130.rész leirása

Szuli:Benne volt a kezed Musztafa halálában? Hürrem:Ártatlan vagyok...Azt tettem,amit tennem kellett. Nurbanu:Értesítsd Hürrem Sultanat.Ha harcolni szeretne,én készen állok. Hürrem:Az igazi gond Nurbanu...repülni akar,mint madár az égen...le kell törni a szárnyait... Nő:Két herceg maradt Sultanam.Az egyik aki a trónra emelkedik,a másik pedig aki már régen halott..

2. előzetes

Melek: „Van egy nagyon híres jövendő mondó asszony. Azt hallottam, Hürrem Szultána egyszerű ruhában meglátogatja otthonában.”Fatma: „Szóval azt mondod, hogy halálba megy? Az emberek szűnni nem akaró gyűlöletet éreznek iránta. Neked csak a kanócot kell meggyújtanod. A többi megy magától.”Sümbül: „Olyan sokan vannak! Lázadnak, Szultánám! Szultánám, Allah kedvéért, azonnal el kell innen mennünk!”Hürrem: „Mit tudsz még, asszony? Beszélj!”Jósnő: „Két Herceged maradt, Szultánám. Mire egyikük trónra kerül, addigra már a másikat réges rég megölte.”

1.rész

130. rész

Süleyman: „Benne van a kezed Mustafa halálában? Te nyitottad meg útját a halálba? Te sároztad be azokkal a vádakkal?” Hürrem: „Te a föld, ez a világ a tiéd, Süleyman. A morzsák, amiket eszünk, a víz, amit iszunk, a föld, amin járunk, a levegő, amit belélegzünk, mind a tied… és én? Ki vagyok én, Süleyman? Az árnyékodban élek. Az árnyékodban élek ezen a világon. Amit te teszel, azt teszem én is. Vannak bűneim. Mindenkinek vannak. Azt tettem, amit tennem kellett. Te is azt tetted. Ne keress ártatlanokat e kupola alatt, Süleyman, mert azok, akiknek hatalmuk van, és akik akarják, nem ártatlanok.”

Manisában Dilshah még mindig a víz alatt tartja Nurbanut. Közben Canfeda visszaérkezik, de az ajtót zárva találja. Dörömböl, és úrnőjét hívja. Közben Selim bort iszik. Megérkezik hozzá Fahriye: „Hercegem! Dilshah Hatun és a Szultána között egyre mérgesebb a viszony!” Canfeda segítségére érkezik Gazanfer, akinek sikerül betörnie az ajtót, így megmentheti úrnőjét. Dulakodás közben Dilshah beveri a fejét, és meghal. Selim is megérkezik, csodálkozva látja Gazanfert: „Te meg mit keresel itt?! Hogy léphetsz be a fürdőbe?!” Gazanfer: „Bocsáss meg Hercegem, de nem volt más választásom! Meg kellett mentenem a Szultánánkat!” Fahriye is ráordít: „Mit jelentsen az, hogy belépsz a Szultána háremébe?! Vigyétek!”Nurbanu hálát ad Allahnak, hogy nem halt meg. Selim orvost hív hozzá. Selim: „Mi folyik itt Canfeda?! Magyarázatot követelek!” Canfeda: „Mire ideértem, az ajtót bezárták. Dilshah megtámadta, bele akarta fojtani a vízbe! Allahnak hála, időben érkeztünk!”

Beyazit Atmacához: „Lala Mustafa jelenléte Manisában döntő fontosságú. Selim minden lépését követni tudjuk majd.” Atmaca: „Selim Herceg óvatos lesz. Viszont azt sem tudhatjuk, mennyire bízhatunk meg Lala Mustafában?” Beyazit: „Lala olyan dolgokat is tenni fog, amiről mi nem szerzünk tudomást, de ő mindig az én érdekemet nézi. Nincs kétségem a hűségét illetően.” Atmaca: „Persze, de azt is tudjuk, hogy ő Hürrem Szultánához hűséges. Először őt fogja értesíteni a fontosabb ügyekről.” Beyazit: „És az anyám inkább csendben marad, csak hogy védelmezze gyerekeit. Ezt akarod mondani?” Atmaca: „Az is igaz, hogy legalább korlátoztuk Selimet.” Beyazit: „Ki kéne mennünk álruhában. Lássuk, mit mondanak az alattvalók!” Atmaca: „Jó ötlet, Hercegem! Egyre több a panasz.” Beyazit: „Jó! Lokman Aga! Hogy vannak a gyerekeim? Látni kívánom őket, ha még nem aludtak el.” Lokman: „Hercegeid már lefeküdtek, viszont kislányod, Ayse Szultána nagyon szomorú.”

Selim: „Hogy vagy?” Nurbanu: „Ma megmentettek, de nem tudhatjuk, mi lesz holnap? Ismét meg fognak támadni.” Selim: „Ki támadna meg, és miért, Nurbanu? Dilshah meghalt! Ha nem halt volna meg, saját magam öltem volna meg!” Nurbanu: „Dilshah szegény nyomorult volt. Nem mert volna megölni engem. Persze csak akkor, ha valaki bátorította erre.” Fahriye: „Nem hinném, Szultánám. Nyilvánvaló, hogy Dilshah asszonyra az előző napok eseményei hatottak.” Selim: „Mi történt?” Fahriye: „A szobádhoz kísértem Dilshah asszonyt, de Nurbanu Szultána megakadályozta. Elküldte a lányt. Azt hiszem, bosszút akart állni.” Selim: „Ez igaz?” Nurbanu: „Ez a nő nem a kedvenced, ezért akadályoztam meg. Különben sincs semmi köze az incidenshez, nem igaz, Fahriye? Te utasítottad, hogy öljön meg!” Fahriye: „Soha, Szultánám! Hogy merészelném?” Nurbanu: „Hívattad Canfedát, hogy egyedül maradjak. Aztán rám küldted Dilshaht.” Fahriye: „Hercegem, azt hiszem a Szultánánk még mindig a sokk hatása alatt van. Nem tettem ilyet. És soha nem is fogok.” Selim: „Miért hívattad Canfedát?” Fahriye: „Át akartam nézni néhány könyvet, ami nála volt. Nem volt más szándékom, csak ez.” Nurbanu: „Hazudik! Ne higgy neki!” Fahriye: „Szultánám, mindenki ismeri ellenséges viszonyodat Dilshah asszonnyal. Nyilvánvaló, hogy az asszony megőrült! És miért törnék én az életedre? Milyen okom lenne rá?” Nurbanu: „Mert Hürrem Szultána ezt akarja, ezért.” Selim: „Térj észhez, Nurbanu! Hogy merészeled? Hogy okolhatod az anyámat? Elég volt. Térj vissza a szobádba. Aludj jól és pihend ki magad.” Nurbanu: „Nincs alvás és boldogság számomra ebben a palotában.” Miután Selim és Fahriye magukra maradtak: „Fahriye Hatun, tudom anyám miért küldött ide. Te lettél a szeme és a füle. Nem ellenzem, mert bízom az anyámban, és azokban, akikre ő számít. De boldogságot akarok a hárememben. Az én boldogságom, Nurbanu. Nagyon fontos nekem. Éppen ezért, rád bízom. Te fogod megvédeni. Ha történik vele valami, téged foglak okolni érte.” Fahriye: „Ahogy parancsolod, Hercegem… Hercegem? Mit csináljunk Gazanferrel? Hisz azzal, hogy belépett a fürdőbe, nagy bűnt követett el.”

Beyazit belép gyerekei szobájába. Látja, hogy az új lány karjában békésen alszik kislánya: „Beteg?” Kalfa: „Nyűgös volt, de Defne asszonynak végre sikerült elaltatnia.” Defne: „Biztosan hiányzik neki az anyukája, Hercegem. Nagyon nehéz anya nélkül felnőni. Főleg ebben a korban… ő még nagyon kicsi.” Beyazit: „Gülsen Kalfa! Rád bízom gyerekeimet, különösen Aysét. Ne hagyd őket magukra.” Kalfa: „Ahogy kívánod, Hercegem.”

Beyazit a szobájában észrevesz egy cetlit az egyik könyvében: „Mit csináljon az, aki szerelmes?” Azonnal választ ír, majd belehelyezi a könyvbe. Később Defne rátalál a válaszra, és elrejti öve alá. A folyosón szembe találkozik Gülsen Kalfával, és elújságolja neki, hogy írt üzenetet a Hercegnek, és ő válaszolt is: „Mondd meg annak, akit szeretsz!” Fizet a kalfának: „Köszönöm a segítséged.” Kalfa: „Ez a kötelességem. Természetes, hogy segítjük az okos, és ügyes nőket.” Defne: „És most, mit mondjak neki?” Kalfa: „Várj. A Sátán összekeveri a dolgokat, ha sietsz. Azt mondják, csak egy kicsit kell várnod, és értéked megnő.”

Mihrimah ronda kiütésekkel ébred: „Ébredj Rüstem! Nézd mi lett rajtam!” Rüstem: „Fáj?” Mihrimah: „Viszket.” Rüstem: „Asszonyok! Ne álljatok ott! Hívjátok a doktort!”

Fatma Süleymannal beszélget: „Fahriye Hatun Manisába ment. Pozíciója így üresen áll. Mindennek folyamatosan menni kell tovább, nem, Nagyuram?” Süleyman: „Már gondolsz is valakire.” Fatma: „Melek Hatun. Már nagyon régóta velem van, és még egyszer nem volt panaszom rá. Meglehetősen tapasztalt, okos, és teljes bizalmamat élvezi… A Hárem felügyelőjeként kiváló munkát végezne.”Az a lány, aki Süleymant és Fatmát kiszolgálta a folyosón találkozik Hürremmel: „Szultánám! Fatma Szultána a Szultánnal van! Megpróbálja befolyásolni, hogy Melek Hatun legyen a Hárem felügyelője! Ha ez így folytatódik, bekövetkezik az, amiről beszéltél!” Hürrem: „Most elmehetsz.” Sümbül: „Szultánám, Fatma Szultána megpróbálja a kezébe venni a Hárem irányítását. Esküszöm, meg kell akadályoznunk! Különben, ha Melek Hatun kerül a Hárem élére, Fatma Szultána minden alkalommal kövekkel fogja akadályozni utunkat!” Hürrem: „Melyik asszonyt javasoljam helyette? Még ha találok is egyet, lehet, hogy a Szultán nem fogadja el… tudod, hegyek és tengerek választanak most el bennünket.”

Az orvos megvizsgálja Mihrimaht: „Viszket?” Mirhimah: „Igen, nagyon.” Orvos: „Ne vakarja, mert rosszabbodhat.” Rüstem: „Mi ez? Lehet, hogy valaki megmérgezte?” Orvos: „Nem hinném, mert még nem láttam olyat, hogy méreg ilyet okozott volna.” Rüstem: „Mi okozhatta ezt a betegséget?” Orvos: „Ki fogom vizsgálni, és megtalálom, mi lehet ez, és a gyógymódját is.” Rüstem: „Tegyen meg mindent, ami szükséges!” Orvos: „Ne menjen túl közel a Szultánához, mert lehet, hogy fertőz.” Miután az orvos elment, Mihrimah: „Honnan jött ez ily hirtelen? Mintha, nem lenne elég gondunk!” Rüstem: „Mindegy már… ami történt, megtörtént. Az már a múlt. Most az a fontos, hogy ne idegeskedj. Ne okozz magadnak fájdalmat.” Megérinti a vállát. Mihrimah: „Nem hallottad az orvost? Azt mondta, lehet, hogy fertőz.”

Fatma: „Mondom, Nagyuram. Ha kinevezed Meleket a Hárem felügyelőjének, nem bánod meg. Különben sincs más, aki ennyire tapasztalt lenne, mint ő.” Sümbül érkezik: „Nagyuram, Szultánám… Hürrem Szultána küldött… kiválasztott valakit a Hárem felügyelőjének, ha te is engedélyezed.” Süleyman: „Oh! Szóval, már ki is választotta! Kit talált megfelelőnek?” Sümbül: „Nagyuram, Gülfem Hatunt választotta erre a posztra.”Fatma és Sümbül távoznak a szobából: „Azt hiszi Hürrem, hogy az ördög megsegíti? És most Gülfemtől vár segítséget? Évek óta zsarnokot szolgálsz, és fogalmad sincs, hogy a pokolban fogsz elégni.” Hürrem érkezik. Fatma: „Most bizonyára kíváncsi vagy, hogy a Szultán kit választott? Elmondom neked, Gülfem az új felügyelő!” Hürrem: „Nem értem, miért vagy ennyire zaklatott? Azt hittem, kedveled! Gülfem Hatun! Imádkozom, hogy munkád jól működjön.” Fatma: „Mi történt? Annyi év után te is alávetetted magad Hürremnek? Mit ígért neked? Vagy mivel fenyegetett meg?” Gülfem: „Én nem félek senkitől! Hürrem Szultána felajánlotta ezt a lehetőséget, és én éltem vele. Főleg, hogy még a Szultán is áldását adta rá.” Hürrem: „Már olyan régóta mondom! Úgy néz ki, a sors mára ezt rendelte el.” Fatma: „Mit gondolsz, kit ejtesz át? Mióta a Szultán visszatért, még rád sem nézett! Szerelmeteknek vége! És mi lesz akkor, hogy te irányítod a Háremet?” Hürrem: „Ha olyan szerelmet akarsz látni, aminek vége, akkor látogasd meg halott férjed sírhelyét. Biztos vagyok benne, hogy csontjai sisteregnek a koporsóban.”

Beyazit: „Lokman Aga! A szegénykonyhánk nagyon elhagyatottan fest. Ahelyett, hogy segítenénk a rászorultaknak, olyan, mintha kínoznánk őket. Mindent megpróbálok, hogy elnyerjem a szeretetüket, és biztos vagyok benne, hogy ezt látva, kételkednek bennem.” Lokman: „Megnéztem a feljegyzéseket. Költségeink nagy részét a Beyazit Mecset felújítására fordítjuk. A szegénykonyhára kevés pénz maradt.” Beyazit: „Bárhogyan is, nem tömhetem tele a gyomromat, ha népem éhezik. Szerezz valahonnan kölcsönt.” Lokman: „Mi lenne, ha e helyett értesítenénk a fővárost?” Beyazit: „Erre nincs szükség. Értesítsd az egyik kölcsön adót, és szerezd meg a pénzt.” Atmaca: „Jobb, ha azonnal cselekszünk. Amikor az új adomány megérkezik a fővárosból, azonnal vissza tudjuk fizetni a kölcsönt.” Lokman: „Ha nem tudjuk időben visszafizetni, nagy bajba kerülhetünk.” Beyazit: „Ne aggódj. Ilyen probléma nem merülhet fel.”

Nurbanu: „Én nem hiszem el azt a hazugságot, amit Selim Hercegnek mondtál, Fahriye. Világos, hogy azért vagy itt, hogy megölj engem.” Fahriye: „Dehogy, Szultánám!” Nurbanu: „Szóval, Hürrem Szultána nem kedvel most... Nem meglepő, azok után, ami Hurichihan Szultánával történt. Ha nem lett volna Gazanfer Aga, már rég halott lennék.” Fahriye: „Ha ezt így gondolod, másik aga után kéne nézned. Mert Gazanfer most a Herceggel van, aki valószínűleg, elküldi a palotából.” Nurbanu: „Mondd meg Hürrem Szultánának, hogy készen állok a háborúra.”

Sümbül Hürrem szobájában: „Jó, hogy végül Gülfemre kapta a munkát. Senki sem gondolta volna, hogy őt választod.” Hürrem: „Ő sem kedvel engem, de legalább nem okoz gondot.” Egy szolgáló lép be: „Rüstem Pasa üzent, hogy Mirimah Szultána lebetegedett.”

Süleyman átad Ferhat Agának egy levelet, hogy személyesen Ebu Suudnak adja át. Sokullu: „Valami aggaszt talán, Nagyuram?” Süleyman: „A kávé szeretete egyre jobban szétterjed. Kávéházak nyílnak szerte a birodalomban. Van, aki szereti, van, aki nem. Ki akarom kérni Ebu Suud Efendi véleményét.” Sokullu: „Riasztóvá kezd válni. Az emberek azért hagyják el munkáikat, hogy egész nap az ilyen helyeken ülhessenek.” Rüstem lép be hozzájuk. Süleyman: „Miért késtél?” Rüstem: „Bocsáss meg. Mihrimah Szultána beteg. Sebek keletkeztek a mellkasán és a hátán. Az orvos már megvizsgálta, de nem tudja, mi lehet ez?”

Selim: „Amit Gazanfer tett, elfogadhatatlan! Meg fogom büntetni!” Nurbanu: „Megmentette az életemet! Ez nem számít?” Selim: „De, ezért hagytam meg az életét. De el fogom küldeni a palotából.” Nurbanu: „Ne tedd! Már évek óta szolgál minket és kockára tette életét, csakhogy megmentsen!” Selim: „Ezek a szokásaink. Ha ez a pletyka elterjed, sokan megsérülhetnek!” Nurbanu: „Selim, azt hiszem, e mögött van valami. Ha valaki nem támogatja, Dilshah nem lett volna képes ezt tenni. Kérlek, ne szerezz nekik örömöt azzal, hogy Gazanfert állítod meg áldozatnak!” Selim: „Tudom, min mentél keresztül Dilshahval. Fokoztam az óvintézkedéseket.” Nurbanu: „Ki fog megvédeni? Fahriye? Legalább, küldd el!” Selim: „Te mondtad azt, hogy ápoljak jobb kapcsolatot az anyámmal. Fahriye az ő jobb keze. Ha elküldöm, az anyám nem lesz boldog.” Nurbanu: „Talán pont ezt kéne csinálnod. Hürrem Szultána választott. Beyazit Herceg mellett döntött.” Selim: „Most menj el.”

Nurbanu Canfedának: „Ha nem teszek valamit, Gazanfert elküldik.” Canfeda: „Talán, jobb is lenne, ha belegondolunk mi mindent okozott eddig!” Canfeda: „Most ezt mondod! De hol találok még egy ennyire hűséges agát? Nem ülhetek itt karba tett kézzel!”

Hürrem az orvoshoz: „Mi van Mihrimahval?” Orvos: „Talán valami, amit evett…” Mihrimah: „Humashah is ugyanazt ette, amit én. Nem kellett volna vele is ennek megtörténnie?” Süleyman is csatlakozik hozzájuk. Mihrimah: „Nem tudom, mi a baj velem? El kéne mennetek.” Süleyman hozta magával a főorvost: „Vizsgáld meg Mihrimah Szultánát, hogy megtalálhassuk a gyógymódot.” Rüstem: „Engedélyt kérek, hogy itt maradhassak Mihrimahval.” Süleyman nem felel, csak távozik.

Canfeda: „Szultánám, gondold át újra!” Nurbanu: „Ha van más ötleted, ki vele!” Belép a cellába. „Nagyon sajnálom, hogy ide kerültél, hogy értem feláldoztad magad.” Gazanfer: „Ez a kötelességem.” Nurbanu: „Hercegünk úgy gondolja, jobb lesz téged elküldeni.” Gazanfer: „Kérlek, akadályozd meg! Nem akarok elmenni!” Nurbanu: „Megpróbáltam, de nem hinném, hogy meg tudom állítani.” Gazanfer: „Erős Szultána vagy. Kérlek,vedd rá, hogy meggondolja magát! Én meg megpróbálom elfelejtetni magammal azt a hibámat, amit korábban elkövettem ellened.” Nurbanu: „Én sem akarom, hogy elmenj. Ha nem leszel mellettem, ismét megpróbálnak megölni. Hürrem Szultána már kiadta a parancsot, hogy végezzenek velem… Bárcsak örökké itt lehetnél mellettem! Bárcsak közelebb kerülhetnél hozzám! Tulajdonképpen, van is rá mód… de nem garantálhatom… Ha mellettem akarsz maradni, eunukká kell válnod. Ez az egyetlen módja, hogy beléphess a hárembe. Ne válaszolj azonnal, gondold jól át. Tudom, mekkora áldozatot kérek tőled. De azt is, hogy nincs más választásunk.”

Rüstem: „Doktor úr, mi a diagnózisa?” Orvos: „Előbb beszélnem kell a kollegáimmal.” Hürrem: „Ne légy ennyire féltékeny ebben a helyzetben. Nem lesz jobban, ha az orvosok nem vizsgálhatják meg!” Rüstem: „A női orvosok is tudnak annyit, mint a férfiak… Menjünk!”Hürrem Sümbülnek: „Valamit tennünk kell Mihrimahval!” Sümbül: „Egyet értek.” Hürrem: „Ha mérgezés lenne, azt már rég megállapították volna. Már csak egy opció maradt… valaki biztos átkot szórt rá.” Sümbül: „Ez is lehetséges. Az emberek mindig is irigyek voltak rá. Hívjuk Hacer Hatunt? Orvosságokkal is foglalkozik. Hasznos lehet. Évekkel ezelőtt elküldted ugyan a palotából, de amit jósolt, mind valóra vált.” Hürrem visszaemlékszik, mikor anno megkérdezte tőle, ki veszi át a trónt? Hacer: „Nem tudom megmondani… az egyik fiad. De vért látok. Sok vért! Eljön az a nap, mikor vér fog csöpögni e palota kupoláiból.” Hürrem Sümbülnek: „Rendben. Hívd ide.

2.rész

Süleyman Sokulluval van, mikor kopognak, és Rüstem lép be az orvossal. Süleyman az orvoshoz: „Mi a helyzet, mondd!” Orvos: „Megvizsgáltam a Szultánát. Konzultáltam a női orvossal, de még nem tudunk semmi biztosat… túl korai mondani bármit is.” Süleyman: „Remélhetőleg, semmi komoly.” Orvos: „Reméljük. Néha a sok aggódás és a gyász így jelenik meg… Készítek néhány orvosságot. Szedje be, aztán várunk.” Sokullu: „Nagyuram, volt nekünk egy spanyol fogjunk… egy orvos, Pedro. Sinan Pasa orvosa volt. Amikor meghallottam érdemeit, személyes szolgálatomba állíttattam. Ha kívánod, megvizsgálhatná.” Rüstem: „Nincs rá szükség. A palota orvosai biztosan megtalálják a megoldást.” Sokullu: „Ő egy nagyon szakképzett orvos. Szemtanúja voltam csodatevésének olyan embereknél, akikről a többi orvos már rég lemondott.” Rüstem: „Nincs rá szükségünk, Pasa.” Süleyman: „Nem baj, Rüstem. Ha annyira szakképzett, akkor csak vizsgálja meg a lányomat.”

Pedrót látjuk az irodájában. Egy lány hoz neki italt: „Signor Pedro! Mi lányok azon tanakodunk, miért ülsz állandóan az asztalod mögött és írsz egyfolytában?” Pedro: „Te… épp a szépségedet fogalmazom meg. Ha esetleg elfelejteném, nagyon szomorú lennék… főleg a hajadat, a szemedet, az ajkaidat…” Kopognak. Egy aga érkezik Sokullu parancsával, hogy azonnal indulnia kell. Pedro: „De hova megyünk?” Aga: „Mihrimah Szultánához… a Pasa szerint, beteg.” Pedro: „Szóval, Mihrimah Szultánához… Ahhoz a Mihrimahhoz, aki a szépségéről híres?” Aga: „Szavamra, Signor Pedro! Légy óvatos! Ő Süleyman Szultán lánya! Ő nem olyan, mint a többiek!” Felrakja rá a láncokat.

Beyazit Atmacával beszélget. Atmaca: „Úgy látom, elnyerted az emberek szívét, csak úgy, mint Mustafa Herceg.” Beyazit: „A janicsárokét is el kell nyernem, miután támogatásukkal semmi sem állíthat meg utamon.” Atmaca: „Igazad van, de nem elég csak a szeretetüket megszerezni. Ha elég lenne, Mustafa Herceg még mindig élne.” Beyazit: „Csomót gondolkodtam ezen. Többször kérdezem magamtól, hogy én vajon beléptem volna-e abba a sátorba? Azt hiszem, nem. Ugyanakkor melyik gyereket vádolhatnánk azzal, hogy megbízott a saját apjában?” Atmaca: „Amikor egy oroszlán harcol a tulajdonáért, nem nézi kivel áll szemben. Még akkor sem, ha az a saját kölyke. Nincs különbség. Meg akar szabadulni ellenségétől és csak ez az egy foglalkoztatja.” Beyazit: „Ha egy nap én is szembe kerülök az oroszlánnal, nem feledem, mit mondtál nekem.” Beyazit kinyitja könyvét, és új üzenetet talál benne: „Mi van akkor, ha fél?”Nyílik az ajtó, és Defne hozza be a kishercegnőt azzal, hogy a kislány szerette volna látni apját. Beyazit: „Köszönöm, elmehetsz.” Ölébe veszi a kislányát: „Hiányoztam?” Ayse: „Nagyon hiányoztál! És anya is hiányzik!”

Sokullu kíséri Mihrimah palotájába Pedrót, de még mielőtt belépnének a palota kapuján, megállnak: „Ha meg tudod gyógyítani Mihrimah Szultánát, akkor Süleyman Szultán és Hürrem Szultána nagyon elégedettek lesznek veled.” Pedro: „Megteszek mindent, amit csak tudok, Pasa. De lenne egy kívánságom… szabadíts ki.” Sokullu: „Megmented a Szultánát ebből a betegségből, és utána átgondoljuk. Most menjünk.” Pedro: „Pasám, nagyon nehéz ezzel menni.” Sokullu int emberének, hogy vegye le róla a láncot. Sokullu: „Szavamra, a legapróbb hiba, és lefejeztetlek! Légy különösen óvatos Rüstem Pasától! Nagyon szeszélyes, és még egy hangyára is féltékeny, ha a feleségéről van szó! Szóval, csak óvatosan!”

Rüstem a női orvostól: „Hogy van a feleségem? Fel fog épülni?” Orvos: „Már alkalmaztam az orvosságot. Következő lépésünk azon múlik, hogy lesz-e változás.” Sokullu megérkezik Pedróval. Pedro: „Méltóságos Pasa!” Rüstem: „Nincs szükség további vizsgálatra. Hallgasd meg a női orvost, és add meg a diagnózist!” Pedro: „Lehetetlen, Pasám. Személyesen látnom kell a Szultánát.” Rüstem szarkasztikusan: „Látnia kell a Szultánát… Illik hozzád, modortalan bolond! Kifelé a palotámból!” Sokullu: „Pasám, te is tudod, hogy ez a Szultán parancsa. Ő akarta, hogy megvizsgálja.” Rüstem: „Sokullu, túlságosan is beleütöd ebbe az orrod! Ha még egy szót szólsz, arra kényszerítem az orvost, hogy téged vizsgáljon meg!”

Manisában Lala a vendég Yassif Nassihhal beszélget: „Nincs kétségem, hogy jól megérted majd magad Selim Herceggel. Ő is mint te, érdeklődik a világ gyönyörűségei iránt. Imádja a jóízű ételeket, a jó beszélgetéseket.” Yassif Nassih: „De jó. És mit szólt azokhoz az ajándékokhoz, amiket küldtem? Remélem, tetszettek neki!” Lala: „Nagyon tetszett neki minden, különösképp a ciprusi bor. Várj itt.” Lala belép Selim szobájába: „Már beszéltem neked Yassif Nassihról. Most érkezett Isztambulból, és bebocsátásodra vár.” Selim: „Szóval már meg is érkezett! Kíváncsi vagyok arra az emberre, aki ilyen szép ajándékokat küldött nekem!” Nassih belép, és megcsókolja Selim köpenyét: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy fogadtál. Azt hiszem, ismered a Nassih családot.” Selim: „Hát, persze! Gazdagságotokról mindenki tud!” Selim bort kér, majd hoznak a vendégnek még egy párnát, leülni. „Megtisztelsz, Hercegem.” Selim: „Mendes jól irányítja a családi vagyont. Azt mondják, V. Károlynak is adott már kölcsönt.” Nassih: „Ez így igaz, Hercegem. Sajnos, ő most Velence foglya, mert csúnyán csapdába csalták.” Selim: „Ki tette és miért?” Nassih: „Sajnos a családból valaki… a testvére, Biryanda. A családi birtokkal volt valami… eladták. Sajnos, a legrosszabb mindig attól jön, aki a legközelebb áll hozzánk. Mert, ha a saját testvérünkben nem bízhatunk, akkor kiben?” Selim: „Igaz.”

Nurbanu belép Gazanfer cellájába, és leül mellé: „Meg kell hoznod a döntésedet. Nem vesztegethetem Selim Herceg idejét tovább. Megértettem. Nem kérhetem, hogy megtedd értem.” Gazanfer: „Szultánám, nem kapok levegőt, ha nem láthatlak!” Nurbanu: „Mindig mellettem leszel. A legközelebb.”

Defne valamit letesz Beyazit asztalára. Beyazit: „Ki vagy te?” Defne: „Hercegem… Nem értem, mire gondolsz?” Beyazit: „Te kérdezted, hogy egy szerelmes mi tévő legyen? Én azt válaszoltam, hogy mondd el neki. Te utána azt kérdezted, És ha fél? „ Defne: „Bocsáss meg, hogy átléptem a határaimat.” Beyazit: „Nem írtam erre választ… mert személyesen akartam felelni… Ne félj. Csak mondd el neki, hogy szereted.” Defne: „Hercegem…”

Süleyman Rüstemmel beszélget: „Mit mondott az orvos?” Rüstem: „Mind mást mondanak, Nagyuram. Nem tudnak határozott diagnózist felállítani.” Süleyman: „Mi annak az orvosnak a neve, akiről Mehmet Pasa beszélt?” Rüstem: „Pedrónak hívják.” Süleyman: „Megvizsgálta?” Rüstem: „Meg, de ugyanazt mondta, mint a többi orvos.”

Hürrem Mihrimahval van, mikor Sümbül érkezik: „Szultánám, az az asszony, akiről beszéltem, Hajar Hatun, nem tud felkelni és elhagyni az ágyát. Ha gondolod, kereshetünk valaki mást.” Hürrem: „Nem. Ha ő nem tud idejönni, akkor mi megyünk el hozzá. Kaptál hírt Manisából?” Sümbül fejét rázza. Hürrem: „Mit csinál Fahriye ott?” Sümbül: „Fahriye? Hamarosan megkapjuk Nurbanu halálhírét.”

Defne felébred, odalép Beyazit íróasztalához, ahol egy levél fekszik: „Szultánák királynője, én gyönyörű testvérem, Mihrimah! Kölcsön kellett kérnem 500.000 akcét. Nem úgy néz ki, hogy ezt szűk határidőn belül vissza tudnám fizetni. Hogy rövid legyek, nehéz helyzetbe kerültem. Biztosan tudom, nem hagysz cserben ebben a kemény időszakban.”

Nurbanu Selimhez megy, ahol a vendég épp távozik: „Ki volt az, aki most ment el? Láttam Lalával.” Selim: „Yassif Nassih. A fővárosból jött. Jól szolgálja az országot. Nagyon értékes ember.” Nurbanu: „Mi történt veled, hogy nem bízol Lalában? Miért van még mindig veled?” Selim: „Inkább azt mondd, miért jöttél.” Nurbanu: „Gazanfer Aga miatt.” Selim: „Ne fáraszd magad.” Nurbanu: „Szükségem van rá. Ő annyira hűséges hozzánk! Még hajlandó arra is, hogy eunukká váljon.” Selim: „Eunuk akar lenni???” Nurbanu: „Canfeda ezt mondta. Bocsánatodat kéri, és ha elfogadod, készen áll, hogy eunuk legyen.”

Látjuk, amint Defne elrejt egy levelet.

Az idő múlik, de Mihrimah még mindig beteg. Az orvos rákeni sebére az orvosságot, de Mihrimah: „Hagyd. Úgysem használ.” Orvos: „Csak azt tesszük, amit tudunk.” Mihrimah: „Nem várok magyarázatot tőled, csak, hogy gyógyíts meg.” Hürrem: „Nyugodj meg.” Mihrimah: „Fájdalmaim vannak! Nem hiszem el, hogy az egész birodalomban nincs egy orvos, aki meg tudna gyógyítani! Ez a szer meg csak árt!” Hürrem: „Ne légy szomorú. Allah adta a betegséget, az orvosságot is meg fogja adni. Csak légy türelemmel.” Rüstem érkezik: „Hogy van Mihrimah?” Orvos: „Semmi sem használt. Ennyit tudtunk tenni.”

Fatma Melekkel: „Biztos vagy benne? Holnap kiteszi a lábát?” Melek: „Biztos, Szultánám! Több agától is ezt az információt kaptam. A közelben él egy jövendőmondó. Hürrem Szultána hozzá készül álruhában.” Fatma: „Azt mondod, halálba megy?” Melek bólint: „Szultánám, jobb lenne, ha azonnal elmennénk innen… anélkül, hogy bárki is észrevenné, és vissza kellene jönnünk.”

Ahogy Hürrem belép szobájába, Sümbül várja Fahriye levelével. Hürrem elolvassa, majd Sümbül kérdi: „Mik a hírek?” Hürrem: „Az utolsó pillanatban akadályozták meg tervünket. Megmentették, és most életben van.” Sümbül: „Nurbanu fel fogja használni ezt a lehetőséget, hogy Selim Herceget ellened fordítsa. Mi a parancsod? Mit tegyek?” Hürrem: „Üzenj Fahriyének, hogy várjon. Addig is, reméljük, Nurbanu nem lép semmit. Mi a helyzet Hajar Hatunnal?” Sümbül: „Beszéltem vele. Vár az otthonában. Csak egy kis tincset kell vinned Mihrimah Szultána fürtjeiből.”

Fatma közben egy férfival beszél: „A feladat nehéz… Mustafa Herceg halála még mindig marja az emberek szívét. Még mindig gyűlölet fogja el az embereket Hürrem Szultána neve hallatán. Te csak a kanócot gyújtod meg, a többi megy magától.” Férfi: „Nem kell aggódnod, Szultánám. Nem fogok csalódást okozni neked.” Melek átnyújtja a férfinak fizetségét: „Jó hírekkel térj vissza, és akkor ennek százszorosát kapod.”

A következő jelenetben Hürrem kiszáll a kocsiból: „Ez az a hely?” Zal: „Igen, Szultánám. Amilyen gyorsan csak lehet, vissza kell mennünk.” Ahogy felérnek az emeletre, Hürrem jobbulást kíván a jósnőnek, aki viszont Mihrimahnak.Yakup azzal dicsekszik vendégeinek, hogy az ő kávézója a legjobb egész Isztambulban. Ekkor jön egy férfi, és bejelentést tesz: „Az orosz boszorka, Mustafa Herceg gyilkosa itt van a bazárban! Eljött a leszámolás ideje!” Erre a férfiak lázba jönnek, mind azt kiáltják: „Küldjük a pokolba! Vágjuk le a fejét!”Hürrem átadja a tincset a jósnőnek, aki azt egy tálka vízbe helyezi. Jósnő: „Mihrimah Szultána betegsége el fog múlni. De a lelkét kell meggyógyítani, mert ott van az igazi sebe.” Ekkor meghallják a lentről feljövő zajt. Zal utasítja embereit: „Készüljetek! Mindenáron megvédjük a Szultánát!” A fellázadt emberekhez: „Térjetek haza!” Sümbül: „Nagyon sokan vannak odalent! Honnan tudták meg, hogy itt vagyunk?” Hürrem: „Valaki a palotából.” Jósnő: „Rám nem is gyanakszol?” Hürrem: „Nem.” Az emberek köveket dobálnak be a lakásba. Jósnő: „Én nem ma halok meg.”

Süleyman Sokullutól: „Ebu Suud Efendi válaszolt már?” Sokullu: „Még nem, Nagyuram. Kíváncsi vagyok, hogy dönt Ebu Suud az ügyben?” Süleyman: „Mi van a főépítésszel? Úgy hallottam, nehézségei akadtak a mecset építése közben.” Sokullu: „Gyakran meglátogatom. Jól megy az építkezés. De mint te is tudod, tökéletes építményt szeretne.” Süleyman: „Ezt én is észrevettem. De nekem nincs türelmem. Azon imádkozom, hogy időben befejezhesse.” Ferhat Aga érkezik zaklatottan: „Hürrem Szultánát csapdába került az edirnei kapunál. Lázadók vették körbe. Meg akarják ölni.” Süleyman: „Azonnal hozzátok a lovamat!”

Zal közben megpróbálja lebeszélni a férfiakat a támadásról, mivel így biztos kivégzik őket. Hürrem: „Mit tudsz még?” Jósnő: „Két herceged maradt, Szultánám. Amikor egyikük átveszi a trónt, addigra a másikat már réges rég megölte!” Hürrem: „Lehetetlen!” Jósnő: „Igaz. Senki sem kerülheti el végzetét. Az egyiket herceget Süleyman Szultán parancsára ölik meg!” Hürrem: „De az előbb azt mondtad, hogy az egyik fogja megölni a másikat!” Jósnő: „Ha Süleyman Szultán nem akar valamit, akkor az nem történik meg.” Hürrem: „Ki fog meghalni?” Jósnő: „Már tudod a választ. Az a herceg hal meg, akinek arca a szívedben van.” Hürrem és Sümbül jönnek ki a házból. A férfiak üvöltése egyszer csak megszűnik, ahogy a nyugodt Hürremet meglátják. Közben Süleyman vágtat gyönyörű paripájával. Hürrem ránéz a tüntetőkre, akik utat nyitnak neki. Aztán hirtelen egyikük felemel egy követ, hogy megtámadja vele a Szultánát, azonban egy tőr hamarább végez a férfival. Mindenki hátranéz, és Süleyman tűnik fel a háttérben. Egyik embere találta el az árulót. Egy másodperces döbbenet után a férfiak pillanatok alatt szétszóródnak. Hürrem és Süleyman tekintete találkozik, miközben Hürrem visszaszáll kocsijába. Sümbül: „Szultánám! Mit tettél?”,,

3.rész

Fatma: „Kaptál már hírt?” Melek: „Nem, még nem, Szultánám. Remélhetőleg, hamarosan jó hírekkel jöhetek.” Ebben a pillanatban megjelenik Hürrem. Fatma csalódottan bámul rá.

Mihrimah: „Mikor múlnak már el a fájdalmaim? Nem bírom tovább! Saját szobám rabja vagyok!” Rüstem: „Nyugalom, Mihrimah! Találok megoldást!” Mihrimah: „Elég! Belefáradtam, hogy üres ígérgetéseket halljak! Már napok óta vagyok ide bezárva és senki nem csinál semmit, hogy ezt megállítsa! Megoldást akarok!” Egy szolgálólány érkezik, informálva őket Hürrem esetéről és, hogy a Szultán mentette meg.

Fatma: „Hogy történhetett ez?” Melek: „Nem igazán tudom… Mikor mindenki meglátta Hürrem Szultánát, egyszerűen lefagytak.” Fatma: „Egyszerűen nem tudom megérteni! Ilyesmi csak a mesében történik!” Melek: „Talán ő is olyan, mint a mesebeli alakok.” Fatma: „Ne légy ostoba!”

Megérkezvén Hürrem szobájába, Sümbül: „Készíttessem elő a fürdőt, Szultánám?” Hürrem: „Nem.” Sümbül: „Valakinek meg kellett ezt az egészet szerveznie…” Hürrem: „Mennyi haláleset lesz még? Még mindig nem értik, én Hürrem Szultána vagyok! Fegyvereik nem fognak rajtam… kardjaik nem vágnak meg, tüzeik nem égetnek fel.” Sümbül: „Én is láttam. Bárki is emeli kezét rád, kővé válik.” Hürrem: „De ki tehette?” Sümbül: „Mahidevran karjait és szárnyait már letörtük. Szerintem, Fatma Szultána volt.” Hürrem: „Annyiszor figyelmeztettem! Azt akarják, hogy bevérezzem a kezem!” Sümbül: „Szerintem, le kellene lepleznünk… egyértelmű bizonyítékokat fogok eléd tárni.” Hürrem: „Sümbül, ugye te is hallottad mit mondott? Hogy az egyik hercegem meg fogja ölni a másikat!” Sümbül: „Á, nem is ért hozzá! És nem is tudja, mit beszél!”

Ferhat Aga egy kis innivalót visz Süleymannak, hogy azzal segítsen neki elaludni. Süleyman: „Gondolod, hogy lehetséges? Lesz még béke ezen kupolák alatt?” Ferhat: „Ez a palota az ok arra, hogy Michael Arkangyal Allah nyilait használta. Néhány embernek tavasz jön, másnak tél. Te kitiltottad innen a nyilakat. Több döntést hoztál, ami egyeseknek a nyarát téllé változtatta, mások telét pedig tavasszá. Most talán ki kéne lőnöd az utolsó nyiladat… a szívedbe… Ez, ez a te szíved… dobd a tűzbe, hadd váljon hamuvá… hogy ebből a hamuból remény válhasson.” Süleyamn fájdalmasan bámulja Mustafa levelét.

Nurbanu Gazanfer ágya szélé ül. Megpróbál felkelni, de a Szultána nem engedi: „Jól vagy?” Gazanfer: „Köszönöm, Szultánám. Sokkal jobban.” Nurbanu: „Beszéltem az orvosokkal. Azt mondták, hogy néhány napon belül felállhatsz.” Gazanfer: „Távol lenni tőled egyenlő a halállal. Most veled vagyok. Veled lenni egyet jelent a mennyországgal.”Nurbanu mikor távozik, Fahriyét találja, aki rá vár: „Szultánám, hallottam, hogy Gazanfer Agát teszed meg a hárem agájának.” Nurbanu: „Jól hallottad. Gazanfer eunukká változott csak azért, hogy velem lehessen.” Fahriye: „Ez nagyon nagy áldozat.” Nurbanu: „Úgy, mint Hürrem Szultána, nekem van hűséges szolgám. Olyan szolga, aki annyira hűséges, mint egy kutya.”

Selim közben Nessihhel beszélget: „El fogom mondani a fővárosnak, amit Graciáról mondtál, és megteszünk mindent, hogy megmentsük.” Nessih: „Köszönöm, Hercegem! Leköteleztél” Kopognak, Nurbanu érkezik, így Nessihnek távoznia kell. Nurbanu: „Kaptunk hírt Kutahyából.” Defne levele: „Nurbanu Szultánám. Minden kívánságod szerint alakul. Beyazit Herceg ágyasa lettem. Biztos vagyok abban, hogy idővel, a szívét is meghódítom. Nem tudom, hogy hasznos-e, de Beyazit Herceg egy zsidótól kért kölcsönt, és, hogy vissza tudja fizetni, Mihrimah Szultánától kért segítséget. A Szultánának írt levelet a saját szememmel láttam. Egyelőre ennyi. Várom további parancsodat.” Selim: „Nézd csak! Kit üldöz a testvérem!” Nurbanu: „Mihrimah Szultána fog neki segíteni, igaz?” Selim: „Egy percig ne kételkedj, Nurbanu. Mihrimah már segített neki a múltban a hasonló ügyeiben.” Nurbanu: „Ezúttal nem fog. Mi majd megakadályozzuk.”

Rüstem a Divánon: „Nagyuram, már elkezdünk nyomozni azok után, akik felbuzdították a népet Hürrem Szultána ellen, hogy bosszulják meg Mustafa Herceg halálát. Sokullu: „Úgy hallottuk, a kávéházban indult az egész.” Rüstem: „A kávéházak sajnos azzá a helyé váltak, ahol az emberek szítják és mindenfélére buzdítják egymást.” Süleyman: „Ebu Suud Efendi úgy véli, hogy a kávéházakba csak a silány emberek járnak, ahol játszanak és alkoholt isznak, majd utána kávét. Egész idejüket problémáik kibeszélésével töltik. Iszákossá válnak, így hanyagolják az imádkozást és a kötelezettségeiket. Ezért a kávéházakat be kell zárni. Ráadásul azt is meg kell tiltani, hogy egyáltalán kávét lehessen a továbbiakban fogyasztani. Küldött is egy rendeletet, hogy teljesíteni tudjuk ezt. Beleértve ezt a palotát is, mostantól sehol nem lehet kávét inni a birodalmon belül.” Sokullu: „Mi legyen a kávéházakkal?” Süleyman: „Égessétek le mind! Mostantól népem nem gyülekezhet ilyen helyen, és szíthatja a bajokat!” (Megyjegyzés: A történelemben pont fordítva történt. Ebu Suud pont, hogy nagyon is támogatta a kávéházak megjelenését, és a kávé fogyasztását. Habár az oszmán tanítók, azon a véleményen voltak, hogy a kávénak olyan hatásai vannak, mint a drognak, és mivel sem a törvényeik sem a vallásuk nem engedélyezte, hogy ilyen szereket használhatnának, ezért be kellene tiltani. Ebu Suud viszont olyan következtetésre jutott, hogy mivel káros hatását nem tudták kimutatni, viszont a pozitívet igen, ezért nem lehet betiltani e szer használatát.)

Hürrem és Gülfem azon beszélgetnek, hogyan fogják kibírni kávé nélkül. Gülfem: „Nem értem, hogy alakulhattak így a dolgok? Egyáltalán, miért hagytad el a palotát?” Hürrem: „Addigra már úgyis meghaltam… Amit az épületben hallottam, megölte a lelkemet…” Gülfem: „Mit hallottál?” Ekkor érkezik Sümbül: „Ahogy gyanítottam, Szultánám. Az utóbbi incidens hátterében Fatma Szultána állt.” Gülfem: „Biztos vagy benne, Sümbül Aga? Nagyon nagy ez a vád.” Sümbül bólint. Gülfem: „Remélem, van bizonyítékod.” Sümbül: „Van.”

Beyazit Atmacához: „Lala Mustafa írt. Továbbította, mi történt az óta, amióta ott van. Semmi komoly. Úgy tűnik, Selim szünetet tart.” Atmaca: „És Nessih? Mit akar?” Beyazit: „Lala még nem jött rá. De ő is olyan ember, aki a gyönyörnek él.” Hussain érkezik: „Hercegem! Az arany, Rüstem Pasa parancsára megérkezett. Csakhogy támadás érte.” Beyazit Atmacához: „Menjünk! Állítsuk meg őket!” Hussainhoz: „Ki tette és miért?”

Hürrem belép egy kicsi szobába, ahol Melek tartózkodik: „Szóval, azt jelenti, hogy ezt az egészet Fatma Szultána tervelte ki? Meg akart ölni, és te segítettél neki!” Melek: „Szultánám, esküszöm, nem vagyok hibás!” Gülfem: „Fatma Szultána tette?! Ő adta a parancsot?!” Melek bólint. Hürrem: „Vigyétek!”

Ferhat Aga Hürrem érkezését jelenti be a Szultánnak. Hürrem: „Nagyuram. Megtudtam, ki parancsolta meg ellenem a támadást… Fatma Szutlána. Ő az, aki azt akarta, hogy az utcán öljenek meg.” Süleyman: „Hallod is, amit mondasz?! Fatma Szultána a húgom!” Melek lép be a szobába. Hürrem: „Beszélj, asszony! Mondj el mindent, amit nekem és Gülfemnek is mondtál!”

Gülfem: „A kalfád, Melek Hatun minden beismert. Hürrem épp most tájékoztatja a Szultánt.” Fatma: „Szóval, nem csak véletlen volt… hogy Melek oly hirtelen eltűnt. Allah a megmondhatója, mit tettek vele.” Gülfem: „Mire volt ez jó, Szultánám? És ha Hürrem Szultána meghalt volna? Mi lett volna utána? Mit mondanál a Szultánnak?”

Süleyman szemtől szembe néz Fatmával: „Igaz az, amit ez az asszony állít, Fatma? Hogy lefizetted az agákat és lázadást szítottál Hürrem ellen?!” Fatma: „Nem védem magam. De bármit is mondok, a döntésed nem fog változni.” Süleyman: „Ha azt mondod, nem te voltál, az elég! Ennek az asszonynak a vallomásán kívül, nincs más bizonyíték!” Fatma: „Ha azt mondom, nem én voltam, megnyugtat téged? Mert egyáltalán nem áll szándékomban ezt tenni! Mert, ahogy a te egész családod és azok, akiket szerettél, engem is tűzbe löktek!” Süleyman: „Hagyjatok magunkra… A mai napig nem küldtem senkit sem a tűz martalékává, ha nem volt vétke. Ez az incidens a bizonyíték arra, hogy vétkes vagy.” Fatma: „Hürrem maga az ördög. Ő tehető felelőssé mindenért, ami téged ért. Az a csapás, amin eddig keresztülment, az semmi! Még több kell! Csak a pokolban tudna megtisztulni!” Süleyman: „Tudom, Hürrem nem angyal… de senki sem az. Neki van valamije, ami egyikőtöknek sincs meg. A hűség. A feltétlen hűség. Eddig a napig, Hürrem egyszer nem árult el engem! Nem szúrt hátba! Trónolásom alatt ő egyszer sem, soha még csak nem is gondolt másra, hogy megfelelőbb lenne!” Fatma: „Akkor ezért öltél meg mindenkit. Felidéztem, hogy apánk hogy halt meg. Még az utolsó lélegzetét is elvették tőle! Urunk akkor vette el életét, mikor gyötörte a fájdalom. Úgy tűnik, te is így végzed.” Süleyman: „Csendet, Fatma! Elég volt!” Fatma. „Ha nem engedelmeskedem, akkor mit teszel? Kivégeztetsz? Rajta! Mustafát is megölted! Pont rajtam könyörülnél?” Süleyman: „Kifelé, mielőtt teszek valamit… kifelé! Nem akarlak többé a palotámban látni! Még a hangodat sem akarom hallani! Tűnj a szemem elől!” Fatma: „Már így is túl sokáig voltam e kupolák alatt, melyet a gyász és a halál szaga járja át.” Süleyman: „Fatma!”

Közben Beyazit embereivel azokat üldözi, akik rátámadtak az aranyára. Atmaca elhajítja tőrét, amely megáll az egyik tolvaj hátában. Hussain és az összes emberük, Beyaztot is beleértve harcolnak a tolvaj bandával. A megmaradt emberek megpróbálnak elfutni, de Atmaca útjukat állja: „Ki küldött benneteket?” Beyazit: „Kitől kaptátok a parancsot?” Megismétli, majd Atmaca megüti a férfit: „Hatalmas összeget kaptunk volna, ha ellopjuk a pénzt!” Beyazit kezdi elveszíteni türelmét: „Utoljára kérdem, kitől kaptátok a parancsot?” Atmaca még párszor megüti, aztán a férfi csak megszólal: „Állj! Beszélek, nem üss! Selim Herceg parancsára tettük.” Beyazit megöli a férfit. Az aranyat hiánytalanul átveszik.

Sokullu a Divánon: „Nagyuram, Selim Herceg beszélt nekünk a spanyol kereskedő Gracia Mendezről.” Süleyman: „Rüstem Pasa, mit gondolsz erről az emberről?” Rüstem: „Ő egy nagyon tehetős asszony. Miután kereskedik, hasznos lehet számunkra is. Sokullu: „Gracia Mendez Yassif Nassih rokona, aki a keresztény világban tiszteletet vívott ki magának.” Rüstem: „Ezért vetették börtönbe a velenceiek?” Sokullu: „Nyilvánvaló, hogy csapdába csalták. Korábban Lisszabonból menekült meg. Nagyuram, ha kívánod, üzenhetünk Velencébe, hogy azonnal engedjék el.” Süleyman nem figyel. A kint várakozó Ferhat Agát bámulja. Azon gondolkodik, amit Ferhat mondott neki Mustafa leveléről. Sokullu: „Nagyuram!” Rüstem: „Nagyuram! Jól vagy?” Süleyman visszazökken a jelenbe: „Hogy van Mihrimah?” Rüstem: „Milyen szomorú, hogy nincs változás, Nagyuram.” Sokullu: „Ha az a doktor, Pedro megvizsgálta volna, akkor ma már sokkal jobban lenne! De Rüstem nem engedte!” Süleyman: „Hogy lehet ez? Azt mondtad, Pedro megvizsgálta!” Rüstem: „Pedro jött, én azt akartam, hogy beszéljen a többi orvossal, és így állítsák fel a diagnózist, de ő nem ment ebbe bele.” Süleyman: „Mihrimah egészségéről van szó! Hogy gondolhatod, hogy így működhet?! Mehmet Pasa, mondd meg az orvosnak, hogy jöjjön és vizsgálja meg a lányomat!” Süleyman összetekeri a kezében lévő dokumentumot, és feláll, hogy távozik. Sokullu: „Még nem mondtál semmit Gracia Mendezről, Nagyuram.” Süleyman: „Miután segítséget kértek tőlünk, ajtónk nyitva áll.”Süleyman a Diván bejáratánál: „Ferhat Aga, készülődj! Elmegyünk!” Fatma búcsúzkodik. Átölelik egymást Gülfemmel: „Jó utat kívánok! Bár azt mondhatnám, maradj még egy darabig, de mindenkinek jobb lesz, ha elmész.” Fatma: „Igazad volt, Gülfem… Csak a halál mentheti meg… Hagyjuk életben… még jó sokáig… Hadd érezzen még nagyobb nyomorúságot, hogy még egy fiát elveszíti!” Hürrem föntről nézi őket. Sümbül: „Fatma Szultána is elment… Nem maradt más, aki utadban állhatna.” Hürrem: „Jelenlegi problémánk Nurbanu. Úgy akar repülni, mint a madár. Le kell törnünk a szárnyait.”

Rüstem Sokulluval és Pedroval a palotájában: „Elmondták a szabályokat?” Pedro: „Tudom, Pasám, minden tilos. Rüstem: „Remélem, jó orvos vagy, különben kiválaszthatod kivégzésed módját.” Pedro: „És ha meggyógyítom?” Rüstem: „Akkor kérhetsz tőlem bármit.” Pedro: „Először szabadíts ki. Aztán aranyat kérek. Sok aranyat. Meg egy hajót, amivel visszatérhetek Spanyolországba.” Egy szolgáló értesíti őket, hogy a Szultána készen áll fogadásukra. Rüstem megy elől, majd Pedro. Hürrem is a bent van. Pedro üdvözli Hürremet, majd: „Miért zártátok így el?” Rüstem: „A függönyön keresztül fogod megvizsgálni.” Hürrem: „Signor Pedro, találd meg a gyógymódot a lányom bajára, aztán bármit kérhetsz tőlem.” Pedro: „Szultánám, először szabad akarok lenni, aztán…” Rüstem leállítja. Pedro letérdel, hogy hozzáférjen Mihrimahhoz. Aztán feláll: „Így nem látok semmit. Szét kell húznotok a függönyt.” Rüstem: „Lehetetlen!” Hürrem: „Rüstem Pasa! Hagyd dolgozni az orvost!” Rüstem megpróbál kibúvót találni, de Hürrem csak rászól. Nincs más választása, meg kell tennie. Rüstem: „Menjen, akkor.” Pedro meglátja Mihrimaht… Megpróbálja megvizsgálni. Rüstem: „Ne nyúlj hozzá!” Pedro ránéz, Rüstem: „Siess! Gyerünk már!” Pedro: „Fáj?” Mihrimah: „Igen, nagyon.” Hürrem: „Mi ez a betegség?” Pedro: „Gyanakszom valamire, de hogy biztos legyek benne…” Rüstem leereszti a függönyt: „Kellj fel.” Pedro: „Hozok saját orvosságot, de személyesen kell rákennem.” Rüstem: „Nem, nem te fogod csinálni! A női orvos fogja!” Pedro: „Szultánám, ha nem megfelelően alkalmazzuk az orvosságot, akkor nem használ. Sajnos, rajtam kívül senki nem tudja, hogyan kell használni.” Mihrimah: „Rüstem! Miután ez az egyetlen módja, hogy felépüljek, elfogadom! Minden nap jönni fog!

Beyazit egy ládába teszi annak az embernek a fejét, akit Selim felbérelt, valamint egy levelet: „Évekig, miután ugyanaz a vérünk, és ugyanabból a lélekből vagyunk, a testvéremnek hívtalak. De egy testvér nem tesz ilyet a saját testvérével. Nem dolgozna a háta mögött és nem tenné rá a kezét a tulajdonára. Nem küldene banditákat, hogy rabolják ki. Ha a testvéremnek hívlak, akkor hogy nevezzem Mustafát és Cihangirt? Széttörted a testvériség kötelékét, Selim. Mostantól nem vagy a testvérem. Szemet szemért, fogat fogért!”

Hürrem: „Jónak látom, Signor Pedrót. Remélhetőleg meg tudja gyógyítani Mihrimaht.” Sümbül: „Igen, Szultánám, reméljük. Szegény már napok óta szenved!” Hürrem: „És hogy van a Szultán? Azt hittem, Mihrimah mellett fogom találni, de nem volt ott.” Sümbül: „Nem tudom, hogy mondjam el, de Nagyurunk, míg te Mihrimah Szultánával voltál, elment Edirnébe.”

Edirnében Süleyman fia levelét olvassa, miben Mustafa arról ír, hogy nem árulta el apját. Ismét megjelenik lelki szemei előtt a kicsi Mustafa, majd a kandallóra koncentrál.

Hürrem az ablak előtt ücsörög és kifelé bámul. Sümbül hoz neki meleg tejet, hogy majd ezzel jobban lesz. Hürrem: „Nem is hagyott nekem üzenetet.” Sümbül: „Ne légy ilyen szomorú. Nyilvánvaló, hogy a Szultán csak egyedül akar lenni.” Hürrem: „Amikor szembe néztem a halállal, és amikor a Szultán odajött, hogy megmentsen, a szemében hegyeket láttam… hegyeket, melyeket nem tudunk megmászni… Mindketten egy véget nem érő télben élünk… Milyen szépen mondta Rumi: „Oh, harcos! Ne keress kifogásokat végzetedre! Ne hárítsd át hibáidat másokra! Vedd észre hibáidat, fordulj meg, és nézz magadba! Amin keresztülmentél, azt nem az árnyékod csinálta, hanem te magad! Mit tettem, hogy nem vettem észre, hogy visszafordultam hozzád? Miért ültetted, ha utána nem arattad le a gyümölcsöket? Tetteid a testedből és a lelkedből származnak…”

Visszatérve Edirnébe. Süleyman még egy utolsó pillantást vet a kicsi Mustafára, majd a levelet és a gyűrűt bedobja a tűzbe. Ezzel minden rossz emlék semmivé lesz és a kicsi Mustafa sem jelenik meg többé…