Csodálatos Század Viki&Henni forditásai Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

A blogban található összes fordítást szerzői jogvédelem illeti. Annak bármilyen formájú felhasználásához a tulajdonos írásbeli engedélye szükséges!Csodálatos Század Viki&Henni forditásai a török részekből Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

2014. május 22., csütörtök

136.rész leirása

136. 1. előzetes

Atmaca: „Néha visszanézek, és azt kérdezem magamtól, hol változott meg az életünk? Ahhh… a mi ártatlan Hercegünk! Már az első nap, mikor Amasyába küldték, fel kellett volna emelnie a lázadás zászlaját … úgy, ahogy te csinálod!”
Beyazit: „Két út áll előttünk… győzelem vagy halál.”
Süleyman: „Oh, Allah te nagyszerű vagy! (Nem lehet lefordítani…)
Mihrimah: „Bárki is akarja elvenni Beyazit életét, először velem kell végeznie!”
Beyazit: „Éppen ezért, ha az életembe is kerül, nincs visszaút, Defne! Igazságot akarok!”
Sokullu: „Ha Beyazit Herceg megindul ellened, a Szultánnal találja szembe magát.”
Selim: „És mi van, ha nem ér ide?”
Sümbül: „Allahra, Szultánám! Háború kezdődik, igazi háború!”
Lala Mustafa: „Beyazit Herceg úton van felénk seregével.”
Rüstem: „A lázadó Hercegek jövője egyértelmű. A dolgok nekünk kedveznek, hacsak…”



 2. előzetes

Mihrimah: „Mindig, ha valami rossz történik, Beyazit hibáját keresed.”
Süleyman: „Selimnek egyedül a gyengesége árthat. Beyazitnak pedig az a gyengesége, hogy veszélybe sodorja saját magát, a fivérét és engem is.”
Mihrimah. „Életed árán is megvéded Beyazit bátyámat! Ne verd ki a fejedből!”
Rüstem: „Beyazit Herceg seregével együtt Konya felé vette az irányt.”
Ali Aga: „Rüstem Pasa Selim Herceg oldalára állt.”
Mihrimah: „Vidd seregedet és tedd meg, ami szükséges! Teljes hatalmammal melletted állok.”
Beyazit: „Ez háború. Háború mindazokkal szemben, akik az ártatlanokat eltapossák! Oroszlánjaim! Allah áldja ezt a hadjáratot!”
Beyazit: „Vagy győzünk, vagy meghalunk.”
Lala Mustafa: „Beyazit Herceg a seregével idefelé tart!”
Selim: „Tudtam!”
Sokullu: „Mi a parancsod Nagyuram?”
Süleyman: „Miután harcolni akar, hát legyen.”
Süleyman: „Hürremem, Szultánám, bocsáss meg nekem!”

1.rész

136. rész
A két kamasz Herceg veszekszik az erdőben… Selim: „Várj meg! Most hová mész?” Beyazit: „Menj az utamból, Selim, különben összes dühömet rád szabadítom!” Selim: „Nem értem, miért vagy rám mérges? Nagyurunk döntött így!” Beyazit: „Rossz dolgokat mondtál rólam! Azt mondtad, hogy neki nem kéne jönni, miközben én is ott voltam! Miért vinne a Szultán pont téged a hadjáratba?” Selim: „Vigyázz a szavaidra, Beyazit!” Beyazit: „Hazudnék? Gyáva vagy! Még egy kardot sem tudsz megfogni!” Selim: „Most azonnal kérj bocsánatot!” Beyazit: „Nem!” Selim: „Azt mondtam, kérj bocsánatot, különben…” Beyazit: „Különben mi lesz? Mit fogsz tenni? Elmész, és úgy harcolsz megint, mint egy nő?”
Sokullu levelet hoz a kezében, melyet átad Ferhat Agának. A levelet Selim írta: „Méltóságos Nagyuram, hét világ Szultánja! Nyugtalanító híreket kaptam Kütahya tartományból. Sajnálatos módon, Beyazit testvérem árulásra készül ellened. Híreim szerint, megtagadta parancsodat, és nem hajlandó Amasyába költözni, Kütahyában óhajt maradni. Elkezdett sereget toborozni. Két célja van: az egyik, hogy ellenem indít hadjáratot, hogy elvegye életem, a másik rosszabb, hogy a főváros felé vegye az irányt, és letaszítson téged a trónról. Ezért beláthatod, hogy az időzítés nem megfelelő, hogy Manisából átköltözzek Konyába, hisz az út során még rám támadhat, és akkor meg kell küzdenem vele. Attól tartok, egyikünk kárát látná ennek. Várom méltóságos parancsodat, hogy ebben a helyzetben, mit tegyek. Alattvalód, Selim Herceg.”Süleyman Ferhathoz: „Hagyj magamra.” Elkezd imádkozni: „Óh, Allah! Hatalmas vagy! Kérlek, ne tégy megint próbára a gyerekeimmel!”
Lala Mustafa Selimhez. „Elfogadhatatlan, amit Beyazit Herceg tett! Ha kitart a hibái mellett, nem menekülhet a Szultán haragjától.” Selim: „A levelem vajon elért a Szultánhoz?” Lala: „Sokullu mindent megtett, amit kellett. Ez a levél jelenti az égő nyilat, mely Beyazitot elégeti.” Selim: „Én nem bízom apám döntésében, hogy nekem fog kedvezni, de míg meg nem kapom támogatását, nem ülhetünk ölbe tett kézzel.” Lala: „Mire gondolsz, Hercegem?” Selim: „Nekünk is toborozást kell tartanunk. A háború a küszöbön áll. Beyazit bármelyik percben megtámadhat bennünket és erőre van szükségünk, hogy szembe nézzünk vele.”
Miközben Beyazit a katonák kiképzését nézi, Atmaca: „A Szultán hamarosan tudomást szerez, hogy itt toborzás folyik.” Beyazit: „Pontosan ezért kell sietnünk. Mielőtt az apám beleavatkozik az ügybe, már fel kell készítenem a seregem, hogy azonnal le tudjam győzni Selimet. Így mindenki megértheti, hogy nem az apámmal harcolok, hanem Selimmel.” Atmaca: „Ez az út veszélyes, Hercegem. És ha erre rálépünk, már nincs vissza út.” Beyazit: „Először az anyám állt közénk, hogy megállítson, aztán az én vak könyörületem. De ez a kettő már nem létezik. Selim Herceg megfizet azért, amit elkövetett.” Atmaca: „Ezek a katonák nem elegendőek, Hercegem. Új szövetségeseket kell találnod.” Beyazit: „Több támogatás is kell. Üzenj Anadolu Bégjének, Cenab Ahmet Pasának, Karaman Bégjének, Soluk Ferhat Pasának, és Adana Bégjének, Piri Pasának. Mindannyian nagyon kedvelték szeretett Mustafa bátyámat. Azt hiszem, ők mind az én oldalamon állnak.” Atmaca: „Hasznosabb lenne személyesen beszélned velük, Hercegem. Nem bízhatunk meg a levelekben.” Beyazit: „Igazad van. Ha nem szerzem meg támogatásukat, munkánk hiábavaló. Üzenj nekik, hogy jöjjenek ide.”
Süleyman pasái társaságában: „Beyazit Herceg éppen hazaárulást készül elkövetni, és erről nektek fogalmatok sincs?!” Rüstem: „Talán visszautasította, hogy elhagyja tartományát, de nem hinném, hogy ez lehetőséget adna neki, hogy sereget toborozzon és árulást kövessen el. Talán, Selim Hercegnek vannak téves információi.” Sokullu. „Ezek a vádak nagyon komolyak. Anélkül, hogy biztos lennék benne, Selim Herceg soha nem küldene ilyen híreket. Mindannyian tudjuk, Beyazit Herceg nem volt boldog a tartományát érintő döntéseddel. Úgy vélem, érzelmei irányítják.” Süleyman: „Most menjetek.”
Közben Manisában a kis Szultánák mindent felforgatnak édesanyjuk szobájában. Egyikük rátalál Hürrem gyűrűjére. Elkezdenek veszekedni, melyiküké legyen. Ekkor lép be a szobába Fahriye: „Hürrem Szultána gyűrűje! Hol találtátok?” Megpróbálja elhagyni a szobát, kezében a gyűrűvel, de Nurbanu rajtakapja: „Nem meg mondtam, hogy nem lépj be a szobámba?! Mit rejtegetsz a kezedben?” Fahriye: „Nem én vagyok, aki rejteget valamit!” Megmutatja a gyűrűt. „Tudtam, hogy te loptad el! Magyarázatot kell, adjál a Hercegnek!” Nurbanu megragadja: „Hogy merészeled?! Add vissza a gyűrűmet!” Fahriye: „Ez nem a tied! Hürrem Szultánáé volt! Lássuk, mit mond Selim Herceg, hogy elloptad elhunyt édesanyja gyűrűjét!” Nurbanu megpróbálja kivenni a kezéből, de ekkor érkezik Selim: „Mi folyik itt?” Nurbanu: „Fahriye ellopta azt a gyűrűt, amit Hürrem Szultána adott nekem.” Fahriye: „Nem, Hercegem! A Szultánánk gyűrűje már rég elveszett! Az imént találtam meg Nurbanu Szultána ékszerei között! Épp, mikor hozzád készültem vinni, megakadályozott benne!” Selim: „Hogy merészeled Hercegeim édesanyját lopással gyanúsítani?! Gazanfer! Vigyétek a börtönbe!” Nurbanu: „Nézd csak, miket nem hazudik össze!” Közben felhúzza a gyűrűt az ujjára. Selim: „Vedd ezt le! Az anyám még a bűneit sem adta neked! Felejtsd el ezt a gyűrűt! Szégyentelen! Miközben én az életemért aggódom, te meg ezzel töltöd idődet?! Nézz magadra! Imádkozz inkább a gyerekeidért! Különben drágán megfizetsz ezért!”
Semiz Ali Pasa Rüstemnek: „Ha igaz az, ami Selim Herceg levelében áll, akkor a vihar nagyon közel van mrá. Imádkozzunk, hogy a Szultán nem ad parancsot, hogy végezzék ki Beyazit Herceget.” Rüstem: „Allah bocsássa meg.” Ali Pasa: „Mit fogunk tenni?” Rüstem: „Sirat hídján állunk, ami keskenyebb, mint a hajszál, és élesebb, mint a kard. Mindegy, mit teszünk, nem lesz értelme… A Szultán előtt, sem nekem sem neked nincs hatalmunk.” Mirhimah érkezik. Ali Pasa: „Engedelmeddel, távozom.” Mirhimah: „Mi folyik itt? Azt üzented, hogy valami fontosat kell mondanod, ami Beyazittal kapcsolatos.” Rüstem. „Beyazit Herceg nem hagyta el Kütahyát. Ráadásul katonákat toboroz. Ez egyet jelent a lázadással. Mihrimah, te vagy az egyetlen, aki hatni tud a Szultánra! Csillapítsd a dühét!”
Fahriyét börtönbe viszik. Fahriye: „Hibát követtek el!” Aga: „Ne ellenkezz! Úgyis a Herceg szava számít!” Fahriye: „Miért vertek láncra?” Aga: „Gazanfer ötlete volt, mivel nem vagy megbízható.” Fahriye visszahívja az agát: „Ha elengedsz, megmondom, hol tartom az aranyamat. Egész életedben kényelmesen élhetsz belőle!”
Nurbanu: „Ti Selim Herceg Szultánái vagytok. Az a rendetlenség, amit csináltatok, nem méltó a Szultánákhoz. Melyikőtök kutatta át az ékszeres dobozomat?” Esmahan a másik kettőt hibáztatja: „Ti mondtátok, hogy nézzem át! Ne haragudj!” Nurbanu: „Ígérjétek meg, hogy soha többé nem fordul ilyen elő.” „Megígérjük.” Nurbanu: „Én gyönyörű Szultánáim! Ti Szultánának születtetek! Soha ne feledjétek ezt, és így is viselkedjetek! Eljön majd az az idő, mikor mindenki a ti parancsaitokat fogja lesni ebben a palotában. Egyetlen paranccsal a szokásokat átírhatják! Egy szempillantás alatt minden megváltozhat! A legbefolyásosabb oszmán férfiak fognak legyeskedni körülöttetek. Ti mindhárman nagyobb hatalommal fogtok bírni, mint én, mert ti születésetek óta Szultánák vagytok, és a Dinasztia vére csörgedez ereitekben. Eljön az a nap, mikor a ti apátok fogja ezt az országot irányítani. És akkor mindannyian elfoglaljátok helyeiteket mellette.”
Mihrimah: „Nem szeretlek így látni… a legnagyobb uralkodót ilyen állapotban. Sajnos, Selim bátyám is ilyen gyerekkora óta. Panaszkodik, és a legkisebb dolgokból is nagy ügyet csinál. És előszeretettel vonja ki magát a dolgokból. Biztos vagyok benne, hogy a Beyazitról írt dolgok helytelenek.” Süleyman: „Arról ír, hogy Beyazit sereget toboroz. Ha ez nem lenne igaz, hogy merészelne ilyet írni?” Mihrimah: „Te magad is tudod, hogy már nagyon régóta gyűlölik egymást. Az utolsó incidens óta nekem is nehezemre esik hinni bármelyiküknek is. Te tudod a legjobban, hogy nem lehet úgy határozott döntést hozni, hogy ne vizsgálnád ki az ügyet.” Süleyman: „Annak az eshetősége, hogy Beyazit ezt teszi, elég nagy.” Mihrimah: „Apa, kérlek, ne ülj fel Beyazitról alkotott ilyen súlyos rágalmaknak! Talán a múltban hibákat követett el, de sohasem volt hitszegő! Nem lehet! Hűséges hozzád!”
Kütahyában Defne Beyazithoz: „Hamarosan lecsap a vihar.” Beyazit: „Félsz?” Defne: „Amióta melletted vagyok, nem félek semmitől. És különben is, olyan életem van, melyet tőled kaptam. Minden egyes perc Allah ajándéka. Csak egy aggodalmam van, te és a fiaid.” Beyazit: „Ne aggódj. Azért is harcolok, hogy megvédjem a fiaimat. A jövőjük érdekében teszem.” Defne: „A Szultán mit fog mondani? És mit fog tenni? Igazából ezen gondolkodom egyfolytában.” Beyazit: „Én meg az utóbbi napokban egyre csak Mustafa bátyámra gondolok. Egyre jobban kezdem megérteni. Bármi áron, az ember meg akar bízni a saját apjában. Ez az én kívánságom is. Allah akaratával ő is megért engem.” Defne: „És mi lesz akkor, ha ellened fordul?” Beyazit: „Hazrat Ali azt mondja: Ne hajolj meg az igazságtalanság előtt, mert az igazaddal együtt a becsületedet is elveszted. Pontosan ezért, ha az életem veszélyben is van, nem fordulok vissza. Nincs helye tétovázásnak. A jogomat, az igazságomat keresem.”
Mihrimah: „Selim ismét megtette! Nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy bemártsa Beyazitot a Szultán szemében! Ez volt az utolsó! Mikor vakította el a trónért folyó ambíció? Mikor veszítette el emberségét?” Sümbül: „Szultánám, Selim Herceg természetesen megbocsáthatatlan dolgokat művel. De mi van akkor, ha igazat írt? Mi van akkor, ha Beyazit Herceg sereget toboroz, hogy háborút indítson a Szultán ellen?” Mihrimah: „Ne is mondj ilyet, Sümbül! El sem tudom ezt képzelni Beyazitról! A mai napig mindent megtett, hogy elnyerje apánk jóindulatát. De bármit is tett, csak visszafelé sült el. Minden egyes alkalommal csak nő közöttük a távolság. És ez az oka a makacsságának és dühének. Ha a bátyám ennyi tiszteletet adna a Szultánnak, elképzelhetetlen lenne számomra, hogy az apám ellen küzdjön. Remélem, senki sem mérgezte meg az apám agyát, és befolyásolja a rossz döntéshozatalban!” Sümbül: „Reméljük, Szultánám!” Mihrimah: „Máskülönben vihar fog tombolni.”
Mihrimah és Sümbül sétálnak… Sümbül: „Ha a Szultán úgy dönt, hogy nem áll ki Beyazit mellett, velem találja szembe magát! Akárcsak az anyánk! Én sem fogom hagyni!” Sümbül: „Nyugodj meg, Szultánám! Nem hinném, hogy Nagyurunk kemény döntést fog hozni.”
Süleyman: „Sokullu, gyere közelebb. Ezt a levelet átadod Selim Hercegnek. Győződj meg arról, hogy el is olvassa. Ali Pasa, te ezt a másikat pedig Beyazit Hercegnek adod át. El kell olvasniuk a levelet, és meg is kell érteniük. Tanácsadóként elég nehéz pontjára értetek munkátoknak. Allah legyen veletek.” A Szultán szobája elé érkezik Mihrimah, de Ferhat nem engedi: „Nagyurunk most nem tud fogadni.” Mihrimaht ez nem érdekli, bemegy. Süleyman a pasákhoz: „Most menjetek!” Majd beengedi lányát. Mihrimah: „Döntöttél a Hercegeidről. Az anyám rám bízta a testvéreimet. Engedelmeddel, szeretném hallani, hogy döntöttél velük kapcsolatban.” Süleyman: „Utolsó alkalommal adtam nekik tanácsot apaként. És mint uralkodó, utolsó alkalommal figyelmeztettem őket. Ez az utolsó alkalom, hogy ezt teszem… főleg Beyazit miatt. Azonnal Amasyába kell mennie. És Selimnek Konyába.” Mihrimah: „Én mindig tiszteltem a jogérzeted. Most lenne egy kívánságom, mint az ő nővérük és mint Szultána.”
Telik-múlik az idő… Selim: „Mi történt, hogy ilyen kora reggel jöttél?” Lala: „Sokullu érkezett a palotába.” Selim: „Mit csinálhat itt?” Lala: „Csak azt jelentheti, hogy a Szultán elhitte leveled. És egy átlagos küldönc helyett, befolyásos Vezírét küldte inkább.” Selim: „Azon aggódom, hogy Beyazittal kapcsolatban vajon hogy döntött?” Lala: „Ki fog derülni.”
Beyazit eközben Atmaca társaságában a három pasával találkozik. Atmaca bemutatja őket a Hercegnek. Atmaca: „Ismerem őket abból az időből, mikor még Mustafa Herceg szolgálatában álltam.” Cenab Pasa: „Üdvözöllek, Hercegem! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek.” Piri Pasa: „Hercegem, hosszú életet kívánok neked! Allah akaratával életünket adjuk érted!” Solak Ferhat Pasa: „Azonnal jöttünk, ahogy a hírt megkaptuk. Felháborítónak tartjuk, hogy el kell hagynod tartományod.” Beyazit: „Köszönöm Allahnak, és büszke vagyok, hogy ilyen bátor bégek támogatását élvezhetem. Elmondok mindent. A bátyám, elfelejtette, hogy testvérek vagyunk. A hátam mögött áskálódik. Összeállt Lala Mustafával és Sokulluval, még az életemre is rátört! Ő fog lépni, hacsak én nem támadom meg. Ennek fényében, azt akarom, álljatok mellettem, és adjatok erőt.” Cenab Pasa: „Selim Hercegnek nincs meg az a képessége, hogy egy egész birodalmat irányítson.” Solak Ferhat Pasa: „Az országért mindenre hajlandók vagyunk, Hercegem.” Piri Pasa: „Lenne egy kérdésem… ki ellen harcolsz? Selim Herceg vagy a Szultán ellen?” Beyazit: „Nekem csak Selim Herceggel van dolgom. Pasák! Selim Herceggel fogok harcolni. És Allah engedelmével én fogok győzni! És mint egyetlen trónörökös, várni fogom Allah akaratát.” Piri Pasa: „Szóval, nem áll szándékodban Süleyman Szultánt letaszítani a trónról?” Beyazit: „Esküszöm, hogy egyetlen nyilat sem fognak kilőni táboromból a Szultán irányába. Tudjátok, hogy Rüstem Pasa és Semiz Ali Pasa hűségesek hozzám. Ha úgy, mint ők, ti is az én oldalamra álltok, el tudjuk intézni ezt az ügyet anélkül, hogy szemtől szembe kerüljünk a Szultánnal.” Cenab: „Irántad érzett hűségünk szikla szilárd. De ha megengeded, mielőtt elsietnénk a dolgot, szeretnénk mi magunk között ezt megbeszélni. Aztán, majd informálunk.” Beyazit: „Ez csak természetes! De ne feledjétek, hogy aki velem van a nehéz időben, az velem tart a jövőben is!”
Lala: „Remélem, nem rossz hírt hoztál.” Sokullu: „Nem. Minden jól halad.” Lala: „Még. Amíg a Herceg nincs egyedül a trónhoz vezető úton. Aztán egyikőnk sem érezheti magát biztonságban.” Sokullu. „Eljön az az idő is, mikor Hercegünknek nem lesz több kihívója, és akkor átveheti a trónt… Te és én, Lala, akik oly közel állnak a Herceghez, mindig a háttérben voltunk. Mindig felkészítettük magunkat a magasabb pozícióra. Biztos lehetsz benne, megkapjuk méltó fizetségünket.”
Beyazit: „Már régóta ismered őket. Mit gondolsz, mellém állnak, és harcolni fognak velem?” Atmaca. „Bocsáss meg, de mindhármat a Szultán nevezte ki. Bárcsak a hűség a szívből eredne! De ez nem így van. Az erőd a legfontosabb. Habár, hatalmad van, mégis az erő az, ami meghatározza, hogy hány hűséges ember van körülötted.” Beyazit: „Kételkedsz az erőmben?” Atmaca: „Nem, soha. De ne feledd. Egy herceg ereje a mögötte álló pasákból és a seregéből ered.” Beyazit:”Nem az egész hadsereg áll mögöttem, de nem is állnak velem szemben. És ha már pasákról beszélünk, a Nagy Vezír és Semiz Ali Pasa is a mi oldalunkon áll.” Atmaca: „Én nem bízom bennük. Sem Semizben, sem Rüstemben… Ne feledd, mindkettő kezéhez Hercegünk vére tapad.” Beyazit: „És ha az utolsó percig kiállnak mellettem, és bebizonyítják, hogy tévedsz?” Atmaca: „Ebben az esetben a győzelem a tiéd.” Husain Cavus ekkor érkezik: „Emberek érkeztek a fővárosból.”
Sokullu belép Selim szobájába: „Gyere közelebb. Miután személyesen te kézbesíted nekem ezt a levelet, azt jelenti, fontos dolog áll benne.” Kibontja a levelet, és elkezdi olvasni.Semiz is oda adja Beyazitnak a levelet: „Ez az utolsó figyelmeztetés, hogy a Szultán azt parancsolja neked, hogy menj Amasyába. Különben árulásnak fogja fel, és megteszi a szükséges lépéseket.” Beyazit: „Csak azt jelenti be, amit már eddig is tudtunk.” Semiz: „Hálásnak kéne lenned, Hercegem. A Szultán igazságos és könyörületes volt. De nem csak neked küldött parancsot, hanem Selim Hercegnek is.” Atmaca: „Sokullu tanácsát ismerjük… De én hallani akarom a tiédet.” Semiz: „Az ilyen időkben, nagyon fontos, hogy nyugodtak maradjunk, és ne cselekedjünk elhamarkodottan. Éppen ezért, azt tanácsolom, teljesítsd a parancsot.” Beyazit: „Rüstem Pasa is ezen a véleményen van?” Semiiz bólint: „A Szultán parancsának ellent állni épp elég, hogy háborút indítson ellened. Igazi háborúról beszélek, amire nem vagyunk felkészülve, Hercegem. Trónüresedést okozna. Gondolj csak méltóságos elődödre, Mehmet Szultánra.” Beyazit: „Le tudom győzni Selimet, mielőtt még a Szultán serege ideér.” Semiz: „Lehetetlen, mert Selim Herceg nem áll ki veled. Amint megkapja a hírt, visszahúzódik, és a Szultán szárnyai alatt keres menedéket.” Atmaca: „A legmesszebbre Bursába tudna elmenekülni, de ott Turgut Reis avatkozna közbe a Mediterrán tenger felől. Két tűz közé kerülne.” Semiz: „Előbb vagy utóbb a Szultán utolérné. És akkor mit tennétek?” Beyazit: „Akkor kinyilvánítanám hűségemet és követném utasításait. Elmennék Amasyába, persze csak akkor, ha én maradnék az egyetlen trónörökös.” Semiz. „Úgy tűnik, mindenre gondoltál. Remélem, Mihrimah Szultána meg tud győzni.” Beyazit: „Mi köze van ehhez Mihrimah Szultánának?” Mihrimah belép a helyiségbe.
Sokullu: „Helyesen cselekedtél. Nem hagyhattad ki, hogy Beyazit Herceg nem hagyta el tartományát.” Selim: „Nagyurunk megkért, hogy azonnal induljak. Ráadásul azt mondta, hogy ne vádoljam Beyazitot alaptalanul. Ezek a szavak nem alaptalanok! Beyazit sereget toboroz. Azon nyomban le fog csapni rám, amint elhagyom ezt a palotát.” Sokullu: „Nagyurunk mindig téged támogatott… Ha Beyazit Herceg ellened akar háborúzni, a Szultánnal kell szembe néznie.” Selim: „És ha nem ér időben oda?” Sokullu: „Ne aggódj… Beyazit Herceg napról napra veszti el pozícióját. A jövő és az állam magas tisztségei már a tied.” Selim: „Mi van Rüstem Pasával?” Sokullu: „Úgy döntött, hogy senki oldalára sem áll, inkább kívülről figyeli az eseményeket.” Selim: „Ezt így nem lehet! Mondd el neki, hogy velem van, vagy ellenem.”
Mihrimah: „Hogy ellenkezhetsz a Szultán parancsával? Miért nem indultál még el Amasyába?” Beyazit: „Te is tudod, hogy ez így nem igazságos, Mihrimah. Nem fogok abba az elátkozott tartományba költözni, hogy Selim játéka szerint, száműzzenek. Mustafa egyenesen Amasyából sétált a halálba. Én nem akarok ugyanabba a hibába esni.” Mihrimah: „Tisztában vagyok azzal, mi Amasya jelentősége. Teljesen mindegy. Azzal, hogy itt maradsz, megtagadod a Szultán parancsát. Épp, ahogy Selim akarta!” Beyazit: „Selim azt akarja, hogy a Szultán vegye el életemet, mert ő maga erre sosem lenne képes!” Mihrimah: „Selim azt mondta a Szultánnak, hogy sereget toborzol. Azt akarom, hogy tudd, én épp az ellenkezőjéről próbáltam meggyőzni. Beyazit… nem… ugye nem toborzol sereget?” Beyazit: „Mit vártál, Mihrimah? Ültem volna karba tett kézzel, és vártam volna a halálomra?” Mihrimah: „Nem hiszem el! Hogy tehetted? Megígérted anyánknak!” Beyazit: „A nővéremnek tett ígéretem betartottam, de ők nem hagytak más választást! Számomra már csak győzelem vagy halál létezik.”
Rüstem: „Ne aggódj, Nagyuram. Mihrimah Szultána lenyugtatja Beyazit Herceget. Remélhetőleg jó hírrel tér vissza.” Süleyman: „Én is ebben reménykedek. Ez az utolsó lehetőség, amit Beyazitnak adok.” Rüstem: „Csak a nagy szívednek köszönheti. Egyáltalán nem hiszek abban, hogy Beyazit Herceg szándéka az lenne, hogy trónfosztást kövessen el. Egyedül Selim Herceggel van baja. Remélhetőleg, egy nap a kettejük közötti ellenségeskedés megszűnik.”
Defne és Mihrimah beszélgetnek: „Kérlek, könyörgöm, ne hagyd magára a Herceget! Szeretetedet és irántad érzett hűségét más nem töltheti be. Mostantól behelyezett téged édesanyja, Hürrem Szultána helyére. És mindez Nurbanu ördögi műve! Ő a gonosz, aki Selim Herceg gondolataival játszik!” Mihrimah: „És akkor rólad mit mondjak? Nézd csak meg, mi minden történt! A háború már a kapuknál van. Erről nem üzentél nekem.” Defne: „Féltem. Nem mindig világos, mi történik a fővárosba tartó levelekkel. És ha ellenségeink kezébe kerül? Nem tehetem ki ekkora veszélynek a Hercegem életét.” Sümbül: „Igen, de amitől tartottunk, bekövetkezett. A tűz minket is el fog nyelni! Ebben biztos vagyok!” Mihrimah: „Mi minden bizonnyal kikerülünk ebből a tűzből. Te és én, Defne. Mindent meg fogunk tenni, hogy meggyőzzük a Herceget. Be kell, fejezze serege toborzását, és el kell mennie Amasyába.” Defne: „Szerinted ennyi elég, hogy megállítsa Süleyman Szultánt? Szerinted, ez majd eltünteti a fekete felhőket Hercegünk feje fölül?” Mihrimah: „Ezt nem tudom… De egyértelmű, hogy most ez megállítja. Nem igaz, Sümbül?” Sümbül: „Igen, és talán a Hercegünknek is jobb lesz, ha Amasyába megy. Nem akarjuk, hogy megégesse magát. Jobb lesz, ha minél távolabb kerül a tűztől.” Defne: „Természetesen mindent megteszek, amit csak tudok. De tudjátok, hogy én az egyik oldalon állok ebben a háborúban. Bármit is parancsol Hercegünk, mögötte fogok állni, még akkor is, ha életemet kell feláldoznom érte.” Mihrimah: „Jó. Légy mindig ilyen okos, mint most. Ha a háború elkezdődik, nem állíthatjuk meg… Egyetlen dolgot kell tennünk, megakadályozni a háborút… Értetek engem?”

2.rész

Selim a szobájában gondolkodik, mikor Nurbanu lép be hozzá: „Tudom, hogy most mérges vagy rám Fahriye miatt.” Selim: „Nem Fahriyéről van szó. És ezt te is nagyon jól tudod.” Nurbanu: „Mindegy. Ma inkább ne beszéljünk bűnökről és ne mérgelődjünk. Éppen ellenkezőleg! Fogjunk össze ellenségeink ellen. Kérlek, ne távolodj el tőlem! Ki gondol rád többet, mint én? Ki az, aki nálam közelebb áll hozzád? Mihrimah Szultána Kütahyába utazott, hogy tanácsot adjon Beyazitnak.” Selim: „Mihrimah az anyám útját járja… Minden erejét beveti, hogy Beyazitot lássa a Szultánság élén.” Nurbanu: „Mindegy, mennyire haragudott rád az anyád, a maga módján, mindig támogatott téged, a te oldaladon állt. De Mihrimah Szultána nem ilyen. Nyíltan kifejezte ellenszenvét velünk szemben. De Rüstem Pasa velünk van. De ha mégsem, felfedjük viszonyát Signora Mendezzel.” Selim: „Te azt hiszed, szívesen várakozom? Ha eltávolíttatom a Nagy Vezíri posztról, Semiz Ali Pasa veszi át a helyét! És ő is Beyazit oldalán áll!” Nurbanu: „Ha Semiz Ali Pasa okos, átáll a mi oldalunkra.” Selim: „Én ezt nem hiszem. Ráadásul a janicsárok sem foglalnak állást Rüstem Pasa miatt. Nem tudom, mit tennének, ha ő elmenne.” Nurbanu: „Mihrimah biztos meg tudja győzni Beyazitot, hogy menjen Amasyába. És mindez távol a fővárostól történik és tőlünk!” Selim: „Még akkor is, ha meggyőzi Beyazitot, mérge nem fog csillapodni. Beyazit kardjától már egyszer kicsordult a vérem. Biztos megbánta, hogy akkor nem vágta el a torkom. Az életemet akarja… Senki más nem állíthatja meg, csak a Szultán.”
Atmaca és Husain beszélgetnek: „Mi újság? A bégek felveszik a harcot Hercegünk mellett?” A következő jelenetben Atmaca számol be Beyazitnak: „A pasák nagyon félnek. Hűségük a tiéd, azonban a Szultán haragjától még jobban tartanak.” Beyazit: „Térj a tárgyra, Atmaca! Velem vannak, vagy nem?” Atmaca: „Még több időre van szükségük, hogy átgondolják.” Beyazit: „Nem várok többet rájuk. Saját erőből folytatjuk a sorozást.” Husain: „Amíg nem döntenek, folytatjuk a katonák toborzását.”
Mihrimah: „Fogalmam sincs, hogyan csillapíthatnám Beyazit mérgét. Teljesen felkészült a háborúra.” Sümbül: „Mit fogsz tenni, ha kitör a háború? Egyszer eljön a felelősségre vonás ideje is. És akkor félelmünk valósággá válik.” Mihrimah: „Ha itt lenne az anyám, te tudod, mit tenne, ugye?” Sümbül: „Nagyurunk nyilai elé állna és feláldozná magát a fiaiért.” Mihrimah: „Én is ezt fogom tenni… Bárki is akarja elvenni Beyazit életét, előbb az enyémet lesz kénytelen.” Sümbül: „Imádkozzunk, hogy ez a nap soha nem jön el, Szultánám, soha!”
Fahriyének ételt visznek a cellájába. Fahriye. „Emlékszel, hogy mit mondtam az aranyamról? Meg mondom, hol találod! Mikor viszel ki innen?” Aga: „Csak koporsóban juthatsz ki a börtönből.” Fahriye: „Megállapodtunk! Aranyért cserébe kijutok innen!” Aga: „Nem tudok semmiféle aranyról.” Ekkor Fahriye hirtelen hátulról megragadja, és a láncával megfolytja. Elveszi tőrét és végül az agánál lévő kulccsal leveszi magáról a láncot. Az őrnek közben gyanús lesz, hogy az aga még mindig nem jött ki. Ahogy belép a cellába, Fahriye leszúrja.
Nurbanu Gazanferhez: „Ne hagyd a Herceget és Sokullut egyedül. Részletesen tudni akarom miről beszélgettek.” Nurbanu ezek után a szobájába megy Canfeda társaságában. Nurbanu: „Halála után, Hürrem Szultána miatt veszekedtünk Selimmel.” Canfeda: „Állandóan történik valami! De legalább, most megszabadultunk Fahriyétől!” Nurbanu: „Nagyon fáradt vagyok. Készítsétek elő a fürdőmet.” Canfeda távozik. Nurbanu a tükör előtt kezd vetkőzni, majd hirtelen meglátja Fahriyét a tükörben. Fahriye: „Tettem egy ígéretet Hürrem Szultánának. Hogy megöllek. Végre eljött ez az idő is!” Nurbanu: „Ha én meghalok, te is meghalsz!” Fahriye. „Én mindenféleképpen meghalok, de egyetlen kívánságom, hogy magammal vigyelek!” Nurbanu megüti, de Fahriye elkezdi fojtogatni. Fahriye: „Most végre megszabadulok tőled!” Nurbanu nagy nehezen eléri a tőrt, majd többször is beleszúrja a kalfába, aki nagy nehezen meghal. Selim pont ekkor lép be a szobába. Nurbanu a nyakába ugrik.
Mihrimah: „Tudd, hogy addig nem hagyom el palotádat, míg meg nem gondolod magad!” Beyazit: „Az, hogy itt vagy a palotában, boldogsággal tölt el. Bárcsak mindig itt lehetnél!” Mihrimah: „A múlt olyan, mint egy könyv. A jövődet is meg lehet tudni belőle. De ezt csak azok tudják elolvasni, akik tudják, hogyan tegyék azt. Megtanultuk már korábbi fájdalmas esetekből, hogy a Szultán, ha trónfosztásról van szó nem veszi figyelembe még a gyermekeit sem.” Beyazit: „Képtelenség elfelejteni, mi történt szegény Mustafa bátyámmal.” Mihrimah: „Nagyurunk mély gyászba esett miután anyánk elment. Csak Allah tudhatja, miféle gondolatok cikáznak a fejében! Ígérd meg, hogy elmész Amasyába, hogy megmenekülj a haragjától!” Beyazit: „Elmegyek, Mihrimah, ne aggódj.” Mihrimah: „Tényleg elmész?” Beyazit: „Ha ez az, amit a Szultán akar, akkor elmegyek Amasyába…” Mihrimah: „Most mi jutott eszedbe, Beyazit? Mire készülsz?” Beyazit: „Nem fogom előled titkolni, Mihrimah, hiszen te maradtál egyedül a családban, akiben megbízom. Időre van szükségem.” Mihrimah: „Mire?” Beyazit: „Folytatom a katonák toborzását. Ezen felül várok még választ néhány bégtől is. Aztán elmenetelek Selimhez és lezárjuk ezt a témát.” Mihrimah: „Nincs más út?” Beyazit: „A kardot már egyszer kihúzták tokjából, Mihrimah. És a Szultán és Selim nem felejt. Az első adandó alkalommal fejemet fogják venni. Én Mihrimahhom! Én gyönyörű nővérkém! Senki másom nincs, csak te! Ha nem vagy velem, ha nem támogatsz engem, akkor azt most mondd meg.” Mihrimah: „Készítsd fel sereged, gyűjtsd erődet, és tedd meg, amit kell. Esküszöm neked, minden erőmmel támogatlak téged.”

3.rész

Rüstem a szobájában van, mikor Zal érkezik: „Signora Mendez hajója épp most érkezett meg a kikötőbe.”
Mihrimah Kütahyából utazik hazafelé: „Annyira aggódom! Nagyon úgy néz ki, hogy Beyazit nem fog visszalépni. Félek, hogy háború közeleg.” Sümbül: „Mit fogsz mondani Nagyurunknak? Ha megtudja mi történt, senkit sem hagy békén, még téged sem, Szultánám.” Mihrimah: „Megmondom, hogy Beyazit elmegy Amasyába. Figyelmeztetlek, Sümbül! Semmilyen körülmények között nem szabad Nagyurunknak megtudnia, hogy Beyazit folytatja a toborzást!” Sümbül: „Ne aggódj, lakat lesz a számon. De megbízhatunk Semiz Ali Pasában?” Mihrimah: „Ő egy remek államférfi. Természetesen, neki is választania kell, hova áll. Az a kérdés, mit választ? Rüstem megbízik Ali Pasában. Nem hinném, hogy ellenünk szegülne. De igazad van. Mindenre fel kell készülnünk.”
Gracia a folyosón sétálva az új szolgájának: „Korábbi szolgálóm a jobb kezem volt, akit egy sajnálatos balesetben elvesztettem. Azt akarom, hogy te vedd át feladatait.” Szolgáló: „Nagyon remélem, hogy én is olyan jól el tudom majd végezni a feladatokat, mint ő.” Gracia belép szobájába, és meglepődve látja, hogy Rüstem már várja: „Signora Mendez! Üdvözöllek a villádban! Csakhogy visszaértél!” Gracia: „Bocsáss meg, de olyan gyorsan történt, hogy üzleti ügy miatt el kellett mennem, hogy még üzenni sem tudtam neked!” Rüstem mutatja, hogy üljön le mellé. Rüstem: „Amikor arról meséltél, hogy a Pápa asztalánál ültél, és hogy Ferdinánd Király barátságát tudhatod magadénak, azt hittem, intelligens nő vagy. De úgy viselkedtél, mint egy kis fruska. Felfedted az oszmán Nagy Vezírrel kialakított titkos viszonyodat.” Gracia: „Higgy nekem, Pasám! Én nem tudtam! Az unokaöcsém… Mikor Selim Herceggel volt, véletlenül kicsúszott a száján!” Rüstem: „Kit akarsz bolonddá tenni? Mindenről tudok! Amikor azt az asszonyt, ki szolgálatodban állt megölték, elvesztetted a fejed! Szándékosan dobtál Selim Herceg markába! És most miattad, elveszíthetem pozíciómat, jó hírnevemet, még az életemet is!” Gracia: „Bocsáss meg, Pasám! Nem tehettem semmit! Selim Herceg megfenyegetett! Különbenis, mindig szerettelek! És mindig is szeretni foglak! Kérlek, felejts el mindent! Kérlek!” Rüstem: „Nagy hibát követtél el, Signora! Nagyon veszélyes, hogy ilyen közel kerültél a tűzhöz! Mostantól, még egy hibás lépés, és neked véged! Még a hulládat sem találják meg!”
Semiz Ali megállította a kocsit. Mihrimah: „Mi történt?” Semiz: „Az eső miatt lassan kell továbbmennünk. De már nincs sok Üsküdarig.” Mihrimah: „Most nyisd ki a füled és jól figyelj! Beyazit Herceg nagyon fontos volt az anyámnak és nekem is. Mikor visszatérünk, azt mondjuk a Szultánnak, hogy elmegy Amasyába. És ennyi.” Semiz: „És hogy magyarázzuk meg, hogy sereget verbuvál? Mert ez lesz az első, amit kérdezni fog.” Mihrimah: „Láttad a saját szemeddel, Ali Pasa? Mert én nem. Miért kéne ok nélkül vádolnunk?” Semiz: „Nem, persze, sosem merném! Nem is láttam semmit és nem is hallottam semmit!” Mihrimah: „Nagyszerű. Ugyanazon az oldalon állunk, Ali Pasa. Beyazit oldalán. Teljes mértékben megbízom benned. Remélem, nem okozol nekem csalódást.”
Sokullu belép a Szultán szobájába: „Nagyuram, Selim Herceg üdvözletét küldi. Valamint, ajándékul küldött néhány igen kiváló paripát is.” Süleyman: „Mikor megy Konyába? Mondd.” Sokullu: „Minél hamarabb. Nem áll szándékában parancsod ellen szegülni. Az egyetlen okot, hogy Manisában maradt, már elmondta neked. Nem akar Beyazit Herceggel szembe kerülni. Remélhetőleg, Kütahyából is jó hírek érkeznek, és az ügyet békés úton lezárhatjuk.”
Mihrimah megérkezik. Rüstem: „Látva mosolyodat, azt jelenti, jó munkát végeztünk Kütahyában.” Mihrimah: „Már türelmetlenül várom, hogy elmondjam a jó hírt Nagyurunknak.” Mihrimah mielőtt apjához térne be, üdvözli gyermekeit. A szoba előtt Semiznek: „Remélem, nem felejtetted el, mit mondtam neked. Biztos vagyok benne, nem hiába bízom meg benned. Még gondolni sem akarok az ellenkezőjére.”Mihrimah belép az apja szobájába. Süleyman: „Beszélj, Mihrimah. Hallgatlak.” Mihrimah: „Minden úgy lesz, ahogy parancsoltad. Miután jó utat kívánt nekem, a bátyám megígérte, hogy átköltözik Amasyába.” Süleyman: „Akkor miért időzött ennyit Kütahyában?” Mihrimah: „Arról beszélt, hogy egy komplexumot építtet az emberek számára, amit még nem fejeztek be. Nem akarta úgy otthagyni a helyet, hogy ez még nincs kész, így nehéz helyzetbe hozni az embereket.” Süleyman: „Ali Pasa! Igaz az, hogy Beyazit Herceg katonákat toboroz? Láttál valamit, ami bizonyítaná ezt?” Semiz: „Kivizsgáltam az ügyet… több embert is kikérdeztem, de semmi jelét nem láttam, hogy Beyazit Herceg sereget épít.” Süleyman: „Elmehetsz.” Mihrimahhoz fordul, int neki, foglaljon helyet. Süleyman. „Mihrimah, ha törődsz a bátyáddal, mondd el az igazat. Mondd meg, hogy a helyzet ne legyen még rosszabb.” Mihrimah: „Természetesen nem titkolok el előled semmit. Beyazit tényleg nem akart elmenni. Nem értette, miért kell elhagynia tartományát, és főleg nem, hogy pont Amasyába! De beszéltem vele, és meggyőztem. Esküszöm! Menni fog!” Süleyman: „Remélhetőleg, tanult a leckéből, és végre abbahagyják az ellenségeskedést fivérével.” Mihrimah: „Nagyuram, te minden rossznak okozóját Beyazitban látod. De ez nem így van. Selim, tudván testvére természetét, provokálja, majd hozzád fordul panaszkodni. Neki is sok hibája van. Te is tudod, hogy az alkoholnak, mi palotájába érkezik, nincs határa. Annak ellenére, hogy megbánta és ígéretet tett neked.” Süleyman: „Selim hibáit is nagyon jól ismerem. Mindent megteszek, hogy elhagyja rossz szokásait. De Selim gyengesége csak saját magának okozhat kárt. Míg Beyazit gyengesége önmagát is, a testvérét is és engem is veszélybe sodor. Ez a gond.”
Selim: „Hogy van Nurbanu Szultána?” Gazanfer: „Jól. Próbálja összeszedni magát.” Lala érkezik: „Jó hírek, Hercegem! Beyazit Herceg elindult Amasyába!” Selim: „Allahnak hála! Lala, ez azt jelenti, hogy feladta, hogy katonákat toborozzon?” Lala: „Ezt nem hiszem. Nagyon jól ismerem Beyazit Herceg mérgét.” Selim: „Megpróbál félrevezetni.” Lala: „Lehetséges, Hercegem. Ugyanakkor, az, hogy Amasyába megy, kedvez nekünk… Nem vághatja félbe utunkat… Most már semmi sem akadályoz minket, hogy Konyába menjünk.”
Rüstem belép abba a szobába, ahol Mihrimah van. A kalfához: „Menj, törődj a gyerekekkel.” Így kettesben maradnak. Rüstem: „Mi folyik itt, Mihrimah? Hogy lehet az, hogy Beyazit Herceg egyszer csak beleegyezett, hogy Amasyába menjen?” Mihrimah: „Megértette, hogy bolondság volt a Szultána parancsával ellenkezni.” Rüstem: „Meggondolta magát?” Mihrimah: „Nem. Folytatja serege toborzását. Egyetlen okból teszi, hogy időt nyerjen. Nagyon közel már a háború.” Rüstem: „Mi lesz, ha a Szultán értesül erről? Nyíltan hazudtál.” Mihrimah: „Mikor Beyazit győzedelmeskedik, ennek már amúgy sem lesz jelentősége. Teljes mértékben megbízom a bátyámban. Ráadásul Anadolu és Karaman bégjeivel is találkozott. Az ő segítségükkel, legyőzi Selimet.” Rüstem: „Ebben az esetben, mindanyiunk élete veszélyben van. Tudnunk kell, hová álljunk.” Mihrimah: „Mit beszélsz, Rüstem? Már nyilvánvaló, hol állunk! Beyazit oldalán állunk ebben a háborúban, és minden támogatást megadunk neki.” Rüstem: „Nagy hibát követtél el, Mihrimah. A kötelességünk az volt, hogy megakadályozzuk a háborút, és védelmezzük Beyazit Herceget, míg el nem éri a trónt.” Mihrimah: „Már évek óta a vezírség élén állsz… Nagyon jól tudod, ha egy kardot már kihúztak tőréből, nem lehet úgy visszahelyezni, hogy ne legyen véres. Nem fogják békén hagyni. Amint talál Selim alkalmat, meg fogja támadni. És a leg alattomosabb módon! Rüstem, megígérted anyánknak… felesküdtél a Koránra! Hogy életed árán is megvéded Beyazit bátyámat. Ezt ne verd ki a fejedből!”
Beyazit megérkezik Amasyába. Eszébe jut, mikor annak idején meglátogatta Mustafát…
Rüstem elmerült gondolataiba. Arra gondol, mikor a Koránra felesküdött. „Zal! Hívd ide nekem Rumeli Kazaskert! Ki kell kérnem véleményét egy ügyben.” Zal: „Az lesz a legjobb… Mi a baj?” Rüstem: „Személyes gondok, Mahmud Aga… az ígéretek, miket tettem... dolgok a múltból… emberek, akikben megbíztam… az igazság, amit megvédtem… és a jövő.”
Beyazit Atmacának: „Nincs több vesztegetni való időnk! Szólj Husainnak, hogy terjessze el, hogy ajtóm nyitva áll minden férfi előtt, aki az oldalamon akar harcolni. Aztán tudd meg, hogy a bégek most támogatnak-e? A sereget minél hamarabb fel kell készíteni.” Atmaca: „Ahogy kívánod… Hercegem, nem akarod elfogadni, de nyilvánvaló… mint a bátyád esetében, a te ellenfeled nem Selim Herceg, hanem Süleyman Szultána Han. Légy óvatos… Sose fordíts hátat. Mindig kételkedj magadban, amíg Nagyurunk az uralkodó, aki olyan apára emlékeztet, aki pusztító dolgokat művelt. Ne feledd ezt.” Beyazit: „Te most azt mondod nekem, hogy ne sétáljak be a halálba, úgy, ahogy Mustafa bátyám?” Atmaca: „Néha… habár képtelenség megváltoztatni a múltat… visszanézek, és azon csodálkozom, hol változott meg az életünk? Oh, én ártatlan és könyörületes Hercegem! Mindjárt az első nap lázadnia kellett volna, ahogy száműzték, mint ahogy te csinálod! Akkor minden másképp alakult volna. De a te sorsod nem úgy fog alakulni, ahogy az övé. Te győzedelmeskedni fogsz ebben a háborúban!” Beyazit: „Bármilyen is az ember természete, végzete ugyan az, Atmaca. Mióta eszemet tudom, mindig azt próbáltam tenni és mondani, mi helyes. Most pedig bátran készen állok elfogadni, mit hoz nekem a jövő. Allah legyen velünk!” Atmaca: „Úgy legyen.”
A következő jelenetben Rüstemet látjuk a kertben sétálni Kazaskerrel. Rüstem: „Szeretnék egy csöppet abból a nagy tudásodból, mit annyi év alatt halmoztál fel... Lenne egy nagyon fontos kérdésem.” Kazasker: „Kedvességed zavarba ejtő, Pasám. Miben tudnék én segíteni neked?” Rüstem: „Ha egy szolga felesküdött a szent Koránra, de nem tudja betartani esküjét, hogy fizeti meg bűnét? Létezik valamilyen bűnhődés számára?” Kazasker: „Először is a szolgának meg kell bánnia… Allah szereti azokat, akik megbánják bűneiket. Megbocsájt nekik.” Rüstem: „Elegendő, ha csak Allahnak bánjuk meg?” Kazasker: „Elegendő, viszont vagyona egy részét fel kell ajánlania jótékonyságra, segítenie kell a szegényeket és a nélkülözőkön, az árvákon és az özvegyeken, és még egyéb jó tetteket kell végrehajtania.”
Konyában Nurbanu: „Már hozzá is szoktam Konyához! És nincs is olyan messze a fővárostól! És ráadásul hegyek választanak el Beyazittól. Attól tartottam, hogy Beyazit Herceg ránk támad Manisában. De itt biztonságban vagyunk.” Selim: „Gondolod, hogy a távolság visszatartja a bátyámat?”
Beyazit táborához hosszú sorban állnak a csatlakozni kívánó férfiak. Husain: „A mai nap 300 katona csatlakozott hozzánk, Hercegem. Kiszámoljuk étel és ruházkodásukra fordítandó költségeket, majd folytatjuk a toborzást.” Atmaca lovon érkezik: „Beszéltem a pasákkal. Belementek. Most már a te parancsnokságod alatt 20.000 katonával csatlakoznak hozzánk.” Beyazit:. „Végre! Selim Herceg és serege nem lesznek képesek kiállni ellenünk. Allah engedélyével közeleg a győzelmünk!”
Rüstem: „Ezt a ládát küldd Mimar Sinannak. Azt akarom, hogy egy komplexumot építsen nevemben.” Zal: „Jó az időzítés. Később úgyis akartunk egy komplexumot építtetni, ami méltó nevedhez…” Rüstem: „Mondd meg Sinannak, hogy ne spóroljon a költségekkel. Az én épületemnek évszázadokig kell működnie. Ezt a másik ládát vidd Hürrem Szultána Alapítványához. Ott döntsék el, kik érdemlik meg, és osszák szét közöttük. Úgy rendelkezem, igazságosan osszák szét.” Zal: „Mi értelme van ennek?” Rüstem: „Nem csak arról szól, hogy vagyonunkat nem vihetjük magunkkal a következő világba. Tedd, amit mondtan.”
Süleyman a sötét szobában kuksol. Kopognak, Gülfem és Ferhat Aga érkezik: „Nagyuram, engedd meg, hogy kinyissuk az ablakokat! Jöjjön be egy kicsit a napfény!” Süleyman bólint. Gülfem: „Tudom, még mindig nagy a fájdalmad… de látom, más is bánt téged. Mi okozza benned ezt a mély aggodalmat?”Ahogy Gülfem kijön a szobából, összefut Sümbüllel: „Miért tűnsz ennyire kiábrándultnak? Nagyurunk jól van?” Gülfem: „Nagyurunk egyáltalán nincs jól. Még erőszakkal sem lehetne szóra bírni. A napfényt is alig bírja. Attól tartok, eltemeti magát a sötétségbe. Habár abban reménykedtem, hogy az a jó hír, amit Mihrimah hozott Kütahyából mosolyt csal az arcára és megnyugtatja, de mindhiába. A szíve még mindig jégcsap. Nyilvánvaló, hogy még mindig vannak dolgok, amik miatt tétovázik. Nem titkolsz semmit, ugye Sümbül?” Sümbül: „Nem, soha! Amit Mihrimah Szultána mondott, én is csak annyit tudok. Beyazit Herceg fejében meg sem fordul, hogy az apja ellen harcoljon! Nagyurunk talán aggódik, azok után, ami Hercegünkkel történt az elmúlt időszakban, de idővel ő is megérti, hogy félelmei megalapozatlanok.” Gülfem: „Remélhetőleg Hercegünk nem fog helytelenül cselekedni!” Sümbül: „Gülfem Hatun! Ismerjük Hercegünk természetét. Még egy apró szikra is fel tudja bőszíteni. De ha Hercegünk hibázik, mi mindanniyan úrrá leszünk rajta. Rendben?” Gülfem: „Igen. Én is gondolkodás nélkül, mindent megteszek Hercegünkért. Dinasztiánk már elvesztett egy bátor Herceget. Nem áll szándékomban még egyet elveszíteni!” Sümbül bólint.
Beyazit a fiaival beszél: „Belőletek merítem a legtöbb erőt! Ti vagytok a mindeneim!” Orhan: „Legnagyobb kívánságunk, hogy méltó gyermekeid legyünk hozzád.” Beyazit: „Nagyon remélem, hogy ti értitek, mit jelent a testvéri szeretet. Azt kívánom, a ti kapcsolatotok is olyan legyen, mint amilyen az enyém volt Cihangirral és Mustafával… Orhanom! Mostantól te vagy Corum tartomány bégje. Szép eredményeket várok el tőled.” A második gyermek: „És én mikor megyek?” Beyazit: „Rád is hamarosan sor kerül. Mint tudjátok, sereget toborzok. Egy hatalmas sereget. Amikor készen állunk, Selim Herceg ellen indítunk támadást. Remélhetőleg, ezúttal győzedelmeskedni fogunk.” Orhan: „Két ezer katonám van a tartományomban. Velük az oldaladon fogok harcolni.” Második: „Én is! Én is veletek megyek!” Beyazit: „Oroszlánaim! Remélhetőleg, közösen tudunk harcolni ellenségeink ellen. De nekem egyedül kell ezt a háborút megvívnom. Visszatértek tartományaitokba, testvéreitekkel maradtok, és gondoskodtok róluk.” Orhan: „Hercegem, testvéreim még túl kicsik, de rám bíztál egy tartományt. Nem akarok ölbe tett kézzel várni, míg az apám a jövőnkért harcol. Engedd meg, hogy én is menjek.” Beyazit: „Nem teszed ki magad veszélynek. Pontosan azt teszed, amit mondok. Megígéred?” Ohran: „Megígérem.”

4.rész

Sümbül: „Összesen 500.000 ezüst tallér. Esküszöm, ezzel a vagyonnal mindent meg tudtál volna venni Üsküdarban!” Mihrimah: „Nem fontos. A bátyámnak éreznie kell, hogy támogatom. Tudom, hogy szüksége van erre a pénzre. A legmegbízhatóbb ember vigye Amasyába. Biztosak kell legyünk, hogy valóban eljut Beyazithoz.” Sümbül: „Ahogy kívánod, Szultánám.” Mihrmah: „Remélem, nem sértem meg ezzel az anyám emlékét. Nem akarok részese lenni a testvéreim háborúskodásának.” Sümbül: „Sajnos, Selim Hercegnek nem maradt más választása, mint harcolni, Szultánám. És ebben a helyzetben, a mi Hürrem Szultánánk Beyazit Herceg oldalán állna.”
Sokullu Rüstemnél: „Pasám! Meglátogattam Gracia Mendezt… Tudomásom van róla, hogy te is jártál nála. Gracia Mendez és Yessif Nessih Selim Herceg védelme alatt állnak. Tisztában vagy ennek jelentőségével. Ha bármi történik a Signorával, vagy az unokaöccsével… nem fogsz tudni vele elszámolni.” Rüstem: „Nekem nincs problémám a Signorával, Sokullu. Hát neked? Mikor hagysz fel azzal, hogy olyan ügyekbe ütöd bele az orrod, amik nem tartoznak rád?” Sokullu: „Csak a te érdekedben mondtam…” Rüstem: „Mikor lett a te feladatod megmondani, mi jó nekem, ember? Hordd el magad!”
Atmaca: „Beszéltem a pasákkal. Azt mondták, hogy parancsod szerint megadott helyre jönnek seregeikkel. Ha összesítjük hadereiket a mienkkel, akkor úgy durván 50.000 katonát fogunk kitenni.” Beyazit: „Jó! Konyába masírozunk, és megrengetjük a földet is! Össze kell roppantanunk Selim seregét. Van hír Selimről?” Atmaca: „Azt hallottam, hogy óvintézkedésként sereget kezdett toborozni. De nem hinném, hogy olyan hatalmasat sikerül összehoznia, mint amilyen a miénk lesz.” Beyazit: „Remélhetőleg, a szelek ezúttal a mi kedvünk szerint fújnak.”
Míg Süleyman a kandallójában lobogó tüzet bámulja, azt halljuk, hogy Sokullut informálják, hogy Beyazit újonnan toborzott seregével támadást fog indítani Selim Herceg ellen.
Semiz: „Most már bizonyosan Sokullu fülébe jutott, hogy Beyazit Herceg folytatja toborzását. Tovább már nem titkolhatjuk el a Szultán előtt. Mit tegyünk? Hogyan magyarázzuk meg a Szultánnak?” Rüstem: „Mit tehetnénk? A két Herceg így is úgy is háborúzni fog egymással. Nem tudjuk megakadályozni. És hogy hivatalosan hogyan járunk el, arról a Szultán fog dönteni.” Kopognak, Sokullu az: „Már ti is hallottátok a híreket?”
Ferhat: „Nagyuram! Három pasád szeretne beszélni veled. Azt mondják, fontos.” Rüstem: „Híreket kaptunk Amasyából. Beyazit Herceg sereget toboroz. Azt hallottuk, három bég is csatlakozott hozzá. Beyazit Herceg tekintete Konya megtámadásán van.” Süleyman: „Miről beszélsz, Rüstem? Milyen katonák? Kik segítik Beyazitot?” Rüstem: „Anadolu bégje Cenabi Ahmed Pasa, Karaman bégje Solak Ferhat Pasa, és Adana bégje Piri Pasa. Mindhárman seregeikkel támogatják a Herceget.” Süleyman: „Te mire gondolsz, Ali Pasa?” Semiz: „Nagyuram, míg Kütahyában jártunk, Beyazit Herceg nem toborzott katonákat. Hogy utána mi történt Amasyában, azt nem tudom.” Süleyman: „Biztos vagy benne, hogy ez nem csak egy rágalmazás, Rüstem?” Rüstem: „Sajnos nem, Nagyuram.” Sokullu: „Mi a parancsod, Nagyuram?” Süleyman: „Sajnos, Beyazit Herceg elvesztette az utolsó lehetőséget, amit adtam neki. Ha háborút akar, megkapja. Elmehettek.”Süleyman: „Óh, Allah! Már megint próbára teszel a trónfosztással!”
Rüstem Semiz kíséretében megérkezik irodájába: „Azonnal írnunk kell azoknak a pasáknak, akik Beyazitot támogatják.” Semiz: „Pasám, ez a levél jelentené akkor Beyazit Herceg halálos ítéletét.” Rüstem: „Arra esküdtünk fel, hogy a Szultánhoz leszünk hűségesek, Ali Pasa. Beyazit Herceg azzal, hogy sereget toboroz, nem csak Selim Herceg ellen is cselekszik, hanem a Szultán ellen is. Többé nem lehetünk az ő oldalán. Senki sem. Egy Herceg, aki árulást hajt végre, egyértelmű, hogy végzi. Eddig tartott.”
Sümbül: „Szultánám, a pénz, melyet testvérednek küldtél, hamarosan célba ér.” Mihrimah: „Nagyon aggódom! Mindegy, mennyi kárt okozott Selim, nem akarom, hogy idáig fajuljanak a dolgok!” Sümbül: „Ezt senki sem akarja.” Rüstem érkezik, Sümbül távozik. Mihrimah: „Van hír Beyazitról?” Rüstem: „Nincs. Csak egy kis időt szerettem volna veled és gyermekeinkkel tölteni.”
Egy kígyót látunk kúszni Süleyman ágyán, míg ő alszik. A férfi felriad álmából, de az állatot nem látja sehol. Ordít az agáknak, hogy hozzanak fényt. Ferhat Aga is megérkezik: „Nincs itt semmi, Nagyuram.” Süleyman: „Siessetek! Fényt! Hamar!”
A következő jelenetben Süleyman hangját halljuk. Levelet írt Ebu Suudnak: „Ebu Suud Efendi, Hoca Celebi, akit én nagyon nagyra értékelek! Nyelvem nem akarja kimondani, kezem nem akarja leírni… de országom jövője érdekében muszáj… Alattvalóim jövője és a béke kedvéért, nagyon gyorsan döntésre kell, jussak. Urunk ismét próbára tesz egy másik Hercegem árulásával. Beyazit Herceg utasításaimat megszegte, azzal ellentétesen cselekedett. Sereget toboroz, hogy támadást indítson fivére, Selim Herceg ellen. Irántad érzett tiszteletem halhatatlan. Teljes mértékben megbízom tudásodban és igazságszolgáltatásodban. Most, Beyazit Herceg árulásával, ki kényszerítene, hogy az állam bajaival foglalkozzam? Az iszlám törvények szerint, mit csináljak?”
Beyazit készülődik: „Hagyj magunkra, Lokman Aga. Az anyám már rég előre látta ezt.” Defne: „Imái ma is veled vannak, Hercegem. Meg fognak védeni.” Beyazit: „Visszatérek, Defne. Megígérem. Túl későn találtam rád. Nem hagylak el ilyen gyorsan. Soha nem hagylak sem téged, sem a gyerekeimet magára.”
Ferhat: „Ebu Suud Efendi levele megérkezett, Nagyuram.” Süleyman átveszi a levelet, Ferhat kimegy. „Méltóságos Nagyuram. Sokáig gondolkodtam kérdéseden. Mindent számításba vettem, és mindent minden oldalról átvizsgáltam. A jog és a tudomány könyveit is fellapoztam, annak ellenére, hogy már előre tudtam a választ. De másikat kerestem. Azonban, nem találtam egyet sem. Beyazit Herceg megtagadta közvetlen parancsodat, sereget toborzott, és fivére ellen háborúzik. Mindezzel nyílt veszélybe sodorja a Dinasztia jövőjét, téged és magát az Oszmán államot. Beyazit Hercegből lázadó lett, aki letért a helyes útról, és az egész világ előtt kinyilvánította lázadási szándékát. Az a herceg, aki ilyen bűnt követ el, az állam törvényei alapján, kivégzése kötelező.”Süleyman elégeti a levelet.
Beyazit a seregéhez: „Oroszlánjaim! Harcosaim! Eljött az idő! Egyenesen Konyába megyünk! Anatolia, Karaman és Adana bégjei Konyában csatlakoznak hozzánk seregükkel. Csak egy út áll előttünk! Ezt a háborút a zsarnokok ellen fogjuk vívni, hogy elnyomjuk önkényüket! Oroszlánjaim! Allah legyen velünk!” Katonák: „Hosszú életet a Hercegnek!”
Süleyman a pasákhoz: „Készítsetek fel 5000 janicsárt és 3000 lovagot. Selimet fogják támogatni. Jött hír a pasákról?” Rüstem: „Mindegyiknek elküldtem parancsodat, hogy Selimet támogassák a háborúban. Remélem, engedelmeskedni fognak.” Süleyman: „Remélhetőleg, hiszen én nem fogok tétovázni, és lecsapatom mindhárom fejét.” Sokulluhoz: „Te állsz a seregem élére. Készülődj. Menj Konyába, és Selim seregét is te veszed át… Most pedig menjetek.”
Telnek-múlnak a hetek. Lala a szobájában van, mikor levél érkezik. Azonnal Selimhez megy: „Hercegem! Beyazit Herceg úton van felénk seregével.” Selim: „Tudtam! Tudtam, hogy lesz mersze ezt tenni! Lala! Azonnal készítsd fel a katonákat! Mennyi katonánk van?” Lala: „Nem elég. Biztos vagyok benne, hogy Beyazit Herceg rengeteg katonát toborzott. Máskülönben, nem jönne ide. Nem tudunk ekkora erő ellen harcolni!” Nurbanu: „Nagyurunk tud erről, nem igaz? Akkor segíteni fog.” Lala: „Ez az egyetlen reményünk. Talán már ő is értesült erről. Reméljük, időben megérkezik a segítség.” Selim: „Hívd Hercegemet, Muradot! Azonnal jöjjön ide tartományából! Velem kell tartania seregével!” Nurbanu: „Kérlek, ne dobd Muradot tűzbe!” Selim: „Te azt hiszed, ha történik velem valami, ő biztonságban marad? Nagyon jól tudod, ti mindannyian az én életemhez vagytok kötve!”
Sümbül rohan Mihrimahhoz: „Szultánám! Elkezdődött! Elkezdődött a háború!”
Selim és Nurbanu azt a harci öltözetet nézi, melyet még Hürrem ajándékozott fiának. Selim: „Anyám el sem tudta képzelni, hogy ez a páncél majd Beyazittól fog védeni.” Murad érkezik. Nurbanu: „Nem akarom, hogy menj, de nincs más választásunk.” Murad: „Mennem kell. Nem hagyhatom apámat egyedül. Apám végzete az enyém is. Le kell győznünk Beyazit nagybátyámat.”
Mihrimah a folyosón fut össze Rüstemmel: Igaz, amit hallok? Tényleg háború lesz?” Rüstem: „Jól hallottad. Selim ellen fogok harcolni. Erős vagy, régóta harcolsz. Azt mondtad, megbízol a bégekben, és támogatni fogják őt. Ugye, minden körülmények között győzni fog?” Rüstem: „Reméljük, Mihrimah… reméljük a legjobbakat.”
Mihrimah: „Miről akartál beszélni, Ali Pasa?” Semiz: „Nehéz elmondani…” Mihrimah: „Beszélj.” Semiz. „Rüstem Pasa elárulta Beyazit Herceget. Megakadályozta, hogy a pasák segítsék a Herceget. Másképp mondva, átállt Selim Herceg oldalára.” Mihrimah: „Nem! Képtelenség! Rüstem!”
Mihrimah számon kéri férjén a hallottakat: „Te áruló! Te csaló! Hogy tehetted ezt?! Hogy tehetted ezt Beyazittal?!” Rüstem. „Mihrimah! Nem volt más választásom! Beyazit Herceg sorsa elrendeltetett miután Hürrem Szultána meghalt! Veszítenie kellett!” Mihrimah: „Te miattad! Megmenthetted volna!” Rüstem: „Mihrimah! Mindegy, hogy mit tehettem volna, az sem lett volna elég! Nagyurunk döntötte el, hogy ő mostantól ellenség! Ő döntött a sorsáról! Elérkezett arra a pontra, hogy meghozta Beyazit Herceg halálos ítéletét. Mindennek vége, Mihrimah!”
1559. május 29. Konya. Süleyman fiai felálltak a harcmezőre.Lala: „Hercegem, nagyon sokan vannak.” Hussain: „Létszámuk nem túl nagy… A pasák segítségével könnyedén elbánhatunk velük.” Beyazit: „Hol vannak?” Atmaca: „Beszéltem a küldöncökkel. Hamarosan meg kell érkezniük.”
Mihrimah megérkezett a Szultán szobája elé: „Beszélni akarok Nagyurunkkal. Tudni akarom, hogy adhatta ki Beyazit halálos ítéletét! Tudni akarom, hogy tud ezzel együtt élni!” Ferhat: „Nem, Szultánám. Nagyurunk nincs itt.”Süleyman Hürrem szobájában van. Hürrem ágyához megy: „Hürremem… Szultánám… Bocsáss meg!”
A csatamezőn Beyazit bólint egyet Atmacának és Husainnak, majd rámosolyog Orhanra. A két herceg vadul farkas szemet néznek egymásra…

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

    Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond


    VálaszTörlés