Selim: "Most már csak ketten maradtunk..." Beyazid: "Igazad van.. Milyen kár hogy akiknek meg kellett volna halniuk, még élnek..." Selim: "Ne remélj hiába Beyazit.. Egyikünk marad majd életben és az én leszek." Mihrimah: 'Csak kettőjük maradt életben.. Nem mehetnek háborúba.." Rustem: "Egyikük Ábel, másikuk Káin. Egyikük elbukik, a másikuk életben marad." Mihrunissa: Az én telemnek vége Szultánám...a tiéd csak most kezdődött.." Fatma: "Beyazid a legerősebb a trónharcban. Most ő Hürrem legértékesebb fia. Ha Szelim pártját fogjuk, csak akkor tudjuk bántani Hürremet." Kara Ahmet: "Shehzade Beyazid egy nehéz ellenfél, hogy kiiktassuk, minden előnyt fel kell használnunk.." Nurbanu: 'Shehzade Beyazid feleségül vette Hurichihan Sultant." Hurrem: 'Mi dolgod van itt? Mit keresel itt?" Beyazid: 'Nem ő tehet róla, valaki játékot űz velünk.."
2. előzetes Beyazit: „Semmi sem vigasztalhat minket. Cihangir volt a legfiatalabb, a legtörékenyebb, az ártatlan közöttünk.” Mihrimah: „A gyász ideje lejárt… Ideje elhagyni a szobát.” Sümbül: „Figyelem! Haseki Hürrem Szultána Őméltósága érkezik!” Mihrünnissa: „Hürrem Szultán! Véget ért számomra a tél… A tied meg most kezdődik.” Mihrimah: „Ti Hürrem Szultána fiai vagytok! Nem harcolhattok egymás ellen! Csak békében élhettek!” Beyazit: „Minden megváltozott.” Selim: „Azt mondtad, nem leszek egyedül… Betartod az ígéreted?”
126. részCihangir temetése zajlik. Sümbül vezeti fel a koporsót cipelő férfiak menetét. Közben Süleyman monológját hallhatjuk: „Emelj fel a mennyekbe ebből a piszkos világból. Lelked örvendezzen. Szellemi sétád már messze… Kiugrottál ebből a világból, ami tele van gonosszal és sötétséggel. Új otthonodat boldogsággal töltötted be. Oh, én lelkem! Ha a testemnek el kell hagynia ezt a világot, ám legyen. Add át az Úrnak. Ha ezt a testet át kell adni a földnek, ám legyen. Neked, egyedül neked szabad élned!” A ceremónia zajlik. Selim és Beyazit az elsők, kik a koporsót cipelik. Süleyman: „Ha eljön halálod órája és az arcod sáfrány színűvé válik, ne légy szomorú. Elkerülsz egy távoli vidékre, ami telis tele van tulipánnal. Ha elhagynak barátaid, és magadra maradsz, ne légy szomorú. Légy az Igazság közeli jó barátja! Ha már nem lesz mit enned, válj magad szellemi kenyérré! Adj erőt az emberek szívének, életének!”Imádkoznak Cihangir lelki üdvéért. Selim: „Részvétem, drága fivérem… Most már csak mi ketten maradtunk.” Beyazit: „Valóban… Először Mustafa bátyánk, most meg Cihangir. Milyen szomorú, hogy azok, akiknek meg kellett volna halniuk, még mindig életben vannak.” Selim: „Ne legyenek hiábavaló reményeid, Beyazit. Egyikünk túléli, és az én leszek.”A nők is imádkoznak. Mihrimah: „Anya, Cihangirt mindenki nagyon szerette… Csak úgy élhetjük túl ezt a fájdalmat, ha szorosan összezárunk… Nincs más választásunk.” Hürrem felkel hirtelen. Mihrimah: „Hová mész?” Hürrem mérgesen: „Hagyj békén!” Mihrimah int Sümbülnek, hogy menjen utána.Közben Süleyman cellájában elmélkedik és imádkozik felváltva.Hürrem kiment az esőbe: „Oh Allah! Vége lesz valaha ennek a fájdalomnak? Enyhül majd ez az érzés? Vagy életem végéig így marad? Oh Allah! Miért vetted el tőlem az én Cihangiromat? A bűneimért? Ha így van, vedd az én életemet is! Igen, elkövettem azokat a bűnöket! Én vagyok az átkozott, a bűnös! Én tettem mindent! Cihangir ártatlan volt! A fiam ártatlan volt! Az én életemet vedd el, ne a fiaimét! Oh én Allahom! Az én életemet vedd el, ne a fiaimét! Az enyémet!!!” Ekkor hatalmasat villámlik.Mihrimah és Sümbül bekísérik Hürremet. Mihrimah: „Mi lesz, ha lebetegszik?” Hürrem: „Hagyjatok magamra.” Fahriye: „Szultánám, engedd, hadd legyen egy kicsit egyedül.” Hürrem bemegy Cihangir szobájába. Sírva végigtapogatja fia holmijait, majd a kaftánján áll meg tekintete. Végül az ágyra kuporodik a ruhadarabot átölelve… Beyazit benéz a szobába, és látja anyja fájdalmát. Becsukja az ajtót, hagyja hadd sírja ki magát. Mihrimah: „Hogy van?” Beyazit: „Mégis hogy lehetne?! Éppen gyászol! Cihangir ágyán fekszik, kaftánjával a kezében. Senki sem vigasztalhat már minket… Cihangir volt a legfiatalabb, a legérzékenyebb.” Selim bólint. Beyazit: „Ő volt a mi ártatlanságunk. Az egyetlen fivérünk, akinek nem kellett aggódnia a trónöröklés miatt. Most már sem ő, sem Mustafa bátyánk nincs közöttük többé. Nem tudom, hogy tudunk ezek után egymás szemébe nézni.” Selim: „Beyazit, te voltál a fő oka annak, hogy Mustafa szövetséget kötött ellenségeinkkel. Ha hibást keresel, akkor nézz magadba.” Mihrimah: „Elég! Miért hibáztatjátok egymást ezen a szörnyű napon?! Ennyire mély lenne a dühötök?! Fejezzétek be, hogy egymást hibáztatjátok! Ti Hürrem Szultána fiai vagytok! Nem harcolhattok egymás ellen! Meg kellene állapodnotok!” Beyazit: „Nem érted, Mihrimah… Minden megváltozott. Elérhető a béke? Előbb saját magadtól kérdezd meg!”Atmaca Sümbül kávézójában: „Hol van Sümbül?” Yakup: „Miért?” Atmaca: „Az egyik szomszédja vagyok.” Yakup: „Visszatért a palotába, így megkaptam a kávézót. Fogyaszd egészséggel!” Atmaca meghallja, miről beszélnek az emberek. „Ennyi lelki fájdalom után még egy szikla is összetörik, így nem is csoda, hogy Cihangir Herceg sem bírta!” „Minden Mustafa Herceg halálával kezdődött! Amíg Rüstem Pasa lélegzik, Mustafa Herceg csontjai nem nyughatnak!” Mikor Atmaca távozik Yakup: „Agám! Nem ízlett?”Sinan pihen. Orvos: „Még nagyon gyenge. Sok alvásra van szüksége.” Rüstem: „Ne legyél felületes. Sajnos, az élete nem lesz ugyanolyan mint előtte, mindig hiányérzete lesz… Mindent meg kell tennünk, hogy rendbe jöjjön… főleg lelkileg.” Orvos: „Megteszem, amit tudok, Pasa.”Sinan felébredt: „Hol vagyok?” Rüstem: „Nyugodj meg. A Márvány Palotába hozattalak. Amíg vissza nem nyered egészséged, itt maradsz. Veled maradok.” Sinan: „Nincs rá szükség. El tudom látni magam.” Nagy fájdalmai vannak. Rüstem: „Tudom, hogy most haragszol rám. Beszélünk róla, de most nem megfelelő az időpont. Előbb meg kell gyógyulnod, és visszanyerned régi erődet.”Selim a szobájában, mikor kopognak. Nurbanu: „Mi történt? Nem vártál?” Selim: „De, csak nem ilyen hamar.” Nurbanu: „Ahogy megkaptam leveled, máris indultam. Azonnal látni akartalak. Részvétem.” Selim: „Nagyon nehéz napok ezek, Nurbanul. Maradj velem.” Nurbanu: „Itt vagyok. Erőt adok neked.”Beyazit Lalája: „Most mindenki nagyon érzékeny. Légy türelmes az emberekkel. Főleg, amíg te vagy a régens. Mert egyetlen rossz lépés is nagy bajokat tud okozni!” Beyazit: „A nagy baj már megtörtént. Ártatlan Mustafa bátyámat feláldozták az anyám és Rüstem hatalomvágya miatt! Cihangir pedig pont miattuk halt bele nagy fájdalmába! Mi rosszabb van ennél?!” Lala: „Nagyon veszélyesek ezek a szavak, Hercegem. Mert mikor Allahot elárulod, nagy szerencsétlenséget küld rád.” Lala átadja Hurichihan levelét. Beyazit: „Hurichihant is hibásnak tartom Mustafa halálban! Ha nem fedte volna fel Mustafa és Mihrünnsisa házasságát, a Szultán nem lett volna rá olyan mérges, hitt volna a saját fiának és akkor nem hitte volna el a vádakat!” Lala: „Igazad van. De ennek a gondolkodásnak nincs értelme. És ráadásul senkinek nem származik belőle haszna. Tudod, hogy éreztem mindig is Hurichihan Szultána iránt. Ha rajtam állna, azt mondanám, hogy írj neki levelet, hogy maradjon Kutahyában, távol a kíváncsi szemektől, mert a helyzet már amúgy is elég komplikált.” Sinan: „Hogy hihetnék neked, hogy bízhatnék meg benned most már? Magamra hagytál! Hagytál meghalni!” Rüstem: „Menni akartam. Már a kardot is magamra vettem. Allah a tanúm rá. Ha elveszítenélek, az nagyon fájna nekem… Hosszú évek után te végre rám találtál! Nem akarlak elveszíteni!” Sinan: „Akkor miért nem jöttél?” Rüstem: „Még a legerősebbeknek is van gyenge pontjuk… az enyém a szerelem. Mihrimah Szultána megállított. Megakadályozta, hogy menjek. Végül ki is derült, hogy az csak egy csapda. Mindkettőnket megölhettek volna! Abban sem voltam biztos, hogy még életben vagy! Sokkal korábban megölhettek volna!” Sinan: „Csinálhattál volna valamit, hogy megments.” Rüstem: „Megtettem! Legmegbízhatóbb embereimet küldtem, hogy mentsenek ki. De nem volt ott senki, ahová mondták, hogy hol vagy. Amikor ezt az üzenetet megkaptam, azt hittem, meghaltál. De Allahnak hála, itt vagy! És jól vagy! Akik ezt tették veled … megtalálom ezt az Atmacát, és személyesen tépem ki a szívét!” Sinan: „Tudod, miért engedett szabadon Atmaca? Hogy minden alkalommal, mikor rám nézel, emlékezz, hogy adtad el a bátyádat.”Nurbanu: „Hogy van Hürrem Szultána?” Selim: „Cihangir halála nagyon mély depresszióba sodorta. Hezitálok, hogy meglátogassam-e.” Kopognak, Mihrimah érkezik: „Épp most találkoztam az unikahúgaimmal és az unokaöcsémmel. Milyen nagyok már! Hogy vagy?” Nurbanu: „Jól vagyok, köszönöm. Épp menni akartam hozzád, hogy részvétemet nyilvánítsam ki. Allah nyugosztalja Cihangirt!” Mihrimah: „Úgy legyen. Gyere hozzám később, de most hagyj magamra a bátyámmal.” Miután Nurbanu magukra hagyja, Selim: „Minden rendben, Mihrimah? Történt valami?” Mihrimah: „Már napok óta foglalkoztat… el sem tudom mondani… mert nem is akarok szembe nézni vele. Nagyurunk… milyen állapotban volt? Hogy birkózott meg Cihangir halálával? És Mustafa elvesztésének a fájdalmával?” Selim: „Összetört… Parancsot adott Mustafa bátyánk kivégzésére, és ha ez még nem lenne elég, még Cihangir is! Ő az, akinek a legnagyobb a fájdalma.” Mihrimah: „És Cihangir? Nagyon szenvedett a végén?” Selim: „Nem. Nem volt fájdalma. Az orvosok ópium szirupot adtak neki. Ezért. Bárcsak tehettem volna valamit, hogy mindezt megakadályozzam! Vagy te is engem akarsz hibáztatni, ahogy Beyazit teszi? A temetés előtt te is ezt üvöltötted… hogy bárcsak én haltam volna meg helyettük! Ráadásul, mindenki előtt! Ha ez így folytatódik, el kell beszélgessek vele.” Mihrimah: „Ne, Selim, ne tedd! Minden ellenére, Beyazit a régens. Nincs más választásod, tisztelned kell… legalább a pozícióját.”Rüstem egy őrtől: „Van híred Atmacáról?” Őr: „Sajnos, nincs Pasám. Talán bujkál, ezért nem találjuk.” Rüstem: „Vess be több embert! Valaki csak megtalálja ezt a kutyát!” Őr: „Nem valószínű, Pasa.” Rüstem: „Hogy érted ezt? Mit beszélsz?” Őr: „Megfenyegettek minket, hogy ne teljesítsük parancsaidat.” Rüstem: „Mit jelentsen ez? Ki volt az?!” Canfeda: „Figyelmeztetnünk kell Gazanfert! Ha valaki meglátja, vagy meghallja, hogy itt van… mindig vannak rossz szándékúak, akik szeretik összekuszálni a dolgokat! Itt minden falnak füle van!” Nurbanu: „Nos, senki sincs, aki láthatná, és ha csak nem olyan nagyon fontos, Gazanfer nem találkozna velem személyesen.” Ekkor Gazanfer pont „elkapja” őket. Egy levelet nyújt át úrnőjének. Nurbanu: „Mi ez?” Gazanfer: „Olvasd el, Szultánám és egyből megérted.” Ekkor visszajátsszák nekünk, hogy miután Lala átadja egy küldöncnek Beyazit Hurichihannak szóló levelét, a küldönc pénz fejében, Gazanfernek adja. Nurbanu gyorsan elolvassa: „Mi történt, és nekünk fogalmunk sem volt róla!” Mosolyogva Gazanfernek: „Szép munkát végeztél.” Gazanfer: „Nagyon jó, ha meg tudlak mosolyogtatni…” Nurbanu: „De még mennyire! Kérj, amit csak akarsz!” Gazanfer: „Nem kérek semmit, csak hogy a társaságodban lehessek, hogy szolgálni tudjalak.” Nurbanu: „Nagyszerű. Hamarosan nagy perpatvar lesz a palotában… így azok, akik Selimet hibáztatták, megfizetnek.”Rüstem Sokullunak: „Az az utasítást adtad a birodalmi őröknek, hogy ne teljesítsék parancsaimat?! Mi folyik itt, Sokullu?! Magyarázatot kérek!” Sokullu: „A dolgok megváltoztak, mint tudod… nem vagy már többé Nagy Vezír.” Rüstem: „Tudatában vagy annak, mit mondtál, ember?! Ki vagy te, hogy ilyen utasítást adsz?!” Sokullu: „Az utasítás nem tőlem származik… hanem Kara Ahmed Pasától. Őt nevezték ki helyedre. Én már említettem neki a szituációt… te úgyis csak ideiglenesen vagy itt.” Rüstem: „Ideiglenesen? Igen? És eljött a te időd… Ahmed Pasa árnyékában azt teheted, amit mindig is akartál. De ne feledd Sokullu, ez az állapot nem tart sokáig és ismét én leszek a Nagy Vezír!” Sokullu: „Remélhetőleg, Pasám. Én is ezt szeretném, de addig is elkerülhetetlen, hogy ne teljesítsem Kara Ahmed Pasa utasításait.” Rüstem: „Én Süleyman Szultán Han veje vagyok. Hürrem Szultána mögöttem áll, úgy ahogy Mihrimah Szultána is. Nem akarom őket bevonni ebbe a helyzetbe, de ha Ahmed Pasa mellé állsz, és az ő útját járod, életeddel fogsz fizetni. Megértettél?! Most parancsold meg, hogy fogják el Atmacát! Ha megteszed, amit mondok, és átadod nekem, talán elfelejtem ezt a tiszteletlenséget, amit az imént mutattál felém.”Mahidevran, Mihrünnissa és Fidan úton vannak a főváros felé. Fidan: „Még jó, hogy az orvosság segített neki elaludni!” Mahidevran: „Miféle szív képes feldolgozni ekkora fájdalmat? Először Mustafa, aztán Mehmet! És még mennyi áldozatot kell még hoznunk? Továbbra is folytasd a kezelését. Talán mire visszatér Algériába, már sokkal jobban lesz.” Fidan: „Neked ne adjak az orvosságból? Megnyugtatna mire Isztambulba érünk.”Selim eszik, mikor Nurbanu megérkezik. Mindenkit kiküld. Nurbanu: „Hercegem! Nem fogod elhinni, amit mondok! Beyazit Herceg feleségül vette Hurichihan Szultánát!” Selim: „Mit beszélsz? Hogy tudtad meg?” Átadja a levelet, és hozzáteszi: „Gazanfernek köszönhetjük! Nem akart ezzel zavarni, míg gyászolsz Cihangir Herceg miatt, ezért fordult hozzám.” Selim: „Nézd! Előbb várjuk meg, az anyám mit mond erre a levélre.” Nurbanu: „Nem, Hercegem. Ha Hürrem Szultánának adjuk a levelet, akkor megpróbálja majd elsimítani az ügyet. Főleg Mihrimah Szultána, aki bizonyára meg is akadályozná, hogy kitudódjon! Beyazit Herceg pedig valószínűleg tagadná. Azt mondaná, nem ő írta a levelet. Nem adhatjuk meg nekik ezt a lehetőséget!” Selim: „Úgy tűnik, forralod valamiben a fejed…” Nurbanu bólint.Nurbanu meghallja Gülfem és Fatma beszélgetését. Gülfem: „Hürrem bezárkózott Cihangir szobájába. Senkit sem látott attól a naptól fogva.” Fatma: „Ez a jutalma arra, amit Mustafával tett. Ezek igazságos napok. Remélem, hogy az elhunytak most megtalálják boldogságukat, amit ebben a világban nem sikerült nekik.” Nurbanu oda megy hozzájuk: „Nyugodjon békében Mustafa és Cihangir Herceg és az Úr óvja meg ezt a házat a további gyásztól.” Gülfem: „Úgy legyen.” Nurbanu meghajol, és távozik. Fatma: „Hogyhogy idejött hozzánk? Ez a nő maga a pusztítás, Gülfem. Ne is nézz a csinos arcára! Tisztában van azzal, hogy a hatalom egyensúlya változóban van.” Gülfem: „Kétlem, hogy valaha is megtagadja Hürrem Szultána parancsát.” Fatma: „Soha nem lehetsz biztos benne.”Egy aga érkezik Ebu Suud levelével, melyben részvétét fejezi ki, és hogy őt is mélyen lesújtja Cihangir halála. Beyazit: „Továbbítsd Ebu Suud Efendinek üdvözletemet és legmélyebb tiszteletemet.” Az aga távozik, és Beyazit egyedül marad Selimmel. Selim: „Megparancsoltad, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre Mustafa és Cihangir nevében. Miért?” Beyazit: „Mindkettő azonos szinten állt a szívemben. A fájdalom is azonos, amit érzek. És így láttam jónak. Nem akarlak hibáztatni semmiért.” Selim: „Te, a fájdalmad és kegyelem!” Beyazit: „Kegyelem? Két bátyám miatt szenvedek, Selim! Egy apró kegyelem nem maradt bennem! Még mindig nem érted?” Selim távozik.
Mihrimah a lányával Hürrem szobájában vannak. Fahriye érkezik, hogy bejelentse, Nurbanu szeretne bejönni. Mihrimah engedélyezi. Nurbanu: „Csak azon tűnődtem, hogy Hürrem Szultána vajon jól van-e, hiszen a hallban sem jelent meg és a Háremben is az állapotáról beszélnek. A fájdalmáról, a gyászáról úgy beszélnek, mintha örülnének neki. Talán Hürrem Szultánának meg kellene jelennie.” Mihrimah: „Ez nem olyan egyszerű. Ő most egy anya, aki az egyik fiát elvesztette. És ha Selim és Beyazit nem harcolnának egymással, talán még békét is találna. Minden Selimen múlik persze.” Nurbanu: „Nem értem, Szultánám.” Mihrimah: „Beyazit lobbanékony. Selim mindig talál valamit, hogy heccelje.” Nurbanu: „Hürrem Szultána a támogatásáról biztosította, hogy nem kell egyedül végigjárnia útját. Vagy te nem ugyanazon a véleményen vagy, mint az anyád, Szultánám?” Mihrimah: „Hogy merészelsz?! Magyarázatot kellene adnom?!” Nurbanu: „Soha, Szultánám.” Mihrimah: „Látom, elkezdtél kombinálni a csinos kis fejedben! Légy óvatos, Asszony! Ne avatkozz bele olyanba, amihez semmi közöd! Te csak tedd a kötelességed! Foglalkozz a gyermekeiddel! Tedd Selimet boldoggá, ennyi elég! A gyásznak vége. Itt az ideje, hogy az anyám kijöjjön abból a szobából!”
2.rész
Süleyman cellájában elaludt, mikor az orvos lép be hozzá: „Nagyuram! Letelt a 40 nap.” Süleyman még utolsó alkalommal körülnéz, majd távozik.
Mihrimah megkéri két fivérét, várakozzanak Cihangir szobája előtt. Mihrimah belép a szobába: „Anya, tudom, hogy amit most mondani fogok, lényegtelen… Életünk hátralévő részében, cipelnünk kell ezt a fájdalmat. De két fiad és gyámoltalan lányod rád vár… hiányzol… Nincs más választásod, minthogy értünk élj!” Behívja testvéreit, majd mindannyian átölelik egymást, pont úgy, mikor még kicsit voltak.
Süleymant bejelentik. Odalép Karához: „Készülődj! Amasyába megyünk.”
Mahidevran megérkezik Isztambulba. Üdvözlés után bemutatja Mihrünnissát: „Algériába fog menni, de addig is itt marad velem.” Gülfem: „Allah adjon nektek erőt!” Mahidevran: „Éppen hogy csak lélegzem. Ahogy én égek, úgy égjenek ők is! Amíg nem veri meg őket is Allah, addig nem tudok aludni, de meghalni sem.” Fatma: „Ez már elkezdődött. Rüstemet visszaléptették és Hürremre Allah a legnagyobb büntetést szabta, elvesztette az egyik fiát.” Mihrünnissa: „Mi van Süleyman Szultánnal? Nem ő volt, aki kivégeztette Mustafát és Cihangirt?” Fatma. „Térj észhez! Hogy merészelsz így beszélni az Ottomán Dinasztia egy tagjáról? Senki tettei nem maradnak büntetlenül. Ha nem ezen a világon, akkor a másikon. Amíg el nem készülnek szobáitokkal, maradhattok velem.”
Sümbül: „Szultánám! Mahidevran Szultána megérkezett a palotába.” Mihrimah: „Mit keres itt?!” Sümbül: „Mustafa Herceg felesége is itt van. Minden bizonnyal Fatma Szultána hívta őket meg, máskülönben nem tudtak volna még belépni sem.” Mihrimah: „Ez volt az utolsó. Biztos azért jöttek, hogy az anyámat hibáztassák.” Sümbül: „Én nem mondtam még meg Hürrem Szultánának! Attól tartok, hogy még rosszabb állapotba kerül. Amúgy sincs túl jól.”
Késő este van. Hürrem még mindig Cihangir szobájában van. Talál egy levelet, elolvassa: „Ha egy nap fájdalom törne rád, ne Allahhoz fordulj segítségért, hanem fordulj a fájdalomhoz, és mondd azt, hogy nagyszerű Istenem van!” Nem sokkal később, Hürrem kijön a szobából. Sümbül jelenti be érkezését. Megérkezik a Hárembe, ahol szembe kerül Mahidevrannal. Közben Mihrünnissa egy tőrt vesz elő ládájából. Kimegy a folyosóra. Eléri a Háremet: „Hürrem Szultána!” Mihrimah: „Anya, menjünk innen!” De Hürrem int mindenkinek, hogy hagyják beszélni. Mihrünnissa: „Szívemben kialudt a fény, Szultánám… Elvetted tőlem szívem választottját, a Hercegemet. Teljes sötétségbe temetett el a fájdalom. Ahogy a véres óceánba fojtottak bele, fiam, Mehmet fogta a kezem. Segített elviselni a szomorúságot és a mély gyászt. Függtem tőle, ragaszkodtam hozzá… De te, Szultánám… őt is elvetted tőlem… Amíg mellettem volt, halvány reménysugár maradt még az életben… újra csicseregtek a madarak és nyíltak a hegyekben a virágok… a rózsák illata mindent körülölelt, mint ahogy most a vér szaga! Te, Szultánám, megváltoztattad az évszakot az életemben! Te indítottad ezt a telet… A forgószél soha nem fog csillapodni! Felkap és mindenen végigsöpör! Mindenkit a saját sorsa felé cipel! Az én telemnek vége, Szultánám. De a tied most kezdődik.” Fogja a tőrt, és a saját nyakához szegezi. Majd egy határozott mozdulattal, elvágja a torkát.
Süleyman megérkezik Amasyába. Nem szól egy szót se senkihez. Belép a palotába, ahol Mustafa, Mahidevran és gyerekhangot hall. Belép Mustafa szobájába. Az ágyon talál egy tekercset. Elkezdi olvasni: „Segítség! Segítség! A világ e felét lerombolták! A halál angyalai magukkal ragadták Mustafa Hant! Egy nagyszerű embert távolítottak el! Óriási nagy fájdalmat ékeltek be a nagyság és az Oszmán Birodalom közé!” Süleyman: „Lokman Aga! Szólj Taslicalinak, hogy kéretem!”Zal: „Mire vársz?” Nem jön válasz. „Kérdeztem valamit!” Yahya: „Nem felelek egy olyan kutyának, mint te.” Zal: „Vigyázz a szavaidra, Yahya! Ne feledd, nem parancsolhatsz többé, és pozíciódat is elvesszük! Téged is elküldhetlek a pokolba, mint Atmacát!” Lokman ekkor érkezik: „Yaya Bey, az Uralkodó látni kíván. Vigyázz arra, hogy viselkedsz! A Szultán nagyon érzékeny mostanában… természetesen, ha meg akarod tartani a fejed!” Yahya: „Ha Mustafa Hercegre gondolok, túl nagy ára lenne, ha a fejemmel fizetnék érte?”Yahya belép a szobába. Süleyman: „Ezt te írtad?” Yahya bólint: „Arra elegendő, hogy ha valaki elolvassa, csillapítsa vele fájdalmát. Nem tudom, Nagyuram, de bennem ennyi erő maradt, hogy ezt megírjam… Fejet hajtok parancsod előtt. Nem az a sors adatott, hogy katonaként essek el. Így az a kívánságom, hogy költőként haljak meg.” Süleyman: „Írásod nagyon hatásos. Remekül írsz. Úgy tűnik, ez a te utad. Nem tudom, hogyan és mikor veszi el az Úr az életed… de költőként fogsz meghalni. Amíg én élek, senki sem hibáztathat ezért a dicshimnuszért és senki sem büntethet meg érte. Most pedig, menj utadra és ne kerülj többé a szemem elé.” Yahyát meglepik ezek a szavak, de legalább életben maradhatott! Isten veled Taslicali Yahya Bey!
Fatma és Melek a palotán kívül. Melek: „Az emberek nagyon dühösek. Allah óvjon minket! Miért kellett kijönnünk?” Fatma: „Az emberek tudják, mi történt. Nem fognak bántani. Mahidevrannak vissza kell térnie. Megijeszt az állapota. Azt akarom, hogy fejezze be a sírást… ha lehetséges. Remélhetőleg, tudok egy kis friss vizet önteni fájó szívébe.” Melek: „Mégis hogy, Szultánám?” Fatma: „Várj itt.” Fatma tovább megy… Atmacával találkozik: „Szultánám! Már olyan sok idő telt el!”
Rüstem alszik. Mihrimah megy be hozzá, mire felriad tőrével a kezében. Mihrimah: „Rüstem! Most már a tőröddel együtt alszol?! Miközben annyi őr áll az ajtóban?!” Rüstem: „Hogy ki a hűséges, és ki az áruló, nehéz megmondani. Nem vagyok sehol sem biztonságban, Mihrimah. Hogy van Hürrem Szultána?” Mihrimah: „Jobban. Értem, és a bátyáim érdekében megpróbálja összeszedni magát. Remélem, Selim és Beyazit békében maradnak, és így nem esik vissza az állapota. Már csak ők ketten maradtak. Nem fognak harcolni egymással! Kell, hogy legyen más út!” Rüstem: „Nincs más út, Mihrimah. Az út végén a sír van. Az út végén a halál van. Egyik elesik, a másik talpon marad. Az egyik Ábel, a másik Káin. Az idő majd megmondja, melyik fog győzedelmeskedni.”
Atmaca: „Szóval ez azt jelenti, Mihrünnissa Asszony nem bírta tovább. Nyugodjék békében.” Fatma: „Mahidevran Szultána nagyon nincs jól… de legalább erőt merít a fájdalmából. Nagyon nagy a vágya a bosszúra.” Atmaca: „Emiatt már amúgy is találkozni akartam veled. Mint tudod, Rüstem visszatért a palotába. Van híred férjedről, Ahmed Pasáról? Mostanra már el kellett volna küldeniük Rüstemet jó messzire.” Fatma: „Biztos Sokullu akadályozta meg. De mi haszna? Ahmed Pasa előbb vagy utóbb megérkezik a fővárosba, és megteszi a szükséges lépéseket. Szultánunk meg Amasyában van.” Atmaca: „Amasyában? Miért?” Fatma: „Ki tudja? Talán el akart búcsúzni a fiától. Most mennem kell. Még készülnöm kell Ahmed Pasa érkezésére. Ha történik valami, üzenj az új Kerti Palotába. Majd ott találkozunk.”
3.rész
Beyazit Lalával van, mikor kopognak, Kara érkezik. Beyazit: „Üdvözöllek a fővárosban, Ahmed Pasa! Nem mindenkit jelöl ki az Uralkodó a Nagy Vezíri posztra! Gratulálok neked. Hiszem, hogy méltóképpen ellátod e pozíció feladatait.” Kara: „Megtisztelsz. E szavakkal nagy boldoggá tetted Ahmed szolgádat.” Beyazit: „Nagyszerű! Milyen híreket hoztál? Beszélj!” Kara: „Éppen a tárgyalások közepén tartunk a Safavidokkal. Tahmasp komoly engedményeket hajlandó megtenni a béke érdekében.” Beyazit: „Háború? Ez a harc, te is jól tudod azért indult, hogy Mustafa Herceget megöljék, nem Tahmasp ellen irányult! Hogy van a Szultán?” Kara: „Nagyon gyötrelmes napokon ment keresztül. De most már jobban van. Az egészsége is rendben. Személyesen említettem neki, milyen nagyszerűen végezted kötelességed régensként. Nagyon elégedetten fogadta.” Beyazit: „Tud a lázadásról Anadoluban, igaz?” Kara: „Több tartományba eljutott a hír. A bégek majd elintézik. Ezek a lázadások különben sem súlyosak, azonban, ami Rumelinél történik, még fejfájásra adhat okot. Egy szélhámos tűnt fel Selanik térségében, aki katonákat próbál toborozni. Azt mondják, számuk már el is érte az ötezret. Egy szélhámos. Azt mondják, ő egy átlagos janicsár, aki nagyon hasonlít Mustafára. És az árulók, akik bedőlnek neki, csatlakoznak hozzá.” Beyazit: „Mit tanácsolsz?” Kara: „El kell fojtanunk a tüzet, mielőbb nagyobb lesz. Azonnal kivizsgálom az ügyet, és értesítelek.” Beyazit: „Nagyszerű. Most elmehetsz.”Lala aggódva figyeli az eseményeket. Miután Kara távozott: „Oh, Allah! Hercegem! Légy óvatos, hogy mit mondasz! Igaz, hogy Ahmed Pasa Mustafa Herceg barátja volt, de most nagyon nehéz megmondani, hogy kinek az oldalán áll. Szavaid a Szultán füléig is elérhetnek! Allah bocsássa meg! Ebben az időszakban, nem nyilvánvaló ki a barát és ki az ellenség!” Beyazit bólint.
Hürrem nagy csendben van. Mihrimah: „Anya! Ugye most Mihrünnissára gondolsz?” Hürrem: „Mahidevran még a palotában van?” Mihrimah: „Az incidens után az ispotályba vitték. Ott volt egy ideig. Teljesen megzavarodott. Fatma Szultána közbeavatkozott. A szobájába vitette. Most ott alszik nála.” Hürrem: „Már rég el kellett volna mennie… Csak azért maradt, hogy engem bosszantson.” Mihrimah: „Felejtsd el, anya, felejtsd el! Nézz inkább a jövőbe! Nagy veszélynek vagyunk kitéve. Ahmed Pasa megérkezett. Fatma Szultánával van. Nem fog minket békén hagyni. Rüstem Pasának vissza kell térnie a pozíciójába.” Hürrem: „Mihrimah! Ahmed Pasa az állam egyik tiszteletreméltó alakja! És azért, mert Fatma Szultána hozzáment, még nem változtat a tényeken! Amíg nem árt nekünk, nem teszek ellene semmit.” Mihrimah: „Akkor mi lesz Rüstemmel?” Hürrem: „Várunk, Mihrimah. Nem akarok harcolni. Már kemény küzdelmeken vagyok túl. Nagyon elfáradtam… te vagy a legnagyobb megmondhatója ennek!”
Lala a kertben van, mikor Hurichihan kocsija megérkezik. Hurichihan az egyik agának: „Szólj Fatma Szultánának és Beyazit Hercegnek, hogy megérkeztem!” Lala nagyon meglepődik: „Szultánám! Mit csinálsz itt? Hogy-hogy idejöttél?” Hurichihan: „Úgy tűnik, nem hallottad. A Hercegem meghívott! Azt írta, hogy maga mellett szeretne tudni. Ahogy tudtam, jöttem is!”
Nurbanu csodálja magát a tükörben, mikor Canfeda érkezik. Nurbanu: „Nemsokára megyek. A gyerekek alszanak már?” Canfeda: „Alszanak, Szultánám. Hurichihan Szultána itt van! Láttam, mikor megérkezett!” Nurbanu: „Végre! Tartsd rajta a szemed!” Nurbanu mögött meglátjuk Selimet: „Nagyon boldog vagy!” Nurbanu: „Canfeda most szólt, hogy Hurichihan megérkezett. Nem lennék most Beyazit Herceg helyében!”
Fatma: „Jó reggelt!” Kara: „Hiányoztak már azok a reggelek, mikor melletted ébredek fel.” Fatma: „Nekem az éjszakák hiányoztak, amiket együtt töltöttünk. Annyi idő után most ébredtem fel boldogan… Nagyon megörültem, hogy a Szultán téged jelölt ki Nagy Vezírnek. De ugyanakkor szomorú is… Mert tudod, mostantól veszélyben van az életed…” Kara: „Ne aggódj! Felkészültem rá… kikényszerítettem egy ígéretet a Szultántól.” Fatma: „Hű vagy a nevedhez. De ne bízz benne túlzottan… Légy óvatos! Aki a saját fiát képes megöletni, nem fog megkönyörülni rajtad, akármit is mondasz. Ez az időszak most nem az az időszak, mikor az győz, aki megérdemli. Rüstem nem fog nyugton maradni. Vissza akarja kapni régi pozícióját.” Kara: „Igazad van. Buknia kell, hogy soha ne tudjon felállni.” Fatma: „Először tőle kell megszabadulnunk, mindörökre. Minden egyes levegővétele zsarnokság azokra nézve, akik szerették Mustafa Herceget.” Kara: „Úgy látom, valamit forralsz a fejedben.” Fatma: „Tulajdonképpen, minden mindennel összefügg. Most Beyazit a trón legnagyobb várományosa. Ő az aktuális növendék Hürrem szemében. Allah bocsássa meg, de ha Szultánnal történik valami, ő veszi át a helyét. És így Hürrem és Beyazit uralkodása megkezdődik. És Rüstem azonnal elfoglalja helyét mellettük. Habár, az is igaz, hogy Selim mindenkivel három lépés távolságot tart. Ne figyelj arra, hogy ha meghitt hangulatban találod Hürremmel. Az mind hazugság. Ha befolyásunk alá tudjuk venni, ha Selim mellé állunk, akkor fájdalmat tudunk okozni Hürremnek.”
Beyazithoz bejelentik Hurichihant. A lány boldogan lép be, de csak haragot kap vissza. Beyazit: „Miért jöttél, Hurichihan?! Ráadásul, és azt parancsoltam, hogy maradj Kutahyában!” Hurichihan: „Mit mondasz, Beyazit? Levelet írtál nekem, hogy jöjjek, most meg leszidsz, mert itt vagyok?” Beyazit: „Milyen levélről beszélsz?!” Előveszi neki a levelet. Hurichihan: „Nincs jogod velem kiabálni. Nem azért jöttem, hogy ezt hallgassam.” Beyazit: „Nem én írtam ezt a levelet… ez nem az én levelem.” Ekkor lép be a szobába Hürrem: „Hurichihan?! Miért vagy itt?!” Beyazit: „Hurichihan nem tehet róla. Valaki játszik velünk.”
Nurbanu és Selim a kertben sétálnak. Selim: „Beyazitot sokkolni fogja, mikor meglátja Hurichihant!. Azon lesz, mitévő legyen.” Nurbanu: „Hamarosan megtudjuk a híreket.” Gazanfer lép hozzájuk: „Ahmed Pasa Nagy Vezír szeretne látni téged, Hercegem.” Selim: „Miről van szó?” Gazanfer: „Nem tudom. Hívassam én ide őt?” Selim: „Nem. Várhat. Majd én megyek hozzá.”Nurbanu: „Mit akarhat tőled?” Selim: „A háború alatt együtt voltunk. Közel kerültünk egymáshoz. Ha választanom kéne, én inkább Karát szeretném Nagy Vezírnek, mint Rüstemet.” Nurbanu: „Jó dolognak tartom az új Nagy Vezírrel foglalkozni. Lehet, hogy keresi majd veled a megállapodás lehetőségét.” Selim: „Lehetséges. Ismeretes, hogy Kara sem tiszteli Rüstemet, mint ahogy én sem.”
Amasyában Süleyman az osztrák követet, Augier Ghislain de Busbecqet fogadja. Busbecq: „Törökök nagy Királya! Azért jöttem, hogy üdvözöljem Méltóságos Süleyman Szultánt és hogy Ferdinánd Király béke üzenetét tolmácsoljam. Ha elfogadnád ajándékainkat, nagyon boldoggá tennél minket.” Pasa: „Mi királyod kívánsága a fenséges Süleyman Szultántól?” Busbecq: „Ha Méltóságod engedélyezné Erdély feletti jogainkat, nagyon hálásak lennénk. Viszonoznánk is minden évben egy szép összeggel.” Pasa: „Néhány évvel ezelőtt erőitekkel bemeneteltetek Erdélybe, azonban nem tudtátok meghódítani. Valóban úgy gondoljátok, hogy ajándékokkal megkaphatjátok, amit háborúval nem sikerült?” Süleyman: „Először térjetek vissza Magyarország területére, amit Szapolyaitól kebeleztetek el. Mit írt a királyotok a levélben?” Busbecq: „Királyunk évszázadokon keresztül tartó békét kíván. És, hogy ez létre jöhessen, azt kívánja, hogy erőitek ne lépjenek be országunk területére többé.” Süleyman: „Jó. Amíg Ausztria nem tér vissza azokra a területekre, melyeket már bekebelezett, addig nem lesz se béke, se nyugalom. Tehát kimondom: hat hónap békességet kaptok, hogy felélénküljetek. Ez alatt a hat hónap alatt seregeim nem lépnek Ausztria területére.” Süleyman távozik. Pasa: „Szultánunk adományozó kedvében van ma.”
4.rész
Selim találkozik Karával. Üdvözlés után Selim: „A hadjárat eléggé hosszú és fárasztó volt.” Kara: „Igen, Hercegem. Sikerült egy egyezménnyel lezárni. A Szultán utána Amasyába utazott, és onnan fog visszatérni.” Selim: „Jelenléted nagy megnyugvással tölt el bennünket. A Szultán is és én is elégedettek vagyunk veled.” Kara: „Megtisztelsz, Hercegem.” Selim: „Az az érzésem, hogy mi ketten nagyon jól megleszünk. Remélem, nem tévedek.” Kara: „Nem. Az utolsó incidensekből mindannyiunknak tanulnunk kell. Mint ennek a Dinasztiának egy államférfija, a Szultánhoz hű, méltó és érett Herceget látok benned.” Selim: „Örülök, hogy így gondolod.” Kara: „Csakhogy ez nem ennyire egyszerű… Beyazit Herceg nagyon kemény ellenfél. Ki kell használnod minden lehetőséget, hogy előrébb tudj kerülni.” Selim: „Milyen lehetőségekről beszélsz, Pasa?” Kara: „Van egy szélhámos Rumeliben, Mustafának hívják. Azt mondja magáról, hogy ő Mustafa Herceg, és hogy nem halt meg. Nagy erő gyűlhet köré. A Szultán elrendelte, hogy állítsuk meg ezt az embert. Régensként ez a feladat Beyazit kötelessége.” Selim: „Mire gondolsz,” Kara: „Ez a lázadás teszt lehet Beyazit számára. Te is tudod, Beyazit Herceg mennyire érzékeny. Az érzelmei irányítják.” Selim: „Beyazit hirtelen izgatott tud lenni. Gondolkodás nélkül cselekszik. Én meg legalább negyvenszer meggondolom, mielőtt lépek. Én így cselekszem.” Kara: „És ez természetesen a legfontosabb jellemvonása egy hercegnek.”
Fatma üdvözli Hurichihant: „Miért jöttél? És miért nem értesítettél előre?” Hurichihan: „Azért jöttem, hogy részvétemet fejezzem ki. És én sem vagyok boldog, hogy látlak.” Fatma: „Nekem hiányoztál. Csomó mindenről beszélnünk kell.” Hurichihan: „Hát, persze. De előbb meg kell, kérjelek, hogy hagyj magamra. Hosszú volt az út, pihennem kell egy kicsit. De mielőtt még túl késő lenne, szeretném meglátogatni Mahidevran Szultánát.” Fatma: „Természetesen, ahogy jónak látod.” Mikor egyedül marad Melekkel: „Hurichihan valami rosszban sántikál. Figyeld csak meg!”
Hürrem Beyazitnak: „Ha Hurichihan tudja tartani a száját, akkor senki sem fog gyanakodni. Azt fogják hinni, hogy Fatma Szultánát jött meglátogatni. Ha akár egyetlen ember is rájön, akkor mindenki megtudja, hogy elvetted feleségül. És a hír azonnal a Szultán fülébe jut! Éppen ezért, csendben kell maradnunk. Hurichihannak vissza kell térnie Kutahyába, amint lehetséges!” Beyazit. „Hogy találod meg, és veszed rá azt az embert, aki a levelet írta, hogy maradjon csendben?” Hürrem: „Feltételezem, ha Rüstem és Mihrimah erről beszélgettek, akkor valaki kihallgathatta őket. Lala Mustafa nem tehette?” Beyazit: „Nem tartom elképzelhetőnek. Nem merné. Ráadásul, ő volt az, aki figyelmeztetett, hogy tartsam ott Kutahyában. Az ő javaslatára írtam a levelet, hogy maradjon ott.” Hürrem: „Úgy tűnik, valaki ellopta ezt a levelet.” Beyazit: „Selim!” Hürrem: „Lehetetlen! Ha ő lett volna, rögtön hozzám fordul!” Beyazit: „Ne légy ebben ennyire biztos, anyám. Mindent el tudok róla képzelni!” Hürrem: „Hinned kell neki! És el kell felejtened ezt az egész ellenségeskedést a bátyáddal!”
Nurbanu: „Hürrem Szultána el akarja titkolni ezt az egész ügyet Beyazit Herceggel és Hurichihan Szultánával.” Selim nevet egyet: „Ez lehetetlen! Ebben a percben biztos azon tanakodnak, mi tévők legyenek.” Nurbanu: „Meg kellene mutatnunk a levelet a Szultánnak amilyen gyorsan csak lehet!” Selim: „Nem. Nem szabad megtudnia, hogy tőlem ered az egész. Viszont nem vagyok abban biztos, hogy ilyen módon kellene Beyazit ellen lépést tennünk.” Nurbanu: „Most nem szabad veszítenünk. Főleg, hogy te vagy fölényben. Az Uralkodó a szemed előtt ölte meg egyik gyerekét, a másikat pedig a mély fájdalom vitt el… Egyetértek Mihrünnissa Szultánával. Jól tette, amit tett. Ha veled történne valami, én is ugyanezt tenném.”
Hürrem Fahriyének: „Tartsd Hurichihan Szultánán a szemed. Ha valami rosszban sántikálna, akadályozd meg!” Ahogy halad végig a folyosón, Mahidevran jön vele szembe: „Hürrem, még nincs vége! Annyira megátkoztalak, hogy Urunk megkóstoltatta veled, milyen még egy gyermeket elveszíteni! A Pokolban fogsz elégni! A Pokolban a helyed!” Ekkor megpróbálja megfojtani Hürremet. Sümbül érkezik. Megpróbálja őket szétszedni. Mahidevran: „Allah megbüntetett téged! Imádott Szultánod a saját gyerekének a gyilkosa!!! Hallasz engem?! Hallasz?!”
Sümbül: „Most nagyon boldog lehetsz! Itt az alkalom az ünneplésre!” Sokullu: „Soha, valamit félreértettél.” Szólnak, hogy Rüstemet már várja a Nagy Vezír. Rüstem belép a Divánba, majd azt mondja: „Mi van, Pasa? Látni akartál?” Kara: „A Nagy Vezír előtt állsz. Tiszteletlenséged fájdalmas büntetéssel járhat.” Rüstem: „Úgy tűnik, ellenségednek tartasz.” Kara: „Már így is elég ellenséged van. Talán nem kellene engem is rátenned erre a listára. Most fogd a cuccaidat, és hagyd el a Palotát.” Rüstem: „Tudatában vagy annak, mit beszélsz? Hogy merészeled?” Kara: „Megszeged a parancsomat?” Rüstem: „Nem, sosem merném… De a régens és a Szultánánk azt akarja, hogy itt maradjak.” Kara: „Az a fontos, hogy a Szultán mit akar. Amíg meg nem érkezik, addig távol tartod magad a Palotától, mivel nincs itt semmi ügyed. Most menj magadtól, vagy utasítom az agákat, hogy dobjanak ki.” Rüstem. „Az a pozíció, melyet most elfoglalsz, az az én pozícióm! Ma vagy holnap visszakerülök ide, és az lesz az első dolgom, hogy lefejezzelek!” Kara közelebb lép: „Ne tegyél nagy kijelentéseket. Jobb, ha tudod: én is lefejeztethetlek, ha akarom. Most tűnj a szemem elől! Nem akarlak többé látni!”
Mahidevran indulásra készen. Fatma: „Szerettem volna, ha maradsz még egy kicsit, de talán jobb is így neked, távol a palotától.” Mahidevran: „Igazad van. A legjobb, ha Bursába megyek, ahol a fiam is nyugszik.” Gülfem: „Vigyázz Nergisshahra. Ő az egyetlen vigaszunk. Ő mindig segíteni fog neked.” Mustafa sírjára egy ládányi pénzt ajándékoznak. Mahidevran átöleli Fatmát: „Átkaim nem hagyják nyugodni Hürremet. Te meg ne hagyd abba, bármit is tudsz tenni.” Gülfem: „Biztonságos utat kívánok!” Mahidevran még egy utolsó pillantást vet a palotára, melynek a teraszán meglátja Hürremet és Mihrimaht, találkozik a tekintetük, majd beszáll kocsijába és távozik.Mihrimah: „Az egész Hárem az ő átkairól beszél.” Hürrem: „Nem kéne mindent elhinned. Az első nap óta, hogy a palotába jöttem, ez megy. Mahidevrannak sosem volt egy jó imája. Most távozik. És lehetetlen, hogy még egyszer visszajöjjön.” Mihrimah: „Hallottad, hogy mi történt Rüstem Pasával?” Hürrem: „Később Mihrimah.” Mihrimah távozik, és Sümbül lép közelebb: „Már elég hosszú ideje nem írt levelet a Szultán. Nem akarsz kérdezni hogyléte felől?” Hürrem: „Sem én nem vagyok olyan állapotban, hogy levelet írjak neki, sem ő nincs abban az állapotban, hogy válaszoljon nekem. Azzal, hogy parancsba adta a fia halálát, tűzbe tette a kezét. Kitépte saját máját és az asztalra tette! Cihangir elment. Semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Sem nekem, sem neki.” Sümbül: „De végül úgyis a szerelem kerekedik felül…”
Beyazit a teraszon ül, mikor Rüstem Pasát jelenti be az aga. Rüstem: „Hercegem, Kara megparancsolta, hogy hagyjam el a palotát.” Beyazit: „Tudok róla.” Rüstem: „De engedélyezned kell. És ha kiteszem innen a lábam, akkor az árulók elkapnak!” Beyazit: „Ez a Szultán akarata. Talán, még mindig mérges rád. És amíg ez így van, jobb, ha nem teszed még rosszabbá helyzeted. Ne aggódj. Még több katonát rendelek melléd, hogy megvédjen.”
A Háremben a lányok Hurichihanról pletykálkodnak. A Szultána ezt meghallja: „Miről beszéltek? Mondjátok!” Nem válaszolnak, viszont folytatják, hogy Hurichihan és Beyazit összeházasodtak. Aztán Nurbanut látjuk meg: „Gratulálok Canfeda! Lássuk, hogy próbálják ezek után eltitkolni!”
Fatma Melekhez: „Most nézd meg Hurichihanékat!” Melek: „Nem is értem, hogy tudták ennyi ideig titokban tartani!” Fatma: „Biztos Beyazit döntötte el, hogy titokban tartják. És persze féltek attól, hogy bajba kerülnek. Vajon ki fedte fel ezt a titkot?”
Mihrimah búcsúzkodik Rüstemtől: „Nem akartam, hogy ez legyen. Az anyám is tehetetlen.” Rüstem: „Biztos vagyok benne, hogy így van.” Sinan érkezik: „Elkészültünk. Hoztam a saját őreimet is. Plusz még ott vannak azok, akiket Beyazit Herceg rendelt melléd.” Rüstem: „Köszönöm. Jelenléted erőt ad nekem.” Sinan: „Kint várlak.” Rüstem: „Hürrem Szultána most már nem fog tisztán gondolkodni. Bármit is kell tennünk, azt tegyük meg most. Ne feledd! Ha nem kerülök vissza a Nagy Vezíri posztra, Beyazit nem tud trónra kerülni! Sokulluban sem bízhatsz többé, mert ő most már Kara Ahmed Pasa szárnyai alá került!” Mihrimah: „Ők voltak, akik idehozatták Hurichihant?” Rüstem: „Bármire képesek! Ne légy szomorú. Amíg élek, senki sem bánthatja az én családomat!” Rüstem még egy utolsó pillantást vet nejére, és beszáll kocsijába.
5.rész
Fatma: „Miért titkoltad el előttem, hogy hozzámentél Beyazithoz? A háremhölgyektől kell megtudnom?!” Hurichihan: „Ez azt jelenti, kiderült.” Fatma: „Hurichihan!” Hurichihan: „Beyazit akarta! És igaza volt! Bármit megtennék, hogy megvédjem.” Fatma: „Hürrem dühe nem jelent neked semmit?” Hurichihan: „Hürrem Szultána már amúgy is tudta. Már évek óta tudja. Épp úgy, mint én, a Hercegünk kedvéért ő sem mondott semmit.” Kopognak, Melek jön: „Megtudtam, ki leplezte le a házasságot. Canfeda, Nurbanu Szultána kalfája.” Hurichihan: „Engedelmeddel…” És elrohan… egyenesen Nurbanuhoz: „Nurbanu Asszony! Azonnal gyere ide!” Nurbanu: „Valami történt, Szultánám?” Hurichihan: „Ki vagy te?! Ki vagy te, hogy pletykálkodsz rólam?! Tudd, hol a határ!!!” Nurbanu: „Nurbanu a nevem… Nurbanu Szultána. Selim Herceg kedvence vagyok. Négy gyermekének az édesanyja. Nem beszélhetsz így velem.” Hurichihan: „Tudd, hol a helyed!!! Ha 14 gyermeked lenne, az sem számítana!!! Te egy szolga vagy! És ezen semmi sem változtat!!! Most pedig, magyarázatot kérek!!!” Nurbanu: „Nem tudom, miről beszélsz, Szultánám. Én nem pletykálkodtam senkiről és nem is fogok. Ha a rólad szóló hírekre célzol… én is hallottam. Igazság szerint, ez egy jó nagy botrány. Remélhetőleg, nem jut el a Szultán füléig!” Hurichihan pofon vágja: „Arcátlan!!! Ki vagy te, hogy ilyen hangon beszélsz velem?!!!” Fatma ekkor érkezik: „Hurichihan!!! Elég!” Hurichihan: „De Szultánám…” Fatma. „Térj vissza a szobádba, Hurichihan. Ti meg, foglalkozzatok a saját dolgotokkal! Jól vagy? Ne is foglalkozz vele. Tudom, hogy semmi közöd ehhez. Különben is, honnan tudhattad volna? Nagyon érzékeny. Azt sem tudja, mit csinál. Te is térj vissza a szobádba.” Nurbanu Canfedának: „Ez a nő nagyon megbánja, mit tett! Megmutatom neki!”
Rüstem és testvére megérkezett a vadászházba. Sinan megmutatja neki lakrészét: „Ha szükséged van valamire, csak szólj az agáknak.” Rüstem: „Nézz csak rám!” Ekkor meglátjuk, hogy Atmaca egy rejtekhelyre bújt. Rüstem vizet önt magának, mikor Atmaca rátámad. Rüstem: „A saját kezemmel tépem ki a májadat!” Atmaca: „Nincs hely, ahová elbújhatsz előlem!” Rüstem: „Nincs itt többé a Herceged!” Harcolnak egymással, végül már sikerülne is elmenekülnie, de Atmaca utánaszól: „Rüstem! A testvéred! Dobd el a kardod!” Foglyul ejtette Sinant. Rüstem szól a katonáinak: „Dobjátok el!” Atmaca: „Menjetek az útból!” Rüstem: „Utat nekik!” Atmaca kivonszolja Sinant a házból, a többiek követik. Atmaca Sinannak: „A múltkor a bátyád kiadott téged, de te ismét megbíztál benne. Védted a hátát, de hibát követtél el. Mondd meg az embereidnek, dobják el fegyvereiket.” Rüstem: „Letenni!”
Közben Beyazit Selimhez siet: „Először elloptad a levelet, majd írtál egy másikat Kutahyába! És most, bejelentetted mindenki előtt! Ne is tagadd!” Selim: „Ha a házasságodra célzol Hurichihannal, akkor arról én is hallottam. Nagy hibát követtél el, de felesleges engem hibáztatnod. Úgy tűnik, nem csak én vagyok az egyetlen ellenséged.” Beyazit: „Hazudsz!” Hürrem ekkor lép be a szobába.
Rüstem: „Atmaca! Engedd el a testvérem!” Atmaca: „Nagyon figyelj… ez a halál a te lelkeden szárad!” Ezzel bárdjával elvágja Sinan torkát, majd Hussain Cavush emberei fedezve őt, el tud menekülni. Rüstem karjába veszi testvérét, és úgy siratja.
Beyazit: „Ahogy feltételeztem! Selim volt az, aki kihirdette a világnak, hogy feleségül vettem Hurichihant. Mondtam neked!” Hürrem Selimnek: „Testvéred hibázott. Erről én is tudtam. De hogy voltál képes ilyen módon felfedni a titkát? Ő nem az ellenséged!” Selim: „Szóval, tudtál róla, és eltitkoltad, igen?!” Hürrem: „Mustafa Herceg is elkövette ezt a hibát. Láthattad, mi lett a vége. Hát, nem érted, mit tettem?!” Selim: „Egy a lényeg, hogy Beyazit hibázott, te tudtál róla, eltitkoltad. Erről a Szultánnak is tudnia kell!” Hürrem: „Nem!!! Soha!!! Te is hallgatni fogsz! Majd meggyőzök mindenkit, hogy hallgasson! Ígérd meg!!!” Beyazit: „Ne pazarold az energiádat, anya! Ahelyett, hogy férfiként állna itt előttem, úgy viselkedik, mint egy asszony!!! Mindig is úgy viselkedett!!!” Selim megüti. Hürrem megállítja Beyazitot. „Eddig tartott!!!” Selimhez: „Menj a palotából! Nem akarlak itt látni!” Beyazit: „Elmegy, anya! Mert megparancsolom!” Hürrem siet a fia után: „Légy nyugodt! Mindent megoldunk!” Selim: „Ígéretet tettél nekem anya. Hogy nem kell egyedül végigjárnom az utam. Betartod az ígéreted?” Hürrem: „Selim, kérlek! Ez most nem a megfelelő időpont erre!” Selim: „Nem. Ez az az idő. Betartod az ígéreted?” Hürrem: „Amikor ezt az ígéretet tettem, akkor háborúban álltunk Mustafával. Most az az ember a te testvéred, fiam. Amíg én élek, nem harcolhattok egymás ellen. Nem bánthatjátok egymást. Nem engedem.” Selim: „Megkaptam a választ, anyám. Elég is. Ne pazarold a levegődet.” Selim egyenesen Karához megy: „Elfogadom ajánlatodat. A rumeli lázadás lesz Beyazit legnagyobb tesztje!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése