1 elözetes
-Ha egy helyre összegyűlt annyi nő aki egymásnak vermet ásott, valamelyik verembe, mindenképp valamelyik bele fog esni. ------------------- - Te mindent megteszel, hogy mások előt lejárassál. -Te már lejárattad magad Szelim. Apánk azért küldött oda téged, hogy megembereld magad. ---------- -A testvér háború, a vártnál előbb kezdődött. -Amíg ők egymással háborúznak, nincs gond. ----------------- -A végére ez is sikerült neked. A gyermekeimet egymás ellen uszítottad... -------------- -Valami képen az összes testvért egy helyre összehozzuk. -Csak nehogy megint veszekedésbe torkoljon... --------------- -Minden a legjobban kezdődött nagyuram, nagyon jó kedvük volt... - És aztán mi történt?... ------------- ----------
102. rész 2. előzetesMustafa: A testvéreimmel könyörületes leszek. De veled és Rüstemmel … könyörtelen.Süleyman: Ha Barbarossa a Tengerek Oroszlánja volt, akkor te voltál a mestere. Amint lehetséges, kinevezem Piri Reist a Tengerek Kapitányává.Mihrünissa: Már csak egyetlen kérésem van … ne folyjék vér … mert a Dinasztia vérét nem lehet kiontani…Sümbül: És akkor elintéztük, hogy Hürrem Szultána hallja, mi folyik a Divan ülésein.Fatma: Hürrem Szultána vége közeleg … nem lesz alkalma válaszolni erre …Mustafa: Elég!!! Abbahagyni!!!Nurbanu: Selim Herceg azt mondta, kéri leköszönését Manisából.Hürrem: Mi???Selim: Le akarok mondani a Saruhan-i tartományom éléről.Mustafa: A vér végre előtört, és addig nem nyugszik, míg mindent meg nem kap!
112. részA Háremben mindenki, a háremhölgyek, és a Szultánák is mind Barbarossáért imádkoznak. Hürrem: „Mennyien szerették a Pasát!” Mihrimah: „Allah bocsásson meg lelkének!” Hürrem: „Úgy legyen!” Mihrimah: „Mi történt, anya?” Hürrem: „Amíg annyi nő próbál vermet ásni a másiknak … egy közülük minden bizonnyal bele is fog esni.” Aztán egy asszony az Ouranból kezd szavalni.
A férfiak eközben a koporsó előtt tisztelegnek. Süleyman: „Fiatalkoromban már láttam, ahogy a halál búcsút int a világnak … Ki kívánja a halált? Az, akitől távol marad … aki már látott feltámadást … aki gyorsan hal meg. Aki látta Josephet, és búcsút intett életének … minden halálnak meg van a saját színe … ellenségtől ellenségig … baráttól barátig.” A távolban a hajókról ágyúkkal lőnek a Pasa tiszteletére.
Később Hürrem szobájában: „Valaki közülünk kell, hogy a flották vezére legyen, Mihrimah. Ez a lehetőség a hasznunkra válni, ezért ezt nem szabad kihagynunk.” Mihrimah: „A Pasának több Reis-e volt. Nyilván, amelyikük a legtapasztaltabb fogja elnyerni ezt a címet.” Hürrem: „Ettől tartok… Ha olyan jön, mint Barbarossa, akkor a helyzetünk siralmas lesz.” Mihrimah: „Rüstem majd megoldja.” Hürrem: „Meglátjuk. De én leginkább miattad és Rüstem miatt aggódom.” Mihrimah: „Mi történt, anya?” Hürrem: „Majd te elmondod… Azt hallottam, hogy külön hálószobátok van.” Mihrimah: „Rüstem mondta el neked?!” Hürrem: „Elfelejted, hogy nekem mindenhol van szemem!” Mihrimah: „Már egy ideje nagy nyomás alatt van… Csak nem akartam, hogy lényegtelen vitáim legyenek vele.” Hürrem: „Sok mindenen ment keresztül … Mint feleség, támogatnod kell… Nem szabad tetéznünk problémáinkat, amúgy is van épp elég!
”Fatma: „Mihrimah hamarosan eléri azt a pontot … amikor kiteszi Rüstemet a házból. Nem is csodálkoznék rajta.” Mahidevran: „Amíg Hürrem itt van, nehéz lesz, meg fogja akadályozni.” Fatma: „A saját bajaival van elfoglalva.” Mahidevran: „Mi is… Épp a legjobb barátunkat adjuk át a földnek.” Fatma: „Kerüljön lelke a Mennyországba!” Mahidevran: „A flotta leghatalmasabb Reis-ei mögöttünk állnak. Különösen Targut Reis. Nagyon fontos, hogy ő legyen a következő Tengerek Kapitánya. Ennél is szükségünk van a segítségedre.” Fatma: „Mindent megteszek, ami hatalmamban áll. Allah akaratával a Szultán a megfelelő döntést hozza.”
Nurbanu és Valéria a folyosón futnak össze. Nurbanu: „Te még mindig itt vagy?!” Valéria: „Hálás vagyok neked ezért… Tudtod nélkül, nagyszerű dolgot tettél velem! Gyermeket adtam a Szultánnak! Szultána vagyok!” Nurbanu: „Azt hallottam, Valéria, hogy lányt szültél.” Valéria: Nazenin. Ma egy lányt … holnap egy fiút… Én a Szultán kedvenc ágyasa vagyok. És te csak egy hercegnek vagy az ágyasa… Mostantól meg kell hajolnod előttem! Szultánámnak kell, hívjál, Cecilia!” Nurbanu: „Ne gondolj többet, mint amekkorát a nyakad elbír! Alul fogsz maradni.” Valéria: „Láthatod, álmaim valóra váltak … tehetős vagyok … van saját szobám, ruháim, pénzem, ékszereim.” Nurbanu: „Van egy mondásunk otthonról, ha még emlékszel… a bolond ember nagyon gyorsan feléli a vagyonát.”
A kertben Cihangir, Mustafa és Beyazit beszélgetnek. Beyazit: „Mi mindannyian követtünk el hibákat … De a Szultánunk miért nem látja Selim hibáit?” Cihangir: „Szultánunk elküldte Selim Laláját, miután kiderült az eset… amit újból elővettek a bíróságon.” Mustafa: „Ez nem büntetés, Cihangir. A Szultán egyszerűen azt akarja, hogy Selim betartsa a törvényeket.” Beyazit: „Én az ő helyében, biztos száműztem volna!” Cihangir: „Ezt mondod, de a Szultán neked is megbocsátott.” Mustafa: „Mi történt?” Cihangir: „Engedély nélkül jött a fővárosba. Ráadásul Hurichihan…” Beyazit: „Cihangir!”Cihangir: „Miután az egész világ tudja, el akarod titkolni Mustafa elől? Mondd ki… Szerelmes vagy Hurichihanba! És miatta jöttél!” Mustafa: „Ismered a törvényeket, Beyazit. Ezt a kapcsolatot soha nem fogják engedélyezni.” Beyazit: „Tudom, testvérem… Nem lett volna szabad ide jönnöm… De nem tudtam megállni! Ráadásul, Hurichihan most miattam szomorú.” Selim is csatlakozik hozzájuk: „Mit tettél, hogy Hurichihan szomorú? Oh! Mi történt? Miért csendesedett el hirtelen mindenki? Vagy azért, mert én jöttem?
”Fahriye: „Hová mész?” Hurichihan: „Magyarázatot kell adnom neked?!” Fahriye: „Soha! Soha nem merném … De miután Beyazit Herceg szobája közelében látlak … ugye, nincs szándékod találkozni vele?” Hurichihan: „Cihangirt akartam látni!” Fahriye: „Nincs a szobájában … Szultánám, ismered az okokat … Úgy vélem, jobban tennéd, ha távol maradnál a Hercegektől.
”Mustafa: „Nem fontos… csak beszélgettünk. Gyere, csatlakozz hozzánk.” Selim: „Ha valakit zavarok, el is mehetek.” Beyazit: „Hagyd ezt abba! Már így is elég bajban vagyok! Ne tetézd még ezzel is!” Cihangir: „Azon tűnődtünk, vajon az apánk kit fog választani, mert valaki kell a flották élére… Szerinted, ki lesz az?” Selim: „Akit a Szultán megválaszt.” Beyazit: „Helyes. Micsoda okos javaslat. Így kormányzod Manisát is? Azt láttam, hogy oldod meg a problémákat!” Selim: „Mi ez a harag, Beyazit? Mert beleestél saját csapdádba?” Beyazit: „Én csak azt akartam, hogy az igazság kiderüljön… de nem volt rá szükség … a Szultánunk így is megtudta … elvetted egy szerencsétlen életét… aztán megfenyegetted az özvegyét, és pénzt adtál neki a hallgatásáért… és csak azért, mert a kereskedő az igazat mondta!” Mustafa: „Beyazit! Nyugodj meg!” Selim: „És rád mit is mondhatunk? Kémkedni jöttél Manisába, mint egy ellenség… Biztos vagyok abban, hogy te buzdítottad a kereskedőt, hogy így beszéljen! Hiszen ez a célod, hogy mindenki szemében megalázz! Mindent megtettél, amit csak tudtál!” Beyazit: „Nem kell senkit sem bíztatni, hogy így beszéljen rólad! Szultánunk azért küldött Manisába, hogy megtanulj embernek lenni! Biztos vagyok benne, már rég megbánta döntését!” Selim: „Vigyázz szavaidra, Beyazit!” Beyazit: „És mi lesz, ha nem? Engem is megölsz, mint azt a szegény kereskedőt?” Selim: „Ha még egy szót szólsz, meglátod mi lesz!” Beyazit: „Az egyetlen, aki félt téged, olyan mint te!” Mustafa: „Elég legyen! Beyazit, Selim, abbahgyni! Mit műveltek?! Selim! Pontosan ismered Beyazit temperamentumát! Ne izgasd ok nélkül!” Selim: „Szóval, én vagyok a hibás?!” Mustafa: „Mi mindannyian ismerjük a történetet, amit most itt előadott, Selim! Csak ismerd el, hogy nem úgy viselkedtél, ahogy egy hercegnek kellett volna!” Cihangir: „Igen. És ahelyett, hogy szégyellnéd magad, inkább rátámadsz Beyazitra.” Selim: „Mielőtt kioktatnátok, nézzetek csak tükörbe! Pontosan tudom, ki mit tett!” Mustafa: „Elég! Ne tedd próbára türelmemet!”Süleyman az egészet a teraszáról követte végig…
2.rész
Atmaca és Yavuz Barbarossa lakásába mennek, hogy részvétüket fejezzék ki Mihrünissának. A lány azt mondja, most már csak néhány ember van, akiben megbízik, és ők ketten köztük vannak.
Rüstem a palotájában van, amikor Sokullu érkezik hozzá: „Fontos dologról kell beszélnünk.” Rüstem: „Siess! Nincs időm.” Sokullu: „A Szultán már megnevezte, ki lesz a tengerek kapitánya?” Rüstem: „Nem, még nem. És neked mi közöd ehhez?” Sokullu: „Épp most van nála Piri Reis… Gondolom, ez a téma.” Rüstem: „Erről tudok. Piri Reis nagyszerű tengerész és tudós. Ráadásul, ő nem az ellenségünk. Ő volt az első, aki gratulált nekem, mikor Vezír lettem.” Sokullu: „Akkor te ajánlottad őt.” Rüstem: „Nem, nem ajánlottam… de aki ezt a pozíciót elnyeri, annak tapasztaltnak, és erős tengeri vezetőnek kell lennie, különben később megfizetjük.” Sokullu: „Én is így gondolom… Éppen ezért, átadtam néhány nevet Hürrem Szultánának.
”Süleyman: „Senki sem menekülhet Allah nyila elől, Piri Reis… egy nap, nekünk kell menni.” Piri Reis: „Allah ne szakítson el tőlünk!” Süleyman: „Úgy legyen! Mint tudod, fontos, hogy az állam ügyeit továbbra is vigyük… a lehető leghamarabb, meghozom döntésemet, ki vegye át a flotta irányítását. Már azóta a tengereket járod, hogy a nagyapám Beyazit volt az uralkodó! Híres vagy hőstetteidről, és azokról a könyveidről, amiket írtál. Először a te javaslatodat akarom hallani.” Piri Reis: „Megtisztelsz, Szultánom.” Süleyman: „Ha Barbarossa a tengerek oroszlánja volt, te voltál a mestere. Mondd, kire gondolsz?” Piri Reis: „Te tudod a legjobban, hogy ha egy pillanat alatt elveszítjük a flotta kapitányát, az mekkora érvágás nekünk, ugyanakkor a keresztények mennyire örülnek ennek.” Süleyman: „Évekig ő volt a rémálmuk.” Piri Reis: „Igen. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy minden ugyanúgy folytatódjon… a Reisek közül olyan emberre van szükségünk, aki hasonló utat jár be, mint a Pasa, aki tapasztalt, és hatalma van.
”Mustafa Barbarossa házának kertjében fut össze Turgut Reisszel: „Azért jöttem, hogy találkozzam Pasánk családjával.” Mustafa: „Én is épp ezért vagyok itt.” Turgut: „Részvétem mindannyiunknak… Pasánk mindig azt kívánta, hogy egy nap te vedd át a Birodalom irányítását." Mustafa: „Nem így hozta a sors… Turgut Reis! Azt kívánom, Pasánk után te vedd át a flotta vezetését.” Turgut: „Megtisztelsz, Hercegem.” Mustafa Taslicalival lép be a házba.
Atmaca megkéri Yavuzt, maradjon Mustafával. A férfi kérdi, miért, Atmaca azt feleli, ne kérdezzen semmit, csak tegye, amit mond. Hozzáteszi, hogy amiről tudnia kell, arról tudni is fog.Hürrem Rüstemmel beszélget, az aggodalmáról, hogy a Szultán vajon kit fog választani a flotta élére. Hürrem azt mondja, mindent meg kell tudniuk Turgut Reisről. Rüstemet az a névsor érdekli, amelyet Sokullu átadott neki. Hürrem szerint, mind megfelelőek a pozícióra. Rüstem megígéri, hogy ő is utánanéz, és informálni fogja a Szultánát. Hürrem azt mondja, szükségtelen, mert már választott, Sokullut. Azt őt, mert okos, képzett, és van múltja a flottával, valamint, már bizonyította hűségét irántuk! Rüstem nem érti, hogy gondolhatott rá ilyen hirtelen? Hürrem azt mondja, hogy már egy ideje gondolkodik ezen, és még Rüstem maga is azt mondta egyszer, hogy a férfinak hatalma volt. Hürrem azt mondja, hogy eddig egy embert választott, az Rüstem, és ezért a Szultán hálás neki. Így, ha Sokullut is ő ajánlja, biztos őt fogja választani.
3.
Mustafa: „Nem tudom, mennyire igaz … de az ember akkor nő fel igazán, ha az apja meghal.” Mihrünissa: „Bárcsak sose történne meg! Mindig imádtam a kicsi lánya lenni! Sosem éreztem magam még ilyen egyedül!” Mustafa: „Én itt vagyok. Itt vagyok, hogy erőt adjak neked, hogy elfeledtessem veled egyedülléted. Sorsunk most már összeköt minket.”
Hürrem: „Már megint veszekedtél az öcséddel! Itt az ideje, hogy abbahagyjátok az ellenségeskedést Beyazittal!” Selim: „Ezt ne nekem mondd! Mondd neki, anya! Mert ő az, aki titokban a tartományomba jött és panaszkodott a Szultánnak!” Hürrem: „De te meg mindig okot adsz neki! Tudok arról a levélről, amit az apádnak írtál róla!” Beyazit érkezik: „Úgy tűnik, megint panaszkodsz.” Selim: „Ez a te specialitásod!” Hürrem: „Legalább ne az orrom előtt csináljátok! Nem érdekel, kinek van igaza, ki nincs! Ennek ma este véget kell vetni! Akármi is történt, az a múlt!” Beyazit: „Ez lehetetlen! Hiába hívattál!” Selim: „Most az egyszer egyet értek Beyazittal… Mint látod, képtelenség még beszélni is vele!” Selim távozik. Hürrem: „Beyazit! Látom, ellenfélként tekintesz Selimre… De ne tedd! Egyetlen ellenfeled Mustafa Herceg! Tanuld már meg, ki a barát és ki az ellenség!” Beyazit: „Pontosan tudom, kik a barátaim és kik az ellenségeim, anyám! Ne avatkozz bele ebbe!”
Mustafa: „Amikor a Szultán megtudta, hogy Beyazit a fővárosba tart, milyen büntetést adott neki?” Cihangir: „Megtiltotta neki, hogy találkozzon Hurichihannal.” Mustafa: „Ennyi?” Cihangir: „Egy szerelmes férfinak milyen büntetést lehetne még kiszabni?” Mustafa: „Igen, de milyen különös a Szultánunk igazságszolgáltatása… Amikor én jöttem a fővárosba, lefejeztette velem Ali Agát.” Cihangir: „Szultánunk ezt a büntetést tartotta megfelelőnek számodra, mert akik körül vesznek és szeretnek, azok mind államférfiak.” Mustafa: „Akkor nem kellene körülöttem lenniük… azok, akikben megbíztam, akiket becsültem, mind egytől egyik eltűnnek mellőlem.” Cihangir: „Nem kellene ennyire tragikusan felfognod… A janicsárok még mindig mögötted állnak, ahogy a Reis-ek és a Bégek is. Oh! És én is!” Mustafa: „A te jelenléted és támogatásod a legfontosabb, testvérem!”
Hürrem Süleymannal beszélget: „Mondd el, mi bánt? Mondd el nekem, hogy enyhíts lelkeden! Mondd el, hogy emlékezz, hogy nem vagy egyedül.” Süleyman: „A fiaimra gondolok, Hürrem… Mustafára, Selimre, Beyazitra… Olyan hibákat követtek el, hogy már nem is hibáztatom őket. Saját magamat okolom. Minden döntés, amit valaha is meghoztam, minden szó, amit kimondtam egyfelől boldogság, másfelől szomorúság. Ha egyik oldalon elégedettséggel tölt el, a másikon nem.” Hürrem: „Képtelenség mindenkit boldoggá tenni, Süleyman! Csak idővel fogják meglátni döntéseid pozitív oldalát.” Süleyman: „Így gondolod?” Hürrem: „Talán ismered Mózes és Khidr történetét. Amikor két ösvény közül kell, válassz, és nem tudod, melyikre lépj rá … emlékezz rájuk, és helyesen cselekszel.” Süleyman: „Ha ez így van, akkor mondd el nekem. A te édes hangodon szeretném hallani.” Hürrem: „Khidr és Mózes egy csónakkal vágtak neki a tengernek. Khidr megkérte barátját, hogy legyen türelemmel, és ne kérdezzen semmit. Egyszer csak egy madárka szállt a csónakra, és a tenger vízéből kezdett inni. Ekkor Khidr a csónak egyik deszkáját darabokra szedte. Mózes csodálkozásában azt kérdezte: „Így hálálod meg a jóságot?”(hogy kaptak egy csónakot, hogy átkelhessenek a tengeren…) Mire Khidr csak nyugalomra csillapította, és folytatták útjukat. Aztán miután végre elérték a partokat, egy ifjúval találkoztak. Khidr megölte a fiút. Mózes nem tudta mire vélni, és felháborodva kérdezte: „Miért kellett megölni egy ártatlan embert?” Khidr: „Nem megmondtam neked, hogy ne kérdezz semmit?!” Folytatták útjukat, míg nem egy majdnem összedőlt falba ütköztek. Khidr megjavította a falat, barátja meg nem értette, miért kell haszontalan dolgokkal foglalkoznia? Khidr végül elmagyarázta: „Azt akartam, hogy a hajó öregnek és használtnak tűnjön, mert a parton van egy korrupt király, aki hajókat koboz el. Megöltem a fiút, mert ha felnő, saját szülei elnyomása alatt kellett volna éljen. És a fal meg két árváé, akik, ha idősebbek lesznek, kincset találnak alatta, így a falnak addig a napig erősnek kell maradnia.” Mózes ebben a pillanatban értette meg a lényeget. Hogy minden rosszban van valami jó, és minden jóban van valami rossz… minden áldásban van szomorúság, és minden szomorúságban van áldás… Süleyman! Ne várd meg, míg gyermekeid megértik az összes döntésedet! Amit korrektnek vélsz, dönts a szerint!” Süleyman: „Hürrem! Kapudan Pasa halála eszembe juttatta a saját halálomat … egyedül vagyok … de az édes hangod, szemed csillogása mindezt feledteti velem… Ha van ember, akiben megbízom, az te vagy, Hürrem.”
Atmaca találkozik Piri Reis-szel, a kapucnis férfival a hajón. Azt kérdi, hogy mióta Barbarossa meghalt, a lánya már nem jelent veszélyt a Hercegre, és hogy még mindig meg akarja-e öletni? Piri Reisnek nem a lánnyal van baja, hanem magával a házassággal. Egy ilyen házasság meg van tiltva egy hercegnek… egy apró láng is elég, hogy minden porrá égjen! Atmaca azt mondja, hogy Mustafa Herceg egy percre sem hagyja magára Mihrünissát. Miután az Ottomán Birodalom jövője a tét, ezért nincs más választás, Piri Reis parancsot ad a lány megölésére.
Süleyman: „Mindenki Turgut Reist javasolja. Te mit gondolsz?” Rüstem: „Turgut Reis emlékeztetet a Pasánkra, nyugodjék békében! De nem csak a harcos személye miatt! Ő is, mint Hizr Hayreddin Pasa lobbanékony… mielőtt engedélyt kapott volna, megtámadta a velencei partokat. Ha engem kérdezel, olyas valaki kellene a flotta élére, aki ismeri a szabályokat és a parancs nem megy ki a Divánról.” Süleyman: „Ezek szerint, már van jelölted.” Rüstem: „Sokullu Mehmed Aga megfelelő erre a pozícióra. Küzdő típus, Barbarossa oldalán is harcolt, és jól ismeri a flottát. Ennél is fontosabb, hogy Enderunban nőtt fel, és hűséges a Devlethez.” Süleyman: „Küldj Sokulluért és Turgut Reisért! Beszélni akarok velük.”
Sümbül Cevhernél, aki pisztácia hewlát készített fogadására. Azonban sokáig nem tud maradni, sietnie kell. Hürrem Szultána kívánsága, hogy mellette legyen. Sümbül azt mondja, maradhat még egy picit, de ha észreveszik, hogy nincs a palotában, nagy bajba kerül.
- Beyazit ez amit most teszünk nagyon veszélyes. Na a nagyurunk fülébe jut, megint az elején kezdhetjük, az összes gondunkat megint átélhetjük.-Tisztába vagyok vele, de mégis látnom kellet téged.-Nagyon helytelenül cselekszünk. Mi lesz a sorsunk vége?-Semmilyen ötletem nincs. Csak egyet tudok, hogy rólad és a szerelmünkről nem mondok le.--------- Mi történt:- ??? Fahriye kalfa.----- Ez is egy szörnyeteg... levegőt sem enged venni.---- Mi történt?- Az a nap jutott eszembe amikor elmentünk hegedűt venni.Miket éltünk át... Akkor is így bujkáltunk.- Azon a napon más is történt...------------ Mennem kell...
Hurichihan a kertben sétál, mikor hirtelen a bokorból előugrik Beyazit és magához húzza. A lány figyelmezteti, hogy bajba kerülhetnek, de a fiú azt mondja, nem bírta ki, hogy ne lássa. Beyazit azt mondja, egyet tud, hogy nem lép vissza ettől a szerelemtől. Aztán hirtelen meghallják, hogy valaki jön, elrejtőznek. Hurichihan azt mondja, hogy most eszébe jutott, amikor a hegedűt vették a piactéren. Beyazit szerint, azon a napon sok minden történt, úgy mint … megcsókolják egymást.
Nurbanu: „Mindent megteszek a te és a Herceg boldogságáért.” Hürrem: „Tudtál arról a levélről, melyet Selim küldött a fővárosba Beyazitról ?” Nurbanu: „Nem. Ha tudtam volna róla, megakadályozom.” Hürrem: „A szülés időpontja közeleg … Hogy érzed magad?” Nurbanu: „Jól vagyok, csak szeretnék fiút adni a Hercegnek.” Hürrem: „Ne legyél magadban annyira biztos, mert gyermeket vársz … még akkor se, ha Herceg lesz. Ne ess a büszkeség csapdájába. Manisába küldtelek … Egy hiba, és tudom, hogy hozassalak vissza.” Nurbanu: „Nem lesz rá szükség, Szultánám… Tudom, hogy bármit is teszek, azt a Herceg jövőjéért kell tennem… bármit.”
Fatma: „Nem kell aggódnod, Mustafa. Turgut Reis áll majd a flotta élére. Senki másnak sincs joga elfoglalni ezt a pozíciót.” Mustafa: „Persze, csakis neki van ehhez joga. De még így is megakadályozhatják.” Melek jön szólni, hogy a Szultán hívatta Turgut Reist és Mehmed Agát. Mustafa szerint, a Szultán döntött. Fatma: „Ki az a Mehmed Aga?” Mustafa: „Nem az a kérdés, hogy ki, hanem hogy melyik oldalon áll?”
Hürrem a titkos helyiségbe tart. Megkéri Sümbült, maradjon az ajtó előtt a biztonság kedvéért. A Divánban Rüstem megérkezik, a Hercegek és a Pasák is mind elfoglalják helyeiket. Süleyman fent foglal helyet. Rüstem felbontja a dokumentumot, és mielőtt felolvasná, látjuk a visszajátszást: Süleyman Turgut Reistől kérdi: „Mondd, Turgut Reis! Ha te lennél a flotta vezére, Hizir Hayreddin Pasa útját követnéd, vagy a sajátodat?” Turgut: „Hizir Hayreddin Pasa útja a győzelem útja a hitetlenekkel szemben. Természetesen, nem térnék le erről az ösvényről. A tengeren nőttünk fel, és ott is halunk meg. Amit a tenger igényel, az lesz, amit megteszünk.”Rüstem bejelenti, hogy a Szultán döntése nyomán … Sokullu kapja a megbízást.Aztán látjuk a visszajátszást, ahogy a Szultán Sokulluhoz beszél. Ugyanazt a kérdést teszi fel neki is, mint Turgutnak. Sokullu: „Már 13 éve, a perzsa háború óta állok a szolgálatodban, Szultánom. Voltam már írnok, szolga, katona. Dolgoztam már az ottomán pénzverdében, és most a kapukat felügyelem. Ettem már a kenyeredből, és feláldozom éjjeleimet, nappalaimat a te kedvedért. Nem követném Kapudan Pasa útját, sem a magamét. Mint minden szolga, az én utam, a te utad.” Ez a válasz elégítette ki Süleymant.Rüstem folytatja: „Valamint, Turgut Reis kerül a mediterrán tenger élére. A legjobbakat kívánjuk neki.”
Sümbül a titkos ajtónál meglátja Fatmát és Mahidevrant jönni. Fatma: „Nem hinném, hogy meg tudnák változtatni a Szultán döntését. Allah akaratával, jó hírt hallunk a Divánról.” Meglátják Sümbült… nem értik, mit csinálhat ott? Sümbül azt mondja, a lánca gyöngyeit szedi csak össze. Mahidevran azt kérdi, mit keres a palota ezen részén? Sümbül azt mondja, mindenütt tudnia kell, ki mit csinál. Fatma leteremti, hogy ennek ellenére, mindig Hürrem körül forog és őt várja…
Rüstem lezárja az ülést. A Hercegek elviharzanak, csak Selim gratulál Sokullunak. Sokullu hálás Hürremnek a kinevezéséért, mire Rüstem azt mondja, hogy ő volt az, aki a Szultánnál beajánlotta. Úgyhogy, jobban tenné, ha ezt megjegyezné! Hürrem ezt a párbeszédet végighallgatja a titkos helyiségében. Sokullu azt mondja, nem kell kételkednie benne. Rüstem erre azt válaszolja, hogy ha ő nem is, Hürrem Szultána még kételkedhet. Rüstem figyelmezteti, hogy ne értékelje túl új pozícióját. Hürrem mosolyogva távozik a titkos helyiségből mondván, hogy nem véletlenül csináltatta. Majd feleleveníti: van olyan eset, amikor még Rüstemben sem lehet megbízni. Sümbül kérdi, történt-e valami? Hürrem azt feleli, hogy minden úgy alakult, ahogy akarták, Sokullu lett a flotta parancsnoka. Sümbül: „Végül a szél is a megfelelő irányba fúj.” Sümbül a végén elkéredzkedik a palotából, azzal, hogy dolga van a piacon. Hürrem elengedi, de megkéri, siessen vissza, mert szüksége lesz rá.
4.
Taslicali: „Ahogy kérted, utánanéztem Sokullunak, Hercegem.” Mustafa: „Ellenünk van, igaz? Ő Hürrem és Rüstem embere.” Taslicali: „Éveken keresztül ő volt a Szultán legbizalmasabb embere. Egyik oldalon sem áll. De azt mondják, hogy amikor Rüstem Hercegovinába ment, megpróbálta Hürrem kegyét elnyerni… A flotta most már az ő parancsnokságuk alatt áll.” Mustafa: „Ez nem ennyire egyszerű, Taslicali… a végén a Reis-szek az én oldalamon fognak állni. Ha Sokullu ellenségeskedést mutat felém, nem tart sokáig.” Taslicali: „Én is erre gondolok, Hercegem. Csak remélhetjük, hogy nem csapjuk be magunkat.
”Mihrünissa épp az apja holmijait pakolja össze, mikor Atmaca érkezik. A lány azt mondja, hogy még mielőtt visszatér Amasyába össze akarja pakolni apja személyes dolgait, és magával akarja vinni. Atmaca közben kihúzza tőrét a tokjából, és lassan közelít, aztán nem találja megfelelőnek az időpontot. A lány átad egy ajándékot az apjai holmijai közül, hogy apja kedvelte a férfit, és úgy gondolja, a fegyver jobb helye lesz nála.
A férfi félszegen elfogadja az ajándékot.A megterített asztalnál Sümbül panaszkodik, mennyire fáradt, de leginkább éhes! Cevher próbálja kiszedni belőle, mi történt, de Sümbül előbb enni akar. A nő önt neki bort: „Allah bocsássa meg, de én ezt nem szeretem… De tőled elfogadom.
”Mahidevran nem örül Süleyman döntésének. Fatma: „Ne légy mindjárt szomorú. Talán Sokullu Mustafa oldalára áll.” Mahidevran: „Nem hiszem. Mustafa egyedül van.” Fatma: „Nem, ez nem így van. De még ha egyedül is van… Mustafa tudja, hogyan jusson túl a nehézségeken. Eljön a nap, mikor megünnepeljük győzelmünket és … „ Hurichihan érkezik… Fatma: „Hol jártál?” Hurichihan: „Csak friss levegőre vágytam.” Fatma: „Ha gondolod, menj a fürdőbe. Jót fog tenni neked.” Hurichihan: „Igen.” Hallotta, mit mondott a nénje, és tudja, hogy ez nem jó hír Beyazitnak.
Mihrimah az édesanyját látogatja meg. Kérdi, merre járt? Hürrem azt feleli, hogy a Márvány palotában járt, és elkezd Sokulluról beszélni. Mihrimah: „Remélhetőleg, minden jól alakul.” Hürrem: „Számomra az a legjobb, ami Mustafának a legrosszabb. Megértem a Mustafa iránt érzett szereteted, de előbb Selimet és Beyazitot kell szeretned!” Mihrimah: „Már most is így van. Pont ezért akartam veled találkozni. Mielőtt még jobban elmérgesedne a viszony kettejük között, meg kell állítanunk!” Hürrem: „Én próbáltam! De meg sem hallgattak! Mikor még kisebbek voltak, értettem a nyelvükön és meg is hallgattak! De ez most lehetetlen! Ahogy nőttek, úgy nőtt velük is a sok probléma!” Mihrimah: „Vacsorát adok a palotámban … mindegyik fivéremet meghívom… talán majd ott közösen ki tudjuk őket békíteni valahogy.” Hürrem: „Jó tanuló vagy, Mihrimah! Remélhetőleg, nem keletkezik új vita közöttük!” Mihrimah: „Majd én gondoskodom róla.
” Beyazit mikor visszatér szobájába, Hurichihant találja az ajtó mögé bújva. A lány azt mondja, valami fontosat kell elmondania: „Azt hittem, Fatma Szultána a te oldaladon áll. De ő csak Mustafa Hercegért aggódik.” Beyazit: „Ez nyilvánvaló. Már eddig is tudtam. Ne légy szomorú. Semmi bántódás nem érhet Mustafa bátyámtól.” Hurichihan: „Azért légy óvatos! Amiket látok és hallok itt a palotában megrémisztenek. Még akkor is tapasztaltam, mikor a saját palotádban voltál.” Beyazit: „És attól félsz, valami történik velem? Az anyám az én oldalamon áll. Azt mondta, egyedül bennem bízik.” Hurichihan: „Könnyű akkor beszélni, mikor béke van. De akkor a legfontosabb tudni, hogy ki áll a te oldaladon, mikor háború van.
”Nurbanu a szobájában, mikor Fahriye érkezik. Kérdi, hol van Selim? Nurbanu azt feleli nincs ott, de miért kérdi? Fahriye közli vele, hogy Mihrimah Szultána meghívta vacsorára. Nurbanu örömmel felei, hogy mindenféleképpen elmennek. Fahriye felvilágosítja a lányt, hogy ő nincs meghívva, csak a Herceg.
Sümbül a bortól becsípett, és csak úgy ömlenek belőle a szavak: az összes Herceg a palotában van, mindenki ott van. Sokullu lett a Kapudan Pasa utódja. Cevher : „Ki az a Sokullu?” Sümbül: „Ő egy hátborzongató ember … két Szultán van … Hürrem Szultána már vár a szobájában … aztán elkezdtem felszedegetni a gyöngyöket a padlóról …” Cevher nem érti, mit beszél. Sümbül: „Az a szoba titkos… onnan hallgatja végig a Diván ülését.
”Sokullut a folyosón egy aga állítja meg. Átad neki egy levélkét. Melek távolról figyeli őket.Fatma a szobájában van, mikor Melek közli, hogy Sokullu megkapta üzenetét. Melek szerint, elég ha elolvassák a nevét, és máris hatással van az emberre. Fatma: „Nos, kíváncsi vagyok, mit fog mondani, ha meglátja a testemet!
”Mihrimah készülődik az esti vendégek fogadására. Rüstem azt mondja, hogy miután megtudta, hogy vendégeket várnak, korán hazajön. Azonban Mihrimah azt mondja, hogy ez a meghívás csak a testvéreinek szól, hiszen ismeri a helyzetet, szeretnék kibékíteni a fivéreket. Rüstem: „Oh! A szűk család lesz itt! Igazad van. Akkor nincs itt helyem. De legalább elmondhattad volna, mire készülsz. Muszáj elmondanom, hogy még az is lehet, hogy nem jól sül el az este. Remélem, tévedek. Bon Appetite!
” Selim a szobájában van, mikor Nurbanu érkezik. Nurbanu figyelmezteti, hogy amíg a palotában vannak, nem ihat, és legyen nagyon óvatos. A férfi leinti a nőt. Nurbanu: „Mi a baj? Miért viselkedsz így? És miért nem tudsz egy kicsit türelmes lenni? Különben meg, el kell menned Mihrimah palotájába vacsorára.” Selim: „Nem megyek. Mert ha elmennék, mindannyian ellenem lennének.” Nurbanu: „Te csak tedd azt, amit helyesnek gondolsz, ha már úgyis mindenki hazudik. Engedd a többieket hibázni!” Selim kételkedik. A lány azt mondja, hogy akkor ne menjen. De akkor mindenki gyávának fogja találni, hogy nem mer szembenézni velük…
1:02:32-1:04:18 - Mustafa bátyám... - Hercegeim... -Isten hozott titeket - Isten nevében jöttünk. -Mi ez a szemet kápráztató szépség... -Elég, elég Beyazit. Titeket a saját palotámba vendégül látni, nagy megtiszteltetés. -Meg van terítve, mert annyira éhes vagyok, hogy még téged is megennélek Mihrima -Most eszünk.Igazából én is nagyon megéheztem. -Selim hol van? Ő miért nem tartott veletek? - Cihangir? -Vártuk, de nem jött.Szerintem nem akart hozzánk csatlakozni. -Én meghívom és ő nem jön ugyebár... -Hadd főjön a saját levében, Mihrima...nélküle még élvezetesebb lesz, legalább is szórakozunk majd. -Beyazit...kérlek. Ma éjjel nem szettném, ha valamilyen esemény megzavarna.Közösen , kellemes időt szeretnék eltölteni veletek. -Ha Selim a kezén és a nyelvén uralkodni fog, semmilyen eseményt nem kell átélni Mihrima. -Ne aggódj, őt is figyelmeztetem...ha eljön.Ti parancsoljatok, helyezzétek magatokat kényelembe,,,mindjárt itt vagyok. ------- -Mi van Gülbahar , ennyi gond közepette? -Selim herceg tiszteletét tette a palotába, csak nincs egyedül. -Pedig mondtam neki, hogy egyedül jöjjön. Kivel jött?
1.05:24-1:06:05 -Kedves testvérem,azt gondoltuk, hogy egyedül jössz. -Hercegeim, ha Önöket zavarom, kérem bocsássanak meg. -Milyen zavarás? Isten hozott titeket testvérem. -Bátyám... -Gülbahar!- az asztalunkhoz még egy vendég érkezett.
5.
Elérkezett a vacsora ideje. Beyazit és Cihangir üdvözlik Mihrimaht és Mustafát. Beyazit megdicséri nővére szépségét, aki fogadja azt. Mustafa Selim felől érdeklődik. Cihangir úgy véli, hogy fivére nem akar csatlakozni hozzájuk, ezért nem is tartott velük. Mihrimah: „Így! Én meghívtam, de ő nem jött el! Szép!” Beyazit: „Jobb lesz nélküle! Legalább élvezzünk egymás társaságát!” Mihrimah: „Beyazit, kérlek! Ma este nem akarok veszekedést! El tudunk tölteni néhány órát békében?” Beyazit: „Ha Selim fékezni tudja magát és nyelvét, akkor semmilyen veszekedés nem lesz, Mihrimah!” Mihrimah: „Neki is ezt fogom tanácsolni, ne aggódj! Persze, ha eljön.” Gülbahar int úrnőjének, hogy beszélnie kell vele, így Mihrimah hellyel kínálja testvéreit, és ő a szolgálóhoz siet. Gülbahar jelenti, hogy Selim Herceg megérkezett, azonban nem egyedül. Mihrimah bosszús, mert annak ellenére, hogy külön kérte, hogy csak a testvére jöjjön, ő mégis társasággal jelent meg. Kérdi szolgálójától, kivel érkezett, de a választ már nem tőle kapta meg…. megjelent Selim Nurbanuval.
Közben Fatma készülődik a Sokulluval való találkozásra. Fatma: „Hol van már?” Melek: „Talán Hürrem Szultána megakadályozta, hogy eljöhessen.” Fatma: „Nem lennék egyáltalán meglepve.” Melek: „Jön, Szultánám!” Fatma: „Na nézzük, milyen ember a flotta új vezére! Üdvözöllek Mehmed Pasa!” Sokullu: „Bocsáss meg nekem, hogy megvárattalak… csak különösképpen óvatos voltam, nehogy valaki meglásson … ezért.” Fatma: „Szeretem az óvatos embereket … Melek! Elmehetsz!”
Mihrimah palotájában Selim belép a szobába Nurbanuval az oldalán. Beyazit: „Szeretett bátyám! Azt hittük, egyedül jössz!” Nurbanu: „Hercegeim! Ha dühít benneteket jelenlétem, kérlek bocsássatok meg!” Mustafa: „Nem, természetesen nem! Üdvözöllek öcsém!”
Fatma: „Fontos az új munkád. Szeretnék személyesen gratulálni kinevezésedhez.” Sokullu megköszöni, de azt is megkérdi, hogy valóban csak emiatt hívatta-e. Fatma: „Intelligens ember vagy. Igazából, meg akartalak ismerni. Amit eddig hallottam, Hürrem útját járod.” Sokullu: „Én a Szultán útját járom. De Hürrem Szultána iránti tiszteletem örök. Épp úgy, mint a többi Szultána iránt.” Fatma: „Van más út is…” Sokullu: „Egy olyannak, aki csak a munkájának él, mi szükség letérni az útról?” Fatma: „Ha minden stabil, az nagyszerű. Azt tanácsolom neked, légy óvatos… talán kényszerből szolgálsz valakit… de ha a körülmények változnak, a kötelesség is elszáll.”
Mihrimah palotájában mindenki mosolyog, jól érzi magát. Aztán egyszer csak a két fivér dühösen összenéznek. Selim viccelődik: „Amikor Beyazit kisebb volt, mi ketten mindig kardoztunk. És mint mindig, vesztett.” Beyazit visszadobja a labdát: „Igen, te vagy az egyetlen, aki erre emlékszik.” Gülbahar behoz egy zenélő dobozt, amit Velencéből hoztak. MIhrimah: „Nézzétek, mit találtam!” Mustafa kérdi, hogy ez nem az apja egyik ajándéka volt? Mihrimah igennel válaszol, és hogy apjuk neki adta. Hozzáteszi, ezt a dobozt egy milánói mester készítette. Beyazt tudni szeretné, hogy működik? Cihangir azt mondja, hogy ha szétszedik apró darabokra, akkor nem nehéz erre rájönni, másolni is lehet. Mihrimah fél, hogy a fiúk keze között összetörik a drága ajándék és végül nem tudják majd összerakni. Emlékezteti őket, hogy ezt egyszer már eljátszották… Nurbanu kérdi, miről beszél? Mihirmah azt mondja, hogy akinek ennyi fivére van, nyilvánvaló mi történik… hogy Beyazit felnyitja a dobozt, és darabokra szedi… Mindannyian nevetnek. Mihrimah folytatja: „És? Mit tanácsoltak neki? Selim azt mondta, hogy belül tele volt emberkékkel…” Beyazit: „Ártatlan voltam.” Selim: „Szóval még gyerekkorodból maradt meg a jellemvonásod, hogy engem okolsz a hibáidért!”
Talicali Mihrünissával van az apja házában. Mihrünissa: „Nem kellett volna jönnöd… az ajtónál több őr is áll…” Taslicali: „Hercegünk azt akarta, hogy én irányítsam az őröket. Amíg vissza nem térsz Amasyába, óvatos akar lenni.” Mihrünissa: „Azt mondják, hogy egy ajtónálló vette át az apám helyét… Hercegünk ellenségei egyre nagyobb hatalommal bírnak. Minden egyes helyet ellepnek… elérkezett az ő idejük, Taslicali?” Taslicali: „Verd ki a fejedből a negatív gondolatokat! Mindennek ellenére még mindig van egy halvány reménysugár! A jelenléted erőt ad a Hercegnek! Még soha nem láttam ilyennek azelőtt!” Mihrünissa: „Ő is számomra… Ő ad erőt számomra, hogy ezeket a nehéz napokat túléljem. Milyen jó … hamarosan nem csak magammal kell, törődjek!” Taslicali: „Történt valami?” Mihrünissa: „Nem. Majd később beszélünk erről.” Atmaca egy kocsmában üldögél, elég rossz hangulatban. Odamegy hozzá az egyik lány, hogy segít neki elfelejteni mindent. Atmaca csak egy dolgot szeretne elfelejteni. A lány kérdi, hogy ő most egy asszonyról beszél? Atmaca: „Először egy folyó mentén pillantottam meg. Nem tudom, milyen nap volt az. Még azt sem, hogy tavasz volt-e vagy tél. Nem emlékszem. A hajára viszont igen. Olyan volt, mint a hömpölygő folyó. Aztán megláttam a szemét. Oh, a szeme kékebb volt, mint az ég! Mély, mint az erdő. Teljesen elvesztem a szemeiben.” A lány szerint, nagyon szép nő lehetett. A férfi kérdi, hogy vett-e már el emberéletet, mert ő többet is. „Több tízet, több százat! A legtöbb arcára sem emlékszem! Kitöröltem mindet az emlékezetemből. Ezúttal őt is ki fogom tudni törölni a fejemből?”
Cevhernek rémálma van, hogy Yavuz megöli Sümbült.
Mihrimah palotájában már a desszertet fogyasztják. Nurbanu: „Hat hónap telt el, Szultánám… Remélem, egészségesen születik!” Mihrimah: „Allah akaratával olyan erős lesz, mint Beyazit fiai. Igen, hogy vannak az unokaöcséim? Szeretnélek mindannyiótokat meglátogatni. De előbb Amasyába mennék.” Mustafa: „Gyere, amikor csak kívánod, Mihrimah!” Selim: „Én is szeretném, ha meglátogatnál! De előtte értesíts érkezésedről, mert hozzád illően szeretnék felkészülni fogadásodra! Mert amikor Beyazit titokban jött a tartományomba, nem volt időm felkészüli rá.” Beyazit: „Selimnek igaza van, Mihrimah! Jobb, ha előtte odaszólsz, mert még a végén szégyentelen helyzetben találod!” Mustafa. „Beyazit! Selim! Hagyjatok magunkra! (szolgáknak) Akármi is a bajotok egymással, most beszéljétek meg, és legyen már vége! Nincs jogotok másokat elszomorítani!” Mihrimah: „Mustafának igaza van. Ez a viaskodás mindannyiunkat elszomorít.” Selim: „Ő az, aki szeret titkolózni!” Beyazit: „Hogy tudsz a tükörbe nézni a történtek után? Tudni akarom!” Mustafa: „Beyazit! Elég legyen!” Selim: „Ti mind ellenem vagytok! Miért nem estek nekem mindannyian?” Mustafa: „Senkinek nincs ilyen szándéka, Selim… Tulajdonképpen, Mihrimah véget akart vetni ennek a harcnak köztetek, ezért hívott ide minket.” Selim: „Látom, ki kicsoda, testvérem! Nurbanu! Menjünk!” Beyazit: „Naná, hogy elmenekülsz! A haverjaid, akiket lefizettél, nincsenek itt!” Mustasfa: „Beyazit” Cihangir: „Mit jelentsen ez?” Beyazit: „Amikor ő… ha nincs szégyellni valója, elmondja ő maga!” Selim nekiugrik. Mindannyian felordítanak: „Selim! Beyazit!” Mustafa: „Mi a fenét műveltek?!” Selim: „Ez azért van, mert apánk ENGEM jelölt ki Manisába! Testvéri szereteted ennyit jelent! A féltékenység elvakított!” Mustafa rájuk ordít, de Selim meg sem hallja, és elrohan.Mihrimah és testvérei kétségbeesve nézik végig a csata után maradt helyiséget. Mihrimah: „Hogy jutottatok el idáig? Mikor? Tudom, soha nem jöttetek ki egymással … de ez már túl sok, Beyazit! Túl sok!” Beyazit: „Nem akartam előtted csinálni… Tönkretettük az estét. De láthattad! Ő kezdte! Ő jött nekem!” Mustafa: „Akármi is történt, neked kellett volna kontrollálnod magad. Ha ez eljut a Szultán fülébe, nem lesz jó egyikőtöknek sem.” Beyazit: „Ez Selim. Ő az, aki a Szultánhoz ment fecsegni.” Cihangir: „Láttuk, mi történt.” Mihrimah: „Igazad volt bátyám. Rosszul tettem, hogy egy asztalhoz ültettem őket.” Mustafa: „Nos, nézzük, mit tehetünk a jövőben! Remélhetőleg, Selim senkinek sem fogja elmondani. Ez az ügy közöttünk marad.”
Selim: „Mostantól megpróbál majd megölni… az apám még él, úgyhogy az igazi harc csak utána jön.” Nurbanu: „Láttam, Hercegem. Láttam mindent. Mind a hárman együtt voltak. Közösen támadtak meg. Nem volt becsületes dolog. Nem volt joguk ehhez.” Selim: „Tudom, Nurbanu. Nem vagyok hülye. Azt beszélik egymás között, hogy nekem nincs jogom Manisában lenni. Hogy én nem vagyok méltó Manisába. Hogy az apám rossz döntést hozott. Látod ezt a gyűrűt? Az apám adta nekem. Hogy megmutassa támogatását és szeretetét. A testvéreim ezt akarják! Én nem akarom! Elvehetik! Én nem akarok semmit!”
Süleyman már hallgatja is a legfrissebb híreket. Lokman: „Az összes szolga azt jelentette, hogy minden nagyon jól ment … szeretettel voltak egymás iránt, mint a régi szép időkben… boldogak voltak…” Süleyman: „És aztán mi történt?”
Nurbanu Hürremmel szeretne beszélni. Fahriye azonban nem engedi be. Hiába mondja Nurbanu, hogy fontos, Fahriye inkább átadná az üzenetet. Nurbanu személyesen szeretné közöli mondandóját, így Fahriye azt tanácsolja, jöjjön vissza másnap, mert a Szultána már nyugovóra tért.
Reggel Mustafa találkozik Mihrünissával. Közben Taslicali furcsállja, hogy Atmaca milyen rosszkedvű. Atmaca azt mondja, csak azon gondolkodik, hogy vajon most mi következik? Taslicali azt tanácsolja, ne gondolkozzon túl sokat, mert jövőnket nem tudjuk befolyásolni. Atmaca egyetért, hogy senki sem tud változtatni a sorsán. Mihrünissa elmondja Mustafának, mennyire hiányzott neki, és hogy ez a titkos találkozó nem elég. Mustafa szerint, hamarosan visszatérhetnek Amasyába. Mihrünissa ennek örül, mert amióta az apja meghalt Isztambul már nem az otthona. Mustafa azt mondja, hogy mivel szerelmük Amasyában indult, ezért ott fognak boldogságban élni.
Rüstem az egész palotában kereste Sokullut, de nem találta. Számon kéri rajta, merre járt? Sokullu azt feleli, hogy ő meg azt gondolta, hogy ő is Mihrimah vacsoráján vesz részt. Vajon miért nem tette? Ez megzavarja Rüstemet… Rüstem: „Válaszolj a kérdésemre. Hol voltál?” Sokullu: „Megnéztem azt a palotát, amit a Szultán előkészíttetett nekem. Mostantól ott fogok élni.” Rüstem: „Mostantól, bármit is teszel, informálj engem. És, amikor megfelelő számodra, hogy megnézd flottádat, én is veled megyek.” Sokullu: „Ahogy kívánod, Pasám.”
Yavuz már várja Cevhert. Az asszony mindent elmesél: a titkos helyiségről, és hogy onnan szokta Hürrem hallgatni, ami a Divánon történik.
Mihrünissa tesz-vesz, mikor Atmaca megérkezik. A férfi azt mondja, el kell vinnie valahova. A lány azt mondja, nem készült el, de a férfi szerint, nem is kell. A cuccairól majd később gondoskodnak.
Fatma Mahidevrannal és Mustafával beszélget: „Boldogtalannak látszol, Mustafa… Ha ez Sokullu miatt van, akkor nem kell aggódnod. Én majd gondoskodom róla.” Mustafaí. „Nem érdekel Sokullu.” Fatma: „Akkor mi ez a tekintet?” Mustafa: „A tegnap este történtek… vitájuk már a múlté… ezt is vártam … ez szomorít el.” Fatma: „Ha már a múlté, akkor meg mi a baj?” Mustafa. „Félek attól … hogy vér fog folyni … és akkor mindannyian benne leszünk…”
Selimnek rémálma van: Beyazit és Mustafa fehér ruhában térdelnek előtte. Karjában kard, lefejezni készül őket. Amikor már lecsapna, valaki hátba szúrja. Megfordul, hogy megnézze, ki az, Cihangirt látja. Mindhárman kinevetik. Felriad, és üvölt az agáknak, hogy hozzák a ruháját.
Hurichihan hangolja hegedűjét, miközben Fatma nézi őt: „Már nem is beszélünk egymással?” Hurichihan: „Még az is lehetséges, Szultánám! Nem akartalak zavarni a saját gondjaimmal.” Kopognak, Melek az. Odamegy Fatmához és a fülébe súg valamit. Fatma: „Biztos vagy benne? Elhihetjük?” Melek: „Nem veszítünk semmit, ha utánanézünk!” Fatma: „Ha igazat beszélsz, Hürrem vége elérkezett!”
Atmaca beviszi az erdőbe Mihrünissát. A lány kérdi, meddig kell még menniük, és mit titkol előle?
Nurbanu ismét megpróbál bejutni Hürremhez. Fahriye azt mondja, épp Mihrimah Szultána van Hürremnél, így most sem tud bemenni. Fahriye szerint, fontos, hogy ne zavarják meg őket, várnia kell. Mihrimah azt mondja, hogy ha hagyták volna, Selim és Beyazit megölték volna egymást. Hürrem azt mondja, hogy amitől félt, bekövetkezett. Mihrimah: „Még soha nem láttam őket ilyennek! Bocsáss meg, de egyszer már figyelmeztettelek, hogy ha el akarod vágni Mustafa útját, akkor a helyzet ilyen messzire is eljuthat!” Hürrem: „Nyugodj meg! Még nem mutattam meg mindent! Tudom, hogy kell őket lecsillapítani!” Nurbanu hirtelen beront a szobába. Hürrem: „Fahriye! Nem megmondtam neked, hogy senki sem léphet be az ajtón?!” Nurbanu: „Muszáj volt bejönnöm, Szultánám!” Hürrem: „Ráadásul szégyen nélkül mondod ezt nekem?! Eredj innen!” Nurbanu: „Szultánám! Kérlek! Hallgass meg! Selim éppen a Szultánhoz tart, hogy lemondjon a manisai tartomány éléről!” Hürrem: „Mi???”
Fatma és Melek a titkos ajtót keresik. Nem tudják merre lehet, de Fatma azt meséli, hogy Sümbül itt járt a minap, úgyhogy erre kell lennie valahol.
Közben Selim Lokmannek jelenti be, hogy beszélnie kell az apjával. Hürrem még időben érkezik. Kérdőre vonja fiát, hogy mégis mit képzel, mit csinál? Azonban megállítani nem tudja…Süleyman éppen olvas. Lokman bejelenti Selimet. Hürrem. „Az a szándékod, hogy megölsz engem?! Tudod te egyáltalán, mi lesz akkor, ha lemondasz Manisáról?! Ha a Szultán megint Mustafát jelöli meg! Csalódni fog benned! Ne tedd! Beszélj! Ez az, amit akarsz?!” Lokman: „Hercegem! A Szultán már vár.” Hürrem: „Oroszlánom! Ne tedd! Nincs visszaút!” Selim belép, megcsókolja apja kezét. Süleyman: „Remélem, minden rendben… Mi hozott ide ilyen kora reggel?” Selim: „Bocsáss meg szolgádnak, Nagyuram… Azért álltam eléd, hogy lemondjak a pozíciómról, mint a Saruhan tartomány bégje.” Süleyman: „Hallod te egyáltalán mit beszélsz? Mióta láttunk már olyat, hogy egy Herceg kéri visszaléptetését?” Selim: „Nem tudok tovább így élni… Engedélyezd nekem, és küldj egy másik tartományba!” Süleyman: „Adtam neked valamit, de te észre sem veszed az értékét! Ha felelősséget akasztok a nyakadba, te mindjárt elmenekülsz?!” Selim: „Nem látok más megoldást, apám. Büszke voltam, mikor engem választottál Saruhanba (Manisába). És büszkévé akartalak tenni. De már azt is értem, hogy döntésed szerencsétlenséget hozott számunkra.” Süleyman: „Milyen szerencsétlenségről beszélsz?!” Selim: „Testvéreim nem tudják elfogadni döntésed… annyira, hogy engem okolnak érte. Az ő szemükben szánalmas vagyok. Soha nem kormányozhatom azt a tartományt! Azért küldtél oda, hogy megtanuljak embernek lenni. De attól a naptól kezdve boldogtalan vagyok. Aludni sem tudok. Kész vagyok elviselni a testvéreim gyűlöletét. Küldj a legtávolabbi tartományba, Nagyuram! Ha annyira akarják Manisát, legyen az övék.”
Fatma egy gyertya segítségével keresi a bejáratot. Megtalálja. Megpróbálják megmozdítani, de nem sikerül.
Hürrem odakint vár, és meglátja Mustafát. Hürrem: „Te nyertél… Sikerült a gyerekeimet egymás ellen hangolnod. Most boldog vagy? Megfizetsz ezért!” Mustafa: „Te tudod a legjobban, hogyan lehet embereket ellenségekké tenni. Nekem soha nem állt szándékomban.” Hürrem: „Hagyd abba a tettetést, hogy ártatlan vagy! Ismerlek benneteket! A hátam mögött szövetkeztek!” Mustafa: „Mindig könyörületes leszek a testvéreimmel… nem tudsz ezen változtatni. De veled és Rüstemmel könyörtelen leszek.” Cihangir és Beyazit is megérkeznek.
Mihrünissa még mindig nem tudja, hova viszi Atmaca. Mikor a férfi nem válaszol, Mihrünissa megkéri, nézzen a szemébe, és mondja meg, mi folyik itt? Atmaca: „Bocsáss meg nekem. Én nem akartam. De a Herceg jövője miatt, így kell lennie.” Mihrünissa: „A titkos esküvőnk miatt? Te lennél a hóhérom? Rendben. Tedd a dolgodat, amiért küldtek. De lenne egy utolsó kívánságom. Ne folyjék vér. Mert ez tilos az uralkodói vérrel. (Off: Nem szabad, hogy királyi vér folyjék. Ezért szokták kötéllel kivégeztetni családtagjaikat, lásd Mustafa. Ibrahim azért kapott kötelet, mert Süleyman testvéreként szerette…) Atmaca: „Uralkodói vér???” Mihrünissa: „Én nem csak a Herceg szerelme vagyok. Ha megölsz, akkor megölöd azt a Herceget is, akit a szívem alatt hordok.”
Közben Melek is megpróbálja kinyitni az ajtót, de nem sikerül. Fatma azt mondja, biztos van valami más módja. Aztán észreveszi a fáklyát. Elkezdi húzogatni, aztán végre sikerül. Bemennek, és rátalálnak a titkos szobára. Meghallják Rüstem hangját a Divánról. Fatma: „Tényleg elérkezett Hürrem vége… Ezt nem fogja tudni kimagyarázni. Soha.”
Süleyman a szobájába hívott össze mindenkit: „Azért hívattalak benneteket ide, mert azt akarom, hogy tudjatok valami fontosat. Tulajdonképpen, emlékeztetni akarlak benneteket valamire. Selim Herceget jelöltem ki Saruhan Tartomány élére. Az ok pedig az, hogy méltó Herceg erre a pozícióra. Még egy szó, még egy tett … és akkor azt az én parancsom elleni árulásnak tekintem. Ha valami gondotok van a témával kapcsolatban, most beszéljetek! Úgy tűnik, senkinek sincs egy árva szava sem… ebben az esetben, hallgassátok és vegyétek tudomásul… Selim Herceg a Saruhan tartomány bégje. És amíg én élek, ott folytatja munkáját. Mostantól, ha bárki elém áll ezzel a témával, komoly következményekkel kell szembenéznie.”
-Ha egy helyre összegyűlt annyi nő aki egymásnak vermet ásott, valamelyik verembe, mindenképp valamelyik bele fog esni. ------------------- - Te mindent megteszel, hogy mások előt lejárassál. -Te már lejárattad magad Szelim. Apánk azért küldött oda téged, hogy megembereld magad. ---------- -A testvér háború, a vártnál előbb kezdődött. -Amíg ők egymással háborúznak, nincs gond. ----------------- -A végére ez is sikerült neked. A gyermekeimet egymás ellen uszítottad... -------------- -Valami képen az összes testvért egy helyre összehozzuk. -Csak nehogy megint veszekedésbe torkoljon... --------------- -Minden a legjobban kezdődött nagyuram, nagyon jó kedvük volt... - És aztán mi történt?... ------------- ----------
102. rész 2. előzetesMustafa: A testvéreimmel könyörületes leszek. De veled és Rüstemmel … könyörtelen.Süleyman: Ha Barbarossa a Tengerek Oroszlánja volt, akkor te voltál a mestere. Amint lehetséges, kinevezem Piri Reist a Tengerek Kapitányává.Mihrünissa: Már csak egyetlen kérésem van … ne folyjék vér … mert a Dinasztia vérét nem lehet kiontani…Sümbül: És akkor elintéztük, hogy Hürrem Szultána hallja, mi folyik a Divan ülésein.Fatma: Hürrem Szultána vége közeleg … nem lesz alkalma válaszolni erre …Mustafa: Elég!!! Abbahagyni!!!Nurbanu: Selim Herceg azt mondta, kéri leköszönését Manisából.Hürrem: Mi???Selim: Le akarok mondani a Saruhan-i tartományom éléről.Mustafa: A vér végre előtört, és addig nem nyugszik, míg mindent meg nem kap!
112. részA Háremben mindenki, a háremhölgyek, és a Szultánák is mind Barbarossáért imádkoznak. Hürrem: „Mennyien szerették a Pasát!” Mihrimah: „Allah bocsásson meg lelkének!” Hürrem: „Úgy legyen!” Mihrimah: „Mi történt, anya?” Hürrem: „Amíg annyi nő próbál vermet ásni a másiknak … egy közülük minden bizonnyal bele is fog esni.” Aztán egy asszony az Ouranból kezd szavalni.
A férfiak eközben a koporsó előtt tisztelegnek. Süleyman: „Fiatalkoromban már láttam, ahogy a halál búcsút int a világnak … Ki kívánja a halált? Az, akitől távol marad … aki már látott feltámadást … aki gyorsan hal meg. Aki látta Josephet, és búcsút intett életének … minden halálnak meg van a saját színe … ellenségtől ellenségig … baráttól barátig.” A távolban a hajókról ágyúkkal lőnek a Pasa tiszteletére.
Később Hürrem szobájában: „Valaki közülünk kell, hogy a flották vezére legyen, Mihrimah. Ez a lehetőség a hasznunkra válni, ezért ezt nem szabad kihagynunk.” Mihrimah: „A Pasának több Reis-e volt. Nyilván, amelyikük a legtapasztaltabb fogja elnyerni ezt a címet.” Hürrem: „Ettől tartok… Ha olyan jön, mint Barbarossa, akkor a helyzetünk siralmas lesz.” Mihrimah: „Rüstem majd megoldja.” Hürrem: „Meglátjuk. De én leginkább miattad és Rüstem miatt aggódom.” Mihrimah: „Mi történt, anya?” Hürrem: „Majd te elmondod… Azt hallottam, hogy külön hálószobátok van.” Mihrimah: „Rüstem mondta el neked?!” Hürrem: „Elfelejted, hogy nekem mindenhol van szemem!” Mihrimah: „Már egy ideje nagy nyomás alatt van… Csak nem akartam, hogy lényegtelen vitáim legyenek vele.” Hürrem: „Sok mindenen ment keresztül … Mint feleség, támogatnod kell… Nem szabad tetéznünk problémáinkat, amúgy is van épp elég!
”Fatma: „Mihrimah hamarosan eléri azt a pontot … amikor kiteszi Rüstemet a házból. Nem is csodálkoznék rajta.” Mahidevran: „Amíg Hürrem itt van, nehéz lesz, meg fogja akadályozni.” Fatma: „A saját bajaival van elfoglalva.” Mahidevran: „Mi is… Épp a legjobb barátunkat adjuk át a földnek.” Fatma: „Kerüljön lelke a Mennyországba!” Mahidevran: „A flotta leghatalmasabb Reis-ei mögöttünk állnak. Különösen Targut Reis. Nagyon fontos, hogy ő legyen a következő Tengerek Kapitánya. Ennél is szükségünk van a segítségedre.” Fatma: „Mindent megteszek, ami hatalmamban áll. Allah akaratával a Szultán a megfelelő döntést hozza.”
Nurbanu és Valéria a folyosón futnak össze. Nurbanu: „Te még mindig itt vagy?!” Valéria: „Hálás vagyok neked ezért… Tudtod nélkül, nagyszerű dolgot tettél velem! Gyermeket adtam a Szultánnak! Szultána vagyok!” Nurbanu: „Azt hallottam, Valéria, hogy lányt szültél.” Valéria: Nazenin. Ma egy lányt … holnap egy fiút… Én a Szultán kedvenc ágyasa vagyok. És te csak egy hercegnek vagy az ágyasa… Mostantól meg kell hajolnod előttem! Szultánámnak kell, hívjál, Cecilia!” Nurbanu: „Ne gondolj többet, mint amekkorát a nyakad elbír! Alul fogsz maradni.” Valéria: „Láthatod, álmaim valóra váltak … tehetős vagyok … van saját szobám, ruháim, pénzem, ékszereim.” Nurbanu: „Van egy mondásunk otthonról, ha még emlékszel… a bolond ember nagyon gyorsan feléli a vagyonát.”
A kertben Cihangir, Mustafa és Beyazit beszélgetnek. Beyazit: „Mi mindannyian követtünk el hibákat … De a Szultánunk miért nem látja Selim hibáit?” Cihangir: „Szultánunk elküldte Selim Laláját, miután kiderült az eset… amit újból elővettek a bíróságon.” Mustafa: „Ez nem büntetés, Cihangir. A Szultán egyszerűen azt akarja, hogy Selim betartsa a törvényeket.” Beyazit: „Én az ő helyében, biztos száműztem volna!” Cihangir: „Ezt mondod, de a Szultán neked is megbocsátott.” Mustafa: „Mi történt?” Cihangir: „Engedély nélkül jött a fővárosba. Ráadásul Hurichihan…” Beyazit: „Cihangir!”Cihangir: „Miután az egész világ tudja, el akarod titkolni Mustafa elől? Mondd ki… Szerelmes vagy Hurichihanba! És miatta jöttél!” Mustafa: „Ismered a törvényeket, Beyazit. Ezt a kapcsolatot soha nem fogják engedélyezni.” Beyazit: „Tudom, testvérem… Nem lett volna szabad ide jönnöm… De nem tudtam megállni! Ráadásul, Hurichihan most miattam szomorú.” Selim is csatlakozik hozzájuk: „Mit tettél, hogy Hurichihan szomorú? Oh! Mi történt? Miért csendesedett el hirtelen mindenki? Vagy azért, mert én jöttem?
”Fahriye: „Hová mész?” Hurichihan: „Magyarázatot kell adnom neked?!” Fahriye: „Soha! Soha nem merném … De miután Beyazit Herceg szobája közelében látlak … ugye, nincs szándékod találkozni vele?” Hurichihan: „Cihangirt akartam látni!” Fahriye: „Nincs a szobájában … Szultánám, ismered az okokat … Úgy vélem, jobban tennéd, ha távol maradnál a Hercegektől.
”Mustafa: „Nem fontos… csak beszélgettünk. Gyere, csatlakozz hozzánk.” Selim: „Ha valakit zavarok, el is mehetek.” Beyazit: „Hagyd ezt abba! Már így is elég bajban vagyok! Ne tetézd még ezzel is!” Cihangir: „Azon tűnődtünk, vajon az apánk kit fog választani, mert valaki kell a flották élére… Szerinted, ki lesz az?” Selim: „Akit a Szultán megválaszt.” Beyazit: „Helyes. Micsoda okos javaslat. Így kormányzod Manisát is? Azt láttam, hogy oldod meg a problémákat!” Selim: „Mi ez a harag, Beyazit? Mert beleestél saját csapdádba?” Beyazit: „Én csak azt akartam, hogy az igazság kiderüljön… de nem volt rá szükség … a Szultánunk így is megtudta … elvetted egy szerencsétlen életét… aztán megfenyegetted az özvegyét, és pénzt adtál neki a hallgatásáért… és csak azért, mert a kereskedő az igazat mondta!” Mustafa: „Beyazit! Nyugodj meg!” Selim: „És rád mit is mondhatunk? Kémkedni jöttél Manisába, mint egy ellenség… Biztos vagyok abban, hogy te buzdítottad a kereskedőt, hogy így beszéljen! Hiszen ez a célod, hogy mindenki szemében megalázz! Mindent megtettél, amit csak tudtál!” Beyazit: „Nem kell senkit sem bíztatni, hogy így beszéljen rólad! Szultánunk azért küldött Manisába, hogy megtanulj embernek lenni! Biztos vagyok benne, már rég megbánta döntését!” Selim: „Vigyázz szavaidra, Beyazit!” Beyazit: „És mi lesz, ha nem? Engem is megölsz, mint azt a szegény kereskedőt?” Selim: „Ha még egy szót szólsz, meglátod mi lesz!” Beyazit: „Az egyetlen, aki félt téged, olyan mint te!” Mustafa: „Elég legyen! Beyazit, Selim, abbahgyni! Mit műveltek?! Selim! Pontosan ismered Beyazit temperamentumát! Ne izgasd ok nélkül!” Selim: „Szóval, én vagyok a hibás?!” Mustafa: „Mi mindannyian ismerjük a történetet, amit most itt előadott, Selim! Csak ismerd el, hogy nem úgy viselkedtél, ahogy egy hercegnek kellett volna!” Cihangir: „Igen. És ahelyett, hogy szégyellnéd magad, inkább rátámadsz Beyazitra.” Selim: „Mielőtt kioktatnátok, nézzetek csak tükörbe! Pontosan tudom, ki mit tett!” Mustafa: „Elég! Ne tedd próbára türelmemet!”Süleyman az egészet a teraszáról követte végig…
2.rész
Atmaca és Yavuz Barbarossa lakásába mennek, hogy részvétüket fejezzék ki Mihrünissának. A lány azt mondja, most már csak néhány ember van, akiben megbízik, és ők ketten köztük vannak.
Rüstem a palotájában van, amikor Sokullu érkezik hozzá: „Fontos dologról kell beszélnünk.” Rüstem: „Siess! Nincs időm.” Sokullu: „A Szultán már megnevezte, ki lesz a tengerek kapitánya?” Rüstem: „Nem, még nem. És neked mi közöd ehhez?” Sokullu: „Épp most van nála Piri Reis… Gondolom, ez a téma.” Rüstem: „Erről tudok. Piri Reis nagyszerű tengerész és tudós. Ráadásul, ő nem az ellenségünk. Ő volt az első, aki gratulált nekem, mikor Vezír lettem.” Sokullu: „Akkor te ajánlottad őt.” Rüstem: „Nem, nem ajánlottam… de aki ezt a pozíciót elnyeri, annak tapasztaltnak, és erős tengeri vezetőnek kell lennie, különben később megfizetjük.” Sokullu: „Én is így gondolom… Éppen ezért, átadtam néhány nevet Hürrem Szultánának.
”Süleyman: „Senki sem menekülhet Allah nyila elől, Piri Reis… egy nap, nekünk kell menni.” Piri Reis: „Allah ne szakítson el tőlünk!” Süleyman: „Úgy legyen! Mint tudod, fontos, hogy az állam ügyeit továbbra is vigyük… a lehető leghamarabb, meghozom döntésemet, ki vegye át a flotta irányítását. Már azóta a tengereket járod, hogy a nagyapám Beyazit volt az uralkodó! Híres vagy hőstetteidről, és azokról a könyveidről, amiket írtál. Először a te javaslatodat akarom hallani.” Piri Reis: „Megtisztelsz, Szultánom.” Süleyman: „Ha Barbarossa a tengerek oroszlánja volt, te voltál a mestere. Mondd, kire gondolsz?” Piri Reis: „Te tudod a legjobban, hogy ha egy pillanat alatt elveszítjük a flotta kapitányát, az mekkora érvágás nekünk, ugyanakkor a keresztények mennyire örülnek ennek.” Süleyman: „Évekig ő volt a rémálmuk.” Piri Reis: „Igen. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy minden ugyanúgy folytatódjon… a Reisek közül olyan emberre van szükségünk, aki hasonló utat jár be, mint a Pasa, aki tapasztalt, és hatalma van.
”Mustafa Barbarossa házának kertjében fut össze Turgut Reisszel: „Azért jöttem, hogy találkozzam Pasánk családjával.” Mustafa: „Én is épp ezért vagyok itt.” Turgut: „Részvétem mindannyiunknak… Pasánk mindig azt kívánta, hogy egy nap te vedd át a Birodalom irányítását." Mustafa: „Nem így hozta a sors… Turgut Reis! Azt kívánom, Pasánk után te vedd át a flotta vezetését.” Turgut: „Megtisztelsz, Hercegem.” Mustafa Taslicalival lép be a házba.
Atmaca megkéri Yavuzt, maradjon Mustafával. A férfi kérdi, miért, Atmaca azt feleli, ne kérdezzen semmit, csak tegye, amit mond. Hozzáteszi, hogy amiről tudnia kell, arról tudni is fog.Hürrem Rüstemmel beszélget, az aggodalmáról, hogy a Szultán vajon kit fog választani a flotta élére. Hürrem azt mondja, mindent meg kell tudniuk Turgut Reisről. Rüstemet az a névsor érdekli, amelyet Sokullu átadott neki. Hürrem szerint, mind megfelelőek a pozícióra. Rüstem megígéri, hogy ő is utánanéz, és informálni fogja a Szultánát. Hürrem azt mondja, szükségtelen, mert már választott, Sokullut. Azt őt, mert okos, képzett, és van múltja a flottával, valamint, már bizonyította hűségét irántuk! Rüstem nem érti, hogy gondolhatott rá ilyen hirtelen? Hürrem azt mondja, hogy már egy ideje gondolkodik ezen, és még Rüstem maga is azt mondta egyszer, hogy a férfinak hatalma volt. Hürrem azt mondja, hogy eddig egy embert választott, az Rüstem, és ezért a Szultán hálás neki. Így, ha Sokullut is ő ajánlja, biztos őt fogja választani.
3.
Mustafa: „Nem tudom, mennyire igaz … de az ember akkor nő fel igazán, ha az apja meghal.” Mihrünissa: „Bárcsak sose történne meg! Mindig imádtam a kicsi lánya lenni! Sosem éreztem magam még ilyen egyedül!” Mustafa: „Én itt vagyok. Itt vagyok, hogy erőt adjak neked, hogy elfeledtessem veled egyedülléted. Sorsunk most már összeköt minket.”
Hürrem: „Már megint veszekedtél az öcséddel! Itt az ideje, hogy abbahagyjátok az ellenségeskedést Beyazittal!” Selim: „Ezt ne nekem mondd! Mondd neki, anya! Mert ő az, aki titokban a tartományomba jött és panaszkodott a Szultánnak!” Hürrem: „De te meg mindig okot adsz neki! Tudok arról a levélről, amit az apádnak írtál róla!” Beyazit érkezik: „Úgy tűnik, megint panaszkodsz.” Selim: „Ez a te specialitásod!” Hürrem: „Legalább ne az orrom előtt csináljátok! Nem érdekel, kinek van igaza, ki nincs! Ennek ma este véget kell vetni! Akármi is történt, az a múlt!” Beyazit: „Ez lehetetlen! Hiába hívattál!” Selim: „Most az egyszer egyet értek Beyazittal… Mint látod, képtelenség még beszélni is vele!” Selim távozik. Hürrem: „Beyazit! Látom, ellenfélként tekintesz Selimre… De ne tedd! Egyetlen ellenfeled Mustafa Herceg! Tanuld már meg, ki a barát és ki az ellenség!” Beyazit: „Pontosan tudom, kik a barátaim és kik az ellenségeim, anyám! Ne avatkozz bele ebbe!”
Mustafa: „Amikor a Szultán megtudta, hogy Beyazit a fővárosba tart, milyen büntetést adott neki?” Cihangir: „Megtiltotta neki, hogy találkozzon Hurichihannal.” Mustafa: „Ennyi?” Cihangir: „Egy szerelmes férfinak milyen büntetést lehetne még kiszabni?” Mustafa: „Igen, de milyen különös a Szultánunk igazságszolgáltatása… Amikor én jöttem a fővárosba, lefejeztette velem Ali Agát.” Cihangir: „Szultánunk ezt a büntetést tartotta megfelelőnek számodra, mert akik körül vesznek és szeretnek, azok mind államférfiak.” Mustafa: „Akkor nem kellene körülöttem lenniük… azok, akikben megbíztam, akiket becsültem, mind egytől egyik eltűnnek mellőlem.” Cihangir: „Nem kellene ennyire tragikusan felfognod… A janicsárok még mindig mögötted állnak, ahogy a Reis-ek és a Bégek is. Oh! És én is!” Mustafa: „A te jelenléted és támogatásod a legfontosabb, testvérem!”
Hürrem Süleymannal beszélget: „Mondd el, mi bánt? Mondd el nekem, hogy enyhíts lelkeden! Mondd el, hogy emlékezz, hogy nem vagy egyedül.” Süleyman: „A fiaimra gondolok, Hürrem… Mustafára, Selimre, Beyazitra… Olyan hibákat követtek el, hogy már nem is hibáztatom őket. Saját magamat okolom. Minden döntés, amit valaha is meghoztam, minden szó, amit kimondtam egyfelől boldogság, másfelől szomorúság. Ha egyik oldalon elégedettséggel tölt el, a másikon nem.” Hürrem: „Képtelenség mindenkit boldoggá tenni, Süleyman! Csak idővel fogják meglátni döntéseid pozitív oldalát.” Süleyman: „Így gondolod?” Hürrem: „Talán ismered Mózes és Khidr történetét. Amikor két ösvény közül kell, válassz, és nem tudod, melyikre lépj rá … emlékezz rájuk, és helyesen cselekszel.” Süleyman: „Ha ez így van, akkor mondd el nekem. A te édes hangodon szeretném hallani.” Hürrem: „Khidr és Mózes egy csónakkal vágtak neki a tengernek. Khidr megkérte barátját, hogy legyen türelemmel, és ne kérdezzen semmit. Egyszer csak egy madárka szállt a csónakra, és a tenger vízéből kezdett inni. Ekkor Khidr a csónak egyik deszkáját darabokra szedte. Mózes csodálkozásában azt kérdezte: „Így hálálod meg a jóságot?”(hogy kaptak egy csónakot, hogy átkelhessenek a tengeren…) Mire Khidr csak nyugalomra csillapította, és folytatták útjukat. Aztán miután végre elérték a partokat, egy ifjúval találkoztak. Khidr megölte a fiút. Mózes nem tudta mire vélni, és felháborodva kérdezte: „Miért kellett megölni egy ártatlan embert?” Khidr: „Nem megmondtam neked, hogy ne kérdezz semmit?!” Folytatták útjukat, míg nem egy majdnem összedőlt falba ütköztek. Khidr megjavította a falat, barátja meg nem értette, miért kell haszontalan dolgokkal foglalkoznia? Khidr végül elmagyarázta: „Azt akartam, hogy a hajó öregnek és használtnak tűnjön, mert a parton van egy korrupt király, aki hajókat koboz el. Megöltem a fiút, mert ha felnő, saját szülei elnyomása alatt kellett volna éljen. És a fal meg két árváé, akik, ha idősebbek lesznek, kincset találnak alatta, így a falnak addig a napig erősnek kell maradnia.” Mózes ebben a pillanatban értette meg a lényeget. Hogy minden rosszban van valami jó, és minden jóban van valami rossz… minden áldásban van szomorúság, és minden szomorúságban van áldás… Süleyman! Ne várd meg, míg gyermekeid megértik az összes döntésedet! Amit korrektnek vélsz, dönts a szerint!” Süleyman: „Hürrem! Kapudan Pasa halála eszembe juttatta a saját halálomat … egyedül vagyok … de az édes hangod, szemed csillogása mindezt feledteti velem… Ha van ember, akiben megbízom, az te vagy, Hürrem.”
Atmaca találkozik Piri Reis-szel, a kapucnis férfival a hajón. Azt kérdi, hogy mióta Barbarossa meghalt, a lánya már nem jelent veszélyt a Hercegre, és hogy még mindig meg akarja-e öletni? Piri Reisnek nem a lánnyal van baja, hanem magával a házassággal. Egy ilyen házasság meg van tiltva egy hercegnek… egy apró láng is elég, hogy minden porrá égjen! Atmaca azt mondja, hogy Mustafa Herceg egy percre sem hagyja magára Mihrünissát. Miután az Ottomán Birodalom jövője a tét, ezért nincs más választás, Piri Reis parancsot ad a lány megölésére.
Süleyman: „Mindenki Turgut Reist javasolja. Te mit gondolsz?” Rüstem: „Turgut Reis emlékeztetet a Pasánkra, nyugodjék békében! De nem csak a harcos személye miatt! Ő is, mint Hizr Hayreddin Pasa lobbanékony… mielőtt engedélyt kapott volna, megtámadta a velencei partokat. Ha engem kérdezel, olyas valaki kellene a flotta élére, aki ismeri a szabályokat és a parancs nem megy ki a Divánról.” Süleyman: „Ezek szerint, már van jelölted.” Rüstem: „Sokullu Mehmed Aga megfelelő erre a pozícióra. Küzdő típus, Barbarossa oldalán is harcolt, és jól ismeri a flottát. Ennél is fontosabb, hogy Enderunban nőtt fel, és hűséges a Devlethez.” Süleyman: „Küldj Sokulluért és Turgut Reisért! Beszélni akarok velük.”
Sümbül Cevhernél, aki pisztácia hewlát készített fogadására. Azonban sokáig nem tud maradni, sietnie kell. Hürrem Szultána kívánsága, hogy mellette legyen. Sümbül azt mondja, maradhat még egy picit, de ha észreveszik, hogy nincs a palotában, nagy bajba kerül.
- Beyazit ez amit most teszünk nagyon veszélyes. Na a nagyurunk fülébe jut, megint az elején kezdhetjük, az összes gondunkat megint átélhetjük.-Tisztába vagyok vele, de mégis látnom kellet téged.-Nagyon helytelenül cselekszünk. Mi lesz a sorsunk vége?-Semmilyen ötletem nincs. Csak egyet tudok, hogy rólad és a szerelmünkről nem mondok le.--------- Mi történt:- ??? Fahriye kalfa.----- Ez is egy szörnyeteg... levegőt sem enged venni.---- Mi történt?- Az a nap jutott eszembe amikor elmentünk hegedűt venni.Miket éltünk át... Akkor is így bujkáltunk.- Azon a napon más is történt...------------ Mennem kell...Hurichihan a kertben sétál, mikor hirtelen a bokorból előugrik Beyazit és magához húzza. A lány figyelmezteti, hogy bajba kerülhetnek, de a fiú azt mondja, nem bírta ki, hogy ne lássa. Beyazit azt mondja, egyet tud, hogy nem lép vissza ettől a szerelemtől. Aztán hirtelen meghallják, hogy valaki jön, elrejtőznek. Hurichihan azt mondja, hogy most eszébe jutott, amikor a hegedűt vették a piactéren. Beyazit szerint, azon a napon sok minden történt, úgy mint … megcsókolják egymást.
Nurbanu: „Mindent megteszek a te és a Herceg boldogságáért.” Hürrem: „Tudtál arról a levélről, melyet Selim küldött a fővárosba Beyazitról ?” Nurbanu: „Nem. Ha tudtam volna róla, megakadályozom.” Hürrem: „A szülés időpontja közeleg … Hogy érzed magad?” Nurbanu: „Jól vagyok, csak szeretnék fiút adni a Hercegnek.” Hürrem: „Ne legyél magadban annyira biztos, mert gyermeket vársz … még akkor se, ha Herceg lesz. Ne ess a büszkeség csapdájába. Manisába küldtelek … Egy hiba, és tudom, hogy hozassalak vissza.” Nurbanu: „Nem lesz rá szükség, Szultánám… Tudom, hogy bármit is teszek, azt a Herceg jövőjéért kell tennem… bármit.”
Fatma: „Nem kell aggódnod, Mustafa. Turgut Reis áll majd a flotta élére. Senki másnak sincs joga elfoglalni ezt a pozíciót.” Mustafa: „Persze, csakis neki van ehhez joga. De még így is megakadályozhatják.” Melek jön szólni, hogy a Szultán hívatta Turgut Reist és Mehmed Agát. Mustafa szerint, a Szultán döntött. Fatma: „Ki az a Mehmed Aga?” Mustafa: „Nem az a kérdés, hogy ki, hanem hogy melyik oldalon áll?”
Hürrem a titkos helyiségbe tart. Megkéri Sümbült, maradjon az ajtó előtt a biztonság kedvéért. A Divánban Rüstem megérkezik, a Hercegek és a Pasák is mind elfoglalják helyeiket. Süleyman fent foglal helyet. Rüstem felbontja a dokumentumot, és mielőtt felolvasná, látjuk a visszajátszást: Süleyman Turgut Reistől kérdi: „Mondd, Turgut Reis! Ha te lennél a flotta vezére, Hizir Hayreddin Pasa útját követnéd, vagy a sajátodat?” Turgut: „Hizir Hayreddin Pasa útja a győzelem útja a hitetlenekkel szemben. Természetesen, nem térnék le erről az ösvényről. A tengeren nőttünk fel, és ott is halunk meg. Amit a tenger igényel, az lesz, amit megteszünk.”Rüstem bejelenti, hogy a Szultán döntése nyomán … Sokullu kapja a megbízást.Aztán látjuk a visszajátszást, ahogy a Szultán Sokulluhoz beszél. Ugyanazt a kérdést teszi fel neki is, mint Turgutnak. Sokullu: „Már 13 éve, a perzsa háború óta állok a szolgálatodban, Szultánom. Voltam már írnok, szolga, katona. Dolgoztam már az ottomán pénzverdében, és most a kapukat felügyelem. Ettem már a kenyeredből, és feláldozom éjjeleimet, nappalaimat a te kedvedért. Nem követném Kapudan Pasa útját, sem a magamét. Mint minden szolga, az én utam, a te utad.” Ez a válasz elégítette ki Süleymant.Rüstem folytatja: „Valamint, Turgut Reis kerül a mediterrán tenger élére. A legjobbakat kívánjuk neki.”
Sümbül a titkos ajtónál meglátja Fatmát és Mahidevrant jönni. Fatma: „Nem hinném, hogy meg tudnák változtatni a Szultán döntését. Allah akaratával, jó hírt hallunk a Divánról.” Meglátják Sümbült… nem értik, mit csinálhat ott? Sümbül azt mondja, a lánca gyöngyeit szedi csak össze. Mahidevran azt kérdi, mit keres a palota ezen részén? Sümbül azt mondja, mindenütt tudnia kell, ki mit csinál. Fatma leteremti, hogy ennek ellenére, mindig Hürrem körül forog és őt várja…
Rüstem lezárja az ülést. A Hercegek elviharzanak, csak Selim gratulál Sokullunak. Sokullu hálás Hürremnek a kinevezéséért, mire Rüstem azt mondja, hogy ő volt az, aki a Szultánnál beajánlotta. Úgyhogy, jobban tenné, ha ezt megjegyezné! Hürrem ezt a párbeszédet végighallgatja a titkos helyiségében. Sokullu azt mondja, nem kell kételkednie benne. Rüstem erre azt válaszolja, hogy ha ő nem is, Hürrem Szultána még kételkedhet. Rüstem figyelmezteti, hogy ne értékelje túl új pozícióját. Hürrem mosolyogva távozik a titkos helyiségből mondván, hogy nem véletlenül csináltatta. Majd feleleveníti: van olyan eset, amikor még Rüstemben sem lehet megbízni. Sümbül kérdi, történt-e valami? Hürrem azt feleli, hogy minden úgy alakult, ahogy akarták, Sokullu lett a flotta parancsnoka. Sümbül: „Végül a szél is a megfelelő irányba fúj.” Sümbül a végén elkéredzkedik a palotából, azzal, hogy dolga van a piacon. Hürrem elengedi, de megkéri, siessen vissza, mert szüksége lesz rá.
4.
Taslicali: „Ahogy kérted, utánanéztem Sokullunak, Hercegem.” Mustafa: „Ellenünk van, igaz? Ő Hürrem és Rüstem embere.” Taslicali: „Éveken keresztül ő volt a Szultán legbizalmasabb embere. Egyik oldalon sem áll. De azt mondják, hogy amikor Rüstem Hercegovinába ment, megpróbálta Hürrem kegyét elnyerni… A flotta most már az ő parancsnokságuk alatt áll.” Mustafa: „Ez nem ennyire egyszerű, Taslicali… a végén a Reis-szek az én oldalamon fognak állni. Ha Sokullu ellenségeskedést mutat felém, nem tart sokáig.” Taslicali: „Én is erre gondolok, Hercegem. Csak remélhetjük, hogy nem csapjuk be magunkat.
”Mihrünissa épp az apja holmijait pakolja össze, mikor Atmaca érkezik. A lány azt mondja, hogy még mielőtt visszatér Amasyába össze akarja pakolni apja személyes dolgait, és magával akarja vinni. Atmaca közben kihúzza tőrét a tokjából, és lassan közelít, aztán nem találja megfelelőnek az időpontot. A lány átad egy ajándékot az apjai holmijai közül, hogy apja kedvelte a férfit, és úgy gondolja, a fegyver jobb helye lesz nála.
A férfi félszegen elfogadja az ajándékot.A megterített asztalnál Sümbül panaszkodik, mennyire fáradt, de leginkább éhes! Cevher próbálja kiszedni belőle, mi történt, de Sümbül előbb enni akar. A nő önt neki bort: „Allah bocsássa meg, de én ezt nem szeretem… De tőled elfogadom.
”Mahidevran nem örül Süleyman döntésének. Fatma: „Ne légy mindjárt szomorú. Talán Sokullu Mustafa oldalára áll.” Mahidevran: „Nem hiszem. Mustafa egyedül van.” Fatma: „Nem, ez nem így van. De még ha egyedül is van… Mustafa tudja, hogyan jusson túl a nehézségeken. Eljön a nap, mikor megünnepeljük győzelmünket és … „ Hurichihan érkezik… Fatma: „Hol jártál?” Hurichihan: „Csak friss levegőre vágytam.” Fatma: „Ha gondolod, menj a fürdőbe. Jót fog tenni neked.” Hurichihan: „Igen.” Hallotta, mit mondott a nénje, és tudja, hogy ez nem jó hír Beyazitnak.
Mihrimah az édesanyját látogatja meg. Kérdi, merre járt? Hürrem azt feleli, hogy a Márvány palotában járt, és elkezd Sokulluról beszélni. Mihrimah: „Remélhetőleg, minden jól alakul.” Hürrem: „Számomra az a legjobb, ami Mustafának a legrosszabb. Megértem a Mustafa iránt érzett szereteted, de előbb Selimet és Beyazitot kell szeretned!” Mihrimah: „Már most is így van. Pont ezért akartam veled találkozni. Mielőtt még jobban elmérgesedne a viszony kettejük között, meg kell állítanunk!” Hürrem: „Én próbáltam! De meg sem hallgattak! Mikor még kisebbek voltak, értettem a nyelvükön és meg is hallgattak! De ez most lehetetlen! Ahogy nőttek, úgy nőtt velük is a sok probléma!” Mihrimah: „Vacsorát adok a palotámban … mindegyik fivéremet meghívom… talán majd ott közösen ki tudjuk őket békíteni valahogy.” Hürrem: „Jó tanuló vagy, Mihrimah! Remélhetőleg, nem keletkezik új vita közöttük!” Mihrimah: „Majd én gondoskodom róla.
” Beyazit mikor visszatér szobájába, Hurichihant találja az ajtó mögé bújva. A lány azt mondja, valami fontosat kell elmondania: „Azt hittem, Fatma Szultána a te oldaladon áll. De ő csak Mustafa Hercegért aggódik.” Beyazit: „Ez nyilvánvaló. Már eddig is tudtam. Ne légy szomorú. Semmi bántódás nem érhet Mustafa bátyámtól.” Hurichihan: „Azért légy óvatos! Amiket látok és hallok itt a palotában megrémisztenek. Még akkor is tapasztaltam, mikor a saját palotádban voltál.” Beyazit: „És attól félsz, valami történik velem? Az anyám az én oldalamon áll. Azt mondta, egyedül bennem bízik.” Hurichihan: „Könnyű akkor beszélni, mikor béke van. De akkor a legfontosabb tudni, hogy ki áll a te oldaladon, mikor háború van.
”Nurbanu a szobájában, mikor Fahriye érkezik. Kérdi, hol van Selim? Nurbanu azt feleli nincs ott, de miért kérdi? Fahriye közli vele, hogy Mihrimah Szultána meghívta vacsorára. Nurbanu örömmel felei, hogy mindenféleképpen elmennek. Fahriye felvilágosítja a lányt, hogy ő nincs meghívva, csak a Herceg.
Sümbül a bortól becsípett, és csak úgy ömlenek belőle a szavak: az összes Herceg a palotában van, mindenki ott van. Sokullu lett a Kapudan Pasa utódja. Cevher : „Ki az a Sokullu?” Sümbül: „Ő egy hátborzongató ember … két Szultán van … Hürrem Szultána már vár a szobájában … aztán elkezdtem felszedegetni a gyöngyöket a padlóról …” Cevher nem érti, mit beszél. Sümbül: „Az a szoba titkos… onnan hallgatja végig a Diván ülését.
”Sokullut a folyosón egy aga állítja meg. Átad neki egy levélkét. Melek távolról figyeli őket.Fatma a szobájában van, mikor Melek közli, hogy Sokullu megkapta üzenetét. Melek szerint, elég ha elolvassák a nevét, és máris hatással van az emberre. Fatma: „Nos, kíváncsi vagyok, mit fog mondani, ha meglátja a testemet!
”Mihrimah készülődik az esti vendégek fogadására. Rüstem azt mondja, hogy miután megtudta, hogy vendégeket várnak, korán hazajön. Azonban Mihrimah azt mondja, hogy ez a meghívás csak a testvéreinek szól, hiszen ismeri a helyzetet, szeretnék kibékíteni a fivéreket. Rüstem: „Oh! A szűk család lesz itt! Igazad van. Akkor nincs itt helyem. De legalább elmondhattad volna, mire készülsz. Muszáj elmondanom, hogy még az is lehet, hogy nem jól sül el az este. Remélem, tévedek. Bon Appetite!
” Selim a szobájában van, mikor Nurbanu érkezik. Nurbanu figyelmezteti, hogy amíg a palotában vannak, nem ihat, és legyen nagyon óvatos. A férfi leinti a nőt. Nurbanu: „Mi a baj? Miért viselkedsz így? És miért nem tudsz egy kicsit türelmes lenni? Különben meg, el kell menned Mihrimah palotájába vacsorára.” Selim: „Nem megyek. Mert ha elmennék, mindannyian ellenem lennének.” Nurbanu: „Te csak tedd azt, amit helyesnek gondolsz, ha már úgyis mindenki hazudik. Engedd a többieket hibázni!” Selim kételkedik. A lány azt mondja, hogy akkor ne menjen. De akkor mindenki gyávának fogja találni, hogy nem mer szembenézni velük…
1:02:32-1:04:18 - Mustafa bátyám... - Hercegeim... -Isten hozott titeket - Isten nevében jöttünk. -Mi ez a szemet kápráztató szépség... -Elég, elég Beyazit. Titeket a saját palotámba vendégül látni, nagy megtiszteltetés. -Meg van terítve, mert annyira éhes vagyok, hogy még téged is megennélek Mihrima -Most eszünk.Igazából én is nagyon megéheztem. -Selim hol van? Ő miért nem tartott veletek? - Cihangir? -Vártuk, de nem jött.Szerintem nem akart hozzánk csatlakozni. -Én meghívom és ő nem jön ugyebár... -Hadd főjön a saját levében, Mihrima...nélküle még élvezetesebb lesz, legalább is szórakozunk majd. -Beyazit...kérlek. Ma éjjel nem szettném, ha valamilyen esemény megzavarna.Közösen , kellemes időt szeretnék eltölteni veletek. -Ha Selim a kezén és a nyelvén uralkodni fog, semmilyen eseményt nem kell átélni Mihrima. -Ne aggódj, őt is figyelmeztetem...ha eljön.Ti parancsoljatok, helyezzétek magatokat kényelembe,,,mindjárt itt vagyok. ------- -Mi van Gülbahar , ennyi gond közepette? -Selim herceg tiszteletét tette a palotába, csak nincs egyedül. -Pedig mondtam neki, hogy egyedül jöjjön. Kivel jött?
1.05:24-1:06:05 -Kedves testvérem,azt gondoltuk, hogy egyedül jössz. -Hercegeim, ha Önöket zavarom, kérem bocsássanak meg. -Milyen zavarás? Isten hozott titeket testvérem. -Bátyám... -Gülbahar!- az asztalunkhoz még egy vendég érkezett.
5.
Elérkezett a vacsora ideje. Beyazit és Cihangir üdvözlik Mihrimaht és Mustafát. Beyazit megdicséri nővére szépségét, aki fogadja azt. Mustafa Selim felől érdeklődik. Cihangir úgy véli, hogy fivére nem akar csatlakozni hozzájuk, ezért nem is tartott velük. Mihrimah: „Így! Én meghívtam, de ő nem jött el! Szép!” Beyazit: „Jobb lesz nélküle! Legalább élvezzünk egymás társaságát!” Mihrimah: „Beyazit, kérlek! Ma este nem akarok veszekedést! El tudunk tölteni néhány órát békében?” Beyazit: „Ha Selim fékezni tudja magát és nyelvét, akkor semmilyen veszekedés nem lesz, Mihrimah!” Mihrimah: „Neki is ezt fogom tanácsolni, ne aggódj! Persze, ha eljön.” Gülbahar int úrnőjének, hogy beszélnie kell vele, így Mihrimah hellyel kínálja testvéreit, és ő a szolgálóhoz siet. Gülbahar jelenti, hogy Selim Herceg megérkezett, azonban nem egyedül. Mihrimah bosszús, mert annak ellenére, hogy külön kérte, hogy csak a testvére jöjjön, ő mégis társasággal jelent meg. Kérdi szolgálójától, kivel érkezett, de a választ már nem tőle kapta meg…. megjelent Selim Nurbanuval.
Közben Fatma készülődik a Sokulluval való találkozásra. Fatma: „Hol van már?” Melek: „Talán Hürrem Szultána megakadályozta, hogy eljöhessen.” Fatma: „Nem lennék egyáltalán meglepve.” Melek: „Jön, Szultánám!” Fatma: „Na nézzük, milyen ember a flotta új vezére! Üdvözöllek Mehmed Pasa!” Sokullu: „Bocsáss meg nekem, hogy megvárattalak… csak különösképpen óvatos voltam, nehogy valaki meglásson … ezért.” Fatma: „Szeretem az óvatos embereket … Melek! Elmehetsz!”
Mihrimah palotájában Selim belép a szobába Nurbanuval az oldalán. Beyazit: „Szeretett bátyám! Azt hittük, egyedül jössz!” Nurbanu: „Hercegeim! Ha dühít benneteket jelenlétem, kérlek bocsássatok meg!” Mustafa: „Nem, természetesen nem! Üdvözöllek öcsém!”
Fatma: „Fontos az új munkád. Szeretnék személyesen gratulálni kinevezésedhez.” Sokullu megköszöni, de azt is megkérdi, hogy valóban csak emiatt hívatta-e. Fatma: „Intelligens ember vagy. Igazából, meg akartalak ismerni. Amit eddig hallottam, Hürrem útját járod.” Sokullu: „Én a Szultán útját járom. De Hürrem Szultána iránti tiszteletem örök. Épp úgy, mint a többi Szultána iránt.” Fatma: „Van más út is…” Sokullu: „Egy olyannak, aki csak a munkájának él, mi szükség letérni az útról?” Fatma: „Ha minden stabil, az nagyszerű. Azt tanácsolom neked, légy óvatos… talán kényszerből szolgálsz valakit… de ha a körülmények változnak, a kötelesség is elszáll.”
Mihrimah palotájában mindenki mosolyog, jól érzi magát. Aztán egyszer csak a két fivér dühösen összenéznek. Selim viccelődik: „Amikor Beyazit kisebb volt, mi ketten mindig kardoztunk. És mint mindig, vesztett.” Beyazit visszadobja a labdát: „Igen, te vagy az egyetlen, aki erre emlékszik.” Gülbahar behoz egy zenélő dobozt, amit Velencéből hoztak. MIhrimah: „Nézzétek, mit találtam!” Mustafa kérdi, hogy ez nem az apja egyik ajándéka volt? Mihrimah igennel válaszol, és hogy apjuk neki adta. Hozzáteszi, ezt a dobozt egy milánói mester készítette. Beyazt tudni szeretné, hogy működik? Cihangir azt mondja, hogy ha szétszedik apró darabokra, akkor nem nehéz erre rájönni, másolni is lehet. Mihrimah fél, hogy a fiúk keze között összetörik a drága ajándék és végül nem tudják majd összerakni. Emlékezteti őket, hogy ezt egyszer már eljátszották… Nurbanu kérdi, miről beszél? Mihirmah azt mondja, hogy akinek ennyi fivére van, nyilvánvaló mi történik… hogy Beyazit felnyitja a dobozt, és darabokra szedi… Mindannyian nevetnek. Mihrimah folytatja: „És? Mit tanácsoltak neki? Selim azt mondta, hogy belül tele volt emberkékkel…” Beyazit: „Ártatlan voltam.” Selim: „Szóval még gyerekkorodból maradt meg a jellemvonásod, hogy engem okolsz a hibáidért!”
Talicali Mihrünissával van az apja házában. Mihrünissa: „Nem kellett volna jönnöd… az ajtónál több őr is áll…” Taslicali: „Hercegünk azt akarta, hogy én irányítsam az őröket. Amíg vissza nem térsz Amasyába, óvatos akar lenni.” Mihrünissa: „Azt mondják, hogy egy ajtónálló vette át az apám helyét… Hercegünk ellenségei egyre nagyobb hatalommal bírnak. Minden egyes helyet ellepnek… elérkezett az ő idejük, Taslicali?” Taslicali: „Verd ki a fejedből a negatív gondolatokat! Mindennek ellenére még mindig van egy halvány reménysugár! A jelenléted erőt ad a Hercegnek! Még soha nem láttam ilyennek azelőtt!” Mihrünissa: „Ő is számomra… Ő ad erőt számomra, hogy ezeket a nehéz napokat túléljem. Milyen jó … hamarosan nem csak magammal kell, törődjek!” Taslicali: „Történt valami?” Mihrünissa: „Nem. Majd később beszélünk erről.” Atmaca egy kocsmában üldögél, elég rossz hangulatban. Odamegy hozzá az egyik lány, hogy segít neki elfelejteni mindent. Atmaca csak egy dolgot szeretne elfelejteni. A lány kérdi, hogy ő most egy asszonyról beszél? Atmaca: „Először egy folyó mentén pillantottam meg. Nem tudom, milyen nap volt az. Még azt sem, hogy tavasz volt-e vagy tél. Nem emlékszem. A hajára viszont igen. Olyan volt, mint a hömpölygő folyó. Aztán megláttam a szemét. Oh, a szeme kékebb volt, mint az ég! Mély, mint az erdő. Teljesen elvesztem a szemeiben.” A lány szerint, nagyon szép nő lehetett. A férfi kérdi, hogy vett-e már el emberéletet, mert ő többet is. „Több tízet, több százat! A legtöbb arcára sem emlékszem! Kitöröltem mindet az emlékezetemből. Ezúttal őt is ki fogom tudni törölni a fejemből?”
Cevhernek rémálma van, hogy Yavuz megöli Sümbült.
Mihrimah palotájában már a desszertet fogyasztják. Nurbanu: „Hat hónap telt el, Szultánám… Remélem, egészségesen születik!” Mihrimah: „Allah akaratával olyan erős lesz, mint Beyazit fiai. Igen, hogy vannak az unokaöcséim? Szeretnélek mindannyiótokat meglátogatni. De előbb Amasyába mennék.” Mustafa: „Gyere, amikor csak kívánod, Mihrimah!” Selim: „Én is szeretném, ha meglátogatnál! De előtte értesíts érkezésedről, mert hozzád illően szeretnék felkészülni fogadásodra! Mert amikor Beyazit titokban jött a tartományomba, nem volt időm felkészüli rá.” Beyazit: „Selimnek igaza van, Mihrimah! Jobb, ha előtte odaszólsz, mert még a végén szégyentelen helyzetben találod!” Mustafa. „Beyazit! Selim! Hagyjatok magunkra! (szolgáknak) Akármi is a bajotok egymással, most beszéljétek meg, és legyen már vége! Nincs jogotok másokat elszomorítani!” Mihrimah: „Mustafának igaza van. Ez a viaskodás mindannyiunkat elszomorít.” Selim: „Ő az, aki szeret titkolózni!” Beyazit: „Hogy tudsz a tükörbe nézni a történtek után? Tudni akarom!” Mustafa: „Beyazit! Elég legyen!” Selim: „Ti mind ellenem vagytok! Miért nem estek nekem mindannyian?” Mustafa: „Senkinek nincs ilyen szándéka, Selim… Tulajdonképpen, Mihrimah véget akart vetni ennek a harcnak köztetek, ezért hívott ide minket.” Selim: „Látom, ki kicsoda, testvérem! Nurbanu! Menjünk!” Beyazit: „Naná, hogy elmenekülsz! A haverjaid, akiket lefizettél, nincsenek itt!” Mustasfa: „Beyazit” Cihangir: „Mit jelentsen ez?” Beyazit: „Amikor ő… ha nincs szégyellni valója, elmondja ő maga!” Selim nekiugrik. Mindannyian felordítanak: „Selim! Beyazit!” Mustafa: „Mi a fenét műveltek?!” Selim: „Ez azért van, mert apánk ENGEM jelölt ki Manisába! Testvéri szereteted ennyit jelent! A féltékenység elvakított!” Mustafa rájuk ordít, de Selim meg sem hallja, és elrohan.Mihrimah és testvérei kétségbeesve nézik végig a csata után maradt helyiséget. Mihrimah: „Hogy jutottatok el idáig? Mikor? Tudom, soha nem jöttetek ki egymással … de ez már túl sok, Beyazit! Túl sok!” Beyazit: „Nem akartam előtted csinálni… Tönkretettük az estét. De láthattad! Ő kezdte! Ő jött nekem!” Mustafa: „Akármi is történt, neked kellett volna kontrollálnod magad. Ha ez eljut a Szultán fülébe, nem lesz jó egyikőtöknek sem.” Beyazit: „Ez Selim. Ő az, aki a Szultánhoz ment fecsegni.” Cihangir: „Láttuk, mi történt.” Mihrimah: „Igazad volt bátyám. Rosszul tettem, hogy egy asztalhoz ültettem őket.” Mustafa: „Nos, nézzük, mit tehetünk a jövőben! Remélhetőleg, Selim senkinek sem fogja elmondani. Ez az ügy közöttünk marad.”
Selim: „Mostantól megpróbál majd megölni… az apám még él, úgyhogy az igazi harc csak utána jön.” Nurbanu: „Láttam, Hercegem. Láttam mindent. Mind a hárman együtt voltak. Közösen támadtak meg. Nem volt becsületes dolog. Nem volt joguk ehhez.” Selim: „Tudom, Nurbanu. Nem vagyok hülye. Azt beszélik egymás között, hogy nekem nincs jogom Manisában lenni. Hogy én nem vagyok méltó Manisába. Hogy az apám rossz döntést hozott. Látod ezt a gyűrűt? Az apám adta nekem. Hogy megmutassa támogatását és szeretetét. A testvéreim ezt akarják! Én nem akarom! Elvehetik! Én nem akarok semmit!”
Süleyman már hallgatja is a legfrissebb híreket. Lokman: „Az összes szolga azt jelentette, hogy minden nagyon jól ment … szeretettel voltak egymás iránt, mint a régi szép időkben… boldogak voltak…” Süleyman: „És aztán mi történt?”
Nurbanu Hürremmel szeretne beszélni. Fahriye azonban nem engedi be. Hiába mondja Nurbanu, hogy fontos, Fahriye inkább átadná az üzenetet. Nurbanu személyesen szeretné közöli mondandóját, így Fahriye azt tanácsolja, jöjjön vissza másnap, mert a Szultána már nyugovóra tért.
Reggel Mustafa találkozik Mihrünissával. Közben Taslicali furcsállja, hogy Atmaca milyen rosszkedvű. Atmaca azt mondja, csak azon gondolkodik, hogy vajon most mi következik? Taslicali azt tanácsolja, ne gondolkozzon túl sokat, mert jövőnket nem tudjuk befolyásolni. Atmaca egyetért, hogy senki sem tud változtatni a sorsán. Mihrünissa elmondja Mustafának, mennyire hiányzott neki, és hogy ez a titkos találkozó nem elég. Mustafa szerint, hamarosan visszatérhetnek Amasyába. Mihrünissa ennek örül, mert amióta az apja meghalt Isztambul már nem az otthona. Mustafa azt mondja, hogy mivel szerelmük Amasyában indult, ezért ott fognak boldogságban élni.
Rüstem az egész palotában kereste Sokullut, de nem találta. Számon kéri rajta, merre járt? Sokullu azt feleli, hogy ő meg azt gondolta, hogy ő is Mihrimah vacsoráján vesz részt. Vajon miért nem tette? Ez megzavarja Rüstemet… Rüstem: „Válaszolj a kérdésemre. Hol voltál?” Sokullu: „Megnéztem azt a palotát, amit a Szultán előkészíttetett nekem. Mostantól ott fogok élni.” Rüstem: „Mostantól, bármit is teszel, informálj engem. És, amikor megfelelő számodra, hogy megnézd flottádat, én is veled megyek.” Sokullu: „Ahogy kívánod, Pasám.”
Yavuz már várja Cevhert. Az asszony mindent elmesél: a titkos helyiségről, és hogy onnan szokta Hürrem hallgatni, ami a Divánon történik.
Mihrünissa tesz-vesz, mikor Atmaca megérkezik. A férfi azt mondja, el kell vinnie valahova. A lány azt mondja, nem készült el, de a férfi szerint, nem is kell. A cuccairól majd később gondoskodnak.
Fatma Mahidevrannal és Mustafával beszélget: „Boldogtalannak látszol, Mustafa… Ha ez Sokullu miatt van, akkor nem kell aggódnod. Én majd gondoskodom róla.” Mustafaí. „Nem érdekel Sokullu.” Fatma: „Akkor mi ez a tekintet?” Mustafa: „A tegnap este történtek… vitájuk már a múlté… ezt is vártam … ez szomorít el.” Fatma: „Ha már a múlté, akkor meg mi a baj?” Mustafa. „Félek attól … hogy vér fog folyni … és akkor mindannyian benne leszünk…”
Selimnek rémálma van: Beyazit és Mustafa fehér ruhában térdelnek előtte. Karjában kard, lefejezni készül őket. Amikor már lecsapna, valaki hátba szúrja. Megfordul, hogy megnézze, ki az, Cihangirt látja. Mindhárman kinevetik. Felriad, és üvölt az agáknak, hogy hozzák a ruháját.
Hurichihan hangolja hegedűjét, miközben Fatma nézi őt: „Már nem is beszélünk egymással?” Hurichihan: „Még az is lehetséges, Szultánám! Nem akartalak zavarni a saját gondjaimmal.” Kopognak, Melek az. Odamegy Fatmához és a fülébe súg valamit. Fatma: „Biztos vagy benne? Elhihetjük?” Melek: „Nem veszítünk semmit, ha utánanézünk!” Fatma: „Ha igazat beszélsz, Hürrem vége elérkezett!”
Atmaca beviszi az erdőbe Mihrünissát. A lány kérdi, meddig kell még menniük, és mit titkol előle?
Nurbanu ismét megpróbál bejutni Hürremhez. Fahriye azt mondja, épp Mihrimah Szultána van Hürremnél, így most sem tud bemenni. Fahriye szerint, fontos, hogy ne zavarják meg őket, várnia kell. Mihrimah azt mondja, hogy ha hagyták volna, Selim és Beyazit megölték volna egymást. Hürrem azt mondja, hogy amitől félt, bekövetkezett. Mihrimah: „Még soha nem láttam őket ilyennek! Bocsáss meg, de egyszer már figyelmeztettelek, hogy ha el akarod vágni Mustafa útját, akkor a helyzet ilyen messzire is eljuthat!” Hürrem: „Nyugodj meg! Még nem mutattam meg mindent! Tudom, hogy kell őket lecsillapítani!” Nurbanu hirtelen beront a szobába. Hürrem: „Fahriye! Nem megmondtam neked, hogy senki sem léphet be az ajtón?!” Nurbanu: „Muszáj volt bejönnöm, Szultánám!” Hürrem: „Ráadásul szégyen nélkül mondod ezt nekem?! Eredj innen!” Nurbanu: „Szultánám! Kérlek! Hallgass meg! Selim éppen a Szultánhoz tart, hogy lemondjon a manisai tartomány éléről!” Hürrem: „Mi???”
Fatma és Melek a titkos ajtót keresik. Nem tudják merre lehet, de Fatma azt meséli, hogy Sümbül itt járt a minap, úgyhogy erre kell lennie valahol.
Közben Selim Lokmannek jelenti be, hogy beszélnie kell az apjával. Hürrem még időben érkezik. Kérdőre vonja fiát, hogy mégis mit képzel, mit csinál? Azonban megállítani nem tudja…Süleyman éppen olvas. Lokman bejelenti Selimet. Hürrem. „Az a szándékod, hogy megölsz engem?! Tudod te egyáltalán, mi lesz akkor, ha lemondasz Manisáról?! Ha a Szultán megint Mustafát jelöli meg! Csalódni fog benned! Ne tedd! Beszélj! Ez az, amit akarsz?!” Lokman: „Hercegem! A Szultán már vár.” Hürrem: „Oroszlánom! Ne tedd! Nincs visszaút!” Selim belép, megcsókolja apja kezét. Süleyman: „Remélem, minden rendben… Mi hozott ide ilyen kora reggel?” Selim: „Bocsáss meg szolgádnak, Nagyuram… Azért álltam eléd, hogy lemondjak a pozíciómról, mint a Saruhan tartomány bégje.” Süleyman: „Hallod te egyáltalán mit beszélsz? Mióta láttunk már olyat, hogy egy Herceg kéri visszaléptetését?” Selim: „Nem tudok tovább így élni… Engedélyezd nekem, és küldj egy másik tartományba!” Süleyman: „Adtam neked valamit, de te észre sem veszed az értékét! Ha felelősséget akasztok a nyakadba, te mindjárt elmenekülsz?!” Selim: „Nem látok más megoldást, apám. Büszke voltam, mikor engem választottál Saruhanba (Manisába). És büszkévé akartalak tenni. De már azt is értem, hogy döntésed szerencsétlenséget hozott számunkra.” Süleyman: „Milyen szerencsétlenségről beszélsz?!” Selim: „Testvéreim nem tudják elfogadni döntésed… annyira, hogy engem okolnak érte. Az ő szemükben szánalmas vagyok. Soha nem kormányozhatom azt a tartományt! Azért küldtél oda, hogy megtanuljak embernek lenni. De attól a naptól kezdve boldogtalan vagyok. Aludni sem tudok. Kész vagyok elviselni a testvéreim gyűlöletét. Küldj a legtávolabbi tartományba, Nagyuram! Ha annyira akarják Manisát, legyen az övék.”
Fatma egy gyertya segítségével keresi a bejáratot. Megtalálja. Megpróbálják megmozdítani, de nem sikerül.
Hürrem odakint vár, és meglátja Mustafát. Hürrem: „Te nyertél… Sikerült a gyerekeimet egymás ellen hangolnod. Most boldog vagy? Megfizetsz ezért!” Mustafa: „Te tudod a legjobban, hogyan lehet embereket ellenségekké tenni. Nekem soha nem állt szándékomban.” Hürrem: „Hagyd abba a tettetést, hogy ártatlan vagy! Ismerlek benneteket! A hátam mögött szövetkeztek!” Mustafa: „Mindig könyörületes leszek a testvéreimmel… nem tudsz ezen változtatni. De veled és Rüstemmel könyörtelen leszek.” Cihangir és Beyazit is megérkeznek.
Mihrünissa még mindig nem tudja, hova viszi Atmaca. Mikor a férfi nem válaszol, Mihrünissa megkéri, nézzen a szemébe, és mondja meg, mi folyik itt? Atmaca: „Bocsáss meg nekem. Én nem akartam. De a Herceg jövője miatt, így kell lennie.” Mihrünissa: „A titkos esküvőnk miatt? Te lennél a hóhérom? Rendben. Tedd a dolgodat, amiért küldtek. De lenne egy utolsó kívánságom. Ne folyjék vér. Mert ez tilos az uralkodói vérrel. (Off: Nem szabad, hogy királyi vér folyjék. Ezért szokták kötéllel kivégeztetni családtagjaikat, lásd Mustafa. Ibrahim azért kapott kötelet, mert Süleyman testvéreként szerette…) Atmaca: „Uralkodói vér???” Mihrünissa: „Én nem csak a Herceg szerelme vagyok. Ha megölsz, akkor megölöd azt a Herceget is, akit a szívem alatt hordok.”
Közben Melek is megpróbálja kinyitni az ajtót, de nem sikerül. Fatma azt mondja, biztos van valami más módja. Aztán észreveszi a fáklyát. Elkezdi húzogatni, aztán végre sikerül. Bemennek, és rátalálnak a titkos szobára. Meghallják Rüstem hangját a Divánról. Fatma: „Tényleg elérkezett Hürrem vége… Ezt nem fogja tudni kimagyarázni. Soha.”
Süleyman a szobájába hívott össze mindenkit: „Azért hívattalak benneteket ide, mert azt akarom, hogy tudjatok valami fontosat. Tulajdonképpen, emlékeztetni akarlak benneteket valamire. Selim Herceget jelöltem ki Saruhan Tartomány élére. Az ok pedig az, hogy méltó Herceg erre a pozícióra. Még egy szó, még egy tett … és akkor azt az én parancsom elleni árulásnak tekintem. Ha valami gondotok van a témával kapcsolatban, most beszéljetek! Úgy tűnik, senkinek sincs egy árva szava sem… ebben az esetben, hallgassátok és vegyétek tudomásul… Selim Herceg a Saruhan tartomány bégje. És amíg én élek, ott folytatja munkáját. Mostantól, ha bárki elém áll ezzel a témával, komoly következményekkel kell szembenéznie.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése