Csodálatos Század Viki&Henni forditásai Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

A blogban található összes fordítást szerzői jogvédelem illeti. Annak bármilyen formájú felhasználásához a tulajdonos írásbeli engedélye szükséges!Csodálatos Század Viki&Henni forditásai a török részekből Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

2014. május 22., csütörtök

137.rész Leirása

Beyazit: „Utolsó vérünkig harcolunk! Ha meghalunk, becsülettel és méltósággal válunk mártírokká!” Hürrem: „A legfontosabb, Beyazit, hogy maradj életben. Mindegy, hogy hogyan, csak maradj életben!” Süleyman: „Fiam… Beyazit Herceg halott?”



Atmaca: Az igazságot szeretné helyére tenni és az árulókat megbüntetni.
Mihrimah: Van néhány dolog, amiről beszélnünk kell. A szobádban találkozunk, ott beszélsz majd.
Mihrimah: Ez egy nagyon gyors felemelkedés egy kondászhoz képest, nem igaz?
Rustem: A valaha élt legerősebb Vezíre vagyok ennek a szent nemzetnek!!
Mihrimah: Viszlát Rüstem...
Atmaca: Emlékszel arra a napra, igaz? Amikor Musztafa Herceget megfojtottad!! Én soha nem felejtettem!!
Atmaca: Emlékszel??? Megmondtam, hogy egy nap végzek veled!!


1.rész

137. rész
Ez az epizód a csata jeleneteivel kezdődik, egyfajta visszaemlékezésként, ahol Sokullu a Szultánnak, Lala Nurbanunak, Atmaca Defnének és Semiz Ali Pasa Mihrimahnak meséli el a történteket. Sokullu: „Utasításod szerint, Nagyuram, ötezer janicsárral és hétezer lovaggal csatlakoztunk Selim Herceg seregéhez. Segítségünkkel mindkét hadsereg ugyanakkora erőre tett szert.” Visszapillantásban Sokullut látjuk, mint leszállva lováról Selimhez megy: „Hercegem, Nagyurunk a te oldaladon áll. Engem nevezett ki sereged élére. Allah akaratával, mi nyerjük ezt a csatát.” Beyazit látja, mi történik a túloldalon: „Így néz ki, mikor egy apa megtagadja a fiát.” Atmaca: „Most már bizonyos. Hamarosan megérkeznek a minket támogató pasák. Velük együtt, ismét többen leszünk.”Semiz: „Annak ellenére, hogy a két sereg ugyanakkora erővel bír, Beyazit Herceg oldalán többen akarják ezt a csatát túlélni, és ezért fognak győzni. De a pasák érkeztével, változhat a helyzet. Húszezer katona érkezését várjuk.”
A csatamezőn Beyazit elégedetten veszi észre a pasákat seregeik élén. Azonban, rövid gondolkodás után, nem azt a sereget választják, amiben korábban megállapodtak. Beyazit: „Mi folyik itt?! Mit csinálnak ezek?!” Hussain: „Én sem értem, Hercegem!” Atmaca: „Elárultak bennünket! Úgy tűnik, Selim Herceg oldalán fognak harcolni.” Beyazit megragadja Atmaca nyakát: „Hogy történhetett ez, Atmaca?! Nem megígérted, hogy mellettem fognak harcolni?!” Atmaca: „Úgy tűnik, utasítást kaptak a fővárosból. Lehet, hogy megfenyegették őket.” Beyazit: „Nem! Lehetetlen! Ha ilyen dolog történt volna, Rüstem Pasa megakadályozta volna!” Atmaca: „Hercegem, nem akarod elhinni, de Rüstem Pasa áruló, téged is cserben hagyott.”Lala: „Mikor a pasák csatlakoztak a Hercegünk seregéhez, az felduzzadt ötvenezer főre. Beyazit Herceg serege maximum is csak harmincezer fő lehetett. A Szultán parancsára, Sokullu Mehmed Pasával elmentünk tárgyalni Beyazit Herceggel.” Látjuk a jelenetet. Sokullu: „Ez itt Padisah, Süleyman Szultán rendelkezése.” Átnyújtja a dokumentumot, de Beyazit kezével jelzi, hogy nem kíváncsi rá: „Te mondd el, hogy mit üzen a Szultán.” Sokullu: „Azt parancsolja, hogy add meg magad, és gyere vissza velem a fővárosba. Ha nem engedelmeskedsz, Nagyurunk nem vállalja a felelősséget azokért, kiknek vére eláztatja e földet. Amíg erőid azt teszik, amit mondunk, méltányos büntetésre számíthatnak.” Beyazit: „Mehmed Pasa! Vér fog folyni ezen a csatamezőn, de nem az enyém. Selim Hercegé, és azoké az árulóké, akik kutyaként engedelmeskednek neki! Allah akaratával, miután győztem, visszatérek tartományomba… Amasyába. És ott fogom kivárni a mi Urunk akaratát (a Szultán halálát).
Sokullu Süleymannak: „Beyazit Herceg, nem csak nem teljesítette parancsodat, de még olyan szavakat is mondott, amit Selim Hercegnek nem adhattam tovább. Keményen inzultálta.”Atmaca Defnének: „Selim Herceg serege megduplázódott. Ráadásul a mi embereink zsoldosok, az ő emberei pedig olyanok, akik több éve harcolnak, és sokat tapasztaltak már. Ennek ellenére, Beyazit Herceg nem lépett vissza. Egy percre sem ingott meg.”A háború elkezdődik. Zal Rüstemnek meséli a történteket. Rüstem: „Hogyan reagáltak a janicsárok?” Zal: „Első nap a szívük nem engedte, nem akartak Beyazit Herceg ellen harcolni. Így Beyazit Herceg serege könnyedén legyőzte Selim Herceg seregének jobb szárnyát. Karaman katonái azonban elkezdtek visszavonulni Konya felé. Az első nap nyolcezer katona vesztette életét. Ez a nap Beyazit Herceg győzelmével zárult.”Selim: „Hogyan mehettek szembe Süleyman Szultán parancsával, bolondok?! Ráadásul, akik veletek szemben állnak (Beyazit serege), nem is katonák! Ők bajt okozó banditák! Fosztogatók! Holnap a csatamezőn szétoszlatjátok Beyazit Herceg seregét! Ha nem teszitek, fejeteket vétetem! Sem én nem bocsájtok meg, sem Süleyman Szultán! Tűnjetek a szemem elől! Kifelé! Tűnés!”Sokullu: „Selim Herceg figyelmeztetése működött, Nagyuram. A janicsárok, félve haragodtól, teljes erővel harcoltak a következő napon.”
Fordul Beyazit szerencséje. Semiz: „Beyazit Herceg katonái élére állt, így ő is beállt harcolni.” Látjuk, ahogy büszke oroszlánként küzdi magát keresztül a csatamezőn. Semiz: „Ahogy a katonák megpillantották a Herceget maguk között harcolni, az ő küzdő szellemük is megnőtt, és mindenki úgy harcolt, mint egy igazi harcos. Így eljutottak Selim Herceg vonaláig.”Lala: „Ebben a pillanatban azt hittem, mindennek vége. Azt mondtam magamnak, Selim Herceg fog nyerni… Aztán olyan pillanatnak voltunk szemtanúi, amely megváltoztatta a háború végkimenetelét… Sőt! Az ottománok, a dinasztia és az egész birodalom jövőjét!”Egy nyíl halad szélsebesen Beyazit páncélja felé, és fúródott mellkasába. Murad nyila. A találat pillanatában Beyazitnak eszébe jutott, hogy ő tanította a kisfiú Muradot íjjal bánni. Selim, rövid hezitálás után támadásra ad parancsot. Egy janicsár odalép Beyazithoz, és megvágja kardjával, nagyobb sérülést okozva ezzel. Ekkor Beyazit felidézi édesanyja szavait: „A legfontosabb, Beyazit, hogy éld túl! Bármi történjen, éld túl!” Mielőtt a janicsár még nagyobb sérülést okozna, Atmaca érkezik, hogy megvédje Hercegét.Süleyman: „A fiam… az én Beyazit Hercegem… meghalt?” Sokullu: „Sérülései halálosak, Nagyuram. Csoda lenne, ha ezt túlélné.” Süleyman int Sokullunak, hogy hagyja magára. Mihrimah is hallotta, ő is gyászolja testvérét. Rüstem is tele aggodalommal.Nurbanu viszont boldogan öleli át hős fiát: „Én voltam az első, aki azért aggódott, hogy csatlakozik hozzátok. És Allahnak hála, megtette! Én bátor Hercegem! Mostantól, Beyazit Herceg nem menekülhet! Még az is nehezére eshet, hogy megálljon a saját lábán! De talán, már meg is halt.”Atmaca közben vigasztalja Defnét: „Reméljük, Hercegünk talpra áll, és ismét küzdhetünk Selim Herceg seregével.” Beyazitot mutatják, hogy eszméletlenül fekszik ágyában.
Mihrimah a Szultán szobájába siet. Sümbül követi: „Szultánám! Jobb lenne, ha most nyugodt tudnál maradni.” Mirhimah Ferhathoz: „Értesítsd Nagyurunkat, hogy beszélni szeretnék vele.” Közben Rüstem is feltűnik a folyosón. Mihrimah meglátja, felé veszi lépteit. Rüstem: „Szóval, te is hallottad a híreket.” Mihrimah: „Milyen jogon merészelsz elém állni?! Beyazit vesztett! Miattad! Mert elárultad!” Rüstem: „Senkit nem árultam el, Szultánám. Csak a Szultán parancsát teljesítettem. Én sem akartam, hogy ez legyen. Allah a megmondhatója, hogy én mindent megtettem Beyazit Hercegért, ami hatalmamban állt.” Mihrimah: „Elegem van a hazugságaidból! Hátba szúrtad a bátyámat! Gondolod, nem tudom?” Rüstem: „Hatalmam hasztalan volt, Szultánám! A Szultán előtt meg kell hajolnom!” Mihrimah: „Olyan hosszú ideig próbáltam megszabadulni tőled, Rüstem! Csak ezt az egyet kívántam! Mindig volt valaki, aki megállított. Egy valaki. De most már csak ketten vagyunk, én meg te. És most végre megteszem. Elválok tőled.” Ferhat ekkor érkezik: „Nagyurunk vár rád.”
Süleyman éppen fájdalmaitól szenved. Mihrimah belép a szobába: „Mindent hallottam. Apa! Hogy dönthettél így Beyazit sorsáról? Ráadásul azok után, hogy már keresztül mentél gyermekeid elvesztése miatti fájdalmon! Ha anya élne, ez soha nem történt volna meg!” Süleyman: „Te is hallod, mi hagyja el a szádat, Mihrimah? Hogy beszélhetsz velem így?! Az áruló testvéred miatt?!” Mihrimah: „Bocsáss meg, Nagyuram, ha átléptem határaimat, bocsáss meg! De nagyon jól tudod, min mentünk keresztül mostanában. Az, amiért nem tudok nyugodt maradni, ami miatt nem tudom kontrollálni magam, az a fájdalom, a gyász… Nagyuram, egyetlen kívánságom… hogy megbocsáss a bátyámnak!” Süleyman: „Ha nincs más mondanivalód, elmehetsz.” Mihrimah: „Van. Szeretnék elválni Rüstemtől.” Süleyman: „Beyazit miatt?! Ha mérges vagy Rüstemre Beyazit miatt, akkor nagyon tévedsz! Beyazit legnagyobb ellensége saját maga! Megtagadta parancsomat, és lázadást szított! Fegyvert adott az emberek kezébe, és hadsereget állított fel!” Mihrimah: „De ez egyáltalán nem ellened szól, Nagyuram, hanem Selim Herceg ellen!” Süleyman: „Inzultálni Selimet egyet jelent, ha engem inzultálnak. Bátyád elfelejtette, milyen egy herceg, és banditának állt. De megfizet érte! És Rüstem meg… csak azt tette, amit parancsoltam neki. Ő az én Nagy Vezírem! Ha nem az én parancsomat teljesíti, Rüstem elveszíti hatalmát! Nem engedem, hogy véget érjen a házasságotok! Nem váltok el! Elmehetsz!”

2.rész

Egy kis meglepetést csempésztem a fordítás közepébe. Remélem, berakja. Ha nem, utólag pótolom.  
Konyában Selim győzelmét ünneplik. Nurbanu észreveszi, hogy valami nincs rendben Selimmel: „Élvezd, Hercegem! A legjobb bort, a legízesebb ételt hozattam! És a társaság is a legkiválóbb! Akkora győzelmet arattál, hogy mindegy, mennyire vagy büszke, még az sem elég!” Selim: „Ez a győzelem nem az enyém, Nurbanu. Nagyurunké. Ha ő nem akarta volna, sem a janicsárok, sem a pasák nem álltak volna az oldalamra.” Nurbanu: „Az, hogy elnyerted a Szultán támogatását, nem elég győzelem neked? Süleyman Szultán téged választott. A te életedért cserébe, lemondott Beyazitról.” Selim: „Beyazit Herceg szívét átszúrta egy nyílvessző. Nem tudjuk, hogy valaha talpra fog-e állni. Ha igen, óriási gondot fog még nekünk okozni. Ő most olyan, mint egy megsebzett oroszlán. És a megsebzett oroszlán még veszélyesebb.” Nurbanu: „Én ezt nem hiszem. Nem fog még egy támadással próbálkozni. De igazad van… nem bízhatunk mindent a véletlenre. A Szultán bocsánatáért fog esedezni. Mihrimah Szultána is ismét próbálkozni fog… Valahogy meg kell akadályoznunk.” Selim: „Ne aggódj. Anélkül, hogy tudnánk róla, egy mondatot sem lesznek képesek Nagyurunknak mondani.”
Beyazit felkelt. Lokman: „Szavamra! Kérlek, légy óvatos, Hercegem! Még nagyon frissek a sérüléseid!” Defne: „Köszönöm méltóságos Allahnak, hogy megőrzött nekünk és gyermekeidnek!” Beyazit: „Lokman! Üzenj Atmacának, hogy azonnal jöjjön!” Defne: „El tudom képzelni, mi járhat most az agyadban. De ebben az állapotban, nagy hiba lenne cselekedni.” Beyazit: „Nincs vesztegetni való időnk. Ha nem ma, akkor holnap jönnek értem.” Beyazit a páncélját nézi. Defne: „A nyilat a szívednek célozták. Ez a páncél mentette meg életed.” Beyazit: „Az anyám ajándéka. A könnyei és az imái védtek meg.”
Sümbül: „Mondtam, Szultánám, hogy ebben az állapotban, nem fogja engedni, hogy elválj. Szavamra, most nem kéne ehhez ragaszkodnod.” Mihrimah: „Mert mi lesz, Sümbül? Rólam is hoz határozatot? És meddig tudjuk még ezt húzni? Csak egy kicsit még, aztán szétválhatunk.” Rüstem érkezik, Sümbül távozik. Mihrimah: „Ha nem ma, akkor holnap, Rüstem. De egész biztosan megszabadulok tőled. Figyelj mindig a kettőnk között lévő távolságra. Sosem jöhetsz közel hozzám. Soha nem érinthetsz meg.” Rüstem: „Nem érinthetlek meg? Honnan veszed, hogy akarom? Most már egyáltalán nem érdekelsz többé. Elfelejtetted? Már rég elégettem az irántad érzett szerelmemet!”
Atmaca megérkezik. Lokman: „Hercegem, annyira megijesztettél minket!” Beyazit: „Én nem vagyok az a típus, aki ilyen könnyen feladja! Láttátok, kivel harcoltam, és hogyan… Olyan volt, mintha az egész világ összefogott volna ellenem. És miért? Mert igazságot akartam!” Atmaca: „Allah csodája, hogy biztonságosan kimenekültél onnan!” Beyazit: „Láttalak, Atmaca. Amikor az a nyíl a szívembe fúródott, olyan volt, mintha a lelkem vérzett volna… mintha az égbolt telt volna meg vérrel… Te megjöttél, és kimentettél onnan. Tartozom neked.” Atmaca: „Nem, Hercegem. Allahnak hála, mindig olyanok parancsnoksága alatt harcoltam, mint te, az ártatlan emberek védelmében. Van ennél nagyobb megtiszteltetés?” Beyazit: „Milyen állapotban vannak a katonák?” Atmaca: „Durbán ezer emberrel tudtunk visszavonulni. Súlyosak a veszteségeink, de ismét képesek vagyunk azt a számot elérni!” Beyazit: „Kezd meg a toborzást. Ha nem állok talpra, ismét megpróbálják elvenni életem, de ezúttal sikerülni fog nekik.” Atmaca: „Allah adja, hogy ne lássuk ezt!” Beyazit: „Mitől szomorodtál el? Vagy talán az első vereségnél elfogadtad, hogy legyőztek bennünket?” Atmaca: „Amíg kezünkben a kard, addig nincs vége a háborúnak. Jelenleg, Rüstem Pasa körül forognak gondolataim. Árulása nem hagy nyugodni. Engedd meg nekem, hadd végezzek vele! Allah tudja, mi mindent tervez még ellenünk!” Beyazit: „Természetesen, bosszút állunk az árulón. De nem most. Eljön ennek is az ideje, Atmaca.”
Zal: „Sinan Aga elküdte mecseted tervrajzát. Túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy megnézd. Várt a megfelelő időre, hogy megmutassa neked.” Rüstem megtekinti a rajzot. Tetszik neki. Zal felolvassa a levelet: „Méltóságos Pasa! Éjszakákat, nappalokat töltöttem mecseted kidolgozásával. Olyan mecsetet építek, amely méltó hírnevedre. Igen igényes épület lesz. A központi épületnek négy fő pillére lesz. Olyan mecsetet képzelek el, melynek belseje tele lesz kerámiákkal. Allah akaratával, elégedett leszel munkámmal. Főépítész, Sinan Aga.” Rüstem: „Ülj asztalhoz, Mahmut Aga. Végy elő papírt és tollat. „Nagyra becsült Sinan Aga! Nagyon tetszik elképzelésed. De nem elég jó. Sokkal díszesebb legyen. A költségek nem számítanak. Évszázadokkal később is lássa mindenki, hogy Rüstem Pasa az egész világon áthaladt. Ha ezt meglátják, meg fogják érteni hatalmat!” Küldj Sinan Agának még ötezer aranyat! Gyorsan!” Zal: „Ahogy parancsolod, Pasám.”
(Ha már erről van szó, gondoltam, küldök egy-két képet Rüstem dzsámijáról. Tényleg fényűzőbb lett, mint a többi. Nem a nagysága, hanem a díszítése. Ilyen sokféle csempét sehol máshol, még a Topkapiban sem látni!)
Beyazitot visszasegítik ágyába. Lokman: „Hercegem! Eddig hallgattam, de valamit el kell mondanom.” Beyazit: „Mondd, Lokman.” Lokman: „Lehet, hogy Rüstem Pasa elárult téged. Van még valaki a fővárosban, aki melletted áll. Mihrimah Szultána. Ő soha nem mondd le rólad. Biztos vagyok benne, hogy nevedben beszélni fog Nagyurunkkal, és megpróbálja dühét csillapítani.” Defne: „Mikor Mihrimah Szultána ide jött, én személyesen tapasztaltam irántad érzett hűségét és szeretetét. Biztos, hogy segíteni fog.” Beyazit: „Tudom, hogy Mihrimah az én oldalamon áll. De befolyása a Szultánra korlátozott.” Lokman: „Szultánánk megtalálja majd a megoldást. Ráadásul, megboldogult Hürrem Szultánánk életének jeleit hordod magadon. Talán, elnyered megbocsátását. Még mindig van remény. De legalább írj levelet. Írd meg, mi zajlik a szívedben.”Beyazit levele: „Én tiszteletreméltó Királyom! Milyen kár, hogy az élet az embert több helyre küldi! Milyen fájdalmas, hogy olyan emberrel kell küzdenem, aki ugyanabból a vérből és lélekből ered, mint én! Ahogy egy vad folyóban képtelenség megállni, ugyanolyan képtelenség volt ezt a háborút elkerülni. Milyen kár, hogy Selim Herceg elzárt minden utat, ami békéhez vezethetett volna! Ennek ellenére, te az ő oldalára álltál, és neki küldtél támogatást. Csak Allah akaratán múlt, hogy nem haltam meg Konyában és természetesen megboldogult anyám imáinak köszönhetően. Oh, Nagyuram! Drága apám! Tudd meg, hogy nem ellened harcolok, nem árultalak el! Tiszteletem és hűségem irántad örök. Kérlek, ne kételkedj hűségemben! Csak egy háborút vívok, mégpedig Selim Herceg ellen, aki tőrrel szúrt hátba! Hű szolgád, Beyazit Herceg”Azonban a levél nem érkezett meg a Szultánhoz, mert a küldöncöt lelőtték.

3.rész

Egy másik levél érkezett Lalához.
Süleyman a pasáihoz szól: „Fogd a megmaradt katonákat, Mehmet Pasa, és menj Konyába. Selim Herceggel találkozol.” Rüstemhez: „Te pedig Beyazit után mész. Amasya bégjei majd támogatnak. A határ menti bégeknek adod át parancsomat. De légy óvatos! Nem tolerálom tovább, hogy Beyazit állandóan elmenekül! Mindegy, melyik tartományt hagyja el, az ottaniak fejét vétetem! Üzenj Girayna, a krími Khannak. Semmilyen körülmények között nem szabad fogadnia! Beyazit megfizet árulásáért! Nem menekülhet sehova! Élve vagy halva idehozod elém!”
Selim és Nurbanu együtt vannak, mikor Lala érkezik: „Hercegem, ez most jött Nagyurunktól.” Nurbanu: „Mi a parancs?” Selim: „Azt írja, hogy szedjem össze a sereget, csatlakozzam Sokulluhoz, mihelyt megérkezik, és menjünk Beyazit után.” Lala: „Világos, hogy a Szultán mérges, viszont az már nem, hogy egy olyan herceg, aki lázadást szított, mit fog tenni. Még az is lehet, hogy az ország ellenségihez csatlakozik.” Selim: „Igen, ez igaz. Amíg Beyazit Herceg életben van, addig senki sincs biztonságban. Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk. Eljött az idő. Azonnal készülődj.” Lala távozása után Nurbanu: „Tényleg okos döntés megtámadni Beyazitot? Mi van, ha csapdába estek? Ha a környezete őt támogatja? Nem lenne jobb, ha nem sietnél annyira elhagyni Konyát?” Selim: „Nincs mitől tartanunk. Én kezdtem ezt a háborút, most be kell fejeznem. Csodálkoznék, ha most a győzelmünk után a bégek és a pasák Beyazitot támogatnák, hiszen ezzel a Szultán parancsa ellen tennének. Ráadásul, azért tartok itt ma, mert késlekedés nélkül mindig követtem Nagyurunk parancsát.”
Közben Beyazit visszanyerte ereje egy részét. Beyazit: „Láthatod, megfiatalodtam!” Atmaca: „Természetesen, sebeid fognak még fájni egy darabig, de idővel begyógyulnak majd.” Beyazit: „Az én igazi sebemet nem kardok vagy nyíl okozta, hanem a Szultán parancsa…” Fájdalmai vannak. Egyik fia: „Jól vagy?” Hussain érkezik: „Hercegem! Selim Herceg elhagyta tartományát seregével. Sokullu Mehmet Pasa katonáihoz fog csatlakozni. Meg fognak támadni bennünket!” Beyazit: „Mit tanácsolsz Atmaca?” Atmaca: „Azonnal el kell innen mennünk! Nincs elég erőnk. Biztosan vereséget szenvednénk.” Beyazit: „Hussain Cavush?” Hussain: „Ez a legjobb. Hasznos lenne valami biztonságos helyre mennünk.” Beyazit: „Holnap hajnalban indulunk… Először Tokatba megyünk… ott majd meglátjuk, mik a hírek, és utána mehetünk tovább… Készülődjetek!”
Késő este Beyazit Lokmanhez: „Azért jöttél ide, hogy az anyám szeme és füle légy. Ezáltal az egyik legmegbízhatóbb emberem lettél. Szerencsés vagyok.” Lokman: „Én vagyok a szerencsés, Hercegem. Egy ilyen bátor és harcos herceg szolgálatában és közelében lenni, mint amilyen te vagy, nagy megtiszteltetés számomra. Feláldozom magam érted.” Beyazit: „Nagyszerű. Az előkészületek befejeződtek már?” Lokman: „Igen. Készen állunk hajnalban indulni.” Beyazit: „Van valami, amit szeretnék kérni tőled, Lokman. Te itt maradsz. Nem jössz velem.” Lokman: „Hogy tehetném, Hercegem? Megboldogult Hürrem Szultána bízott rám téged. Nem tehetem!” Beyazit: „De igen, Lokman. Megteszed. Itt maradsz, és gondját viseled a kedvencemnek, Defne Hatunnak és az én Mehmet Hercegemnek. Csak melletted tudhatom őket biztonságban. Semmi áron se hagyd őket magukra.”Beyazit Defnéhez megy. Defne: „Megboldogult édesanyád, Hürrem Szultána imái kísérnek utadon, aztán gyermekeidé, majd mindenki másé… és végül az enyém, méltatlan szolgádé. Mindannyian imádkozni fogunk érted és győzelmedért.” Beyazit: „A fiaim, Orhan, Osman és Mahmud velem jönnek. Te itt maradsz a lányaimmal és kicsi Mehmettel.” Defne: „Gyorsan menj, nem akarlak lekötni. Ne is gondolj ránk. Inkább ellenségeiddel foglalkozz.” Átölelik egymást. „Beyazit, nagyon nehéz és veszélyes út előtt állsz. Kétségem sincs afelől, hogy győzelemmel térsz vissza. Teljes mértékben bízom benned.”Beyazit verse: „Oh, én Defném! Eltemetett kincsem! Bőröm színe, gyógyírom, mosolygós Szultánám! Én finomságom, madaram, virágszálam! Fényedből eredő nyíl sebet ölt szívemen. Háremhölgyem arcáról sugárzó szerelem az én arcom része. Huhh! Ez a gyönyörűség csak márvány lehet! Nem vagyok az a fajta, aki siránkozik a szerelem miatt… A szívtelen szerelem nem hallgatta meg könnyeimet, még velem sem törődött… Az izzó harag és az összeszidás ugyanúgy folytatódik, mint régen… Mi a megoldás? Ha egyetlen csókkal kell fizetnem életemért… meghalnék, hogy újból megszülethessek, hogy még egyszer megtehessem… Oh, te egyetlenem, ki hozzám tartozol! Ne gondold, hogy elrejtheted gyönyörű szerelmedet. Nyitott könyv vagy előttem. Ez olyan egyszerű, mint szemedben a könnyek.”Beyazit családjától búcsúzik. Kislánya, Ayse szalad utána, őt a többi gyermek követi: „Apa!” Beyazit leugrik lováról, letérdel kislánya elé, és átöleli: „Oh, én gyönyörűséges Szultánám! Most mennem kell. Menj vissza a testvéreidhez!”
Később Hussain Beyazit sátrában szórakoztatja a fiúkat. Atmaca: „Küldtem üzenetet Erzerum bégjének, Ayas Pasának. Erzerum bejáratánál fogunk vele találkozni.” Beyazit: „Megbízhatunk benne? Mert most általánossá vált az árulás.” Atmaca: „Személyesen kezeskedem róla, mert korábban egymás mellett harcoltunk. Ő egy bátor pasa, aki igazságszeretetéről ismert.” Beyazit: „Saját testvéreim árulásának voltam szemtanúja. És Nagyurunk parancsát is ismerjük. Ha Ayas Pasa is hátba támad, azon sem fogok csodálkozni.” Atmaca: „Egyedüli választásunk Erzerum. Ha, ahogy mondod, Erzerum is bezárja előttünk kapuit, tűzgyűrűbe kerülünk.” Beyazit: „Milyen kár, hogy ebben az esetben rajtunk múlna, hogy ezt a gyűrűt félbe vágjuk.”
A Szultán asztalára egyszerű ételt visznek. Gülfem és Ferhat nézik az uralkodót egy darabig, majd távoznak. Süleyman megpróbál asztalhoz ülni, de lábai nem engedelmeskednek, így elesik. Közben kint a folyosón Gülfem: „Minden annyira szomorú itt. E kupolák alatt már senki nem fog tudni felépülni.” Ekkor meghallják a puffanást. Berohannak a szobába, és látják, hogy a Szultán a földön fekszik. Süleyman: „Menjetek innen!” Nem tágítanak. Próbálnak segíteni rajta. Észreveszik a lábán a keléseket. Gülfem: „Orvost hamar!” Süleyman mérgesen takargatja köpenyével a lába szárát. Gülfem: „Miért nem szóltál senkinek az állapotodról?”
Rüstem: „Hála Sinan Agának! Ez a komplexum csodálatos lesz!” Zal: „Sinan azt szeretné, ha döntenél a csempéket illetően.” Rüstem: „A legjobbakat… a legjobbakat használja, hogy az emberek nehogy azt gondolják, fukar vagyok. Jött hír Beyazit Hercegről?” Zal: „Azóta, hogy elhagyta tartományát, Tokatban látták. Mint tudod, a Tokati palota igen erős építmény. Annak idején még Timur sem tudta bevenni. Legkisebb fián, Mehmeten kívül, az összes hercegét magával vitte.” Rüstem: „Nagyurunk haragja ott fogja várni. Bizonyára nem bocsát meg neki. Ennek szemtanúi voltunk évekkel ezelőtt, nemde? Ráadásul, Mustafa Herceg nem is volt áruló.” Zal: „Még semmi sem biztos… Mihrimah Szultána mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll… Beyazit Herceg, amíg egészséges harcolni fog. Hussain Cavush és Atmaca is mellette vannak.” Rüstem: „Amíg Beyazit Herceg a bátyám gyilkosát szövetségesének tartja, kést forgat a szívemben. Élve akarom Atmacát. Mondd meg Sokullunak, én akarom megölni!”
Mihrimah és Gülfem a Szultán szobája felé haladnak. Mihrimah: „Hogy van?” Gülfem: „Nem jól. A Szultán régi betegsége megint felütötte fejét. Rengeteg probléma és stressz éri. Nyilvánvaló, a Beyazit Herceg körüli események rossz hatással vannak rá.” Mihrimah: „Ha a bátyám miatt szomorkodik, akkor van még remény, Gülfem. Azt jelenti, hogy a szívében van még egy kis halvány reménysugár.” Gülfem: „Csak egy valaki léphet be Nagyurunk szívébe most, ez pedig te vagy, Szultánám. Próbáld meg a dolgokat elmagyarázni a Szultánnak, de ne add fel! Akadályozd meg, hogy elvegye Hercegünk életét! Nem akarom, hogy ez a palota még egyszer átéljen egy ekkora tragédiát.”
Süleyman mindkét lábát bekötötték. Ferhat: „Nagyuram, Mihrimah Szultána érkezett. Amint meghallotta állapotod, rögtön ide sietett. Nagyon aggódik érted.” Süleyman int, hogy vezesse be. Mihrimah: „Apa! Nagyon megijedtem, mikor megtudtam, hogy ismét beteg vagy!” Süleyman: „Ne aggódj! Már egyszer megbirkóztam ezzel a betegséggel, úgyhogy most is így lesz.” Mihrimah: „Reméljük. Egyszer megtanultam valamit: ha az ember lelke szenved, akkor a teste reagál erre. Apa, ugye tudod, miért jött elő ismét ez a betegség? Apaként nem cipelheted döntéseidet, amiket Szultánként tettél. Ehetünk együtt? Megengeded?”
Selim egy Sivash nevű helyen ver sátrat. Sokullu érkezik, üdvözlik egymást. Sokullu: „Megtiszteltetés a dinasztiát szolgálni.” Selim: „Hogy van az apám?” Sokullu: „Teljes mértékben téged támogat. Beyazit Herceggel kapcsolatban parancsot adott, hogy élve vagy halva el kell fogni.” Selim: „Nagyszerű.” Lala érkezik: „Beyazit Herceg elhagyta Amasyát. Seregével Erzerum felé tart. Egyértelmű, hogy Ayaz Pasától kap segítséget.” Selim: „Ez Beyazit legnagyobb gyengesége. Mindenkiben megbízik. Ayaz Pasa el fogja kapni. Mi meg odamegyünk, és börtönbe verjük.”
Ayaz Pasa: „Isten hozott Erzerumban!” Beyazit: „Köszönöm. Gondolom, már mindenről tudsz.” Ayaz: „Hercegem, ez Süleyman Szultán határozata. Ezt a levelet a határ menti tartományokba küldte: Erzerum tartomány bégjének! Fiam, Beyazit lázadást szított, és szökéssel próbálkozik. Ez a határozat engedélyt ad kivégzésére, valamint tiltja, hogy elhagyja országom területét. El kell kapni, bárhol is találnak rá. Élve vagy halva vissza kell őt hozni. Akik teljesítik parancsomat, megfelelő csatornákon keresztül nagylelkűen kompenzálva lesznek. De aki ellenszegül parancsomnak, és segíti lázadó Hercegemet, úgy értékelem, hogy hasonló bűncselekményt követ el, és ezért kivégeztetem. Ne válasszátok a helytelen utat.” Ayaz Pasa: „Ezek a szemek szemtanúi voltak egy ártatlan Herceg kivégzésének a múltban. Teljes szívemből kívánom, hogy ez még egyszer ne történjen meg. Ezért mindent megteszek, mi hatalmamban áll, hogy királyunk megbocsásson neked. Esküszöm, hogy szövetségesed leszek.”
Sümbül: „Édesanyád szerette azt az italt, melyet gyógynövényekből készítettem.” Mihrimah: „Rüstem Pasa teli láda aranyat küldött Sinan Agának.” Sümbül: „A mecsetre. Esküszöm, nem fukarkodik a költségekkel! Olyan csodálatos kerámia csempéket választott, hogy azt mondta, egyenértékű azzal, mint mikor megment egy emberéletet! Mi lehet a lelkiismeretével, ha az egész vagyonát elkölti?” Mihrimah: „Az embereknek nem kellene megbocsátást keresni bűneikre. Én a bűneimet mind a testvéreimért követtem el, és azért, hogy Beyazit Herceg kerüljön trónra. Mustafa vére az én kezemet is bepiszkolta. Aztán Cihangir meghalt. Az a sok vér és könny nem volt hiábavaló.” Szolga érkezik: „Szultánám, a Szultán végre elaludt, az orvosok reménykednek.” Sümbül: „Édesanyád útját kell, járjad. Legyél mindig a Szultán közelében, mert Beyazit Herceg élete most a te kezedben van.”

4.rész

Ayaz Pasa különce: „Mindjárt megérkeznek.” Ayaz Pasa aggodalmasan néz maga elé…Selim és Sokullu megérkeznek. Gazanfer jelenti be őket. Ayaz üdvözli a Herceget. Selim: „Nincs szükségünk formalitásokra. Csak mondd meg, hol van Beyazit Herceg. Annyi épp elég lesz… Lenyelted a nyelved, Pasa? Azt kérdeztem, hol van Beyazit Herceg? Azt hallottam, feloszlott az az egység, melyet hozzád küldött. Nem ment volna a támogatásod nélkül. Mondd, hol rejtegeted?” Ayaz: „Esküszöm, biztonságos helyen vannak. Küldtem levelet, melyben királyunk bocsánatáért esedezem.” Selim: „Ez meg mit jelentsen?” Visszajátszást látunk, ahol Ayaz Beyazitnak mondja: „Azonnal el kell innen menned, mert már úton van egy nagyobb sereg! Csak néhány napnyi járásra vannak ide. Beyazit: „Hová mehetnék? Ha távolabb megyek, ott már Perzsia van. Ezzel tulajdonképpen az ellenségünk kezére adnának. Milyen lehetőség ez?” Ayaz: „El fognak múlni ezek a sötét napok. Ne feledd. Egy jó parancsnok tudja, mikor kell visszavonulni. Egész kincstáramat, haderőmet a te parancsnokságod alá helyezem. Ezen kívül, kétezer katonám is a te parancsaidat teljesíti.” Beyazit: „Ayaz Pasa, ugye tudod, mit kapsz ezért cserébe? Köszönöm Allahnak, hogy ilyen bátor és tiszteletre méltó férfiak élnek ebben az országban, mint te.” Ismét a jelenben. Selim: „Bolond! Tudod te, mit tettél?!” Ayaz: „Beyazit Herceg egy megsebzett oroszlán. Egy vérző oroszlán a hiénák között. Reméljük, a Szultán megbocsát neki.” Selim megragadja Ayazt…
Beyazit sátrában Beyazithoz odalép egyik fia: „Már napok óta úton vagyunk. Én nem panaszkodom, de fivéreim nagyon fáradtak. Hová megyünk?” Beyazit: „Tőlem várod a magyarázatot? Menj azonnal vissza a testvéreidhez!” Atmaca Orhan oldalára áll: „Kars várába tartunk. Kérlek benneteket, ne legyetek dühösek Beyazit Herceg haragja miatt. Mint tudjátok, elég nehéz időszakon ment keresztül.” Atmaca Beyazithoz fordul: „Hercegem, már olyan közel járunk a perzsa határhoz. Eléggé homályos hol ér véget az ottomán határ és hol kezdőik a perzsa.” Hirtelen emberek érkeznek. Beyazit: „Kik vagytok?” Hussan: „A perzsák!” „Mentsétek a Herceget!!!” Perzsák küldönce: „Beyazit Szultán Herceg! Én Tahmasp Sah személyes küldönce vagyok, Sergent Marwan. Nincsenek rejtett szándékaink. Higgy nekünk.” Leszáll lováról és meghajol Beyazit előtt: „Üdvözöllek a Perzsa Birodalomban, Méltóságos Herceg! A mi magasságos Tahmasp Sahhunk küldött engem.” Beyazit: „Nem állt szándékomban belépni földetek területére. Csak a Kars várba igyekszünk. Ha átléptünk országotok területére, visszavonulunk.” Küldönc: „Tisztában vagyunk azzal, mi történt veled. Kars nem biztonságos számodra. Azt a hírt kaptuk, hogy tíz ezer katona menetel éppen Kars felé. Tahmasp Shah szívesen vendégül lát Kazvinban. Reméljük, elfogadod a meghívást, melyet jó szándékkal tettünk.”
Látjuk, hogy Beyazit megérkezik Kazvinba. Az asszonyok érméket dobálnak lába elé, ahogy elhalad előttük. Hercegként fogadják. Beyazit odalép Tahmasp Shah elé: „Méltóságos Tahmasp Shah!” Shah: „Méltóságos Beyazit Herceg! Üdvözöllek palotámban!” Beyazit: „Köszönöm. Lekötelezel, hogy vendégül látsz.” Shah: „Azt hallottam, te vagy Süleyman Szultán leglázadóbb Hercege. És ez igaz. Az árulás bátorságot kíván.” Beyazit: „Én nem árultam el Süleyman Szultánt. Nem is fogom… lehetetlen is… mert a világ egyetlen királya sem tud akkora erőt felmutatni, mint Süleyman Szultán. És senkit sem lehet hozzá hasonlítani. Az én háborúm egyedül Selim Herceggel van.” Shah: „Rengeteg időnk lesz, hogy ezekről a dolgokról beszélgessünk. Hosszú és fárasztó út áll mögöttetek. A legjobb kiszolgálásban lesz részed a palotámban.”
A hír gyorsan terjed. Sülyeman: „Beyazit Herceg az ellenségem, Tahmaspnál talált menedéket?! Hogy lehet ez?!” Rüstem: „Képtelenség felfogni. Tahmasp tárt karokkal fogadta Beyazit Herceget. Még aranyat is dobtak a lábához. Felajánlott neki egy palotát, ahová beköltözhetett. A hercegek is vele vannak. Évekkel ezelőtt, Tahmasp öccse, Elkaz Mirza nálunk húzta meg magát. Most Beyazit a kezükben van. Tahmasp nem hagy ki ekkora lehetőséget…” Süleyman, aki nagyon gondterheltnek látszik, félbeszakítja.
Közben kint a szoba előtt. Mihrimah: „Mennyi ideje van bent Rüstem?” Ferhat: „Nem olyan rég óta.” Kopognak, Rüstem jön ki a szobából: „Nem ajánlom, hogy most bemenj. Mert Nagyurunk haragja most rosszabb, mint a pokol tüze. De persze nem egyszerű végighallgatni, hogy fia legnagyobb ellenségénél talált menedéket. Beyazit Herceg jelenleg nem más, mint egy halott ember a Szultán szemében.” Mihrimah: „Nem! Nem az! Még mindig van remény!” Rüstem: „Ha az a szándékod, hogy behunyod a szemed és eltakarod magad elől a valóságot, akkor folytasd csak tovább.”
Beyazit tiszteletére ünnepséget tartanak Kazvinban. Beyazit és Tahmasp együtt esznek. Shah: „Mi szomorított el ennyire? Nem vagy boldog attól a luxusünnepléstől, amit a tiszteletedre rendeltem el?” Beyazit: „De, nagyszerű lakoma. Méltóságos Shah! Az, hogy fogadtál és saját palotát bocsátottál rendelkezésemre, nagy megtiszteltetés számomra. Kíváncsi vagyok, mit tettem, hogy ezt megérdemlem?” Shah: „Ismerted megboldogult bátyámat, Elkaz Mirzát, ugye? Most visszaadom, amit ő kapott évekkel ezelőtt Isztambulban. Persze, a kettőt nem lehet összehasonlítani. Te is vele voltál. Együtt harcoltatok ellenem, hmm?” Beyazit: „Világos. Eljött a bosszúállás ideje.” Shah: „Nézd, Hercegem. Ezt csak a te érdekedben mondom. Amikor egy uralkodó döntést hoz, nem szabad, hogy érzelmei befolyásolják. Egyetlen gondolata népe jóléte kell, hogy legyen.” Beyazit: „Akkor ebben az esetben, mi a szándékod jelenlétemmel?” Shah: „Azt mondtad, a te háborúd csak Selim Herceg ellen szól. Hiszek neked. De Süleyman Szultánnal más a helyzet. Ő elrendelte kivégzésed. És te ezért jöttél országomba. Nem igaz? Hmm?” Beyazit: „Nagyurunk minden bizonnyal meglátja az igazságot, és megbocsát nekem.” Tahmasp Shah elneveti magát: „Nézz vissza a múltba! Gondolj Cem Szultánra! A Pápánál talált menedéket. Alexandra Borgiánál. Megbocsátottak neki? Nem. Vissza tudott térni? Nem, mert a borgiák eladták néhány ezer aranyért. Megmérgezték.” Shah kezébe veszi Beyazit poharát, és kiissza belőle a bort, jóindulata jeléül. Shah: „Nézd, Hercegem. Veled szemben a Safavid Család egy tagja ül… nem egy eretnek pápa. Én a te oldaladon állok. Szabad vagy országomban. Ahogy Süleyman Szultán nem adta át nekem testvéremet, úgy én sem adlak át neki.” Beyazit: „Fátyol volt a szemem előtt, hogy összehasonlítottam magam lázadó fivéreddel, Elkaz Mirzával. Mert én nem árultam el az uralkodót. Mikor a helyzet megengedi, visszatérek országomba.” Shah: „Süleyman Szultán igen öreg már. Az oszmán emberek és katonák egy sokkal fiatalabb szultánt fogadnának el. Dolgozzunk együtt, Hercegem! Támadjuk meg együtt Süleyman Szultánt!” Beyazit feláll: „Tahmasp Shah! Úgy teszek, mintha nem mondtad volna ki ezeket a szavakat! És a füleim sem hallották meg, amit mondtál… Engedelmeddel, pihennem kell most.”
Beyazit és Atmaca belépnek szobájukba. Beyazit: „Gondolod, hogy az utolsó levél, mit Nagyurunknak írtam, eljut hozzá?” Atmaca: „Remélhetőleg. A legmegbízhatóbb embert küldtem.” Megjelennek fiai. Orhan: „Hercegem, mostantól itt leszünk?” Beyazit: „Orhanom, oroszlánom, mindannyian lelkem részei vagytok! Biztonságotok kedvéért, kész vagyok a pokol tüzén is elégni! Igen, egy ideig itt fogunk maradni. Allah engedélyével ez a vihar is elmúlik, az eső eláll, és Allah segítségével visszatérhetünk arra a földre, ahová tartozunk. És megindulhatunk a felé a trón felé, amit megérdemlünk.” Orhan: „Hercegem, ahol te vagy, az a mi földünk. Mi miattunk ne légy szomorú.” A kis család átöleli egymást.
Sümbül: „Szultánám, hír jött Beyazit Hercegről! Beszéltem azzal a küldönccel, aki ezt a levelet hozta. Hercegünk több levelet is küldött Nagyurunknak, viszont Nagyurunk egyre sem válaszolt. Világos, hogy megakadályozták, hogy a levelek eljussanak a címzetthez. Beyazit Herceg azt kéri, ezt a levelet személyesen te add át a Szultánnak.” Mihrimah: „Tudtam, hogy Beyazit nem marad csendben! Talán, ez a levél hozza meg a megoldást!”
Beyazit levele: „Oh, apám, a világ Szultánja, Süleyman Szultán!Lelkem színe, lelkem lelke, apám!Feláldoznád a te Beyazitodat, drága apám?Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”
Süleyman válasza: „Oh, fiam, ki megint engedetlen és lázadó lettél,Oh, fiam, ki soha nem hajt fejet határozataim előtt,Feláldoználak téged, Beyazit Han, fiam?Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!
Beyazit levele:„Olyan vagyok, mint Mecnun, hegyek csúcsai váltak nyughelyemmé,Eltávolítottak lakhelyemtől, vagyonomtól, messze kerültem,Törlöm könnyeimet „Jajj, egyedül vagyok, jajj!”Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”
Süleyman válasza:„Mecnunnak, aki nem emlékszik Ádám nevére, tarló lett nyughelye,Annak, aki visszautasítja a parancsot, csak a száműzetés jut.Nem szégyen kimondani: „Jaj, nekem! Ments meg az egyedüllétből!”Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!
Beyazit levele:„Ki tudná leírni neked helyzetemet, oh, nagylelkű királyom,Árva lettem, akit megfosztottak édesanyjától és testvéreitől,Egy szikrányi szándékom sem volt lázadni ellened.Allah bölcs, én meg ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”
Szultán válasza:„A próféta jellem Allahtól származik, az aki kötelességtudó, kegyes leszAki viszont elutasító: „Ne mondd „ahh”, hogy megfedd őket, mert árva maradsz,Nagylelkű Allah tudja kik azok, akik a fegyelem ellen lázadnak,Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!
Beyazit válasza:„Fogadjuk el, hogy kezeimhez vér tapad,Ez egy példa, ki azt mondta: „Ha egy szolga azt mondja, bűnt követett el, akkor az úgy van.”Bocsásd meg Beyazit hibáját, ne áldozd fel ezt a szolgádat,Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”
Süleyman válasza:„Fogadjuk el, hogy kezedhez vér tapad,Mert ha megbánod, könnyedén megbocsátunk neked.Beyazitom, megbocsátom hibáidat, amennyiben az egyenes utat választod.Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!

5.rész

Elkészültem! Ez volt az utolsó fordításom. Köszönöm, hogy olvastátok! Remélem, mindenki meg volt velem elégedve. Sziasztok!
Visszatérve Isztambulba, Mihrimah a piactéren találkozik Atmacával. Visszajátszást látunk. Beyazit: „Lépésről lépésre távolodom az otthonomtól és a fővárostól, Atmaca. Ebben a vad világban most csak egy feladatom van, életben maradni.” Atmaca: „Ne veszítsd el a hited. Egy nap visszatérünk.” Beyazit: „Nem tudom, velem mi lesz, de te visszatérsz, Atmaca.” Atmaca: „Hogy érted ezt?” Beyazit: „Évek óta ég benned a tűz, hogy bosszút állj Rüstemen. Ígéretet tettem neked. Hogy mikor trónra kerülök, személyesen nyújtom át az áruló fejét. De… úgy tűnik, a trón egyre messzebb kerül tőlem. Menj vissza a fővárosba, és vedd el te annak az áruló kutyának a fejét.” Atmaca: „Nem hagylak itt. A Hercegek is itt vannak.” Beyazit: „Mint ahogy vannak olyan fájdalmak, melyek sosem múlnak el, bizonyos árulások sem. Ez olyan, mint a vörösön izzó parázs példája. Amelyről azt hisszük, kiolthatjuk, de csak a megfelelő szélre vár, hogy újra lángra kapjon… Elmész… Már nincs itt semmi, amit értem tehetsz. A bátyámért, Mustafáért, kisfiáért Mehmetért, értem… menj, és öld meg Rüstemet.” Aztán látjuk, hogy Atmaca megnyugtatja Mihrimaht: „Beyazit Herceg és fiai jól vannak. Tiszteletét és üdvözletét küldi, és reméli, te jól vagy.” Mihrimah: „Amíg az én bátor, de szerencsétlen bátyám a perzsáknál van, hogy lehetnék jól? Még mindig nem tudom megérteni a történteket. Képes lesz a bátyám onnan visszatérni? Lesz alkalmam újból átölelni?” Atmaca: „Ez csak rajtunk múlik, Szultánám.” Mihrimah: „Több levelet is küldtem, de egy válasz nem érkezett.” Atmaca: „Talán Selim Herceg emberei akadályozták meg, hogy megkapja.” Mihrimah: „A dolgok egyáltalán nem alakulnak jól, Atmaca. Nem bízom Tahmaspban. Egyetlen megoldás az lenne, ha Beyazit Herceg valami biztonságos helyre tudna menni.” Atmaca: „Megtettük, amit tudtunk. De minden ajtót bezártak előttünk. Nem volt más választásunk, csak Perzsiába menni. A tűz kellős közepében vagyunk. Vagy megmérgezzük magunkat, mint a skorpió, vagy benne égünk a tűzben.” Mihrimah: „Akkor, hogy-hogy visszajöttél? Miért jöttél vissza? Miért hagytad magára a Hercegemet?” Atmaca: „Beyazit Herceg parancsát teljesítem. Igazságot akar szolgáltatni. Azt akarja, hogy fizessenek meg az árulók.” Mihrimah: „Rüstem Pasa?” Atmaca: „Vagy most ölj meg, Szultánám, vagy segíts nekem, hogy végleg megszabaduljunk ettől az ördögfajzattól!”
Defne Beyazit gyerekeihez beszél: „Szultán apátok ellenségeivel harcol. Legyőzi őket, aztán jön is. És attól a naptól kezdve, soha többé nem válunk szét.” Ayse: „Te mindig ezt mondod, de sose jön! Már két éve! El is felejtettem az arcát… Visszatér valaha?” Lokman érkezik: „Mihrimah Szultána üzenetet küldött.” A gyerekeket kiviszik, miközben Defne is és Lokman is abban reménykednek, jó hírt kaptak. „Bárcsak azt írná, hogy Nagyurunk megbocsátott Hercegünknek!” Defne végigolvassa a levelet. Lokman: „Mi történt?” Defne: „Nagyurunk tárgyalásba kezdett Tahmasp Shahhal Beyazit életéért. Lokman Aga, Hercegünket értesíteni kell ezekről a tárgyalásokról!” Lokman. „Képtelenség innen üzenetet küldeni Perzsiába! Mindannyian tudjuk, hogy jártak azok a küldöncök, akiket Perzsiába küldtünk a múltban! Kutakban találtuk meg a fejüket.” Defne: „Ha Hercegünket sikerül informálni, ha nem hagyja el Perzsiát, meghal… Miután nem bízhatjuk ezt küldöncre, én megyek.” Lokman: „Mi mondasz? Viccelsz?” Defne megrázza a fejét. Nagyon elszánt.
Rüstem a gyerekeit jött megnézni: „Ahogy múlik az idő, egyre gyönyörűbbek vagytok! Remélhetőleg, a jövő sok szépet tartogat számotokra! Osman, fiam!” Humashah észrevesz egy kalitkát, benne egy madárral: „Mi ez? Milyen madár ez? Milyen szép színei vannak!” Rüstem: „Egy indiai kapitány hozta. Papagájnak hívják. Ez az én ajándékom neked.” Humashah: „Csodálatos színei vannak!” Leülnek enni. Rüstem: „Csodálkoztam, hogy anyád elhívott, hogy együtt vacsorázzunk.” Humashah: „Az anyám nem olyan, mint gondolod, nem szívtelen. Gondol a gyerekei boldogságára. Biztos vagyok, most is látja, mennyire törődsz velünk.” Rüstem: „Reméljük. Na, együnk!”
Mihrimah a szobájában van, mikor Sümbül érkezik: „Rüstem Pasa megérkezett.” Visszajátszás. Atmaca: „Egy időben üldöztem Rüstem Pasát. De mindig megmenekült. Ezúttal nem fog, nem futhat el.” Mihrimah Atmacához: „Ha arra gondolsz, hogy megmérgezhetnénk, nem jó ötlet. Zal Mahmud saját maga ellenőriz mindent, amit az asztalára tesznek.” Atmaca: „Katona vagyok, Szultánám. Ha elveszem valaki életét, azt a saját két kezemmel teszem, erőből. Úgy akarom csinálni, hogy közben belenézek a szemébe.”
Később… A gyerekek a madárral játszanak, mikor Mihrimah belép: „A gyerekeknek most már ágyban a helyük. Késő van.” A gyerekek távoznak. Mihrimah közelebb lép férjéhez: „Hallottam, beteg voltál. Remélem, nem volt súlyos.” Rüstem: „Egy ideig rendetlenkedett a gyomrom. A mellkasom megfeszült, és alig kaptam levegőt. De az orvos gyógyszere segített. Ma már jobban vagyok.” Mihrimah. „Van egy-két fontos dolog, amiről beszélnünk kell. Találkozunk a szobádban…” Kint a folyosón Mihrimah a szolgálójának: „Vidd a gyerekeket a Topkapiba, és maradjatok ott.” Szolga: „Mi történt?” Mihrimah: „Tedd, amit mondtam.”
Atmaca közben kapucnival a fején belép a palota kapuján.
Rüstem várja Mihrimaht, aki meg is érkezik. Rüstem: „Igazság szerint, kíváncsi vagyok, minek köszönhetem figyelmedet. Azt hittem, gyűlölsz.” Mihirmah: „Amikor először megláttalak, te voltál a főlovász. Az uralkodó család lovait kellett ellátnod. Az én lovamat is beleértve. Anyám kegyének köszönhetően te egy vagy kettő lépcsőfokot is megtettél egyszerre. Egészen addig, míg Nagy Vezír lett belőled.” Rüstem: „Mit akarsz mondani?” Mihrimah: „Egy disznópásztor fiának ez egy hatalmas ugrás, nem?” Rüstem: „Én választottam az utam, Mihrimah. Különben, ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor most egy távoli vidéken vigyáznám a disznókat. A te nyelvedre lefordítva, nem véletlenül értem el ezt a pozíciót. Mindeértt, amit elértem, foggal-körömmel megküzdöttem. Én vagyok e birodalom legerősebb Nagy Vezíre. Mi a célod? Azért hívtál ide, hogy ezekről beszélgessünk?” Kopognak. Sümbül az: „Szultánám, Herceged nem tud aludni. Téged hív.” Mihrimah: „Majd, ha elaludt Osman, folytatjuk a beszélgetésünket.”Mihrimah távozik.
Zalt látjuk, hogy a folyosón ácsorog. Atmaca hirtelen feltűnik mögötte, és megragadja: „Zal Mahmud! Emlékszel arra a napra? Mikor megfojtottad Mustafa Herceget! Én egyáltalán nem felejtettem el!” Tőrével többször is beleszúr.Rüstem szobája előtti folyosó tele van testőrrel. Észre se veszik Atmacát, csak mikor harcosunk kihúzza kardját hüvelyéből. Egyesével végez mindegyikkel. Rüstem meghallja, hogy odakint történik valami. Egy puskával megcélozza a bejárati ajtót. Mikor Atmaca feltűnik az ajtóban, rálő. Azonban Atmaca fel tud kelni, és a két férfi egymásnak esik. Atmaca: „Azt hitted, hogy ágyban, békésen fogsz meghalni?” Atmaca egy zsinórt teker a nyaka köré: „Emlékszel? Azt mondtam, hogy egy nap megöllek! Ideje, hogy bosszút álljak Mustafa Herceg miatt!” Rüstem holtan esik össze a padlón. Atmaca fájdalmaival küszködve lép ki a szobából. Eszébe jut családja, és Mustafa. Aztán katonák érkeznek, de már nincs dolguk, mert Atmaca holtan esik össze.Mihrimah érkezik, hogy megbizonyosodjon, hogy sikerült a tervük. Látja az összes férfit, Atmacát is beleértve a földön. Aztán Rüstemre is rátalál. Mihrimah Sümbülnek: „Takarítsátok fel. Dobjátok a holttesteket a vízbe. Atmacát pedig szokásaink szerint temessék el. Rüstem egy ideje a gyomrával küzdött. Azt akarom, hogy mindenki azt higgye, ez vitte el.” Sümbül: „Szultánám, mit tegyünk Zal Mahmuddal?” Mihrimah: „Mondd meg neki, ha egy szót is mer szólni, saját magam fejezem le… Viszlát, Rüstem.”
Tahmasphoz küldönc érkezik levéllel a kezében: „Isztambulból érkezett. Az a Rüstem Pasa írt választ javaslatodra.” A levelet hangosan olvassa fel: „Perzsia uralkodójának, Tahmasp Shahnak! Megkaptuk leveled. Javaslatodat megtárgyaltuk Süleyman Szultán Hannal. Bagdadot és 1,2 millió aranyat kérsz Beyazit Hercegért cserébe. Készek vagyunk a kér összeget megadni. Viszont, hogy feladjuk Bagdadot, nem lehet kérdés tárgya. Nagyurunk hajlandó Kars várát odaadni helyette. Azonban, feltételül szabjuk, hogy Beyazit Herceget élve kapjuk vissza. Husrev Pasa és küldöttsége már elindult. Ha nem fogadod el a feltételeket, akkor nem mi leszünk a felelősek azért a véres háborúért, amit el kell indítanunk ellenetek. A Nagy Vezír, Rüsem Pasa.”
Hussain érkezik: „Hercegem, új híreim vannak!” Beyazit: „Atmaca?” Defne és Lokman lép be helyiségbe.
Lala megérkezett Perzsiába. Tahmasppal kíván tárgyalni.
Beyazit: „Hol vannak a gyerekeim?” Defne: „Amasyában hagytam őket. Nem tehettem ki őket vezélynek.” Beyazit: „Mi hozott ide?” Lokman: „Mihrimah Szultána küldött levelet.” Beyazit: „Mit írt?” Defne: „Tárgyalásba kezdtek Tahmasppal, aki pénzt és földet követel érted cserébe.”

Lala: „Méltóságos Tahmasp Shah! Van bégje vagyok, Mustafa Pasa. Selim Herceg parancsára jöttem hozzád. Üdvözletét és tiszteletét küldi.” Shah: „Hallgatlak, Mustafa Bey. Mit akar tőlem Selim Herceg?” Lala: „Azt szeretné, ha a lázadó Beyazit Herceget kiadnád neki.” Shah: „Süleyman Szultán Husrev Pasát küldi, hogy adjam át neki Beyazit Herceget. Ha nekik adom át a Herceget, busás ajándékot kapok cserébe.” Lala: „Természetesen, méltóságos Nagyurunk nemes és jómódú. Viszont senki sem akar Selim Herceg nagyvonalúságától elesni. Ha nekünk adod át Beyazit Herceget, megsokszorozzuk, amit megígértek neked. És ezzel szoros köteléket köthetnél a jövő királyával.” Látjuk, hogy Selim is ott áll hátul, mintha a küldöttségbe tartozna…

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

    Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond


    ..

    VálaszTörlés