131.rész leirása

Fortune-teller: "Ez egy katasztrófa, a vége mindennek Szultánám" Hurrem: "Milyen katasztrófáról beszélsz, asszony??" Fortune-teller: "Mindenkinek a halála a végzete.. Mindennek vége ha történik veled valami..." Ferhat: "A te gyógyszered Hürrem szultán. Nincs itt még az ideje a fájdalom végének?" Hurrem: "ha a szerelmünk örök, milyen erő szakíthat szét minket?" Female Doctor: " Elkapott egy könyörtelen kórt. Senkit nem láttam még felépülni belőle. Nincs már sok hátra idejéből. Halála már közel van..."

2.elözete

Hurrem: A Hercegeim egymás ellen fordulnak Sumbul!" Beyazid: "Mostantól nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!" Nurbanu: "A háború elkerülhetetlen. Mielőtt Beyazid elvenné életed, neked kell megölnöd őt!" Beyazid: Gyűjtsd össze a katonákat. Szelim felelni fog ezért!" Selim: "Írj Kutahyába, az ágyasnak kell véghez vinnie azt, ami Beyaziddal kell történjen!" Beyazid: "Defne, mi történik???" Defne: "Bocsáss meg.. Nem akartam hogy így történjen..!" Selim: "Beyazid, testvérek vagyunk, ezt ne felejtsd!" Beyazid: "Testvérem...!!!"

1.rész

131. rész

Hürrem felébred, kimegy a teraszra. Lenéz, és látja, hogy mindenütt tűz és pusztulás. Leesik a teraszról… de ez csak álom. Zaklatottan ébred. Ezután tényleg kimegy a teraszra, és megnyugvással tapasztalja, hogy minden nyugodt és csendes. Aztán hirtelen fájdalmat érez a nyakában. Visszamegy a szobájába, és megnézi a vállát a tükörben.Reggel Sümbüllel beszélget: „Szultánám, nem kéne hinned a rossz álmokban! Mióta Cihangir Herceg elment, nem volt egy nyugodt éjszakád! Kélek, mondd el nekem, mit álmodtál!” Hürrem: „Még említeni és félek, Sümbül! Nem tudom, hogy ez csak rémálom volt, vagy a rossz előjele. Oh, Allah! Óvd meg Süleymant és a gyerekeimet!”

Manisába megérkezik Beyazit „ajándéka”, a láda a levágott fejjel. Két aga cipeli. Lala Mustafa megállítja őket: „Mi ez? Ki küldte?” Aga: „Nem tudjuk, csak hogy Selim Hercegnek küldték.” Lala kinyittatja a ládát, és elundorodik a látványtól…Nurbanu: „Van hír?” Selim: „Nincs. A legmegbízhatóbb embereimet küldtem Kütahyába. Remélhetőleg, nem lesz probléma.” Kopognak, behozzák a ládát. Aga: „Hercegem, ez neked jött.” Azt hiszik, tele van arannyal. Nurbanu: „Mi ez a szag?!” Kinyitják, mindketten elundorodnak. Nurbanu: „Kinek a feje ez?!” Selim: „Az az aga, akit az aranyért küldtem.” Selim kiveszi a levélkét, idegesen elolvassa. Nurbanu: „Ki írta?” Selim: „Beyazit!” Nurbanu: „Mit írt?” Selim átadja neki a papírt. „Egy testvér nem tenne ilyet a saját testvérével. Nem döfné hátba. Nem vetne szemet a tulajdonára. Nem bérelne fel banditákat, hogy fosszák ki. Ha téged testvéremnek hívlak, hogy nevezzem Mustafát és Cihangirt? Széttörted a testvériség kötelékét. Mostantól nem vagy többé a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!”

Beyazit Atmacával beszélget: „Már gyerekkorunk óta, nem értettük meg egymást Selimmel. Állandóan veszekedtünk, és féltékenyek voltunk egymásra. De soha, soha nem felejtettük el, hogy testvérek vagyunk!” Atmaca: „Hercegem, Selim Herceg is benne volt az ál Mustafa ügyben. Nem akartam mondani, de ő már rég eldobta a testvéri szeretetet!” Beyzit: „De más is közrejátszott, Atmaca! Ott volt Kara Ahmed Pasa, aki a rossz útra terelte. Akkor azt mondtam, a testvérem csúnya játékot űzött, de többé nem fog. De ezúttal másról van szó. Most ő személyesen állított nekem csapdát.” Atmaca: „Akkor most mi legyen?” Beyazit: „Várnunk kell. Selimtől függ. Remélem, Selim tanul ebből. Máskülönben, a legkeményebb módon fizet meg érte… De most az érdekel igazán, hogy Selim honnan tudta, hogy Mihrimah aranyat küld nekem? Én mindenkiben megbízom itt a palotában! Azonban a fővárosban, mindig van valaki, aki nem tudja tartani a száját.”Beyazit pici lánya érkezik, üdvözlik egymást. Defne: „Hercegem, látni akart és nem tudtam megakadályozni.”

Nurbanu. „Első adandó alkalommal támadni fog.” Selim: „Te vagy mindennek az oka. Ha nem küldted volna Kütahyába azt az ágyast, akkor ma ez nem történt volna meg. Te mérgezted meg a gondolataimat. Te szítottad félelmeim tüzét.” Nurbanu: „Ha aggódsz, tégy óvintézkedéseket! Mit vártál?! Hogy Beyazit majd saját maga kísér téged a trónra? Ez háború, Hercegem, és a szabályok egyértelműek. Csak egyikőtök marad életben. Amikor Cézár bemenetelt Rómába, azt mondta, hogy annyi a halott, hogy folyót lehetne belőle rekeszteni. Most is ez a helyzet. A minap végezték ki Kara Ahmedet, ma az egyik katonádat. Mielőtt rád kerülne a sor, cselekednünk kell. Véget vethetsz a félelmeidnek. Az ágyas Kütahyában csak a parancsodra vár… egy szóra… Beyazitnak vége lenne, és a te időszakod kezdődhetne… Csak egy szavadba kerül.” Selim: „Mit jelentsen ez?” Nurbanu: „Senki sem tudja Beyazitot megállítani. Mindent meg fog tenni, mi hatalmában áll, hogy végezzen veled. Egy szavadba kerül, és megnyerhetjük a háborút, mielőtt elkezdődik. Mielőtt Beyazit elveszi életed, vedd el te az övét.” Selim: „Nurbanu! Elment az eszed?! Hogy merészelsz ilyet javasolni nekem?! Kifelé! Menj a szobádba! Ki innen!!!”

Sümbül: „Szultánám, most már biztos jobban érzed magad, hogy Mihrimah Szultána szemmel láthatóan gyógyul.” Észreveszik a jósnőt. Hürrem: „Mit keres ez itt?” Sümbül: „Fogalmam sincs.”

Nurbanu visszamegy a szobájába, ahol Canfeda várja: „Szultánám, mi volt a ládában? Mindenki a palotában arról beszél, hogy egy levágott fej! Mit jelent ez?” Nurbanu: „Beyazit küldte. És egy jelentése van. Hogy Selim életére akar törni. Megpróbáltam ezt a Hercegnek elmondani, de meg sem akarja hallani!” Canfeda „Meg kell találnunk a módját, hogy ő is lássa!” Nurbanu: „Igazad van. Amíg a Herceg csukva tartja a szemét az igazság elől, nekem az a feladatom, hogy kinyissam!”

Hürrem szobájába vitték a jósnőt. Hürrem: „Miért jöttél?” Jósnő: „Te hívtál, Szultánám. Azért hívtál, hogy megtaláljuk, mit jelent a rémálmod? Ne feledd, az álom egy tükör. Időnként azt mutatja, mi lakozik benned, máskor pedig a jövőt tárja eléd.” Hürrem: „Honnan tudod mindezt?” Jósnő: „Megérzem, mi a szívekben lakozik, Szultánám. Most pedig mondd el, mit láttál.” Hürrem: „Először egy borzasztó zajt hallottam. Kimentem a teraszra, és azt láttam, hogy Isztambul, a palota, a világ lángokban áll. Fekete felhők voltak az égen. Történni fog valami a hercegeimmel vagy a Szultánnal? Ezt jelenti?” Jósnő: „Végítélet, Szultánám…” Hürrem: „Csak Allah tudhatja, mikor lesz ez, és hogyan!” Jósnő: „Minden egyes ember halála az a saját végítélete. Ha veled történik valami, eljön a végítéleted. Ekkor Süleyman Szultán Han napjai végleg beborulnak, hercegeid pajzsa pedig előkerül. Te uralod a földet. Ha te elesel, a világ is összeomlik.” Sümbül: „Azért jöttél, hogy felizgasd Szultánánkat?! Agák! Vigyétek innen!!! És soha többé ne engedjétek be a palotába!!!”

Rüstem: „Pedro elkészítette az orvosságot. Nem hiszem, hogy használni fog, mert ez az ember inkább kinéz varázslónak, mint orvosnak!” Mihrimah: „Ez pont olyan, mintha a női orvosok megtalálták volna a gyógymódot, és nekem nem tetszene! Nem érdekel, hogy ki ő, Pedro vagy más, amíg a gyógyszere működik! Hívjátok be!” Rüstem saját maga hívja. Pedro megjelenik, de bekötött szemmel. Mihrimah: „Ez meg mi? Miért van elkötve a szeme?” Pedro: „Rüstem Pasa parancsára.” Rüstem: „Sokkal illendőbb így.” Doktornőnek: „Készítsd ki az orvosságot!” Pedro letérdel. Rüstem megállítja. Pedro: „Hogy csináljam, ha nem használhatom a kezemet?” Rüstem: „Más megoldást kell találnod.” Pedro elővesz egy ecsetet. Pedro elkezdi ecsetelni a sérült részt, de eltéveszti, mivel nem tudja levenni szemeit Mihrimah arcáról… Rüstem: „Följebb!”Már kettesben. Rüstem: „Biztos vagy benne, hogy ezek a sebek nem valami másik betegség előjelei?” Pedro: „A Szultána sebei azért terjedtek szét ennyire, mert az orvosok rossz diagnózist állítottak fel, és nem megfelelő gyógyszerekkel kezelték. Ilyenkor az idő a legnagyobb ellenség. De az én orvosságomtól felgyógyul.” Rüstem: „Azok az orvosok, akikre az előbb utaltál, több tapasztalattal bírnak, mint amennyi éves vagy!” Pedro: „Nem az évek adnak tapasztalatot. Az évek arra jók, hogy sokat olvassunk, és többet kísérletezzünk. Különben egy vén szamárnak is több tapasztalata lenne, mint az orvosoknak.” Rüstem: „Imádkozz, hogy hasson a gyógyszered, mert különben tömlöcbe vetlek sarlatánkodás vádjával.” Hürrem csatlakozik hozzájuk: „Hogy van Mihrimah?” Rüstem: „Bekente az orvossággal. Meglátjuk.” Hürrem: „Remélhetőleg, hamarosan meggyógyul.” Pedro: „Megteszem, amit tudok. Nem kell aggódnod.” Hürrem Rüstemtől: „Van híred a Szultánról?” Rüstem: „Edirnében pihen. Viszont úgy hallottam, egy zsidóasszonyt lát éppen vendégül.” Hürem: „Ki az a nő? És mit akar ott?” Rüstem: „Gracia Mendeznek hívják. Egy kereskedő, akit Velencében tartottak fogságban. Egy erős asszony, aki királyok bizalmát élvezi. Szultánunk meghívta magához.”

Gracia cselédje: „Még sosem láttalak ilyennek, Signora! Még a királyok sem tudtak téged ennyire felizgatni!” Gracia: „Süleyman Szultán nem király, Sarah. Ő a királyok királya!”

Hürrem meglátogatja a lányát: „Hogy vagy?” Mihrimah: „Remélhetőleg, Pedro szere hatni fog. És te hogy vagy? Az utolsó incidens után, miért jöttél ki a palotából? Elmentem volna hozzád!” Hürrem: „Ne aggódj, lányom! Az az ember, aki azt intézte, Fatma Szultána volt, és ő már elment. Mostantól senki nem tesz velem semmit. Most már csak miattatok aggódom.”

Edirnében Sokullu: „ Nagyuram, Gracia Mendez megérkezett a palotába. Bebocsátását kéri.” Süleyman int, hogy jöhet. Gracia: „Méltóságos Süleyman Szultán Han!” Megcsókolja köpenyét. „Nem is tudod, mennyire boldog vagyok, hogy találkozhatom veled! Egész Európa királyai asztalánál ettem már. De még sosem voltam ilyen izgatott állapotban még életem során! Bocsáss meg nekem, császárok császára!” Süleyman: „Milyen volt az utad? A tengeren mindig kemény átkelni.” Gracia: „Neked köszönhetően, minden nehézség elszállt. Egy szavadba került, és kimentettél börtönömből. Megmentettél. Lekötelezetted vagyok.” Süleyman: „Nem tartottam igazságosnak, hogy egy ilyen értékes kereskedő, mint te börtönben sínylődjön.”

Hürrem a ruháit nézegeti: „Hol van a kék és a vörös színű ruhám?” Sümbül: „Nem tudom, Szultánám, hiszen már egy éve a sötétebb ruhákat hordod! Miért ez a készülődés, Szultánám?” Hürrem: „Mihrimah már jobban van, és remélem Selim és Beyazit is. Üzenj Lokmannak és Fahriyének, hogy mostantól minden héten írjanak! Te is készülődj! Indulunk Edirnébe! A Szultánnal kell lennem. Senki sem állhat közénk. Soha. Szerelmünk már annyi megpróbáltatáson ment keresztül. Mindig sikerült legyőznünk. Úgyhogy, most is ez lesz.” Sümbül: „Remélhetőleg. Emlékezz csak, milyen hamar jött téged megmenteni azon a napon! Esküszöm, attól félt, hogy elveszíthet! Láttam a szemében!”

Gracia: „Nagyon nehéz megfelelő ajándékot választani számodra. Az ékszerek minden típusa, még az új világ ezüst folyói is olyan sutának tűnnek, mint egy darab olíva bogyó az egész vagyonodhoz viszonyítva, Nagyuram.” Átnyújtja ajándékát. A Szultán kicsomagolja, és meglátja a könyv címét: „Az élet komédiája” (Telitalálat!) Süleyman: „Évekkel ezelőtt már olvastam. De már rég nem érintettem meg ezt a könyvet. Most újra rám talált ez a könyv, mert újra el kell olvasnom… Signora, azt hallottam, két neved van. Az egyik Beatricia, a másik Gracia. Hogy nevezzelek?” Gracia: „Évekig titkolnom kellett a vallásomat. Ekkor használtam a Beatricia nevet. Fájdalmas emlék. Boldoggá tennél, ha Graciának szólítanál.” Süleyman: „Az én országomban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, Gracia Mendez. E felől nem kell kételkedned.” Gracia: „Remélem, mindig hasznára válhatok országodnak.”

Hürrem a vörös ruhájába öltözött. Sümbül: „Nagyon jól áll neked ez a ruha, Szultánám! Allah áldjon téged!” Ebben a pillanatban, belenyilall a fájdalom Hürrem nyakába. Sümbül: „Mi a baj?” Hürrem: „Semmiség. Biztos a sok aggódás miatt beállt a nyakam.” Sümbül: „Hívhatok azonnal orvost!” Hürrem: „Ne! Indulni akarok! A Szultánnal akarok lenni!”

Fahriye Lalához: „Nyilvánvaló, hogy Selim Herceg bajba került valahogy. Máskülönben, már rég megszabadult volna a ládától. De még a szobáját sem hagyja el!” Lala: „Mindennel tisztában vagyok. Csak a vak nem látja, hogy milyen események zajlanak.” Fahriye: „Mit tegyünk? Mondj valamit!” Lala: „Bármit is teszünk, hasztalan. Csak Hürrem Szultána állhat a két Herceg közé. Csak ő tudja megállítani őket.”Lala levelet ír: „Boldogságos Hürrem Szultána Őméltóságának! Sajnálatosan, nem szolgálhatok jó hírekkel. Ugyan nem áll rendelkezésemre elég információ, de azt biztosan tudom, hogy komoly dolog történt. Annyira, hogy Selim Herceg küldöttjének a fejét egy ládában kaptuk vissza. Hercegeink harca odáig jutott, hogy nem visszafordítható. Egyértelművé vált számomra, hogy ezt a feladatot nem tudom egyedül kezelni.”A visszajátszásnak vége, Fahirye: „Nagyon jól tetted, méltóságos Lala!” Lala: „Ha Hürrem Szultána nem lép közbe, a dolgok még rosszabbra fordulnak. Remélhetőleg, ma vagy holnap megkapja a levelet, és segít, mielőtt még vérfürdőbe csapna át az ügy!”

Gazanfer: „Állandóan rád gondolok, Szultánám! Ha eszembe jut, mi történt, forr a vérem a dühtől.” Nurbanu: „Én adtam az ötletet. Beyazit erősebb, mint az én Hercegem. Azt akartam, hogy elkobozza az aranyat, így Beyazit nehéz helyzetbe kerüljön. De nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem. Megsebeztük az alvó oroszlánt. Mostantól, az első lehetőséget ki fogja használni, hogy elvegye Hercegünk életét. Félek, Gazanfer. Az a levágott fej benne volt az álmomban. Láttam Selim arcát! Muradot a lányaimat és a jövőnket! Allah, kérlek, ments meg minket!” Gazanfer: „Mostantól mindig veled leszek.” Nurbanu: „Ha nem lennél mellettem, nem tudnám kezelni ezt az egészet. Nehéz háború elé nézünk. Hercegünknek tudnia kell, hogy veszély fenyegeti. Emlékeztetnünk kell, hogy veszélyben az élete.” Gazanfer: „Mit forgatsz a fejedben, Szultánám?” Nurbanu: „Hozzál nekem mérget.”

Beyazit és Defne a fürdőben. Beyazit: „Nagyon szeretlek.” Defne: „Megtisztelsz. Remélem, sikerül méltónak lennem szerelmedhez.” Beyazit leülteti maga mellé a lányt: „Nagyon kemény időszakon mentem keresztül. Mustafa és Cihangir halála miatti mély szomorúságom árnyékként kísért. Épp, mikor már kezdtem rendbe jönni, gyermekeim anyja is meghalt. Aztán jöttél te, és megmosolyogtattál. Már azt hittem, sosem fognak a növények virágba borulni! Az anyám nagyon jót tett, hogy ideküldött!” Defne: „Boldoggá tesz, ha sebeidre gyógyír lehetek…”

Mihrimah: „A sebeim egész szépek lettek, nem?” Rüstem: „A kezelésnek köszönhető. A főorvos azt mondta, hogy el fog múlni, és hogy az időjárástól volt.” Mihrimah: „Milyen időjárástól?! Signor Pedro orvossága tett jót neki! Ezt te is jól tudod!” Rüstem: „Akkor ez azt jelenti, hogy nincs szükség arra, hogy visszatérjen.” Mihrimah: „Nem hagyhatjuk félbe a kezelést! Signor Pedro jönni fog egészen addig, míg teljesen meg nem gyógyulok!” Rüstem: „Nem engedem, Mihrimah. A sebeid gyógyulnak. Mit akarsz még?”

2.rész

Hürrem és Sümbül Edirne felé utaznak. Hürrem: „Száműzetésem palotájába megyünk…” Sümbül: „Már annyiszor száműztek, Szultánám. És mindig erősebben tértél vissza. Már nem is tudom, hányszor történt mindez!” Hürrem: „Hallottál már Zümrüdü Ankáról, Sümbül? A szülőföldemen Phőnixnek hívtuk.” Sümbül: „Simurgról beszélsz… Persze, hogy hallottam róla! Szemei úgy fénylenek, mint a csillagok, és olyan színűek, mint az arany és a smaragd! Te magad vagy Simurg, Szultánám. Többször megégettek már és élve tértél vissza hamvaidból.” Hürrem: „Mind ahányszor meghaltam, annyiszor erősebben és tündöklőbben tértem vissza… Talán az álmom is erre utalt… Új életet kell csinálnom magamnak, és újra el kell nyernem Süleyman Szultán szívét.”

Beyazit: „Mi a helyzet a szegény konyhával?” Atmaca: „Minden jól megy. Az emberek imába foglalják neved.” Két kereskedő azon vitázik, mekkora helyen árulhatják portékáikat. Beyazit az idősebbhez: „Hagyd a másikat is dolgozni.” Idősebb: „De ő találomra árul gyógyfüveket! Lehet, hogy valami kuruzsló!” Fiatalabb: „Esküszöm neked, a növényeimmel gyógyítani lehet! Doktor Lokmantől tanultam! És a füveket a Távol Keletről hozattam! Még Kínából is! Ha kereskedőtársam vett volna doppinghatású növényeket tőlem, most nem lenne problémája!” Beyazit: „Ha nem zavar senkit, nincs jogot megakadályozni, hogy pénzt keressen.” Idősebbik: „Most már húzzatok el innen!” Ekkor Atmaca lép közbe. Megragadja a férfi grabancát: „Az az ember, aki előtted áll, nem más, mint Beyazit Herceg őméltósága!” Beyazit: „Mindketten ezen a helyen fogtok árulni.” A fiatalabb megköszöni nekik, majd felajánl Atmacának egy elixírt: „Ígérem, tíz ökör erejét adja neked!” Atmaca: „Nem kérek semmi ilyesmit.” Fiatalabb kereskedő: „Ha bármire szükséged lesz, keress az Aynali Meyhanénál!”

Hürrem megérkezik a palotába. Sokullu fogadja. Hürrem: „Hogy van a Szultán?” Sokullu: „Jól ellátják itt. De biztos vagyok benne, hogy ha meglát téged, rögtön jobban lesz!” Hürrem Graciáról érdeklődik: „Még mindig itt van?” Aztán látjuk, amint Gracia mesél a Szultánnak: „Ferdinánd Király palotája tele van virágokkal. Egyszer kérdeztem egy szolgát, hogy miért? Azt mondta, hogy mivel nincs illemhely a palotában, ezért a virágok szolgálnak arra, hogy a kellemetlen szagokat elnyomják. Ha méltóság jön a palotába, be kell fognia az orrát, ezért helyeztek mindenhová virágokat.” Hürrem ekkor érkezik meg közéjük. A Szultán üdvözli. Gracia bemutatkozik: „Nagyon nagy öröm ért, hogy találkozhatom azzal a különleges asszonnyal, akiről egész Európa beszél!” Süleyman: „Miért jöttél értesítés nélkül? Remélem, nem történt semmi Mihrimahval!” Hürrem: „Szerencsére, egyre jobban van. Mehmet Pasa orvosa elkezdte kezelni.” Süleyman: „Kitűnő…” Hürrem: „Én miattad aggódtam… de úgy látom, jól vagy… Engedélyeddel, visszavonulnék. Mint tudod, hosszú út áll mögöttem.” Távozik, majd visszanéz Süleymanra.

Nurbanu: „Selim, bocsáss meg nekem! Én csak érted és a gyerekeink jövője miatt aggódom! Ezért kételkedem mindenkiben és félek mindentől! Mostanában elég sokat iszol…” Selim: „Csak így tudom távol tartani magam a halál szagától!” Nurbanu nem hagyja, hogy megigya, ami a poharában van: „Előbb a szolgáló igyon!” Selim: „Mit mondasz???” Nurbanu a lánynak: „Idd meg!” Belekortyol, de semmi baja. Elküldik. Kifelé menet összeesik, és meghal. Visszajátsszák, hogy Nurbanu öntött mérget a kancsóba: „Remélem, működni fog! És remélem, megérti a helyzet komolyságát.” Gazanfer: „Szultánám, és mi lesz a szolgálóval?” Nurbanu: „Muszáj megtennem… Ha nem áldozzuk be az ő életét, mi veszünk oda!” Vissza a jelenbe. Nurbanu: „Oh Allah! Mi van, ha te iszod meg??? Beyazit Herceg áll e mögött is! Meg akar ölni!” Selim: „Elég! Maradj csendben!”

Süleyman a Koránt olvassa, miközben vacsoráját hozzák be. Ferhat Aga: „Nem akarod, Nagyuram, hogy behívjam Hürrem Szultánát?” Süleyman: „Ne most.” Ferhat: „Nagyuram, jót tenne neked! Gyógyítaná lelkedet! De te csak visszautasítod!”

Hürrem egyedül ücsörög, Sümbül érkezik: „Szultánám, Signora Mendez szeretne bejönni hozzád.” Hürrem engedi, a signora bejön. Hürrem: „Jöjj Signora!” Gracia: „Szultánám, a világot adod nekem, hogy engedélyezed, hogy társaságodban lehetek.” Hürrem: „Azt hallottam, hogy a Szultán utasítására engedtek szabadon.” Gracia: „Süleyman Szultán közreműködése nagyon nagy dolog számomra. A jó dolgok, amiket beszélnek róla mind semmi! Egyik király sem hasonlítható össze vele! Igazság szerint, az, hogy előtted állhatok, sokkal nagyobb izgalommal tölt el, mint mikor előtte álltam.” Hürrem: „Igazán?” Gracia: „Annyi hosszú év uralkodás alatt, te vagy az egyetlen, aki Süleyman Szultán mellett tudtál maradni. Tudod, mit mondanak: a férfiak uralják a világot, de a nők uralják a férfiakat.” Hürrem: „Hallottam, hogy a kereskedelem területén szakértőnek számítasz. Viszont azzal nem voltam tisztában, hogy te ennyire értelmes nő vagy, Signora Mendez.”

Selimnek elfogyott az itala. Hozat még az agákkal. Közben felidézi Beyazit levelét: „Széttörted a testvériség kötelékét, Selim. Mostantól, nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért.” Nurbanu jön be, és megkóstolja az újonnan hozott italt. Helyet foglal Hercege mellett, majd elküldi az agát. Selim: „Mostantól így fogunk élni… minden sarokban a halált lessük.” Nurbanu: „Nagyon félek, hogy elveszítelek téged és a gyerekeket!” Selim: „Majd én megvédelek benneteket!” Nurbanu: „Ha nem kértem volna meg a szolgálót, akkor te haltál volna meg a méregtől… Látod, mivel próbálkozik Beyazit Herceg… Még mindig érzed a fej szagát… Nyisd ki a szemed, Selim! Ahogy a levélben is írta… ti ketten már nem vagytok testvérek! Ez a világ túl kicsi kettőtök számára! Üzenj Kütahyába! Annak az ágyasnak, muszáj lesz megtennie! Helyesen cselekszel, Selim! Nincs más választásunk!”

Defne: „Láttam a legutóbbi kínai tányér munkáidat… nagyon gyönyörűek, élettel teliek!” Beyazit: „Azt akarod mondani, hogy nagy előrelépést értem el? De ha még többet dolgozom, nem lesz még szebb?” Defne: „Nem, nem! Nem ezt akartam mondani. Csak azt mondtam, amit gondolok.” Beyazit: „Honnan kerültél elő ily hirtelen?” Defne: „Tulajdonképpen, Velencéből jöttem. A nevem, Luisa. Kalózok támadták meg a hajónkat. A többi nyilvánvaló. Elkaptak, majd eladtak szolgának. Aztán itt találtam magam.” Beyazit: „Az anyámat, Hürrem Szultánát is szolgának hozták ide. Van egy kedvenc mondása: Néha a legnagyobb szerencsétlenség után boldogság ér. Szerencsétlen múltját sikerült szerencséssé alakítania és így mindenki féltékeny lett hatalmára. Mi tesz téged szomorúvá?” Defne: „Semmi. Mi az a szomorúság? Boldog vagyok veled.” Beyazit: „Még, ha a mosolyod mögé el is rejted, én akkor is látom rajtad. Mondd el, mi bánt!” Defne: „Amikor ránk támadtak, a hajón velem volt a kishúgom, Ana. A kalózok elvitték magukkal.” Beyazit: „Megölték?” Defne bólint. Beyazit próbálja megnyugtatni. Beyazit: „Pontosan tudom, mekkora fájdalom egy testvért elveszíteni. Semmi sem tudja hiányát betölteni. Semmi. De van másfajta fájdalom is… amikor úgy veszíted el a testvéred, hogy még életben van.”

Selim nagy fejfájással ébred. Megpróbál visszaemlékezni, mit mondott előző este Nurbanunak. „Oh, Allah! Mit tettem?!” Nurbanu szobájába megy azonnal. Muratot a szobájába küldi. Selim: „Ugye nem vetted komolyan, amit tegnap este mondtam?! Nem üzentél az ágyasnak, ugye?! Válaszolj a kérdésemre, Nurbanu! Nem üzentél neki, ugye?!” Nurbanu: „Nem, nem üzentem! De ez nem az alkalmas idő, hogy sajnálkozz! Helyesen döntöttél. Adj engedélyt, hogy megtegyük, amit muszáj.” Selim: „Soha! Beyazit a testvérem! Bármi is történjen, nem adok parancsot a halálára!”Gazanfer kint várja úrnőjét a folyosón. Nurbanu: „Elküldted a küldöncöt Kütahyába?” Gazanfer: „Nem olyan rég. Valami baj van?” Nurbanu: „Hercegem megváltoztatta döntését. Azt mondta, nem ölhetjük meg.” Gazanfer: „Akkor üzennünk kell, hogy állítsák meg az agát.” Nurbanu: „Erre nincs szükség. Mert hazudtam neki. A gyerekeimért és érte, hazudtam neki.”

Amíg Beyazit szobáját teszik rendbe, a kalfa észreveszi, hogy Defne nincs jól. „Mi baj?” Defne: „Szédelgek.” Kalfa: „Csak nem vagy állapotos?” Defne meglepődik. Kalfa: „Hívjuk a doktort.” Defne: „Nincs ok rá. Biztos, hogy nem vagyok állapotos.”

Mihrimah a sebeit nézegeti: „Nézd csak! Nem tudok megszabadulni ettől a betegségtől! Épp, mikor kezdek jobban lenni, kezdődik előről!” Szolgáló: „De hát, Pedro orvossága segített!” Mihrimah: „Igen, azokon a helyeken, ahol alkalmazta a szerét. De most más helyen jött ki a kiütés! Hívd ismét Signor Pedrót!” Szolgáló: „Nem kéne először Rüstem Pasát értesítenünk?” Mihrimah: „Tedd azt, amit mondtam!”

Süleyman az ajándékba kapott könyvet olvassa. Hürrem csatlakozik hozzá. Óvatosan közelíti meg, majd, hogy a Szultán beleegyezik, közelebb jön. Süleyman hellyel kínálja. Hürrem: „Azért jöttem, hogy mindent magunk mögött hagyjunk, Süleyman.” Süleyman: „Hatalmas fájdalmak álltak közénk, Hürrem. Sziklák, sebek.” Hürrem: „Minden sötétség hordozza magában a fény magvait, ami felvidítja az embert. Nem ezt mondja Dante?” Süleyman elmosolyodik. Hürrem: „Életem értelme, életem, mennyországom, italom, tavaszom, boldogságom, éjjelem és nappalom, szerelmem, ki belevésted magad szívembe, mosolygó rózsám… Emlékszel? Te írtad mindezt.” Süleyman: „Évekkel ezelőtt.” Hürrem: „Akár harminc évvel ezelőtt volt, vagy ma, csak egy szerelmes férfi tud ilyen verset írni, Süleyman. Ez nem múlik el. Még ha a szív megáll dobogni, a szerelem tovább él a versekben. Mindörökké. Hadd teljenek az évek! Még ha a fájdalmak közénk is állnak, amíg a szerelem maradandó, hogy tudnánk szétválni?” Az aga bejelenti Gracia érkezését. Süleyman fogadja. Gracia: „Látom, az ajándékomat olvasod! Milyen kedves! Zavarok? Kérlek, bocsássatok meg!” Süleyman: „Én hívtalak, Signora.”

Pedro ismét kap kendőt a szemére, úgy engedik be Mihrimahhoz. „Signor Pedro! Gyere közelebb! Nyisd ki a szemed!” Pedro: „Hogyan tehetném? Rüstem Pasa…” Mihrimah: „Ő nincs itt. Ha követem utasításait, már rég meghaltam volna a betegségtől. Vedd már le azt a buta kendőt!” Pedro leveszi, és megbámulja a Szultánát. Miután meghajolt Mihirmah előtt: „A sebek a nyakamon és a mellkasomon elmúltak, de most a csuklómon jöttek ki!” Pedro: „Akkor ez azt jelenti, hogy használt az orvosság. Ha a többi kiütésre is felkened, ott is el fog múlni.” Mihirmah: „Ez a betegség valaha elmúlik? Vagy most már így marad, hogy a testem egyik pontjáról átmegy a másikra?” Pedro: „El fog múlni. Talán, valami olyasmit ehettél, ami így jön ki rajtad. Vagy egy ital, vagy valami illat, amit magadra kentél, vagy olaj.” Mihrimah: „A többi orvos is hasonlókat mondott, de nem jöttek rá, mi lehet.” Pedro: „Készítek még egy adag orvosságot. Sajnos, más gyógymódot nem ismerek betegségedre.” Mihrimah: „Kezdheted.” Pedro elkezdi a szert rákenni ecsetjével a felületre.

Gracia Süleymannak: „Azt a hírt kaptam, hogy V. Károly Király helyzete rosszabbodott. Ha elhisszük, amit mondanak, akkor az a szándéka, hogy Ferdinándra, ill. fiára, Fülöpre hagyja a trónját.” Süleyman: „Tudok erről. A keresztény világ nagy részét hatalma alatt tartja. Meglepett engem, hogy így akar leköszönni a trónról.” Gracia: „Nehéz lehet egy hatalmas országot irányítani. Nem mindenki olyan erős, mint te. Ráadásul V. Károly beteg. Köszvénye van. Keze-lába feldagadt. Azt mondják, még ülni sem tud kényelmesen, vagy lóra szállni.” Süleyman: „Károly után, Európa sorsa is meg fog változni.” Gracia: „Igen, ha így folytatódik, a Habsburg Birodalom feloszlik. Azok a vallási újítások, melyeket Luther indított el, mindent megváltoztatnak. Hatalmad még nagyobb fontossággal fog bírni a keresztény földeken.” Hürrem: „Signora Mendez! Úgy tűnik, nagy érdeklődéssel tanúsítasz a politika iránt!” Gracia: „Ez az első szabály a férfiak uralta világban, Szultánám. Kezdj el politizálni, és a többi dolog is kitárul előtted!” Hürrem: „Ha mi nők is elkezdünk politizálni, mint a férfiak, akkor annak nincs jelentősége. Mi is szoktunk politikáról beszélgetni a Szultánnal, de nem az asztalnál.” Gracia: „Akkor bocsáss meg. Döntöttél már rólam, Szultánom? Egyetlen kívánságom, hogy egy olyan uralkodó oltalma alatt lehessek, mint te magad.”

Zal: „Pasám! Tudomásomra jutott, hogy Lala Mustafa levelet írt Hürrem Szultánának. Talán, nem mennek jól a dolgok Manisában.” Rüstem: „Levelet? Miért csak most hallok erről?!” Zal: „El voltál foglalva Mihrimah Szultána betegségével. Megparancsoltam, hogy ezt a levelet azonnal küldjék Edirnébe.” Rüstem: „Hogy van Mihrimah Szultána?” Aga: „Éppen Signor Pedro kezeli.”

Süleyman: „Amíg alkalmazkodsz törvényeinkhez, a fővárosban maradhatsz és kereskedhetsz. Addig is, kapsz egy helyet Galatában, ahol megszállhatsz. Remélhetőleg, így lesz a legjobb.” Gracia: „Annyira hálás vagyok! Szolgálatodra állok teljes vagyonommal, és tulajdonommal.” Sümbül érkezik, int Hürremnek, aki bocsánatot kér, hogy távoznia kell, majd elolvassa a levelet. Sümbül: „Mi történt?” Hürrem: „A Hercegeim meg akarják támadni egymást. Tennem kell valamit.”

Közben Rüstem betör Mihrimah szobájába, ahol azt látja, amit nem akart: „Hát te meg mit keresel itt?! Nem figyelmeztettelek, hogy értesíts engem, mielőtt idejössz?!” Mihrimah: „Méltóságos Pasa…” Pedro: „Sürgősen hívott Mihrimah Szultána. Nem volt idő téged értesíteni.” Mihrimah: „Az igazat mondja. Amikor a csuklómon is kijött a kiütés, nem tudtam, mit csináljak?” Rüstem: „Miért nincs elkötve a szemed?!” Mihrimah: „Én parancsoltam. Ezek sebek, Rüstem. Ha nem látja, hogy gyógyítsa meg? Signor Pedro, köszönöm. Most elmehetsz.” Miután az orvos és a szolgálólány távoztak Rüstem a feleségéhez fordul. Mihrimah: „Amikor az egészségemről van szó, te ok nélkül elkezdesz féltékenykedni! Ha az anyám és a Szultán itt lenne, ők megmondanák, mit érdemelsz!”

Süleyman Sokulluval és Ferhattal beszélget: „Signora Mendez is azt mondta, hogy V. Károly egészsége nincs rendben. Akkor ez azt jelenti, hogy amit hallottunk, igaz volt. Azt akarom, nézzetek utána a dolognak. Lépjetek kapcsolatba kémeinkkel a keresztény országokban, hogy informáljanak minket a fejleményekről.” Sokullu: „Ahogy parancsolod, Nagyuram.” Hürrem megérkezik, Sokullu pedig távozik. Hürrem: „Hírt kaptam Manisából. Unokám, Murad nincs jól. És a jelentések szerint, komoly. Nem nyugszom, míg nem láthatom saját szememmel. Különben sincs értelme, hogy itt legyek. Nyilvánvaló, hogy jelenlétemmel nem tudom megolvasztani azt a jeged, ami közénk állt.” Süleyman: „Nincs azzal probléma, hogy Manisába menj. Miután tudod, min mentünk keresztül.”

 Kütahyában Defne egy agához: „Érkezett levél Manisából?” Aga: „Ezt Nurbanu Szultána küldi.” Átnyújt egy méreggel teli üvegcsét. Defne: „Mi ez… értem már. Ezt kell a Herceg ételére öntenem. Én ezt nem tudom megtenni! Csak abban egyeztünk meg, hogy információkat szolgáltatok, ilyenre nem vagyok képes!” Aga: „Figyelj! Ma este befejezed, amit elkezdtél! Nurbanu Szultána szavát adta neked. Ha sikerrel jársz, te és a húgod visszatérhettek szülőföldetekre. De ha nem, ugyanilyen mérget itatnak meg a kishúgoddal! Az esti ima után majd eljövök érted. Addig is, légy óvatos!” Defne elveszi a mérget, majd eszébe jut, mikor az mondta, hogy mindent megtesz, amit Nurbanu akar, amíg kishúgát nem bántják. Defne a kalfának: „Személyesen akarom a vacsorát kikészíteni a Hercegnek.” Kalfa: „Miért?” Defne: „Nagyon jó hírem van, amivel biztosan boldoggá teszem a Herceget!” Kalfa: „Állapotos vagy!” Defne bólint. Kalfa: „Mondtam neked! Gratulálok! Amikor először öleled át gyermekedet, jobb körülmények közé kerülsz!”

Mihrimah észreveszi, hogy sebei csúnyábbak lettek: „Hatun! Hívd azonnal Signor Pedrót!” Szolga: „Illendő ilyenkor idehívni? Mit fog szólni Rüstem Pasa?” Mihrimah: „Tedd, amit mondtam!” Pedro megérkezik, üdvözlik egymást. A szolgát Mihrimah kiküldi. Mihrimah: „Lépj közelebb.” Pedro: „Ismét el kell kezdenem a szokásos kezelést.” Mihrimah: „Ezúttal tedd, ahogy kell, ecset nélkül.” A férfi így az ujjaival érinti meg a Szultána bőrét. Mihrimah: „Ülj ide mellém.” Elkezdenek egymás felé közeledni… aztán Mihrimah felriad. Álom volt. Rüstem: „Jól vagy? Biztos, rémálmod volt.”

Defne felidézi az aga szavait, és sír. Beyazit szobájába megy, körülnéz. A szoba közepén az asztal az ételekkel. Elhelyezi a kezében lévő tányért. Eszébe jut Nurbanu fenyegetése és az aga szavai, hogy ha nem teszi meg, a kishúgát mérgezik meg. Közben megérkezik Beyazit, Lokmannal beszélget: „Hallottál valamit az anyámról? Mert én már rég nem.” Lokman: „Biztosan jól van. Talán, hamarosan ír.” Defne azt a tányért bámulja, ahová a mérget öntözte. Már éppen el akar menekülni, de Beyazit: „Hová akarsz menni? Együnk együtt!” Defne: „Engedelmeddel, megnézném Ayse Szultánát, aztán visszajövök!” Beyazit: „A lányom jól van. Neked viszont az a kötelességed, hogy engem boldoggá tégy!”

Yessif Nessih Selimmel beszélget: „Közreműködésednek hála, Gracia biztonságosan kiszabadult börtönéből, Hercegem. Óriási szívességet tettél nekünk. Mostantól, mi ketten vagyunk a leghűségesebb szolgáid a trónörökléshez vezető utadon.” Selim: „Remélhetőleg.” Nessih: „A kedvenc ciprusi borod… most érkezett meg az izmiri öbölbe.” Selim: „Nem kérem. Amikor utoljára ittam, elvesztettem a fejem.” Nessih azért próbálkozik: „Ugyan! Igyál! A bor előhozza a férfi igazi vágyait!” Ezek után Selim belemegy.

Közben Beyazit elkezd enni: „Új színeket rendeltem a kínai munkáimhoz. Hamarosan megérkezik. Ezúttal talán te is segíthetnél. Majd megnézem, mennyire tehetséges vagy.” Defne: „Ahogy kívánod.” Beyazit: „Cihangir testvérem megtanított a kínai festészet titkaira. Én drága testvérem! Annyi mindenhez értett! Allah vigyázzon rá a mennyekben!” Defne közben sír. Beyazit: „Amikor Cihangirról beszélek, neked a húgod jut eszedbe, ugye?” Defne bólint: „Engedj elmenni.” Beyazti: „Addig nem, míg nem mosolyogsz! Nagyon ízletes!” Beleharap a húsba, Defne nem bírja tovább…Atmaca közben Hussainnal: „Bármi is történjen, egyikőnk mindig a Herceg mellett legyen.” Hussain: „Igazad van.” Meglátnak egy agát várakozni. Atmaca: „Ki az?” Hussain: „Nem tudom. Valami nem stimmel.” Az aga megijed, és elfut. Hussain utána. Atmaca pedig a Herceg segítségére siet.Beyazit elkezd fulladni: „Te még hozzá sem nyúltál az ételhez.” Belekortyol italába. „Mi történt?” A lány feláll, hátrál: „Bocsáss meg! Én ezt nem akartam!” Atmaca ekkor érkezik. A lány elfut. Atmaca: „Agák! Kapjátok el! Orvost!!!” Lokman is megérkezik: „Agák! Zárjátok tömlöcbe!” Atmaca: „Tarts ki, Hercegem! Oh, Allah! Mentsd meg! Lokman Aga, segítened kell! Meg kellene hányatni, hogy kijöjjön belőle a méreg!” Az orvos is megérkezik: „Mikor mérgezték meg? Mennyi ideje?” Atmaca: „Nem rég. Tégy valamit!” A főorvos is megérkezik: „Mivel mérgezték meg?” Atmaca gyorsan végiggondolja: „Hol van Defne Hatun?” Lokman: „A tömlöcben.” Atmaca Hussainhoz: „Elkaptad a férfit?” Hussain: „Elvesztettem a nyomát. Mi történt?” Atmaca: „A Herceget megmérgezték. Te maradj itt. Én megyek a börtönbe.”Atmaca: „Mivel mérgezted meg?!” Defne: „Elmondom!” Előveszi az üvegcsét. Még van benne. Atmaca: „Ez a cella lesz a sírod!”Lokman: „Tarts ki, Hercegem!” Az orvoshoz: „Még nem hányattuk meg.” Atmaca visszaérkezik a méreggel. Az orvos megszemléli: „Sötét béka méreg.” Atmaca: „Mi az ellenszere?” Lokman: „Limni földje… (Az ottomán időben Limni földjéről származó termőfölddel vették fel a harcot a különféle betegségekkel szemben.) A Topkapi Palotában mindig tartunk belőle.” Férfi orvos: „Nekünk viszont nincs.” Női orvos: „Limniből hozzuk, és elsősorban a Szultán palotájába szállíttatjuk. Viszont ha el is mennétek érte, mire visszaértek, a Herceg nem éli túl.”Közben egy látomást látunk. Selim Beyazitnak: „Testvérek vagyunk. Ne feledd.” Átöleli. Majd egy tőrrel hátba szúrja. Beyazit: „Testvérem?” Beyazit ekkor magához tér, és sikerül kihánynia a mérget. Beyazit: „Selim! Testvérem!” Mindenki fellélegzik, és áldja Allahot. Orvos: „Atmaca, hol találtad Limni földjét?” Atmaca csak mosolyog. Az történt ugyanis, hogy Atmaca elment a bazárba ahhoz a kereskedőhöz, aki gyógyfüveket árult. „Tartasz Limni földet?” Kereskedő: „Nem… Várj! Az kell, ami minden bajra jó?” Lokman: „Köszönöm, Atmaca.” Beyazit: „Selim!”

Hürrem a kocsiban ébred. Sümbül: „Szultánám, jól vagy? Megint rémálmod volt? Előző éjjel nem aludtál, legalább pihenj egy kicsit!” Hürrem: „Nem, nem lehet. Muszáj Manisába mennem. Fáj a vállam.” Sümbül: „Lehet, hogy megfeszült a vállad?” Hürrem: „Nem. Van valami a vállamon. Remélhetőleg, nem tart sokáig.” Sümbül: „Velünk jött egy orvos is. Meg kellene néznie.” Hürrem: „Nem akarom. Először Manisába kell, érjek.” Sümbül aggódik.

Kütahyában az orvos: „A Herceg túl van a veszélyen, de még pihennie kell.” Defne még mindig a tömlöcben van. Atmaca bemegy hozzá: „Ki küldött ide? Ki parancsolta, hogy mérgezd meg Beyazit Herceget?” Megüti, majd előveszi tőrét. Defne: „Nurbanu Szultána.” Atmaca: „Selim Herceg is benne van?” Defne bólint. Atmaca már ott tart, hogy megöli, mire a lány megszólal: „Várj! Várj! Állapotos vagyok! A Herceg gyermekét várom!” Atmacának ekkor eszébe jut saját családja, felesége, kisfia. Majd Mihrünnissa, mikor őt is meg akarta ölni, de kisbabája miatt nem lehetett. Atmaca: „Agák! Vigyétek át egy szobába és hívjatok hozzá egy bábát, hogy vizsgálja meg!”

Manisában Gazanfer éppen néhány szolgálót igazgat, mikor Fahriye feltűnik: „Gazanfer Aga! Szóval amint felépültél, máris átvetted új kötelezettségeidet!” Gazanfer: „Igen, mint tudod, Szultánánkat hiénák veszik körül… De mostantól, én mindig a Szultánánk mellett leszek! Bárki is merészel az életére törni, velem találja szembe magát!” Fahriye: „Most fenyegetsz, Aga?” Nurbanu jelenik meg. „Mi folyik itt?” Fahriye: „Gazanfer épp elfelejtette, ki áll mellette… szégyentelen.” Nurbnau: „Az egyetlen, aki nem ismeri a határait, az te vagy, Fahriye. Gazanfer az én vezető agám. Mostantól az őt ért tiszteletlenség egyet jelent, ha velem tiszteletlen valaki. Most térj vissza a munkádhoz! Te pedig (Gazanfer) gyere velem.”

Mihrimah már sokkal jobban van. Rüstem: „Allahnak hála a sötét felhők elhagytak végre bennünket!” Mihrimah: „Signor Pedro csodatevő szerének köszönhető.” Rüstem: „Mostantól, nem akarom ezt az embert itt látni.” Mihrimah: „Kaptál hírt az anyámról, Rüstem?” Rüstem: „Úgy döntött, hogy Edirnéből egyenesen Manisába utazik. Biztos történt valami, ami miatt muszáj Selim Herceget leszidnia.” Mihrimah: „Vajon mi történhetett? Miért nem tudakoltad meg a dolgot?” Rüstem: „Ne húzd fel magad. Nem fontos. Talán el van túlozva.” Mihrimah szeme megakad az asztalán lévő egyik üvegcsén…

Nurbanu: „Még nem jött hír Defnétől?” Gazanfer: „Teljes mértékben megbízom Defnében. Remélhetőleg, hamarosan Beyazit Herceg halálhíre érkezik meg. Így mindannyian megkönnyebbülhetünk.” Nurbanu: „Mi van, ha Defnének nem sikerül és elmondja nekik? Senki sem tudja akkor megmenteni Selimet Beyazittól! Ebben az esetben, saját magam löktem a tűzbe a Hercegemet!” Gazanfer: „Nyugodj meg, kérlek. Remélhetőleg, jó híreket kapunk. És mi legyen Defne Hatnu lányával, Anával?” Nurbanu: „Még nem tudom.”

Atmaca Beyazit ágyánál, aki már felébredt: „Allahnak hála, már jól vagy!” Beyazit: „Ki áll az ügy mögött? Megtudtál valamit?” Atmaca: „Selim Herceg, sajnos. A kedvenced, Defne Hatun informálta őket. Egy agát küldtek. A parancsot Nurbanu Szultána adta ki. De Selim Herceg is tudott mindenről.” Beyazit: „A nőt kivégeztétek már?” Atmaca megrázza a fejét: „A nő terhes.” Beyazit: „Ez igaz?” Atmaca: „Megvizsgáltattuk a bábával. Sajnos, az a nő, aki megpróbált megölni, gyermekedet várja.”

Mihrimah a kertben sétál, közben álmodozik. Pedro közben távolból figyeli. Szolgáló: „Ne menj a napra, Szultánám! Lehet, hogy ettől lettél beteg!” Pedro is álmodozik Mihrimahról.

Beyazit lemegy a börtönbe ágyasához: „Azon a napon, miután megszülted gyermekemet, ki fogunk végezni.” Defne: „Meghajlok akaratod előtt, Hercegem. Bármi is legyen büntetésem, készen állok rá.” Beyazit: „Miért tetted? Miért?” Defne: „A testéremmel kényszerítettek.” Beyazit: „Milyen testvéred? Azt mondtad, meghalt!” Defne: „A testvéremet és engem együtt adtak el a Manisai Palotába. Nurbanu Szultána kihasználta iránta érzett szeretetemet. Ő még kicsi… nagyon kicsi.” Beyazit: „Ha ez hazugság, Hatun…” Defne: „Nincs más veszíteni valóm.” Beyazit: „Beszélj!” Defne: „Nurbanu Szultána azt mondta, hogy ha nem mérgezlek meg, megöli a húgomat.” Beyazit: „Ha ez így van, akkor miért nem mondtad el, és kértél segítséget?” Defne: „Amíg a testvérem élete veszélyben, nem vállalhattam ekkora kockázatot!” Beyazit: „És honnan veszed, hogy megbízhatsz Nurbanu Szultánában? Ő és Selim Herceg két csúszó-mászó kígyó!” Defne: „Nagyon jól ismered a testvéri szeretetet, Hercegem. Amíg van egy apró remény élete megmentésére, mit tennél?”

Mihrimah fürdőt vesz. Szolgája: „Szultánám, teljes mértékben visszanyerted régi szépségedet!” Mihrimah: „Szerencsére, minden jól ment. Most pedig magamra hagyhatsz.” Miután a lány elment, Mihrimah fogja az üvegcsét, és egész testét bekeni az allergiát kiváltó olajjal.

Beyazit: „A bátyám átlépett egy határt. Egy ártatlan gyermeket használt fel, hogy megfélemlítsen egy asszonyt. Szégyen.” Atmaca. „Valójában, ez egy nagyon komoly helyzet.” Beyazit: „Készülődj Atmaca. Készítsd fel a sereget. Türelmem véget ért. Megyünk számon kérni Selimen a történteket.” Atmaca: „Ne, Hercegem! Nem lehet ez a helyes dön…” Beyazit: „Ha csendben maradok, még azt hiheti, gyenge vagyok. Tiltakozás nélkül tedd, amit mondtam.” Atmaca követi Beyazitot a szobájába: „Természetesen teljesítem parancsodat, de előbb vissza kell nyerned erődet. Aztán cselekedhetünk.” Lokman ekkor érkezik: „Cselekedni? Miről beszéltek Atmaca? Miről van szó?” Beyazit: „Vegyél elő papírt és tintát, Lokman! Írd! „Nagyuram, az a fiad, mely koronádat ékesíti, az, akit megfelelőnek tartasz örökösödnek a trónra, a gyenge Selim Herceg…” Lokman: „De Hercegem! Bocsáss meg…” Beyazit: „Ne szólj közbe, csak írj! „… kémet küldött a palotámba, és megpróbált megölni. Megpróbált hátba döfni. Azonban nem járt sikerrel. A történtek tudatában, nem tűrhetem ezt szó nélkül, és nem kérhetem segítségedet sem. Majd én megadom neki a válaszomat. Azt akartam, hogy ezt a hírt tőlem tudd meg.”

Edirne. Sokullu: „Nagyuram, utasításod szerint utánanéztem. A hír igaz. V. Károly valóban Ferdinándra hagyta a trónját, ő maga pedig kolostorba vonult. A fia fennhatósága alá került Spanyolország, Belgium, Szicília és Milano. Ferdinánd fog uralkodni Ausztria, Németország és Csehország felett is.” Süleyman: „Mennyi éve is uralkodik?” Sokullu: „Már körülbelül negyven éve. Akkor vette át a spanyol trónt, mielőtt te trónra kerültél.” Süleyman: „Most elmehetsz, Sokullu.”Sokullu távozása után Ferhat vizet önt a Szultán poharába: „Nagyuram, már olyan régóta nyomasztod magad. Ha mosolyogsz is, a szíved szomorú marad. Nehéz meglátni, de én látom. Nézd, hogy múlik az idő. Érák jönnek, érák mennek. Minden egyes levegővételünk roppant értékes… Nagyuram, a te gyógyszered Hürrem Szultána. Az, hogy távol vagy tőle, nem őt bántod meg, hanem saját magadat. Nincs itt az ideje, hogy véget vess ennek a fájdalomnak?”

Hürrem kocsiját meg kell állítani, mert nincs jól. Sümbül segíti ki egy kicsit a friss levegőre. Hürrem: „Nem bírom tovább.” Sümbül: „Hívom az orvost!”

Gazanfer belép Selim szobájába: „Hercegem… hogyan is mondjam… híreket kaptunk. Beyazit Herceg ötezer katonájával közelít a palota felé.” Selim: „Hogy lehet ez?!” Beyazit emberei társaságában a Manisai Palota felé lovagol. Atmaca: „Most már nincs visszaút, Hercegem.” Beyazit: „Bármi is történjék, Atmaca, annak meg kell történnie… mindent számításba vetem.” Haladnak előre, míg Selim megpillantja őket a horizonton…

Hürrem és kísérete sátrat állított, hogy az orvos meg tudja vizsgálni a Szultánát. Orvos: „Szultánám, mikor vetted észre az első jelet?” Hürrem: „Már nem tudom… talán úgy egy hónapja.” Orvos: „Más panaszod is van?” Hürrem: „A fájdalmon kívül semmi.” Az orvos komoly képet vág. Hürrem: „Mi az? Mondj valamit!” Orvos: „Nem lenne jogom ebben a pillanatban bármit is mondanom… de ha a fájdalmaid nőnek, ki kell égetnünk.” Hürrem: „Rendben.” Az orvos gondterheltnek néz ki. Sümbül végül félre tudja hívni: „Mi a baj Hürrem Szultánával? Beszélj” Orvos: „Katasztrofális a Szultánánk állapota. Olyan betegséget kapott el, amire nem létezik gyógyszer. Ez egy olyan betegség, amelyből még nem láttam, hogy valaki is felépült volna. Szultánánknak kevés ideje van hátra, Sümbül Aga. Allah bocsássa meg, közeleg a halála órája.”