110.rész leirása

110. előzetesSüleyman: "Mi a célod? Nyilvánvaló, hogy nem vigasztalni jöttél a Pasát."Mustafa: "Tényleg nem ezért jöttem ... igazság szerint, még a betegségéről sem tudtam."Mustafa: "Eljött az idő, amikor az életed rajtam múlik."Matrakci: "Erre nincs magyarázat ... Allah bocsássa meg, de ez olyan, mint egy lázadás."Mustafa: "Mert ez egy lázadás..."Mihrimah: "A janicsárok vezető agájának a kivégzésével a helyzet csak veszélyesebbé válik."Hürrem: "Ki merészel Szultán Süleyman ellen lázadni?"Mustafa: "Szultánunk miattam a fejedet követeli..."Ali Aga: "Ebben az esetben, ha engem akar, akkor menjünk, Hercegem!"Janicsár: "Elfogyott a türelmünk ... A janicsárok készen állnak, hogy elfoglald helyedet a trónon! Egy szavad is elég!"Ali Aga: "Ezen a helyen, már sor fej hullott le, és senki nem kérdőjelezte meg! Kardunk és dühünk megsemmisítik ellenségeinket! Hűségünk Mustafa Herceggel fog meghalni! Mondjuk ki: Hu!!!"

110. 2. előzetesJövendő mondó: „Egy herceg fog születni … Ez a herceg birtokolja majd a trónt és mindazt, ami az Ottomán Birodalom része.”Fahriye: „Mit teszünk, ha herceg születik?”Fatma: „Ha a valláshoz boszorka is tartozna, akkor Hürrem lenne a próféta!”Beyazit: „Mindenkinek látnia kell Selim igazi arcát!”Selim: „Nekem kell elküldenem az üzenetet az apámnak … Fel kell rá készülnünk!”Beyazit: „Küldd a leggyorsabb hírnököt! Zárjuk le ezt az ügyet, amilyen gyorsan csak lehet!”Süleyman: „Elmész vizsgálódni a fiaim tartományaiba. Legyél brutális. Azt akarom, hogy mindenről beszámolj nekem, ami ott történik. Mindenről, ami jó és mindenről, ami rossz.”Fahriye: „Nazenin Hatun szülni fog!”Fatma: „Üvölts csak, Hatun! Üvölts! Hogy az egész palota megtudja, hogy az új Herceg születendőben van!”

110. rész

Hürrem egy jövendőmondó segítségét kéri. A jós egy fürtöt kér a Szultána hajából. A füst felszáll, és egy trón és egy csecsemő képe vehető ki benne. Hürrem: „Mi ez?” Jós: „Nem én, te fogod elmondani. Mi látsz?”

Süleyman a teraszán van, mikor felidézi rémálmát. Mustafa: „Tűz!” Süleyman: „Oh, Allah!!!” És a tűz eltalálja…

Hürremnek elég volt, megparancsolja, hogy a jós pakolja össze a cuccait, és távozzon. A jós azt mondja, hogy ne féljen, mert amitől fél, az egy nap úgyis bekövetkezik.

Süleyman visszamegy teraszára, és Lokmant hívja.

Sümbül: „Szultánám! Mit láttál?” Jós: „Hogy egy Herceg fog születni, aki az egész Ottomán Birodalmat irányítani fogja. Az Dinasztia ezzel a Herceggel fog folytatódni.” Hürrem: „Elég! Kifelé, és soha többé ne kerülj a szemem elé!”

Valéria imádkozik, mikor Fatma érkezik hozzá: „Imádkozol?” Valéria: „Elnézés, nem vettelek észre.” Fatma: „Aggódtam az állapotod miatt.” Valéria: „Minden rendben oltalmad alatt … Azért imádkoztam, hogy minél előbb a karjaimban tarthassam gyermekemet.” Fatma: „Azt hallottam, hogy Hürrem jövendőmondót és boszorkát hívatott segítségül … milyen kedves … Létezik Hürremnél nagyobb boszorka?” Valéria: „Boszorka???” Fatma: „Mégis mit gondolsz, hogy maradt életben ennyi hosszú éven át? Ha a boszorkányság vallás lenne, ő lenne a prófétájuk! Ah! Ne ijedj meg ennyire! Nos … ahol Hürrem nevét említik, mindenki meghal.”

Közben Hürrem utasítja Fahriyét, hogy érdeklődje meg az orvosnál, hogy mennyi idő van még a gyerek születéséig. Lokman jön értesíteni Hürremet, hogy a Szultán magához hívatta Mustafa Herceget. Fahriye: „Ne aggódj! Ne higgy egy jövendőmondó szavainak! Allahon kívül senki sem ismerheti a jövőt!” Hürrem: „De lehetséges, Fahriye … vagy elfogadjuk ezt a lehetőséget … vagy elutasítjuk azt.”

Barbarossa az ágyában fekszik. Mihrünisa „Hidd el, hogy miután a Herceg mindent elmond a Szultánnak, megért minket.” Barbarossa: „Mindegy, mi okból … egy Herceg nem hagyhatja el tartományát engedély nélkül. És az különösen rossz fényt vet rá, ha a fővárosba jön engedély nélkül.” Mihrünissa: „Ez az én hibám. Ha hallgattam volna rád, akkor ez nem történik meg.” Barbarossa: „Ne ess a kétségbeesés tengerébe! Allah akaratával e szerencsétlenség hullámai még hasznunkra lehetnek.”

Süleymanhoz megérkezik Mustafa. Süleyman: „Egy tapasztalt Herceg a te korodban nem követhet el ekkora hibát. Mi volt az okod rá? Nem csak vigasztalni mentél Kapudan Pasát.” Mustafa: „Valóban nem emiatt mentem. Igazság szerint, nem is tudtam, hogy beteg. Ha nem lettem volna rákényszerítve, nem hagytam volna el a tartományom, és nem jöttem volna fel a fővárosba sem.” Süleyman: „Mi kényszerített rá?” Mustafa: „Mihrünissa Hatunnak, Barbarossa lányának egy ideig az én tartományomban kellett tartózkodnia. Visszatérve villájába, megtámadták. Ahogy megtudtam, siettem segítségére.” Süleyman: „Mi dolga volt a te tartományodban?” Mustafa: „Mihrünissa Hatun az én tanácsadóm … elég nagy tapasztalattal rendelkezik Algériáról. Megkértem, tanácsaival segítse munkámat.” Süleymant idegesíti ez az egész: „És ki támadta meg?” Mustafa: „Banditák. Megtudták, hogy ő egy pasa lánya, és elrabolták. Pénzt követeltek érte cserébe. Egészen Sapanjáig követtem nyomukat, ahol sikerült megszabadulni a banditáktól és megmenteni az asszonyt.” Süleyman: „És azután te magad kísérted el az apjához, Kapudan Pasához, igaz?” Mustafa: „Miután már úgyis közel voltam a fővároshoz, személyesen akartam elkísérni. Úgy volt, hogy eljövök hozzád, és elmondom, mi történt. Ez a teljes történet.”

Kint a folyosón Cihangir várja Mustafát. Üdvözlik egymást, Cihangir: „Mindent hallottam Taslicalitól … Most nem is tudom, hogy örüljek, vagy szomorkodjak, hogy eljöttél ide. Végül is mi történt? Beszéltél a Szultánnal? Milyen döntésre jutott?” Mustafa: „Nem tudom, Cihangir. Elmondtam hogyan történt, a döntés a Szultáné.” Cihangir: „Gyere, menjünk a szobámba! Hallani akarom, mi történt!” Mustafa: „Ebben az esetben, gyere velem. Engedélyt kell kérnem, hogy Mihrimah palotájába mehessünk. Majd ott beszélünk. Hiányoztál.”

Atmaca és Ali Aga látogatja meg Barbarossát. Atmaca: „Hercegünk Mihrimah Szultána palotájában fog időzni. Ott várja meg a döntést.” Barbarossa: „Ez a csend nem jó jel, Atmaca. Ne hagyd magára a Herceget.” Ali Aga: „Ők dobták az első követ … lehetetlen jól kijönni ebből. Te kérted nyugalmazásodat, a Herceget rajtakapták titkos útján. És ha még ez nem lenne elég, még le is mondatták Sheyhul Islamot.” Atmaca: „Mit akarsz ezzel mondani, Ali Aga? Senkinek sincs akkora hatalma, hogy ezt mind megtegye!” Ali Aga: „Már egy ideje készültek erre, csak találniuk kellett valamit, amivel rákényszerítették a lemondásra. És, hogy ki vette át a helyét? Ki sem találnád!” Barbarossa: „Ebu Suud Efendi.” Ali Aga: „Ő. Mint tudjuk, ő és Rüstem Pasa igen közel állnak egymáshoz. A flotta után, a vallásügyekkel foglalkozó pozíciót is elveszítjük. Allah segítsen nekünk!” Atmaca: „Még nem veszítettük el a flottát, Ali Aga. Allahnak hála, a Pasa még egészséges, és velünk van, és a Szultán nem akar dönteni felőle!” Barbarossa: „Ilyen incidens után, szerinted, megtart engem ebben a pozícióban, Atmaca? Bizonyára azonnal elfogadja lemondásom.” Ali Aga: „Rám is hasonló sors vár… Most, mi tévők legyünk, méltóságos Pasám? Mutasd meg az utat!” Barbarossa: „Bármi is a kimenetele ennek a szituációnak, nehéz lesz változtatni… Keresek egy járható utat, ugyanakkor minden útnak vannak veszélyei. Lehetetlen ebből sértetlenül kikerülni.”

Selim szobájában, Nurbanu a tükörben nézegeti magát, simogatja pocakját, és elsírja magát. Selim: „Te sírsz?” Nurbanu: „Az emberek boldogságukban is sírnak … Sosem hittem volna, de valósággá vált … a te jelenlétednek köszönhető. Őrült szerelem a miénk … és a fiú gyermekedet hordom a szívem alatt … lehet ennél nagyobb boldogság?” Selim: „Azt akarom, hogy az egész Birodalom halljon erről! A világ négy sarkán ki akarom hirdetni boldogságunkat! Állatokat fognak feláldozni, szegénykonyhákat fognak felállítani a rászorulóknak. Boldoggá tettél, asszony! Kérj bármit, amit csak kívánsz!” Nurbanu: „Én csak egy gyűrűt szeretnék … és a szerelmedet.”

Canfeda látja Dilshaht unatkozni. Kérdi, miért nem eszik? Dilshah: „Nincs étvágyam… Ez a velencei prostituált, akit mindenki csak Nurbanunak hív, ki fog végeztetni … de akkor is én leszek a Szultána!” Canfeda: „Vigyázz, mit mondasz, asszony! Hogy merészeled a Herceg háremének egy tagját prostituáltnak nevezni?” Dilshah: „Hazugság lenne? Minden erejét felhasználja, hogy becsapja a Herceget! És ti mind segítetek neki! Te küldted a Herceghez! Te vitted ki a palotából! Te hozattál fürdőkádat a fürdőbe!”
Nurbanu érkezik, kérdi, mi a gond. Canfeda nem válaszol. Inkább Dilshat küldi a szobájába, a többiekre meg ráparancsol, hogy egyenek. Nurbanu az iránt érdeklődik, hogy tud-e mindenki a terhességéről. Canfeda igennel válaszol. Nurbanu nem érti, hogy akkor miért nem gratulált neki senki, hiszen egy herceggel várandós! Canfeda figyelmezteti, hogy hagyja abba, hogy hercegnek nevezi a picit. Majd, ha megszületik, úgyis így fogják szólítani. De addig is, ha az akarja, hogy a lányok megkedveljék, töltsön el velük több időt, különben sem tud mással beszélgetni, csak velük. Nurbanu kérdi, hogy küldött-e üzenetet Hürrem Szultánának, hiszen neki is meg kell tudnia az örömhírt!

Hürremet látjuk, amint épp bezár egy égkövekkel díszített dobozt. Fahriyének adja, hogy vigye a Hercegnek. Közben Mihrimah a testvéreivel, Mustafával és Cihangirral beszélget. Mihrimah: „Szultánunknak nyilvánvalóan nem tetszik, hogy egy szó nélkül idejöttél. De Allah akaratával, megérti okaidat és nem fog megbüntetni.” Cihangir: „Ha szükséges, én is beszélhetek vele.” Mustafa: „Zárjuk le ezt a témát. Miután ismét együtt vagyunk, beszéljünk jó dolgokról.” Mihrimah: „Cihangir panaszkodott, hogy miután elmentetek, nagyon egyedül van. Igazából, Hurichihan nem nagyon hagyja egyedül.” Cihangir: „Megígérte, hogy megtanít hegedülni.” Épp ekkor lép be a szobába Fatma és Hurichihan. Fatma: „Isten hozott, Oroszlánom! Hallottam ügyedről. Hogy vagy?” Mustafa: „Mint láthatod, jól. Hurichihan! Épp arról beszélgettünk, hogy Cihangirt megtanítod játszani.” Hurichihan: „Hercegünk nagyon tehetséges… Biztos vagyok benne, hogy jobban is fog játszani, mint ahogy én.” Cihangir: „Eltúlozza! Még rendesen fogni sem tudom a hegedűt!” Hurichihan Mustafához: „Úgy örülök, hogy látlak!” Mustafa: „Én is!” Mihrimah: „Szultánám, állsz. Gyere, foglalj helyet!” Fatma: „Annyira elszomorít, hogy ilyen hatalmas palotában vagy egyedül! Még jó, hogy a testvéreid itt vannak!”

Süleyman éppen lepecsételi levelét, mikor Sokollu megérkezik: „Hívattál, Szultánom?” Süleyman: „Mehmet Aga! Gyere közelebb! Egyrészről a palotában végzett munkád miatt, más részről a harcokban végzett hősies tetteid miatt úgy döntöttem, hogy megteszlek Kapicibash-nak. (Ő az agák feje, aki a kapukat védi.)” Sokollu: „Mindig nagyon hálás vagyok a megtiszteltetésért, amivel kitüntetsz, Szutánom! Ha valami helytelent tettem, akkor …” Süleyman: „Nem! Szeretném, ha valaminek utánanéznél. Ez egy belépési engedély a könyvtárba. A janicsárok agáiról kérek információkat: hol születtek, hol nőttek fel, mikor léptek be az Enderun-ba (kiképzőiskola) … Készíts részletet beszámolót, és holnap hozd el nekem.” Sokollu: „Ahogy parancsolod, Szultánom. Elkészítem, amilyen gyorsan csak lehetséges.” Süleyman: „Jó. De tartsd megbízásod titokban, senki sem tudhat róla.”
Lokman kérdi Sokollut, mit mondott a Szultán? Sokollu azt tanácsolja, hogy ami nem tartozik rá, arra jobb, ha nem is kérdez! Lokman szerint, ha ez őt is érinti, akkor úgyis megtudja.

Fatma Mihrimahval beszélget. Azt mondja, hogy aggódik a Szultán döntése miatt Mustafával kapcsolatban. Azt hallotta, hogy a testvére ártatlan. Mihrimah bízik benne, hogy apja megfelelő döntést hoz, ők pedig úgysem tehetnek semmit. Fatma azt kérdi, hogy nem lehet-e, hogy ő most Beyazitról beszél és nem Mustafáról? De Mihrimah határozottan kijelenti, hogy nagyon szereti Mustafát, és nem akarja, hogy bármi bántódása essék, viszont ugyanezt nem mondhatja el azokról a nőkről, akik őt körülveszik. Fatmát érdekli, hogy őt is beleérti-e ebbe a körbe? Mihrimah azt mondja, hogy ő más, csak úgy tesz, mintha olyan lenne, mint a nővérei… Fatma nem érti. Mihrimah elmondja, hogy amióta az eszét tudja, mindig volt olyan, aki az anyja ellen cselekedett. A végeredményt ismerjük. Éppen ezért lehetetlen, hogy ők ketten barátok legyenek. Fatma: „Talán nem lehetünk barátok, de ettől még nem vagyok az ellensége. Ha ez így lenne, akkor nem maradtam volna távol oly hosszú éven át a palotától. Az életemet élvezetben töltöttem, nem törődtem azzal, ki mit csinál. Mert miután így menekültem el innen, nem akartam hátra nézni. Szabad voltam. Megmentettem magam. A fiatalság már csak ilyen.” Mihrimah: „Megbántad?” Fatma: „Nem. Igazság szerint, boldog vagyok, mert egy dolog vezérelt … a szívem. Követtem, amit a szívem diktált. És most is azt teszem. Ma itt vagyok. Allah tudja, holnap hol leszek?” Mihrimah: „A tavasz, és vele együtt az esküvőd hamar eljön.” Fatma: „Nem tudhatjuk, mire ébredünk holnap. Van egy imám, amit ha nem mondok el minden nap legalább ötször, nem tudok aznap éjjel nyugodtan aludni. Azt mondom: Uram! Értesd meg velem azt a rejtelmet, amit szerelemnek hívnak, és ne fossz meg ettől az érzéstől … Értsd meg, Mihrimah, mennyire értékes a fiatalságod… Ne hagyd, hogy a jelentéktelen viták kihassanak rád. Keresd és találd meg a szerelmet!”

Taslicali közben átadja Mustafának a díszdobozt. „Hürrem Szultána küldte ezt neked.” Mustafa: „Visszaküldte ajándékunkat.” Van benne egy üzenet: „Egy nap, te is megsebzed magad, mint ez a szegény skorpió. Én ott leszek, és mint a tűz, úgy veszlek körül. Ez a nap nemsokára eljön.” Taslicali is elolvassa: „Hogy merészeli!” Mustafa: „Igaza, van, Taslicali. Bármi is történt, nem lett volna szabad eljönnöm. Figyelmeztettél. De érzelmeim vezettek. De nem tehettem mást. Nem hagyhattam Nisát sorsára.”

Beyazit palotájában megérkeznek a levelek a fővárosból. Az egyiket Lala átfutja, és látja, hogy ez egy szerelmes levél Hurichihantól: „Hercegem! Mióta elmentél olyan, mintha évszázadok teltek volna el, és nem hónapok. Miután semmi hírt nem kaptam tőled, nagy szomorúság lepte el szívem… Attól félek, hogy a szerelem tengerében fog elsüllyedni… Hurichihan.” Lala gondol egyet, és elrejti kabátjában a levelet, főleg, hogy hallja, hogy Beyazit érkezik. A Herceg kérdi, mi újság. Lala azt feleli, hogy mint mindig, most is érkeztek levelek a fővárosból. Majd kérdi, hogy kíván-e kimenni a piacra, de a Hercegnek más tervei vannak. Arra gondolt, hogy értesíti az apját Selim dolgairól. Lala azt hitte, megállapodtak, de Beyazit azt mondja, hogy ő nem az a fajta, aki csak ül karba tett kézzel. Azt akarja, hogy mindenki lássa Selim igazi arcát. Lala azt mondja, Beyazit ismeri a legjobban Selimet, és Selim biztos árulkodni fog, hogy Beyazit elhagyta tartományát kémkedni a testvére ellenében. Beyazit felkészült erre, és azt mondja, mi rossz történhet vele? Elveszíti Kutahyát? Lala még egyszer megpróbálja meggyőzni a Herceget, de Beyazit nagyon elszánt, nem fél a testvére fenyegetésétől.

Hurichihan Fatmával van a szobájában, akit éppen masszíroznak. Fatma: „Mi történt? Úgy elkomorodtál. Vagy talán téged is megpróbált Hürrem kiházasítani?” Hurichihan: „Bocsáss meg?” Fatma: „Azt kérdeztem, mi a baj? Boldogtalan vagy? Mert nem kaptál választ Beyazittól?” Hurichihan Melekre tekint, aki most bukott le. Hurichihan: „Úgy tűnik, mindent tudsz.” Fatma: „Ezekben a napokban annyi szomorú nő vesz körül! Nazenin attól retteg, hogy még mielőtt megszülné gyermekét Hürrem megöleti. És te meg Beyazti után epekedsz. Valakinek rám is kellene gondolnia! Mert ha Hürremen múlik, visszakerülök Mustafa Pasa karjaiba! Jobb lenne, ha meghalnék…” Melek erre azt kiáltja, ne is gondoljon erre!

Kutahyában Beyazit megírta levelét apjának. Mindent elmagyarázott benne, amit a testvére eltitkolt és tett. Megkéri Lalát, hogy a leggyorsabb küldöncnek adja a levelet, és tegyenek pontot az ügyre végre! Ezután Lala az irodájába megy, és mindkét levelet elégeti, azzal a céllal, hogy megvédje Beyazitot.

Sokollu érkezik a Szultánhoz beszámolni nyomozásáról. Süleyman: „Milyen gyors vagy! Meg is van, amit kértem?” Sokollu: „Még folyamatban van, de a legfontosabb dologról szeretnélek értesíteni, ha megengeded. Azok az információk, amiket kértél janicsárokról, mind ebben a dokumentumban szerepelnek. Ezen felül, utánanéztem azon enderuni agák után, akik még most várják kinevezésüket. Itt a lista nevükkel, származásukkal…” Süleyman: „Te is köztük vagy?” Sokollu: „Elégedett vagyok mostani feladatommal, Szultánom… itt a palotában … közel hozzád … nagy megtiszteltetés. Ha nincs más parancsod…” Süleyman: „Elmehetsz.”

Mihrimah Hürremmel beszélget. Hürrem: „Mennyi ideig marad a palotádban Mustafa?” Mihrimah: „Ő a testvérem. Annyi ideig marad, amennyi ideig jólesik. Nem látom a problémát?” Hürrem: „Nem is fogod. Nem tudsz az én szememmel látni. Azt hiszed, hogy azok a nők, akik körülveszik, azok a hibásak. Mustafa meg ártatlan. De nem így van, Mihrimah! Ha Mustafa nem hagyná, ezek sosem mernének megtámadni!” Mihrimah: „Ebben az esetben, miért gondolod azt, hogy aki az utasításokat adja, meg akarja támadni Mustafát?” Hürrem: „Mit jelentsen ez?” Mihrimah: „Senki sem ártatlan, anyám. Ahogy te magadat úgy látod, hogy helyesen cselekszel, így ők is így látják saját magukat.” Hürrem: „Nem érted, ugye? Most nem rólam van szó! A te drágalátos bátyád titokban találkozott pasákkal, a janicsárok vezérével, hogy elvegyék a trónt az apádtól!” Mihrimah: „Ismerem a történetet. Nem úgy van, ahogy gondolod. Barbarossa lányát mentette meg.” Hürrem: „És te elhitted ezt a hazugságot??? Kapj már fejedhez, Mihrimah! Az apád hatalmas árulással néz szembe! Mustafa kezében a flotta, és a janicsárok is az ő oldalán állnak… Készen álltak az árulásra, de én megállítottam őket! Megmutattam a Szultánnak az igazi arcukat!”

Közben Mustafa Matrakcival sétál Mihrimah kertjében. Mustafa: „Már olyan rég nem láttalak!” Matrakci: „Le voltam foglalva a könyveimmel, Hercegem. Bárcsak valaki megértené… Nem megyek többé a palotába.” Mustafa: „Ne maradj távol, Nassuh Efendi. A Szultánnak szüksége van olyan hűséges emberekre, mint te maga körül.” Matrakci: „Nehéz dolog ez, amíg Rüstem ott van.” Mustafa: „Láttad, hogy veszített tekintélyéből, mikor elküldték a palotából.” Matrakci: „Jött már üzenet a Szultántól?” Mustafa: „Várom.” Matrakci: „Már megbocsáss, de hogy követhettél el ekkora hibát? Olyan, mintha vajjal kennéd meg ellenségeid kenyerét. Egyik oldalon Kapudan Pasával, a másikon Ali Agával és veled. De bármit is gondoljon a Szultán, igaza lesz. Nincs magyarázat erre. Felér egy árulással.” Mustafa: „Mert ez amúgy is egy árulás. Árulás Hürrem Szultána és Rüstem Pasa ellen.” Yavuz, aki a közelben tartózkodott, jelez, hogy jönnek. Őrök érkeznek, a Szultán hívatja a Herceget. Mustafa azt üzeni, hogy azonnal megy. Az őrök viszont azt a parancsot kapták, hogy velük érkezzen a Herceg.

Kapucnis férfi: „Most nézd meg a helyzetünket! És mindez egy nő miatt! Mi az igazság? Gyengéd érzelmeket táplál a Herceg ez iránt a nő iránt?” Atmaca: „Ha ő nem is, a nő igen.” Kapucnis férfi: „Ha ez így van, te miért nem avatkoztál közbe?” Atmaca: „El akartam küldeni, de nem hallgatott rám. A Herceg miatt nem ragaszkodtam hozzá.” Valaki jön. Yavuz az. Híreket hozott. Mustafát magához hívatta a Szultán.

Mustafa a Szultánnál. Süleyman: „Nem is olyan rég Ali Aga és Rüstem Pasa között tört egy kis incidens.” Mustafa: „Hallottam róla.” Süleyman: „Nem örülök annak, hogy az ország vezető beosztású emberei között feszült a viszony. Ezért küldtem el Rüstem Pasát, hogy gondolkodni tudjon a hibáján. Nem hoztam döntést Ali Agáról … mostanáig. Ő jó katona. Nagy szolgálatával értékes vezetője a Birodalomnak. De ő is megértett hibáját, nem igaz?” Mustafa: „Azt hittem, tisztázódott a neve.” Süleyman: „Rüstem a Nagy Vezírem, Mustafa. Mindegy mi történik, senki sem bánhat vele tiszteletlenül. Akik mégis megteszik, azokra úgy tekintek, hogy velem szemben voltak tiszteletlenek.” Mustafa: „Nyilvánvaló, hogy már meghoztad döntésed Ali Agáról.” Süleyman: „Igen, meghoztam … Tulajdonképpen, ezért hívattalak… hogy teljesítsd parancsomat.”

Nurbanu azt mondja Gazanfernek, hogy nem akar egy szobában lenni Dilshahval. Állandóan figyelnie kell, mert az az érzése, hogy a lány készül ellene valamire. Gazanfer szerint, ez nem lesz egyszerű, még a fejébe kerülhet, ha megpróbál tenni az ügy érdekében. Nurbanu csak a gyermekét félti. Gazanfer úgy véli, hogy ha nem Dilshah, akkor valaki más. Így mindig nagyon óvatosnak kell lennie. Ha így tesz, magasra törhet. Nurbanunak ez nem újság, és ha már meg lesz a gyerek, a Herceg is sokkal lojálisabb lesz felé. Ugyanakkor azt is tudja, hogy senki sem kedveli őt a palotában. Ha a Herceg megmarad az ő oldalán, hatalomra tehet szert. Gazanfer hűségéről biztosítja a lányt, és megnyugtatja, hogy a szobát is elintézi. Amikor eljön az ideje, övé lesz a palota legszebb szobája. Szétválnak. Ekkor Nurbanu nyöszörgésre lesz figyelmes...

Mustafa visszamegy a kertbe, ahol Yahiyával találkozik: „Nem jó hírekkel jöttem, Taslicali. Ha a Szultán az én életemet akarná, nem lenne ilyen fájdalmas.” Ekkor találkoznak a janicsárokkal.

Visszatérve Manisába, Selim kérdi Gazanfertől, merre járt, mert csatlakozni szeretne a Diván gyűléséhez. Gazanfer azt mondja, volt egy kis dolga a kertben. Selim: „Van híred Beyazitról? Visszatért már a tartományába?” Gazanfer nem kapott híreket, de úgy véli, már vissza kellett érjen. Selim: „Annyira kiszámíthatatlan! Biztos továbbítja az ügyet a Szultánnak! Fel kell erre készülnünk!”

Ali Aga: „Üdvözöllek, Hercegem! Megtiszteltetés itt látni téged!” Mustafa: „Nem jó hírekkel érkeztem…”

Cihangir Hürrem szobájába siet a hírrel, hogy a Szultán Mustafával akar elégtételt venni Ali Agán. Hürrem: „Világos! Szultánunk megváltoztatta véleményét… Ez alól már nem tudnak kibújni.”

Mustafa azt mondja, azért jött, hogy a Szultán utasítására Ali Agát magával vigye. Mustafa: „Az ok nézeteltérésed Rüstem Pasával, ami persze csak kifogás. Az igazi ok Ali Aga, hogy a Szultán miattam, a fejedet akarja.” Ali Aga: „Hercegem! Te vagy az ország jövője! Mi az én életem ehhez hasonlítva? Egy Ali meghal, több ezer születik. Életemet áldozom a te utadért.” Ali Aga átadja egy katonának kardját, és elfogadja, hogy Mustafával tart. Mindketten bocsánatot kérnek egymástól, és végül átölelik egymást. 

Hürrem azt mondja Sokullunak, hogy a Szultán megtalálta Mustafának megfelelő büntetését. A férfi egyetért: „Kritikus a szerepe … Ez egy nagyon nagy repedést fog okozni közte és a janicsárok között. Hamarosan őt kis kivégzik…” Hürrem: „Szeretném látni Mustafa arckifejezését!”

A palotában, Cihangir érdeklődik Mustafától, mi történt, mert azt hallotta, hogy Ali Agát ő vitte a palotába… Közben Ali Agát kísérik vesztő helyére. Hürrem: „Remélem, ez jó lecke lesz a janicsárok számára, és megtanulják, hol a helyük. Habár, nem ők az elsők, és nem is az utolsók az ilyen eseményen.” Mihrimah: „A janicsárok vezető agájának kivégzésével a helyzet csak veszélyesebbé válik.” Hürrem: „Ki merészelne lázadni Szultán Süleyman ellen?” Nyílik az ajtó, Fatma lép be. Odalent Süleman is megérkezik, elfoglalja a helyét. Mustafa ránéz apjára, aki int fejével. Mustafa: „Készen álltok?” A hóhér jelez, hogy igen, várja a parancsot. Mustafa bólint. Ali Aga nem hagyja, hogy a bitófához kísérjék, egyedül akar menni. Mustafa az apjára néz, aki bólint. Ali Aga: „Allah nevében! Tiszták a gondolataim és tiszta a szívem! Sok fej hullott ezen a helyen, amit senki sem kérdőjelezheti meg! Így legyen! Így legyen! Kardjaink nagy csapást mértek ellenségeinkre! Mi Mustafa Herceg iránt vagyunk hűségesek! A rózsaillatú Mohamed Prófétára, mennyei fényességére! Szellemi vezérünkre, Alira(Mohamed Próféta unokaöccse)! A mi Szultán Király Haji Bektash Valinkra(ő volt az, aki bevezette a Bektashi Sufi rendszert, amit a janicsárok követtek)! Mondjuk ki, HÜ!!! HÜ!!!! HÜ!!!” Miután Ali Aga utoljára kiáltott, Mustafa kiadta a parancsot. Süleyman egy szó nélkül hagyja el a helyszínt. Mustafa a toronyra tekint, ahol Hürrem tartózkodik. Fatma: „Allah bocsásson meg neki.!” Hürrem: „Mióta imádkozunk egy olyan áruló miatt, akit a Szultán lefejeztetett?” Fatma: „Ő nem azért halt meg, mert áruló volt, hanem mert nem fogadta el Rüstem Pasát.” Mihrimah: „Ez még mindig nem elég neked? Rüstem a Nagy Vezír, és nem mellesleg az én férjem!” Fatma: „Ha valóban így gondolod, akkor mindenkit le kellene fejezni, Mihrimah. Senki sem kedveli Rüstemet, csak az anyád. Még te sem szereted.” Hürrem: „Mihrimah! Mit mondtál Fatma Szultánának?” Mihrimah: „Mit kellett volna? Nem titok! Mindenki tudja, hogy mentem férjhez!”

Manisában, Nurbanu egy kiskutyát talál. Egy szolgáló érkezik, hogy Selim már mindenütt keresi. A lány azt mondja, hogy az orvos folyamatosan vizsgálja, majd rátér arra a problémájára, hogy miért nem lehet a Herceggel, miért kell Dilshahhal megosztania szobáját? Selim azt feleli, hogy ezek a törvények, így maradnia kell a Háremben. Közben, Dilshah a szobában észre veszi a kiskutyát, amitől sikoltozni kezd. Nurbanu csak nem adja fel. Ha nem lehet vele, akkor lehetne egy saját, külön szobája. Hozzáteszi, hogy ha egy hatalmas szobája lenne, a fürdőkádja is beférne, így a Herceg akkor látogatná meg, amikor csak akarja. A Herceg csak mosolyog, mikor kopognak az ajtón. Nurbanu meghallja a kintről beszűrődő hangokat, felugrik: „A kutya!” Selim: „Miről beszélsz? Miféle kutya?” Nurbanu: „Hercegem, ha megengeded…” és elrohan. Betérve a szobába, látja, hogy Dilshah sarokba szorítja szegény kiskutyát. Dilshah: „Szóval, te hoztad ide a szobába!” Canfeda is megérkezik. Dilshah: „Ez a velencei boszorka kutyát hozott ide, ami tönkretette a ruháimat!” Nurbanu: „Igen! Szerencsére tudja, mit kell tökretenni!” Canfeda: „Nurbanu! Nem maradhat itt. Tilos! Nem engedik!” Nurbanu: „Hogyhogy?” Canfeda: „Azt jelenti, hogy ez így nincs jól. Nem tarthatsz ott kutyát, ahol imádkozol. Piszkos.” Nurbanu: „De Velencében a szobánkban tartottuk a kutyákat!” Dilshah: „Még mindig nem érted? Nem Velencében vagy!”Canfeda. „Dilshah! Nurbanu, vidd innen a kutyát, különben kidobják innen!” Nurbanu Selimhez szalad: „Hercegem! Kérlek, segíts! Ki akarják dobni a kiskutyámat!” Canfeda: „Bocsáss meg Hercegem, majd én elintézem.” Nurbanu: „Hercegem! Amikor kint sétáltam a kertben, akkor találtam! A szobámba vittem, de azt mondják, hogy tilos, mert piszkos.” Selim mosolyog. Nurbanu: „Kérlek, engedd meg, hogy mellettem legyen!” Selim: „Ha ennyire akarod, maradjon! Adjatok neki egy speciális helyet a palotában!” Canfeda: „De Herceg! Hogy lehetséges ez? A szabályok!”

Beyazit levelet ír: „Már hónapok teltek el, hogy visszatértem tartományomba. Van egy gondolat a fejemben, amitől nem tudok megszabadulni … Olyan, mintha még mindig a Bazár közepén állnék … rád gondolok.” Lala megérkezik. Beyazit: „Miért nincs még hír a Szultántól, Lala? Azt a levelet, amit számára küldtem, már rég meg kellett kapja.” Lala: „Nem tudom … várunk.” Beyazit: „Lehet, hogy közben megakadályozta valaki, hogy megkapja levelem?” Lala: „Igen, talán ez történt. Ha Hürrem Szultána értesül erről, megakadályozhatja.”

Rüstem visszatért a fővárosba, ahol először Zal Mahmuddal találkozik: „Távollétem alatt több feladat is rád hárult. Híreket kaptam.” Zal: „Minden tőlem telhetőt megtettem, Pasám.” Rüstem: „Jó! Mihrimah Szultána jól van?” Zal: „A szobájában vár rád.” Rüstem ránéz palotájára, majd megindul felé. Belép Mihrimah szobájába. Rüstem: „Mihrimah!” átöleli, de nem veszi észre Hürremet. Hürrem: „Rüstem?” Rüstem: „Szultánám! Nem tudtam, hogy itt vagy!” Hürrem: „Már vártunk rád.” Rüstem: „Állandóan rátok gondoltam.” Hürrem: „Hamarosan visszamegyek a palotába. Nem a Szultánt kellett volna először üdvözölnöd?” Rüstem: „Megyek, amint láttam feleségem és gyermekem.” Hürrem: „Kint várok.” Mihrimah hűvösen: „Humashah és én már aggódtunk miattad.”

Közben Cihangir és Mustafa beszélget: „Nem jó ez a büntetés. Boldogtalanná tette ezzel a Szultán a janicsárokat…” Mustafa: „A janicsárok nem boldogtalanok a Szultánnal. Nem is mernének az lenni. De az, aki minden mögött áll, az Rüstem Pasa.” Cihangir: „Rüstem magasra tört fel … ha anyám nem támogatná, már rég elbukott volna. Tudok mindent, fivérem… Miután nem vagyok a trón várományosa, ezért senki sem vesz észre … de én mindent látok, és mindnet hallok. Rüstem érkezik. Mustafa: „Szóval visszatértél!” Rüstem. „Allah engedélyével, és Szultánunk parancsával jöttem. Távollétem alatt több minden is történt. Mindet el kell intéznem.” Mustafa „Ez a nagyszerű nemzet nincs meg védelmezője nélkül, Pasa! Békét úgy lehet fenntartani, ha betartjuk a törvényeket, nem pedig erővel.” Rüstem: „Tanácsaid mindig megvilágosítják utamat, Hercegem. Engedelmeddel, a Szultán vár rám.”

Hürrem Fahriyétől kérdi, tudja-e, hogy Mustafa mikor fog elmenni? Fahriye azt mondja, erről még nem beszélnek. Hürrem szerint, már túl régóta van itt. Attól fél, hogy megpróbálja ellene oltani gyermekét. Fahriye megnyugtatja, hogy ez azért nem ilyen egyszerű. Hürrem megjegyzi, hogy legalább Fatma Szultánától sikerült megszabadulniuk. Kérdi, kész van e már minden az esküvőre? Fahriye azt mondja, ne aggódjon, mindent kézben tart. Aztán Hürrem Valéria felől érdeklődik, hogy mennyi ideje van még a szülésig? A bába szerint, még legalább kettő hónap. Fahriye megkérdi, hogy mit fognak csinálni, ha fiú lesz? Hürrem elmerül gondolataiba, ekkor meglátja Mustafát beszélgetni Cihangirral…

Rüstem a Szultán szobájában. Ahogy parancsolta, meglátogatta a határ menti tartományokat, és elkészítette jelentését. Süleyman megköszöni munkáját, majd megkérdi, van-e híre Ferdinándról és Károlyról, hiszen eddig már annyi problémát okoztak a Birodalomnak. Rüstem azt feleli, hogy a katonák beszélnek néhány incidensről, de azok nem nagy jelentőségűek, ugyanakkor a Francia Királyról nem túl jó híreket hozott. Azt mondják, a király beteg, és nagyon rossz a helyzet. Süleyman küldöncöt küld a francia udvarba, hogy kiderítse, mi történik ott. Majd megkérdi Rüstemtől, hogy hallott-e azokról az incidensekről, amik itt történtek a fővárosban, amíg ő távol volt? Azt feleli, hogy igen, hallott, valamit kifejti, mennyire lenyűgözi a Szultán döntése. Ezek után, nem is tudja, ki vehetné át Barbarossa helyét. Süleyman azt mondja, ezen nem kell gondolkodnia. Rüstem úgy véli, hogy a tengeren is fenn kell tartaniuk az erőt, így minél előbb szükség lesz egy új kapitányra.

Hürrem kimegy a hercegekhez a kertbe, Cihangir beküldi, hogy egyedül maradhasson Mustafával: „Mikor mész vissza a tartományodba? Mahidevran aggódni fog.” Mustafa: „Szultánunk kért meg, hogy kicsit tovább maradjak. És így ezt a becses időt a testvéreimmel töltöm.” Hürrem: „Igazad van. Minden lélegzetvétel, amit veszel, értékes. Allah bocsássa meg, de te is lehettél volna Ali Aga helyében!” Mustafa: „Látom, elkezdtél álmodozni.” Hürrem: „Tudom, ezek a dolgok nem történnek meg olyan egyszerűen. De ami most történt, nagyon is fontos. Kételkedj, mint egy farkas, egyszer valakinek szúrni fogja a szemét, és akkor a farkas felfalhatja azt a bizonyos személyt. Különösképp, ha a hűségről van szó! Mit gondolsz, hogy végezték ki Ibrahim Pasát?” Mustafa: „Ahogy aznap, mikor nyilat lőttél szívembe és egy ártatlan nő és a gyermekem halt meg. Ez a te sötét elképzelésed a hűségről? Tégy, amit akarsz. Nem menekülhetsz el a jövőd elől. Eljön az a nap, mikor a sorsodról az én ajkaimból fogsz hallani.”

A Háremben ünnepelnek. Gülfem azt mondja Fatmának, hogy azt hitte szomorkodni fog az esküvője miatt, de most mégis boldog. Fatma azt mondja, hogy ha ismét férjhez kell mennie, akkor férjhez megy. Afife érkezik. Fatma kérdi tőle, elosztotta-e a javat? Hürrem és Mihrimah fentről nézik a jelenetet. Mihrimah: „Fatma Szultána úgy viselkedik, mint egy ifjú házas. Nagyon izgatott.” Hürrem: „Nem véletlenül adták neki azt a becenevet, hogy az örök vidám-Szultána. De én azt nem vártam, hogy ennyire izgatott lesz.” Mihrimah: „Nyilvánvalóan készül valamire. Nem gondolod, hogy megpróbálja megtalálni az útját, hogy itt maradjon a palotában?” Hürrem: „Esküvőjét megtartottuk. Mennie kell. Máskülönben, szétrombolom jóhírét!” Mihrimah: „Van még egy kis idő a szülésig … Nézd a hasát! Majdnem az orráig ér!”

Mustafa Pasa hálálkodik a Szultánnál, hogy az ő jóvoltából most újra boldog lehet. Süleyman azt kérdi, mikor mennek vissza Antakyába? A Pasa azt feleli, hogy Hürrem előkészítette nekik a márvány palotát, és egy vagy két napon belül indulnak is. A Szultán elégedett. Kopognak. Mustafa és Cihangir lépett be a szobába. Így négyen foglalnak helyet, és fogyasszák el a vacsorát.

Sümbül meglátogatja Cevhert. Cevher: „Esküszöm, csak rád gondolok… Kérhetnék egyebet?” Sümbül: „Nem bírok magammal, annyira hiányzol.” Cevher: „Ugye senki nem látott ide jönni?” Sümbül nemmel felel. Cevher szerint, az aga már biztos éhes. Finom ételt készített neki. Reméli, hogy nem utasítja vissza. Sümbül persze nem tud nemet mondani. Ebben a pillanatban kopognak az ajtón. Mindketten megrémülnek. Az asszony megkéri Sümbült, bújjon el. Yavruz érkezett. A nő csendre inti, mivel a házában van Sümbül. A férfi azt mondja, később visszajön. A nő azt hazudja, hogy a háziúr jött, aki a pénzét akarja. Ha nem fizet, akkor kidobja az utcára. Sümbül megígéri, hogy megtalálja a megoldást erre a problémára.

Mustafa az apjához megy engedélyt kérni, hogy a másnapi ima után, elmehet-e. Süleyman azt mondja, hogy az ima után lesz a Diván ülése, ahol a janicsárok új vezetőjét fogja kinevezni. Miután őt annyira szeretik a janicsárok, jó lenne, ha ezt még megvárná. Mustafa: „Szultánom! Erőmet a szeretetedből és a parancsodból merítem. Ha az egész hadsereg idejönne és a lábaim elé heverne, az sem változtatna semmin!” Süleyman: „A gyerekkor, a fiatalság elmúlt, Mustafa. Most már egy érett, tapasztalt Herceg vagy. Vigyáznod kell, kivel lépsz kapcsolatba. Például, ott van Barbarossa … ha a lányát a tanácsadóddá teszed, az rossz fényt vet másokra nézve … úgy néz ki, mintha szövetkeznél vele…” Mustafa: „Bocsáss meg, de a Pasa hűsége mindenki számára egyértelmű. Nem hinném, hogy az emberek ilyent gondolnának.” Süleyman: „Neked kell erre gondolnod … mint Hercegnek, mindent lehetőségre gondolnod kell.”

Nurbanu és Selim a szabadban vannak. Selim tudni szeretné, mit mesélnek a csillagok? A lány azt feleli, hogy egy Herceggel fogja őt megajándékozni. Valamint, hogy ők ketten soha nem szakadnak el egymástól, és együtt, közösen olyan magasra fognak törni, mint a csillagok. Selim azt kérdi, hogy mindezt a csillagok mondják, vagy ő? A lány azt válaszolja: „Miért? Én nem a te csillagod vagyok?” Selim azt mondja, hogy most nagyon boldog és elégedett az életével, és nem is akar többet. Selim: „Amikor nem vagyok itt, ez a rózsa illatú, kecses szépség sincs itt… Ezek a vörös ajkak, ez a csodás illat nincs itt… Reggelek, esték, boldogság … mind-mind nem létezik!” Nurbanu: „Ezt te írtad?” Selim: „Nem, nem én… Már egy jó ideje nem írtam.” Nurbanu: „Nos, amúgy sem tetszett… Akárki is írta, nem volt olyan nő az életében, mint én. Nézd! Én itt vagyok! Melletted!” Bemennek…

Mustafa Barbarossa kabinjában találkozik Mihrünissával. Mihrünissa: „Mindez miattam történt. Ha soha nem jöttem volna Amasyába, soha nem estem volna az elrablók kezére, és így neked sem kellett volna ide jönnöd. Semmi sem történt volna.” Mustafa: „Semmit sem bánok. Vannak dolgok, amik megváltoztatják az embert. Néha az érzelmek, néha meg mindkettő. Évekig burokban éltem, és egészen más voltam… De most olyan, mintha ebből kiszabadultam volna… Teljesen megváltoztam… Ez a szerelem felébresztett.” Mihrünissa: „Ezek nagyon szép szavak, de nem hagyhatom, hogy veszélybe sodord magad. Nem én vagyok az egyetlen, aki oda tudja adni neked a szívét… Emberek ezrei várnak rád utadon… nem helyezhetem magamat eléjük.” Mustafa: „Ne gondolj semmire! Csak gyere velem! Lennie kell megoldásnak! Megtaláljuk a helyes utat!” Mihrünissa: „Nem tudok. Nem megyek. Így lesz a legjobb mindkettőnk számára. Nincs közös jövőnk … és nem is lesz soha.” Mustafa: „Nisa…” Majd Mustafa távozik, és Atmaca és Mihrünissa maradnak a hajón. Atmaca: „Mihrünissa Hatun…” Mihrünissa: „Ne aggódj, Atmaca. Beszéltem a Herceggel. Most találkoztunk utoljára.” Atmaca: „Nem akartam, hogy így történjen… de még egyszer nem tehetjük ki ekkora veszélynek.” Mihrünissa: „Azt akarta, hogy menjek vele… de nemet mondtam… Az egész testem és lelkem ellen! Miféle fájdalom ez, Atmaca,” Atmaca: „Ami a végzetedben meg van írva, azt éled … sem én, sem senki más nem tudja ezt megváltoztatni. Ne légy szomorú.”

A Márvány Palotában Mustafa Pasa lép be a hálószobába, ahol Fatma már várja: „Szultánám! Micsoda gyönyörűség! Te jó ég!” Fatma: „Olyan rég vártál, hogy újra egybe keljünk. A várakozás nem változtatott meg semmit?” Mustafa Pasa: „Nos, féltem elmondani az igazságot… annyira ellene voltál és most ismét együtt vagyunk!” Fatma: „Nos, ez nem hazugság, ha nem így lenne, nem mentem volna hozzád… Miután megtörtént, miért ne használnánk ki?” A férfi megérinti, a nő elhúzza magát. A férfi frusztrált, de újból próbálkozik. Fatma: „Még ne … előbb élvezzük az ételek ízét. Ezt itt mind erre a napra készíttettem. 41 féle édességet hozattam csakis a te tiszteletedre!” Fatma elkezdi etetni férjét… miközben ő csak egy fürt szőlőt fogyaszt.

Reggel Nurbanunak hányingere van. Canfeda szerint, ez előfordul a terhesség elején. Jobban figyeljen oda, mit eszik és mit iszik, és talán most jobb lenne, ha az éjszakákat nem Selimmel töltené. Nurbanu ezt nem akarja, mert akkor más ágyasok mehetnének be hozzá. Canfeda ráhagyja, hogy ő szólt! Miután távozik, Nurbanu ránéz kiskutyájára, miért alszik még mindig. Látja, hogy szegény pára elpusztult.

Fatma szép nyugodtan felkel, majd szól az agáknak, hogy nézzenek rá férjére, mert az nem lélegzik! Kiderül, hogy meghalt! Allahhoz imádkozik kérdezve, hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen asszony!

Canfeda és a többi háremhölgy Nurbanu szobájába csoportosulnak. Canfeda: „Nézd! Amúgy is tilos háziállatot tartani. Vagy vegyünk neked egy kiscicát?” Nurbanu úgy véli, megmérgezték. Dilshah: „Nagy a fájdalmad … de majd elmúlik! Szólunk a konyhába, készítsenek halvát (amikor valaki meghal, lisztből édességet készítenek, amit a szegények között osztanak szét).” Nurbanu: „Te tetted! Te ölted meg! Te voltál az egyetlen, aki nem akarta! Megöllek! Hogy tehetted ezt?!” És nekiesik Dilshahnak…

Hürrem a szobájában, mikor Sümbül áll elé. Hürrem látja, valami baja van, mintha holtat látott volna! Sümbül informálja, hogy Fatma Szultána férje elhalálozott. Hürrem kérdi, megmérgezték-e? Sümbül azt feleli, nem, de ettől függetlenül a Szultána ölte meg! Mustafa Pasa megette az összes édességet, amit felkínáltak nekik. Hozzáteszi, hogy a Pasa öreg volt már… Hürrem erre jóízűen elkezd kacagni: „Tartani kell Fatma Szultánától … Ha erre negyven éve gondoltam volna! De még elképzelni sem tudtam! Ez akkor is egy bűntény…” Fahriye: „Ő így most már özvegy. Marad a palotában.” Fatma: „Ez volt úgyis a célja … amihez meg kellett ölnie férjét!” Abba se tudja hagyni a kacagást!

No, hát itt a végén sem maradunk meglepetés nélkül. Íme!

Selim megpróbálja megvigasztalni Nurbanut: „Megtörtént, Nurbanu. Vége van.” Nurbanu: „Ő volt az egyetlen barátom a palotában … és megölték.” A férfi kérdi, mi okuk lett volna? A lány azt feleli: „Mert nem szerették. Senki sem akarta, hogy itt legyen. Dilshah tette! Holnap engem fog megmérgezni!” Selim: „Ma elköltözöl onnan. Mi mást tehetnék még, hogy boldoggá tegyelek?” Nurbanu: „Saját szobát akarok, Selim … ahol egyedül lehetek. Dilshah ne maradjon itt. Küldd el a palotából. Nem akarom itt látni.” Selim: „Elrendelem, hogy készítsenek neked elő egy szobát … ahogy te akarod.” Nurbanu: „És Dilshah?” Selim: „Mint a többi ágyas, neki is a Háremben a helye … neked és nekem gondoskodnunk kell a gyermekről a pocakodban.”

Fatmát előbb Afife, majd Süleyman vigasztalja. Arra kéri, ne legyen olyan szomorú. Átölelik egymást, és Fatma Hürremre néz. Fatma: „Mit tennék, ha nem lennétek velem? Olyan egyedül vagyok!” Süleyman: „Micsoda beszéd ez? Itt vagyok! Ez a te palotád is! Addig maradhatsz, amíg csak kívánod!” Fatma: „Köszönöm.” Hürrem: „Nem találok szavakat, hogy megnyugtassalak ettől a mély fájdalomtól, Szultánám… Allah adjon neked türelmet és erőt!” Fatma: „Úgy legyen, Hürrem… Annyira akartad, hogy ismét együtt legyünk … de ez a sors … az volt megírva, hogy még egyszer különváljunk.”

A Divanon kívül Rüstem Sokolluval beszélget. Azt akarja megtudni, hogy sikerült rátalálni azokra a dokumentumokra, mikkel ki tudták kényszeríteni Fenerizade lemondását? Sokollu szerint, nagyon nehezen talált rá, de aki olyan túlbuzgó, mint ő, annak sikerül. Rüstem ez tetszik, hozzáteszi, hogy Hürrem Szultána is nagyon megdicsérte. Süleyman Mustafával érkezik… A Divan elkezdődik. Mindenki elfoglalja helyét. Ferhat Aga érkezik, akit Süleyman ezennel kinevez a janicsárok élére. Ferhat Aga azt mondja, minden tőle telhetőt megtesz, hogy méltóképpen szolgálja uralkodóját. Süleyman figyelmezteti, hogy az igazságszolgáltatás kardja mindig ott fog lebegni a feje fölött, és soha ne feledje, hogy a janicsárok csakis őt, a Szultánt szolgálják. Ekkor Mustafára néz. Majd hozzáteszi, hogy ami Ali Agával történt az szolgáljon tanulságul mindenki számára.

Valéria boldogan mondja Fatmának, mennyire örül, hogy a Szultána nem megy sehova. Fatma meg annak örülne, ha a lány fiúnak adna életet! Fatma azt tanácsolja, mostantól maradjon a szobájában, mert nem tudni, Hürrem mire képes. Hurichihan csatlakozik hozzájuk. Fatma megdicséri a lányt, mennyire szép, és bárcsak most Beyazit is láthatná! Hurichihan azt mondja, ne aggódjon, elég szomorú így is! Fatma mint mindig, most is optimista: „Az élet megy tovább! Ha esetleg megkérnéd Cihangirt, hogy kísérjen el Beyazithoz, én elengedélek…”

Taslicali áll Mustafa elé, és azt mondja, egy janicsár, Yakup Aga szeretne beszélni vele. Mustafa fogadja. Mustafa kérdi, mi a problémája, miért akar vele beszélni? Yakup Aga azt mondja, a janicsárok elégedetlenek. Ali Aga kivégzése és Ferhat Aga kinevezése nehéz helyzetbe hozta őket, mert már nem bírják elviselni, amit velük a janicsárokkal és magával a Herceggel művelnek. Azt mondják, elfogyott a türelmük. Azt mondja, készen állnak, hogy segítsenek Mustafának elfoglalni a trónt. Egy szava is elég. Mustafa erre pofon vágja, majd jól leszidja, hogy hallja-e mit mondott az imént???!!! Hogy merészelte megközelíteni egy ilyen javaslattal Süleyman Szultán fiát???!!! Mégis hogy képzeli, hogy elárulja az apját???!!! Yakup bocsánatot kér, de Mustafa folytatja: ő inkább becsületben meghalna, mintsem hogy árulással kerüljön hatalomra! Végül azt mondja, hogy nem kegyelmez neki, ha még egyszer ilyen témával a szeme elé kerül!!!

Közben Zal informálja Rüstemet, hogy az a két katona, akik Mustafa körül vannak, úgy hívják, Atmaca és Yavuz. Rüstem természetesnek tartja, hogy a meghiúsult támadás óta meg akarja védeni magát. Hürrem érkezik, és azt akarja tudni, ki ez a Ferhat Aga? Rüstem nem tudja, viszont Sokullu egy listát állított össze a Szultánnak, ahol a lehetséges jelöltek közül kiválaszthatta, ki legyen a janicsárok vezetője. Hürrem szerint, ellenségeik saját csapdáikba estek bele. Ali Aga meghalt, Fenerizade eltávolítva, és Barbarossa sincs már hatalmi pozícióban. Rüstem fontosnak tartja, hogy ki követ Barbarossát pozíciójában, és folytatni fogja a küzdelmet, hogy a megfelelő embert találják meg.

Cihangir meglátogatja Hurichihant, aki éppen olvas. A lány már várta. Kérdi, hogy ő is ugyanúgy unatkozik-e a palotában, mint ő? Szerinte, kis környezetváltozás jót tenne. Bárcsak elmehetnének valahova! De hova?

Süleyman Yakup Agával beszélget. Az Aga elmondja, hogy mi történt, és hogy nagy nehézség árán tudta kimenteni magát. Még a fejét is elveszthette volna!

Sümbül Cevher házában átad egy kulcsot. Azt mondja, inkább a szóbeszéd, de mostantól saját háza van… Az asszony azt feleli, még a saját szülei sem gondoskodtak róla ilyen módon. Sümbül: „Előttem is volt életed. De annak most vége. Ennek az ajándéknak nincs jelentősége.”

Cihangir az anyjától kér engedélyt, hogy elmehessen Beyazitot meglátogatni. Hürrem azt feleli, hogy majd együtt elmennek, csak egy kicsit később. A fiú nem szeretne várni … miután úgysem lehet saját tartománya … Hürrem azt mondja, hogy ha ő engedné is, a Szultán biztosan nem. Ekkor Fahriye jelenik meg egy levéllel a kezében. Nurbanu levele, aminek Hürrem nagyon megörül, ekkor Cihangir kihasználja az alkalmat, és hirtelen eltűnik.

Mihrimah a fürdőben. Fatma szavai csengenek a fülében: fel kellene fognia, hogy mekkora nagy érték a fiatalsága és a szépsége. Rüstem csatlakozik: „Ez a hosszú út annyira elfárasztott… Olyan gyorsan kellett visszajönnöm, hogy nem voltam biztos benne, hogy el is jutok ide.” Mihrimah: „De most itt vagy.” Rüstem: „Legalább a te hírneved nem csorbult!” A férfi el akar menni, de a lány elkezdi masszírozni a vállát. Mihrimah: „Akarod, hogy megmosdassalak?”

Hürrem annyira boldog, hogy Nurbanu állapotos! Utasítja Fahriyét, hogy mondja el mindenkinek! Fatma pont ekkor érkezik. Hürrem azt mondja, hogy az után akart beszélni vele, hogy a fájdalma csillapodott. Fatma azt kérdi, miért akar megszabadulni tőle, mikor annyi színt hozott az életébe? Az élet túl rövid. És miután létezik szerelem, miért a sok háború? Hürrem azt mondja, nem fogja elmondani a titkát. Fatma szerint, miután a Pasa úgyis meghalt, már nincs is mit bizonyítani. Fatma az mondja, az imént látta Cihangirt a Szultánnál, aki engedélyt adott neki, hogy elhagyhassa Hurichihannal a palotát. Hürrem nem érti, hogy jön a képbe Hurichihan. Fatma szerint, Cihangir kívánsága volt magával vinni.

Cihangir és Hurichihan megérkeznek Kutahyába. A két fivér üdvözlik egymást, majd Cihangir azt mondja, van még valaki, akit köszöntened kell… Beyazit meglátja Hurichihant, és eláll a lélegzete! Hurichihan örül, hogy ismét találkozhatnak, a Herceg utasítja a szolgákat, hogy a Szultánának is készítsenek elő egy szobát.

Mustafa lép be Mahidevran szobájába. Mahidevran: „Annyit imádkoztam a biztonságodért!” Mustafa: „Imáid meghallgatásra leltek.” Mahidevran: „Tudom, hogy amit tettél, nem vetett jó fényt a Szultán szemében. Biztos vagyok benne, hogy Hürrem mindenféle dolgokat suttogott a fülébe.” Mustafa. „Ebben én nem vagyok olyan biztos… viszont minden egyes fájdalom, amit átéltem, növelte tapasztalatomat … megint tanultam.”

Hurichihan kérdi Beyazittól, hogy megkapta-e a levelét? Beyazit nem érti, hisz nem kapott semmit! Viszont ő írt!

Közben Süleyman Matrakcit bízza meg, hogy utazzon el fiai tartományaiba, és nézzen körül, majd számoljon be neki, miket csinálnak a Hercegek. Az is érdekli, hogy Laláik hogy dolgoznak, ill. hogy a városaikban milyen hír terjedt el róluk. Hozzáteszi, hogy ellátja megfelelő pénzzel, ami az utazásához szükséges. Egy valamit kér tőle, hogy ne kímélje. Mondjon el mindent jót is rosszat is, mert ő lesz a szeme és füle.

Fahriye Hürremhez szalad, felébreszti: „Nazeninnél megindult a szülés!” Hürrem: „Hozd a ruhámat! Meghoztátok azt az újszülött kislányt, akit találtak?” Fahriye: „Túl késő, Szultánám! Sümbül még mindig úton van!” Hürrem. „Fatma Szultána Nazenint a saját szobájába vitette… Tudtam, hogy bele fog ebbe avatkozni! Hozd a ruhámat!”

Fatma szobájában, a Szultána azt mondja, ordíts csak, hogy a palota minden zugában hallják, új herceg van születőben! A bába megkéri a Szultánát, hagyja őket magukra, mert így könnyebb lenne a szülés. Fatma azt kérdi, hogy Hürrem Szultána rendelte-e így? Bába: „Természetesen, nem!” Fatma: „Nem mozdulok erről a helyről, míg a gyermek meg nem születik! Allah bocsássa meg, ha történik vele valami!”

Amasyában Mahidevran azt mondja Fidannak, hogy talán mostanra Mustafa megértette, hogy nem lehet viszonya Mihrünissával. Fidan: „Szeretnék hinni abban, hogy kitörölte a gondolataiból…” Mahidevran: „Hallottad, mi történt Hürremmel? Annyi év után egy másik nő jelent meg a színen! Bárcsak ott lehetnék, hogy lássam a gyerek megszületését és Hürrem arcát!”

Cihangir izgatottan fekszik ágyán, nem bírja tovább, Hurichihan szobája elé megy. Szeretne bemenni, de nem mer… aztán egyszer csak lépteket hall. Elbújik, hogy észre ne vegyék, aztán meglátja, Beyazit az. A férfi kopog, a lány kinyitja, egymás szemébe bámulnak, majd a férfi kezet csókol olyan szenvedélyesen, amennyire csak lehet, majd bemennek. Cihangirt sokkolja a látottak, szíve darabokban…

Mihrünissa belép Mustasfa szobájába. Utolsó találkozásukkor a Herceg azt mondta, biztos van valami módja, hogy találkozzanak. Mustasfa azt kérdi, hogy elolvasta-e Barbarossa a neki írt levelét, és hogy akkor most az ő áldásával van-e itt? Visszajátsszák, amikor Barbarossa olvassa a levelet: „Pasám! Biztos értesültél már a helyzetről. Mihrünissa Hatun nagyon értékes számomra. Nem csak azért, mert a te lányod, hanem mert annyi év után ismét életet lehelt belém. Ismerem a szokásokat. De eljön az a pont, ahol nem lehet betartani a szokásokat többé… Ezért, tiszteletteljesen szeretném megkérni tőled a lányod kezét. Minden veszélyes tényezőt számításba vettem, és teljesen biztos vagyok magamban.” Visszatérve a szobába Mihrünissa: „Még mindig nem érted? Az apám elküldte válaszát … itt áll előtted… Itt vagyok az ő engedélyével…” Mustafa: „Tudod mi lesz most? Törvényes feleségem leszel… Senki sem fog erről tudomást szerezni, csak te meg én, az anyám és Taslicali. Készen állsz elfogadni ezt?” Mihrünissa: „Amíg mellettem vagy, készen állok.” Megcsókolják egymást, majd Mustasfa arra kéri, menjen a szobájába, és várjon a hívására.

Süleymant Afife Hatun értesíti a gyermek születéséről. Közben Hürrem fel-alá járkál saját szobájában, aggódva, hogy fiú születik. Azt mondja, ha szükséges, rákényszeríti Fatma Szultánát, hogy hagyja el a szobát. A következő jelenetben Süleyman belép Fatma szobájába, ahol kezébe veszi újszülöttjét. Hürrem a folyosóról nézi őket. Megalázva, megsemmisítve érzi magát, miközben becsukódik előtte az ajtó…