111.rész Leirása

Matrakcsi: Ahogy kérted, Nagyuram, elmentem a hercegek tartományaiba.Szulejmán: Először Musztafáról beszélj. Hogy mennek a dolgok Amasya-ban?Musztafa: Mihrünissa mostantól itt fog maradni. Nem megy sehova. Szulejmán: Mihrünissa, Kapudan pasa lánya, apja tanácsadója volt, még mindig ez a feladata?Matrakcsi: Nem, Nagyuram. Amasya-ba érkezése óta nem. Musztafa: Ameddig lélegzem, a szívem csak érted dobog.Szulejmán: Hogy van Beyazitom?Matrakcsi: Elfoglalják emberei ügyeinek intézése. Huricihan: Beyazid a fővárosba jött, csak azért hogy lásson.Beyazid: Huricihan??Lala: Azt hiszed az Édenben jársz.. de a te utadat sötétség borítja.Szulejmán: Szelimemről mik a hírek? Matrakcsi: Mialatt a piacon volt álruhában, konfliktusba keveredett és ...egy eladót megöltek. Szulejmán: Nagyon fontos feladatot adtam neked, de te úgy döntöttél egy mást választotasz..Afife asszony: Uralkodónk rád vár. Szulejmán: A legtávolabbi tartományba helyezem át! Hallottad mit tett Szelim? Minden hiba Hürremet terheli..Szulejmán: Akkor is a saját gyermekem, ha nem látom helyesen a dolgokat, azt amit tennem kell. Szulejmán: Ki tud még azokról a dolgokról, amiket eltitkoltál előlem Musztafáról?

111. rész 2. előzetesSüleyman: „Amíg élek, te vagy a flottáim parancsnoka.”Rüstem: „Azt hiszem, Kapudan Pasa útjának végéhez ért. A megfelelő időben, el kell küldenünk … természetesen akkora dicsőséggel, amit megérdemel.”Barbarossa: „Allah nevében … Oh! Allah!!!”Süleyman: „Kapudan Pasa!!!”Nurbanu: „Ne várj tőlem szerelmet többé! Mert most öltél meg!!!”Selim: „Nurbanuuuu!!!”Hurichihan: „Beyazit csak azért jött a fővárosba, hogy engem láthasson.”Beyazit: „Hurichihan!”Matrakci: „Amíg álruhában a piacon volt … egy kereskedőt meggyilkoltak.”Selim: „Nyilvánvaló, hogy Beyazit okozza a legnagyobb problémát. Hibáztam, mikor megbíztam benne.”Süleyman: „A legtávolabbi tartományba küldelek.”Süleyman: „Minden hibának van következménye, Hürrem. Még akkor is, ha ő az én gyerekem, nem látom helyénvalónak … és megteszem, ami szükséges.”Beyazit: „Elhatározta, hogy parancsba adja a halálomat.”Barbarossa: „Van egy oroszlán, akit Mustafa Hercegnek hívnak. Ő okozza majd bukásodat.”Mustafa: „Ezúttal nem követem a szabályokat. A szívemre hallgatok.”Taslicali: „Amíg élek, melletted állok, Hercegem.”Mustafa: „Yavuz?”Yavuz: „Életemet áldozom érted.”Atmaca: „A magasságos Herceg parancsát követjük.” 

111. rész

Édességet és pénzt osztogatnak az új jövevény megszületése alkalmából a Háremben. Afife: „Legyetek vidámak, hölgyek! Imádkozzatok a Szultán új gyermekéért!”

Süleyman a teraszán, Barbarossa érkezik. Süleyman: „Kapudan Pasa! Hogy itt állsz előttem, a saját lábaidon boldogsággal tölt el! Jól vagy?” Barbarossa: „Allahnak hála, sokkal jobban. Ahogy idefelé jöttem, értesültem arról, hogy még egy gyermeked született. Allah óvja.” Süleyman: „Úgy legyen! Gyere ide!” Barbarossa: „Szultánom! Nem volt alkalmunk beszélni … egyfelől ott volt a betegségem, másfelől az incidens … de mint látod, itt vagyok, melletted … most ismét kérem tőled, hogy visszavonulhassak.” Süleyman: „Több háborút nyertünk veled Kapudan Pasa. Meghódítottunk számos helyet.” Barbarossa: „Bárki is volt az ellenség, mindig megrettent tőlünk, mert mögöttünk állt egy nagyszerű Szultán.” Süleyman: „Kapudan Pasa! Az egész világ ismeri hűségedet irányomban és az ország iránt. Te nem csak az admirálisom vagy, hanem a barátom is.” Barbarossa: „Milyen pompás, ha Királyunk a barátjának tekint!” Süleyman: „Az idő talán elviszi az ember fiatalságát, de nem a lelkét és szívét. És az elme élesebb lesz, mint korábban valaha. Nem fogadom el felmondásod. Amíg élsz, a flottám élén állsz.”

Hürremet bejelentik a Háremben. A lányok sorfalat állnak, hogy köszöntsék. Odamegy Valériához, és átveszi tőle a gyermeket. Hürrem: „Allah vigyázzon rá. Ugyan nem egy hercegnek adtál életet, de az arca olyan szép, mint a Holdé. Allah legyen áldva. Mi a neve, Afife?” Afife: „Raziye.” Hürrem: „Raziye…” Fatma épp akkor megy el a Hárem előtt. Összenéznek. Hürrem: „Allah óvja az ördög tekintetétől.”

Barbarossa éppen kifelé jön a Szultántól, mikor Rüstembe botlik. Rüstem: „Hizir Hayreddin Pasa! Milyen régen találkoztunk! Kellemetlen dolgokat hallottam rólad. Azt mondják, az egyik lábaddal már a koporsóban vagy.” Barbarossa: „Egy nap mindannyian oda kerülünk. De ez a nap még nem az a nap! Allahnak hála, egészséges vagyok. Sokkal jobban is érzem magam! Szultánunk előre látta ezt, és megtartott a pozíciómban. De mindenekelőtt, egyezünk meg egy dologban. Ha valaki el akar számolni velem, velem gyűlik meg a baja! Ha még egyszer rá merészeled tenni a kezed a családomra, Allah a megmondhatója, levágom és odadobom a kutyáknak!” Rüstem: „Ebben az esetben tartsd távol családod az uralkodó háztól! Tartsd távol, így nem lesz semmi bántódásuk! Ne feledd! A Szultán háta mögötti szervezkedésnek következményei vannak!” Barbarossa: „Egy nap a Szultán is észreveszi, ki szervezkedik a háta mögött!”

Kutahyában, Beyazit és Hurichihan ülve aludtak el, egymás kezét fogva. Hurichihan ébred fel először: „Ahh! Még valaki észrevesz minket!” Beyazit: „Nyugodj meg! Ez itt az én palotám. Senki sem fog tenni semmit!” Hurichihan: „Shh! Csendet!” Hurichihan az ajtóhoz megy. Egy szolga hozta Hurichihan ruháját. A lány elveszi tőle. Hurichihan: „Kicsit később rajtakaptak volna!” Beyazit: „Ha ideges vagy, az arcot kipirul. Milyen gyönyörű! Főleg, ha ez a tincs ráomlik! Árnyékot vet arcodra.” Hurichihan: „Óvatosak kell legyünk, Beyazit. Nem szabad, hogy meglássanak itt!” Beyazit: „Ebédeljünk együtt a szobámban. Cihangirnak is szólok.” A lány kinéz az ajtón, hogy jön-e valaki, majd a fiú csókot lopva távozik.Közben Cihangir szomorúan fekszik az ágyán. Egy szolga értesíti, hogy már várják az ebéddel. De a Herceg azt feleli, hogy ne várják, mert fájdalmai vannak, így inkább pihen.

Hürrem Rüstemet látogatja meg az irodájában. Hürrem: „Sümbül azt mondta, híreid vannak Kapudan Pasáról.” Rüstem: „Felépült… így az Uralkodó megtartotta a flotta élén.” Hürrem: „A Pasa titokban a Herceggel találkozott, hogy segíti trónra kerülését, és ezek után még kinevezik?” Rüstem: „Nehéz átlátni, mi zajlik a Szultán fejében. De az is nyilvánvaló, hogy Mustafa Herceg és Kapudan Pasa nagyon megsínylette az incidenst. Nem szabad hagynunk, hogy ez a sérülés begyógyuljon.” Hürrem: „Mégis mit tehetünk?” Rüstem: „Úgy vélem, Kapudan Pasa útjának végére ért. A megfelelő időben, el kell küldenie.”

Amasyában Mahidevran: „Azt mondtad, hogy most háborúval vagy elfoglalva, nincs időd a szerelemre. De Mihrünissa itt van!” Mustafa: „Tanácsadómként van itt. Mindenki, beleértve a Szultánt hamarosan értesül erről.” Mahidevran: „Személyesen figyelmeztetett, hogy nem akarja itt látni!” Mustafa: „Egyszerűen csak tanácsolta … rám hagyta döntést. És én meghoztam azt!” Mahidevran: „Mustafa…” Mustafa: „Annyi éven keresztül betartottam a szabályokat. És mi történt? Mit kaptam cserébe? Semmit! Többször is kidobtak a Szultán Mennyországából! Ezúttal nem követem a szabályokat! A lelkem azt mondja, hogy Allah akaratával, megértesz majd.Közben Atmaca a kertben találkozik Mihrünissával: „Azt hittem, többé nem térsz vissza.” Mihrünissa: „Én is ezt hittem… Ne aggódj, Atmaca. Senki sem tudja, hogy itt vagyok.” Atmaca: „Előbb vagy utóbb, de úgy is kiderül. Elfelejtetted mi történt másnap?” Mihrünissa: „Én készen álltam, de a Herceg nem akarta elfogadni. Levelet írt az apámnak… el akar venni feleségül. Hamarosan esküszünk.” Atmaca: „Mi? Házasság? Hát nem tudod, hogy egy Herceg nem házasodhat? Főleg nem veled! Képtelenség!” Mihrünissa: „Ne aggódj. Titkos esküvő lesz. Úgy fogják tudni, hogy a Herceg tanácsadója vagyok.” Atmaca: „Oh! Most már megnyugodtam!” Mihrünissa: „Te csak tedd a dolgod, Atmaca! És a többivel ne is foglalkozz!” Atmaca: „Az a dolgom, hogy védjem a Herceget … az ellenségeitől, a barátaitól, sőt még saját magától is!” Mihrünissa: „Meg fogod akadályozni? Tégy, amit akarsz, de én mostantól itt maradok. Többé nem hagyom el.”

Manisában Canfeda elkíséri Nurbanut egy szépen berendezett szobába. A lány nem érti, mit keresnek ott? Canfeda azt feleli, hogy a Herceg ezt a szobát készíttette elő számára. Nurbanu: „Mi? Ez a szoba…” Canfeda: „A tied… szerencsés nő vagy. Még Mahidevran Szultána is ebben a szobába lakott egy időben. Beköltözhetsz, amikor csak akarsz.” Nurbanu körbejárja a szobát, mindent szemügyre véve. Kérdi, hogy lehet-e egyedül? Canfeda azt mondja, egyedül lesz, sőt, még szolgálói is lesznek! Nurbanu elkezdi játszani, hogy néhány velencei holmit kér ide meg oda, de Canfeda leállítja, hogy ezt azért már nem kapja meg. Annak ellenére, hogy a Herceg szereti, mások még nem. És hiába az a neve, hogy Nurbanu, még mindig Ceciliaként viselkedik. Ha valóban Szultána akar lenni, akkor alkalmazkodnia kell, el kell felejtenie Velencét, és ottomán Szultánaként kell élnie, máskülönben senki sem fogja elfogadni.

Matrakci a Szultánnak számol be útjairól. Először Mustafáról beszél: „Áldásként tekintenek Mustafa Hercegre. Munkájával elnyerte az amasyai nép szívét.” Süleyman: „Hogy lehet mindenki boldog, Nassuh? Nincs egy panasz se?” Matrakci: „Természetes, hogy van… nem figyel minden siránkozásra, mikor a törvényeidet érvényesíti … néhány kereskedő mindig panaszkodik.” Süleyman: „Más valami?” Matrakci informálja, hogy Mahidevarn alapítványt alapított. A Szultán ezt helyesnek ítéli, csak azt nem érti, fia miért nem említette ezt neki? Matrakci úgy véli azért, mert még el sem indították. Süleyman úgy véli, hogy a túl sok ima és méltatás időnként nagyobb károkat tud okozni. Reméli, hogy fia nem lesz a gőg és büszkeség áldozata, azzal, hogy embereitől ekkora nagy szeretetet kap. És nem hagyja, hogy Mustafa ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint amiket már korábban elkövetett. Matrakci szerint, Mustafa okult hibáiból. Süleyman kérdi, hogy Mihrünissa még mindig Amasyában van-e, hogy folytassa munkáját a Herceg mellett. Matrakci úgy tudja, a lány már nincs a Herceg közelében, és pozíciójából is elkerült. Süleyman elégedett a válasszal: „Egy Hercegnek óvatosnak kell lennie, kivel kerül kapcsolatba.” Aztán Beyazit felől érdeklődik, hogy hogy mennek a dolgok Kutahyában? 

Beyazit Hurichihannal sugdolózik éppen, mikor Cihangir érkezik. Beyazit: „Cihangir! Gyere! Mióta megjöttetek, még el sem hagytad a szobádat! Látom, kipihented magad!” Cihangir: „Igen, pihentem … nem is tudtam felkelni sem.” Hurichihan: „Mi a baj, Cihangir? Sápadtnak tűnsz.” Cihangir: „Nem érzem jól magam. Amióta Kutahyában vagyunk, a fájdalmaim erősödtek.” Beyazit: „Miért nem mondtad? Azonnal hívom az orvost!” Cihangir: „Szükségtelen… El sem kellett volna hagynom Istanbult… Évekig a saját páncélomban laktam, és már nagyon hozzászoktam … már megbántam, hogy eljöttem.” Hurichihan: „Talán az időjárás változás hatással volt rád … engedd, hogy az orvos megvizsgáljon.” Cihangir: „A Szultán orvosán kívül senki sem tudja csillapítani fájdalmam. Amilyen hamar csak lehet, vissza kellene térnünk a fővárosba.” Beyazit: „Ez az én öcsém lenne? Hisz csak most jöttél! Nem engedlek…” Cihangir: „Beyzit, kérlek! Ne ragaszkodj hozzá, vissza akarok menni!”

Matrakci: „Beyazit Herceg tartózkodik sokat palotájában. Legtöbb idejét embereivel tölti. Meghallgatja problémáikat, és azonnal keresi is a megoldást.” Süleyman: „Remélhetőleg nem keveri magát bajba.” Matrakci: „Már számtalanszor figyelmeztettem, de ő annyira óvatlan… De akárhogy is, Lala Mustafa ott van vele, árnyékként követi mindenhova. És biztonsága érdekében minden óvintézkedést megtesz.” Süleyman: „Beyazit egy sebesen ömlő folyó, Matrakci… egy árvíz, ami körülveszi… le kell higgadnia, és visszatérnie palotájába.” Matrakci: „Egy nap majd abbahagyja, és bebizonyítja, hogy méltó Herceg.” Süleyman: „Allah akaratával… Mi hírt hoztál Manisából? Mit csinál Selim?” Matrakci: „Amikor megérkezett Manisába, belevetette magát az emberek problémáiba, Szultánom. Megoldotta az elhúzódó vízproblémát ezzel mindenkit boldoggá téve.” Süleyman: „Hogy oldotta meg?” Matrakci: „Elrendelte, hogy két csatornát nyissanak meg, amely ellátja a várost vízzel. A Divánban ellenezték, mivel túl drága, de ő ragaszkodott elképzeléséhez, és ő maga fizette ki a költségeket.” Süleyman: „Jó. Mi van a Háremében?” Matrakci: „Azt hallottam, a kedvence, Nurbanu állapotos.” Süleyman: „Hürrem mondta, tudok róla… Odafigyel az étkezéseire és hogy mit iszik?” Matrakci: „Sajnos a rossz szokásainak köszönhetően nem tud megszabadulni … azt mondják, nincs az az alkohol mennyiség, amit ne vittek volna a palotába.” Süleyman: „Értem. Ha nincs más, akkor elmehetsz.” Matrakci: „De, van még valami… Amíg álruhában a piactéren volt, belekeveredett egy incidensbe. Egy kereskedőt megöltek. Az özvegye bepanaszolta a bírónál. De az ügyet elrendezték, mielőtt kiderült volna.” Süleyman: „Mi történt?” Matrakci: „A férfi nem tudta, hogy ő a Herceg, mivel álruhában volt. Nőfalónak és részegesnek nevezte…” Süleyman: „Hogy zárták le az ügyet?” Matrakci: „A kereskedő felesége visszavonta feljelentését. A szemtanúkat elhallgattatták, az emberek szerint, eltávolították őket.” 

2.

Nurbanu szeretne bemenni Selimhez. Gazanfer az ajtóban áll, nem engedi, hogy a lány belépjen. Az aga azt mondja, követnie kell a törvényeket, úgyhogy most nem mehet be. A lány úgy tűnik, elfogadja, de egy óvatlan pillanatban mégis be tud szökni. Selimet egy másik lánnyal találja. Selim: „Te meg mit csinálsz itt? Hogy léphettél be engedély nélkül? Nurbanu!” Nurbanu: „Mi történt? Minap még az én fülembe suttogtál szerelmes szavakat… most meg egy másik nővel vagy???” Selim: „Menj a szobádba! Majd később utánad megyek!” Nurbanu: „Ő után akarsz hozzám jönni? Nem! Nem akarom! Ne gyere!”

Hürrem Süleyman szobájába lép. A férfi mérgesen néz asszonyára. Süleyman: „Láttad, mit tett Selim? Amíg álruhában a piactéren járt, ő lett egy kereskedő halálának okozója! Ami még ennél is rosszabb, hogy megpróbálták eltusolni a dolgot! Az ügy eljutott a bíróig, majd az asszony visszavonta feljelentését, a szemtanúkat meg elhallgattatták!” Hürrem: „Nem tudom, mi történt. De Selim nem ártana senkinek sem ok nélkül.” Süleyman: „A szemtelen iszákosnak és nőfalónak nevezte … milyen szomorú … ezek lennének egy herceg jellemvonásai?” Hürrem: „Akkor a kereskedőt nem véletlenül ölték meg! Senki sem vádolhatja meg a fiamat ilyen dolgokkal!” Süleyman: „Hürrem…” Hürrem: „Vannak hibái, ez természetes … de ezek a hazugságok nem állják meg helyüket … már egy ideje nem iszik … figyelem a Háremében folyó dolgokat … hamarosan apa lesz belőle!” Süleyman: „Mindegy is, nem fogadhatjuk el a dolgait! Ha a fiaim kibújnak az igazságszolgáltatás alól, hogy várhatom el a szolgáimtól, hogy tartsák be? Ezek után, hogy parancsoljak a világnak? Hogyan nézzek szembe az Úrral az Ítélet Napján?” Hürrem: „A hercegeket hibáznak, ez természetes, Süleyman… Selimnek nagy a felelőssége… csak még nem elég tapasztalt. Mustafa ebben a korban és ekkora tapasztalattal rengeteg hibát vétett.” Süleyman: „Minden hibának meg van a maga következménye, Hürrem. Még akkor is, ha ezt a hibát az én gyerekem vétette, nem leszek boldog, de megteszem, ami szükséges… Senki sem árnyékolhatja be igazságszolgáltatásomat!”

Nurbanu dühösen rohan vissza szobájába. Elkezd ordítozni a szolgálóival, mikor Canfeda érkezik. Kérdi Canfedától, hogy ő küldte-e az ágyast Selim szobájába? Canfeda: „Melyik lányt?” Nurbanu megkéri, ne nézze bolondnak! Canfeda felvilágosítja, hogy ez a munkája. És a Herceg nem csak vele tölti idejét, hanem mással is. Nurbanunak viszont más elképzelései vannak: „Ha ez még egyszer előfordul, akkor kidobom innen!” Canfeda: „Mégis kinek képzeled magad? Hürrem Szultánának, hogy kidobod a palotából? A Hárem szabályait nem lehet megváltoztatni! Mindannyiunknak el kell tűrnünk!” Nurbanu: „De beleőrülök, ha mással látom!” Canfeda próbálja megnyugtatni, hogy már elnyerte Selim szívét, hogy gyermekük is születni fog, mi mást akarhatna még? Nurbanu nem akar osztozkodni rajta másokkal. Canfeda figyelmezteti, hogy a viselkedjen, és kövesse a szabályokat, mert különben egy parancsába kerül és elvehetik tőle gyermekét, őt pedig kidobhatják. Nurbanu azt feleli, ez nem lesz könnyű. Miután a Nurbanu nevet kapta, azt fogja tenni, amit tennie kell…

Hürrem egy levelet ad át Sümbülnek, hogy juttassa el Nurbanunak. Sümbül azt kérdi, miért fest úgy, mintha valami bántaná? Azt a választ kapja, hogy Selim belekeveredett egy incidensbe, és annak ellenére, hogy Nurbanu azt írta, elrendezték a dolgot, az valahogy mégis eljutott a Szultán fülébe. Azt írta Nurbanunak, hogy legyen még óvatosabb, és hogy figyelmeztesse őt. Végül megkérte Sümbült, hogy mostantól, ha érkezik levél Beyazittól és Selimtől, akkor előbb ő hozzá jusson az el, és csak utána kapja meg Lokman Aga.

Matrakci Barbarossának számol be a történtekről: „Találkoztam a Szultánnal. Elmondtam neki az információkat a hercegekről.” Barbarossa: „És mit mondtál Mustafáról?” Matrakci: „Azt, hogy minden rendben van. A Szultán rákérdezett Mihrünissa Hatunra, de én hazudtam neki. Ezt kellett tennem, hogy megvédjem Mustafát.” Barbarossa: „Kellemetlennek érzem ezt az egészet. De akárhogy is próbálom, a sorsot nem tudom befolyásolni.” Matrakci: „Ráadásul Beyazitról sem pletykálkodtam…”

A következő nap Rüstem Barbarossa orvosánál érdeklődik, milyen állapotban van a Pasa? Az orvos szerint, az elkövetkező napokban van esély a felgyógyulásra, ha eleget pihen és odafigyel az étkezésére, akkor minden rendben lesz. Rüstem azt mondja, hogy ez jó hír, hiszen a Pasa fontos személy.

Kutahyában Beyazit Hurichinannal… Hurichihan: „Olyan kevés idő telt el! Nem akarok elválni tőled! Ha beszélnék Cihangirral… talán meggondolja magát!” Beyazit: „Én sem akarok elválni tőled, de ha Cihangir mégsem érezte volna magát rosszul, maradna. Ha beszélsz vele, akkor csak a te kedvedért maradna, miközben szenved.” Hurichihan: „Igazad van… De olyan boldog volt, hogy ide jöhet! És egészséges! Nem értem, mi történhetett!” Beyazit: „Ez az első alkalom, hogy távol van a palotától. Talán nem tesz neki jót, ha távol van az apámtól és az anyámtól. A testvéreim közül Cihangir különleges helyet foglal el a szívemben. Mindketten ugyanazzal a fájdalommal élünk.” Hurichihan: „Miért mondod ezt?” Beyazit: „Amíg fel nem nőttünk, mi állandóan a bátyáink árnyékában voltunk… Mindig megpróbáltam, hogy a Szultán észrevegyen, de sosem jártam sikerrel… És Cihngir a púpja miatt mindig elbújt, és egyedül akart lenni… Mi mindketten bátyáink árnyékában éltünk… azt gondolván, Szultánunk nem tart minket értékesnek…” Hurichihan: „Mindkettőnk gyerekkora összetört szívvel telt el… Talán éppen ezért kötődünk egymáshoz ennyire, és amikor el kell válnunk, leszünk nagyon szomorúak.” Beyazit: „Megtalálom a módját, hogy ismét találkozzunk, Hurichihan… megtalálom!” Kopognak. Lala tájékoztatja őket, hogy a szolgák befejezték a készülődést. Beyazit távozik, Lala meg kihasználja az alkalmat, hogy négyszemközt beszélhessen a Szultánával. Azt mondja, hogy ha azt hiszi, hogy ez az út az Édenkertbe vezeti, nagyon téved. Igazából ez egy sötét ösvény, ami tele van árokkal és tövissel. Hurichihan azt kérdi, hogy beszélhet vele így? Lala szerint ez az ösvény járhatatlan számára, és ezt csak az ő és a Herceg kedvéért közli vele.

Cihangir készülődik, mikor Beyazit érkezik hozzá kérdezve, hogy érzi magát, és hogy közölje, kocsijuk várja őket. Cihangir azt mondja, tudja, hogy elszomorította testvérét, és ha Hurichihan akarja, maradjanak még. Beyazit azt mondja, ő szeretné… de aztán hirtelen Cihangir megváltozik: „Tudok rólatok. Rólad és Hurichihanról.” Beyazit: „Hurichihan mondta el?” Cihangir: „Nem. Nem volt szükség elmondani. Csak látni kell benneteket. Bárki megmondhatja.” Beyazit arra kéri, hogy mindenféleképpen tartsa titokban, főleg a szüleik előtt. Cihangir megnyugtatja, hogy megbízhat benne. Beyazit tudja ezt. Pontosan tudja.

Rüstem informálja a Szultánt, hogy beszélt Barbarossa orvosával, és szerinte, egészséges a Pasa. Süleyman elégedett, azt mondja, a Kapitány már több vihart átvészelt, így ezt is át fogja. Elmondja, hogy Matrakcit Anadoluba küldte valamit elintézni, és visszafele mézet fog hozni Barbarossának, hogy vissza tudja nyerni erejét. Rüstem felajánlja segítségét ez ügyben. Aztán rákérdez, miért küldte Matrakcit Anadoluba? Süleyman azt feleli, hogy az ottani tartományt nézeti meg vele. 

Hurichihan és Beyazit búcsúzkodnak. A lány kérdi, hogy ő mondta-e el Cihangirnak kapcsolatukat? Beyazit azt mondja, hogy saját magától találta ki. De nem kell aggódnia, nem fogja elárulni senkinek. Hurichihan zavarban van, nem tudja, hogy fog ezek után a fiú szemébe nézni? Szerinte, óvatosnak kell lenniük, különben mindketten bajba kerülnek. Beyazit megígéri, hogy állandóan a lányra fog gondolni. Megérkezik Cihangir. Kéri bátyját, vigyázzon magára, és reméli, hamarosan találkoznak. Cihangir kényelmetlenül érzi magát, miközben a szerelmesek elbúcsúznak egymástól. Azt mondja, nem akart ennyire hirtelen távozni, és ha ezzel megbántotta fivérét, akkor elnézést kér. Beyazit azt mondja, soha nem tudná őt elszomorítani. Megkéri, adja át üdvözletét a szüleiknek és mindenki másnak is. Cihangir azt kérdi, be fogja-e árulni Selimet. Beyazit azt feleli, nem. Cihangir helyesli, hiszen Beyazit engedély nélkül hagyta el tartományát, így rá is mérges lenne a Szultán. Végül a két fivér elbúcsúzik egymástól, átölelik egymást. Beyazit: „Bárcsak rólam is így gondoskodnának, mint rólad!” Cihangir: „Beszélj csak! Anyánk és nővérünk ott vannak velem, de bárcsak kevesebbet foglalkoznának velem!”

3.rész

Rüstem a mézzel a szobájában van, mikor Sokullu érkezik. Rüstem azt kérdi, volt-e háborúban Barbarossával? A férfi igennel felel. Rüstem szerint, akkor a kapitány megbízik Sokulluban.
Mihrimah megmutatja azt a szobát Fatma Szultánának, amit előkészíttetett neki. Fatmát lenyűgözi a szoba berendezése, az anyagok használata. Mihrimah elmondja, hogy az anyagokat Perzsiából kapta. A függönyök például selyemből készültek. Mihrimah kellemes pihenést kíván a Szultánának, majd közös vacsorára invitálja. Amikor Fatma és Gülbahar egyedül maradnak, Fatma kérdi, hogy ha ő ilyen szép szobát kapott, akkor vajon Mihrimah szobája milyen lehet? Gülbahar elmeséli, hogy az is fantasztikus, hát még az új szobája! Fatma így megtudja, hogy Mihrimah külön alszik férjétől. Gülbahar azt mondja, csak azért, mert a Pasa nagyon horkol, és ezzel zavarja a Szultánát… Gülbahar távozik, Fatma Melekhez: „Hallottad, Melek? Rüstem horkolása zavarja Mihrimaht… ha ebben a korban hagyja egyedül horkolni… de egy szerelmes asszonyt még a mennydörgés-földindulás sem zavar!

Barbarossa a hajóján tartózkodik, mikor jelentik, hogy Sokullu jött hozzá. A kapitány szerint, sok munka lehetett a palotában, hogy eddig nem tudta meglátogatni. Sokullu: „Allah adjon neked hosszú életet, Pasa!” Barbarossa: „Mi ez?” Sokullu: „Szultánunk rendelte el, hogy fogyaszt ezt a mézet. Gyógyereje van. Ha minden nap eszel belőle egy kanállal, jót fog tenni.” Barbarossa: „Küld köszönetemet és üdvözletemet a Szultánnak!”

Mihrimah, Rüstem és Fatma együtt vacsoráznak. Fatma: „Allahra esküszöm az étel csodás volt!” Mihrimah: „Egészségedre, Szultánám!” Fatma: „Ez a palota gyönyörű. Allah akaratával mindig boldogságban és megelégedettségben fogtok itt élni!” Rüstem: „Úgy legyen… Nagy megtiszteltetés vendégül látni téged palotánkban. Jól tetted, hogy eljöttél.” Fatma: „A palota jó ízlésre vall. Óh! Ha nem beszélgettünk volna Mihrimahval! … Szerencsés ember vagy. Nem mindenkit áld meg a sors ilyen Szultánával, mint ő. Ismerd el értékeit, Rüstem.” Rüstem: „Mihrimah nekem a legbecsesebb. Ő a Hold az éjszakában, a Nap nappal … a tavaszom … a virágom … a víz, amit iszom … a levegő, amit belélegzem.” Fatma: „Milyen szép! Az, hogy szét kellett válnotok, és Bosznia-Hercegovinába kellett menned, megváltoztatott! Van olyan különválás, ami hasznára van a feleknek… Utad során, bizonyára találkoztál Malkocoglou Bali Beyjel.” Rüstem: „Nem, nem találkoztunk.” Fatma: „Azt hallottam, megnősült és gyerekei vannak… ő egy nagyon jóképű, bátor harcos volt … nem minden nő kap olyan férfit, mint ő …” Mihrimah megpróbál más témát előhozni: „Ha kívánod, máris hozatom a desszertet. Ravanit készítettek a tiszteletedre (grízből készült sütemény sziruppal leöntve). Fatma: „Nah! Nem kérek desszertet! … Hol is tartottam? Igen! Bali Beynél! Még nem is meséltem! Azt mondják, valamilyen szerelmi affért hagyott itt maga után! Miután elment, megnősült! Csak Allah tudhatja, kit bántott meg és hagyott el! … Meggondoltam magam. Mégis kérek desszertet! Imádom a Ravanit!”

Barbarossa éppen olvas, mikor az egyik szolgálója érkezik a mézzel. Barbarossa: „Mit akarsz? Ah! A Szultánunk küldte!” Aga: „Honnan tudjuk, hogy a Szultán küldte? Az is lehet, hogy nem is tud róla!” Barbarossa: „Oh, Allah! Micsoda időket élünk, hogy mindenben kételkednünk kell?!”

Mahidevran teljes aggódással kérdi Fidant, hogy rajta tartja-e a szemét Mustafán és Mihrünissán? Nem szeretné, ha ők ketten valaha is egyedül maradnának egy szobában! Fidan azt feleli, hogy megkérte az őröket, hogy figyeljenek erre… Mahidevran úgy gondolja, Mihrünissa nem csak beszélgetni jött, és biztos benne, hogy titokban találkozgatnak. Úgy véli, ha ezt valaki megtudja, abból nagyon nagy botrány lesz! Kopognak, Mihrünissa érkezik: „Szultánám! Nem szeretnélek ilyen későn zavarni…” Mahidevran: „Dehogy zavarsz! Gyere, ülj le!” Mihrünissa: „Látom, nem örülsz annak, hogy itt látsz engem, de hidd el, nem akartam semmi olyat se tenni, amivel elszomoríthatlak.” Mahidevran: „Ez nem rólad szól … Kapudan Pasa lánya olyan, mintha a sajátom lenne. De láthattad, mi történt… ellenségeink nem irgalmaznak.” Mihrünissa: „Lojális és hűséges vagyok a Hercegünkhöz. Higgy nekem, nem hagyom, hogy bármi is történjen vele. Ha megengeded, elmagyarázom.” Mahidevran: „Mit akarsz megmagyarázni, Mihrünissa? (Fidanhoz) Hagyja magunkra.”

Miközben Fatma beszél, Rüstem undorodva néz. Fatma: „Szultánunk minden nap meglátogatja kislányát. Olyan szép!” Mihrimah: „Igen. Új testvérkét kaptam.” Fatma: „Ne légy szomorú. Senki sem foglalhatja el helyedet a Szultán szívében!” Mihrimah azt mondja, ő nem szomorú, épp ellenkezőleg! Fivérei mind felnőttek, és kirepültek. Rüstem bosszús, kéri ne haragudjanak, de dolga van. Fatma: „Mi történt, hogy ilyen hirtelen elkomorodott?” Mihrimah: „Nem tudom. Talán az államügyekhez van köze.” Fatma: „Létezik az, hogy az állam ügyei fontosabbak, mint te, Mihrimah? Azt hallottam, külön hálószobában alszotok… ez lenne az élet, Isten szerelmére?!” Mihrimah: „Most ez hogy jön ide?” Fatma: „Annyira elszomorít a helyzeted! A friss rózsaszál elhervad!” Mihrimah: „Szultánám! Ok nélkül szomorkodsz! Én boldog vagyok!” Fatma: „Ezért alszotok külön szobában? A fiatalság tűz, Mihrimah! Mielőtt kialszik, fel kell, lángoljon! Lángolnia kell!”

Mahidevran: „Mit hallok??? Oh, Allah!!! Össze akartok titokban házasodni???” Mihrünissa: „Amilyen erős a hűségem a Herceg iránt, olyan erős a szerelmem is.” Mahidevran: „Mindig tiszteletben tartom a szerelmet, de ez lehetetlen, Mihrünissa! Mi a jó abban, hogy titkolóztok, hogy rejtegetitek egymást? Hogy leszel így boldog? Hogy fogtok így élni?” Mihrünissa: „Nem csak a Herceg háremébe fogok tartozni, hanem én leszek a szeme és füle. Vannak dolgok, amikről nem tudsz. De ezekről nem szabad beszélnem, meg kell értened.”
Atmaca Mustafához: „Bocsáss meg Hercegem, de kötelességem…” Mustafa: „Ne fáraszd magad. Mihrünissa itt van, és nem megy sehová.” Yahya: „Hidd el, én már ezerszer mondtam, de Hercegünk akarata előtt nekünk is fejet kell hajtanunk.” Mustafa: „Miért aggódtok ennyire?” Atmaca: „Hercegem! Ali Agát megölték. Ráadásul, a Szultán úgy rendelkezett, hogy te hajtasd végre. Te is tudod, ez lerombolt téged, a flottát és a janicsárokat. Mostantól, bármit is teszel, főleg, hogy feleségül veszed Barbarossa lányát, azt mutatja, háborúban állsz… Hidd el, ahelyett, hogy ellenségeinkkel foglalkoznánk, ezzel a lépéssel a Szultán ellen cselekszel… Nem hiszem, hogy pont ezt akarod.” Mustafa: „Évekig megpróbáltak a Szultán ellenségeként beállítani … nem sikerült … mert ismerem az apámat, és ő is ismer engem … mi egy lélek vagyunk…” Atmaca: „A lelkiismeretet is meg lehet büntetni!” Mustafa: „Mit javasolsz? Hogy küldjem el Mihrünissát? Kinek az oldalán állsz? Kit támogatsz? Egy Herceg, aki nem hajtja végre döntéseit, az egy bohóc Herceg?” Atmaca: „Hercegem…” Mustafa: „Értelek, Atmaca … értelek mindannyiótokat … Most ugyanezt várom tőletek …. Ha velem tartotok … akkor az én parancsaimat és döntéseimet teljesítsétek, és azon az ösvényen járjatok, amelyen én … Taslicali?” Taslicali: „Utolsó lélegzetemig veled tartok, Hercegem.” Mustafa: „Yavuz?” Yavuz: „Feláldozom életemet érted.” Mustafa: „Atmaca?” Atmaca: „Utasítás és parancs a mi nagyszerű Hercegünké!”

Mihrimah készülődik, közben a tükörben nézegeti magát elmerülve a gondolataiba. Rüstem érkezik. Megparancsolja a szolgának, menjen ki a szobából. Mihrimah: „Örülök, hogy jöttél … már éppen küldetni akartam érted … maradj velem az éjjel.” Rüstem: „Te beszéltél Fatma Szultánának Malkocoglouról?” Mihrmah: „Hogy jövök én ide?” Rüstem: „Hogy hozta elő a semmiből? Biztos te mondtál neki valamit.” Mihrimah: „Ne engem kérdezz… hanem Fatma Szultánát! A leghalványabb fogalmam sincs erről!” Rüstem: „Évek teltek el … Bármit is tettem, soha nem zártál a szívedbe, nem igaz?”

Gazanfer informálja Selimet, hogy a Szultán tudomására jutottak a piacon történtek. Ráadásul, megparancsolta, hogy az ügyet újra vegyék elő a bíróságon. Laláját meg kirúgták, mert nem tájékoztatta erről. Gazanfer nyugalomra inti a Herceget, mert hiába történt rossz dolog, úgyis vége lesz egyszer. Selim ordít, hogy mégis hogy legyen ezek után nyugodt? Az egész jó hírneve darabokra hullott e miatt az egész ügy miatt. Gazanfer azt mondja, lesznek olyanok, akik erről fognak beszélni, de majd ők elhallgattatják őket. Selim: „Nem gondolod, hogy pont azért történt mindez, mert elhallgattatunk embereket?! Biztos Beyazit áll e mögött! Hibáztam, Gazanfer! Hibáztam, hogy megbíztam benne!”

Mihrimah nem tud választani a ruhák és ékszerek közül, mikor Fatma lép be a szobájába. Fatma még mindig el van bűvölve, milyen csodálatos ott minden. Mihrimah azt mondja, kezdetben ő is így látta, de most már megunta, újakat kell csináltatnia. Fatma nem akarja magára haragítani Rüstemet, ezért inkább távozna, de Mihrimah kéri, maradjon vele még egy kicsit.
Később új anyagokat és ékszereket válogatnak. Mihrimah: „Mind annyira csodás! Olyan nehéz választani közülük!” Fatma: „Egy asszonynak, a szerelmen kívül a ruhák és az ékszerek állnak jól!” Mihrimaht sikerült ezzel felvidítania.

Manisában Nurbanu készülődik Selimhez. Canfeda rossz hírrel jön: a Herceg dühös, mert ismét előkerült a piacon történt dolog. Nurbanu nem érti, hiszen azt az ügyet lezárták! Canfeda sem érti az egészet, a lényeg, hogy most nem alkalmas, úgyhogy most hagyja békén.

Hürrem a szobájában, Cihangir érkezik hozzá. Hürrem örül fiának, ugyanakkor furcsállja, hogy ilyen hamar visszatért. Beyazitról kérdezi. A fiú elmondja, hogy jól van, de sok a munkája a tartomány ügyeivel. Hürrem kiküldi a szolgákat, majd megkérdi, hogy valami elszomorította-e? Esetleg a testvérével történt valami? Cihangir azt feleli, hogy fájdalmai vannak. Azonban Hürrem látja, hogy valami más bántja… Cihangir: „Mi más lehetne? Ha szabadon eresztesz egy madarat, ami egész életét bezárva élte, nem tud kint meglenni… hiányzik neki a kalitkája. Hiányzott a palota, te és apa. Ezért jöttem korábban. Nem kellene mást ebbe belelátnod.”

Hurichihan a szobájában van már, mikor Fatma jön üdvözölni. Kérdi mi történt. A lány szerint nénjének igaza volt: ő is szerelmes belé. Fatma : „Akkor meg miért vagy szomorú?” Hurichihan: „Mert Cihangir máris vissza akart jönni. És nem tudom, mikor láthatom ismét? Hetek? Hónapok? Vagy talán évek múlva?” Fatma szerint, senki sem választhatja szét a szerelmes madarakat. Szóval, ne aggódjon! Ismét fognak találkozni!

4.rész

Amasyában Yavuz kérdi Atmacától, hogy sikerült-e beszélnie Mihrünissával? Atmaca azt feleli, hogy igen, de nem használt. Úgyhogy, most ki kell találniuk, hogyan tovább. Csatlakoznak Mustafához. A Herceg számon kéri rajtuk, miért késtek? Yahya azt mondja, még kezet kívánt csókolni Mahidevran Szultánának, ezért a késés.

Hurichihan Cihangirhoz: „Ha valamivel megbántottalak … mióta visszatértünk, nem beszélsz velem, nem is akarsz velem lenni.” Cihangir: „Összetörted a szívemet Kutahyában… ezért nem akarlak még látni sem.” (Viccel!) Hurichihan: „Ne játssz velem!” Cihangir: „Nos, mi tud elszomorítani?” Hurichihan: „Honnan is tudhatnám, ha nem mondod? Vagy ez a Beyazit és a köztem levő kapcsolat miatt van?” Cihangir: „Pontosan tudod, hogy fájdalmaim vannak… Nem hiszem, hogy el tudnám hagyni a szobámat…” Hurichihan: „Jó. Akkor én jövök… Tulajdonképpen azért jöttem, hogy ismét lássam Fazuli könyvét. Egy részét szeretném újra elolvasni.” Cihangir: „Melyik részét?” Hurichihan: „Tudod, amikor Zeyd meglát egy szerelmespárt a Mennyországban!” Cihangir: „Ez a kedvenc részem… Azt mondják Zeydnek, hogy ők Leyla és Mejnun… Ez egy álom, mert sosem gondoltuk volna, hogy ez a szerelem eljön valaha is. Oh, szívem és lelkem! Szerelmem a vendégem lett! Bármink is van, feláldozzuk a szerelemért! …” Hurichihan: „Gyönyörű, ugyanakkor szomorú is.” Cihangir: „Itt van. Tartsd meg.” Kopognak, Melek az: „Szultánám! Ezt neked küldték.” Cihangir: „Mi az? Rossz hírek?” Hurichihan: „Nem… nem… semmi. Vissza kell mennem a szobámba.”

Mustafa még mindig vár. Szerinte, történt valami. Yahya azt mondja, talán Mahidevran valahogy megakadályozta, hogy a lány eljöjjön. Mustafa nem vár tovább, elindul. Ebben a pillanatban meglátja szívének két legfontosabb asszonyát… Megcsókolja édesanyja kezét: „Azt hitted, hogy egyedül hagyom oroszlánomat ezen a szomorú napon?” Mustafa: „Üdvözöllek, anyám. Boldogságot hoztál a szívembe.”
Mahidevran felidézi Mihrünissa szavait, hogy több bég és pasa is támogatta Mustafát. Mahidevran azt mondja a lánynak, hogy ezzel nem mond újat, mert már mindenki tudja. Mihrünissa szerint, többen vannak, akik készen állnak Mustafa mellett kiállni akár Hürrem, Rüstem, de még a Szultán ellenében is! Mihrünissa azt is elárulta, hogy Atmacát nem az apja küldte ide, hanem egy ismeretlen támogató. Azért kell titkolózniuk, mert Mustafa nem engedné, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, így a nevében ugyan, de a tudta nélkül kell cselekedniük. Mahidevran azt kérdezi a lánytól, hogy a házasságkötésnek mi köze van ehhez? Miután ő nem egy átlagos ember … több tapasztalta van, mint gondolná. Mindezen felül nagyon hűséges Mustafához, és még szerelmes is belé.
Az esküvő megköttetett. Mahidevran gratulál fiának.

Fatma a teraszán van éppen, mikor Hurichihan ront be hozzá teljes pánikban, hogy Beyazit hamarosan meglátogatja. Fatma: „Megmondtam, hogy hamarosan találkoztok!” Majd biztosítja, hogy valóban fognak találkozni.
Beyazitot látjuk, amint várakozik. De a lány helyett, Hürrem lép be a szobába. Visszajátsszák, mi is történt pontosan: Beyazit Lalája levelet küldött Hürremnek, hogy a Herceg meg akarja látogatni Hurichihant. A leggyorsabb küldöncöt küldte a levéllel, hogy még Beyazit érkezése előtt megkapja a levelet. Hürrem megkérte Fahriyét, hogy figyeljen Hurichihanra. Így is történik, mielőtt Hürrem belépett volna a szobába, a lány már ott is volt, de Fahriye megállította.
Hürrem: „Beyazit! Csalódtam benned! Hogy tehettél ilyet?! Te vagy a legnagyobb reménységem!” Beyazit: „Egy vagy két napot akartam maradni, aztán vissza tértem volna… Senki sem vette volna észre!” Hürrem: „Hogy lehetsz ennyire gondatlan??? Rettentő veszélyes dolgot művelsz! Vissza kell fordulnod! Sötétedés után menj! Akkor legalább senki sem láthat meg!” Beyazit: „Anyám! Nem megyek addig sehova, amíg nem láthatom Hurichihant!” Hürrem: „Beyazit! Ne beszélj úgy, mintha nem tudnád ki Hurichihan!!! A család tagja! Ibrahim Pasa és Hatice Szultána lánya! Nem lehet köztetek semmilyen szerelmi kapcsolat!!! Nem lehet!!! Gondolj arra, hogy neked ez meg van tiltva!!!! Ha a Szultán tudomására jut, nagyon dühös lesz!” Hirtelen Afife érkezik, hogy a Szultán várja a szobájában.

Közben Hurichihan zokog a szobájában. Fatma próbálja megnyugtatni. De a lány csak magát okolja a történtekért. Most miatta fogják megbüntetni Beyazitot. Csakis miatta. És ráadásul már nem csak Hürrem Szultána, de maga a Szultán is megtudta!

Beyazit az apjánál…

-Nagyuram... -Te mit képzelsz arról amit csinálsz? -....... - Válaszolj!.......Te mejik eszedre hallgattál amikor a szandzsákodat elhagytad és az én engedélyem nélkül a Manisába merészkedtél? -.........Önnek csak egy adható válaszom van nagyuram... a szerelem...Huricihannal szembeni szerelmem megvakított... - Az igazság még a vétkednél is nagyobb...ez a helyzet mibe kerülhet nem tudod?...Huricihan visszatér Beyhánhoz, te meg Kutahiyaba menj és szedd össze a cuccaidat...téged a birodalom legtávolabbi részére száműzlek, talán akkor megjön az eszed... -....nagyuram! másképpen büntessen...Kütáhiyában legaláb egy reményben kapaszkodhatok...ne vegye el ezt is a kezemből.... - Hallgass!!!!!!! ...és még zégyentelenül és fáradhatatlanúl elém állsz és még van képed megmondani, hogy mit tegyek...hord el magad, hogy a szemem ne is lásson... -------------------

Elérkezett Mustafa és Mihrünissa nászéjszakája. Mindketten megígérik egymásnak, hogy szívük csak egymás iránt fog dobogni egészen életük végéig. Majd a Herceg egy nyakláncot ad át ifjú arájának.

Beyazit ezek után az anyjához megy: „Hogyan találtál rám, anya? Honnan tudtad meg, hogy Isztambulban vagyok?” Hürrem: „Valaki meglátott, és üzent nekem.” Beyazit: „És az apám hogy tudta meg?” Hürrem: „Valószínűleg Fatma Szultána beszélt rólad.” Cihangir: „Miért tett volna ilyet Fatma Szultána? Nem lökné veszélybe Hurichihant szándékosan!” Hürrem: „Ne légy ebben olyan biztos! Vagy azt gondolod, hogy ok nélkül hozta őt ide? Talán a fiamat akarta felhasználni!” Beyazit: Hurichihannak semmi köze ehhez! Ártatlan! Legalább annyira, mint én!” Hürrem: „Szóval, te ártatlan vagy, mi? Titokban mentél a testvéredhez és megfenyegetted!” Beyazit: „Ő fenyegetett meg engem!!! Ha tudnád a dolgait…” Hürrem: „Mindről tudok! És a Szultán is! Csak egyet nem tud, hogy te oda mentél! De feltételezem, most már nincs is szükség arra, hogy erről tudomást szerezzen. Mert te ismét hibát hibára halmozol!” Beyazit: „Igazad van! Én vagyok az egyetlen, aki hibázik! Szultánunk száműzött engem Kefébe! Te és drága fiacskád, Selim most már békében élhettek együtt!”

Mihrimah Hurichihanhoz: „Nyilvánvaló, hogy nem voltál tudatában annak, hogy hibát követsz el. Megértelek. A te korodban… még nincs elég tapasztalatod.” Hurichihan: „Tévedsz. Teljesen tisztában vagyok a hibámmal. De nem tudtam őt nem szeretni! Hát nem ilyen a szerelem, Szultánám? Érte a tűzbe is beleugranék … a szerelemmel az egész világot el tudom felejteni … Biztos vagyok, te is éreztél már így.” Mihrimah: „Ezek üres szavak! Te a Dinasztia tagja vagy! Ki kell verned a fejedből! Számunkra a szerelem csak a költészetben és az énekekben létezik!” Hurichihan: „Akkor mi a helyzet Hürremmel és a Szultánnal? Vagy az én szüleimmel? Nekik nem volt legendás szerelmük? Talán, nincs sok tapasztalatod a szerelemben… de ha már éreztél ilyet … ha már szerettél valakit … akkor akár a halállal is szembeszállsz!”

Hürrem Rüstemmel találkozik: „Mustafának és ellenségeinknek már nem is kell csinálniuk semmit, Rüstem. Saját fiaim teremtik meg nekik győzelmüket.” Rüstem: „Mustafa Herceg is ugyanezt csinálta. Elhagyta tartományát, aztán a Szultán rajtakapta. Ugyanakkor semmi bántódása nem esett.” Hürrem: „Elmehetett, de el kellett viselnie, hogy ő vétette le Ali Aga fejét… És most? Kinek a fejét kell lecsapatni? Megoldást kell találnunk. Ha a Szultán száműzi Beyazitot … láttad Selim helyzetét!” Rüstem: „Csak egy ember képes, hogy megállítsa a Szultánt, hogy száműzze a Herceget, Szultánám. És ez az ember, te vagy.”

Fatma kérdi Hurichihantól, mi volt Mihrimahval. A lány szerint, jó lecke volt vele beszélgetni. Aztán fogja apja füzetét, és a Szultánhoz siet…

- Nagyuram...bocsásson meg...zavarom önt, de... - Gyere..Ha Beyazittal kapcsolatban jöttél velem beszélni ne is fáradj... ez egy köztünk lévő dolog és te ettől tartsd távol magad... -Nem azért jöttem nagyuram...ezt önnek hoztam... -......ez a füzet...... ---megboldogult apám füzete...a múltban önnek lelki társa ... barátja...az ön testvére...Ibrahim pasa füzetje...öntől kapta ajándékba...azon az éjszakán...az ön melletti szobában történtekről sok mindent megtudtam...azt mondják, hogy a halálos ítéletet Ön adta ki...nem hittem el és sosem fogom ezt elhinni...az a füzet is ennek a bizonyítéka...ennek a füzetnek önnél kell maradnia nagyuram...mert minden egyes sora, az önnel szembeni elkötelezettségéről szól... .......Beyazittal kapcsolatosan mit fog határozni, nem tudhatom...de a hercegünk, az ön szeretetéért cserébe, még az életét is feláldozná...amikor döntését hozza, kérem ezt ne feledje...

Beyazit: „Anya, kérlek, bocsáss meg nekem! Bocsásd meg tegnap esti viselkedésemet!” Hürrem: „Persze, hogy megbocsátok. De ezzel ártottál magadnak. Ellöksz magadtól.” Beyazit: „Egész életemben nem akartam mást, mint a te szeretetedet. De ti mindannyian ellöktetek magatoktól.” Hürrem: „Beyazit! Bármi is történjék, te vagy a szemem fénye! Bárcsak rajtam állna… bárcsak én mondhatnám meg, hogy ki foglalja el a trónt!” Beyazit: „De te nem akartad, hogy Manisába menjek.” Hürrem: „Nem, nem akartam, mert azt akartam, hogy legyél távol az ellenségeinktől. Teljesen tönkretett, ami történt, de megpróbálok nyugodt maradni. Megteszek mindent, hogy a Szultán ne küldjön el.”

Manisában Nurbanu Selimhez akar bemenni, de az aga azt mondja, hogy éppen a fürdőben van. Utána megy hát a fürdőbe. Az ajtónállónak azt mondja, hogy Canfeda parancsolta, hogy vigyen a Hercegnek bort. Hozzáteszi, ha nem engedik be, akkor bepanaszolják a Hercegnél. Így Nurbanu előtt kitárul az ajtó… és meglátja a Herceget Dilshahhal a fürdőkádjában! Selim ráordít: „Hogy merészeled?!!! Egy Herceg van előtted!!!” Nurbanu: „És előtted Nurbanu áll!” Selim megkéri Dilshaht, távozzon. Nurbanu: „Azt hittem, szerelmes vagy belém… ezt azt jelenti, minden hazugság volt … álmodtam az egészet … Ha szerelmes lennél, akkor észre sem vennéd a többi nőt! De te nem vagy szerelmes … Azt mondtad, szerelmes vagy belém… becsaptál!” Selim: „Ez egy Hárem, Nurbanu… az én Háremem! A többi nő nem változtatja meg érzéseimet irántad! Nem változtatja meg érzelmeimet!” Nurbanu: „A szolgád vagyok. Azt tehetsz velem, amit csak akarsz. Bennem növekszik a gyermeked. És ennyi. Mostantól ne várj tőlem szerelmet! Mert megöltél… megölted a lelkem!” Selim: „Mit jelentsen ez?” Nurbanu: „Ez azt jelenti, hogy döntened kell… hogy én leszek az egyetlen nő az életedben!”

Süleyman Matrakcihoz: „Amikor ráléptem erre az útra, többen vettek körül… de az évek teltek, és a körülöttem levők száma egyre csökkent… és most már nagyon kevesen vannak. Te vagy az egyikük.” Matrakci: „Megtisztelsz, Nagyuram.” Süleyman: „Tudod, mi az, ami a legjobban elszomorít? Hogy nem látom a hűséget, amit reméltem, a saját palotámban… milyen szomorú… Fontos feladattal bíztalak meg… hogy legyél velem őszinte … de te elhallgattad a dolgot Beyazitról… oldalt változtattál … az én hűségem helyett Beyazitot választottad.” Matrakci: „Nem tudtam, hogy ez az ügy ekkora lesz…” Süleyman: „Csak Allah tudhatja, hogy miket titkolsz előlem Mustafáról… és ezért ér itt véget közös utunk, Nassuh…”

Barbarossa otthonában lábadozik. Közben mézet eszeget. Rüstem érkezik hozzá: „A Szultán érdeklődött egészséged felől, gondoltam, személyesen nézlek meg.” Rüstem azt mondja, hogy ők ketten annyira hasonlítanak egymásra. Mindkettőjüknek nehéz, felelősségteljes munkájuk van. A sors úgy rendelte, hogy ahelyett, hogy együtt dolgoztak volna, egymás ellen kellett állandóan küzdeniük. És most ennek vége. Az erősebb nyert. A Kapitány szerint, ha egy farkas megöregszik, kutya lesz belőle. De itt, ebben az esetben, van egy oroszlán: Mustafa Herceg, aki az ő pusztulását fogja hozni. Rüstem azt mondja, sajnálja, mert annyi hősies csata után, annyi tengeri hódítás után, most az álmok tengerébe fog süllyedni.

Süleyman a teraszán nézi, ahogy Matrakci távozik. Matrakci még egyszer felnéz, találkozik tekintetük, ezzel is búcsút intenek egymásnak. Isten veled, Nassuh Efendi! Süleyman visszatér szobájába, kezébe veszi a füzetet, és olvasni kezdi.

Mustafa és Mihrünissa egymás mellett ébrednek az ágyban. A lány azt meséli, hogy pont erről álmodott. Mustafa azt mondja, hogy mindketten álmodnak.
Atmaca a kapucnis férfival találkozik, aki számon kéri rajta, hogy miért nem számolt be neki az eseményekről, és miért nem akadályozta meg az esküvőt? Atmaca azt mondja, hogy nem sikerült neki. A kapucnis szerint van egy megoldás… Barbarossa mindkettőnek nagyon becses… nincs más választásuk. Azt parancsolja, távolítsa el Mihrünissát.

Hürrem Süleymanhoz megy, azonban a férfi nincs a szobájában. Viszont a szófán talál egy dobozt.
Süleyman Beyazittal sétál…

-Uram, bocsásson meg, Önnek újból csalódást okoztam. Nem tagadhatom, hogy a születésem napjától kezdve, a bátyáim árnyéka homályban tartott. Mindig kiakartam tűnni, megmutatni magamat, de ez mindig rossz fényt vetett rám.-Úgy gondolod, hogy miattuk a homályban maradtál?- Önnek az első szeme fénye Musztafa bátyám... bátor, okos...Utána Mehmet bátyám... az ön értékes kincse, hiszen a sírjára trón rakatott... és Szelim bátyám...öt Uram,megfelelőnek találta a Maniszai szanzsák élére kinevezni.- A bátyáidhoz hasonlóan Beyazit , te is belőlem egy darab vagy.Annyira közeli, hogy ha nem lenne ez a "szalmaszál szerű fellobbanás" szokásod,mindannyitok közül, te benned látom legjobban, a magamhoz való hasonlóságot.- Téged, erre a világra a jöttöd előkészítője, az éltető vizedet veled megitató én vagyok. Ha apaként a dicső tetteiddel büszkélkedem, akkor a hibáidból is ki kell vennem a felelősség részét. Ez azt jelenti, hogy én, bizonyos dolgokat hiányosan vagy hibásan tanítottam meg neked. Nem tudtam megmondani, megértetni, éreztetni veled, hogy a lelkemnek egy része vagy.- Bocsáss meg apa...

- HMMM! Nagyuram! - Mi van Rüstem? -Nem rég kaptunk egy hírt. Barbarossa kapitány... a tengerek pasája elhagyott minket...legyen áldott és kerüljön a megérdemelt helyre... --------------- -Néha a szívem gyűlölet, fájdalom és a haraggal telítődik..annyira, hogy az ízét a számban érzem...majd olyan lesz bennem mint egy sötét folt, ami a fehéret bekoszolja... kétségeim támadnak...ilyenkor elfútok...elfutok az emlékezés kapujához. Kinyitom a lelkem és visszaemlékezem... magamra. Emlékezni...olyan számomra ez mint egy titkos imádat... ....mielőtt elért volna engem az ő fénysugara, csak egy élettelen minta voltam a kőfalaitokon...mielőtt ő meg nem pengette lelkem húrjait, mindig ugyan azt a pár akkordot játszottam ,idegenül, személytelenül...én az ő tenyerébe nézve, kerteket, hegyoldalakat, földrészeket látok...tengernyi tiszta vizeket látok...én a tenyeréből kinőtt fák lombjai alatt pihenek meg...viszont ti, ezeket még csak nem is sejtitek...hogyan is tudhatnátok.... én tudom, hogy én ki is vagyok, viszont....Ő...Ő tudja vajon, hogy számomra ő az éltető Nap?.....Ha nem is tudja, a lényeg, hogy él, létezik...,,, én a tűz közelében repkedő.... minél közelebb érő, a szárnyait a tűz elenyésző Ikarusz vagyok...én Párgai Ibrahim... a nagyurunk jobbkeze, a rabszolgája és egyben az útitársa, barátja...a közösen megjárt utakon, közösen megvívott harcokban egymásra találtunk, és elvesztettük egymást...városok, utak, évszakok, évek...nem, emberöltők teltek el ...vissza fordulva látom,hogy csak egy dolog lényeges... az ami megmaradt ...az őszinte barátságunk. Ezt azért mondom el újból és újból magamnak, hogy ha eljő az utolsó percem, a halálom óráján se felejtsem el Őt...

Visszatérve Süleyman szobájába… kinyitja a dobozt, és kiveszi belőle Ibrahim naplóját. Reggelig olvassa. Közben Ibrahim hangját halljuk…
Végül Süleyman kimegy a teraszra, és láthatjuk, ahogy a világfájdalom kiül az arcára. Benne minden gyásszal, szomorúsággal, fájdalommal, amit egész életében átélt…