122.rész leirása

122. rész előzetese

Mihrimah: „Mert azt hiszi, hogy van kapcsolat Mustafa Herceg és Tahmasp között. Mi fog történni?”

Hürrem: „A leghelyesebb az lenne, ha elvennénk az életét…”

Cihanrig: „Érzem, valamit eltitkolsz előlem.”

Férfi: „Jó hírek, Szultánám! A levél, amit vártál, megérkezett!”

Hürrem: „Végre!”

Sokullu: „Meg kell erősítenem, a pecsét hiteles, Nagyuram. A Perzsa Shahhé, Tahmaspé.”

Süleyman: „Méltóságos Mustafa Herceg! Mindvégig veled tartok a jogos törekvésedben. A te célod az enyém is, hogy Süleyman Szultánt eltávolítsuk trónjáról.”

Hürrem: „Közelebb vagyok a győzelemhez, mint eddig valaha.”

Cihangir: „Ha vér fog folyni, abba mindannyian belefulladunk.”

Yavuz Sultan Selim: „Ha eljön az ideje, a fiatal oroszlán végez az öreg oroszlánnal. A hatalmat csak így lehet birtokolni.”

Lokman: „Nagyuram, Sheikh-ul-Islam Ebu Suud Efendi levelet küldött neked.”

Ebu Suud: „A béke fenntartásáért, kivégzése helyénvaló.”

122. rész

Egy férfit látunk, ahogy papírjaiba belemélyülve tanulmányoz valamit. Felfedezi, hogy hamarosan elsötétül a világ. (Az iszlám hitben, ez nagy szerencsétlenséget jelent.) Süleyman az erdőben sétál, és egy hangyabolyra lesz figyelmes, ahogy a boly hangyái szorgosan vándorolnak egy fa belsejébe. Süleyman megjegyzi, hogy ha a kis hangyák ezt így folytatják, a fa meg fog halni. Lokman szerint, a fának nincs más választása, hiszen egyszer úgyis meghal. Süleyman: „Nem akarom megölni az ártatlan hangyákat. Meg kell kérdeznünk Ebu Suud Efendit, mit tegyünk.” (Ez egy híres történet Süleymanról. A kertjében talált egy fát, amit hangyák leptek el. A fa kezdett haldokolni. Ekkor megkérdezte bölcs barátját, Ebu Suud Efendit, hogy mentse meg a fát anélkül, hogy a hangyáknak is bajuk származna. Ez a történet jól tükrözi Süleyman igazságszolgáltatását.)

Süleyman levele Ebu Suudnak a hangyákról: „Hoca Celebi! Senki sem vitatja tudásodat és bölcsességedet. Amikor egy problémával találom szembe magam, mindig számíthatok a te mély megértésedre és iránymutatásodra. Most kérlek, oszd meg velem bölcsességedet, hogy szívem ismét boldog legyen. Reggel, mikor a kertben sétáltam, egy fa állapota elszomorított. Ezt a fát még évekkel ezelőtt én ültettem, és most hangyák lepték el. Elég jelentősen tönkretették. Agáim citromlevet öntenének rá, hogy megoldják a problémát. De miután ez a dolog ártatlan életekről szól, szeretném kikérni a tanácsodat. Mit mondasz, Hoca Celebi? Ha a hangyák elpusztítják a fát, az nem jelenti a saját pusztulásukat is?”

Hürrem a szobájában: „Még soha nem álltam ilyen közel a győzelemhez, mint most. Érzem. Ahogy megszabadultam Ibrahim Pasától, úgy szabadulok meg Mustafa Hercegtől is.” Sümbül: „Szultánám, már többször megpróbáltad, de sosem sikerült. És most hogy lehetsz ebben ennyire biztos?” Hürrem: „Mert ezúttal, minden egyes lépésemet átgondoltam… minden részletet.”

Rüstem háborúban Zalhoz: „Tahmasp biztos válaszol a levélre. Nincs kétségem efelől. Ez a levél lesz a mi megmentőnk, és Mustafa Herceg kivégzési parancsa.” Zal: „Remélhetőleg, Pasa.” Rüstem: „Egy átlagos ember is meg tudja változtatni a történelmet. Épp, mint most. Habár ritka ez a pillanat, mégis létezik. Most minden rajtad múlik, Zal Mahmud. Menj a legmegbízhatóbb embereiddel. Vegyétek be az Amasyából Perzsiába vezető utat. És hozd el a Shahtól származó levelet. Te leszel az, aki mindent megváltoztat.” Zal: „Ahogy parancsolod, Pasa. Elhozom a levelet.”

Süleyman a teraszán: „Hürrem! Történt valami? Mi a baj?” Hürrem: „Rosszat álmodtam.” Süleyman: „Gyere, ülj le. Most már minden rendben van.” Hürrem: „Igen… egy sötét tömlöcben láttalak… karjaid össze voltak kötözve… mintha csapda lett volna. Allah, segíts!” Süleyman: „Ne aggodalmaskodj ok nélkül. Senki sem tesz börtönbe és nem csal csapdába.” Hürrem: „Nincs fontosabb nekem, minthogy épen és egészségesen mellettem vagy. Mindent elfogadok, amíg veled semmi sem történik.” Süleyman: „Boldogság időszaka ez. Te és én. Két testünk van, két arcunk, de a lelkünk egy, közös. Te és én. Határtalan szerelem. Te és én. Te és én. Ha te nem létezel, én sem. Egyek vagyunk a szerelem kezében.”

Lokman érkezik. Süleyman: „Ebu Suud válaszolt már?” Lokman: „Üdvözletét küldi, és mihelyst megtalálta kérdésedre a választ, elküldi neked. Nagyuram, a fő asztrológus van itt. Valami fontos dologról szeretne veled beszélni.”

Miután Zal lovasaival együtt elhagyja a tábort, egy katona felkiált: „Mi a helyzetünk, Pasám? Alig maradt ellátmányunk, éhesek vagyunk! Ennyi jár nekünk, katonáknak?” Rüstem: „Ki mondja ezt?! Bárki is legyen az, jöjjön elő, különben mindenkit megbüntetek!” Egy katona előáll: „Én mondtam, Méltóságos Pasa. Nem hazudtam. Te is ismered helyzetünket.” Rüstem előrébb jön: „A háború el sem kezdődött, de te máris panaszkodsz! Egy háború alatt természetes, hogy megszorításokat kell bevezetnünk! Ha még egy szót hallok, fejeteket vétetem!”

Süleyman fogadja az asztrológust: „Mondd, mi az a fontos dolog!” Asztrológus: „Kalkulációim szerint, Nagyuram, hamarosan a Hold a Föld és a Nap közé fog jönni.” Hürrem: „Hogy mondod?” Asztrológus: „Ez egy rossz előjel a jövőre nézve!” Hürrem Süleymantól: „Mit jelentsen ez?” Süleyman: „A Korán azt írja, hogy a Nap és a Hold mozgása Allah műve. Egy ilyen esemény mögött valami nagy dolog lehet… Ne tudjon erről senki! Nem szabad, hogy az alattvalóim pánikoljanak az utcákon. Menj, konzultálj az iszlám tanítóival. Nézzétek meg, mit írnak erről a dologról. Főleg a Csillagok tudománya c. könyvben nézzetek utána.”

Nurbanu is éppen asztrológiai rajzain dolgozik. Canfeda: „Valóban képes a Nap, a Hold és a csillagok megmutatni a jövőt?” Nurbanu: „Ha tudod, hogy beszélj a nyelvükön, igen.” Hirtelen észre vesz valamit. Canfeda: „Mit látsz?” Nurbanu: „Sötétség jön, Canfeda. Egy nap sötét lesz. Még sosem láttam ilyet.” Canfeda: „Az imént kedvező dolgokról beszéltél, de ez nem hangzik jól.”

Mihrimah anyja társaságában élvezi a kávé ízét. Mihrimah: „Mikorra várható Tahmasp válaszlevele? Tudsz erről valamit? Anya! Azt kérdeztem, hogy mikorra várható a válasz Perzsiából? Nem hallasz?” Hürrem: „Nem Rüstem szokott informálni?” Mihrimah: „Ő mindig a szerelméről és hűségéről ír nekem. Fontos dolgokat sosem említi meg.” Hürrem: „Mi mást kérhetne egy asszony?! Különben is, nyugodj meg. Rüstem gondoskodik erről a dologról.” Mihrimah: „Szerinted mi lesz akkor, amikor a Szultán megtudja, hogy kapcsolat van Mustafa Herceg és Tahmasp között? Mi fog történni?” Hürrem: „Kötelet fog kapni. Ez biztos. A többi meg a Szultán kegyelmétől függ. Mi más lenne a büntetés, mint hogy elvegye az életét?”

Nurbanu szobájába Selim érkezik. Nurbanu: „Jól vagy?” Selim: „Nem tudom, Nurbanu, egyáltalán nem tudom. Sokullu Mehmet Pasa levelet írt. Bejelentették, hogy megtámadják Perzsiát. Készülnünk kell. Talán még egyszer a palotába kell mennem, mint a főváros régense.” Nurbanu: „Ez nagyszerű hír!” Selim: „Milyen nagyszerű hír, Nurbanu? Elfelejtetted, mi történt velem legutóbb? Majdnem ott maradtam a janicsárok karmai között!” Nurbanu: „Felejtsd el azokat a napokat. Kihasználták azt a tényt, hogy a Szultán beteg, és rád támadtak, mint a kiéhezett kutyák. Ezúttal, másként lesz. Egész biztos. Szultánunk bizonyította akaratát, erejét. Soha többé nem merészelnek ilyet tenni.” Selim: „De még mindig érződik rajtuk Mustafa bátyám befolyása. Amíg életben van, kinek a parancsa érvényes?” Nurbanu: „Selim, láttam a csillagokban. A szerencse a mi oldalunkon áll. A Nap egyszer nyugszik, egyszer kel. Miért ne lehetne ezegyszer te?” Selm: „A csillagok, mi? Honnan tudod, Nurbanu? Talán ez a nap a fivérem, Mustafa! Ő áll a legközelebb a trónhoz!”

Miközben Mustafa töpreng valamin, Atmaca: „Amit eddig Hürrem Szultána és Rüstem Pasa akart, megtörtént.” Mustafa: „Értelmetlen háborúba mennek. Milyen szomorú.” Yahya: „Hercegem! Ez lehetőséget adhatna nekünk! Mikor elhagytuk Isztambult, kapcsolatod a Szultánnal meglehetősen jó volt! Talán, ki fog nevezni régensnek! Vagy megkérhet, hogy tarts vele!” Mustafa: „Ez egy lehetőség… De ez a lehetőség elég gyér, Taslicali. Szultánunk soha többé nem akar a közelében tudni. Soha többé nem bízik meg bennem.” Atmaca: „Engedélyezd, és indulok a fővárosba. Majd Reis elmondja, mi is folyik itt.” Mustafa: „Lehetetlen, Atmaca, lehetetlen! Piri Reis szándékai egyértelműek. Nem léphetünk vele kapcsolatba!”

Kutahyában Beyazit: „Ezúttal engem akar a Szultán régensnek? Mit gondolsz, Lala?” Lala: „Amiről beszélsz, az egy kicsit bonyolult, Hercegem. Ami igaz az igaz, képes vagy ellátni az állam dolgait, amíg a Szultán távol van, de el kell fogadnod, hogy Selim Herceg egy lépéssel közelebb áll a régensi pozícióhoz.” Beyazit: „Akkor a csatamezőn fogunk harcolni. Tulajdonképpen, ennél sokkal fontosabb Mustafa helyzete. Ha ő is csatlakozik a háborúhoz, akkor nagyobb a remény arra, hogy győzelmet aratunk a perzsák földjén.” Lala: „Ne örülj előre, Hercegem. Talán parancsba kapta, hogy nem hagyhatja el tartományát.” Beyazit: „Persze! Marad palotájában, és csendben elfogadja helyzetét! Néha belegondolok, mit tennék Mustafa helyében, tudod Lala? Ha több alkalommal dobnának ki a Szultán mennyországából, ha az emberek ennyire szeretnének, ha a janicsárok csak egy szavamra várnának…” Lala: „Mit tennél akkor?” Beyazit: „Nem lennék olyan türelmes, mint a bátyám.”

Hurichihan a hasára tetováltat jeleket. Abban reménykedik, hogy ezúttal segít megtermékenyülnie. Miután kifizeti az asszonyt, Beyazit érkezik. Hurichihan: „Mérges vagy ezért?” Beyazit: „Ugyan! Ha te ezt akarod, akkor csináld.” Hurichihan: „Hiszek benne, hogy egy nap a te gyermekedet fogom a szívem alatt hordani.” Beyazit: „Feleslegesen nyugtalanítod magad! Nincs szükség még egy gyerekre a palotában!” Hurichihan: „Oh, bárcsak Allah megkönyörülne rajtam! Annyira szeretlek és a gyermek a szerelmünk gyümölcse lenne!” Beyazit: „Kihirdették, hogy megtámadjuk Perzsiát. Úgyhogy, hamarosan el kell mennem.” Hurichihan: „Ismét szét kell válnunk…”

Mihrimah a palotájában van, mikor Cihangir megérkezik hozzá: „Amióta megjöttél Amasyából, még nem is beszéltünk! Sikerült kibékülnötök Mustafával?” Mihrimah: „Hányszor kell még elmondanom?! Minden rendben van közöttünk! Nincs többé ellenségeskedés! És mi ez a kikérdezés?!” Cihangir: „Nem tudom, Mihrimah… mindenki olyan feszült a palotában. Hirtelen eldöntötték, hogy ismét háborúban indulnak. Rüstem Pasa már el is indult. Az apámat is alig láttam, és az anyám is annyira biztos magában, mint még soha! Titkoltok előlem valamit! Érzem! Biztos, hogy valamit nem mondok el nekem!” Mihrimah: „Fogalmam sincs, honnan veszed ezt?” Cihangir: „Bármi is történjék, nagyon remélem, hogy nincs köze Mustafa bátyánkhoz! Ha bármi történik vele, téged, az anyánkat, és Rüstem Pasát teszem felelőssé!” Mihrimah: „Bárcsak minket is úgy szeretnél, ahogy őt szereted!” Cihangir: „Mindenki csodálkozik ezen, hogy miért vagyok oda érte? Már én is gondolkodtam rajta. Rengeteg oka van, de most csak a legfontosabbat mondom el neked. A társaságában elfelejtem, hogy púpos vagyok. Mert ő sosem néz rám úgy. Még sosem éreztette velem, hogy testi fogyatékos vagyok. Bárcsak ti is az ő szemeivel látnátok engem!”

Fatma Melekhez: „Amióta a palotába jöttem, semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük. És most, hozzáadnak valakihez, akit nem is ismerek. Szerelem nélkül…” Melek: „A Szultán bölcs… biztos lesz benne valami jó is… Mindenki arról beszél, hogy milyen jó, hogy Ahmed Pasával jegyeztek el, mert, hogy ő egy bátor harcos.” Fatma: „Ha ezeknek a szavaknak lenne ma még értéke, akkor Rüstem nem lett volna Nagy Vezír. Vajon Ahmed Pasa fel tudja venni a harcot Hürrem embereivel? Vajon ő Mustafa oldalán áll? Mondd!” Melek: „Nem tudom, Szultánám… de aki látta, mind azt mondta, hogy erős férfi.”

Hürrem Fahriyével sétál: „Nem tudom, hogy most ez jó-e vagy sem, de egyedül vagyok a palotában.” Fahriye: „Ha rajtam múlna, soha nem mennék el mellőled, Szultánám.” Hürrem: „Senki más nem töltheti be Afife helyét, csak te. Sümbül nincs itt. Ki másban bízhatnék? Fatma Szultána találkozott már Kara Ahmed Pasával? Tudsz erről valamit?” Fahriye: „Holnap fognak találkozni, Szultánám.” Hürrem: „Csodálom a Pasa bátorságát. A Szultána olyan, mint egy óceán. Mindenkit elnyel a környezetében.”

A Diván ülésén Süleyman Rüstemről érdeklődik. Sokullu: „Aksarayban felállított egy bázist. És most készül a következőre.” Süleyman: „Remélhetőleg, ezúttal győzni fogunk, és Tahmasp talál egy lyukat, ahol megbújhat. Kara Ahmed Pasa! Mit gondolsz erről a háborúról?” Kara: „Nagyon nehéz lesz. Áthághatatlan hegyek vannak arrafelé. Vezíred, Mehmed Pasa elég meggyőzően beszélt a háború mellett. De én sajnálatosképpen, nem osztom véleményét. Egyáltalán nem biztos, hogy győzedelmeskedhetünk.” Süleyman: „Nem véletlenül hívnak téged, Kara (sötét) Amednek! Nyilvánvaló, hogy méltó vagy nevedre. Mindig szükségem van olyan vezetőkre, akik nem szégyellik megmondani az igazat.”

Odakint a folyosón Haydar Pasa félre hívja Kara Ahmed Pasát: „Van valami?” Haydar: „Üzenet jött Rumeliből.” Kara: „Belement, hogy találkozzunk?” Haydar bólint: „A villában vár rád.”

Fatma a Hárem folyosóján fut össze Hürremmel: „Remélhetőleg, Ahmed Pasa vőlegényeddel minden a tervek szerint alakul. Végül mégiscsak neked volt igazad… annyi balszerencse ért! Először Mustafa Pasa, majd Elkas Mirza. Remélhetőleg, ezúttal megtalálod a boldogságot.” Fatma: „Aki keresi a bajt, meg is találja. Amióta a szerelmet kerestem… tulajdonképpen, neked is óvatosnak kellene lenned! Te is állandóan csak a bajt keresed! Éppen ezért, soha nem fogsz megszabadulni az örökös fejfájástól!” Hürrem: „A nagy embereknek, nagy gondjaik is vannak, természetesen. Őszintén mondom, esküszöm, hogy ez a házasság megköttessen, és végre boldogságra lelj. Mert, ha ezt a férjedet is elveszíted, akkor már nem úgy fognak hívni, hogy a vidám Szultána, hanem gyászoló Szultána.” Fatma: „Természetesen, hozzámegyek a Pasához. Biztos lehetsz benne, hogy a barátaim barátok maradnak, és az ellenségeim megmaradnak ellenségeknek.” Hürrem: „Akkor ebben az esetben, elkezdhetünk gyászoló Szultánának hívni téged!” Melek érekzik, hogy a Pasát nagyon fontos államügyek kötik le, és elnézését kéri, de nem tud a találkozójukon megjelenni.

Kara Ahmed egy férfival találkozik, aki örömét fejezi ki, hogy a Pasa bejutott a Diván üléseire. Hozzáteszi, hogy az országnak, ilyen pasákra van szüksége, mint ő. Megkérdi, hogy készen áll-e Mustafa Herceg pártjára állni, és segíteni őt, harcolni érte? Kara készen áll, még az életét is feláldozná a Herceg ügyéért. A férfi tájékoztatja, hogy hamarosan Mustafa Herceg összes barátja, segítője összeül, több nagyhatalmú pasa, reisek, bégek. Mind nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy ő is csatlakozik hozzájuk – állítja a férfi.

Az egyik táborban, egy janicsárt halva találnak. Társai azon tanakodnak, hogy történhetett ez meg? Arra gondolnak, biztos Rüstem Pasa parancsára tették. Megesküsznek, hogy Rüstem megfizet ezért.

Lokman bejelenti Kara Ahmed Pasát. Süleyman: „Van híred?” Kara: „A nyomozás, melyet az elmúlt hónapokban végeztünk, hamarosan véget ér. Sajnálatosan, a Rumeli Kazasker Bey titkos megállapodást kötött, melyben magas pozícióra tett szert.” Süleyman: „Mondd, mit mondott Rumeli embere?” Kara: „Úgy írta le magukat, mint Mustafa Herceg barátai. Hamarosan titkos találkozójuk lesz, és azt szeretnék, ha én is velük tartanék.” Süleyman: „Mustafa Herceg barátai? Így mondtad? Az én Hercegem tud erről? Ő adja ezeknek az árulóknak a parancsot, hogy államon kívüli államot hozzanak létre?” Kara: „Egyáltalán nem biztos ez, Nagyuram. Ha hallana erről, azonnal leállítaná ezt az egészet.” Süleyman: „Győződj meg róla! Tudd meg, hogy tud-e róla vagy sem, Pasa! Most elmehetsz.”

Egy csapat janicsár Rüstem sátrához igyekszik. Az egyik janicsár aga kérdi, mi történt? Egyik katona elmondja, hogy Tufan nevű társukat valaki megölte. Biztosak abban, hogy Rüstem volt az. Janicsár Aga: „Van rá valamilyen bizonyítékotok?” Egyik katona azt mondja, hogy nincs szükség bizonyítékra, hiszen mindenki tudja, hogy Rüstem egy nap megfenyegette ezt a katonát. Egy másik katona hozzáteszi, hogy mindannyian éhesek, ráadásul egyikőjüket megölték! Ezt nem tudják elfogadni! Megint egy másik azzal jön, hogy Rüstem még a testvérét is bevitte az államapparátusba! Egy másik a Szultánnal jön, hogy biztos nem fog a háborúba hozzájuk csatlakozni. Az utolsó meg azt hangoztatja, hogy ha Mustafa lenne a Szultán, akkor még Hárem Aga sem lehetne! Erre megindulnak a sátor felé. A janicsár aga megpróbálja megállítani őket: „Ha ez lázadás, akkor mindannyian halottak vagytok!” Nem hatja meg őket, ezért folytatja: „Ha így folytatjátok, még többen fognak meghalni! Beszélek Rüstem Pasával! Ha nem hallgat meg, engem tehettek felelőssé!” Bemegy a sátorba: „Minden a tervek szerint alakul, Pasa.” Rüstem: „Jó.” Visszajátsszák, hogy a janicsár aga maga vágta el Tufan nyakát, csak hogy a janicsárok Rüstemet hibáztassák. Majd elmondja, hogy Mustafáról beszéltek, hogy ha ott lenne velük, akkor egészen más lenne a helyzet. Rüstem: „Pontosan ezt akartam. Nagyon jól csináltad.” Aga: „Pasám! Nagyon óvatosnak kell lennünk! Mert ha egy kicsivel is rosszabbra fordul a helyzet, nem tudom őket megállítani.” Az aga kilép a sátorból: „Beszéltem Rüstem Pasával. Megígérte, kinyomozza ki a felelős a gyilkosságért és személyesen végez gyilkosával.” Egyik katona: „Hogy lehetséges ez, Agám? Ki más csinálhatott volna ilyen árulást? Rüstem Pasa tette!” Aga: „Van köztetek valaki, aki szemtanúja volt Tufan aga halálának? Több ezer ember van itt! Honnan veszitek, hogy nem tőletek tette ezt valaki? Rüstem Pasa jót akar nektek! Meg fogja emelni a napi adagotokat, és gondoskodni fog arról, hogy fizetéseteket időben megkapjátok. Ahelyett, hogy imádkoznátok, ti csak siránkoztok!” Amikor elhaladnak, a janicsárok az mormolják, hogy az aga biztos Rüstem talpnyalója…

Rüstem a sátrában levelet ír: „A világ nagyhatalmú királyának, Süleyman Szultán Han Őméltóságának! Nagy boldogsággal tölt el, hogy megoszthatom veled, hogy minden terv szerint halad! Azonban, gondjaink is vannak! A janicsárok elégedetlenek! Forronganak! Szomorúan kell mondanom, hogy mindez a Mustafa Herceg iránt érzett hűségük miatt van! Folyamatosan róla beszélnek! Az lenne a legjobb mindenki számára, hogy te, méltóságos Nagyuram, ide jönnél és a sereg élére állnál.” Átadja a levelet hozzátéve, hogy minél előbb a fővárosba kell érnie.

Közben Süleyman az asztrológustól próbál minél több információt megszerezni a napfogyatkozásról: „Mikor lesz az elsötétülés?” Asztrológus: „Nem tudom, Nagyuram. Egy biztos, hamarosan.” Süleyman: „És azt tudod, mi fog történni?” Asztrológus: „Földrengés, árvíz, aszály, mindenféle szörnyűség, amit mi el sem tudunk képzelni!” Süleyman elengedi a tudóst, majd aggódva tekint az égbolt felé. Kopognak, Lokman érkezik. Ebu Suud megküldte válaszát: „Méltóságos királyunk, te, aki az apró hangyát is félted a sérüléstől, még egyszer tanúbizonyságot teszel, hogy nincs arrogancia a szívedben. Kérdés: Ha a hangyák elpusztítják a fát, annak nem lesz-e olyan hatása, hogy saját magukat is elpusztítják? Válasz: Holnap Allah bíróságán a hangyák az igazukat fogják keresni, Süleyman… (ne öld meg őket)” Lokman: „Mi a parancsod, Nagyuram? Öntsünk rá citromot?” Süleyman: „Hagyjátok élni őket! Így tartja megfelelőnek Hoca Celebi.”

Amasyában az egész család összegyűlt a közös vacsorához. Mihrünnissa: „Mehmet Herceg tanára nagyon elégedett.” Mehmet: „Nem akarok tanulni! Ki akarok menni, játszani! Férfi akarok lenni!” Nergis Shah: „Már így is férfi vagy, én drága testvérem!” Mehmet: „Yusuf állandóan viccelődik velem, úgy mint a többiek, hogy körülmetélés nélkül nem leszek férfi…” Mahidevran: „Majd én beszélek Yusuffal, te meg ne hallgass rá.” Mehmet: „De ne szidd le…” Mustafa: „Miután annyira várod a körülmetélést, akkor meg is lesz!” Mehmet: „Jaj, de jó!” Mihrünnissa: „Nem túl kicsi ehhez?” Mahidevran: „Nem, nem az… Én már egy ideje gondolok erre. A körülmetélés ideje elérkezett az én pici oroszlánomnak is!” Mustafa: „Akkor meg kell kezdeni az előkészületeket.” Mahidevran: „Nem kell aggódnod! Majd én személyesen gondoskodom róla.” Mehmet: „El kell mondanom Yusufnak!” Ergis Shah: „Ülj le, Mehmet! Előbb egyél, aztán mehetsz!” De Mehmet már el is futott. Mihrünnissa: „Meg sem hallotta!”

Elérkezett a titkos találkozó ideje. Ahmedet bemutatják Piri Reisnek, aki üdvözli, és megjegyzi, hogy most, hogy csatlakozott hozzájuk, elég erősek.

Mustafát látjuk, amint kertjében ül, közben fiát nézi, amint fakarddal Yusuffal játszik. Yahya: „Cihangir Hercegen kívül nem maradt senki a palotában, akitől információkat kaphatunk. Teljes a csend. Semmi üzenet nem jött.” Atmaca: „Ha megengeded, én elmehetnék megnézni, mi a helyzet.” Ekkor Mehmet rohan apjához panaszkodni, hogy Yusuf kigúnyolta. „Azt mondta, hogy hamarosan mindenki elmegy vadászni, csak én nem mehetek!” Atmaca: „Majd én elintézem…” Mustafa azonban megállítja: „Nincs rá szükség.” Mehmethez: „Nagyon veszélyes neked jönnöd. De ha majd eljön az ideje, akkor természetesen magammal viszlek.” Mehmet: „De én menni akarok!” Mustafa: „Engedelmeskedned kell, amit az apád mond neked.” Majd egy aga elviszi a gyermeket. Mustafa: „Atmaca! Készülődj! Tudd meg, mi van a fővárosban!”

Közben Piri Reis kabinjában: „Mustafa Herceg a Birodalom jövője. A legnagyobb kívánságom, hogy ő kerüljön a trónra. Csak ez az egyetlen módja, hogy megszabaduljunk az olyan ellenségeinktől, mint Rüstem Pasa. Ő nem csak a mi, hanem az egész ország ellensége.” Kara Ahmed Pasa: „Mustafa Herceg bizonyára nagyon hálás a segítségeteknek.” Piri: „Éppen ellenkezőleg! Mustafa Herceg nagyon nem örül ténykedéseinknek. Éppen ezért nem is vonjuk be a szövetségbe.” Kara: „Annak is van előnye, ha nem keveredik bele.” Piri: „Ha eljön az ideje, téged is megbízunk komoly feladatokkal, Ahmed Pasa. Te leszel a szemünk és fülünk a Diván ülésein.”

Süleyman a teraszán, mögötte Kara Ahmed és Sokullu. Süleyman: „Szóval, ez azt jelenti, hogy Piri Reis az. Biztos vagy benne, Ahmed Pasa?” Kara: „Ha nem a saját szememmel láttam volna, magam sem hittem volna el, Nagyuram, de ez az igazság.” Sokullu: „Nem mindig lehetséges az emberek igazi arcát meglátnunk, Nagyuram.” Süleyman: „Mustafa tud erről?” Kara: „Sajnos, Nagyuram. Tud róla. De Piri Reis szerint, ellene van. Nem működik velük együtt.” Süleyman: „Azt hittem, megnyugtat a válasz. De most?! Piri Reis büntetése egyértelmű. Ki kell végezni.”

Kora reggel a Szultán fogadja Piri Reist: „Méltóságos Királyom, kérettél?” Süleyman: „Közelebb, Reis.” Az öreg két lépéssel közelebb lép. Süleyman: „A mai napig elismerésre méltóan szolgáltál.” Piri: „Megtisztelsz, Nagyuram.” Piri: „De nem állja, hogy egy ilyen tapasztalt Reis, mint te a fővárosban maradj. Tudásodat az egész horizonton terjeszteni kell. Mint tudod, a Basra vizeken a portugálok megmutatták magukat. Szükség van egy olyan Reisre, mint te, hogy megállítsd őket. Éppen ezért, kineveztelek India kapitányának.” Piri: „Megtisztelsz, Nagyuram. De tudatában vagy koromnak. Nem szeretném magamat zavarba hozni előtted, hogy nem tudom a maximumot nyújtani.” Süleyman: „Semmi kétségem sincs, hogy nem leszel sikeres. Azonnal készülődj és indulj. Most pedig elmehetsz.”

Sokullu az irodájában tartózkodik, mikor Hürrem belép hozzá: „Mi történt? A Szultánnak ki kellett volna végeztetnie Piri Reist!” Sokullu: „Nyugodj meg, Szultánám… Ez volt a Szultán szándéka, de én megakadályoztam.” Hürrem: „Mit jelentsen ez?” Sokullu visszaemlékezik, mikor Süleyman kiadta parancsba az öreg kivégzését, Sokullu: „ Piri Reis nagy tiszteletben álló tudós, akinek a halálhíre nagy felháborodást keltene az emberek körében. És ha Mustafa fülébe is eljutna, az a háború egy pontján nagyon veszélyes döntésnek bizonyulhatna.” Süleyman: „Mit javasolsz?” Sokullu: „Jó messzire el kellene küldeni a fővárostól. Így a szövetség fej nélkül maradna. A többi pasát és béget, akik a szövetség része, különböző tartományokba lehetne elküldeni, majd a háború után meg lehetne őket büntetni.” Most már Hürremhez: „Ez így sokkal jobb, hiszen miért vállalnánk feleslegesen rizikót? Bízz bennem!” Hürrem: „Félve tisztelem intelligenciádat és előrelátásodat. Jelenléted hatalmunknak erőd ad.” Sokullu. „Tisztelettel Szultánám, levél érkezett Rüstem Pasától… átadtam a Szultánnak.”

Rüstem hangján halljuk a levél tartalmát: „A janicsárok elégedetlenek. Forronganak. Szomorúan kell mondanom, hogy mindez a Mustafa Herceg iránt érzett hűségük miatt van. Folyamatosan Mustafa Hercegről beszélnek.” Süleyman nagyon zsémbes. Hürrem érkezik. Hellyel kínálja. Hürrem: „Úgy hallom, van egy kis gond a seregben.” Süleyman: „Hol hallottad ezt?” Hürrem: „Mihrimah levelet kapott. Nagyon aggódik, és szomorú. Hogy mehetnek neki a janicsárok a te általad kijelölt Vezírnek?” Süleyman: „Ez Rüstem Pasa hibája. Akkora tapasztalata van! Nem lett volna szabad engednem, hogy gyengének tűnjön a janicsárok előtt.” Hürrem: „De a janicsároknak lassan szokásukká válik, hogy lázonganak. Tulajdonképpen, meg kellene néznünk, honnan merítik bátorságukat.”

Fatma végre találkozik jegyesével, Kara Ahmed Pasával: „Oh, Allah! Egy egyszerű, csúnya férfit vártam, mert mindenki azt mondta, hogy a beceneved Kara!” Kara: „A szemem sötét színére utal, Szutlánám. Látva bátorságomat a harcmezőn, ezt a nevet találták megfelelőnek.” Fatma: „Milyen csodás… Végre sikerült találkoznunk!” Kara: „Bocsáss meg, az államügyek valóban sok munkát adnak. Nem tudtam korábban jönni.” Fatma: „Azért mentem bele a házasságba, mert ez a Szultán kívánsága, Pasa. Különben, ha egy későbbi időpontban házasodunk össze, az nem ütközik az elképzeléseimmel.” Kara: „Ebben az esetben, nem töröm össze a Szultán reményeit és a tiédet sem.” Fatma: „Nyilvánvaló, mennyire nagyra becsül téged a Szultán! Biztos azt akarja, hogy legyél mellette. Mit is mondjak? Lehet, hogy így a legjobb!” Kara: „Úgy legyen.” Fatma: „Ha nincs más mondanivalód, akkor vissza kell mennem a palotába.” Kara: „Nem… úgy értem… igen… Azt akarom mondani… bocsáss meg… Az, hogy itt állsz előttem, teljesen összezavart. Elfelejtettem, mit is akartam mondani.” Fatma: „Légy óvatos, hogy gondolataid ne kalandozzanak el.” Mikor Fatma visszafelé ballag a palotába Melekhez: „A teste! A termete! Csak két mondatot nem tud összerakni, hogy velem beszélgessen…”

Amasyában Mahidevran Mustafával sétál: „Amikor Selim Szultán mérge előjött, senki sem tudhatta, mi fog történni. A mi Szultánunk legnagyobb félelme, hogy egyszer rá fog hasonlítani. Nehéz azt mondani, hogy ez a félelem megvalósult. Viszont kétségtelen, hogy pont olyan, mint az apja… vitéz, bátor, büszke. Te csak a jobb vonásait örökölted tőle. Mehmet meg olyan, mint te. Nem akar tőled még egy percre sem távol lenni.” Mustafa: „Értem, mit akarsz ezzel mondani… Azt akarod, hogy vigyem magammal vadászni. A körülmetélési procedúra után egy darabig nem fog tudni az ágyból kikelni. Mivel most van itt a lehetőség, és ő is annyira akarja, nem töröm össze a szívét.” Mahidevran: „Most nagyon boldoggá tetted! Minél előbb el tud menni veled vadászni, annál jobb lesz neki!”

Mihrünnissa a fiával beszél: „Ne reménykedj hiába, nem mehetsz vadászni. Ráadásul, rengeteg az elintéznivalónk a körülmetélési ceremóniára.” Mustafa megjelenik. Mihrünnissa emlékezteti kisfiát, hogy hajoljon meg apja előtt. Mustafa: „Hallottam, mennyire szeretnél csatlakozni hozzánk.” Mehmet: „Annyira unom itt magam! Állandóan csak tanulni és tanulni kell!” Mustafa: „Beszélj édesanyáddal. Ha ő belemegy, én engedélyezem, hogy velem jöjj.” Mehmet: „Hurráááááá!!!” Mihrünnissa: „Most ez honnan jött? Rossz előérzetem van! Nem akarom, hogy valami bajotok essen!” Mustafa: „Szívemet egy borzalmakkal teli útra tettem. Kikötöttem a csomókat, melyek a szívemen keletkeztek, mikor téged választottalak hitvesemül. Ma a szél hozzám sodorta csodás illatod, és én odaadtam érte szívemet, hogy megköszönhessem.”

3.rész

Hürrem Mihrimahval beszélget, mikor Cihangir váratlanul megjelenik: „Anya!” Hürrem: „Cihangir! Hogy lépsz be a szobámba engedély nélkül?” Cihangir: „Levél érkezett Rüstemtől, hogy a seregben gondok vannak. Rüstem Pasa megint a bátyámat hibáztatja. Céltáblának használja. Bármit is tudsz, mondd el!”Mihrimah: „Ne avatkozz bele, Cihangir.” Cihangir: „Igazából, neked nem kellene beleavatkoznod, Mihrimah! Kérdeztelek, anyám!” Hürrem: „Miután folyamatosan levelezel Mustafával és úgy viselkedsz, mint a kémje, most ide jössz és engem kérsz számon? Nagyon jól tudom, mi zavart téged össze. Ne Rüstem Pasát hibáztasd. Ha a janicsárok valóban zúgolódnak, és ha tényleg a testvéred tehet erről, akkor természetesen jelenteni fogja.” Cihangir: „Azt is hallottam, hogy bizonyos pasák és bégek a fővárostól távol találkozót fognak tartani. Én csak ennyit tudok.” Hürrem: „Menj a szobádba Cihangir. Nem mindig jó mindent tudni. Így a jobb.” Cihangir: „Milyen szomorú, anya, hogy ami neked a legjobb, az nekem nem az.” Cihangir távozik, Mihrimah utána akar menni, de anyja megállítja: „Szedd össze magad, Mihrimah! Most nem hagyhatod el magad! Ne bánd, amit tettél. Minden emberi természetben van egy vadállat. Ez az állat súgja meg nekünk, mikor fussunk el és mikor támadjunk. Én mindig hallgatok rá. Nincs más választásom, mert ennek köszönhető, hogy itt élek, hogy meg tudlak benneteket, gyermekeimet védeni. Ha nem ma, akkor holnap meg fogsz tudni érteni engem… még Cihangir is.”

Fatma magányosan üldögél szobájában, mikor Melek érkezik hozzá. Mögötte két aga egy hatalmas ládát cipel. Melek: „Ezt Ahmed Pasa küldi.” Fatma: „Oh! Nem talált nagyobbat? Nyisd ki… nézzük, mi van benne! Nézzük, mit küldött Ahmed Pasa?” Melek kivesz egy erszényt, ami tele van csiszolatlan égkövekkel. Egy anyag is van a ládában. Fatma: „Nem tudta maga elkészíttetni a nyakláncot? És megvarratni a ruhát?” Egy könyvet is találnak. Fatma: „Egy üres napló. Nem tudom, mit kezdjek ezzel, Ahmed Pasa, nem tudom.” Végül Melek egy levelet is talál. „Én magam vagyok a csiszolatlan drágakő, a megvarratlan selyem, és az üres napló. Változtass azzá, szépségeddel, boldogságoddal, akit vágyaid szeretnének. Készen állok, hogy hű szolgád és szerelmed legyek.”

Hürrem a hangyákat figyeli, ahogy a fára másznak. Süleyman érkezik hozzá. Hürrem: „A hangyák tényleg elárasztják a fát.” Süleyman: „Úgy volt, hogy citromot öntünk a fára, de nem engedtem. Megkérdeztem Ebu Suudtól, hogy ez megengedhető-e? Ő meg azt válaszolta: „Holnap Allah bíróságán a hangyák saját jogaikat fogják keresni, Süleyman.” Hürrem: „És a fa? Meg fogja valaha kérdezni a hangyákat, miért tették tönkre? Vagy attól, aki hagyta? Süleyman, érkezett néhány panasz… Talán csak szóbeszéd, de úgy gondolom, tudnod kell róla. Tahmasp nővére, Begum Szultán hirtelen Amasyába látogatott. Azt mondják, volt valami közte és Mustafa Herceg között.” Süleyman: „Az ilyen jellegű pletykákat háború időszakában szokták terjeszteni. Ne higgy nekik! Megpróbálják befeketíteni a gyermekemet.” Hürrem: „Jól van. Lehetséges, hogy Tahmasp próbálkozott ezzel?” Süleyman: „Tahmasp mindig arcátlan dolgokat művelt, de az én fiam nem ilyen. Soha nem kötne alkut az ellenségeimmel. Mindenkit elpusztítok, aki bántani merészeli.”

Egy férfit látunk vágtatni az erdőben, akire Zal és emberei várnak. Egyikőjük megjegyzi, hogy ő hozza Tahmasp válaszát. Elkapják az embert, és elveszik tőle a levelet.

Atmaca Reis hajójára megy, de azt látja, hogy a kabinja zárva. Majd Rumeli Kasaskertől érdeklődik Piri Reis felől. A férfi elmondja, hogy a Szultán áthelyezte, és India kapitánya lett. Atmaca nem érti, hogy miért történt ez éppen most. A férfi sejteti, hogy esetleg kiderült a titkuk. A férfi hozzáteszi, hogy a szövetség minden résztvevőjét eltávolították pozícióikból, kivéve egy embert: Kara Ahmed Pasát. Pont másnap történt mindez, ahogy őt befogadták maguk közé. Rumeli: „Barátként érkezett hozzánk. Megtudta kik vagyunk, és azonnal továbbadta a Szultánnak.” Atmaca: „És te?” Rumeli: „Engem is eltávolítottak. Száműztek Szarajevóba. Tulajdonképpen, senkit sem hagytak zászlót cipelni.” Atmaca: „De mi történt? Ha a Szultán rájött volna erre az egészre, kivégeztette volna őket! Vér folyt volna! Még a kétsége is elegendő lett volna!” Rumeli: „Bizonyára nem akart több kárt háború idején. Ráadásul, ha nyilvánosság elé kerül, akkor a Dinasztia jó hírnevén esett volna csorba.”

Cihangir a szobájában van, mikor üzenetet kap. Kiderül, hogy Atmaca akart vele beszélni. Cihangir: „Neked meg mi dolgod itt?” Atmaca: „Azért jöttem, hogy kiderítsem, mi folyik itt? Azok, akik hűségesen szolgálják Mustafa Herceget, sajnálatosképp lelepleződtek… az összes pasa, bégek, mindenki. Mindenkinek parancsba adták, hogy hagyják el a fővárost.” Cihangir: „Tudok erről a parancsról, csak abban nem voltam biztos, hogy köze van a bátyámhoz. Most ezek után, már biztos vagyok benne. Mustafa a célpont, Atmaca. Rüstem Pasa is küldött egy levelet, amiben a hadsereg zúgolódásáról ír. Szerinte, a janicsárok Mustasfa vezetésével lázadást akarnak.” Atmaca: „Ők a Szultán fejét akarják. Azon dolgoznak, hogy ellenségévé tegyék a Herceget.” Cihangir: „Nem tudok több levelet írni a bátyámnak. Az anyám minden levelemről tud. De mindent megteszek, amit tudok.” Atmaca: „Neked azt a személyt kell célba venned, akit a legjobban szeretsz a világon, az édesanyádat. Az igazságért, azért, mert úgy gondolod, így helyes, csak azért csináld. Egy nagyszerű király szíve és észjárása van benned.” Cihangir: „Itt maradsz még egy darabig?” Atmaca bólint: „Az után megyek, amit ki tudok deríteni. Galata szomszédságában megtalálsz.”

Késő este Zal hajóra lép, Sinan Pasa Admirálist akarja látni. Bent közli, hogy a levél, amire vártak, végre megérkezett. Átadja a levelet.

Hürrem Mihrimahnál vendégeskedik: „A Szultán még mindig nem döntötte el, hogy megindítja a háborút. Ha úgy dönt, hogy nem lesz háború, akkor az eddigi tervünk kútba esik. És még a levél sem érkezik.” Mihrimah szarkasztikusan: „Ha akarod, elmehetek Tahmasphoz.” Hürrem: „Senki sem kényszerített, Mihrimah! Elfelejtetted? Saját kívánságod volt, hogy a bátyád palotájába menj! Mindegy. Amúgy sem kértem túl sokat tőled. Igazold Rüstemet. Mondd meg a Szultánnak, hogy nagyon aggódsz a férjedért.” Nyílik az ajtó, Gülbahar bejelenti, hogy Sinan Pasa van itt. Hürrem: „Mit keres itt Sinan Pasa? Gyakran látogat el hozzád?” Mihrimah: „Ugyan! Miről beszélsz? Talán Rüstemről hozott híreket.” Sinan: „Szultánám, mikor meghallottam, hogy te is itt vagy, azonnal jöttem. Jó hírrel szolgálhatok. Megérkezett a levél, amire vársz.” Hürrem: „Majd Sokullu átadja a levelet a Szultánnak.” Sinan: „Én is átadhatom a levelet a Szultánnak.” Hürrem: „Nem. Csak a Szultán legmegbízhatóbb embere adhat át levelet.”

Mustafa kíséretével vadászik, kicsi fia is velük van. Csendre inti a gyermeket, amint meglátják a vadat. A fiúcska megjegyzi, milyen gyönyörű állat.

Hürrem belép Süleyman szobájába: „Süleyman, gondoltam, ihatnánk együtt egy kis kávét.” Behozzák az italt, Hürrem tálalja. Süleyman: „Azt mondtad, hogy a perzsa hercegnő Amasyába utazott és valamiféle kapcsolatba bonyolódott Mustafával.” Hürrem: „Megtudtál erről valamit?” Süleyman: „Semmi információm nincs erről. Bárki jött elő ezzel a pletykával, két kezemmel büntetem meg!” Hürrem: „Remélem, hogy igazad van, és nem derül ki több belőle.”

Mehmet: „Bántani fogod?” Nézi, hogy apja egyre közelebb merészkedik a szarvashoz.

Süleyman: „Hhhm, nagyon finom az illata.” Hürrem: „Egészségedre. Hogy döntöttél a háborút illetően? Éppen Mihrimahtól jövök. Nagyon aggódik. Humashah is. Aggódnak Rüstem Pasáért… hogy hogy van, min megy most keresztül? Segítségre van szüksége.” Süleyman: „Azt hittem, nem akarod, hogy háborúba menjek.” Hürrem: „Nem, nem akarom. De ezek az örökös incidensek, nem jól jel! Félek, Süleyman. Ha úgy van, ahogy a Pasa mondja, ha tényleg fenyeget a lázadás, helyzetünk egyre rosszabb lesz.” Süleyman: „Ki merészel lázadni? Főleg, míg élek, ki merészelne?” Hürrem: „Allah tartson köztünk! Amíg itt vagy, senkinek sincs hatalmában. De ki tudja magát megvédeni egy ravasz kígyótól?” Kopognak. Lokman bejelenti, hogy Mehmet Pasa érkezett, és feltétlenül beszélnie kell a Szultánnal. Süleyman: „Nem várhat? Mi az a nagyon fontos dolog, ami nem várhat?” Sokullu. „Nem hiszem, hogy erre vártál…”

Mustafa megindítja támadását a szarvas ellen. Aztán hirtelen körülnéz, és nem látja maga mellett a gyereket. Taslicalihoz kiált, hogy velük van-e? Yahya: „Veled volt, Hercegem!” Mustafa: „Nem, nem volt! Eltűnt! Hogy hagyhattátok magára?! Találjátok meg! Azonnal! Ha történt vele valami, nem menekültök meg haragomtól! Téged is beleértve, Taslicali!” Megindul a gyerek keresése…

Süleyman: „Mi ez?” Átveszi a levelet. Sokullu: „Most kaptam, Gafar Beytől. Perzsia határánál fogták el.” Süleyman a pecsétet nézi. Hürrem és Sokullu összenéznek. „Ellenőriztem. A pecsét valódi, Nagyuram. Tahmasp Sahhé.” Süleyman egy picit elmosolyodik, majd kibontja a levelet és olvasni kezdi: „Méltóságos Mustafa Herceg Szulán! Először is szeretném tolmácsolni, mennyire boldoggá tett leveled. Én is hallottam azokat a híreket, miszerint Süleyman Szultán háborút indít országom ellen. Ilyen körülmények között, nem lenne bölcs dolog ellökni a baráti kezeket. Veled tartok jogos utadon egészen a végéig! Ha neked ez a legnagyobb kívánságod, akkor nekem is, hogy lássuk Süleyman Szultánt letaszítani trónjáról. Viszont abba nem egyezem bele, hogy Süleyman Szultánt száműzzük Demtokiába. Amíg Süleyman Szultán életben van, fenyegetést jelent számunkra. Bízhatsz barátságomban, Méltóságos Hercegem. Teljes mértékben, és őszintén elfogadlak és a megbeszélt létszámmal támogatlak. Sikeredért imádkozom Allahhoz. Tahmasp Shah” Süleyman úgy néz, mintha a világ a feje tetejére állt volna. Hürrem fogja a levelet, és elolvassa. Süleyman: „Kifelé… Kifelé!!!” Odakint Hürrem: „A Shah még többet is írt, mint amire számítottunk.” Sokullu: „Megmondtam, Szultánám.”

Közben Süleyman igen nehéz perceket él át. A dolgait is összetöri. Újraolvassa a levelet.

Süleyman álruhában, gondolataiba merülve az utcán sétálgat. Apját, Selim Szultánt látjuk: „Beyazit Szultán ideje lejárt. Mielőtt eléri Demotikát, bizonyosodj meg róla, hogy minden rendben menjen. Süleyman!” Fiatal Süleyman: „Hogy tehetsz ilyet, Nagyuram? Beyazit Szultán Han az apád. Az én nagyapám. Hogy ölheted meg?” Selim: „Én oroszlánom, Süleyman! Én már többé nem vagyok a fia. Király vagyok. A hatalom már az én kezemben van. Ne feledd: a hatalom mellett nincs árnyék!” Süleyman: „De megállapodtatok! Demotikába fog menni!” Selim: „Honnan tudhatnánk, hogy nem állít fel sereget és nem jön vissza? Vesztett. Aki veszít, annak egy dolog van a szívében… a revans.” Süleyman: „Apa…” De Selim Szultán leállítja: „Amikor eljön az idő, a fiatal oroszlán legyőzi az öreget. Ez az univerzum törvénye. A hatalom csak így nyerheti el a békét.”

Visszatérünk a jelenbe. Süleyman monológja: „Mennyi ideig fog a föld a könnyek záporával ázni? Mikor kap lángba az égbolt sóhajom hatására? A megtisztelő élet jutalma a halál. Milyen messze vagy tőlem? Életem minden sarkában volt egy árulás. Így is fejeződik be az életem? Az én halálomat is az én fiam fogja diktálni, ahogy azt az apám tette a nagyapámmal? Óh, lelkem darabja! Mikor váltál árulóvá? Mikor nyújtottál kezet ellenségemnek? Melyik sötét éjszaka vársz rám egy tőrrel, hogy magadhoz ragadj? Előző éjjel, az éjszaka közepén egy féktelen hullám tört be az otthonomba. Mindent felforgatott. Váratlanul, a szépséges Yusuf szállt le közénk. Az árvíz Yusuf könnyeiből származik, aki magával vitte a terményt. Szívemből égő sóhaj emelkedett ki és türelmem szalmaszála égett fel és suhant el.”

Mustafa végre megtalálja gyermekét. Rohan is segítségére. Gyorsfolyású homokba sikerült beleesnie.

Közben megtörténik a napfogyatkozás. Mindenki csodálattal, de egyúttal rémülettel nézi. Az emberek megállnak az utcán, úgy nézik végig az égi jelenséget.

Mustafa Taslicali után ordít. A férfi embereivel rájuk talál, kötél segítségével kimentik őket.

Süleyman levelet ír, összegörgeti, lepecsételi. Lokmannak adja át, hogy Ebu Suud Efendinek küldi.

Mustafáék közben hazaérkeznek.

Mihrimah Cihangir szobájába megy: „A dolgok kezdenek rossz irányba fordulni. A tűzzel játszunk. Mustafa levelet írt a Perzsa Sahnak. Titkos szövetséget kötöttek. Szultánunk nem fog megbocsátani egy ilyen árulást.” Cihangir: „Te meg miről beszélsz?! Hallod is,a mit mondasz?!” Mihrimah: „A Shah válaszolt. Minden nyitott.” Cihangir: „Ez nem lehet igaz! Mindennel tisztában vagyok!” Mihrimah: „Mustafa miért írná meg neked, ha árulásra készül?” Cihangir: „Te tetted! Csapdát állítottál a bátyámnak! Válaszolj!” Mihrimah: „Semmi közöm hozzá. Most mérges vagy. Ami apa-fia között történik, az bűntény. Ha vérünk folyni fog, mind belefulladunk.”

4.rész

Hürrem a Háremben: „Szultánám, biztos tisztában vagy azzal, mi történik.” Fatma: „Miről beszélsz?” Hürrem: „A te imádott Mustafa Herceged szövetséget kötött a perzsákkal. Azt tervezték, hogy megtámadnak minket, és letaszítják a Szultánt a trónról.” Fatma: „Kinek képzeled magad, hogy így beszélsz egy hercegről?!” Hürrem: „Az igazság már a Szultán kezében van… Tahmasp Sah levele Mustafának, amiben megerősíti szövetségüket.”

Cihangir az apjával szeretne beszélni. Lokman nem akarja beengedni, azonban Cihangir megparancsolja, hogy csak jelentse be az apjának. Mikor belép a szobába, Süleymant gondjaiba merülve találja. Megragadja az alkalmat, és belevág a közepébe: „Mustafa bátyámnak csapdát akarnak állítani. Be akarják fejezni azt a munkát, amit félbehagytak. Ha visszaemlékszel a mérgezett kaftánra, ez a levél is pont olyan… egy játék… csapda.” Süleyman végighallgatja, de egy furcsa mosollyal megkérdi: „Van még ezen kívül mondani valód?” Cihangir: „A bátyám ártatlan! Nem lenne szabad elhinned a hazugságokat!” Süleyman: „Most menj, Cihangir.”

Amasyában mindenki a kicsi Mehmet köré gyűlt. Mahidevran: „Mindenkit meghívok a körülmetélési ceremóniára!” Mihrünnissa: „Mindenkinek látnia kell, hogy az én Hercegem fiatal férfivá cseperedett!” Mustafa: „Igen, főleg a vadászat óta!” Mihrünnissa: „Nagyon megijedtünk, mikor meghallottuk, mi történt.” Mustafa az anyjához: „Azt szeretném, ha írnál apámnak, hogy jöjjön ő is el a ceremóniára.” Mahidevran: „Úgy sem jönne el.” Mustafa: „Legalább megtudná, mi örülnénk, ha jönne.” Kopognak. Taslicali komoly tekintettel valamit belesúg a Herceg fülébe. Átmennek egy másik helyiségbe, ahol Atmaca közli, hogy katasztrófa történt!

Mustafa: „Hürrem túllőtt a célon! Habár, mindig is ezt akarta.” Yahya: „Ez egy nagyon kemény vád. A Szultán talán nem is hiszi el.” Atmaca: „Fel kell készülnünk a legrosszabbra. Csak egy választás van… Allah bocsássa meg… kivégzés.” Mustafa: „Levelet fogok írni apámnak, hogy ez mind csak cselszövés, hogy semmi közöm Tahmasphoz.”

Süleyman a teraszán gondolkodik, Hürrem a sajátjáról figyeli: „Még soha nem láttam ilyennek.” Sümbül: „Nem akarlak felizgatni, Szultánám, de az emberek látták a Szultán álruhában.” Hürrem: „Tudom, nagyon különös. Senkivel sem beszél.” Lokman: „Már napok óta nem hagyta el szó ajkait. Olyan, mintha egy sötét erő túszul ejtette volna a lelkét.”

Süleyman a szobájában olvas. Lokman érkezik Ebu Suud Efendi levelével. Süleyman int neki, hogy tegye le asztalára, majd, hogy távozhat.

Ebu Suud: „Azt mondják, Allahnak köszönhető a hó a fák ágain. Te, mint hét régió Szultánja, úgy állsz az országod élén, mint egy masszív kőszikla. Ahogy nyarad és tavaszod is van, úgy létezik őszöd és teled is. Nagyuram, megtaláltam a megoldást arra a problémára, amit felvázoltál elém. Imádkozom a méltóságos Úrhoz, hogy ezzel a megoldással szolgád, Ebu Suud megtalálta számodra azt, ami éjszakáidat nappalokká, teledet tavasszá változtatja. Kérdés: Volt egy sikeres kereskedő Isztambulban. Amikor el kellett utaznia, egész vagyonát és családját legkedvesebb fiára hagyta, mert teljes mértékben megbízott hűségében. Azonban ez a fiú, ahogy az apja kitette a lábát, összeszedte bátorságát és megszabadult a családjától. Úgy döntött, hogy elveszi apja vagyonát, és ha lehetséges, az életét is. Most, a shariah törvények szerint, mit csináljunk az ilyen fiúval? Válasz: Az a fiú, aki elveszi az apja erejét, vagyonát, és életét… aki bántani akarja a családját, feleségét, gyermekeit… ezt az árulót, az ország érdekében, ki kell végezni.”