109.rész Leirása

1 sö elözetes:

- Egy herceg amíg a Palotátoltól nem kér engedélyt, nem hagyhatja el a Szándzaákját.Ezt lázadásként fogadják.--------------- Elintézted?- Ne aggódjőn Szultánám. Bele tettem.-neki is közel a vég, mint Fatma Szultánának.--------------------Ha én veszítek mindenki sérül. Mindenki.------------- Az Urunk kardja a fejünk felett ringatózik. Vagy azok feje hullik, vagy a miénk.---------------- Az elbocsájtása napján, biztosan a lány is maga mellet lesz, hogy vigaszt nyújtson.----------------------- Évek óta tiszta szívvel szolgáltam. Kötelességem alól kérem mentsen fel.-----------------Amig HArunisát nem találjuk meg, nem térünk vissza a szerájba(palotába). Élve vagy halva.-------------Hogyan tudnék Önnek segíteni?-Elbocsájtását kérve.----------.-Mit jelentsen ez Efendi,csak nem azt, hogy az elbocsájtását kéri?- Allah egy nap, mindenkinek adja meg a szükséges akaratot, hogy letudjon mondani a birtokolt hatalmáról.- Érdemlegesnek találtam a kelrésedet. El vagy bocsájtva, elmehetsz.------------ Mustafa herceg, anélkül, hogy bárkit is értesített volna megérkezett a Palotába  .--------------Hódolat. Sulejman szultán Őfensége!------------Gratulálok Sokollu. Jó munkát sikerült végezned.

2 dik elözetes
Ibrahim: Milyen igazságot rejteget ez az este? Milyen eső esik a vértől homályos égen túl? Ez a te véred, ami a tüdődből tör elő? És.. mi a végzet? Leállítani a vérzést vagy belefulladni?Muszatfa: TŰŰŰŰŰZ!!Szulejmán: FIAAAAM!!

109. rész

Süleyman a szobájában éppen olvas, mikor kimegy a teraszra és látja, hogy Mustafa és Barbarossa egy hajón állnak, és több hajó kíséretében a palota ellen kezdenek tüzelni. Az egyik épp az ő teraszát éri. Közben Ibrahim hangját halljuk: "Jó és rossz, ezek az igazságok jellemzők az oroszlánra. Az igazság olyan, mint a part nélküli feneketlen óceán. Az óceán vize olyan, mint a vad tűz, minek a hullámai gyöngyök. Ez az igazság a tűz esője ... Egyetlen cseppjével meg tudja a földet perzselni. Sok esőtől pedig elsüllyed és feledésbe merül... MInden ember a földből származik. Minden testben külön napfényt találunk. Legbelül, az erős oroszlánok és gazellák elrejtik magukat. Tulajdonképpen, azok a dolgok, amiket az ember keres a gondolatainkból származik. Amikor a bánat eltalálja a szívet, akkor Gabriel, a bánat prófétája megnyitja azt. A gondolatok olyanok, mint Szűz Mária ... Több száz Jézussal esnek teherbe. És mi az éjszaka igazsága? Mik ezek a vértől lefröcskölt dómok? Ez a vér az, ami a saját májból csepeg? Mi a sors? Az, hogy megáll vérezni, vagy hogy belefullad ebbe a vérbe???" Süleyman felébred. Elaludt a könyv fölött. Aztán kimegy a teraszra, és látja, a víz teljesen nyugodt.

Látjuk, hogy Valéria a lányokat utasítgatja: "Ti ketten menjetek, készítsétek elő fürdőmet ... Szultánunk bármelyik percben hívathat. Csinosnak kell kinéznem. Te meg, menj a konyhába. Készítsenek nekem muhallabiát. Nagyon kívánom..." Hürrem nézi fentről. Fahriye: "Mondtam a szolgáknak, hogy nem figylejenek rá, de Fatma Szultána utasította őket ... és ő meg úgy viselkedik, mintha Szultána lenne." Hürrem: "Hadd élvezze ki ... már nem tart sokáig. Közeleg a vége, akárcsak Fatma Szultánának."

Közben Fatma elmondja Gülfemnek, hogy az ex-férje megérkezett. Gülfem: "Miért fogadtad, Szultánám? Azt hittem, hogy még a képét sem akarod látni." Fatma: "Hürrem hozatta ide ... hogy elvigyen innen ,,, és a Pasa nem hagyta ki ezt a lehetőséget ... és nekem meg nem volt más lehetőségem. Így akar rajtam bosszút állni ... azzal, hogy visszavisz, visszanyeri régen elvesztett hatalmát." Gülfem: "Mustafa Pasa nem tehette volna ezt meg a saját büszkesége nélkül." Fatma: "Miféle büszkeség, Gülfem? Ő egy szégyentelen, erkölcstelen ember ... Képtelen vagyok elmondani mindazt, amit éveken keresztül tett velem. És most nézd, én vagyok a hibás! Ha negyven éve gondoltam volna, nem hinném, hogy hagytam volna így történni! Gülfem: "Mi ... arra gondolsz, hogy ismét hozzámész?"
Hürrem érkezik. Fatma: "Üdvözöllek Hürrem! Minek köszönhetem látogatásod?" Hürrem: "Azért jöttem, hogy elmondjam, hogy ne aggódj ... személyesen gondoskodom az esküvő előkészületeiről. A lehető legrövidebb idő alatt megünnepeljük ... neked is így lesz a legjobb." Fatma: "Mondtam már neked, Hürrem, ahol én járok, nincs helye a szomorkodásnak, tanúsíthatod ez. Sőt! Boldoggá teszlek, mindazok után, hogy megfizettél mindazért, amit megérdemelsz." Hürrem: "Tulajdonképpen az esküvődön is boldog leszek, Szultánám ... ha nincs más kívánságod, mennék." Fatma: "Még sok idő van az esüvőig. Addig is bárki meghalhat és bárki is megszülethet..."

Manisában Nurbanu tömlöcben, Selim érkezik. Nurbanu boldog: "Hercegem! Jöttél, hogy kiszabadíts ebből a sötét veremből?" Selim megragadja: "Beszélj! Ki segített neked? Canfeda vagy Gazanfer? Gazanfer segített neked, nem igaz?!" Nurbanu: "Nem ... esküszöm, neki ehhez semmi köze! Senki sem segített! Gazanfer nem is tudott erről!" Selim: "Ne hazudj nekem, Nurbanu! Azt akarod elhitetni velem, hogy egyedül hagytad el a Háremet?!" Nurbanu: "Nem az a lényeg, hogy hagytam el, hanem az, hogy miért! Miattad csináltam! Hogy megmentsem szerelmünket, és a jövőnket!" Selim: "Ki a fene vagy te??? Hogy merészeled??? Azért jöttél, hogy megmetsél???" Nurbanu: "Mint a többi szolgának, nekem is az a feladatom, hogy boldoggá tegyelek. Ezért küldtek ... hogy páncélként óvjalak mindentől, ami szomorúvű tesz vagy bánt téged." Selim: "Mit jelentsen ez? Ki küldött?" Nurbanu: "Magasságos Urunk." Selim: "Átléped határaidat, Nurbanu. Nagyon meg leszel büntetve." Nurbanu próbált mentegetőzni: "Ha el akarsz küldeni, vagy ha meg akarsz fosztani szerelmedtől, akkor csináld! Ölj meg most!" Selim vár egy picit, aztán elviharzik. Gazanferhez fordul: "Ez az első és utolsó alkalom, Gazanfer! Ettől kezdve, még egy hiba, és fejedet vétetem!!!"

A főkertben, Hürrem és Rüstem búcsúzkodnak: "Hogy van Kapudan Pasa? Remélhetőleg, úgy, ahogy mi akarjuk:" Rüstem: "A határidő, amit adtam neki, az holnapra szólt. El fogja mondani a Szultánnak, hogy én ártatlanak vagyok az Ali Aga féle ügyben." Hürrem: "Mindenre fel kell készülnünk. Hayreddin Pasa nem egy könnyű eset. Allah tudhatja, mi jár most a fejében." Rüstem: "Azt mondják, nagyon aggódik a lánya miatt. Nem hinném, hogy veszélybe sodorná az életét." Hürrem: "Figyelmeztetted az agákat, nem de? Semmi bántódása nem eshet!" Rüstem: "Szultánám, engedélyeddel mennem kell. Eljött az ideje, hogy elinduljak. Még el sem búcsúztam Mihrimah Szultánától." Hürrem: "Allah vigyázzon rád utadon, Rüstem Pasa ... minden óvintézkedést tegyél meg. Nem akarom, hogy bármi is történjen veled."

Barbarossa nagyon aggódik. Yavuz érkezik hozzá: "Mustafa Hercegünk arra kért, ne aggódj Mihrünissa miatt, amíg Amasyában tartózkodik, a Herceg védelme alatt áll." Barbarossa: "Úgy tűnik, nem tudsz mindent. Az árulók elrabolták a lányomat ... és megfenyegettek." Yavuz: "Hogy lehetséges ez, Pasám? Biztos vagy benne?" Barbarossa: "Maga az ördög, Rüstem jött el hozzám ezt közölni ... Nem hinném, hogy hazudott volna ilyen ügyben." Yavuz: "Mit akar tőled?" Barbarossa: "Beszélnem kell a Szultánnal a janicsárok ügyében ... hogy Ali Aga csapdát állított Rüstemnek." Yavuz: "De ez Ali Aga halálát jelentené!" Barbarossa: "Tulajdonképpen, ez úgy nézne ki, mintha Mustafa tette volna ... Szultánunk tudja, mennyire közel áll Mustafához ... Nézd. Az egyik oldalon a lányom élete, a másikon a Herceg iránti hűségem áll. Milyen nehéz is ez!" Barbarossa majdnem összeesik a mellkasába belenyilalló fájdalomtól. Yavuz orvosért kiált. Azonban Barbarossa nem akar orvost. Azt mondja, hogy ha valami történik a lányával, felégeti az egész világot Rüstem feje fölött. Yavuz: "A Herceg már bizonyára hallott az emberrablásról ... Atmaca is ott van ... majd együtt kimentik a lányodat."

Mahidevran Mustafához: "Oroszlánom! Már vártalak! Nem nézel ki valami jól ... Történt valami?" Mustafa: "Nem." Mahidevran: "Nem voltál itt éjjel ... Hol van Mihrünissa?" Mustafa: "Megnyugtatásodra közöm, anyám ... nincs semmiféle olyan kapcsolat közöttünk, mint amire gondolsz. Még ha lenne is, lehetetlen ... meg is mondtam neki. A villájában marad még egy darabig, aztán a megfelelő időben visszaküldöm Isztambulba."

Yahya kérdi Atmacától, küldött-e katonákat Mihrünissa után? Atmaca igennel felel. Yahya kérdi, min mosolyog, Atmaca azt válaszolja, hogy a lány olyan gyorsan haladt, hogy a katonák alig tudták utolérni. Yahya azt mondja, hogy menjen utána, és hozzon hírt felőle, mert a Herceg tudni akarja, jól van-e.

Süleyman a Divánban van Sheyhullislam Fenerizadéval: "Tudod, mennyire becses vagy számomra, de olyan ütötte meg a fülemet, amit nem hagyhatok szó nélkül." Fenerizade: "Remélem, Allah akaratával, minden rendben lesz." Süleyman: "Nyilvánvaló, hogy egy ideje már, megromlott a viszonyod Ebu Suud Efendivel. A jótékonysági alapítvánnyal kapcsolatban akadt nézeteltérésetek." Fenerizade: "Szultánom! Több dologban sem értünk egyet ... ő az egyik én a másik oldalon állok." Süleyman: "Mit jelentsen ez? Milyen oldalon áll ő?!" Fenerizade: "Kapcsolata Rüstem Pasával meglehetősen jó ... mindenben egyetértenek." Süleyman: "Ebu Suud a Diván része ... aminek Rüstem a feje. Mi zavar abban, hogy megértik egymást?!" Fenerizade: "Az ő munkája mindenkitől pártatlan. Különben, hogy tudná ellátni feladatát? És nyilvánvaló Rüstem Pasa helyzete ... rengeteg panaszt kaptam rá." Süleyman: "És te melyik oldalon állsz?" Fenerizade: "Én mindig a vallásunk oldalán állok, és azokén, akik ezt az utat követik és az Ottomán Dinasztiáén. Nem azokén, mint Rüstem Pasa, aki kihasználja pozícióját a kormányban, aki megvesztegetéssel éri el célját, és problémákat kreál emberek között!" Süleyman: "Vigyázz szavaidra! Az az ország, amiről beszélsz, az enyém! Ki merészeli megkérdőjelezni törvényeimet és döntéseimet?!" Fenerizade: "Soha, Szultánom! Én csak figyelmeztetlek, hiszen ez a kötelességem." Süleyman: "Mevlana azt monda, hogy barátoknak nincs szükségük tükörre ... és én azt ajánlom, hogy legyél Ebu Suud barátja, ne az ellensége, úgy, ahogy én."

Közben Rüstem: "Mihrimah! Örülök, hogy jobban vagy, kérlek figyelj oda mit eszel és iszol. Az orvosnak is megmondtam, hogy figyeljen oda rád." Mihrimah: "Hogy hihetted ... nem vagyok beteg, és nem is voltam az ... azért csináltam, hogy ne hagyj itt minket ... legalább adtam neked még egy kis időt." Rüstem: "De ... lázad volt ... a hangod ... sápadt voltál." Mihrimah: "Csak egy ártalmatlan gyógyszer volt, ami ágyhoz kötött, mintha beteg lettem volna." Rüstem teljes szerelemmel: "Szultánám! Ez azt jelenti, hogy értem tetted!" Mihrimah: "Persze ... végülis a férjem vagy, Rüstem ... ha veszítesz a tiszteletből, én is vesztek ... mindannyian." Rüstem: "Eljött az idő." Megcsókolja a Szultána homlokát, és távozik.

Atmacát látjuk, ahogy lovával az erdőn keresztül lovagol, és hirtelen holt testekre bukkan. Az egyiken talál egy üzenetet. Barbarossa hajóján, Ali Aga: "Akkor most mire várunk? Gyerünk, mentsük meg a lányodat!" Yavuz: "Ez nehezebb, mint gondolnád, Agám. Fogalmunk sincs, hol lehetnek." Ali Aga: "De nem ülhetünk tétlen ... Mennyi időnk van?" Barbarossa: "Csak egy nap ... Reggel kell döntésre jutnom." Ali Aga: "Nem dobhatjuk a Herceget veszélybe, és nem is bízhatunk meg bennük! Nincs garancia arra, hogy vissza is adják a lányodat." Barbarossa: "Hagyjatok magamra..."

Visszatérve Mustafa palotájába, Mustafa elmondja anyjának, hogy ő támogatja a háborút, és nincs ideje olyan dolgokkal foglalkozni, mint a szerelem. Mahidevran szerint, az egyik háremhölgyét még mindig feleségül veheti. Atmaca beront a szobába a hírrel, hogy Mihrünissa testőreit mind megölték és a lányt meg elrabolták. Az elrablók üzenetet is hagytak: "Barbarossa Pasával van dolgunk. Ha beleavatkozol, megbánod."

Selim a szobájában éppen iszik, mikor Gazanfer érkezik: Selim: "Van hír arról az asszonyról, aki bepanaszolt a bírónál? Mikor lesz a tárgyalás? És rajtad, az asszonyon és a bírón kívül tud még erről valaki?" Gazanfer: "Laládon kívül senki." Selim: "Ebben az esetben, Lalánkat el kellett volna küldeni a fővárosba már réges rég!" Gazanfer: "Mondtam neki, hogy az lesz a legjobb, ha mindannyian elfelejtjük a dolgot. És ő megértette." Selim: "Nagyon körültekintően járj el! Hozd ide a nőt, hogy személyesen tudjak vele beszélni." Gazanfer: "Ahogy kívánod." Selim: "Beszélj!" Gazanfer: "Nurbanu nincs valami jól. Már napok óta a börtönben van, és még nem evett egy harapást sem." Selim: "Még a nevét sem akarom hallani!'

Canfeda Nurbanuhoz megy, mikor a lány azt kérdi, hogy Selim miért nem engedi szabadon. Canfeda szerint, várnia kell, hogy dühe csillapodjon. Nurbanu legalább egy szobába szeretne menni, mert a cella sötétje megöli őt. Canfeda megígéri, hogy mindent megpróbál, hogy megmentse az életét. De ha elmondja, hogy ő segített neki, akkor kidobják a palotából. Nurbanu azt mondja, ha ez tényleg így van, akkor nem kell aggódnia. Canfeda türelemre inti, de még mindig nem érti, miért fordult az asszonyhoz? Nurbanu azt mondja, hogy szerelemből. Ő beleszeretett a Hercegbe, de úgy látja, a Herceg nem viszonozza érzelmeit. Canfeda arra kéri, ne szomorkodjon, mert ha ez mással történt volna meg, már rég kivégezték volna. De ezzel az életét mentette meg!

 · 

Cihangir és Hurichihan beszélgetnek. Hurichihan: „Annyi könyved van!” Cihangir: „Ha olvasni kívánsz, ezt ajánlom.” Hurichihan: „Melyiket?” Cihangir: „Fuzuli: Leyla és Majnun. Habár, elég nehéz a nyelvezete, ez egy lélegzetelállító szerelmi történet. El kell olvasnod.” Hurichihan: „Szóval, ez egy szerelmi történet. Kíváncsivá tettél, hogy őszinte legyek.”

Fatmához Valéria érkezik: „Szultánám! Mi lesz velem, ha te elmész?” Fatma: „Ne aggódj. Ha itt vagyok, ha nem, senki sem árthat neked. Ne feledd, te a Szultán gyermekét hordod szíved alatt!” Nazenin: „Szultánám…” De Fatma elküldi. Gülfem: „Igaza van, Szultánám. Hürrem kegyetlen. Nem fog megijedni attól, hogy tökre tegyen anyát és gyermekét. Muszáj itt maradnod.” Fatma: „Természetesen, keresek megoldást. Fontos ez a gyermek, Gülfem … különösképp, ha egy Herceg. Véget fog vetni Hürrem szultánságának!” Gülfem: „Pont ez az, amiért ezt mondom. Ha megházasodtok, kérd a Pasát, hogy kérjen magának egy pozíciót ide … így nem kell elmennetek.” Fatma: „Ha még egy éjszakát el kell töltenem ezzel a szégyentelen emberrel, dühödtömben szétrobbanok!” Gülfem: „De nincs más választásod. A Szultán már eldöntötte és Hürrem is bejelentette a Háremben.” Melek Mustafa Pasa érkezését jelenti be.

Hürrem Sümbüllel beszél: „Fel kell készülnünk arra az időre, mikor Rüstem távol lesz, Sümbül. Tartsd nyitva a szemed. Holnap nagy nap lesz … meglátjuk, hogyan dönt Kapudan Pasa. Háború vagy béke.” Sümbül: „Meglátjuk…” Hürrem: „Követed azt az átkozottad, Nazenint, ugye? Az első adandó alkalommal gondoskodnunk kell róla… Sümbül? Mi van veled?” Sümbül: „A Hárem dolgai miatt aggódom … mi más lehetne?” Hürrem: „Már egy ideje furcsa állapotban vagy. Mintha problémáid lennének. Mondd el.” Sümbül: „Csak izgatott vagyok az incidensek miatt … mikor lesz ennek már vége…” Hürrem: „Most panaszkodsz?” Sümbül: „Nem, soha. Anélkül, hogy átlépném határaimat, csak figyelmeztetlek. Sokkal nyugodtabban kellene cselekednünk. Esküszöm, az utolsó ítéletnapig rohanunk. Szultánunk kardja mindannyiunk feje felett lebeg! Vagy az ő fejük fog hullani, vagy a mienk!” Hürrem: „Azon imádkozom, hogy ez a kard mindig a Szultán kezében maradjon. Ha Mustafa kezébe kerül, tudod mi lesz! Megöli a fiaimat! Egymás után! Aztán engem elküld a régi palotába. És akkor nem lesz többé hatalmam. Hagyjuk a Szultánt, hogy hordja a kardját. Ha meghalok, akkor azt Szultánához illően akarom!”

Fatma Szultána a folyosón ex-férjéhez megy. Kérdi tőle, mit akar? Ő csak érdeklődik, hogy az esküvői előkészületek hol tartanak, miután amilyen gyorsan csak lehet, ismét „be akar lépni a Szultána Mennyországába”. Fatma: „Pontosan tudom, milyen Mennyországban vagy te! Pontosan tudom, kivel feküdtél le! Pontosan tudom, mit csináltál azokkal a fiatal lányokkal!” Mustafa Pasa: „Ez mind hazugság! Egyetlen kívánságom Te vagy!” Fatma: „Elhallgass!!! Ez mind nem elég, szövetkeztél Hürremmel! Megőrültél?!” A férfi azt mondja, igen, tényleg vannak hibái, de azért a Szultána sem teljesen ártatlan. Főleg amiatt, amit a saját ágyukban művelt! Fatma: „Hónapokkal korábban elváltam tőled! Ehhez semmi közöd!” Mustafa Pasa: „Bárcsak ne titkolóztál volna! Akkor most nem lennél ilyen nehéz helyzetben.” Fatma: „A saját dolgaid és jövőd miatt aggódj inkább! Habár kétlem, hogy rátalálsz a megoldásra…”

A következő jelenetben Sümbül látjuk a Háremben. Kíváncsian nézi, hogy a lányok izgatottan turkálnak az újonnan hozott anyagok között. Aztán észreveszi Cevher asszonyt a lányok gyűrűjében, és akkor Sümbül megszégyenülve elszalad. Cevher utána ered, és azt mondja, hogy ugyan ruhákat hozott a háremhölgyeknek, de igazából őt akarta látni. „Igazán aggódtam miattad azon az estén, mikor olyan hirtelen elmentél. A Bazárban érdeklődtem felőled, Kudret Efenditől hallottam rólad.” Sümbül: „Miután már mindent tudsz rólam, miért jöttél? Azért, hogy kigúnyolj? Mondd, mennyit akarsz, és tűnj el azonnal!” Cevher: „Agám! Már elmondtam neked érzéseimet azon az estén…” Sümbül: „Viccelsz velem??? Nyilvánvaló a helyzetem! Mit akarsz még mindig??? Bárki is mesélt neked bármit is … igazad volt … eunuk vagyok! Most hagyj!” Cevher: „Még egyszer a szemedbe akartam nézni, Agám … Nem számít, ki vagy … Egyszer már beléd szerettem … és még mindig szeretlek.” Sümbül: „Menj! Menj! Nem fog működni!”

Mustafa keresi Mihrünissát kíséretével. Atmaca azt mondja Yahyának, hogy nehéz megtalálniuk a lányt. Véleménye szerint, Mustafának vissza kell fordulnia, mert veszélyes ennyire messze merészkednie a palotától. Taslicali helyesel, ő is így gondolja, azonban hiába beszélt már erről a Herceggel, nem hallgat rá. Mustafa talál egy karkötőt: „Taslicali! Ez Mihrünissáé … A helyes ösvényen haladunk. Ahogy gyanítottam, a főváros felé tartanak. Lóra!” Taslicali: „Hercegem! Hagyd a katonákra a keresést! Neked vissza kéne térned a palotába!” Mustafa: „Élve vagy halva … Mihrünissának mellettem a helye! Nélküle nem térek vissza a palotába!”

Közben Hurichihan levelet ad át Meleknek, hogy juttassa azt el Kutahyába, Beyazitnak. Melek rákérdez, hogy erről van-e tudomása Fatma Szultánának, de Hurichian azt mondja, hogy semmi szükség rá, hiszen neki is meg vannak a saját problémái. Hurichihan figyelmezteti Meleket, hogy legyen óvatos, ne adja át a levelet senki másnak. Cihangir érkezik, üdvözlik egymást. Cihangir kérdi, hogy el tudta-e már olvasni a könyvet, mire Hurichihan: „Egy szuszra kiolvastam, Cihangir! Elviheted, de kérek egy másikat. Olyat, mint ez. Olyan szép! Két ember szerelmes egymásba, de nem lehetnek egymáséi. Olyan szomorú.” Cihangir: „Ha elszomorított, akkor adok egy olyat, ami jól végződik.” Hurichihan: „Bárcsak az élet is olyan lenne, mint a mesék, ahol a szerelmesek szerethetik egymást! Ahol a jóság győz a gonosz fölött! Milyen csodálatos is lenne!” Cihangir: „Nem is tudom. Kicsit unalmas lenne, nem? Mi ez?” Felkapja a naplót. Hurichihan: „Add vissza! Oh! Bocsáss meg … ez az én személyes naplóm. Nem akarom, hogy bárki is elolvassa.” Cihangir: „Nekem is van egy ilyen naplóm … amikor gyerek voltam, minden érzésemet beleírtam ebbe a naplóba. Ez is ilyen?” Hurichihan: „Igen. Akarod, hogy hegedüljek neked?” Cihangir: „Igen.”

Közben Beyazit a manisai piacon álruhában. Vásárol valamit, de többet fizet érte, és mikor a kereskedő azt mondja, ez túl sok, ő azt mondja, tartsa csak meg. Kereskedő: „Most látlak itt először. Nem vagy manisai.” Beyazit: „Izmirből jöttünk.” Lala: „Néhány napja volt itt egy kis incidens … Úgy hallottam, megöltek egy kereskedőt. Igaz ez?” Kereskedő: „Igen, uram! Az a szerencsétlen ember! Allah adjon neki nyugodalmat!” Lala: „Úgy legyen! Megbüntették Allah akaratával az elkövetőt?” Kereskedő 2: „Nem egészen, uram! Ki adna büntetést egy Hercegnek?” Lala: „Mi köze ehhez a Hercegnek?” Kereskedő 1: „Álruhában volt. Nem tudták róla, hogy Herceg. Mindenki csak panaszkodott, míg az a szerencsétlen valami rosszat mondott rá, így megölték.” Beyazit: „Mit mondott?” Kereskedő 2: „Nem tudom. De senki sem szereti Selim Herceget itt. Annyi bűne van! Egész nap csak iszik, és ideje nagy részét nőkkel tölti!” Kereskedő 1: „Fizet azért, hogy megtapsolják! Milyen egy herceg az ilyen! Milyen szomorú, hogy egy olyan Szultántól, mint Szultán Süleyman ilyen fiú származik! Milyen szomorú!” Kereskedő 2: „Nyilvánvaló, hogy ezt az orosz boszorkától, Hürremtől örökölte!” Beyazit majdnem nekiugrik, de Lala megakadályozza. Azt súgja Hercegének, hogy ezt az információt megosszák a Szultánnal. Épp elég lesz… Beyazit viszont azt mondja, ne siessenek annyira, mivel még nem végeztek…

Az asszony, akinek a férjét megölték, Selim elé járul. Selim: „Nem tudom, mit mondtak neked, de férjed tőrt vett elő … az agáimnak nem volt más választásuk, mint megölni őt.” Kevser: „Bocsáss meg Herceg, de ez nem történhetett így, hiszen te megakadályozhattad volna.” Selim: „Ami megtörtént, az megtörtént. Mint Herceg, megígérem neked, hogy mostantól a védelmem alatt állsz. Vond vissza feljelentésed, ne húzzuk tovább a dolgot.” Kevser: „Ahogy ígértem, már vissza is vontam.” Selim: „Milyen ígéretről beszélsz?” Kevser: „A kedvenced, Nurbanu jött hozzám … Azt mondta, ez a feljelentés senkinek sem használ.” Selim: „Gazanfer aga maga beszélt veled. Akkor hogy nem vontad vissza?” Kevser: „Megfenyegetett … Ha mindjárt az elején meghallgatott volna, ez nem történik meg. De a kedvenced, Nurbanu asszony, emberiességéről tett tanúbizonyságot. Ő egy jó ember. Láttam a szeméből.” Selim: „Én nem küldtem őt!” Kevser: „Akkor nyilvánvalóan a tudtod nélkül tette. Máskülönben, hogy hagyhatja el egy lány a Háremet? Úgy jött, mint aki nem félti a saját életét.” Selim: „Bármit is ígért neked Nurbanu, elfogadom. Adok neked és gyermekeid részére egy villát, ahol békességben és biztonságban élhettek.” A nő távozik. Gazanfer: „Próbáltam vele kedvesen beszélni, de …” Selim: „Beszélj a bíróval. Le akarom zárni ezt az ügyet.” Gazanfer: „Ahogy kívánod, Hercegem!”

Fahriye Valéria szobájába megy, ahol az ágyas jóízűen falatozik. Fahriye figyelmezteti, hogy terhessége miatt változtatnia kellene étkezési szokásain. Egy aga informálja, hogy Afife Hatun nem engedte meg, hogy bárki is belépjen a szobába. Fahriye azt mondja, Hürrem Szultána parancsa volt, hogy figyeljen a lányra. Fahriye közli, hogy Hürrem látni kívánja, úgyhogy jöjjön. Valéria azt mondja, hogy nem megy, mert meg van neki tiltva. Fahriye erre azt mondja, hogy senki sem tilthat meg semmit sem Hürrem Szultánának. Nem kell félnie, ha meg akarná ölni, akkor nem hívná fényes nappal be a saját szobájába. Vonakodva ugyan, de Valéria belemegy.

Fatmát mutatják, amint épp kezet mos. Afife Hatun érkezik hozzá, hogy tolmácsolja Hürrem meghívását vacsorára és egy kis mulatozásra a szobájába. Fatma nem érti, mi lehet az ok, hogy ünnepséget tart Hürrem. Afife szerint a közelgő esküvő miatt… Fatma elfogadja a meghívást. Miután Afife távozik, Fatma Melekhez fordul: látta-e mire készül Hürrem? Melek azt mondta, nem látta, viszont hamarosan úgyis kiderül.

Valéria épp megérkezik Hürremhez. Hürrem azt kérdi, hogy odafigyel-e magára, és hogy az orvos szokott-e ránézni? Valéria azt feleli, nincs panasza. Hürrem figyelmezteti, hogy legyen nagyon óvatos, hiszen a terhesség első szakasza nagyon veszélyes. Ne aggódjon feleslegesen dolgokon, mert egy másik élet sorsa függ ezeken a napokon. Közben egy szolga valami folyadékot önt Valéria gyógyszerébe… Hürrem azt mondja, hogy nem tudja, mi történik a háta mögött, de neki nem kell mitől tartani. Igaz, dühös volt, de nem azért, amire gondol. Hanem, mert a háta mögött cselekedett. Valéria bocsánatot kér. Hürrem azt mondja, hogy végül is ő egy ágyas. Mint minden ágyas neki is lehetnek álmai, hogy állapotos lesz, hogy fiút, herceget szül, és Szultána lesz belőle. És ha okos, mindet megszerezheti. Valéria kérdi, mit akar tőle Hürrem? A válasz, hogy tartsa magát távol Fatma Szultánától. Valéria szerint a Szultána úgyis hamarosan elhagyja a palotát. Hürrem viszont egy valamit megtanult a hosszú évek alatt a Háremben, hogy soha semmi sem biztos egészen az utolsó pillanatig. Amior az a szolga megérkezik, aki mérget csempészett Valéria gyógyszerébe, Hürrem elbocsájtja az ágyast.

Közben Beyazit Lalájával együtt a bíró elé áll. Lala azt mondja, hogy ők csak szeretnék megtudni, mi történt pontosan azzal a kereskedővel, aki meghalt. A bíró dühös, hogy ilyen dolgokkal zaklatják. Kikéri magának, hogy így beszéljenek vele. Lala azt mondja, hogy ők csupán az igazságot szeretnék megtudni. Beyazit helyesel, és hozzáteszi, hogy Isztambulba tartanak, és bizonyára Ebu Suud Efendi kíváncsi lesz erre a történetre. Ezek után a bíró hezitálva ugyan, de elmondja, hogy az asszony visszavonta panaszát. Lala nem érti, hogy fogadhatta ez el? A bíró azt mondja, hogy kivizsgálta az ügyet. Az agák nem voltak hibásak, mert nekik az a feladatuk, hogy a Herceget megmentsék. Lala rávilágít, hogy ha a Herceg álruhában volt, akkor nem a kereskedő hibája, hogy nem ismerte fel… A bíró azt mondja, hogy bármi is van a törvények könyvébe írva, neki a szerint kell döntenie – ha a két oldal közösen megegyezik, akkor neki nincs mit tennie. Beyazit: „Ez nem Süleyman Szultán törvénykezése! Biztos megfenyegették az asszonyt! Máskülönben, miért vonta volna vissza feljelentését?” Bíró: „Személyesen beszéltem vele. Mondtam neki, hogy az állam megvédi, de ő visszautasította. És a Hercegünk kárpótlást ajánlott neki, amit el is fogadott.” Beyazit: „Szóval, megvásárolták! És te csendben tűröd!” Bíró: „Elég legyen, Efendi! Ha még egy szót szólsz, börtönbe verlek!” Lala: „A bírónak igaza van. A Herceg biztonsága a legfontosabb. Ezt nem kérdőjelezhetjük meg… Legyen szép napod! Bocsáss meg a zavarásért!” Lala azt mondja Beyazitnak, hogy nyugodjon le, ilyenek a törvények. A bíró nem hibázott. Majd hozzáteszi, hogy jobb lenne, ha egyszerűen nem panaszkodna, mert senki sem kérdőjelezheti meg Süleyman Szultán döntéseit.” Közben Gazanfer meglátja Beyazitot…

Hürrem Süleymannal beszélget a teraszon. Hürrem büszkén meséli urának, hogy híreket kapott Selimről. Az ott élő emberek nagy boldogsággal fogadták, aki Szultán fiához méltóan végzi feladatát. Elmondja, hogy Beyazit is nagyszerű munkát végez. Hozzáteszi, hogy épp olyan, mint az apja: erőteljes, bátor. Hürrem megkérdi, van-e híre Mustafáról. Épp ekkor érkezik Lokman, aki Barbarossát jelenti be. Amikor belép, Hürrem távozna, de Barbarossa megkéri, maradjon, tőle is szeretne elbúcsúzni. Süleyman: „Milyen búcsú? Azt mondtam, maradj még itt a télen!” Barbarossa: „Engedelmeddel, szeretnék visszavonulni.” Süleyman: „Hát ez meg honnan jött?” Barbarossa: „Az utóbbi időben nem vagyok valami jól. Mint tudod, elértem egy kort…” Hürrem kérdi, miféle betegség gyötri? Barbarossa: „Keresték, de nem találják az orvosok az okát.” Süleyman elbocsájtja Hürremet. Süleyman tudni akarja, miért nem beszélt neki a betegségéről? Barbarossa: „Nem akartalak a betegségemmel untatni … azt hittem, majdcsak elmúlik. Igazam is volt. Aztán a következő nap, majdnem elájultam. Ha eljött az idő, hogy a túlvilágra lépjek, hát legyen. Hamarosan bekövetkezik.” Süleyman: „Elküldöm hozzád személyes orvosomat. Majd ő megtalálja a megoldást.” Barbarossa: „Az orvosok pihenést írtak elő, Szultánom. Eltiltottak az izgalmaktól, és a szomorúságtól. Ebben a helyzetben, nehéz lenne továbbra is ellátnom feladataimat. E hatalmas országnak olyan valakire van szüksége, aki nem esik össze. Allahnak hála, van még más Reis is, mint Turgut Reis és Salih Reis.” Süleyman: „A legfontosabb dolog most a te egészséged, Kapudan Pasa. Először találjuk meg, mi ez a betegség, aztán meglátjuk, mit tehetünk, ami a legjobb az egészséged számára.” Barbarossa: „Ahogy kívánod, Szultánom.”

Yavuzt látjuk, ahogy a piacon egy kapucnis alakkal beszél. Férfi: „Mit csinál még mindig Mihrünissa Amasyában?” Yavuz: „Nem tudom… még maradni akart. Azt kívántam, jöjjön velem.” Férfi: „Milyen a pasánk állapota? Döntött már?” Yavuz: „Elment a palotába, hogy visszavonulásához engedélyt kérjen.” Férfi: „Amíg mi az életünket kockáztatjuk, ő megadja magát a lánya életéért?” Yavuz: „Azt mondta, csak így mentheti meg a lányát és védheti a Herceget.” Férfi: „Ha elveszíti flottáját, akkor senki nem védheti meg Mustafát! Ezt nem tudja?!” Yavuz: „Még van remény. Először azt kell megtudnunk, hol a lánya.” Férfi: „Beszélj a nővel! Mindegy, mit csinál. Tudja meg!”

Selim Gazanferhez: „Biztos vagy benne, hogy Beyazit volt?” Gazanfer: „Esküszöm! A saját szememmel láttam! Lala Mustafa is mellette volt! Nyilvánvaló, hogy mindent tudnak… Az első adandó alkalommal, megüzenik a Szultánnak.” Selim: „Hol vannak?” Gazanfer: „Utánuk küldtem egy agát. Kutahyába tartanak…”
Hürrem Barbarossához: „Mi ez a hirtelen jött döntés?” Barbarossa: „Szerintem, mindenkinek így lesz a legjobb, hogy visszavonulok az állam ügyeitől, nem de, Szultánám?” Hürrem: „Nyilvánvalóan.” Barbarossa: „Mindenkinek.” Hürrem: „Mindenkinek.” Hürrem kérdi, mit csinál, ha a Szultán nem fogadja el kérését. Barbarossa azt feleli, hogy akkor minden erejét beveti, hogy meggyőzze. Egyetlen kívánsága, hogy ismét láthassa lányát. Hürrem szerint, biztos vissza tud vonulni, és akkor majd a lánya megnyugtatja.

Fatma felkeresi a Szultánt, beszélni szeretne vele. Süleyman épp a kertbe tart egy sétára, Fatma mondja, jöhet később is, csak az esküvőről szeretne vele beszélni. Süleyman felajánlja, csatlakozzon hozzá.

Beyazit kíséretével lovagol, mikor hirtelen Selimbe és annak kíséretébe ütközik. Selim: „Beyazit! Elmész anélkül, hogy meglátogatnál?”

Isztambulban mindenki Hürrem szobájában van a vacsorán. Gülfem: „Rüstem Pasa elment. Allah segítsen nektek, hogy ismét együtt legyetek!” Mihrimah: „Úgy legyen!” Afife: „Szultánám! A Pasa visszatértéig, milyen jó lenne, ha nálunk maradnál!” Mihrimah: „Amikor szükséges, eljövök.” Fatma érkezik. Hürrem: „Szultánám! Köszönöm, hogy elfogadtad meghívásom, és nem törted össze szívemet!” Fatma: „Milyen mulatság az, ahol én nem vagyok jelen? Hát, persze, hogy eljöttem!” Hürrem: „Hurichihan, hogy vagy? Remélem, nem unatkozol a palotában?” Hurichihan: „Amíg Cihangir Herceg itt van, nincs unatkozás. Soha nem hagy egyedül.” Hürrem: „Milyen jó … Szultánám … Az esküvő előkészületeivel végeztünk. Beszéltem a Szultánnal is. Allah engedélyével a következő hetekben megtarthatjuk az esküvőt.” Fatma: „Nem hallottad? Szultánunk elhalasztotta az esküvőt … Annyi év után ismét itt vagyok a palotában, nem szeretnék ismét elmenni … A tél itt van a nyakunkon … tavasszal szeretném megtartani kint a kertben! Lányok! Mire vártok? Kezdődjön a zene, tánc!” Hürrem: „Gyerünk, foglaljunk helyet.”

Cihangir a szobájában unatkozik. Egyik könyvéből kiesik egy cédula. Nincs rajta név. „Ha magadnak is alig tudod bevallani, hogyan tudnád elmondani másoknak? A szerelem tüze lángol bennem … milyen nehéz mosolyogni azokra körülöttem … sosem gondoltam volna, hogy a szerelem bűn, amíg ide nem jöttem …” Cihangir mosolyog, mivel azt hiszi, hogy a levél neki szól. De aztán meglátja magát a tükörben, végül bedobja a tűzbe.

Selim és Beyazit közös asztalnál esznek. Selim: „Elmentél vadászni és eltévedtél? Azt hiszem, a hátam mögött ügyködsz, nem igaz?” Beyazit: „Hallottam, mi történt veled, és magam akartam megbizonyosodni arról, hogy igaz.” Selim: „Mi volt az oka, hogy úgy gyere ide, mint egy kém? Megkérdezhettél volna! Elmondtam volna.” Beyazit: „Van valami, amit el akarsz titkolni? Kíváncsi voltam, mit mondanak rólad az emberek.” Selim: „Csupa rosszat mondanak anyánkról …” Beyazit: „Minden kereskedővel beszéltem a Bazárban. Azt kívánják, hogy bárcsak Mustafa vagy Beyazit jött volna … Nem értik, miért az a Selim jött, aki állandóan iszik, és nőzik.” Selim: „Ne higgy csak néhány embernek! A manisai polgárok szeretnek engem! Meg sem tudom számolni azt a sok ajándékot, amit tőlük kaptam! Akármikor kimegyek, nagy tisztelettel fogadnak.” Beyazit: „Azokra az emberekre gondolsz, akiket megvettél?” Selim: „Mi? Miről beszélsz?” Selim: „Ne tetesd magad! Mindent tudok! Azokat az embereket vitetted oda, akiket korábban lefizettél, hogy mondják azt, Hosszú életet!” Selimnek erről fogalma sem volt. Ehhez Gazanfernek és Nurbanunak van köze…

Hürrem Fatmához: „Azt hittem, megállapodtunk.” Fatma: „Mondhatnád ezt, ha megtartanánk az esküvőt.” Hürrem: „Nem tudom, mit forgatsz a fejedben, de ha egy apró dolgot is meglátok, mindenki megtudja az összes titkodat.” Fatma: „Egy nap biztosan elmegyek, Hürrem. Inkább a nagyobb dolgokkal foglalkozz. Hamarosan herceg születik, aki letaszít a trónról. Én a te helyedben aggódnék.” Mihrimah szól, hogy mennie kell, mert kislánya nem tud nélküle aludni. Fatma maradásra kérleli, de Mihrimah nemet mond. Majd meghívja Fatmát hozzá, látogassa meg a palotájában. Fatma örül a meghívásnak: „Amíg férjed nincs körünkben, rengeteget fogunk együtt mulatni!” Hürrem: „Ne érezd magad ennyire jól, Szultánám. Az élet nem telhet örökké mulatsággal. Főleg, hogy el vagy jegyezve, nem illő.” Fatma szerint, az édesanyja is állandóan ezt mondogatta. Afife felajánlja, hogy elkíséri Mihrimaht a palotájába.

Visszatérve Manisába, Selim: „Bármit is akarsz mondani, hát mondd! Nem fogsz megsérteni. Elég üres szót hallottam már – csak aggódom, hogy belebetegszel abba a sok neheztelésbe, amit irántam érzel.” Beyazit: „Saját magad miatt aggódj … ha nem ma, akkor holnap a Szultán megtudja a dolgot, és meglátod, hogyan alkalmazza rád az igazságszolgáltatást.” Selim: „Ki mondaná el? Te?” Beyazit: „Mi a különbség? A lényeg, hogy tudjon róla.” Selim: „Igazad van. De van egy másik fontos dolog, amiről hallania kell. Például, hogy te titokban hagytad el a tartományod, és mint egy kém jöttél Manisába a testvéred ellen.” Beyazit: „Most fenyegetsz engem?!” Selim: „Csak emlékeztetlek a törvényekre… Egy herceg nem hagyhatja el tartományát a főváros beleegyezése nélkül … nem is mehet egy másik tartományba … ez árulásnak néz ki.” Beyazit: „Szóval azt akarod, maradjak csendben?!” Selim: „Te jöttél hozzám. Megpróbállak a lehető legjobban ellátni, ehetsz, ihatsz, vigadhatsz, és aztán menj vissza a picike tartományodba!” Beyazit: „Kínszenvedés még egy percet is eltöltenem veled!!!” Selim: „Tudni akarod, miért nem téged, hanem engem küldött Manisába a Szultán? Hát, emiatt! Még mindig gyerek vagy és soha nem is nősz fel!!!” Beyazit: „Lala! Megyünk!” Lala: „Mi történt odabent?” Beyazit: „Most ne kérdezd! Majd később elmondom.”

A börtönben, Nurbanu fekszik, mikor Gazanfer érkezik hozzá. Azt mondja, hogy Selim Herceg megengedi neki, hogy elhagyja a palotát. A lány nem érti, azt hitte, a férfi szerelmes belé. Az aga azt mondja, hogy ő tanácsolta a Hercegnek, hogy ha nem akarja látni, akkor engedje el. Hozzáteszi, hogy mit kér még, hiszen szabad lehet és hazamehet Velencébe.

Hürrem levelet ír. Sümbülnek adja, hogy továbbítsa Mahmud Agának, hogy tartsa ott a lányt, ahol van, ne engedje el, amíg Barbarossa le nem mond. Sümbül megígéri, elintézi. Arra kéri, ne a palotai küldönccel intéztesse el, valaki mással. Mondja meg Mahmud Agának, hogy jöjjön a palotába, amint lehet, mert beszéde van vele.

Valéria panaszkodik Meleknek. Elpanaszolja, hogy Hürrem arra kérte, maradjon távol Fatma Szultánától. Melek elmondja, hogy az esküvőt elhalasztották tavaszig, úgyhogy itt maradnak, míg a gyerek megszületik. Az orvos kérdi Valériától, bevette-e az orvosságát, a lány azt mondja, nem kell aggódnia, erre nagyon odafigyel.

Gazanfer ruhát visz be Nurbanunak. A lány kérdi, hogy akkor most mennie kell? Egy aga fog érte jönni, és egy hajón Izmirbe viszi. Aztán kap elég pénzt, hogy haza tudjon menni. Nurbanu kérdi, miért teszi ezt? Gazanfer azt válaszolja, hogy ő is Velencében született… Ezen kívül kedveli. Okos és erős, és van lelkiismerete. Megmenthette volna magát, ha elárulja őt, de mégsem tette. Ezért viszonzásul szeretne tenni érte valamit. A lány azt mondja, soha nem felejti ezt el. Majd hozzáteszi: „Erre nincs szükség. Nem megyek sehova.” Gazanfer: „Elment az eszed? Velencébe mész, a családodhoz!” Nurbanu: „Nekem nincs családom…” Gazanfer: „Azt mondtad, a Baffo családból származol.” Nurbanu: „Igen, a Baffo családból származom… De az anyám és az apám mással kötött házasságot, mikor megszülettem … igen, házasságon kívül születtem! A lehető legjobban neveltek fel, csak éppen nem szerettek… sosem tudtak elfogadni. Nem lehettem egy közülük.” Gazanfer: „Biztos szeret valaki. Szabad vagy! Szabad!” Nurbanu: „Nem mehetek el … ha akarnám, akkor se tudnám nem szeretni a Herceget … annyira. Szeretem! Ezt vidd, tedd a Herceg szobájába. Talán elfejtett engem, de az illatomra emlékezni fog.”

Később látjuk, amint Selim és Dilshah az ágyban vannak, majd a Herceg gondolataiba merülve elküldi a lányt. Dilshah kérdi, hogy ez Nurbanu miatt van-e, aki annyira feldühítette? Távozása előtt még megjegyzi, hogy reméli, elhervad a börtönben.

Hürrem Süleymannál. Azt meséli, hogy volt Mehmet sírjánál, ahol békére talált, de itt szörnyen érzi magát. Süleyman elmondja, hogy mikor Mehmet megszületett, álmában látta őt a trónon. Ekkor azt hitte, ez azt jelenti, hogy ő követi a trónon … de az Úr elvette tőle. Most pedig, folytatja, újabb gyermekkel áldja a sors. Imádkozik, hogy biztonságban megszülethessen. Hürrem hirtelen felugrik, hogy mennie kell. Süleyman bocsánatot kér, hogy ha esetleg szavaival megbántotta. Hürrem azt mondja: „Nem! Megtörténhet ez valaha? Cihangir már vár rám. Majd jövök.”

Hürrem Sümbült keresi, de Afife nem tudja, merre lehet. Hürrem azt mondja, hogy mikor szüksége van rá, sosincs itt! Fahriye érkezik. „Fahriye! Mondd meg a nőnek, hogy ne igya meg a folyadékot! Tedd, amit mondok!” Megy is az ágyashoz, és még épp időben érkezik. Az aga érdeklődik, mi ez már megint? Mire Fahriye azt hazudja, hogy az orvos más orvosságot talált ki. Afife is megérkezik a szobába, és felháborodottan kérdi Fahriyétől, mit keres ott? Ha még egyszer meglátja ott, saját kezével folytja meg! Hürrem izgatottan várakozik, mire Fahriye jelez neki, hogy rendben van.

Sümbül Cevher házában van. Azt mondták neki, hogy üzent érte. Az asszony azt mondja, így volt, de nem hitt benne, hogy el is jön. Sümbül: „Nem tudom, hogy jöttem ide … miért jöttem ide … egyszer csak itt vagyok.” A nő megérinti a kezét. Cevher: „Jó, hogy eljöttél.”

Reggel Gazanfer felkelti Selimet, hogy a Díván összeült. Mikor felébred, maga mellett találja Nurbanu sálát. Canfeda viszi be az ételt Nurbanunak, azonban a lány élettelen testét találja.

Sümbült látjuk, ahogy Cevher mellett fekszik az ágyban. A nő felkel és odamegy Sümbül kabátjához. Kutat benne, majd megtalálja az üzenetet. Gyorsan elolvassa, majd visszahelyezi helyére, és visszasiet Sümbül mellé. Sümbül felébred, és azt mondja az asszonynak, hogy a Mennyországban érzi magát. Majd észre veszi, hogy elszaladt az idő, és rohannia kell a piacra. Azt mondja, a nő miatt elvesztette az eszét. A nő felajánlja, hogy üt le neki tojást, de az aga azt mondja, nem most. Az asszony kérdi, jön-e még? Sümbül azt mondja, ha ő nem is akar, lábai biztos ide vezetik.

Hürrem olvas, mikor Lokman Sokullu érkezését jelenti be. Hürrem meséli, hogy hallott már róla. „A családom Boszniából származik, Visegrád városából, és Sokolovic falujából. Ezért hívnak így, hogy Sokullu.” Hürrem: „Szóval, Bosznia-Hercegovinából származol. Rüstem Pasa már szépeket mesélt rólad. Távollétében, te fogod a dolgainkat intézni. Feladatod nagyon fontos lesz. Ha jól csinálod, feljebb léphetsz a ranglétrán egy-két fokot, ahogy Rüstem Pasa is.” Sokullu: „Rang és pozíció nem sokat számít nekem, Szultánám … elnyerni bizalmadat a legnagyobb ajándék számomra.” Hürrem: „Azt akarom, hogy Sheyhul Islam lemondjon. Mint tudod, két módja van, hogy ezt elérjük. Vagy meghal, vagy saját maga kéri visszahelyezését. Melyiket tartod a legmegfelelőbbnek?” Sokullu: „Te tudod a legjobban, de szerintem, magától kellene lemondania.” Hürrem: „Én is így gondolom. De nem fog … csak ha nem lesz más választása.” Sokullu: „Mindenkinek van takargatnivalója, Szultánám… Főleg az ilyen rangú férfiaknak. Ha hibázik, biztosan rátalálunk.” Hürrem: „És mi van, ha nincs?” Sokullu: „Akkor baleset áldozata lesz.”

Selim távozik szobájából. Gazanfer kérdi, hogy most a Dívánba megy-e. Selim viszont azt feleli, hogy Nurbanut akarja látni. Ájultan talál rá. Kérdi Canfedától, mi történt. A kalfa nem tudja, épp orvosért indult.

Sümbül a piacon átadja a levelet a címzettnek. Közben Cevher Yavuznak adja át, mit olvasott a levélben, hogy akinek az szól, az rabolta el Mihrünissát. Yavuz megdicséri, hogy nagyszerű munkát végzett, de most már rejtőzzön el.

Sokullu a bírósági könyvtárban összefut egy öreggel, aki azt mondja, nem léphet oda be, mert ott tartják nyilván a Diván dokumentumait. Azt mondja, nem szórakozásból van ott. Rüstem Pasa parancsolta neki, mielőtt elment Bosniába. Mutat neki egy papirost, amit az öreg könyvtáros elolvas, aztán azt mondja, miért nem ezzel kezdte? Az öreg körbemutat, hogy itt találja, amit keres. Sokullu elküldi az öreget azzal, hogy majd ő kiszolgálja magát.

Selim a szobájában, Nurbanu ébredezik. Csodálkozik, hogy hol van. Selim: „Végre, felébredtél!” A lány azt hiszi, álmodik. Elmondja, hogy ájultan találtak rá. Aztán ide hozták, és az orvos megvizsgálta. A lány nem emlékszik semmire. Majd Selim közli vele, hogy állapotos. „Az én gyerekemet hordod a szíved alatt!”

Kint az erdőben Zal éppen ételt készít. Mihrünissa meg van kötözve. Barbarossa a hajóján, a lánya miatt aggódik. Atmaca folytatja a keresést, Mustafával Yahyával…

Sokullu már napok óta a könyvtárban kutat. A könyvtáros nem érti, mire a férfi azt mondja: „Lesz még idő aludni a sírban! Amíg élünk, addig jobb fönt maradni!” Aztán végre megtalálja, amit keresett!

Zal megpróbál ételt adni Mihrünissának, de a lány megtagadja azt. A férfi fenyegetőzik, hogy csúnyán megveri, miután a lány elfogadja az ételt.

Sokullu elviszi Hürremnek a talált dokumentumot. Hürrem: „És még azt hittük, Fenerizade Efendi ártatlan bárány volt. Hogy tette ezt?” Sokullu: „Biztos nem vette észre. Tudod, a ranggal a büszkeség is nő, és nem látnak az orruk hegyéig sem!” Hürrem: „Nekünk nem szabad ilyennek lennünk, Sokullu. Nagy benyomást tettél rám, ahogy ezt az ügyet kezelted.” Sokullu: „Ha kívánod, elintézhetem, hogy találkozz vele.” Hürrem: „Persze! Ideje, hogy útmutatást adjunk neki.”

Mihrünissa kérdi, mennyi ideig tart még, hogy fogva tartja, és miért rejti el az arcát? Zal odamegy hozzá, megüti. Egy ember szól, hogy a hírnök megérkezett. Zal fogadja a küldöncöt, aki átadja a levelet.

Hürrem találkozik Fenerizadéval. A férfi kérdi, mit tehet a Szultánának? Hürrem azt válaszolja, hogy lemondhatna. A férfi azt hiszi, csak viccel. Hürrem azt mondja, úgysincs más választása. Lokman átadja a dokumentumot. „Ez a te pecséted, nem?” Van még ott, ahonnan ez való. Hürrem kérdi, volt-e még valaki, akit kirúgott pozíciójából? De senki sem rúgta ki őt (férfit)… Ha egy szó is kikerül innen, sem a férfi becsülete, sem a családja nem maradhat… A férfi azt kérdi, hogy most fenyegeti? Hürrem azt feleli, hogy csak lehetőséget ad, hogy megőrizze becsületét. A döntés az övé.

Yavuz sétál, mintha eltévedt volna. „Mi folyik itt?” kérdi Zal. Azt feleli, hogy eltévedt, és segítséget kér tőlük, hogy hol is van pontosan. Zal észreveszi a lovasokat a háttérben. Odaküldi embereit. Mihrünissa felismeri Yavuzt, majd mikor a csete-paté kialakul, Zal fogja a lányt, és megpróbál elfutni vele. De Mustafa utánuk ered, és megmenti a lányt.

Fenerizade egy hajó gyomrában találkozik a kapucnis férfival. Fenerizade elmondja, hogy az „orosz boszorka” megfenyegette őt azzal, hogy kiteríti lapjait a Szultánnak, hogy magas beosztásba helyezett néhány hozzá igen közel álló tanítványát… A kapucnis férfi azt mondja, hogy Hürrem minden oldalról támadja őket, úgyhogy nincs más választása, mint lemondani. Fenerizade: „Tudod te, mit beszélsz?! Ezáltal elveszítjük a flottát, és így nagyon meggyengülünk!” Férfi: „Ha ez így megy tovább, lelepleződünk. Megesküdtünk, hogy addig, amíg az ilyen vérszívót, mint Rüstem ki nem töröljük a nemzetből, abból a pozícióból, a hatalomból. Egyetlen reményünk Mustafa Herceg, akinek egy nap hatalma lesz, és országunk visszakerülhet a muszlimok kezébe, a muszlimnak születettekébe. Legyen a mi életünk az áldozat!”

Mustafa kérdi Yahiyát, hogy küldött-e üzenetet az anyjának, biztos nagyon aggódik már. Yahya azt mondja, hogy a legmegbízhatóbb embereik itt vannak. Mustafa kérdi, kik azok, ők nem lehetnek küldöncök. Atmaca azt mondja, Barbarossa küldte őket, utasítás szerint, el kellett titkolniuk, kik ők valójában. Yavuz azt mondja, ők katonák, akiket Barbarossa igen jól ismer. Mustafa helyesel, de tudnia kell, titkolnak-e még valamit. Atmaca nemmel válaszol, ez minden.
Mihrünissa megmosakodott, mikor Mustafa érkezik hozzá a sátorba. Mustafa kérdi, hogy van, a lány azt feleli, jól. Azt mondja, nem viszi magával Amasyába. Biztonsággal vissza kell térnie apjához. A lány azt mondja: „Biztonságban, de távol tőled.” Mustafa: „Ha bármi történik veled, nem tudom magamnak megbocsátani.” Mustafa sajnálja, hogy megbántotta szavaival, ezért menekült el tőle. A lány azt mondja, ha nem ma, akkor holnap. Mustafa: „Végül is boldog életed volt. Szabad voltál, amiről más nők csak álmodoznak. Amíg ide nem jöttél … boldog voltál.” Mihrünissa: „Már évek óta szeretlek, még messzi távolból is.” Mustafa: „Akit eddig szerettem, elveszítettem… megbántottam… magamat és őt is… Látod, mi történt? Nem akarlak téged is elveszíteni!” Mihrünissa: „De elveszíted, mint ezt is.” Mustafa: „Visszamész a fővárosba.”

Süleyman kérdi, miért jött Fenerizade a Divánba? Az engedélyét szeretné kérni a pozíciójával kapcsolatban. Süleyman azt mondja, hogy jól teljesíti feladatát, így még sokáig maradhat feladatkörében. Fenerizade: „Piri Mehmed Pasa rengeteg időt töltött nevelésemmel. Allah adjon neki békét. Mint tudod, ő volt az utolsó Nagy-Nagy Vezír. Mindig a következőket mondta: „Ne hagyd, hogy erőd elhagyjon… Meg kell előznöd.” Süleyman: „Úgy érted, le akarsz modnani?” Fenerizade: „Ha engedélyezed, igen. Allah adjon mindenkinek lehetőséget, hogy enyhíthesse hatalmát, mit sors adott neki.”
Hürrem mindezt végighallgatja a titkos helyiségében.
Süleyman Barbarossa felől érdeklődik. Egy férfi azt feleli, hogy lábadozik. Süleyman elrendeli Rüstem Pasa visszatértét, és a megüresedett helyre Ebu Suud Efendit helyezzék.
Süleyman mérgesen megy vissza szobájába, ahol már Hürrem várja. Kérdi, miért jött vissza ilyen korán, történt esetleg valami? Elmondja, hogy Fenerizade felmondott, helyére pedig Ebu Suud Efendit teszi. Hürrem azt mondja, jól van, azonban aggódik Barbarossa miatt, mert azt mondják, elég rosszul van. Süleyman is aggódik. Hürrem: „Miért nem látogatod meg? Ha ott vagy, erőt adsz neki.”

Barbarossa ágyban, Mustafa is látogatóban. Barbarossa szerint, nem kellett volna jönnie, de Mustafa azt mondja, hogy ha nem személyesen kísérte volna oda Mihrünissát, akkor nem érezte volna magát jól. Süleyman ekkor érkezik meg, és csodálkozik a megjelenteken: Mustafa, Ali Aga és Barbarossa egy helyiségben.

Hürrem: „Gratulálok Sokullu! Nagyszerű munkát végeztél.” És most visszajátszást láthatunk, hogy Mihrünissa elrablása is a terv része volt. Hogy csak Mustafa volt az, aki megmenthette és vihette vissza apjához. Aztán Sokullu informálja, hogy Mustafa a fővárosba ment. Mindez a terv része volt, hogy rajtakapják Barbarossával együtt. „Szultánunk gyanakvással fog visszatérni a palotába. És az Uram a szemtanúm, hogy bármit megtehetek, hogy ez a gyanú valósággá váljon…”