman Aga, segítened kell! Meg kellene hányatni, hogy kijöjjön belőle a méreg!” Az orvos is megérkezik: „Mikor mérgezték meg? Mennyi ideje?” Atmaca: „Nem rég. Tégy valamit!” A főorvos is megérkezik: „Mivel mérgezték meg?” Atmaca gyorsan végiggondolja: „Hol van Defne Hatun?” Lokman: „A tömlöcben.” Atmaca Hussainhoz: „Elkaptad a férfit?” Hussain: „Elvesztettem a nyomát. Mi történt?” Atmaca: „A Herceget megmérgezték. Te maradj itt. Én megyek a börtönbe.”Atmaca: „Mivel mérgezted meg?!” Defne: „Elmondom!” Előveszi az üvegcsét. Még van benne. Atmaca: „Ez a cella lesz a sírod!”Lokman: „Tarts ki, Hercegem!” Az orvoshoz: „Még nem hányattuk meg.” Atmaca visszaérkezik a méreggel. Az orvos megszemléli: „Sötét béka méreg.” Atmaca: „Mi az ellenszere?” Lokman: „Limni földje… (Az ottomán időben Limni földjéről származó termőfölddel vették fel a harcot a különféle betegségekkel szemben.) A Topkapi Palotában mindig tartunk belőle.” Férfi orvos: „Nekünk viszont nincs.” Női orvos: „Limniből hozzuk, és elsősorban a Szultán palotájába szállíttatjuk. Viszont ha el is mennétek érte, mire visszaértek, a Herceg nem éli túl.”Közben egy látomást látunk. Selim Beyazitnak: „Testvérek vagyunk. Ne feledd.” Átöleli. Majd egy tőrrel hátba szúrja. Beyazit: „Testvérem?” Beyazit ekkor magához tér, és sikerül kihánynia a mérget. Beyazit: „Selim! Testvérem!” Mindenki fellélegzik, és áldja Allahot. Orvos: „Atmaca, hol találtad Limni földjét?” Atmaca csak mosolyog. Az történt ugyanis, hogy Atmaca elment a bazárba ahhoz a kereskedőhöz, aki gyógyfüveket árult. „Tartasz Limni földet?” Kereskedő: „Nem… Várj! Az kell, ami minden bajra jó?” Lokman: „Köszönöm, Atmaca.” Beyazit: „Selim!”

Hürrem a kocsiban ébred. Sümbül: „Szultánám, jól vagy? Megint rémálmod volt? Előző éjjel nem aludtál, legalább pihenj egy kicsit!” Hürrem: „Nem, nem lehet. Muszáj Manisába mennem. Fáj a vállam.” Sümbül: „Lehet, hogy megfeszült a vállad?” Hürrem: „Nem. Van valami a vállamon. Remélhetőleg, nem tart sokáig.” Sümbül: „Velünk jött egy orvos is. Meg kellene néznie.” Hürrem: „Nem akarom. Először Manisába kell, érjek.” Sümbül aggódik.

Kütahyában az orvos: „A Herceg túl van a veszélyen, de még pihennie kell.” Defne még mindig a tömlöcben van. Atmaca bemegy hozzá: „Ki küldött ide? Ki parancsolta, hogy mérgezd meg Beyazit Herceget?” Megüti, majd előveszi tőrét. Defne: „Nurbanu Szultána.” Atmaca: „Selim Herceg is benne van?” Defne bólint. Atmaca már ott tart, hogy megöli, mire a lány megszólal: „Várj! Várj! Állapotos vagyok! A Herceg gyermekét várom!” Atmacának ekkor eszébe jut saját családja, felesége, kisfia. Majd Mihrünnissa, mikor őt is meg akarta ölni, de kisbabája miatt nem lehetett. Atmaca: „Agák! Vigyétek át egy szobába és hívjatok hozzá egy bábát, hogy vizsgálja meg!”

Manisában Gazanfer éppen néhány szolgálót igazgat, mikor Fahriye feltűnik: „Gazanfer Aga! Szóval amint felépültél, máris átvetted új kötelezettségeidet!” Gazanfer: „Igen, mint tudod, Szultánánkat hiénák veszik körül… De mostantól, én mindig a Szultánánk mellett leszek! Bárki is merészel az életére törni, velem találja szembe magát!” Fahriye: „Most fenyegetsz, Aga?” Nurbanu jelenik meg. „Mi folyik itt?” Fahriye: „Gazanfer épp elfelejtette, ki áll mellette… szégyentelen.” Nurbnau: „Az egyetlen, aki nem ismeri a határait, az te vagy, Fahriye. Gazanfer az én vezető agám. Mostantól az őt ért tiszteletlenség egyet jelent, ha velem tiszteletlen valaki. Most térj vissza a munkádhoz! Te pedig (Gazanfer) gyere velem.”

Mihrimah már sokkal jobban van. Rüstem: „Allahnak hála a sötét felhők elhagytak végre bennünket!” Mihrimah: „Signor Pedro csodatevő szerének köszönhető.” Rüstem: „Mostantól, nem akarom ezt az embert itt látni.” Mihrimah: „Kaptál hírt az anyámról, Rüstem?” Rüstem: „Úgy döntött, hogy Edirnéből egyenesen Manisába utazik. Biztos történt valami, ami miatt muszáj Selim Herceget leszidnia.” Mihrimah: „Vajon mi történhetett? Miért nem tudakoltad meg a dolgot?” Rüstem: „Ne húzd fel magad. Nem fontos. Talán el van túlozva.” Mihrimah szeme megakad az asztalán lévő egyik üvegcsén…

Nurbanu: „Még nem jött hír Defnétől?” Gazanfer: „Teljes mértékben megbízom Defnében. Remélhetőleg, hamarosan Beyazit Herceg halálhíre érkezik meg. Így mindannyian megkönnyebbülhetünk.” Nurbanu: „Mi van, ha Defnének nem sikerül és elmondja nekik? Senki sem tudja akkor megmenteni Selimet Beyazittól! Ebben az esetben, saját magam löktem a tűzbe a Hercegemet!” Gazanfer: „Nyugodj meg, kérlek. Remélhetőleg, jó híreket kapunk. És mi legyen Defne Hatnu lányával, Anával?” Nurbanu: „Még nem tudom.”

Atmaca Beyazit ágyánál, aki már felébredt: „Allahnak hála, már jól vagy!” Beyazit: „Ki áll az ügy mögött? Megtudtál valamit?” Atmaca: „Selim Herceg, sajnos. A kedvenced, Defne Hatun informálta őket. Egy agát küldtek. A parancsot Nurbanu Szultána adta ki. De Selim Herceg is tudott mindenről.” Beyazit: „A nőt kivégeztétek már?” Atmaca megrázza a fejét: „A nő terhes.” Beyazit: „Ez igaz?” Atmaca: „Megvizsgáltattuk a bábával. Sajnos, az a nő, aki megpróbált megölni, gyermekedet várja.”

Mihrimah a kertben sétál, közben álmodozik. Pedro közben távolból figyeli. Szolgáló: „Ne menj a napra, Szultánám! Lehet, hogy ettől lettél beteg!” Pedro is álmodozik Mihrimahról.

Beyazit lemegy a börtönbe ágyasához: „Azon a napon, miután megszülted gyermekemet, ki fogunk végezni.” Defne: „Meghajlok akaratod előtt, Hercegem. Bármi is legyen büntetésem, készen állok rá.” Beyazit: „Miért tetted? Miért?” Defne: „A testéremmel kényszerítettek.” Beyazit: „Milyen testvéred? Azt mondtad, meghalt!” Defne: „A testvéremet és engem együtt adtak el a Manisai Palotába. Nurbanu Szultána kihasználta iránta érzett szeretetemet. Ő még kicsi… nagyon kicsi.” Beyazit: „Ha ez hazugság, Hatun…” Defne: „Nincs más veszíteni valóm.” Beyazit: „Beszélj!” Defne: „Nurbanu Szultána azt mondta, hogy ha nem mérgezlek meg, megöli a húgomat.” Beyazit: „Ha ez így van, akkor miért nem mondtad el, és kértél segítséget?” Defne: „Amíg a testvérem élete veszélyben, nem vállalhattam ekkora kockázatot!” Beyazit: „És honnan veszed, hogy megbízhatsz Nurbanu Szultánában? Ő és Selim Herceg két csúszó-mászó kígyó!” Defne: „Nagyon jól ismered a testvéri szeretetet, Hercegem. Amíg van egy apró remény élete megmentésére, mit tennél?”

Mihrimah fürdőt vesz. Szolgája: „Szultánám, teljes mértékben visszanyerted régi szépségedet!” Mihrimah: „Szerencsére, minden jól ment. Most pedig magamra hagyhatsz.” Miután a lány elment, Mihrimah fogja az üvegcsét, és egész testét bekeni az allergiát kiváltó olajjal.

Beyazit: „A bátyám átlépett egy határt. Egy ártatlan gyermeket használt fel, hogy megfélemlítsen egy asszonyt. Szégyen.” Atmaca. „Valójában, ez egy nagyon komoly helyzet.” Beyazit: „Készülődj Atmaca. Készítsd fel a sereget. Türelmem véget ért. Megyünk számon kérni Selimen a történteket.” Atmaca: „Ne, Hercegem! Nem lehet ez a helyes dön…” Beyazit: „Ha csendben maradok, még azt hiheti, gyenge vagyok. Tiltakozás nélkül tedd, amit mondtam.” Atmaca követi Beyazitot a szobájába: „Természetesen teljesítem parancsodat, de előbb vissza kell nyerned erődet. Aztán cselekedhetünk.” Lokman ekkor érkezik: „Cselekedni? Miről beszéltek Atmaca? Miről van szó?” Beyazit: „Vegyél elő papírt és tintát, Lokman! Írd! „Nagyuram, az a fiad, mely koronádat ékesíti, az, akit megfelelőnek tartasz örökösödnek a trónra, a gyenge Selim Herceg…” Lokman: „De Hercegem! Bocsáss meg…” Beyazit: „Ne szólj közbe, csak írj! „… kémet küldött a palotámba, és megpróbált megölni. Megpróbált hátba döfni. Azonban nem járt sikerrel. A történtek tudatában, nem tűrhetem ezt szó nélkül, és nem kérhetem segítségedet sem. Majd én megadom neki a válaszomat. Azt akartam, hogy ezt a hírt tőlem tudd meg.”

Edirne. Sokullu: „Nagyuram, utasításod szerint utánanéztem. A hír igaz. V. Károly valóban Ferdinándra hagyta a trónját, ő maga pedig kolostorba vonult. A fia fennhatósága alá került Spanyolország, Belgium, Szicília és Milano. Ferdinánd fog uralkodni Ausztria, Németország és Csehország felett is.” Süleyman: „Mennyi éve is uralkodik?” Sokullu: „Már körülbelül negyven éve. Akkor vette át a spanyol trónt, mielőtt te trónra kerültél.” Süleyman: „Most elmehetsz, Sokullu.”Sokullu távozása után Ferhat vizet önt a Szultán poharába: „Nagyuram, már olyan régóta nyomasztod magad. Ha mosolyogsz is, a szíved szomorú marad. Nehéz meglátni, de én látom. Nézd, hogy múlik az idő. Érák jönnek, érák mennek. Minden egyes levegővételünk roppant értékes… Nagyuram, a te gyógyszered Hürrem Szultána. Az, hogy távol vagy tőle, nem őt bántod meg, hanem saját magadat. Nincs itt az ideje, hogy véget vess ennek a fájdalomnak?”

Hürrem kocsiját meg kell állítani, mert nincs jól. Sümbül segíti ki egy kicsit a friss levegőre. Hürrem: „Nem bírom tovább.” Sümbül: „Hívom az orvost!”

Gazanfer belép Selim szobájába: „Hercegem… hogyan is mondjam… híreket kaptunk. Beyazit Herceg ötezer katonájával közelít a palota felé.” Selim: „Hogy lehet ez?!” Beyazit emberei társaságában a Manisai Palota felé lovagol. Atmaca: „Most már nincs visszaút, Hercegem.” Beyazit: „Bármi is történjék, Atmaca, annak meg kell történnie… mindent számításba vetem.” Haladnak előre, míg Selim megpillantja őket a horizonton…

Hürrem és kísérete sátrat állított, hogy az orvos meg tudja vizsgálni a Szultánát. Orvos: „Szultánám, mikor vetted észre az első jelet?” Hürrem: „Már nem tudom… talán úgy egy hónapja.” Orvos: „Más panaszod is van?” Hürrem: „A fájdalmon kívül semmi.” Az orvos komoly képet vág. Hürrem: „Mi az? Mondj valamit!” Orvos: „Nem lenne jogom ebben a pillanatban bármit is mondanom… de ha a fájdalmaid nőnek, ki kell égetnünk.” Hürrem: „Rendben.” Az orvos gondterheltnek néz ki. Sümbül végül félre tudja hívni: „Mi a baj Hürrem Szultánával? Beszélj” Orvos: „Katasztrofális a Szultánánk állapota. Olyan betegséget kapott el, amire nem létezik gyógyszer. Ez egy olyan betegség, amelyből még nem láttam, hogy valaki is felépült volna. Szultánánknak kevés ideje van hátra, Sümbül Aga. Allah bocsássa meg, közeleg a halála órája.”

130.rész leirása

Szuli:Benne volt a kezed Musztafa halálában? Hürrem:Ártatlan vagyok...Azt tettem,amit tennem kellett. Nurbanu:Értesítsd Hürrem Sultanat.Ha harcolni szeretne,én készen állok. Hürrem:Az igazi gond Nurbanu...repülni akar,mint madár az égen...le kell törni a szárnyait... Nő:Két herceg maradt Sultanam.Az egyik aki a trónra emelkedik,a másik pedig aki már régen halott..

2. előzetes

Melek: „Van egy nagyon híres jövendő mondó asszony. Azt hallottam, Hürrem Szultána egyszerű ruhában meglátogatja otthonában.”Fatma: „Szóval azt mondod, hogy halálba megy? Az emberek szűnni nem akaró gyűlöletet éreznek iránta. Neked csak a kanócot kell meggyújtanod. A többi megy magától.”Sümbül: „Olyan sokan vannak! Lázadnak, Szultánám! Szultánám, Allah kedvéért, azonnal el kell innen mennünk!”Hürrem: „Mit tudsz még, asszony? Beszélj!”Jósnő: „Két Herceged maradt, Szultánám. Mire egyikük trónra kerül, addigra már a másikat réges rég megölte.”

1.rész

130. rész

Süleyman: „Benne van a kezed Mustafa halálában? Te nyitottad meg útját a halálba? Te sároztad be azokkal a vádakkal?” Hürrem: „Te a föld, ez a világ a tiéd, Süleyman. A morzsák, amiket eszünk, a víz, amit iszunk, a föld, amin járunk, a levegő, amit belélegzünk, mind a tied… és én? Ki vagyok én, Süleyman? Az árnyékodban élek. Az árnyékodban élek ezen a világon. Amit te teszel, azt teszem én is. Vannak bűneim. Mindenkinek vannak. Azt tettem, amit tennem kellett. Te is azt tetted. Ne keress ártatlanokat e kupola alatt, Süleyman, mert azok, akiknek hatalmuk van, és akik akarják, nem ártatlanok.”

Manisában Dilshah még mindig a víz alatt tartja Nurbanut. Közben Canfeda visszaérkezik, de az ajtót zárva találja. Dörömböl, és úrnőjét hívja. Közben Selim bort iszik. Megérkezik hozzá Fahriye: „Hercegem! Dilshah Hatun és a Szultána között egyre mérgesebb a viszony!” Canfeda segítségére érkezik Gazanfer, akinek sikerül betörnie az ajtót, így megmentheti úrnőjét. Dulakodás közben Dilshah beveri a fejét, és meghal. Selim is megérkezik, csodálkozva látja Gazanfert: „Te meg mit keresel itt?! Hogy léphetsz be a fürdőbe?!” Gazanfer: „Bocsáss meg Hercegem, de nem volt más választásom! Meg kellett mentenem a Szultánánkat!” Fahriye is ráordít: „Mit jelentsen az, hogy belépsz a Szultána háremébe?! Vigyétek!”Nurbanu hálát ad Allahnak, hogy nem halt meg. Selim orvost hív hozzá. Selim: „Mi folyik itt Canfeda?! Magyarázatot követelek!” Canfeda: „Mire ideértem, az ajtót bezárták. Dilshah megtámadta, bele akarta fojtani a vízbe! Allahnak hála, időben érkeztünk!”

Beyazit Atmacához: „Lala Mustafa jelenléte Manisában döntő fontosságú. Selim minden lépését követni tudjuk majd.” Atmaca: „Selim Herceg óvatos lesz. Viszont azt sem tudhatjuk, mennyire bízhatunk meg Lala Mustafában?” Beyazit: „Lala olyan dolgokat is tenni fog, amiről mi nem szerzünk tudomást, de ő mindig az én érdekemet nézi. Nincs kétségem a hűségét illetően.” Atmaca: „Persze, de azt is tudjuk, hogy ő Hürrem Szultánához hűséges. Először őt fogja értesíteni a fontosabb ügyekről.” Beyazit: „És az anyám inkább csendben marad, csak hogy védelmezze gyerekeit. Ezt akarod mondani?” Atmaca: „Az is igaz, hogy legalább korlátoztuk Selimet.” Beyazit: „Ki kéne mennünk álruhában. Lássuk, mit mondanak az alattvalók!” Atmaca: „Jó ötlet, Hercegem! Egyre több a panasz.” Beyazit: „Jó! Lokman Aga! Hogy vannak a gyerekeim? Látni kívánom őket, ha még nem aludtak el.” Lokman: „Hercegeid már lefeküdtek, viszont kislányod, Ayse Szultána nagyon szomorú.”

Selim: „Hogy vagy?” Nurbanu: „Ma megmentettek, de nem tudhatjuk, mi lesz holnap? Ismét meg fognak támadni.” Selim: „Ki támadna meg, és miért, Nurbanu? Dilshah meghalt! Ha nem halt volna meg, saját magam öltem volna meg!” Nurbanu: „Dilshah szegény nyomorult volt. Nem mert volna megölni engem. Persze csak akkor, ha valaki bátorította erre.” Fahriye: „Nem hinném, Szultánám. Nyilvánvaló, hogy Dilshah asszonyra az előző napok eseményei hatottak.” Selim: „Mi történt?” Fahriye: „A szobádhoz kísértem Dilshah asszonyt, de Nurbanu Szultána megakadályozta. Elküldte a lányt. Azt hiszem, bosszút akart állni.” Selim: „Ez igaz?” Nurbanu: „Ez a nő nem a kedvenced, ezért akadályoztam meg. Különben sincs semmi köze az incidenshez, nem igaz, Fahriye? Te utasítottad, hogy öljön meg!” Fahriye: „Soha, Szultánám! Hogy merészelném?” Nurbanu: „Hívattad Canfedát, hogy egyedül maradjak. Aztán rám küldted Dilshaht.” Fahriye: „Hercegem, azt hiszem a Szultánánk még mindig a sokk hatása alatt van. Nem tettem ilyet. És soha nem is fogok.” Selim: „Miért hívattad Canfedát?” Fahriye: „Át akartam nézni néhány könyvet, ami nála volt. Nem volt más szándékom, csak ez.” Nurbanu: „Hazudik! Ne higgy neki!” Fahriye: „Szultánám, mindenki ismeri ellenséges viszonyodat Dilshah asszonnyal. Nyilvánvaló, hogy az asszony megőrült! És miért törnék én az életedre? Milyen okom lenne rá?” Nurbanu: „Mert Hürrem Szultána ezt akarja, ezért.” Selim: „Térj észhez, Nurbanu! Hogy merészeled? Hogy okolhatod az anyámat? Elég volt. Térj vissza a szobádba. Aludj jól és pihend ki magad.” Nurbanu: „Nincs alvás és boldogság számomra ebben a palotában.” Miután Selim és Fahriye magukra maradtak: „Fahriye Hatun, tudom anyám miért küldött ide. Te lettél a szeme és a füle. Nem ellenzem, mert bízom az anyámban, és azokban, akikre ő számít. De boldogságot akarok a hárememben. Az én boldogságom, Nurbanu. Nagyon fontos nekem. Éppen ezért, rád bízom. Te fogod megvédeni. Ha történik vele valami, téged foglak okolni érte.” Fahriye: „Ahogy parancsolod, Hercegem… Hercegem? Mit csináljunk Gazanferrel? Hisz azzal, hogy belépett a fürdőbe, nagy bűnt követett el.”

Beyazit belép gyerekei szobájába. Látja, hogy az új lány karjában békésen alszik kislánya: „Beteg?” Kalfa: „Nyűgös volt, de Defne asszonynak végre sikerült elaltatnia.” Defne: „Biztosan hiányzik neki az anyukája, Hercegem. Nagyon nehéz anya nélkül felnőni. Főleg ebben a korban… ő még nagyon kicsi.” Beyazit: „Gülsen Kalfa! Rád bízom gyerekeimet, különösen Aysét. Ne hagyd őket magukra.” Kalfa: „Ahogy kívánod, Hercegem.”

Beyazit a szobájában észrevesz egy cetlit az egyik könyvében: „Mit csináljon az, aki szerelmes?” Azonnal választ ír, majd belehelyezi a könyvbe. Később Defne rátalál a válaszra, és elrejti öve alá. A folyosón szembe találkozik Gülsen Kalfával, és elújságolja neki, hogy írt üzenetet a Hercegnek, és ő válaszolt is: „Mondd meg annak, akit szeretsz!” Fizet a kalfának: „Köszönöm a segítséged.” Kalfa: „Ez a kötelességem. Természetes, hogy segítjük az okos, és ügyes nőket.” Defne: „És most, mit mondjak neki?” Kalfa: „Várj. A Sátán összekeveri a dolgokat, ha sietsz. Azt mondják, csak egy kicsit kell várnod, és értéked megnő.”

Mihrimah ronda kiütésekkel ébred: „Ébredj Rüstem! Nézd mi lett rajtam!” Rüstem: „Fáj?” Mihrimah: „Viszket.” Rüstem: „Asszonyok! Ne álljatok ott! Hívjátok a doktort!”

Fatma Süleymannal beszélget: „Fahriye Hatun Manisába ment. Pozíciója így üresen áll. Mindennek folyamatosan menni kell tovább, nem, Nagyuram?” Süleyman: „Már gondolsz is valakire.” Fatma: „Melek Hatun. Már nagyon régóta velem van, és még egyszer nem volt panaszom rá. Meglehetősen tapasztalt, okos, és teljes bizalmamat élvezi… A Hárem felügyelőjeként kiváló munkát végezne.”Az a lány, aki Süleymant és Fatmát kiszolgálta a folyosón találkozik Hürremmel: „Szultánám! Fatma Szultána a Szultánnal van! Megpróbálja befolyásolni, hogy Melek Hatun legyen a Hárem felügyelője! Ha ez így folytatódik, bekövetkezik az, amiről beszéltél!” Hürrem: „Most elmehetsz.” Sümbül: „Szultánám, Fatma Szultána megpróbálja a kezébe venni a Hárem irányítását. Esküszöm, meg kell akadályoznunk! Különben, ha Melek Hatun kerül a Hárem élére, Fatma Szultána minden alkalommal kövekkel fogja akadályozni utunkat!” Hürrem: „Melyik asszonyt javasoljam helyette? Még ha találok is egyet, lehet, hogy a Szultán nem fogadja el… tudod, hegyek és tengerek választanak most el bennünket.”

Az orvos megvizsgálja Mihrimaht: „Viszket?” Mirhimah: „Igen, nagyon.” Orvos: „Ne vakarja, mert rosszabbodhat.” Rüstem: „Mi ez? Lehet, hogy valaki megmérgezte?” Orvos: „Nem hinném, mert még nem láttam olyat, hogy méreg ilyet okozott volna.” Rüstem: „Mi okozhatta ezt a betegséget?” Orvos: „Ki fogom vizsgálni, és megtalálom, mi lehet ez, és a gyógymódját is.” Rüstem: „Tegyen meg mindent, ami szükséges!” Orvos: „Ne menjen túl közel a Szultánához, mert lehet, hogy fertőz.” Miután az orvos elment, Mihrimah: „Honnan jött ez ily hirtelen? Mintha, nem lenne elég gondunk!” Rüstem: „Mindegy már… ami történt, megtörtént. Az már a múlt. Most az a fontos, hogy ne idegeskedj. Ne okozz magadnak fájdalmat.” Megérinti a vállát. Mihrimah: „Nem hallottad az orvost? Azt mondta, lehet, hogy fertőz.”

Fatma: „Mondom, Nagyuram. Ha kinevezed Meleket a Hárem felügyelőjének, nem bánod meg. Különben sincs más, aki ennyire tapasztalt lenne, mint ő.” Sümbül érkezik: „Nagyuram, Szultánám… Hürrem Szultána küldött… kiválasztott valakit a Hárem felügyelőjének, ha te is engedélyezed.” Süleyman: „Oh! Szóval, már ki is választotta! Kit talált megfelelőnek?” Sümbül: „Nagyuram, Gülfem Hatunt választotta erre a posztra.”Fatma és Sümbül távoznak a szobából: „Azt hiszi Hürrem, hogy az ördög megsegíti? És most Gülfemtől vár segítséget? Évek óta zsarnokot szolgálsz, és fogalmad sincs, hogy a pokolban fogsz elégni.” Hürrem érkezik. Fatma: „Most bizonyára kíváncsi vagy, hogy a Szultán kit választott? Elmondom neked, Gülfem az új felügyelő!” Hürrem: „Nem értem, miért vagy ennyire zaklatott? Azt hittem, kedveled! Gülfem Hatun! Imádkozom, hogy munkád jól működjön.” Fatma: „Mi történt? Annyi év után te is alávetetted magad Hürremnek? Mit ígért neked? Vagy mivel fenyegetett meg?” Gülfem: „Én nem félek senkitől! Hürrem Szultána felajánlotta ezt a lehetőséget, és én éltem vele. Főleg, hogy még a Szultán is áldását adta rá.” Hürrem: „Már olyan régóta mondom! Úgy néz ki, a sors mára ezt rendelte el.” Fatma: „Mit gondolsz, kit ejtesz át? Mióta a Szultán visszatért, még rád sem nézett! Szerelmeteknek vége! És mi lesz akkor, hogy te irányítod a Háremet?” Hürrem: „Ha olyan szerelmet akarsz látni, aminek vége, akkor látogasd meg halott férjed sírhelyét. Biztos vagyok benne, hogy csontjai sisteregnek a koporsóban.”

Beyazit: „Lokman Aga! A szegénykonyhánk nagyon elhagyatottan fest. Ahelyett, hogy segítenénk a rászorultaknak, olyan, mintha kínoznánk őket. Mindent megpróbálok, hogy elnyerjem a szeretetüket, és biztos vagyok benne, hogy ezt látva, kételkednek bennem.” Lokman: „Megnéztem a feljegyzéseket. Költségeink nagy részét a Beyazit Mecset felújítására fordítjuk. A szegénykonyhára kevés pénz maradt.” Beyazit: „Bárhogyan is, nem tömhetem tele a gyomromat, ha népem éhezik. Szerezz valahonnan kölcsönt.” Lokman: „Mi lenne, ha e helyett értesítenénk a fővárost?” Beyazit: „Erre nincs szükség. Értesítsd az egyik kölcsön adót, és szerezd meg a pénzt.” Atmaca: „Jobb, ha azonnal cselekszünk. Amikor az új adomány megérkezik a fővárosból, azonnal vissza tudjuk fizetni a kölcsönt.” Lokman: „Ha nem tudjuk időben visszafizetni, nagy bajba kerülhetünk.” Beyazit: „Ne aggódj. Ilyen probléma nem merülhet fel.”

Nurbanu: „Én nem hiszem el azt a hazugságot, amit Selim Hercegnek mondtál, Fahriye. Világos, hogy azért vagy itt, hogy megölj engem.” Fahriye: „Dehogy, Szultánám!” Nurbanu: „Szóval, Hürrem Szultána nem kedvel most... Nem meglepő, azok után, ami Hurichihan Szultánával történt. Ha nem lett volna Gazanfer Aga, már rég halott lennék.” Fahriye: „Ha ezt így gondolod, másik aga után kéne nézned. Mert Gazanfer most a Herceggel van, aki valószínűleg, elküldi a palotából.” Nurbanu: „Mondd meg Hürrem Szultánának, hogy készen állok a háborúra.”

Sümbül Hürrem szobájában: „Jó, hogy végül Gülfemre kapta a munkát. Senki sem gondolta volna, hogy őt választod.” Hürrem: „Ő sem kedvel engem, de legalább nem okoz gondot.” Egy szolgáló lép be: „Rüstem Pasa üzent, hogy Mirimah Szultána lebetegedett.”

Süleyman átad Ferhat Agának egy levelet, hogy személyesen Ebu Suudnak adja át. Sokullu: „Valami aggaszt talán, Nagyuram?” Süleyman: „A kávé szeretete egyre jobban szétterjed. Kávéházak nyílnak szerte a birodalomban. Van, aki szereti, van, aki nem. Ki akarom kérni Ebu Suud Efendi véleményét.” Sokullu: „Riasztóvá kezd válni. Az emberek azért hagyják el munkáikat, hogy egész nap az ilyen helyeken ülhessenek.” Rüstem lép be hozzájuk. Süleyman: „Miért késtél?” Rüstem: „Bocsáss meg. Mihrimah Szultána beteg. Sebek keletkeztek a mellkasán és a hátán. Az orvos már megvizsgálta, de nem tudja, mi lehet ez?”

Selim: „Amit Gazanfer tett, elfogadhatatlan! Meg fogom büntetni!” Nurbanu: „Megmentette az életemet! Ez nem számít?” Selim: „De, ezért hagytam meg az életét. De el fogom küldeni a palotából.” Nurbanu: „Ne tedd! Már évek óta szolgál minket és kockára tette életét, csakhogy megmentsen!” Selim: „Ezek a szokásaink. Ha ez a pletyka elterjed, sokan megsérülhetnek!” Nurbanu: „Selim, azt hiszem, e mögött van valami. Ha valaki nem támogatja, Dilshah nem lett volna képes ezt tenni. Kérlek, ne szerezz nekik örömöt azzal, hogy Gazanfert állítod meg áldozatnak!” Selim: „Tudom, min mentél keresztül Dilshahval. Fokoztam az óvintézkedéseket.” Nurbanu: „Ki fog megvédeni? Fahriye? Legalább, küldd el!” Selim: „Te mondtad azt, hogy ápoljak jobb kapcsolatot az anyámmal. Fahriye az ő jobb keze. Ha elküldöm, az anyám nem lesz boldog.” Nurbanu: „Talán pont ezt kéne csinálnod. Hürrem Szultána választott. Beyazit Herceg mellett döntött.” Selim: „Most menj el.”

Nurbanu Canfedának: „Ha nem teszek valamit, Gazanfert elküldik.” Canfeda: „Talán, jobb is lenne, ha belegondolunk mi mindent okozott eddig!” Canfeda: „Most ezt mondod! De hol találok még egy ennyire hűséges agát? Nem ülhetek itt karba tett kézzel!”

Hürrem az orvoshoz: „Mi van Mihrimahval?” Orvos: „Talán valami, amit evett…” Mihrimah: „Humashah is ugyanazt ette, amit én. Nem kellett volna vele is ennek megtörténnie?” Süleyman is csatlakozik hozzájuk. Mihrimah: „Nem tudom, mi a baj velem? El kéne mennetek.” Süleyman hozta magával a főorvost: „Vizsgáld meg Mihrimah Szultánát, hogy megtalálhassuk a gyógymódot.” Rüstem: „Engedélyt kérek, hogy itt maradhassak Mihrimahval.” Süleyman nem felel, csak távozik.

Canfeda: „Szultánám, gondold át újra!” Nurbanu: „Ha van más ötleted, ki vele!” Belép a cellába. „Nagyon sajnálom, hogy ide kerültél, hogy értem feláldoztad magad.” Gazanfer: „Ez a kötelességem.” Nurbanu: „Hercegünk úgy gondolja, jobb lesz téged elküldeni.” Gazanfer: „Kérlek, akadályozd meg! Nem akarok elmenni!” Nurbanu: „Megpróbáltam, de nem hinném, hogy meg tudom állítani.” Gazanfer: „Erős Szultána vagy. Kérlek,vedd rá, hogy meggondolja magát! Én meg megpróbálom elfelejtetni magammal azt a hibámat, amit korábban elkövettem ellened.” Nurbanu: „Én sem akarom, hogy elmenj. Ha nem leszel mellettem, ismét megpróbálnak megölni. Hürrem Szultána már kiadta a parancsot, hogy végezzenek velem… Bárcsak örökké itt lehetnél mellettem! Bárcsak közelebb kerülhetnél hozzám! Tulajdonképpen, van is rá mód… de nem garantálhatom… Ha mellettem akarsz maradni, eunukká kell válnod. Ez az egyetlen módja, hogy beléphess a hárembe. Ne válaszolj azonnal, gondold jól át. Tudom, mekkora áldozatot kérek tőled. De azt is, hogy nincs más választásunk.”

Rüstem: „Doktor úr, mi a diagnózisa?” Orvos: „Előbb beszélnem kell a kollegáimmal.” Hürrem: „Ne légy ennyire féltékeny ebben a helyzetben. Nem lesz jobban, ha az orvosok nem vizsgálhatják meg!” Rüstem: „A női orvosok is tudnak annyit, mint a férfiak… Menjünk!”Hürrem Sümbülnek: „Valamit tennünk kell Mihrimahval!” Sümbül: „Egyet értek.” Hürrem: „Ha mérgezés lenne, azt már rég megállapították volna. Már csak egy opció maradt… valaki biztos átkot szórt rá.” Sümbül: „Ez is lehetséges. Az emberek mindig is irigyek voltak rá. Hívjuk Hacer Hatunt? Orvosságokkal is foglalkozik. Hasznos lehet. Évekkel ezelőtt elküldted ugyan a palotából, de amit jósolt, mind valóra vált.” Hürrem visszaemlékszik, mikor anno megkérdezte tőle, ki veszi át a trónt? Hacer: „Nem tudom megmondani… az egyik fiad. De vért látok. Sok vért! Eljön az a nap, mikor vér fog csöpögni e palota kupoláiból.” Hürrem Sümbülnek: „Rendben. Hívd ide.

2.rész

Süleyman Sokulluval van, mikor kopognak, és Rüstem lép be az orvossal. Süleyman az orvoshoz: „Mi a helyzet, mondd!” Orvos: „Megvizsgáltam a Szultánát. Konzultáltam a női orvossal, de még nem tudunk semmi biztosat… túl korai mondani bármit is.” Süleyman: „Remélhetőleg, semmi komoly.” Orvos: „Reméljük. Néha a sok aggódás és a gyász így jelenik meg… Készítek néhány orvosságot. Szedje be, aztán várunk.” Sokullu: „Nagyuram, volt nekünk egy spanyol fogjunk… egy orvos, Pedro. Sinan Pasa orvosa volt. Amikor meghallottam érdemeit, személyes szolgálatomba állíttattam. Ha kívánod, megvizsgálhatná.” Rüstem: „Nincs rá szükség. A palota orvosai biztosan megtalálják a megoldást.” Sokullu: „Ő egy nagyon szakképzett orvos. Szemtanúja voltam csodatevésének olyan embereknél, akikről a többi orvos már rég lemondott.” Rüstem: „Nincs rá szükségünk, Pasa.” Süleyman: „Nem baj, Rüstem. Ha annyira szakképzett, akkor csak vizsgálja meg a lányomat.”

Pedrót látjuk az irodájában. Egy lány hoz neki italt: „Signor Pedro! Mi lányok azon tanakodunk, miért ülsz állandóan az asztalod mögött és írsz egyfolytában?” Pedro: „Te… épp a szépségedet fogalmazom meg. Ha esetleg elfelejteném, nagyon szomorú lennék… főleg a hajadat, a szemedet, az ajkaidat…” Kopognak. Egy aga érkezik Sokullu parancsával, hogy azonnal indulnia kell. Pedro: „De hova megyünk?” Aga: „Mihrimah Szultánához… a Pasa szerint, beteg.” Pedro: „Szóval, Mihrimah Szultánához… Ahhoz a Mihrimahhoz, aki a szépségéről híres?” Aga: „Szavamra, Signor Pedro! Légy óvatos! Ő Süleyman Szultán lánya! Ő nem olyan, mint a többiek!” Felrakja rá a láncokat.

Beyazit Atmacával beszélget. Atmaca: „Úgy látom, elnyerted az emberek szívét, csak úgy, mint Mustafa Herceg.” Beyazit: „A janicsárokét is el kell nyernem, miután támogatásukkal semmi sem állíthat meg utamon.” Atmaca: „Igazad van, de nem elég csak a szeretetüket megszerezni. Ha elég lenne, Mustafa Herceg még mindig élne.” Beyazit: „Csomót gondolkodtam ezen. Többször kérdezem magamtól, hogy én vajon beléptem volna-e abba a sátorba? Azt hiszem, nem. Ugyanakkor melyik gyereket vádolhatnánk azzal, hogy megbízott a saját apjában?” Atmaca: „Amikor egy oroszlán harcol a tulajdonáért, nem nézi kivel áll szemben. Még akkor sem, ha az a saját kölyke. Nincs különbség. Meg akar szabadulni ellenségétől és csak ez az egy foglalkoztatja.” Beyazit: „Ha egy nap én is szembe kerülök az oroszlánnal, nem feledem, mit mondtál nekem.” Beyazit kinyitja könyvét, és új üzenetet talál benne: „Mi van akkor, ha fél?”Nyílik az ajtó, és Defne hozza be a kishercegnőt azzal, hogy a kislány szerette volna látni apját. Beyazit: „Köszönöm, elmehetsz.” Ölébe veszi a kislányát: „Hiányoztam?” Ayse: „Nagyon hiányoztál! És anya is hiányzik!”

Sokullu kíséri Mihrimah palotájába Pedrót, de még mielőtt belépnének a palota kapuján, megállnak: „Ha meg tudod gyógyítani Mihrimah Szultánát, akkor Süleyman Szultán és Hürrem Szultána nagyon elégedettek lesznek veled.” Pedro: „Megteszek mindent, amit csak tudok, Pasa. De lenne egy kívánságom… szabadíts ki.” Sokullu: „Megmented a Szultánát ebből a betegségből, és utána átgondoljuk. Most menjünk.” Pedro: „Pasám, nagyon nehéz ezzel menni.” Sokullu int emberének, hogy vegye le róla a láncot. Sokullu: „Szavamra, a legapróbb hiba, és lefejeztetlek! Légy különösen óvatos Rüstem Pasától! Nagyon szeszélyes, és még egy hangyára is féltékeny, ha a feleségéről van szó! Szóval, csak óvatosan!”

Rüstem a női orvostól: „Hogy van a feleségem? Fel fog épülni?” Orvos: „Már alkalmaztam az orvosságot. Következő lépésünk azon múlik, hogy lesz-e változás.” Sokullu megérkezik Pedróval. Pedro: „Méltóságos Pasa!” Rüstem: „Nincs szükség további vizsgálatra. Hallgasd meg a női orvost, és add meg a diagnózist!” Pedro: „Lehetetlen, Pasám. Személyesen látnom kell a Szultánát.” Rüstem szarkasztikusan: „Látnia kell a Szultánát… Illik hozzád, modortalan bolond! Kifelé a palotámból!” Sokullu: „Pasám, te is tudod, hogy ez a Szultán parancsa. Ő akarta, hogy megvizsgálja.” Rüstem: „Sokullu, túlságosan is beleütöd ebbe az orrod! Ha még egy szót szólsz, arra kényszerítem az orvost, hogy téged vizsgáljon meg!”

Manisában Lala a vendég Yassif Nassihhal beszélget: „Nincs kétségem, hogy jól megérted majd magad Selim Herceggel. Ő is mint te, érdeklődik a világ gyönyörűségei iránt. Imádja a jóízű ételeket, a jó beszélgetéseket.” Yassif Nassih: „De jó. És mit szólt azokhoz az ajándékokhoz, amiket küldtem? Remélem, tetszettek neki!” Lala: „Nagyon tetszett neki minden, különösképp a ciprusi bor. Várj itt.” Lala belép Selim szobájába: „Már beszéltem neked Yassif Nassihról. Most érkezett Isztambulból, és bebocsátásodra vár.” Selim: „Szóval már meg is érkezett! Kíváncsi vagyok arra az emberre, aki ilyen szép ajándékokat küldött nekem!” Nassih belép, és megcsókolja Selim köpenyét: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy fogadtál. Azt hiszem, ismered a Nassih családot.” Selim: „Hát, persze! Gazdagságotokról mindenki tud!” Selim bort kér, majd hoznak a vendégnek még egy párnát, leülni. „Megtisztelsz, Hercegem.” Selim: „Mendes jól irányítja a családi vagyont. Azt mondják, V. Károlynak is adott már kölcsönt.” Nassih: „Ez így igaz, Hercegem. Sajnos, ő most Velence foglya, mert csúnyán csapdába csalták.” Selim: „Ki tette és miért?” Nassih: „Sajnos a családból valaki… a testvére, Biryanda. A családi birtokkal volt valami… eladták. Sajnos, a legrosszabb mindig attól jön, aki a legközelebb áll hozzánk. Mert, ha a saját testvérünkben nem bízhatunk, akkor kiben?” Selim: „Igaz.”

Nurbanu belép Gazanfer cellájába, és leül mellé: „Meg kell hoznod a döntésedet. Nem vesztegethetem Selim Herceg idejét tovább. Megértettem. Nem kérhetem, hogy megtedd értem.” Gazanfer: „Szultánám, nem kapok levegőt, ha nem láthatlak!” Nurbanu: „Mindig mellettem leszel. A legközelebb.”

Defne valamit letesz Beyazit asztalára. Beyazit: „Ki vagy te?” Defne: „Hercegem… Nem értem, mire gondolsz?” Beyazit: „Te kérdezted, hogy egy szerelmes mi tévő legyen? Én azt válaszoltam, hogy mondd el neki. Te utána azt kérdezted, És ha fél? „ Defne: „Bocsáss meg, hogy átléptem a határaimat.” Beyazit: „Nem írtam erre választ… mert személyesen akartam felelni… Ne félj. Csak mondd el neki, hogy szereted.” Defne: „Hercegem…”

Süleyman Rüstemmel beszélget: „Mit mondott az orvos?” Rüstem: „Mind mást mondanak, Nagyuram. Nem tudnak határozott diagnózist felállítani.” Süleyman: „Mi annak az orvosnak a neve, akiről Mehmet Pasa beszélt?” Rüstem: „Pedrónak hívják.” Süleyman: „Megvizsgálta?” Rüstem: „Meg, de ugyanazt mondta, mint a többi orvos.”

Hürrem Mihrimahval van, mikor Sümbül érkezik: „Szultánám, az az asszony, akiről beszéltem, Hajar Hatun, nem tud felkelni és elhagyni az ágyát. Ha gondolod, kereshetünk valaki mást.” Hürrem: „Nem. Ha ő nem tud idejönni, akkor mi megyünk el hozzá. Kaptál hírt Manisából?” Sümbül fejét rázza. Hürrem: „Mit csinál Fahriye ott?” Sümbül: „Fahriye? Hamarosan megkapjuk Nurbanu halálhírét.”

Defne felébred, odalép Beyazit íróasztalához, ahol egy levél fekszik: „Szultánák királynője, én gyönyörű testvérem, Mihrimah! Kölcsön kellett kérnem 500.000 akcét. Nem úgy néz ki, hogy ezt szűk határidőn belül vissza tudnám fizetni. Hogy rövid legyek, nehéz helyzetbe kerültem. Biztosan tudom, nem hagysz cserben ebben a kemény időszakban.”

Nurbanu Selimhez megy, ahol a vendég épp távozik: „Ki volt az, aki most ment el? Láttam Lalával.” Selim: „Yassif Nassih. A fővárosból jött. Jól szolgálja az országot. Nagyon értékes ember.” Nurbanu: „Mi történt veled, hogy nem bízol Lalában? Miért van még mindig veled?” Selim: „Inkább azt mondd, miért jöttél.” Nurbanu: „Gazanfer Aga miatt.” Selim: „Ne fáraszd magad.” Nurbanu: „Szükségem van rá. Ő annyira hűséges hozzánk! Még hajlandó arra is, hogy eunukká váljon.” Selim: „Eunuk akar lenni???” Nurbanu: „Canfeda ezt mondta. Bocsánatodat kéri, és ha elfogadod, készen áll, hogy eunuk legyen.”

Látjuk, amint Defne elrejt egy levelet.

Az idő múlik, de Mihrimah még mindig beteg. Az orvos rákeni sebére az orvosságot, de Mihrimah: „Hagyd. Úgysem használ.” Orvos: „Csak azt tesszük, amit tudunk.” Mihrimah: „Nem várok magyarázatot tőled, csak, hogy gyógyíts meg.” Hürrem: „Nyugodj meg.” Mihrimah: „Fájdalmaim vannak! Nem hiszem el, hogy az egész birodalomban nincs egy orvos, aki meg tudna gyógyítani! Ez a szer meg csak árt!” Hürrem: „Ne légy szomorú. Allah adta a betegséget, az orvosságot is meg fogja adni. Csak légy türelemmel.” Rüstem érkezik: „Hogy van Mihrimah?” Orvos: „Semmi sem használt. Ennyit tudtunk tenni.”

Fatma Melekkel: „Biztos vagy benne? Holnap kiteszi a lábát?” Melek: „Biztos, Szultánám! Több agától is ezt az információt kaptam. A közelben él egy jövendőmondó. Hürrem Szultána hozzá készül álruhában.” Fatma: „Azt mondod, halálba megy?” Melek bólint: „Szultánám, jobb lenne, ha azonnal elmennénk innen… anélkül, hogy bárki is észrevenné, és vissza kellene jönnünk.”

Ahogy Hürrem belép szobájába, Sümbül várja Fahriye levelével. Hürrem elolvassa, majd Sümbül kérdi: „Mik a hírek?” Hürrem: „Az utolsó pillanatban akadályozták meg tervünket. Megmentették, és most életben van.” Sümbül: „Nurbanu fel fogja használni ezt a lehetőséget, hogy Selim Herceget ellened fordítsa. Mi a parancsod? Mit tegyek?” Hürrem: „Üzenj Fahriyének, hogy várjon. Addig is, reméljük, Nurbanu nem lép semmit. Mi a helyzet Hajar Hatunnal?” Sümbül: „Beszéltem vele. Vár az otthonában. Csak egy kis tincset kell vinned Mihrimah Szultána fürtjeiből.”

Fatma közben egy férfival beszél: „A feladat nehéz… Mustafa Herceg halála még mindig marja az emberek szívét. Még mindig gyűlölet fogja el az embereket Hürrem Szultána neve hallatán. Te csak a kanócot gyújtod meg, a többi megy magától.” Férfi: „Nem kell aggódnod, Szultánám. Nem fogok csalódást okozni neked.” Melek átnyújtja a férfinak fizetségét: „Jó hírekkel térj vissza, és akkor ennek százszorosát kapod.”

A következő jelenetben Hürrem kiszáll a kocsiból: „Ez az a hely?” Zal: „Igen, Szultánám. Amilyen gyorsan csak lehet, vissza kell mennünk.” Ahogy felérnek az emeletre, Hürrem jobbulást kíván a jósnőnek, aki viszont Mihrimahnak.Yakup azzal dicsekszik vendégeinek, hogy az ő kávézója a legjobb egész Isztambulban. Ekkor jön egy férfi, és bejelentést tesz: „Az orosz boszorka, Mustafa Herceg gyilkosa itt van a bazárban! Eljött a leszámolás ideje!” Erre a férfiak lázba jönnek, mind azt kiáltják: „Küldjük a pokolba! Vágjuk le a fejét!”Hürrem átadja a tincset a jósnőnek, aki azt egy tálka vízbe helyezi. Jósnő: „Mihrimah Szultána betegsége el fog múlni. De a lelkét kell meggyógyítani, mert ott van az igazi sebe.” Ekkor meghallják a lentről feljövő zajt. Zal utasítja embereit: „Készüljetek! Mindenáron megvédjük a Szultánát!” A fellázadt emberekhez: „Térjetek haza!” Sümbül: „Nagyon sokan vannak odalent! Honnan tudták meg, hogy itt vagyunk?” Hürrem: „Valaki a palotából.” Jósnő: „Rám nem is gyanakszol?” Hürrem: „Nem.” Az emberek köveket dobálnak be a lakásba. Jósnő: „Én nem ma halok meg.”

Süleyman Sokullutól: „Ebu Suud Efendi válaszolt már?” Sokullu: „Még nem, Nagyuram. Kíváncsi vagyok, hogy dönt Ebu Suud az ügyben?” Süleyman: „Mi van a főépítésszel? Úgy hallottam, nehézségei akadtak a mecset építése közben.” Sokullu: „Gyakran meglátogatom. Jól megy az építkezés. De mint te is tudod, tökéletes építményt szeretne.” Süleyman: „Ezt én is észrevettem. De nekem nincs türelmem. Azon imádkozom, hogy időben befejezhesse.” Ferhat Aga érkezik zaklatottan: „Hürrem Szultánát csapdába került az edirnei kapunál. Lázadók vették körbe. Meg akarják ölni.” Süleyman: „Azonnal hozzátok a lovamat!”

Zal közben megpróbálja lebeszélni a férfiakat a támadásról, mivel így biztos kivégzik őket. Hürrem: „Mit tudsz még?” Jósnő: „Két herceged maradt, Szultánám. Amikor egyikük átveszi a trónt, addigra a másikat már réges rég megölte!” Hürrem: „Lehetetlen!” Jósnő: „Igaz. Senki sem kerülheti el végzetét. Az egyiket herceget Süleyman Szultán parancsára ölik meg!” Hürrem: „De az előbb azt mondtad, hogy az egyik fogja megölni a másikat!” Jósnő: „Ha Süleyman Szultán nem akar valamit, akkor az nem történik meg.” Hürrem: „Ki fog meghalni?” Jósnő: „Már tudod a választ. Az a herceg hal meg, akinek arca a szívedben van.” Hürrem és Sümbül jönnek ki a házból. A férfiak üvöltése egyszer csak megszűnik, ahogy a nyugodt Hürremet meglátják. Közben Süleyman vágtat gyönyörű paripájával. Hürrem ránéz a tüntetőkre, akik utat nyitnak neki. Aztán hirtelen egyikük felemel egy követ, hogy megtámadja vele a Szultánát, azonban egy tőr hamarább végez a férfival. Mindenki hátranéz, és Süleyman tűnik fel a háttérben. Egyik embere találta el az árulót. Egy másodperces döbbenet után a férfiak pillanatok alatt szétszóródnak. Hürrem és Süleyman tekintete találkozik, miközben Hürrem visszaszáll kocsijába. Sümbül: „Szultánám! Mit tettél?”,,

3.rész

Fatma: „Kaptál már hírt?” Melek: „Nem, még nem, Szultánám. Remélhetőleg, hamarosan jó hírekkel jöhetek.” Ebben a pillanatban megjelenik Hürrem. Fatma csalódottan bámul rá.

Mihrimah: „Mikor múlnak már el a fájdalmaim? Nem bírom tovább! Saját szobám rabja vagyok!” Rüstem: „Nyugalom, Mihrimah! Találok megoldást!” Mihrimah: „Elég! Belefáradtam, hogy üres ígérgetéseket halljak! Már napok óta vagyok ide bezárva és senki nem csinál semmit, hogy ezt megállítsa! Megoldást akarok!” Egy szolgálólány érkezik, informálva őket Hürrem esetéről és, hogy a Szultán mentette meg.

Fatma: „Hogy történhetett ez?” Melek: „Nem igazán tudom… Mikor mindenki meglátta Hürrem Szultánát, egyszerűen lefagytak.” Fatma: „Egyszerűen nem tudom megérteni! Ilyesmi csak a mesében történik!” Melek: „Talán ő is olyan, mint a mesebeli alakok.” Fatma: „Ne légy ostoba!”

Megérkezvén Hürrem szobájába, Sümbül: „Készíttessem elő a fürdőt, Szultánám?” Hürrem: „Nem.” Sümbül: „Valakinek meg kellett ezt az egészet szerveznie…” Hürrem: „Mennyi haláleset lesz még? Még mindig nem értik, én Hürrem Szultána vagyok! Fegyvereik nem fognak rajtam… kardjaik nem vágnak meg, tüzeik nem égetnek fel.” Sümbül: „Én is láttam. Bárki is emeli kezét rád, kővé válik.” Hürrem: „De ki tehette?” Sümbül: „Mahidevran karjait és szárnyait már letörtük. Szerintem, Fatma Szultána volt.” Hürrem: „Annyiszor figyelmeztettem! Azt akarják, hogy bevérezzem a kezem!” Sümbül: „Szerintem, le kellene lepleznünk… egyértelmű bizonyítékokat fogok eléd tárni.” Hürrem: „Sümbül, ugye te is hallottad mit mondott? Hogy az egyik hercegem meg fogja ölni a másikat!” Sümbül: „Á, nem is ért hozzá! És nem is tudja, mit beszél!”

Ferhat Aga egy kis innivalót visz Süleymannak, hogy azzal segítsen neki elaludni. Süleyman: „Gondolod, hogy lehetséges? Lesz még béke ezen kupolák alatt?” Ferhat: „Ez a palota az ok arra, hogy Michael Arkangyal Allah nyilait használta. Néhány embernek tavasz jön, másnak tél. Te kitiltottad innen a nyilakat. Több döntést hoztál, ami egyeseknek a nyarát téllé változtatta, mások telét pedig tavasszá. Most talán ki kéne lőnöd az utolsó nyiladat… a szívedbe… Ez, ez a te szíved… dobd a tűzbe, hadd váljon hamuvá… hogy ebből a hamuból remény válhasson.” Süleyamn fájdalmasan bámulja Mustafa levelét.

Nurbanu Gazanfer ágya szélé ül. Megpróbál felkelni, de a Szultána nem engedi: „Jól vagy?” Gazanfer: „Köszönöm, Szultánám. Sokkal jobban.” Nurbanu: „Beszéltem az orvosokkal. Azt mondták, hogy néhány napon belül felállhatsz.” Gazanfer: „Távol lenni tőled egyenlő a halállal. Most veled vagyok. Veled lenni egyet jelent a mennyországgal.”Nurbanu mikor távozik, Fahriyét találja, aki rá vár: „Szultánám, hallottam, hogy Gazanfer Agát teszed meg a hárem agájának.” Nurbanu: „Jól hallottad. Gazanfer eunukká változott csak azért, hogy velem lehessen.” Fahriye: „Ez nagyon nagy áldozat.” Nurbanu: „Úgy, mint Hürrem Szultána, nekem van hűséges szolgám. Olyan szolga, aki annyira hűséges, mint egy kutya.”

Selim közben Nessihhel beszélget: „El fogom mondani a fővárosnak, amit Graciáról mondtál, és megteszünk mindent, hogy megmentsük.” Nessih: „Köszönöm, Hercegem! Leköteleztél” Kopognak, Nurbanu érkezik, így Nessihnek távoznia kell. Nurbanu: „Kaptunk hírt Kutahyából.” Defne levele: „Nurbanu Szultánám. Minden kívánságod szerint alakul. Beyazit Herceg ágyasa lettem. Biztos vagyok abban, hogy idővel, a szívét is meghódítom. Nem tudom, hogy hasznos-e, de Beyazit Herceg egy zsidótól kért kölcsönt, és, hogy vissza tudja fizetni, Mihrimah Szultánától kért segítséget. A Szultánának írt levelet a saját szememmel láttam. Egyelőre ennyi. Várom további parancsodat.” Selim: „Nézd csak! Kit üldöz a testvérem!” Nurbanu: „Mihrimah Szultána fog neki segíteni, igaz?” Selim: „Egy percig ne kételkedj, Nurbanu. Mihrimah már segített neki a múltban a hasonló ügyeiben.” Nurbanu: „Ezúttal nem fog. Mi majd megakadályozzuk.”

Rüstem a Divánon: „Nagyuram, már elkezdünk nyomozni azok után, akik felbuzdították a népet Hürrem Szultána ellen, hogy bosszulják meg Mustafa Herceg halálát. Sokullu: „Úgy hallottuk, a kávéházban indult az egész.” Rüstem: „A kávéházak sajnos azzá a helyé váltak, ahol az emberek szítják és mindenfélére buzdítják egymást.” Süleyman: „Ebu Suud Efendi úgy véli, hogy a kávéházakba csak a silány emberek járnak, ahol játszanak és alkoholt isznak, majd utána kávét. Egész idejüket problémáik kibeszélésével töltik. Iszákossá válnak, így hanyagolják az imádkozást és a kötelezettségeiket. Ezért a kávéházakat be kell zárni. Ráadásul azt is meg kell tiltani, hogy egyáltalán kávét lehessen a továbbiakban fogyasztani. Küldött is egy rendeletet, hogy teljesíteni tudjuk ezt. Beleértve ezt a palotát is, mostantól sehol nem lehet kávét inni a birodalmon belül.” Sokullu: „Mi legyen a kávéházakkal?” Süleyman: „Égessétek le mind! Mostantól népem nem gyülekezhet ilyen helyen, és szíthatja a bajokat!” (Megyjegyzés: A történelemben pont fordítva történt. Ebu Suud pont, hogy nagyon is támogatta a kávéházak megjelenését, és a kávé fogyasztását. Habár az oszmán tanítók, azon a véleményen voltak, hogy a kávénak olyan hatásai vannak, mint a drognak, és mivel sem a törvényeik sem a vallásuk nem engedélyezte, hogy ilyen szereket használhatnának, ezért be kellene tiltani. Ebu Suud viszont olyan következtetésre jutott, hogy mivel káros hatását nem tudták kimutatni, viszont a pozitívet igen, ezért nem lehet betiltani e szer használatát.)

Hürrem és Gülfem azon beszélgetnek, hogyan fogják kibírni kávé nélkül. Gülfem: „Nem értem, hogy alakulhattak így a dolgok? Egyáltalán, miért hagytad el a palotát?” Hürrem: „Addigra már úgyis meghaltam… Amit az épületben hallottam, megölte a lelkemet…” Gülfem: „Mit hallottál?” Ekkor érkezik Sümbül: „Ahogy gyanítottam, Szultánám. Az utóbbi incidens hátterében Fatma Szultána állt.” Gülfem: „Biztos vagy benne, Sümbül Aga? Nagyon nagy ez a vád.” Sümbül bólint. Gülfem: „Remélem, van bizonyítékod.” Sümbül: „Van.”

Beyazit Atmacához: „Lala Mustafa írt. Továbbította, mi történt az óta, amióta ott van. Semmi komoly. Úgy tűnik, Selim szünetet tart.” Atmaca: „És Nessih? Mit akar?” Beyazit: „Lala még nem jött rá. De ő is olyan ember, aki a gyönyörnek él.” Hussain érkezik: „Hercegem! Az arany, Rüstem Pasa parancsára megérkezett. Csakhogy támadás érte.” Beyazit Atmacához: „Menjünk! Állítsuk meg őket!” Hussainhoz: „Ki tette és miért?”

Hürrem belép egy kicsi szobába, ahol Melek tartózkodik: „Szóval, azt jelenti, hogy ezt az egészet Fatma Szultána tervelte ki? Meg akart ölni, és te segítettél neki!” Melek: „Szultánám, esküszöm, nem vagyok hibás!” Gülfem: „Fatma Szultána tette?! Ő adta a parancsot?!” Melek bólint. Hürrem: „Vigyétek!”

Ferhat Aga Hürrem érkezését jelenti be a Szultánnak. Hürrem: „Nagyuram. Megtudtam, ki parancsolta meg ellenem a támadást… Fatma Szutlána. Ő az, aki azt akarta, hogy az utcán öljenek meg.” Süleyman: „Hallod is, amit mondasz?! Fatma Szultána a húgom!” Melek lép be a szobába. Hürrem: „Beszélj, asszony! Mondj el mindent, amit nekem és Gülfemnek is mondtál!”

Gülfem: „A kalfád, Melek Hatun minden beismert. Hürrem épp most tájékoztatja a Szultánt.” Fatma: „Szóval, nem csak véletlen volt… hogy Melek oly hirtelen eltűnt. Allah a megmondhatója, mit tettek vele.” Gülfem: „Mire volt ez jó, Szultánám? És ha Hürrem Szultána meghalt volna? Mi lett volna utána? Mit mondanál a Szultánnak?”

Süleyman szemtől szembe néz Fatmával: „Igaz az, amit ez az asszony állít, Fatma? Hogy lefizetted az agákat és lázadást szítottál Hürrem ellen?!” Fatma: „Nem védem magam. De bármit is mondok, a döntésed nem fog változni.” Süleyman: „Ha azt mondod, nem te voltál, az elég! Ennek az asszonynak a vallomásán kívül, nincs más bizonyíték!” Fatma: „Ha azt mondom, nem én voltam, megnyugtat téged? Mert egyáltalán nem áll szándékomban ezt tenni! Mert, ahogy a te egész családod és azok, akiket szerettél, engem is tűzbe löktek!” Süleyman: „Hagyjatok magunkra… A mai napig nem küldtem senkit sem a tűz martalékává, ha nem volt vétke. Ez az incidens a bizonyíték arra, hogy vétkes vagy.” Fatma: „Hürrem maga az ördög. Ő tehető felelőssé mindenért, ami téged ért. Az a csapás, amin eddig keresztülment, az semmi! Még több kell! Csak a pokolban tudna megtisztulni!” Süleyman: „Tudom, Hürrem nem angyal… de senki sem az. Neki van valamije, ami egyikőtöknek sincs meg. A hűség. A feltétlen hűség. Eddig a napig, Hürrem egyszer nem árult el engem! Nem szúrt hátba! Trónolásom alatt ő egyszer sem, soha még csak nem is gondolt másra, hogy megfelelőbb lenne!” Fatma: „Akkor ezért öltél meg mindenkit. Felidéztem, hogy apánk hogy halt meg. Még az utolsó lélegzetét is elvették tőle! Urunk akkor vette el életét, mikor gyötörte a fájdalom. Úgy tűnik, te is így végzed.” Süleyman: „Csendet, Fatma! Elég volt!” Fatma. „Ha nem engedelmeskedem, akkor mit teszel? Kivégeztetsz? Rajta! Mustafát is megölted! Pont rajtam könyörülnél?” Süleyman: „Kifelé, mielőtt teszek valamit… kifelé! Nem akarlak többé a palotámban látni! Még a hangodat sem akarom hallani! Tűnj a szemem elől!” Fatma: „Már így is túl sokáig voltam e kupolák alatt, melyet a gyász és a halál szaga járja át.” Süleyman: „Fatma!”

Közben Beyazit embereivel azokat üldözi, akik rátámadtak az aranyára. Atmaca elhajítja tőrét, amely megáll az egyik tolvaj hátában. Hussain és az összes emberük, Beyaztot is beleértve harcolnak a tolvaj bandával. A megmaradt emberek megpróbálnak elfutni, de Atmaca útjukat állja: „Ki küldött benneteket?” Beyazit: „Kitől kaptátok a parancsot?” Megismétli, majd Atmaca megüti a férfit: „Hatalmas összeget kaptunk volna, ha ellopjuk a pénzt!” Beyazit kezdi elveszíteni türelmét: „Utoljára kérdem, kitől kaptátok a parancsot?” Atmaca még párszor megüti, aztán a férfi csak megszólal: „Állj! Beszélek, nem üss! Selim Herceg parancsára tettük.” Beyazit megöli a férfit. Az aranyat hiánytalanul átveszik.

Sokullu a Divánon: „Nagyuram, Selim Herceg beszélt nekünk a spanyol kereskedő Gracia Mendezről.” Süleyman: „Rüstem Pasa, mit gondolsz erről az emberről?” Rüstem: „Ő egy nagyon tehetős asszony. Miután kereskedik, hasznos lehet számunkra is. Sokullu: „Gracia Mendez Yassif Nassih rokona, aki a keresztény világban tiszteletet vívott ki magának.” Rüstem: „Ezért vetették börtönbe a velenceiek?” Sokullu: „Nyilvánvaló, hogy csapdába csalták. Korábban Lisszabonból menekült meg. Nagyuram, ha kívánod, üzenhetünk Velencébe, hogy azonnal engedjék el.” Süleyman nem figyel. A kint várakozó Ferhat Agát bámulja. Azon gondolkodik, amit Ferhat mondott neki Mustafa leveléről. Sokullu: „Nagyuram!” Rüstem: „Nagyuram! Jól vagy?” Süleyman visszazökken a jelenbe: „Hogy van Mihrimah?” Rüstem: „Milyen szomorú, hogy nincs változás, Nagyuram.” Sokullu: „Ha az a doktor, Pedro megvizsgálta volna, akkor ma már sokkal jobban lenne! De Rüstem nem engedte!” Süleyman: „Hogy lehet ez? Azt mondtad, Pedro megvizsgálta!” Rüstem: „Pedro jött, én azt akartam, hogy beszéljen a többi orvossal, és így állítsák fel a diagnózist, de ő nem ment ebbe bele.” Süleyman: „Mihrimah egészségéről van szó! Hogy gondolhatod, hogy így működhet?! Mehmet Pasa, mondd meg az orvosnak, hogy jöjjön és vizsgálja meg a lányomat!” Süleyman összetekeri a kezében lévő dokumentumot, és feláll, hogy távozik. Sokullu: „Még nem mondtál semmit Gracia Mendezről, Nagyuram.” Süleyman: „Miután segítséget kértek tőlünk, ajtónk nyitva áll.”Süleyman a Diván bejáratánál: „Ferhat Aga, készülődj! Elmegyünk!” Fatma búcsúzkodik. Átölelik egymást Gülfemmel: „Jó utat kívánok! Bár azt mondhatnám, maradj még egy darabig, de mindenkinek jobb lesz, ha elmész.” Fatma: „Igazad volt, Gülfem… Csak a halál mentheti meg… Hagyjuk életben… még jó sokáig… Hadd érezzen még nagyobb nyomorúságot, hogy még egy fiát elveszíti!” Hürrem föntről nézi őket. Sümbül: „Fatma Szultána is elment… Nem maradt más, aki utadban állhatna.” Hürrem: „Jelenlegi problémánk Nurbanu. Úgy akar repülni, mint a madár. Le kell törnünk a szárnyait.”

Rüstem Sokulluval és Pedroval a palotájában: „Elmondták a szabályokat?” Pedro: „Tudom, Pasám, minden tilos. Rüstem: „Remélem, jó orvos vagy, különben kiválaszthatod kivégzésed módját.” Pedro: „És ha meggyógyítom?” Rüstem: „Akkor kérhetsz tőlem bármit.” Pedro: „Először szabadíts ki. Aztán aranyat kérek. Sok aranyat. Meg egy hajót, amivel visszatérhetek Spanyolországba.” Egy szolgáló értesíti őket, hogy a Szultána készen áll fogadásukra. Rüstem megy elől, majd Pedro. Hürrem is a bent van. Pedro üdvözli Hürremet, majd: „Miért zártátok így el?” Rüstem: „A függönyön keresztül fogod megvizsgálni.” Hürrem: „Signor Pedro, találd meg a gyógymódot a lányom bajára, aztán bármit kérhetsz tőlem.” Pedro: „Szultánám, először szabad akarok lenni, aztán…” Rüstem leállítja. Pedro letérdel, hogy hozzáférjen Mihrimahhoz. Aztán feláll: „Így nem látok semmit. Szét kell húznotok a függönyt.” Rüstem: „Lehetetlen!” Hürrem: „Rüstem Pasa! Hagyd dolgozni az orvost!” Rüstem megpróbál kibúvót találni, de Hürrem csak rászól. Nincs más választása, meg kell tennie. Rüstem: „Menjen, akkor.” Pedro meglátja Mihrimaht… Megpróbálja megvizsgálni. Rüstem: „Ne nyúlj hozzá!” Pedro ránéz, Rüstem: „Siess! Gyerünk már!” Pedro: „Fáj?” Mihrimah: „Igen, nagyon.” Hürrem: „Mi ez a betegség?” Pedro: „Gyanakszom valamire, de hogy biztos legyek benne…” Rüstem leereszti a függönyt: „Kellj fel.” Pedro: „Hozok saját orvosságot, de személyesen kell rákennem.” Rüstem: „Nem, nem te fogod csinálni! A női orvos fogja!” Pedro: „Szultánám, ha nem megfelelően alkalmazzuk az orvosságot, akkor nem használ. Sajnos, rajtam kívül senki nem tudja, hogyan kell használni.” Mihrimah: „Rüstem! Miután ez az egyetlen módja, hogy felépüljek, elfogadom! Minden nap jönni fog!

Beyazit egy ládába teszi annak az embernek a fejét, akit Selim felbérelt, valamint egy levelet: „Évekig, miután ugyanaz a vérünk, és ugyanabból a lélekből vagyunk, a testvéremnek hívtalak. De egy testvér nem tesz ilyet a saját testvérével. Nem dolgozna a háta mögött és nem tenné rá a kezét a tulajdonára. Nem küldene banditákat, hogy rabolják ki. Ha a testvéremnek hívlak, akkor hogy nevezzem Mustafát és Cihangirt? Széttörted a testvériség kötelékét, Selim. Mostantól nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!”

Hürrem: „Jónak látom, Signor Pedrót. Remélhetőleg meg tudja gyógyítani Mihrimaht.” Sümbül: „Igen, Szultánám, reméljük. Szegény már napok óta szenved!” Hürrem: „És hogy van a Szultán? Azt hittem, Mihrimah mellett fogom találni, de nem volt ott.” Sümbül: „Nem tudom, hogy mondjam el, de Nagyurunk, míg te Mihrimah Szultánával voltál, elment Edirnébe.”

Edirnében Süleyman fia levelét olvassa, miben Mustafa arról ír, hogy nem árulta el apját. Ismét megjelenik lelki szemei előtt a kicsi Mustafa, majd a kandallóra koncentrál.

Hürrem az ablak előtt ücsörög és kifelé bámul. Sümbül hoz neki meleg tejet, hogy majd ezzel jobban lesz. Hürrem: „Nem is hagyott nekem üzenetet.” Sümbül: „Ne légy ilyen szomorú. Nyilvánvaló, hogy a Szultán csak egyedül akar lenni.” Hürrem: „Amikor szembe néztem a halállal, és amikor a Szultán odajött, hogy megmentsen, a szemében hegyeket láttam… hegyeket, melyeket nem tudunk megmászni… Mindketten egy véget nem érő télben élünk… Milyen szépen mondta Rumi: „Oh, harcos! Ne keress kifogásokat végzetedre! Ne hárítsd át hibáidat másokra! Vedd észre hibáidat, fordulj meg, és nézz magadba! Amin keresztülmentél, azt nem az árnyékod csinálta, hanem te magad! Mit tettem, hogy nem vettem észre, hogy visszafordultam hozzád? Miért ültetted, ha utána nem arattad le a gyümölcsöket? Tetteid a testedből és a lelkedből származnak…”

Visszatérve Edirnébe. Süleyman még egy utolsó pillantást vet a kicsi Mustafára, majd a levelet és a gyűrűt bedobja a tűzbe. Ezzel minden rossz emlék semmivé lesz és a kicsi Mustafa sem jelenik meg többé…