82.rész Leirása

1 elözetes

Ebu Suud Efendi: Szultánom! Megtaláltam a megoldást arra vonatkozólag, amire korábban a véleményemet kérted. Süleyman: Mondd, Ebu Suud Efendi. Mi a megoldás erre a problémára?Ebu Suud Efendi: A Pasha halálát csak egyféleképpen lehet törvényesíteni. A kivégzését arra az időre kell tenni, amikor alszol. Amíg alszol…

2 dik

Hürrem: Ez a csend nem a béke jele.Ebu Suud: Azt az embert, akit még saját magadnál is jobban védsz, bárki legyen is az, csak akkor ölheted meg, ha alszol.Hatice: Most honnan is van ez a felfordulás? Bárcsak maradhatnál velünk.Ibrahim: A Szultánom hívat. Nem várathatom meg. Süleyman: Ibrahim! Azt akarom, hogy itt maradj éjszakára.

82. rész

A bíró éppen megtudja, hogy a Szultán döntése a kivégzés, de arra kéri, hogy várjon néhány napot, míg megtalálja a megfelelő választ a problémájára, hogy ne legyen esküszegő. Hatice érdeklődik, hogy sikerült a vacsora a Pashákkal? Ibrahim azt feleli, hogy jól, de a Szultán fáradságra hivatkozva nem jött el. Hatice elkezd aggódni. Ibrahim a kertben visszaemlékezik gyerekkorára: amikor elszakították a családjától, hogy hogyan érkezett a városba, a piacon, ahol árulták őket, és az asszonyra, akinek felkeltette figyelmét azzal, hogy segített egy gyerektársának. Hatice jelenik meg, és közli, hogy Sah visszautasította kérését, hogy segítsen megszabadulni Hürremtől. Ibrahim meglepődik ezen. Hürrem meglátogatja Sahhot a szobájában, és kérdi, van-e szüksége valamire? Majd Hürrem invitálja, hogy van-e kedve részt venni azon az ebéden, ahová a gazdag hölgyeket hívta meg? Sah méltatja Hürrem jótékonykodási kedvét. Hürrem megköszöni a dícsérő szavakat, és hálás, hogy nem foglalkozik az őt gyalázó szavakkal. Sah azt javasolja, hogy ne is törődjön velük, csak végezze továbbra is munkáját. De mikor Hürrem távozik, Sah arca megváltozik. A Szultán el van mélyedve gondolatai közé, mikor Ibrahim lép be a szobába, hogy átadja Maciavelli könyvét. A Szultán bocsánatot kér, hogy túl fáradt volt, hogy elmenjen a vacsorára. Közben a bíró beletemetkezik könyveibe, mert mindenféleképpen akar találni megoldást a Szultán problémájára. Felesége elújságolja, hogy Hürrem meghívta ebédre, a bíró támogatja, hogy menjen csak. Viszont az asszony látja férjén, hogy zaklatott. A Szultán kinyitja Maciavelli könyvét és a következő sort olvassa: „Szeretni a félelmet… vagy félni a szerelemtől”. Ibrahim véleményét kéri, hiszen a könyv írója szerint a kettőt nem lehet egyszerre. Ibrahim szerint, sok ember szeretne boldogságban élni, de nem törődnek a következményekkel. A Szultán szerint, minden ember boldog akar lenni, de kétli, hogy az olyan emberek, mint ők, megengedhetik-e maguknak.Hürrem jelenik meg, hogy tájékoztassa férjét a jótékonysági ebédről, de megijed, mikor Ibrahimot Süleyman mellett találja nagy barátságban, azok után, amit a Szultán olvasott Ibrahimról… Ibrahim távozik, és Sah Szultánával akar beszélni. Sah mindjárt azzal kezdi, hogy Hatice panaszkodott, mert ő nem hajlandó belekeveredni a Hürrem és köztük levő harcba? Ibrahim azt feleli, hogy jobban tenné, ha segítene, mert Hürrem egy alattomos nő. Sah viszont úgy gondolja, hogy tartsa magát távol tőle Ibrahim, mert ő is tud alattomos lenni. Csodálkozik, hogy A Nagy Vezír, mint ő hogy félhet egy nőtől? Hiszen amit eddig látott az az, hogy Süleyman boldog házasságban él, és Hürrem gondoskodik a családjáról. Ibrahim megjegyzi, hogy Sah szeretete gyűlöletté fordulhat, beleértve a múltban történteket közöttük. Sah szerint, a szeretet és gyűlölet nem más csak érzelmek. És lehetetlen, hogy bárminemű érzelem Ibrahim irányába. Hürrem meglátja őket az ajtóban, majd Sümbült kérdi, vajon miről beszélhettek. Sümbül elmeséli, hogy mikor Manishában éltek, Ibrahim és Sah gyakran sétáltak a kertben. És mindig együtt voltak. Hürrem ajkai e hír hallatán mosolyra fordulnak. Ibrahim, az irodájában visszaemlékezik arra az időre, mikor gyerekként a gazdag nő házába érkezett, és meghallotta őt hegedülni. Hürrem megtudja, hogy Nurbahar (Klara) terhes volt, és mérges, hogy miért nem értesítették erről? Mikor Ibrahim visszatér a szobájába, Süleymant találja ott, aki a hegedűjét bámulja.A Szultán arra kéri, játsszon neki egyet, hisz már olyan rég ajándékozta meg ezzel az élménnyel.Miközben a zenét hallgatja,Süleyman visszaemlékezik a szép időkre, mikor még semmi sem árnyékolta be barátságukat. Miután Ibrahim befejezte a dalt, arra kéri a Szultánt, menjenek el megint együtt Manishába, hogy a visszaemlékezzenek a régi dolgokra. A Szultán pozitív választ ad ugyan, de a szemei szomorúságot mutatnak. Mehmet megtudja, hogy Hürrem kirakta Nurbahart a palotából. Dühös lesz. Hürrem azt mondja, hogy mikor mindez mögöttük lesz, akkor lesznek készek szembenézni a következményekkel. Mehmet biztos abban, hogy mindezért Mihrimah a felelős, és soha többé nem akar beszélni vele. Hürrem értesül Ayaz Pashától arról, hogy a Szultán megkapta a dokumentumokat Ibrahimról. Hürrem csodálkozik, hogy akkor hogy lehet még életben a férfi? Ibrahim elmondja Matrakcinak, hogy aggódott a Szultánnal való kapcsolata miatt, de amióta beszéltek a múltról, megnyugodott. A bíró megtalálta a keresett választ, méghozzá a Koránban. Azt írja, hogy Allah elveszi azok lelkét, akik alszanak, és mikor felébrednek, visszaadja nekik. Akiknek nem adja vissza, nem is ébrednek fel, mert meghalnak. Szóval, mikor alszik, halottnak tekinthető. A fogadalomnak nem lesz következménye, kivégeztetheti, ha már alszik. Sah lánya, Esmahan és férje, Lutfu Pasha érkezik a palotába. A bíró megijed, mikor meglátja, hogy a Szultán mosolyogva üdvözli Ibrahimot.Azon kezd töprengeni, hogy vajon jól gondolta-e, hogy kire utalhatott a Szultán, vagy sem. Ibrahim meghívja vacsorára az újonnan érkezetteket. Közben Mustafa meglátogatja azt a gazdag hölgyet, aki Ibrahimot felnevelte. Ismeri Mustafát, látta kicsi gyerekként. Átadja neki azt a hajót, amit még Ibrahim készített kisfiúként, és azzal játszott. Esmanur az anyukájához akar menni, mikor Ibrahim kérdi, hogy az új hajójával, amit adott neki, hova menjenek? Fiden tájékoztatja Mahidevrant, hogy Fatmát eltemették. Mahidevran arra kéri, hogy figyeljen Aysére. A palotában, a vacsorán mindenki falatozik, kivéve Süleymant, aki gondolataiba temetkezett. Sah érdeklődik, hogy Beyhan is jön-e? Süleymannak eszébe jut, mikor Beyhan férjét kivégeztette, akkor nővére azt mondta neki, hogy most már nem tekinti őt testvérének.Majd ránéz Haticére, és azon töpreng, vajon ugyan ez fog történni vele is? Aztán hirtelen felkel, és szól, hogy távozik. Mindenki meglepődik, Ibrahim aggódóan néz utána. Mikor hazaérkeznek, Hürrem kérdi, hogy beteg-e? De Süleyman azt feleli, hogy jól van, csak aludni akar. De Hürrem csak nem hallgat, azt mondja, hogy azok után, amin keresztülment, Ibrahim arcátlanul boldogan nevetgélt. A Szultán rászól feleségére, hogy hagyja őt egyedül. Sah és Lutfu Pasha a szobájukban beszélgetnek: a Pasha irónikusan megjegyzi, hogy Ibrahim mi mindent elért. Kivégeztette Iskendert, és még a vagyonát is megtarthatta magának. Sah figyelmezteti férjét, hogy kerüljön minél közelebb a Szultánhoz, mert ő nem akar visszamenni Konyába. A Pasha szerint, ezt Ibrahim nem hagyná, erre a nő azt feleli, hogy bízza csak rá ezt a dolgot. Süleyman a tengert nézve elmereng Ibrahim önteltségén, ami a szobrok körül volt látható, Iskender kivégzésén, majd Hatice megcsalása jutott eszébe, végül, mikor Hürrem azt mondta neki, hogy Ibrahim titokban találkozgatott Mustafával, hogy ellene szövetkezzenek. Hívatja Ayaz Pashát, hogy döntését tudtára adja. Amikor Ibrahim megtudja a bírótól, hogy azért jött, hogy Hürremnek segítsen, Ibrahim gúnyolódva kérdi, hogy tud erre időt szakítani a szoros elfoglaltsága mellett? Ibrahim meglepődik, mikor nem találja a Szultánt a szobájában. Mikor Süleyman megérkezik, meghívja Ibrahimot vacsorára, hogy beszélgessenek. Ibrahim megígéri gyerekeinek, hogy másnap együtt meglátogatják a lovaikat. Hatice érez valamit, nem szeretné, ha Ibrahim elmenne a vacsorára, de férje azt mondja, hogy a Szultánt nem utasíthatja vissza. Hürrem boldog, mikor meghallja Sümbültől, hogy férje várja vacsorára. Azt az utasítást adja az Agának, hogy figyelje Ayaz Pashát, mert lehet, hogy titokban Ibrahimmal szövetkezik, hiszen a csend az sosem jó előjel. Ibrahim és Hürrem mindketten meglepődnek, mikor meglátják egymást a vacsorán.Amikor Ibrahim azt mondja, hogy üzent Bali Beyért, Hürrem megjegyzi, hogy a férfi milyen hűséges volt. Hürrem azt kérdezi Ibrahimtól, hogy ismerte-e már korábban Sah Szultánát? Ibrahim igennel felel. Ibrahim engedélyt kér, hogy elvihesse a gyerekeket és feleségét Drinápolyba, a Szultán mosolyog válaszképp. Mahidevran azt mondja Mustafának, hogy szerencsések, hogy ott van nekik Ibrahim, aki mindig támogatni fogja őket. Hürrem távozik az asztaltól, majd Sümbültől dühösen kérdi, hogy lehet az, hogy Ibrahim mindig megmenekül??? Süleymannak eszébe jut az az álma, mikor Róma ellen mentek, és csodálták a Nagy Alexandriát. Süleyman arra kéri Ibrahimot, hogy maradjon éjszakára. Ibrahim boldog a megtiszteltetéstől. Ibrahim olvas, majd elalszik. A Szultán viszont nem tud aludni. Egy verset mormol magában, amelyben könyörög, hogy aludhasson végre. Ibrahimot meglátogatják hóhérai. Utolsó lélegzetével uralkodója nevét ejti ki száján. Ezzel egy időben Süleyman felriad álmából, és Ibrahim nevét üvölti. Ibrahim felismeri, hogy a Szultán akarta halálát. Utolsó levegő is elhagyja testét, végül egy könnycsepp csordul ki szeme sarkából. 

Ebu Suud: Szultánom!Süleyman: Isten hozott, bíró uram! Jöjj, foglalj helyet!Ebu Suud: Szultánom, megtaláltam a megoldást, amit kértél tőlem.Süleyman: Mi lenne az?Ebu Suud: Olyan embert kivégezni, akit még saját magadnál is jobban védesz, csak egy módon lehetséges.Süleyman: Hallgatlak.Ebu Suud: Ez a könyv a Koránhoz ad útmutatást. Engedelmeddel felolvasnék belőle egy részt. „Allah elveszi az alvó ember lelkét, és magánál tartja, ha úgy gondolja, hogy az embernek meg kell halnia. A többi ember lelke visszatér testébe, amíg el nem jön az ő haláluk órája is.” A mi Mohamed Prófétánk (Allah áldja) a következőket mondja: „Amikor felébred valaki, azt kellene mondania, hogy köszönöm Allah, hogy visszaadtad lelkemet és nem vitted el az örökkévalóságba, amíg aludtam. Köszönöm Allah, aki tartod az eget és a világot, és nem engeded, hogy eltűnjön.” Azt kérdezték a magasságos Prófétától: „A mennyországban az emberek alszanak?” Ő azt válaszolta: „Nem. Az alvás olyan, mint amikor egy testvér meghal. Emberek a mennyben nem halnak meg. Ha alszol, az olyan, mintha halott lennél. És amikor felébredsz, az olyan, mintha feltámadnál.”Süleyman: „Mi az értelme mindennek?”Ebu Suud: Szultánom. Aludni fogsz… Egy alvó ember nem felelős az élet dolgaiért. Sosem lehet felelősségre vonni, ami azalatt történik, amíg alszol. Senki sem hibáztathat azért, ami akkor történik, amíg alszol. Nem leszel hibáztatható, mert az életet azok a dolgok formálják, amiket akkor teszünk, amikor ébren vagyunk. Az alvó ember nem élő igazából. Ilyen módon, megbüntethetsz bárkit, aki elárult téged, anélkül, hogy esküdet szegnéd. Tehát, Szultánom, az az ember, bárki is legyen az, akit a saját életednél is jobban védelmeztél, akkor kell kivégezni, amíg te alszol.Süleyman: Köszönöm, Effendi. Most mehetsz.Ebu Suud: Remélem, hasznodra válik, Szultánom.

(Borzasztó! Ennél jobban, nem is rághatta volna a szájába...)

Sah: Hürrem! Üdvözöllek!
Hürrem: Köszönöm Szultána! Elnyerte tetszésedet az apartmanod? Kérlek, szólj nekem, ha bármire is szükséged van.
Sah: Mindenre gondoltál, és mindent előkészítettél, Hürrem. Ha szükségem lesz valamire, szólok.
Hürrem: Ma a lftarra fogunk kilátogatni a Wakfi hölgyeivel. Ha gondolod, mehetnénk együtt.
Sah: Milyen csodálatos, hogy ennyit törődsz jótékonykodással! Szívesen megyek! 
Hürrem: Sokan azt mondják rólam, hogy én vagyok az … ördög … boszorkány. Még azt is mondják, hogy hátul is van szemem.
Sah: ha-ha-ha … Megnéztem, de nincs ott semmi!
Hürrem: Ne hallgass ilyen beszédre. Olyan hálás vagyok, hogy az én oldalamon állsz, Szultána! 
Sah: Csak a gyümölccsel teli fákat dobálják kővel, Hürrem. Ne hallgass rájuk! Bármit is mondanak!
Hürrem: Igazad van, Szultána! … Küldetek a hírekkel a ma estéről.

,

Ibrahim: Szultána!Sah: Mi van Ibrahim? Beszélni akartál velem?Ibrahim: Hürrem Szultánáról lenne szó. A szerint, amit hallottam, ti ketten egész jól kijöttök egymással.Sah: Úgy tűnik, Hatice panaszkodott rólam.Ibrahim: Csak csodálkozom kettőtök kapcsolatán. Korábban nem kedvelted.Sah: Érzelmek változnak, Ibrahim. Talán ma olyas valakit szeretsz, akit korábban nem. Vagy nem szeretsz már többé olyat, akit korábban igen. Nem így van, Ibrahim? Amit eddig láttam, Hürrem nem jelent veszélyt a Felséges Családra. Elkötelezett adományozó, gyerekeit jól neveli, és hűséges a Szultánhoz. Ibrahim: Ne tévesszen meg a külső. Össze kell fognunk ellene. Sah: Te, a Nagy Vezír minden képesség és hatalom birtokában az én segítségemet kéred, hogy legyőzz egy … NŐT??? Ibrahim: A férfiak fegyvereit jól ismerem. Teljesen tiszta, egyértelmű fegyverek. De a nők mások. Nekik titkos fegyvereik vannak. Sosem tudhatod, mit használnak fel ellened.Sah: Ebben az esetben, ahelyett, hogy tanácsokat osztogatsz, maradj inkább távol a nőktől!Ibrahim: Szultána! Én nem akarok tanácsot osztani neked. Nincs szükséged a tanácsaimra. Csak…Sah: Csak mi, Ibrahim?Ibrahim: Úgy tűnik, a szerelmed irányomban átváltozott gyűlöletté.Sah: Gyűlölet és szerelem mindkettő nagyon erős érzelmek. Én egyiket sem érzem irántad, és soha nem is éreztem!!!

Ibrahim: Szultánom!Süleyman: Mi a baj, Ibrahim? Miért jöttél vissza?Ibrahim: Néhány papírért jöttem, magammal akarom vinni. Te… itt.Süleyman: Nézegettem a könyveidet és megláttam a hegedűdet. Már olyan rég nem hallottalak hegedűlni… (visszaemlékezik) :„Süleyman: Te közelebb állsz hozzám, mint egy testvér. Ibrahim: Ne búsulj, Szultánom!”Ibrahim: Az anyukám tanított meg erre a darabra. Süleyman: Ismerem ezt a darabot. Már Manishában is hallottam. Első nap játszottad, ahogy a palotába jöttél. Ibrahim: Pontosan. Szultánom! Menjünk vissza Manishába, hogy újra átéljük fiatalságunkat! Süleyman: Rendben. Menjünk. Majd, ha eljön a tavasz, akkor megyünk.

Süleyman monológja

„Süleyman vagyok. Aki … vadászik, amikor nincs mire. Aki… tökélyre fejlesztette képességeit a vadászatban, mint ahogy a művészetben és matematikában, aki a csillagok útmutatása szerint cselekszik. Aki… ugyanúgy a csillagok térképét olvassa, mint a szívekét. Aki… a sötétben is kiutat talál. Aki… a hallott zenére vadászik. Aki… a hegedű vonóját használja. Aki… mindig megtalálja azt, akit keres. Aki… barátra lel, miközben Manisha erdejében vadászik. Süleyman, aki túljutott egyedüllétén, és mint Muhibi mindig mondja:”Barátom, odaadtam neked szívemet, de visszaadnod lehetetlen. Amikor a nyílvessző belefúródik a mellkasomba, nem nyitom ki azt, hogy szembenézzek a hideg vassal… Ekkor… nem vagyok férfi”. BARÁTOM! Mi történt? Odaadtam neked lelkemet, de te már rég elveszítetted!

Ibrahim: Jó reggelt, Szultánom!Süleyman: Neked is, Ibrahim! Gyere!Ibrahim: Itt a könyv, amiről már beszéltem. Neked szeretném adni.Süleyman: Milyen könyv ez?Ibrahim: „A Herceg” Machiavelli-től. Szultánom, vártunk rád az este, de megfosztottál minket a megtiszteltetéstől, hogy körödben lehessünk. Aggódtam miattad. Reméljük, jó egészségnek örvendesz. Süleyman: Csak egyedül akartam lenni egy kicsit. Gyere, ülj ide mellém.Ibrahim: Monsieur Follet nem akarta idehozni ezt a könyvet, mert szerinte ez az ördög műve. Süleyman (olvasva): „Szeretni a félelmet… vagy félni a szerelemtől?” Mi a jobb? Szeretve lenni, vagy félni a szerelemtől? Véleményed szerint, Ibrahim, melyik a jobb?Ibrahim: Nehéz kérdés. Van olyan, hogy mindkettőt szeretnénk. Süleyman: Machiavelli szerint, lehetetlen mindkettőt egyszerre érezni. Szeretni és félni egy időben. De ha muszáj választani a kettő közül, akkor azt mondja, hogy a félelem biztonságosabb, mint a szerelem. Ibrahim: Amit ehhez hozzáfűzhetek, az egy mondás: sokan meghalnának a szerelemben, mint biztonságosan éljenek. Süleyman: Mindenki békés szerelemben akar meghalni, Ibrahim. De létezik ilyen? Lehetséges ez? Megengedhetünk magunknak, akár én, akár te, egy ilyen megtiszteltetést?

Ibrahim: Hizir Reis Pasha szerint, seregeink elkészülnek áprilisra.Süleyman: Jó.Ibrahim: Üzentem Malkocoglu Bali Beyért. Azok, akik eddig nem fizettek adót, most kénytelenek lesznek. Bali Bey megvizsgálja, mi a problémájuk, és megoldja őket.Hürrem: Hogy vanMalkocoglu?Ibrahim: Jól. És tökéletesen teljesíti kötelességét.Hürrem: Az olyan hűséges és becsületes ember, mint ő, nagyon ritka.Ibrahim: Így van!Hürrem: Már régóta ismered Sah Szultánát? Úgy, mint… Haticét?Ibrahim: Igen, Szultána, de már nagyon rég nem láttam.Süleyman (Visszagondol arra, mit a bíró mondott. „Bárkit is akarsz magadtól is jobban megvédeni, akkor kell leszámolnod vele, amikor alszol.”)Ibrahim: Szultánom, mielőtt Itáliába mennénk, engedelmeddel elvinném Hatice Szultánát és a gyerekeket Edirnébe. Süleyman: Persze, Pargali!Hürrem: Szultánom, engedelmeddel visszavonulnék a szobámba. Cihangir egy kicsit beteg.Ibrahim: Allah áldja! Mi a baja, Szultána?Hürrem: Semmi komoly. Csak egy kicsit aggódom. Szultánom!Süleyman: Mehetsz.Hürrem. Szultánom, Pasha! (Hürrem távozik.)Ibrahim: Kissé nyugtalan vagyok Itália megtámadása miatt. Mindig arra gondolok, hogy elfoglaljuk Rómát. És ezzel teljesítjük fiatalkori álmainkat.(Süleyman a gondolatai közé menekül…)„fiatal Ibrahim: Róma.”„fiatal Süleyman: Nem halok meg addig, amíg fel nem építek egy sokkal nagyobb birodalmat, mint amilyet Nagy Alexander (bocsi a törisektől…) épített. A hét világba fogom szétterjeszteni az ottománok hatalmát. Majd meglátod, Ibrahim. Meglátod. Együtt fogjuk megcsinálni. Te vagy az álmaim biztosítéka. Te megvédesz engem, én megvédelek téged.”Ibrahim: Szultánom… Ha megengeded, most távozom. (Süleyman még mindig a gondolatai között)„Iskender: Utasítást adott, hogy mostantól ne Pashának, hanem Szultánnak hívjuk.”„Hürrem: Most már teljesen világos, hogy megpróbál téged ledönteni a trónról. Nem nyugszik, amíg ezt el nem éri. „„Ibrahim: Én uralkodok a nagy birodalom felett!”Süleyman: Ibrahim! Maradj itt éjszakára. A saját szobádban.

Ebu Suud: Pahsa!Ibrahim: Történt valami? Miért küldettek érted, Effendi bíró uram!Ebu Suud: Azért jöttem, hogy Ayaz Pashával beszéljek. Őt várom.Ibrahim: Miért?Ebu Suud: Hürrem Szultána jótékonykodása miatt, Pasha.Ibrahim: Annyi munka, törvénykezés, tárgyalások mellett hogy van időd Hürrem Szultána jótékonykodására is?Ebu Suud: Pasha! Ebben a világban néha nem vesszük észre az igazságot, ami pedig az orrunk előtt van. Jelen esetben egy fal mögött találjuk. Az adományozás lerombolja ezt a falat. Neked is ezt tanácsolom, hogy te is adományozz.Ibrahim: Kedves… Adományozni és jót cselekedni nagyszerű dolog. De tudnunk kell, kit szolgálunk és kit nem. Továbbá, az az adományozás, amiről te beszélsz, inkább titokban kéne csinálni, hogy senki ne tudjon róla. Úgy gondolod, hogy én semmilyen jótékonykodást nem csinálok? Például… tudod te, hogy hány jótékonysági intézményt építettem?Ebu Suud: Erről nem tudok, Pasha.Ibrahim: (az őröknek: Adjátok ezt ide. Vess egy pillantást erre az épületre, Effendi bíró uram. Látod… mit csináltam? Egy mecset a Kumkapi kerületben. Yagia Kapani mecset a Galata negyedben. És ott vannak még Mekkában, Selanikban … egy fürdő Cesmében, és számos más városban. Akarod, hogy folytassam?(Imádom!!!)

Lutfi (irónikusan): Ibrahim Pasha tényleg az, aminek mondják. Hatalmas palota! Milyen szerencsés! Iskender Celebi egész tulajdonát megkapta!Sah: Remélem, nem így beszélsz mindenütt, amerre jársz!Lutfi: Ne aggódj, Szultána! Nagyon jól tudom, mikor mit mondjak.Sah: Jó. Akkor maradj a Szultán közelében. Neked is csatlakoznod kell a Dívány-terembe. Mert… nem akarok visszamenni Konyába.Lutfi: Csakhogy ez lehetetlen, amíg Ibrahim nem játszik a kezünkre. Viszont, amikor megérkeztem, azt kérdezte, mikor megyek vissza?Sah: Őt bízd csak rám.Lutfi: Ibrahim Pasha, ma még előkelő pozícióban van, de már nem kegyeltje a Szultánnak. Nem kellene annyira hangoztatnia a nagyságát. A Szultán egy bizonyos fokig még mindig közel áll a Nagy Vezíréhez, hogy beengedte a palotájába, sőt még a kertjébe is! De ez a viselkedés szálka az emberek szemében. De Allah megbocsát. Csak nézd, mennyi ideig fog ez még így menni! Majd meglátod!

Hürrem: Mi a baj, Süleyman? Beteg vagy? Valami volt veled a vacsora alatt. Megijesztesz. Süleyman: Ne aggódj, csak egy kicsit fáradt vagyok.Hürrem: Láttad, hogy viselkedett Ibrahim Pasha? Hogy nevetgélt!!! Csak úgy áradt az önteltség a szemeiből!Süelyman: Hürrem…Hürrem: Még mindig nem értem, hogy tudsz még mindig megbízni benne, mindazok után, ami történt?Süleyman: Hürrem, aludni akarok.

„Oh, álom! Merre jársz ma éjjel? Nem jössz el hozzám? Pedig nagy szükségem lenne most rád. Ne merj elmenni mellettem! Ne zavard e hely nyugalmát és tisztaságát. Ezen az éjjelen, a szépség tükröződik vissza az arcokon. Senki sem állíthat meg, mert álmos vagy. Ne légy ideges. Esküszöm az éjszakára, a sötétség körül ölel minket. Óh, álom! Menj, adj ajándékot azoknak, akik az éjszakát imádkozással töltik! Vagy azoknak, akik szíve tele van Allah iránt érzett szeretettel. Mi lenne, ha minden ember elmenne aludni!!! Micsoda fájdalom lenne, ha mindenki aludna!!! Hagyd őket. Köszönöm, Allah, hogy tegnap nem hagytad nyugodni lelkemet, hogy nem tudtam tegnap éjjel aludni! De ma rosszabb, mint tegnap. Ma még álmosabb vagyok, mint tegnap. Ugyanabban a hangulatban vagyok, mint tegnap. Nem tudok elaludni. Egész reggelig beszélni fogok. A legjobb barátom, vágyakozást érez. Ma éjjel, a lelkem szeme nyitva marad. Nézd, hallgass meg! A hold az én szemtanúm, a csillagok a hadseregem. A hold legyen árok, amely megvéd minket a csillagok nyílzáporaitól.”

Ibrahim monológja 

„Ibrahim vagyok… az átváltozott ember, akit Pargából 10 évesen hoztak ide. 17 évesen én lettem a Süleyman Herceg vadász-csoportjának a vezetője. 25 évesen Pasha lett belőlem és Süleyman Szultán hálószobájának őre. 28 évesen Nagy Vezírré neveztek ki és innentől fogva közösen irányítottuk a Birodalmat. Ibrahim vagyok… aki időnként a mennyországban, máskor meg a pokolban érzi magát. Ibrahim vagyok… barát és az ördög szövetségese … és mindig makacs. Ibrahim vagyok… őre és szolgálója annak az ajtónak, amelyik a bűnök megbocsátásához vezet. Ibrahim vagyok… aki ismeri Süleyman Szultán titkait, de mindig megáll a megfelelő határon. Ibrahim vagyok... aki mindannyiszor látja a saját halálát, ahányszor csak a Szultán szemébe néz. Ibrahim, aki halálért imádkozik… mintha már meg is történt volna …”