129.rész leirása

1.elözetes:

Lokman:Hurichian Sultan összeesett a köves udvaron.Úgy látszik,hogy nagyon rossz állapotban van. Selim:Nem vettél részt ebben az incidensben,ugye?Mit tettél? Beyazit:Akié ez a fülbevaló,az a felelős Huricihan állapotáért.. Szulejmán:Mozgass meg minden követ,és hozd elém azt az árulót,aki ezt tette az unokahúgommal! Nurbanu:Ha rájönnek az igazságra,akkor nem hagyják,hogy tovább éljek. Beyazit:Hurichia, ki tette ezt veled? Hürrem:Ez a hiba az életedbe fog kerülni.. Nurbanu:Ha felfeded,akkor én is elfogom mondani az összes dolgot amit tettél.. Fahriye:Mit vársz tőlem szultánám?Add nekem a parancsot,és engedd,hogy szétzúzzam a koponyáját...ő neki vége...a sultana megakar szabadulni tőle...

Beyazid: "Huricihan ne hagyj itt... Kérlek, ne hagyj itt..csak te maradtál nekem. Huricihan? Szultánám?" Hurrem: "Az életeddel fizetsz ezért a hibádért!" Nurbanu: "Ha lebuktatsz, én is elmondok mindent, amit eddig tettél!" Fatma: "Ahogy pokollá tetted anyja és apja számára az életet, úgy neki sem kegyelmeztél." Canfeda: "Meghalt a szobájában. Mostmár biztonságban vagyunk..." Nurbanu: "Hurrem Sultan sosem felejti ezt el; én is úgy végzem majd mint az a lány..." Fahriye: "Mire várunk Szultánám, add ki parancsod, hadd zúzzam szét a koponyáját." Fatma: "A tűzzel játszol!" Hurrem: "Én vagyok a tűz!" Fahriye: "Nurbanu Sultan ideje lejárt. Hürrem Szultánnak szándékában áll megszabadulni tőle. " Suleyman: "Évek óta gyötör egy kérdés, de mindig kitértem előle... Benne volt a kezed Musztafa halálában? Te nyitottad meg halálának ösvényét? A te kezeden szárad a vére?"

1.rész.

129. rész

Hurichihan élettelenül fekszik a padlón.A Hárembe bejelentik Hürremet, akit Mihrimah követ. Elfoglalják helyeiket, majd folytatódik a mulatság. Mihrimah: „Beszéltél már Beyazittal?” Hürrem bólint. Mihrimah: „Helyesen tetted.”Nurbanu próbálja összeszedni magát a csetepaté után, és ő is csatlakozik a Hárembe. Aztán meglátjuk, hogy Hurichihan ujjai megmozdulnak.Canfeda: „Jól vagy, Szultánám? Beszéltél Gazanferrel? Mi volt olyan fontos?” Nurbanu: „Ne most, Canfeda! Később!” Hurichihant látjuk, hogy a folyosón bolyong. Nehezen, de eljut a Háremig. Hürrem: „Hurichihan! Mi történt?” Néhány másodpercig áll, majd összeesik. Mindenki nagyon megijed, főleg, mikor Fahriye mutatja, hogy vérzik a feje. Hürrem egyből Nurbanura néz, mintha tudná…

Beyazit nézi, ahogy apja Selimmel társalog. Néhány másodperc múlva Süleyman észreveszi fiát, és int neki, hogy jöjjön beljebb. Süleyman: „Ideje, hogy visszatérjetek tartományaitokba. Azonnal készülődjetek.” Selim: „Ahogy parancsolod, Nagyuram.” Süleyman Beyazithoz fordul, aki bólint. Rüstem: „Nagyuram, a nagylelkű rendeleted szerint, az egyiptomi adó téma el van intézve. A fölösleget nem szedjük be következő évben, ilyen módon az igazságtalanság, amely az ottani embereket érte, megoldódott.” Süleyman: „Nagyszerű. Allah segítségével, az emberek újra bízhatnak bennünk. Ha nem foglalkoznánk ezzel a bizalommal, hogy nézzünk szembe Allahhal?” Sokullu: „Egy küldöncöt küldünk Bursába, hogy a Mahidevran Szultánával kapcsolatos parancsaidat teljesítse.” Süleyman: „Jó.” Beyazit: „Bocsáss meg, Nagyuram, de milyen parancsot hoztál a Szultánánkkal kapcsolatban?” Süleyman: „Mahidevran Szultána felhasználta azt a vagyont, amit tőlem kapott, hogy a lázadókat segítse. Mindegy, mit fog csinálni a jövőben, de mostantól egy árva garast sem kap kincstárunkból.” Beyazit: „Honnan tudod, hogy ez igaz, Nagyuram? Talán azok, akik engem is megvádoltak, próbálhatták meggyanúsítani ezzel.” Rüstem: „Ez biztos, bizonyítékok vannak birtokunkban. Úgy, mint Ahmed Pasa, ő is támogatta a felkelőket.” Lokman érkezik: „Nagyuram, Hurichihan Szultána összeesett a Háremben… Átvitték az ispotályba.” Süleyman: „Mi történt vele?” Lokman: „Nem tudom. Csak annyi bizonyos, hogy nagyon rossz állapotban van.” Süleyman int Beyazitnak, hogy mehet hozzá.

Az orvosok vizsgálják Hurichihant, miközben az összes hölgy kint várakozik. Hürrem látja Nurbanun, hogy nagyon izgatott. Odahívja magához: „Mi történt, Nurbanu? Mi ez a nyugtalanság?” Nurbanu: „Nem vagyok nyugtalan, csak aggódom Hurichihan Szultánáért.” Beyazitot bejelentik, aki egyből az anyjához megy: „Anya! Hol van Hurichihan? Mi történt vele?” Hürrem: „Ne aggódj, Hercegem! Az orvosok vele vannak. Mindent megtesznek, ami szükséges!” Beyazit: „És? Mi történt?” Hürrem: „Nem tudjuk, mi történt. Egyszer csak összeesett a hallban, és vér ömlött a fejéből. Valahol beverhette a fejét.” Beyazit: „Nyissák ki.” Belép Hurichihanhoz, Hürrem követi. Beyazit: „Hurichihan! Hogy van?” Orvos: „Nagyon csúnyán megsérült a feje, Hercegem.” Hürrem: „Felépül?” Orvos: „Most ezt nagyon nehéz megmondani. Imádkozunk érte. Allah csodákat művel.” Beyazit: „Hogy történhetett az eset, doktornő? Hol üthette meg a fejét?” Orvos: „Nem tudom, hogy történhetett, Hercegem, de egy biztos, nem baleset volt.”

Nurbanu őrjöngve fut a szobájába, Canfeda utána: „Szultánám, látom, hogy történt valami! Kérlek, ne titkold előttem! Mondd el, hátha tudok segíteni!” Nurbanu: „Gazanfer miatt van!” Canfeda: „Mit tett veled?” Nurbanu: „Kinyilvánította irántam érzett szerelmét! Épp, mikor üvölteni akartam vele, amit meg is érdemelne, hirtelen megláttam Hurichihan Szultánát! Követett engem, és meglátott minket! Utána futottam, és ő megfenyegetett! Meg akart rágalmazni! El akarta mondani, hogy kapcsolatom volt Gazanferrel! Allahra! Micsoda katasztrofális dolgot tettem!” Egy szolgáló jön be: „Selim Herceg érkezik, Szultánám.” Nurbanu megpróbálja felszárítani könnyeit, ekkor észreveszi, hogy egyik fülbevalója eltűnt. Így hát, leveszi a másikat is. Selim belép a szobába, és helyet foglal. Nurbanu: „Selim, hogy van Hurichihan Szultána?” Selim: „Még mindig eszméletlen. De az már kiderült, hogy valaki megpróbálta megfojtani.” Nurbanu: „Hogyan?” Selim: „A testén látszik… fojtogatás nyomok. Remélhetőleg, hamarosan eszméletéhez tér, és megoldódik az ügy. De most már ne beszéljünk erről.” Nurbanu: „Most az a fontos, hogy kifejezd együttérzésedet Beyazittal. Meg kellene látogatnod. Ez a Szultánnak is tetszene.” Selim bólint.

Hürrem kezet mos, miközben Mihrimah: „Épp, mikor minden problémával végeztünk, akkor történik ez! Mit gondolsz, ki tette? Van valami ötleted?” Hürrem: „Nem tudom. Nem akarok senkit sem tisztességtelenül megvádolni.” Fatma belép a szobába: „Ahogy az édesanyjának és az édesapjának elviselhetetlenné tetted az életét, épp úgy nem kímélted őt sem! Szempillantás alatt végezni akartál vele, nem igaz?!” Mihrimah: „Szultánám, vigyázz, mit mondasz! Anélkül, hogy tudnád…” Hürrem közbeszól: „Mihrimah! Szultánám, bármi történik ebben a palotában, engem hibáztatsz. Szerinted én vagyok a hibás minden halálesetért, és minden rosszért, amíg mindenki a saját ambíciója áldozata. Ne kételkedj! Te is így végzed majd!” Fatma: „Tényleg elszaladt veled a ló, Hürrem! A tűzzel játszol.” Hürrem: „Még mindig nem érted, ugye? Én vagyok a tűz!”

Fahriye kiadja az agáknak a parancsot: „Minden egyes embert kérdezzetek ki! Hátha valaki látott vagy hallott valamit!” Sümbüllel távozik: „Ha tudsz valamit, nekem elmondhatod.” Fahriye: „Ehhez semmi közünk, Sümbül Aga! Hürrem Szultánát épp úgy meglepte és ledöbbentette ez az eset, mint mindenki mást!” Sümbül: „Akkor ki merészelte ezt tenni?” Fahriye megrázza a fejét, hogy nem tudja. Egy aga érkezik, hogy megtalálta a tett színhelyét. Odavezeti őket: „Ott a vérfolt!” Sümbül Fahriyének: „Azonnal értesítsd Beyazit Herceget!”

Canfeda Selim szobája előtt várja úrnőjét. Nurbanu hamar meg is jelenik: „Az egyik fülbevalóm hiányzik. Akkor eshetett ki, mikor Hurichihannal verekedtem. Vissza kell hoznod nekem! Canfeda, meg kell tenned!” Canfeda: „Hol van, Szultánám?”

Beyazit megérkezik a tett színhelyére. Sümbül: „Hercegem, az agák ezt találták. Fahriye Hatun szerint, ez Hurichihan Szultánáé.” Egy kendőt nyújt át. Beyazit: „Alaposan körülnéztetek? Nincs más?” Sümbül: „Még mindig vizsgáljuk a helyszínt. Csak rögtön akartalak értesíteni a fejleményekről.”Canfeda is megérkezett a helyszínre. Látja, hogy több aga is jelen van. Majd belebotlik Fahriyébe: „Te meg mit csinálsz itt?” Canfeda: „A mosodában volt dolgom, de már megyek is vissza Nurbanu Szultánához.” Fahriye: „Ne szaglássz, mert még bajba kerülsz!” Amikor Fahriye visszamegy Beyazithoz, Canfedának sikerül az egyik oszlop mögé elbújnia. Beyazit Fahriyéhez: „Tudd meg, ki járt erre a nap folyamán.” Fahriye: „Ahogy kívánod. Az agákkal kezdem.” Beyazit: „Nem értem, Hurichihan minek jött erre? Miért jött ide?” Sümbül: „Talán a főkertből jött be, Hercegem. Vagy ment kifele. De miért éppen az ünnepség kellős közepén?” Beyazit megpillantja az elveszett fülbevalót. Canfeda a sarokból figyeli.

Nurbanu a fiával van, aki észreveszi anyja idegességét: „Anya? Mi történt veled? Olyan szomorúnak tűnsz!” Nurbanu. „Jól vagyok, fiam. Nincs semmi, amin aggódnod kell. Csak a Háremben történt valami, azon járt az eszem.” Canfeda megérkezik. Nurbanu: „Mi történt, Canfeda? Megtaláltad?” Canfeda: Sajnos, nem érkeztem időben. Beyazit Herceg találta meg a fülbevalót.” Nurbanu: „Mit beszélsz, Canfeda? Ha kiderül az igazság, nem élem túl!”

Hürrem a még mindig eszméletlen Hurichihan fölött áll: „Sajnos a helyzet továbbra is súlyos. Szultánánk élete vékony szálon lóg. Az orvosok azt mondják, hogy élet és halál között lebeg. Remélhetőleg, megnyeri ezt a csatát, és ismét megmosolyogtat bennünket.” Süleyman: „Ki merészelte ezt tenni, Hürrem?” Sümbül: „A nyomozás még tart, Nagyuram. Bárki is volt az, a saját kezemmel büntetem meg!” Selim: „Szegény lány milyen állapotba került!” Beyazit ekkor lép be a szobába: „Nagyuram, anyám, ez Hurichihané. A helyszínen volt. És ez a fülbevaló is.” Hürrem: „Ez is az övé?” Beyazit megnézi: „Nem, nem az övé. Akié ez a fülbevaló, annak köszönhető, hogy Hurichihan ilyen állapotba került.” Süleyman elveszi a fülbevalót, majd azt mondja: „Sümbül! Azonnal nyomozd ki! Minden kő alá nézzetek be! Hozzátok elém az árulót, bárki legyen is az, aki az unokahúgomat ilyen állapotba hozta!” Sümbül: „Ahogy parancsolod, Nagyuram.” Süleyman: „Beyazit! Az orvosok mindent megtesznek, ami szükséges. Imádkozzunk, hogy Allah segítségével felgyógyuljon.” Beyazit: „Remélem, Nagyuram.” Selim: „Sikerülni fog, Beyazit.”

2.rész

Bursában Nergisshah Yusufnak: „Nárciszt is hozz. Az apám nagyon szerette. És tulipán hagymákat is. Az apám sírboltja köré lesznek ültetve a kertbe.” Yusuf: „Ne aggódj, Szultánám! Úgy lesz, ahogy kívánod.” Nergisshah. „Kik azok az emberek, Yusuf?” Yusuf: „Mindjárt utánanézek… Agák! Mi folyik itt? Kik vagytok? Mi célból jöttetek?” Férfi: „Numan Cavus vagyok. A fővárosból jöttem, Szultánunk parancsára. Beszélnem kell Mahidevran Szultánával.”Fidan: „Szultánám! Még nem is ettél! Ha ezt így folytatod, beteg leszel!” Mahidevran: „Elég volt. Vigyétek el.” Kopognak, Nergisshah érkezik: „Valide Szultánám! Egy fegyveres lovag érkezett a fővárosból! Beszélni akar veled! Azt mondta, fontos hírei vannak!” Mahidevran: „Engedjétek be!”Numan: „Méltóságos Mahidevran Szulátna! Én Rüstem Pasa Nagy Vezír személyes küldönce vagyok.” Mahidevran: „Ne ejts ki annak a kegyetlen embernek a nevét a palotámban! Nem távolították el hivatalából? Miért hívod még mindig Nagy Vezírnek?” Numan: „Kara Ahmed Pasát kivégezték vesztegetés bűntettével. Pénzt küldött a felkelőknek. Így Nagyurunk újra kinevezte Rüstem Pasát Nagy Vezírnek.” Mahidevran: „Úgyis csak a katonáktól való félelmében távolította el, és az első adandó alkalommal vissza is helyezte.” Numan: „Erről nem tudok, Szultánám. Azért jöttem, hogy a Szultán parancsát teljesítsem.” Átnyújtja a levelet. Mahidevran: „Úgy tűnik, nem elég neki, hogy elvette tőlem a fiamat és az unokámat, még az én életemet is ki akarja ontani?” Numan: „Megállapítást nyert, hogy támogattad az ál Mustafa embereit Edirében és a környező településeken. Éppen ezért, minden vagyonod, kivéve ezt a palotát, ahol laksz, visszakerül az állami kincstárba. Ezen kívül, a havi járandóságodat töröljük. Mostantól, egy garast sem kaphatsz az állami kincstárból.” Fidan: „Hogy lehetséges ez?” Nergisshah „Szultánám!” Mahidevran: „Mondd meg Királyodnak, legyen vagyona és ez a palota az övé. Mi jót kaptunk ettől a palotától ez idáig? Nekünk nem kell. De nem ezért ölte meg a fiamat? A vagyonért, a hatalomért, a földért? Azt hiszi, hogy örökké övé lesz ez a világ! Minden egyes falat, amit lenyel, legyen mérgezett! Most, menny! Mondd el neki mindezt! Ha nem teszed, rajtad kérem számon. Most pedig tűnj a szemem elől!” Numan: „Bocsáss meg, Szultánám, de van még egy fontos dolog. Nagyurunk hozzáadta Nergisshah Szultánát Anadolu Beylerbégjéhez. Azonnal Ankarába kell utaznia.” Nergisshah: „Ne! Ne! Szultánám, nem akarok férjhez menni!” Mahidevran: „Tűnj el! Menj a pokolba! Yusuf! Vidd innen!” Yusuf kirángatja a katonát, Nergisshah nagymamája karjaiba hullik. Mahidevran igazságszolgáltatásért imádkozik Allahhoz, hogy akik ezt művelték vele és családjával megkapják méltó büntetésüket.

Canfeda Nurbanuhoz: „Most mi tévők legyünk?” Nurbanu: „Nem tudom. De ha tudnám, nem ülnék itt!” Kopognak, Fahriye az: „Bocsáss meg, Szultánám, de át kell kutatnunk a szobádat.” Nurbanu: „Egy Szultána szobájában vagy! Kinek képzeled magad?! Milyen jogon műveled ezt?!” Fahriye: „Nagyurunk parancsára, Szultánám. Éppen ezért, ne nehezítsd meg a dolgunkat.” Nurbanu: „Hurichihan Szultána miatt?” Fahriye: „Mi történt, Szultánám? Van valami takargatni valód?” Nurbanu. „Senki előtt nincs semmiféle takargatnivalóm.” Fahriye: „Remélhetőleg. Keressétek mindenütt! Apránként nézzetek át mindent!”

Mindent és mindenkit átkutatnak. Még a háremhölgyeket is. Nurbanu: „Láthatjátok, az, amit kerestek, nincs itt. Nem kell semmit sem tennem Hurichihan Szultánával.” Fahriye: „Még mindig emlékszem arra a pofonra, amit Hurichihan Szultána adott neked. Mintha tegnap lett volna. Ki mondaná, hogy nincs benned harag?” Nurbanu: „Ki vagy te, hogy engem vádolsz?! Nyilvánvaló, ki Hurichihan Szultána igazi ellensége! Nálam is jobban kellene ezt tudnod!” Fahriye: „Hürrem Szultána tette? Ezt akarod mondani?” Nurbanu :”Semmi ilyesmit nem mondtam. Ha végeztél a munkáddal, menj ki a szobámból!”Nurbanu: „Rám másztak, Canfeda! Egyre nyilvánvalóbb!” Canfeda: „Hol van a párja, Szultánám? Azonnal meg kell szabadulnunk tőle!” Nurbanu: „Selim Herceg szobájában van. Idegességemben csak eldobtam valahova.” Canfeda „Jó helyre tetted! Allahnak hála, a Hercegek szobájában senki nem fogja keresni. De még mielőtt más kezébe akadna, el kell onnan hoznunk!”Nurbanu nem találja a fülbevalót: „Oh, Allah! Hol van?!” Canfeda „Biztos vagy benne, hogy ide raktad? Abban az állapotban, talán máshova rejtetted!” Nurbanu: „Oh, Allah! Most mit csináljak? Canfeda, gyerek folytassuk a keresést!”

Beyazit Hurichihannal van, mikor Hürrem érkezik: „Hogy van? „Beyazit: „Ugyanúgy. Nincs változás.” Hürrem: „Fáradt vagy. Menj a szobádba, pihenj le. Majd valaki felvált téged.” Beyazit: „Ki tette ezt? Ugye nem titkolsz előttem semmit?!” Hürrem: „Beyazit, te és én ugyanazon az oldalon állunk. Megesküdtem, hogy megvédelek téged, és azt, akit te szeretsz. Megígértem. Amíg élek, nem lesz bántódásod. Nem engedem.”

Selim Nurbanuval van. Nurbanu: „Mire gondolsz?” Selim: „Ha Hurichihan meghal, ez az ügy nem ér itt véget. Nem hagyják annyiban a dolgot.” Nurbanu: „Még az én szobámat is átkutatták. Mintha én tettem volna. El sem tudom mondani, mennyire zavarba voltam!” Selim: „Nurbanu! Mondd el az igazat! Ugye, nincs közöd ehhez a dologhoz?” Nurbanu: „Hogy kérdezhetsz ilyet, Selim? Persze, hogy nincs! De ha annyira keresnek valakit, akit hibáztathatnak, akkor meg is találják az áldozatot. Mi lesz, ha én leszek az? Mindenki tudja, mennyire nem jövünk ki egymással!” Selim: „Ne aggódj! Amíg mellettem vagy, senki sem érhet hozzád! Nem engedem!” Elkezdenek csókolózni. Selim kezdi levetkőztetni, mikor a tükörben megpillantja a nő testén lévő foltokat. Selim: „Nurbanu! Mik ezek a sérülések?” Nurbanu: „Nem vettem észre. Talán, mikor a gyerekek után futottam.” Selim: „Mit tettél?!” Nurbanu: „Nem volt más választásom! Megtámadott! Nem hagyott nekem más lehetőséget! Meg kellett védenem magam!” Selim: „Miért támadott meg téged?! Biztos csináltál valamit, amivel gondot okoztál neki!” Nurbanu: „Mert ő egy Szultána, ugye?! Ő nem lehet hibás! Milyen kár, hogy én nem érek annyit a szemedben, mint ő!” Selim: „Nurbanu, ne hárítsd rám! Tudom, mit próbálsz csinálni! Hurichihan ok nélkül támadott volna meg?! Biztosan történt valami!” Nurbanu: „Jól van. Elmondom az igazat. Hurichihan Szultána féltékeny volt, mert ő nem adhatott gyermeket a Hercegnek. Amikor erre emlékeztettem, nekem támadt. Nagy nehezen tudtam csak megmenekülni. Ha nem védtem volna meg magam, akkor most én lennék az ő helyében!” Selim: „Micsoda gondot hoztál a fejünkre! Ha Hurichihan eszméletéhez tér, el fogja mondani, mi történt. Nem tudom, mihez kezdünk akkor. Engem is bajba sodorsz.” Nurbanu: „Selim, én…” Selim: „Ne merészeld, Nurbanu! Egy szót se szólj! Menj a szobádba! Kifelé!”

Beyazit: „Hurichihan! Szultánám! Itt vagyok!”

Canfeda kint várja Nurbanut: „Selim Herceg mindenre rájött… Oh, Allah! Kérlek, segíts! Csodára van szükségem!” Sümbül megy oda hozzájuk: „Szultánám, Hürrem Szultána vár téged. Nem tudom, mit óhajt, csak azt, hogy mindkettőtök azonnal oda kell menni!”

Beyazit: „Ki tette ezt veled?” Hurichihani szaporábban kezd el lélegezni. Beyazit: „Ne hagyj el! Te maradtál nekem egyedül ebben az életben!” Ekkor a fiatal lány meghal. Beyazit felugrik az orvosok segítségéért, de ők csak megerősíteni tudják a szomorú tényt. Beyazit karjaiba veszi szerelmét, és kiordítja mély fájdalmát…

Nurbanu és Canfeda belépnek Hürrem szobájába. Hürrem: „Azért választottalak, hogy törődj a Hercegemmel. Még nevet is adtam neked. Jó akaratom jeleként. És te mit tettél? Átlépted határaidat! Méghozzá nagyon!” Nurbanu: „Ha Fatma Szultánára utalsz, soha nem árultalak el…Te is tudod, nem tekinthetek senkit sem ellenségemnek a Dinasztiából.” Hürrem: „Itt vagyok én, előtted. Ha te ennyire bátor vagy, akkor ki az a Fatma Szultána? Nézzük az aktuális témát… Ennek a fülbevalónak az egyik darabját azon a helyen találták, ahol a támadás történt… a másikat pedig Selim Herceg szobájában. Nem gondoltad, hogy ott is megnézetem, igaz? Mit képzelsz magadról, ki vagy te?! Az én engedélyem nélkül még levegőt sem vehet senki! Nem tudtad?!” Nurbanu: „Szultánám, baleset volt… Allahra esküszöm, engedélyed nélkül soha többé nem teszek semmit! Kérlek, bocsáss meg! Kérlek, ne adj fel! Unokáidért! Selim Hercegért!” Hürrem: „Erre korábban kellett volna gondolnod! Még meg sem üthetsz egy Szultánát! Büntetésed halál. Életeddel fizetsz ezért. És te is, asszony!” Canfeda: „Szultánám, nekem ehhez semmi közöm!” Hürrem: „Sümbül! Vigyétek mindkettőt a börtönbe!” Nurbanu: „Megvédesz engem, és mindez kettőnk titka marad. Ha leleplezel, elmondok mindent, amit tettél… Évekkel ezelőtt megbíztál azzal, hogy öljek meg egy Szultánát… és én meg is tettem. Biztos vagyok, nem felejtetted el Nazenin Szultánát.” Hürrem: „Most fenyegetsz?” Nurbanu: „Nem hagytál más választást.” Sümbül: „Ki hinne neked Hürrem Szultánával szemben?” Nurbanu: „Mindenki hinne Hürrem Szultán levelének… minden gyönyörűen le van írva benne. Számos levelem van tőled. Ha megkérdezik tőlem, miért öltem meg Hurichihan Szultánát, azt fogom mondani, hogy te parancsoltad, hiszen mindenki tudja, gyűlölöd őt.” Ekkor lép be a szobába Fahriye: „Szultánám, Hurichihan Szultána elhunyt. Beyazit Herceg még mindig vele van. Nagyon rosszul néz ki.” Hürrem: „Nurbanu, most menj a szobádba, és addig ne is jöjj ki, amíg én nem szólok!” Nurbanu megkönnyebbült.

Hurichihan élettelen testét már lefedték. A helyiségben van már Beyazit, Fatma és Gülfem. Hürrem is csatlakozik hozzájuk. Beyazit átöleli édesanyját. Amikor elhagyják a szobát, Selim fejezi ki részvétét, majd Mihrimah és Rana. Fatma: „Gratulálok. Megszabadultatok Hurichihantól.” Mihrimah: „Szultánám, nem ez a megfelelő idő, légy szíves.” Fatma. „Bárki is tette, le fog lepleződni. És még ha mindenki is hagyja a témát, én nem fogom.” Selim: „Tényleg ennyire szerette Beyazit Hurichihant?” Hürrem: „Ha nem így lenne, nem házasodtak volna össze, és nem titkolóztak volna a Szultán előtt, nem? Allah mindent jobban csinál, és ez így van a szerelemben is!”Közben a Szultánt is informálják az esetről, így ő is csatlakozik Beyazithoz. Süleyman átöleli a fiát: „Ali (a Próféta kuzinja) egyszer azt mondta, az élet két napból áll. Az egyik nap, mikor a sors ránk mosolyog, a másik nap meg tele vagyunk szomorúsággal. Ne legyél szemtelen az elsőnél, és ne add fel a reményt a másodiknál.” Beyazit: „Ha ez így van, Nagyuram, én a második nappal kezdtem, mert a szomorúság hiánytalanul meg volt életemben.” Süleyman: „Minden Allah akarata szerint működik, fiam. Élet és halál. Nekünk egy dolgunk van csupán, hogy higgyünk az Úrban. A halál a vége mulandó életünknek. Ugyanakkor a halál az örökké tartó életünk kezdete is.”

Rana fiaival van, akik szeretnének egy kis időt apjukkal tölteni. Rana: „Most nem lehet, majd később.” Fahriye közelíti meg, Rana: „Épp hozzád készültem. Szeretném részvétemet nyilvánítani Hürrem Szultánának.” Fahriye: „Előbb valld be bűnödet, asszony!” Rana: „Mit tettem?” Fahriye: „Megölted Hurichihan Szultánát!” Rana: „Esküszöm, nem én voltam!” Fahriye: „Akkor ez a fülbevaló mit keresett a szobádban?!” Rana: „Ez nem az enyém!” Fahirye: „Vigyétek a szobájába! Majd a Hercegnek mondd ezt!” Rana sírva: „Nem én voltam!”

Süleyman a fiaival beszélget: „Milyen rég nem mentünk együtt vadászni! Elmehetnénk Edirnébe!” Selim: „Nagyszerű ötlet, Nagyuram. Beyazit nagyon maga alatt van. A friss levegő jót fog tenni neki.” Beyazit: „Nagyuram, ha megengeded, szeretnék visszatérni tartományomba. Te elmehetsz Selimmel, ha akarsz. Senkinek sem szeretném a kedvét elrontani a rossz hangulatommal.” Sümbül érkezik: „Nagyuram, végre kiderült ki a gyilkos.” Süleyman: „Ki az áruló?” Sümbül: „Sajnálatosképp, az egyik a Herceg kedvencei közül… Rana Hatun.” Beyazit: „Mit beszélsz?! Ő az én Hercegeim édesanyja! Van bizonyítékod?!” Sümbül: „A holmija közt találtuk meg a fülbevaló párját. A szobájában várja, hogy kikérdezd.” Mire odaérnek a szobába, a lányt felakasztva találják…

Nurbanu a szobájában kuksol, Canfeda érkezik a hírrel: „Rana Szultánát holtan találták a szobájában. Mindenki tudja most már, hogy ő ölte meg Hurichihan Szultánát. Megmenekültünk.” Nurbanu: „Most ettől a gondtól megszabadultunk, de a neheze még csak most jön: Hürrem Szultána nem fog felejteni. Biztos vagyok benne, hogy én is úgy végzem, mint Rana.”

Nergisshah: „Valide Szultána! Én nem akarok Ankarába menni! Kérlek, hadd maradjak veled!” Mahidevran: „Talán, így lesz a legjobb…Ha velem maradsz, továbbra is csak a gyász lesz az életed, és a szomorúság soha nem hagy el.” Nergisshah: „Nem, én boldog vagyok veled! És az apám és a testvérem sírja is itt van! Nem hagyom el őket!” Mahidevran: „Nergisshah! Gyönyörű unokám! Nem hagyhatom, hogy velem maradj életed tavaszán, fiatalságod legszebb éveiben! Egyetlen kívánságom maradt az Úrtól, hogy otthonod boldog legyen! És, hogy megtaláld a boldogságot a férjedben és gyerekeidben! Talán lesz egy fiad, akit Mustafának nevezel el. És, aki olyan bátor és vitéz lesz, mint a nagyapja.” Fidan: „Szultánánknak igaza van. Ha nem ma, akkor holnap, de mindenképp férjhez fogsz menni.” Nergisshah: „És veled mi lesz? Főleg, hogy járandóságodat elvágták, és mindent elvesztettél. És azt is tudom, mekkora az adósságod az apám sírboltja miatt!” Mahidevran: „Ne aggódj ilyen dolgok miatt, én gyönyörűségem! Mi hasznát vegyem a vagyonnak, amíg van fedél a fejem felett? Ennyi pont elég nekem.”

Reggel, Yusuf megfordul, és Atmaca áll előtte: „Atmaca? Te?” Atmaca: „Mint látod, még élek. Mindent elmondok neked.” Yusuf: „Ne, ne mondd el! Nem akarom hallani! Annyi hosszú éven keresztül, mindvégig életben voltál, és egyszer nem látogattál meg engem vagy Mahidevran Szultánát! Még nem is üzentél! És most? Mit tudsz mondani?” Atmaca: „Yusuf, nyugodj meg!” Yusuf: „Hogy nyugodjak meg?! Magunkra hagytál! Elvették tőlünk Mehmet Herceget és Mihrünnissa Szultána öngyilkos lett! Olyan fájdalmon mentünk keresztül, amiről neked fogalmad sincs! Akkor sem voltál itt, hát most se legyél! Menj innen!” Atmaca: „Yusuf, hadd magyarázzam meg!” Yusuf megpancsol egyet fogadott apjának: „Már rég elvesztetted ennek a lehetőségét! Menj innen! Menj oda vissza, ahol eddig voltál!”

Hürrem „Hogy van ma az én Beyazitom?” Fahriye: „Jobban. Erős, túl lesz rajta.” Hürrem: „Mehmet és Cihangir halála után most a szívem három részre szakadt. Selim, Beyazit és Mihrimah. Mindhárman nagyon fontosak nekem. A kígyó, Nurbanu… hol van?” Fahriye: „Nem hagyta el a szobáját. Talán retteg.” Hürrem: „Ezt a kígyót saját magam engedtem a fiam közelébe. Csendben nőtt ekkorára, és nekem fel sem tűnt! Milyen kár, hogy csak most látom igazi arcát! Ő volt az egyetlen, aki bátorítani tudta Selimet! Ő volt az, aki a két Hercegemet egymás ellen hangolta!” Fahriye: „Mire várunk még Szultánám? Add ki a parancsot, hadd zúzzam össze a fejét!” Hürrem: „Ne siess! Mindennek meg van a maga ideje!”

Murad az apjával sakkozik: „Apa, te jössz.” Nurbanu érkezik: „Hercegem, hagyj magunkra apáddal.” Murad: „De még nem fejeztük be, anya.” Nurbanu: „Később folytatjátok… Azon gondolkodsz, hogy saját magad adsz engem át?” Selim: „Nem gondolkodom ilyesmin. Amit tettél elfogadhatatlan. De nem akarok többé Beyazit és az anyám ellen tenni.” Nurbanu: „Csak ezért? Még az irántam érzett szerelmed sincs hatással döntésedre?” Selim: „Nurbanu, ha nem szeretnélek, gondolkodás nélkül kiadtam volna a neved nekik! Nem tartottam volna titokban! Tudnod kéne! Még mindig dühös vagyok rád! Fogalmam sincs, hogy birkózunk meg ezzel az esettel!” Nurbanu: „Majd én elfeledtetek veled mindent. Az idő mindent begyógyít.”

Selim meglátogatja Beyazitot: „Bejöhetek? Még mindig Hurichihanra gondolsz, ugye?” Beyazit: „Akikkel az elmúlt időszakban éltem, beszéltem, mind meghalt. Annyira elfáradtam, hogy Mustafát és Cihangirt a szívemben tartottam. Most még itt van Hurichihan is!” Selim: „Nincs mód arra, hogy magad mögött tudd?” Beyazit: „Nem, nincs. Tudni akarod, miért? Mert túl korán hagyták el ezt a világot. Csomó mindent félbe hagytak. Ürességet okoztak bennünk! És pont emiatt fognak örökké üldözni minket!

3.rész

Mihrimah palotájában Hürrem, Mihrimah és Rüstem beszélget. Rüstem: „Nagyon jól tudjátok, min mentünk keresztül az elmúlt időszakban, és hogy Selim mit művelt. Ha nem avatkoztunk volna be, Beyazit Hercegnek bántódása lett volna, de akár még Selim Hercegnek is! Ettől a ponttól kezdve, nem hagyhatunk semmit sem a véletlenre!” Mihrimah: „Rüstemnek igaza van, anya. Többé nem bízhatunk meg Selimben. Óvintézkedéseket kell tennünk.” Hürrem: „Látom, forgattok valamit a fejetekbenben.” Rüstem: „Igen, Szultánám, így van. Azt kell Manisába küldenünk, akit nem a szeszélyei irányítanak. Valakit találnunk kell Selim Herceg mellé a kormányzáshoz.” Hürrem: „Egyet értek. Kit küldjünk? Gondoltatok már valakire?” Rüstem: „Természetesen! Agák!” Nyílik az ajtó, és Lala Mustafa csatlakozik hozzájuk.

Atmaca áll Mustafa épülő sírboltja előtt. Mahidevran és kísérete éppen ekkor érkezik. Yusuf: „Nem megmondtam, hogy menj el?! Mit csinálsz még mindig itt?” Mahidevran: „Yusuf… Menj Nergisshahhal és Fidannal ültessétek el azokat a virágokat, amiket hoztál. Menj! Sokkolt, mikor meghallottam Yusuftól, hogy életben vagy, és hogy Bursába jöttél. Évek teltek el úgy, hogy egy üzenetet nem kaptunk felőled. Magyarázatot kell adnod.”

Rüstem: „Eltávolítalak Kutahyából Lala Mustafa. Mostantól nem Beyazit Herceg Lalája vagy.” Lala: „Bocsáss meg Pasám, Szultánák. Ha hibát követtem el, bocsánatotokért esedezem.” Rüstem: „Várj. Azért távolítalak el Kutahyából, hogy kinevezzelek Manisába. Mostantól Selim Herceg Lalája vagy.” Lala. „Remélem, Beyazit Herceg nem panaszkodott rám… Többször összekülönböztünk, de munkámat mindig az ő biztonsága érdekében végeztem.” Hürrem: „Ez most is így lesz, Lala Mustafa. Kötelességeid nem változnak. Selim Herceg a testvérét a rossz útra kényszerítette. Pont ezért mész oda, hogy megakadályozd. Megértetted új feladatodat, Lala Mustafa?” Lala: „Megértettem, Szultánám. Nem kell kételkedned bennem, mindent megteszek, ami Beyazit Herceg javát szolgálja.” Kopognak. Egy szolga Beyazit érkezését jelenti be.

Mahidevran: „Szóval ez azt jelenti, hogy Mustafa rád bízta Beyazit Herceget?” Atmaca bólint: „Mint tudod, ő nagyon szerette és hűséges volt a mi Hercegünkhöz.” Mahidevran: „Ennyi elég is. De a tényen nem változtat, hogy ő Hürrem fia, Atmaca.” Atmaca: „Én is így gondoltam, de miután jobban megismertem, el kell, mondjam, Beyazit Herceg egyáltalán nem hasonlít Hürrem Szultánára.” Mahidevran: „Akkor kire hasonlít? Süleyman Szultánra? Ebben az esetben ez sokkal rosszabb.” Atmaca megrázza a fejét: „Nem, ő erős és intelligens, épp mint a mi Hercegünk volt. Tiszteletét és üdvözletét küldi neked. És még aranyat is küldött a Hercegünk sírboltjára.” Mahidevran. „Nincs rá szükségem. Nincs szükségem senki adományára!” Atmaca: „Szultánám, ez ajándék. Ezzel akarta megmutatni szeretetét és tiszteletét a mi Hercegünk iránt.” Mahidevran: „Miért nem azt mondod, hogy csak szégyenkezik a miatt, amit az apja tett? Elvette az teljes vagyonomat, az összes földemet és megszüntette a járandóságomat.” Atmaca: „Ezt most hallom tőled először. Ebben az esetben el kell fogadnod az aranyat.” Mahidevran: „Vidd vissza. Van még annyi aranyam, ami kiszolgál engem. Különben is, mennyi ideig élek még?”

Beyazit: „Mi történik itt? Miért gyűltetek így össze?” Lala: „Hercegem! Annyi együtt töltött év alatt, sosem kerültünk szembe egymással. De tudd, hogy amit tettem, azt azért tettem, hogy felkészítselek a trónra. Mert tudom, hogy a te jövőd, a te jogod, hogy átvedd a trónt.” Beyazit: „Most már igazán kíváncsi vagyok!” Rüstem: „Lala Mustafát Selim Herceg mellé neveztem ki. Így a továbbiakban nem dolgozhat veled, ahogy az ál Mustafa ügyében tette.” Beyazit: „Jól kigondoltátok. Nehéz megmondani, hogy Selim Hercegnek mi lesz a következő lépése. Saját haszna érdekében még több hazugságot és trükköt fog bevetni.” Hürrem: „Biztos vagyok benne, hogy Selim Herceg lenyugodott és illedelmes marad. Lala Mustaf jelenléte is az óvintézkedésünket szolgálja.” Rüstem: „Amíg Lala Mustafa ott van, Selim Herceget emlékezteti arra, hogy mi árnyékként követjük.”

Késő este Hürrem Süleyman szobája előtt vár. Amikor a férfi kijön onnan, megszólítja „Süleyman! Éppen Mihrimah palotájából jövök. Beyazit is ott volt.” Süleyman: „Hogy van Beyazit?” Hürrem: „Időre van még szüksége, hogy rendbe jöjjön, de tudod, erős, hamar túl lesz rajta.” Süleyman: „Mikor térnek vissza Hercegeim tartományaikba?” Hürrem: „Néhány napon belül, remélhetőleg… Süleyman, Selim és Beyazit nagyon fontos mindkettőnknek. Ők a mi reményeink. Mindketten okosak, bátrak, ugyanakkor még mindig nincs elég tapasztalatuk. Talán hibáznak, de rajtunk áll, hogy megakadályozzuk. Nem szabad levenni róluk szemünket. Támogatnunk, bíztatnunk kell őket.” Süleyman: „Igazad van. Amikor útjukra engedjük őket, rossz hírek jönnek.” Hürrem: „Éppen azért, hogy megakadályozzuk a szerencsétlenséget, arra gondoltam, hogy jó lenne Fahriyét Manisába és Lokmant Kutahyába küldeni. Persze, ha te is így gondolod.” Süleyman: „Fahriye és Lokman a palota vezetésében jártasak. Ők fenn is tudják tartani a békét Hercegeim hármében. Jó ötlet!” Süleyman tovább megy.

Selim szobájában Nurbanu: „Készítettem neked egy kis fürjet, mert tudom, hogy szereted… Mindkettőnknek hasznos lesz, ha visszamegyünk Manisába.” Fahriye lép be a szobába: „Két nap múlva indulhatunk. Hürrem Szultána parancsára és a Szultán beleegyezésével én is veletek tartok.” Miután elmegy Nurbanu: „Hürrem Szultána ellenségeként tekint rám.” Selim: „Ne fújd fel a dolgot. Ez a döntés bölcs gondolkodásra utal.”

Yusuf odamegy Atmacához, aki a lovát nyergeli: „Elmész?” Atmaca bólint. Yusuf: „Mahidevran Szultána minden elmondott, hogy min mentél keresztül. De én még mindig nem tudok neked megbocsátani.” Atmaca: „Bárcsak, többet tehettem volna!” Yusuf: „Visszajössz még? Ugye, nem hagysz itt egyedül?” Atmaca: „Hát persze! Addig is, rád bízom a mi Szultánánkat és a palotát.” Yusuf: „Nem maradhatsz még egy kicsit?” A jelenetet Mahidevran az ablakból nézi végig. Eszébe jut, mikor a fia búcsúzkodott unokájától. Fidan: „Nehéz helyzetbe kerültünk. Főleg, hogy nem fogadtad el az aranyat.” Mahidevran: „Mennyi ideig tart ki a pénzünk?” Fidan: „Úgy egy évig. Miután több százan dolgoznak a palotában.” Mahidevran: „A legtöbb szolgát küldd el Nergisshahhal.” Fidan: „Rendben. Így talán még tovább is kitarthat a pénzünk.” Mahidevran: „Te is elmész. Gondoskodnod kell az unokámról.” Fidan: „Nem! Inkább meghalok, minthogy elhagyjalak!”

4.rész

Eljött a búcsú ideje. A két Herceg elköszön szüleiktől. Kezet csókolnak, majd távoznak. A Háremben Sümbül: „Nem is tudom mihez kezdek nélkületek!” Lokman: „Nem fogják felsöpörtetni veled a padlót, ne aggódj!” Sümbül: „Ne feledjétek Hürrem Szultána parancsát észben tartani! Tartsátok nyitva szemeteket! Nagyon fontos a munkátok! Főleg a tiéd Fahriye! Ez a velencei asszony még fejfájást fog neked okozni!” Fahriye: „Ne aggódj! Allah segíteni fog.”

A teraszon Hürrem: „Magunkra maradtunk. Hercegeink és unokáink hangját egyre távolabb halljuk… Ha gondolod, készíttethetek vacsorát kettőnknek. Ehetnénk együtt és közben beszélgethetnénk… Már olyan rég…” Süleyman: „Ne most. Hagyj magamra.”

Hürrem kilép a szobából, ahol már Sümbül várja: „A Szultán falat húzott maga köré. Mindegy, mit teszek, nem tudom áttörni ezt a falat.” Sümbül: „Egy gyerek elvesztése nagyon fájdalmas…” Hürrem: „Nem csak ez. Lelkiismeret-furdalása is van.” Sümbül: „Szultánám, kérlek, ne hagyd magára ezzel a fájdalommal! Mint tudod, ha valaki elszigeteli magát a külvilágtól, sokkal könnyebben esik le a lábáról.” Hürrem: „Allah mentsen! Ő nagyon erős, de mindenképpen mellette leszek! Nem maradt nekünk más gyógymód, csak egymás.”

Beyazit és Selim készen állnak az útra. Selim: „Ki tudja, mikor találkozunk ismét? Remélhetőleg, az összes rossz esetet a múltba temethetjük. Nem akarok így elválni tőled.” Beyazit: „Gondolnod kellett volna erre, mielőtt tőrt döftél a hátamba. Hogy felejthetném el, hogy a vesztemet akartad?!” Selim: „Mert te olyan ártatlan vagy!” Beyazit: „Az is biztos, hogy veled ellentétben, én nem árultam el senkit!” Selim: „Ebben az esetben, miért küldted a nyakamra Lala Mustafát?! Ha annyira ártatlan vagy, hogy nincsenek bűneid, akkor mondd meg, miért?!” Beyazit: „Ennek nincs semmi köze hozzám.” Selim: „Én pedig biztos vagyok benne, hogy van! Elvakított az ambíció és a bosszú! Ki tudja, miféle trónfosztásra készülsz?!” Lala: „Hercegek! Kérlek benneteket, hagyjátok abba a vitatkozást! Nem vet rátok jó fényt a Szultán előtt! Aztán később nem tudjátok kimagyarázni!”

Manisában Dilshah: „Minek jön vissza ez az elhasznált velencei?! Amíg nem volt itt, olyan boldogok voltunk!” Másik háremhölgy: „Én is épp ezt mondtam! Nem fog minket nyugton hagyni!” Ekkor jelentik be Nurbanut: „Asszonyok! Hoztam nektek ajándékokat a fővárosból. Gyertek, válogassatok!” Dilshah: „Olyan, mintha adománnyal szánná meg a koldusokat..” Nurbanu: „Dilshah Hatun! Mi keresni valód van a háremhölgyek között? Nem megmondtam, hogy ne gyere le ide többé?! A szabó tanonca lettél. Nem hagyhatod el a szabó lakrészét!” Dilshah: „Azért jöttem, hogy lemérjem a lányokat. Ha kívánod, a téged is lemérhetlek.” Nurbanu: „Ne légy arcátlan, asszony! Egy Szultána áll előtted! Csendet! Menjetek vissza a helyetekre! Amíg távol voltam, igazán nagy lett a mellényed! Foglalkozz a dolgaiddal, vagy különben nem leszek rest, és kidoblak az ajtón! Mostantól Fahriye Hatun gondoskodik a hárememről.” Dilshah: „Fahriye Hatun, mit gondol magáról, hogy kicsoda? Hürrem Szultána?” Fahriye: „Fogd a cókmókodat, és térj vissza a kötelességeidhez!”

Lokman egy agával beszélget: „Mostantól itt élek. Akárki jön vagy megy, én vagyok az első, aki tudomást szerez róla.” Egy kalfa vezet be néhány lányt. Lokman: „Honnan jöttek ezek a lányok?” Kalfa: „A fővárosból érkeztek. Hürrem Szultána küldte őket. Személyesen választotta ki Beyazit Herceg számára.” Lokman végignézi őket, majd megakad a szeme az egyiken: „Mi a neved?” „Defne.” Lokman: „Hürrem Szultána biztosan azt akarja, hogy Beyazit Herceg elfelejtse gyászát. Vidd őket a hárembe, és mosakodjanak meg.”

Beyazit Atmacával találkozik: „Hercegem, fogadd részvétem Hurichihan Szultána miatt.” Beyazit: „Azok az emberek, akiket szeretek egymás után halnak meg. Ez Allah nagy próbatétele lehet. Mi van Mahidevran Szultánával?” Atmaca: „Jól van, de nem fogadta el az aranyat.” Beyazit: „Ezt feltételeztem. Meg kell, bízzon bennem, már csak Mustafa miatt is. Támogatnom kell. Éppen ezért, muszáj kapcsolatba lépnünk egymással.”

Selim Lalához: „Ne hasonlíts össze Beyazittal. Ha a hátam mögött szervezkedsz, megfizetsz érte.” Lala: „Nincs szándékomban ilyet tenni. Hürrem Szultána és a Szultán bízott rám téged. Egyetlen kívánságom, hogy méltóképpen szolgálhassalak.” Selim: „Csak azt mondtam, amit így az elején mondanom kellett, hogy később ne okozzunk egymásnak fejfájást.” Lala kimegy, Nurbanu bejön: „Nem tetszik nekem ez az ember. Óvatosnak kell lennünk. Ne hidd el minden szavát. Az első hibádnál be fog árulni.” Selim: „Tudom. Mindenre fel vagyok készülve. Viszont nem akarok rossz kapcsolatot vele. Nem akarom felidegesíteni azokat ott a fővárosban. Beyazit így végzi a dolgait. Remélhetőleg, Lala intelligens marad.”

A következő jelenetben Defnét látjuk a fürdőben. A kalfa azt ecseteli neki, hogy a Herceg mennyi fájdalmat élt át az utóbbi időben: két testvérét is elvesztette, majd szerelmét Hurichihan Szultánát és Ranát, gyermekei anyját. A kis Hercegek így anya nélkül maradtak. Defne: „Talán én gyógymód lehetek sebeikre.” A kalfa ennek megörül: „Úgy legyen! Adja Allah, hogy Hercegünk ismét mosolyoghasson!”

Nurbanu a folyosón összefut Gazanferrel: „Allahnak hála, visszatértünk és az összes aggodalmainkat a fővárosban hagytuk!” A férfi közelebb lép. Nurbanu: „Maradj ott, Gazanfer! Ne gyere közelebb hozzám! Hogy még mindig életben vagy, annak csak egy oka van… Selim Herceg! Nem akarom ok nélkül boldogtalanná tenni! Mostantól nagyon óvatos leszel! Egy apró hiba, azonnal repülsz!

Kutahyában Defnét kikészítve kísérik Beyazithoz. Lokman: „Légy óvatos. Még nem találkoztál a Herceggel. És ha igen? Mi lesz akkor?” Lokman belép a szobába: „Hürrem Szultána háremhölgyeket küldetett a fővárosból. A legszebb itt vár az ajtód előtt bebocsátásra várva.” Mikor nyílik az ajtó, a lány már menne be, de Lokman: „A Herceg most nem kíván látni senkit sem. Vidd vissza a hárembe.” Kalfa: „Ne aggódj, Defne! Nem kell sietni! A lényeg, hogy itt vagy! Ha nem ma, akkor egy másik nap. Most gyere velem.”

Közben Fahriye Dilshát vezeti Selim szobájába. Dilshah: „Ha ezt Nurbanu Szultána megtudja, nagy bajba kerülsz, mivel nekem még a folyosóra sem szabad lépnem.” Fahriye: „Ez az én gondom.” Éppen ekkor jön szembe velük Nurbanu: „Fahriye Hatun! Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?! Az a szándékod, hogy a Herceg szobájába kísérd?!” Fahriye: „Úgy gondoltam, jót tenne a Herceg lelkének, és sokkal jobban érezné magát. Van valami probléma ezzel?” Nurbanu: „Ő már nem a Herceg kedvence! Még mikor az volt, én már akkor sem engedtem meg! Úgyis tudom, mi okból jöttél ide! Ez az én palotám! Az én szavam számít parancsnak! Ha megtöröd a békét, szembe kell nézned a következményekkel!” Fahriye: „Én Hürrem Szultána parancsára jöttem ide! Én nem egy egyszerű kalfa vagyok! Hogy képzeled, hogy megállítasz egy háremhölgyet, akit vár a Herceg?!” Nurbanu: „Nem kötelességem válaszolni neked! Vidd ezt a nőt és távozzatok!” Fahriye: „Te tudod, de nem fog tetszeni a Hercegnek.” Dilshah: „Mondtam, Fahriye Hatun. Még ellenőrizni sem tudod.” Fahriye: „Egyedül talán nem, de ha összedolgozunk, változhatnak a dolgok.” Dilshah: „Mire gondolsz?” Fahriye: „Nurbanu ideje lejárt. Hürrem Szultána meg akar szabadulni tőle. Ha ez megtörténik, a te csillagod felragyog. Persze, ha van elég bátorságod megküzdeni a jövődért.

Süleyman álruhát ölt, és kilép a palota falai közül. Orvos: „Nagyuram, már jó ideje nem hagytad el a palotát. Remélhetőleg, ez jót tesz neked.” Süleyman elmegy a Sümbülhane-ba, ahol megnézegeti a kávébabokat, megszagolja illatukat, majd helyet foglal. Yakup érkezik. Azt a férfit üdvözli, aki ölében egy kisfiú ül. A férfit Kudret Agának hívják: „Hoznál egy kávét és az unokámnak pedig tejet?” Yakup: „Azonnal.” Odafordul Süleyman asztalához: „Benneteket is üdvözöllek, uraim!” Süleyman: „Köszönöm. Kérlek, hozz nekünk is két csésze kávét.” Süleyman elkezd beszélgetni Kudret Agával. Kudret: „Egy szülő nagyon szereti gyermekét. De az unoka egészen más!” Süleyman: „Mi a neve?” Kudret: „Mustafa. Annyira szerettük Mustafa Herceget, hogy úgy őriztük meg a nevét, hogy róla neveztük el a gyereket.” Egy másik férfi: „Legyen ő is olyan bátor harcos, mint a Herceg volt!” Egy harmadik: „Milyen kár a Hercegünkért! Az orosz boszorka műve a hazugságaival és vádaskodásaival! A mi Hercegünk soha nem árulta el a Szultánunkat!” Yakup: „Ne beszéljetek és terjesszétek a pletykát anélkül, hogy ismernétek őket! Talán a méltóságos Süleyman Szultán a semmiért ölte meg a fiát?! Biztosan volt oka rá!”

Lala Selimnek: „Valaki szeretne találkozni veled. Az állam egy szolgája, egy megbízható kereskedő. Már régóta készül megismerni.” Selim: „Ki az?” Lala: „Yassif Nasih. Néhányszor járt már a fővárosban.” Selim: „Hallottam már a nevét.” Lala: „Értékes ajándékokat hozott neked… Agák!” Behozzák az ajándékokat: egy perzsaszőnyeget, indiai dísztárgyakat, és alkoholt Ciprusról, ami legalább olyan ritka és értékes, mint a smaragd. Selim: „Mi értelme az ajándékoknak? Ha államügyekről akar beszélni, akkor csak jöjjön ide egy megfelelő időben!” Lala int az agáknak, hogy helyezzék az alkoholt az asztalra.

Yakup Süleymannak: „Hozhatok bele neked egy kis tejet, ha gondolod. Elveszi azt az éles ízét.” Süleyman: „Nem kell.” Egy dervis megszólal: „Oh! Az emberek csak isszák, és bele sem gondolnak, hogy lehet-e, hogy nem bűn-e ilyet inni!” Yakup: „Milyen bűn? Ez csak kávé! Élénkít! Mit akarsz még?” Dervis: „Igen, csakhogy emiatt az emberek nem tudnak aludni. Ez az új szokás annyira elterjedt, hogy minden méteren vagy egy kávézó. Aki ezt issza, a gyertya égve marad szobájában egészen reggelig.” Yakup: „Egész nap itt vagy. Mi ütött beléd? Ezek csak kifogások! Kifogások!” A dervis most Süleymanhoz fordul: „Tapasztalt férfinak nézel ki. Mit gondolsz? Ez az ital megengedhető vagy sem?” Süleyman: „Az íze nyilvánvaló. Hogy fent tart egész éjjel, az is. Meg kellene kérdeznünk Ebu Suud Efendit, a Shaukh ul Islamot.” Egy férfi: „Oh, meg ne hallgasd! Én egy szavát sem hiszem!” Yakup: „Ahh! Hallgass, ember! Mindannyiunkat bajba hozol!” Süleyman: „Miért nem bízol Ebu Suud Efendi szavában? Ő egy kiváló tanító!” Férfi: „Óh, igen! Nagy tudású ember! Csakhogy azt mondják, összejátszott Hürrem Szultánával és Rüstem Pasával és együtt hozták még ítéletüket Mustafa Hercegről!” Orvos: „Honnan tudod, hogy ártatlan volt? Ha nem árulta volna el ilyen nyíltan, gondolod a Szultán ilyen kemény döntést hoz?” Férfi: „38 éves volt és egyszer sem árulta el! Sosem láttam vagy hallottam! Ilyen sokáig vár egy lázadó herceg? Ráadásul az egész janicsár sereg őt támogatta!” Süleyman lelki szemei előtt megjelenik a kicsi Mustafa.

Nurbanu fürdik: „Hozz egy kis gyümölcsöt. Enni szeretnék.” Közben Fahriye Canfedát hívatja. Nurbanu elengedi. Canfeda: „Nem bízom Fahriye Asszonyban! Láttam, hogy néz rám!” Nurbanu: „Nem tehet semmit. Figyelj és tanulj, hogy égetem el, mint egy gyertyát.” Canfeda végül csak elmegy, magára hagyva Nurbanut a vízben…

Sümbül Hürremhez: „A Szultán megüzente, hogy vár téged lakosztályában.” Süleyman a teraszon várakozik, közben felidézi a piacon hallottakat. Kinyit egy ládát, melyben Mustafa gyűrűjét tartja, és utolsó levelét. Ismét elolvassa. Kopognak. Hürrem lép be: „Hívattál? … Könnyeiddel nem tudod eloltani a szívedben keletkezett tüzet. Erre a tűzre nincs víz, mi eloltaná…”

Lokman sietteti a szolgákat, miközben szedik le az asztalt. Defne ott marad. A Koránt nézegeti, majd elhelyez benne egy levelet. Ekkor látjuk, mi a lány feladata. Nurbanu: „A buta nők azt hiszik, hogy a dolgokat elintézhetik az ágyban. De nem így van. Bele kell vésni magunkat a férfi agyába és szívébe is.” Defne: „Azt teszem, amit mondasz, Szultánám… amíg nem lesz bántódása a kishúgomnak.” Nurbanu: „A testvéred velem marad. Amíg azt teszed, amit akarok, nem lesz bántódása. Felszabadítalak vele együtt, csak légy óvatos! Hercegünk sebei még nagyon frissek! Légy türelemmel, mert a férfiak szíve bonyolult. Sok időbe telik, míg mi irányíthatjuk fejüket! Mikor Beyazit Herceg először emeli fel a fejét, téged kell, hogy először meglásson!” Vissza a jelenbe, Beyazit lép a szobába: „Mit csinálsz itt?” Defne: „Azért jöttem, hogy leszedjem az asztalodat.” Beyazit: „Mi a neved?” Defne: „Defne. Most érkeztem a palotádba. Hürrem Szultána küldött, hogy feledtessem veled a múltat, hogy ne szomorkodj többé.” Beyazit: „Elmehetsz.”

Fahriye: „Azért hívattalak, mert a hárem pénzügyi dolgait nézzük át. Csatlakozz te is.” Canfeda: „Nem várhat? Éjszaka van!” Fahriye: „Nem a véleményedre voltam kíváncsi! Jössz és kész!”

Nurbanu lépteket hall: „Canfeda? Mit akart Fahriye? Még mindig azt hiszi, hogy küldhet ágyast a Herceghez? Nem fogom hagyni… Bármit próbál Hürrem Szultána tenni, hasztalan lesz. Ez az én palotám.” Megfordul. „Canfeda?” Csakhogy Dilshah az. „Te???” Dilshah a víz alá nyomja a fejét.

Hürrem és Süleyman helyet foglalnak a teraszon. Hürrem: „Menjünk Edirnébe! Ott is maradhatnánk néhány hónapot! Ott ismét egymásra találhatnák, távol a palotától. Mint a régi szép időkben, versekkel, könyvekkel. Mit gondolsz? Menjünk?” Süleyman: „Nem is vagy kíváncsi, miért hívattalak?” Hürrem: „Arra gondoltam, hiányoltál.” Süleyman: „Van egy kérdésem, ami már évek óta éget engem… De mindig elkerültem… Van közöd Mustafa halálához? Te nyitottad meg az útját a halálba? Te rágalmaztad meg a fiamat?”

128.rész leirása.

Nurbanu:Érzem,hogy te fogsz uralkodni az Oszmán Birodalomban. Beyazit:Az egyetlen aki csapdát állíthat nekem az Selim. Mustafa Lala:Ha igaz amit mondtál nekem hercegem,akkor minden megváltozik. Fatma:Az egyetlen aki pénzt küldött a lázadóknak,és csapdát állított az a bátyád. Selim:Az ártatlanságnak vége.Mostantól semmi sem lesz olyan,mint régen. Mihrimah:Előbb vagy utóbb arra az oldalra áll,aki megérdemli a trónt,és majd Selim ellen fordul. Nurbanu:A dinasztia továbbra is velünk van,és megteszek mindent,hogy ez így is maradjon. Hürrem:Nyilvánvaló,hogy elfelejtetted mit mondtam neked évekkel ezelőtt.Az odaadás sokkal értékesebb,mint bármi más. Hürrem:Mostantól az utolsó lélegzetemig,a te oldaladon állok. 

Kara Ahmet: Csakis a te parancsodra nagyuram, de aki ezt a kaftánt akaratod szerint viselni fogja, azt azon nyomban kivégzik. Szulejmán: Az a személy, aki ezt a fekete kaftánt viseli majd, ma itt áll ez alatt a kupola alatt…..

128. rész 2. előzetes

Rüstem: „Azon gondolkodtam, mit tennék, ha az ellenséged lennék… Egy dologra jutottam, hogy a két Herceg egymásnak ugrasztanám.”

Nurbanu: „Megteszünk minden szükséges lépést, ami ahhoz kell, hogy te kerülj a trónra. Senki sem állíthat meg minket.”

Beyazit: „Egyetlen egy ember áll az utamba, és az Selim.”

Hürrem: „Még ha egy fikarcnyi szeretet sincs benned az öcséd iránt, akkor sem teheted ezt vele!”

Sokullu: „Ha a helytelen utat választotta, Nagyuram, akkor büntetése világos.”

Fatma: „Ha még egy Herceg kivégzését elrendelik, mihez kezdesz, Hürrem?”

Selim: „Azt mondtad rólam az anyámnak, hogy az első lehetőséget te kapod, mi?”

Hurichihan: „Láttam mindent, Asszony! Eldugott helyen találkoztál a szeretőddel!”

Kara Ahmed Pasa: „Akárkit mondasz, hogy ezt vegye fel, azt azonnal viszik kivégezni.”

Süleyman: „Az, aki ezt a fekete kaftánt viselni fogja… e kupola alatt fog állni…”

128. rész

Hürrem Süleyman szobájába szeretne bemenni. Amíg várja Lokman Agát, Sümbültől kérdi: „Hol van Beyazit?” Sümbül: „Nem vagyok biztos benne, de az incidens után elhagyta a palotát.” Lokman: „Szultánám, bocsáss meg, de a Szultán jelen pillanatban nem óhajt látni senkit.” Hürrem ekkor átadja Süleymannak szóló levelét: „Nagyuram! Levelem a tőled kapott címeimtől, pozícióimtól függetlenül írom. Bátorságom, lázadásom a szívemben kialakult anyai fájdalomból származik. Amit minap hallottam, mély sebet ütött bennem. Megtudtam, hogy döntésre jutottál, hogy Selim Herceget jelölöd ki örökösödül. Nem akarom elhinni! Arra gondoltam, hogy a hét régió királya nem követhet el ekkora hibát. De amikor megtudtam az igazságot, az szó szerint letarolt. Hibát követtél el, Nagyuram. Selim és Beyazit mindketten a te fiad, a te véred. Ha egyiküket kiválasztod, az azt jelenti, hogy a másikat semmibe veszed. Azt, amelyiket félrelökted, féltékeny lesz a másikra. Emlékezz Ábelre és Káinra, Nagyuram. A két testvér, akik szövetséget esküdtek az Univerzum Urával. Szövetséget, melyet egyikük nem fogadott el. A féltékenység vetette Káint, hogy ölje meg testvérét, Ábelt. Mint ahogy a tűz belobban és elnyeli az erdőt, a féltékenység hasonlót művel a jósággal, és a végén egy maréknyi hamu marad.”

Visszaemlékezünk, mikor a kamasz Selim és Beyazit ajándékot készített a Szultánnak. Mindkettő azt firtatja, hogy az övé fog jobban tetszeni a Szultánnak. Beyazit: „Még a Hárem agái sem fogják viselni a tiédet!” Aztán látjuk, amint átadják ajándékaikat. Süleyman teljes érdektelenséggel: „Nagyon szép, Selim.” Amikor Beyazit nyújtja át tőrét: „Remélem, tetszik. Még nincs befejezve.” Süleyman. „Máris látszik, hogy csodálatos lesz! Teljesen olyan, mintha mester készítette volna!” Ezután látjuk, amint a dühös Selim egy kalapáccsal tönkreteszi Beyazit munkáját.

Hürrem levele folytatódik: „Te a világ vezetője vagy, egy egész világ hatalmának birtokosa. Mint tudod, az ottomán hagyományok szerint, nem nevezheted ki örökösödet. Csak Allah döntheti el, ki kövessen a trónon. Amit tettél, csak növelni fogja a háborúskodást Beyazit és Selim között. Esküszöm neked, én soha nem fogok választani közöttük. Mindketten a testemből valók. Én szültem és neveltem őket. Mint anya, soha nem választok a másik ellenében. Ez az én szívemből jövő kívánságom, hogy te, mint apjuk, te is ugyanezt tedd.” Süleyman, miután elolvasta a levelet, a kandallóba dobja.

Selim: „Néha nagyon hiányzik az alkohol, Nurbanu! Mintha a boldogság hiányozna!” Nurbanu: „Itt nem ihatsz! Ha a Szultán megtudja, megszeged ígéretedet! Nagy bajba sodorhatsz bennünket! Egyre közeledik a mi napunk, Selim! Érzem! Beyazit Herceg most már tényleg kiesett a kegyéből. Te leszel ennek a palotának és az egész Ottomán Birodalomnak az ura! És én, fiunk, Murat és lányaink együtt boldogságban élhetünk!” Selim: „Imádkozom, hogy így legyen. Máskülönben, velem együtt ki leszünk söpörve innen!” Nurbanu: „Verd ki ezeket a gondolatokat a fejedből! Minden megteszünk, ami szükséges, hogy te vehesd át a trónt. Senki sem állíthat meg minket. Ha szükséges, kivágjuk a szívünket, bármit megteszünk! Gyermekeink kedvéért még a pokolban is hajlandóak vagyunk égni! Beyazit Herceg Mustafa Herceget tartja iránymutatónak. Azonban ez az út sötét. Nekünk olyan úton kell haladnunk, ahol a nap süt!”

Beyazit és Hürrem a folyosón találkoznak. A Herceg megpróbálja elkerülni. Hürrem: „Tudom, mi történt. Hallottam, mit mondtál az apádnak. Tudom, nagyon megviselt. Látom rajtad. De légy szomorú. Se dühös. Egészen biztos, hogy dühében beszélt és nem gondolta át szavait. A legjobb, ha nyugodt maradsz.” Beyazit: „Hogyan?! Arannyal támogattam a lázadókat! És még azt is mondják, hogy én indítottam el a lázadást! Hogyan hiheti el ezeket a hazugságokat?! Ilyen ember lennék?!” Hürrem: „Soha! Soha nem hinném el!” Beyazit: „De a Szultán gyanakszik. Meglátod, hogy Selim áll minden mögött! Rossz színben akart feltüntetni a Szultán előtt, és sikerült neki! Biztos vagyok benne, hogy most ünnepel!” Hürrem: „Fogd vissza dühödet, csak kárt okozol magadnak! És ne rágalmazd a testvéredet! Selim nem tenne ilyet!” Beyazit: „De igen. Félelemtől bármire képes az ember.”

Beyazit szobájában Hurichihan éppen masszírozza kedvesét. Hurichihan: „Te is tudod, miért folyik mindez. A palota minden sarkában érezni a vér szagát. A sötét felhők a fejünk felett… amiért a Szultán Selimet részesítette előnyben… az azért volt, mert látja, hogy a saját hatalmát veszélyezteted… ahogy Mustafa bátyád is és annak idején az apám, Ibrahim Pasa.” Beyazit: „Azt akarod mondani, hogy engem is meg fog ölni?” Hurichihan: „Allah bocsássa meg! Minden éjjel azon imádkozom Allahhoz, hogy vegye el életemet és neked adja oda.” Beyazit: „Szükségtelen, hogy ilyen dolgokon szomorkodj. Az lesz, ami a sorsunkban meg van írva.” Hurichihan: „De gondolnunk kell ezekre a dolgokra! Az apám, a testvéred meghaltak, de te győzni fogsz! Mégpedig azért, mert Hürrem Szultána mögötted áll!” Beyazit: „Nincs ellenem, de nem is támogat. Nem fog választani a két fia közül.” Hurichihan: „Amikor rájön, mit tett Selim Herceg, a te oldaladra fog állni. Én is mindent megteszek, hogy jó kapcsolatot ápoljak vele.” Beyazit: „Te meg az anyám? Valahogy nem tudom elképzelni…” Hurichihan: „Ha rólad van szó, akkor egy bárány és egy farkas is összefoghat… Akkor mi miért ne?”

Rüstem Hürremmel és Mihrimahval beszélget a kertben. Rüstem: „Embereim azt jelentették, hogy az aranyat, amelyet a lázadók kaptak, a palotából küldék. Ahmed Pasa tudta nélkül ez nem történhetett volna meg.” Hürrem: „Elment az esze?!” Rüstem: „Nehezen mondom ki, de nem csak ő áll az ügy mögött… Selim Hercegnek is szerepe van benne.” Hürrem: „Mit beszélsz?! Azzal vádolod a fiamat, hogy elárulta a testvérét?! A levegőt is megmérgezem, amit belélegzel!!!” Mihrimah: „Van erre valamiféle bizonyítékod?” Rüstem: „Egy ilyen árulást nem lehet bizonyítani.” Mihrimah: „Ebben az esetben tartsd meg magadnak ezeket a gondolatokat! Selim nem tenne ilyet!” Rüstem: „Ha nem akarjátok lerombolni a belső békét, gondoljátok csak ezt… De gondoljátok csak át… Ha Ahmed Pasát nem irányították volna Selim Herceg felé, miért támadná Beyazit Herceget?” Hürrem: „Fatma Szultána bábja!” Rüstem: „Így van… De azon gondolkodtam, hogy ha az ellenséged lennék, mit tennék? Egy dologra jutottam, hogy a két fiadat egymásnak ereszteném.” Hürrem: „Bármi is az igazság, ha egy apró utalást is teszel Selim ellen, a saját kezemmel öllek meg!”

Selim: „Én szerencsés kislánykáim! A te egyedülálló szépségedet örökölték!” Nurbanu: „Szavaid simogatják lelkem!” Hürrem ekkor lép be hozzájuk: „Hagyjatok magamra a fiammal!” Selim: „Mi történt, anya? Hallottad, miket mondott nekem a Szultán?” Hürrem: „Nem ezért vagyok itt. Én nem fogok köztetek választani, ahogy az apátok. Azért vagyok itt, hogy megbeszéljük, mit mondanak rólad! Hogy ki mondta, az nem fontos… Azt állítják rólad, hogy szövetkeztél Ahmed Pasával, és csapdát állítottatok Beyazitnak! Nem hittem el, de idejöttem, hogy te magad mondd el! Fiam… mondd el az igazságot! Te is részese voltál annak a gusztustalan tervnek, ami Beyazit ellen irányult? Ugye, nem árultad el őt?” Selim: „Hát persze, hogy nem! Még hasonló sem fordult meg a fejemben! Hogyan vádolhatsz meg engem ilyen árulással?! Rüstem Pasa volt, nem igaz?! Ő az egyetlen, aki tönkre akarja tenni kapcsolatunkat!” Hürrem: „Én csak a te szádból akartam hallani az igazságot. Én egy percig nem gyanakodtam rád.”

A Szultán szobájában… Sokullu: „Sajnos, Mahidevran Szultána küldte a pénzt az ál Mustafának Edirnébe.” Süleyman: „Mit beszélsz? Van bizonyítékod?” Sokullu: „A lázadók táborhelyén találtunk egy csomó aranyat és egy dokumentumot.” Sokullu átad egy levelet. Sokullu: „Mahidevran Szultána adott engedélyt a lázadóknak, hogy használhatják az ingatlanjait Edirne környékén. Több pihenő, étkező helységet építtetett, hogy támogassa őket. Ennek fényében, Nagyuram, a lázadók támogatója Mahidevran Szultána volt, és nem Beyazit Herceg.” Süleymannak eszébe jutnak Yahya Efendi szavai, hogy gondoskodjon Mahidevranról, és hagyja békében élni. Süleyman: „Sokullu! Azt akarom, hogy érvényesítsd döntésemet Haseki Mahidevran Szultánával kapcsolatban. Mindent vegyetek el tőle, kivéve azt a palotát, ahol Bursában él. Minden királyi ékszert VAGY birtokot, melynek értéke meghaladja a 100.000 akcsét, haladéktalanul szállítsátok vissza a királyi palota kincstárába. Valamint, a havi járandóságát azonnali hatállyal megszüntetem. Egy árva garast sem fog mostantól kapni kincstárunkból.” Sokullu: „Ahogy méltóságos királyunk parancsolja.”

Nurbanu a lovához kíséri Selimet: „Szóval, Hürrem Szultána téged gyanúsít. Hogy történhetett ez?” Selim: „Rüsem Pasa és Beyazit összefogott, és megpróbálják befolyásolni az anyámat.” Nurbanu: „Oh, Allah! Segíts meg minket!” Megérkeznek a lóhoz, ahol Gazanfer üdvözli őket. Selim: „Ahmed Pasának még óvatosabbnak kell lennie. Ha megégeti magát, mi is vele pusztulunk.” Miután ellovagol Gazanfer: „Ne tedd tönkre magad emiatt, kérlek! Ahmed Pasa és Mehmet Pasa tapasztalt vezírek. Meg fogják akadályozni, hogy lelepleződjetek.” Nurbanu: „Nem tudok nem a legrosszabbra gondolni. És ha odáig fajul, hogy a Herceget veszik elő?” Gazanfer: „Ebben az esetben, Hürrem Szultána közbelép, és megmenti gyermekét, bármi áron.” Nurbanu: „Ezekkel a szavakkal most nagyon megnyugtattál.”

Selim Karához megy. Kara: „Hercegem, remélem, nincs baj?” Selim: „Majd te megmondod, Pasa! Az anyám számon kérte rajtam a történteket! Tud a Beyazitnak felállított csapdáról! Úgy tűnik Rüstem mondta el neki! Most beszélj!!! Minden a tervek szerint halad?!” Kara: „Nyugodj meg, Hercegem! Ahogy már korábban is mondtam, nem lehet összefüggésbe hozni velünk!”

Hürrem és Mihrimah kávéznak. Mihrimah: „Mi szükség volt erre, anya? Legalább meghagyhatta volna a havi járandóságát! Csak néhány hónapig, ha kitart, amit eddig kapott, aztán mély szegénységbe esik!” Hürrem: „Mi a baj? Rosszul érzed magad Mahidevran miatt?” Mihirmah: „Mégiscsak mi okoztuk ezt neki!” Hürrem: „Mi vagyunk az okai?! Senki sem ma született bárány, főleg nem Mahidevran! Ez egy háború volt, amit ők kezdtek. Én megnyertem, ő elvesztette. Ennek ellenkezője is bekövetkezhetett volna, hogy az én gyerekemet és vagyonomat veszik el és száműznek!” Kopognak, Sümbül érkezik: „Szultánám, miután Selim Herceggel beszéltél, ő egyből a Yenibahce Palotába sietett Kara Ahmed Pasához.” Hürrem mérges a hír hallatán.

Sokullu dokumentumokat olvas. Az aga bejeleni Rüstemet, de még mielőtt ő végezhetett volna az olvasással, és engedélyezte volna, hogy beléphet, Rüstem már ott is állt előtte. Sokullu: „Van valami probléma, Pasám?” Rüstem: „Azért jöttem, hogy érdeklődjem, Sokullu… és hogy gratuláljak neked… mindenki a lázadók elleni győzelmedről beszél… mindenki elismerését kivívtad, beleértve a Szultánét is… annyira, hogy te lettél a Kubbe Vezír (a második).” Sokullu: „Megtiszteltek ezzel.” Rüstem: „Hhmm… Ezzel Selim Herceg egy lépéssel előrébb került. Épp, ahogy te kívántad.” Sokullu: „Én csak a Szultán parancsát teljesítettem. És én nem választottam a Hercegek között. Lehetetlen, hogy oldalt válasszak. Akit a méltóságos Allah kiválaszt a királyság élére, az lesz a következő uralkodó.” Rüstem: „Te már rég döntöttél. Imádkozz, hogy terveid szerint alakuljanak a dolgok. Ha a Szultán megtudja, hogy összejátszottál Ahmed Pasával, és csapdát állítottál Beyazit Hercegnek, Allah bocsássa meg, de a fejed bánja!” Sokullu: „Engem nem vádolhatsz, Pasa! Én nem állítottam csapdát senkinek! Épp ellenkezőleg! Hogy védelmezzem Beyazit Herceget, felfedtem Mahidevran Szultána a lázadásba való közbenjárását!” Rüstem: „Ha azt gondolod, hogy azzal, ha feláldozod Mahidevran Szultánát megmenekülsz a következményektől, tévedsz.”

Hürrem Karához készül. Sümbül utasítja az agát, hogy jelentse be a Szultánát. „Szultánám, kérlek, nyugodj meg! Csak rosszabb lesz! Amúgy sincs bizonyíték a kezünkben…” Hürrem: „Mindenki megismeri határait, Sümbül. Megtudják, kivel kerültek szembe!” Aga: „Szultánám, a Pasa vár rád.”Hürrem: „Új hírek jutottak a fülembe, Pasa. Miszerint, te voltál az, aki csapdát állítottál a Hercegemnek.” Kara: „Nem értem, miről beszélsz. Miért tennék ilyet?” Hürrem: „Én is ezt mondtam. Ahmed Pasa nem tenne ilyet. Ő egy intelligens vezír… ha ilyet tenne, tudná, hogy ő lenne az első, aki beleesik ebbe a csapdába.” Kara: „Nem tudom, ki és mit mondott, de nyilvánvaló, hogy fel akarta használni ezt a vádat, hogy a gyűlölet magvait elhintse kettőnk között.” Hürrem: „Ha ez így van, akkor mi dolga volt itt Selim Hercegnek?! Miért találkoztatok?! Miről beszéltetek?!” Kara: „Hogy mit? Én vagy a Nagy Vezír, Szultánám! Az csak természetes, hogy találkozom és beszélek a Hercegekkel! Nem fogok magyarázkodni neked!” Hürrem: „Oh! Nem fogsz magyarázkodni nekem?! Tényleg?! Az utolsó Nagy Vezírnek, aki ezt mondta nekem, ma még sírja sincs! Miben bízol, Pasa? Ki áll mögötted? Fatma Szultána? Ő védelmez téged?” Kara: „Ne hasonlíts össze más Pasákkal, Szultánám. Senki sem vádolhat semmivel és nem is támaszkodom senki segítségére! Nem adok a fenyegetésekre, mert nem félek senkitől, csak Allahtól! Most, kérlek, térj vissza a palotába.” Hürrem: „Senki sem mondhatja meg nekem, mit tegyek!” Ekkor lép be a szobába Fatma: „Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? Nem törhetsz be a palotámba, mint a szél! Tudd a helyed!” Hürrem: „Te egymásnak ugraszthatod a Hercegeimet, de én ne is kérjem rajtad számon?!” Fatma: „A világ már csak így működik. Könnyű volt Mustafa Herceg ellen konspirálni. És most mit teszel? Mindkettő a te gyereked. Ők most kezdenek harcolni egymással. Főleg, hogy Selim Herceg… nos, az alma nem esett messze a fájától… Rád emlékeztet. Méregkeverésben és viszálykodásban nagyon ügyes… Ő volt az, aki pénzt küldött a lázadóknak és csapdát állított a testvérének. Mit tehetett volna? Féltette az életét!” Hürrem már menni készül: „Megesküszöm neked, megfizetsz ezért! Főleg te, Ahmed Pasa! Főleg te!”Kint a folyosón Hürrem Sümbülnek: „Amitől tartottunk, bekövetkezett!”Kara: „Mit tettél, Szultánám! Mindannyiunkat tűzbe rántottál!” Fatma: „A tűz már az ő szívét perzseli. Hadd égjen, hadd égjen, hogy Mustafa Herceg elégedett lehessen!” Kara: „És ha informálja a Szultánt?” Fatma: „Nem fogja. Akkor Selimet is át kellene adnia. Hürrem futó homokra tévedt. Minél jobban megpróbál kikerülni belőle, annál mélyebbre süllyed.”

Hurichihan Mihrimahval találkozik: „El sem tudom mondani, mennyire megörültem, mikor meghívtál!” Mihrimah: „Nagyon messze kerültünk egymástól. Kár, pedig ugyanazon az oldalon állunk.” Hurichihan: „Nem rajtam múlott. De ha nyíltan beszélhetünk, te mindig távolságot tartottál tőlem.” Mihrimah: „Hagyjuk a múltat. Tudom, mennyire szeret téged Beyazit. Őt nagyon szeretjük. És amíg ez így van, nincs szükség jelentéktelen vitákra.” Hurichihan: „Lehetetlen elfelejteni a múltat. De ahogy te is mondtad, félretehetjük. Beyazit Herceg jövője mindennél fontosabb számomra.” Mihrimah: „Pont ezt akartam hallani tőled. Ha összetartunk, senki sem állhat Beyazit Herceg útjába.”

Selim a szobájában van, mikor Hürrem érkezik hozzá: „Ülj le!” Selim: „Mi van, anya?” Hürrem: „Hazudtál nekem. A szemembe néztél és úgy hazudtál nekem. Elárultad Beyazitot, megvádoltad, és veszélybe sodortad az életét. Ne is tagadd! A Yenibahce Palotából jövök! Megtudtam, mit tettél! Szégyelld magad! Szégyelld magad! Ez azt jelenti, együttműködtél az ellenségeimmel, és tőrt döftél az én és a testvéred hátába! Így volt?! Nézz a szemembe! Hogyan tudod a méltóságodat és a becsületedet így elhajítani?! Tényleg ilyen gyenge vagy?! Te, aki Süleyman Han Szultán és az én fiam vagy! Az enyém!!! Hürrem Szultánáé!!! Hogyan válhattál azoknak az árulóknak az eszközévé?! Szégyen! Ha lenne benned testvéri szeretet, nem merted volna ezt tenni. Szégyen.” Selim: „A haláltól való félelem szaga közeledik és beárnyékolja a testvéri szeretetet, anya.” Hürrem: „Ne keress kifogást az árulásodra! Senki sem tör az életedre, főleg nem Beyazit! Ő soha nem lenne képes erre!” Selim: „Soha? Tényleg így gondolod? Elfelejtetted, min mentél nem is olyan rég keresztül? Egy apa megölte a saját fiát! Az apám megölte azt a fiát, akit a legjobban szeretett!!! Ott voltam, anya. Láttam. Láttam a bátyám élettelen testét, és aztán Cihangirét is. Tudod, miért halt meg? A mély fájdalmától, a félelemtől! Az apám miatt! Te miattad! Ettől az egész igazságtalan világ miatt halt meg! Éppen ezért, ne beszélj nekem családról és testvéri szeretetről. Vesztettünk. Az ártatlanság kora véget ért. Már semmi sem lesz olyan, mint régen.”

Kara és Sokullu a kertben sétálnak. Sokullu: „Rüstem Pasa eljött hozzám a Divánba. Üldöznek minket.” Kara: „Hürrem Szultána meglátogatott a minap. Tud az aranyról.” Sokullu: „Mit tegyünk?” Kara: „Te foglalkozz Izzet Agával, aki az aranyat elszállította az aranyat Edirnébe. A többiről majd én gondoskodom. Nem hagyok semmi bizonyítékot. Feltéve, ha te sem beszélsz, nem kell aggódnunk.”

Hürrem: „Ha nyilvánosságra kerül, hogy csapdát állítottál Beyazitnak, életed veszélybe kerül.” Selim: „Mit fogsz tenni? Elmondod a Szultánnak, hogy parancsolja meg a kivégzésemet?” Hürrem: „Allah szerelmére! Amíg élek, senki sem nyúlhat hozzád egy újjal sem! Még a Szultán sem! Nem hagyom!” Selim: „Allah tartson itt közöttünk!” Hürrem: „De ne feledd! Ugyanez vonatkozik az öcsédre is! Ha még egyszer megpróbálod bántani, vagy akár megpróbálod megölni, velem találod szembe magad!”

Lala Beyazithoz: „Annyira aggódtam, hogy történik veled valami! Majdnem belehaltam a félelembe! Miért vártál ilyen sokáig? Egyszerűen meg kellett volna ölnöd a lázadókat.” Beyazit: „Akadályokat gördítettek elém. Ennek semmi köze hozzám. Amit most mondok, maradjon kettőnk között! Sajnos, Selim volt az, aki csapdát állított nekem. Összefogott Ahmed Pasával, és megpróbált besározni.” Lala: „Ez nagyon kemény vád… Van bizonyítékod?” Beyazit: „Még nincs bizonyítékom, de biztos hagytak valamit, amit meg is találok.” Lala: „Ha ez igaz, akkor minden megváltozik, még a Szultán döntése is.” Beyazit: „Igen, azt akarom, hogy a Szultán is lássa, kit jelölt ki utódjául. Azt akarom, hogy kiderüljön az igazság. Már az anyámnak is mondtam, de ő nem hitt nekem. Tulajdonképpen, nem is akar hinni.” Lala: „Akkor sem fogja elhinni, ha a saját szemével látná. El akarja majd titkolni, hiszen ő egy anya. Ne feledd ezt.” Beyazit: „Megpróbálnak alattomos Hercegnek beállítani, és ha még az anyám is megpróbálja ezt leplezni, nem fogom hagyni.”

2.rész

Selim Kara irodájába szalad: „Az első adandó alkalommal beárultál az anyámnál, pedig megbíztam benned!” Kara: „Higgy nekem, egy árva mukkot sem szóltam, amivel gyanúba kevertelek volna!” Selim: „Akkor hogy tudta meg?!” Kara: „Fatma Szultána nem tudta visszafojtani dühét. Egy váratlan pillanatba kiesett a száján!” Selim: „Fatma Szultána honnan tudta, Pasa?! Hogy tudtad belevonni ebbe az ügybe?! De ha már belevontad, hogyhogy nem tudtad kontrollálni?!” Kara: „Minden nagyon gyorsan történt! Nem tudtam megakadályozni!” Selim: „Nem tudtad megakadályozni?! Már jó ideje az állam élén állsz… Tudnod kellett volna, hogy a hatalom olyan, mintha a szakadék szélén táncolnál! Elővigyázatosnak kellett volna lenned! Ez nem gyerekjáték!” Kara: „Bocsásd meg arcátlanságomat, Hercegem, de nem egy aga áll előtted! Én a Szultán Nagy Vezíre vagyok!” Selim: „Így van! A Szultán Nagy Vezíre vagy! És a Nagy Vezír kooperált Beyazit Herceg háta mögött és küldött aranyat a felkelőknek!” Kara: „Fenyegetsz engem?” Selim: „Ahogy akarod, Pasa! Ha bajba kerülök, mindenkit felégetek! És veled fogom kezdeni! Aztán Mehmet Pasát, végül Fatma Szultánát! Imádkozom, hogy tedd meg a szükséges lépéseket és vess véget ennek az ügynek egyszer s mindenkorra, de ha nem, akkor válaszd ki, hogy akarsz meghalni!”

Beyazit a piacon egy darab almát vásárol. Az árus fiúcskának egy szütyő pénzt ad. „Túl sok!” De Beyazit annyiban hagyja. A Herceg Atmacával és Hussainnal találkozik. Atmaca: „Ő itt Hussain Cavush. Megbízhatsz benne.” Hussain: „Utad legyen nyitott, kardod éles, Hercegem.” Beyazit: „Nagyszerű! Mi a helyzet Atmaca? Azt mondtad, fontos.” Atmaca: „Megtaláltuk a tartózkodási helyét annak az agának, aki az aranyat küldte a lázadóknak.” Beyazit: „Akkor menjünk!”

Rüstem megérkezik abba a könyvtárba, ahol a jegyzőkönyveket tárolják. Rüstem az agához: „Mire vársz? Nyisd ki az ajtót!” Aga: „Pasám, nem engedhetlek be.” Rüstem: „Talán, emlékeztetnem kell téged, hogy Süleyman Szultán veje áll előtted?!” Egy magasabb rangú aga érkezik: „Mi folyik itt?” Rüstem: „Meg kell néznem néhány iratot, de ez az aga arcátlan, nem enged be.” Aga: „Az aga nem vétett, mert az a parancs, hogy a Kubbe Vezír vagy a Szultán engedélye nélkül nem engedhetünk ide be senkit.” Ekkor érkezik Ali Pasa, aki egy levelet mutat fel, mely tartalmazza, hogy Rüstem vele van. Így az aga kinyitja előttük az ajtót, és bemennek. Rüstem: „Láttad az arcukat?” Ali: „Teljesen elsápadtak. Világos, hogy rejtegetnek valamit.” Rüstem: „Bármi is legyen az, megtaláljuk. Remélhetőleg.”

Egy férfit látunk az utcán sétálni, mikor észreveszi, hogy követik. Megkezdődik az üldözés. Végül egy belső udvarba szorítják a férfit, aki tőrét előrántva próbál védekezni. Ekkor tűnik fel a háttérben Beyazit, Atmaca és Hussain. A két férfi arra kéri Beyazitot, hogy várjon, de ő természetesen ehelyett megindul. Így a másik kettő utána. ( Bocs. Imádtam ezt a jelentet... meg magát a harcot. Főleg a harcot. ) Miután végeztek a támadókkal Beyazit: „Te küldtél aranyat az ál Mustafának! Ki adta a parancsot?!” Férfi: „Ki vagy te? Honnan tudsz erről?” Hussain: „Beszélj! Ki állított csapdát Beyazit Hercegnek?!” A férfi már beszélni készült, mikor egy nyíllal hátba lőtték. Beyazit: „Nincs ez így jól, Atmaca.”

Fatma ünnepséget rendelt el a Háremben. Gülfem és Hurichihan már mellette ülnek, mikor Nurbanu megérkezik. Fatma: „Mire vársz? Ülj le!” Mikor Nurbanu Hurichihant üdvözli, Hurichihan: „Jobb lesz, ha én most megyek.” Fatma: „Ülj le, Hurichihan. Ülj le. Hamarosan mindketten visszatértek Hercegeitekkel tartományaitokba. Ki tudja, mikor látjátok újra egymást? Azt akarom, hogy a sötét felhőket elűzzük fejünk fölül.” Nurbanu: „Helyesen gondolod, Szultánám.”

Mihrimah Hürremmel együtt gyalogolnak a folyosón a Hárem felé. Fahriye: „Fatma Szultána többet van itt, mint a saját palotájában. Mindenbe beleavatkozik. Néhány lányt és agát a tudtom nélkül cserélt ki.” Mihrimah: „Miután a férje Nagy Vezír lett, elvesztette maga fölött a kontrollt.” Megérkeznek a Hárembe. Hürrem: „Mi a mulatság oka? Miért ünnepeltek?” Fatma: „Nem kell magyarázatot adnunk neked, Hürrem, de azt ünnepeljük, hogy Selim Herceg lett kijelölve trónörökösnek.” Hurichihan: „Hogy mit ünnepelünk? Nekem ezt nem mondtad?!” Fatma: „Akkor most megtudtad.” Hurichihan felpattan, és Hürremhez lép: „Bocsáss meg! Ha Fatma Szultána már az elején elmondja nekem, nem vettem volna benne részt.” Fatma: „Felfújod a dolgot. Mi csak a Szultán döntését ünnepeljük. Vagy talán nem vagy boldog, hogy a Szultán Selimet választotta? Persze, Beyazit a kedvenced. Mennyire szomorú ez Nurbanunak.” Hurichihan: „Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz egy szolgának, mint amennyit érdemel!” Nurbanu: „Hagyd ezt abba, Szultánám! Én már nem vagyok olyan, mint a többi háremhölgy! Egy Herceg édesanyja vagyok!” Hürrem: „Nurbanu! Menj vissza a szobádba! És az engedélyem nélkül, ne is gyere ki onnan!” Nurbanu megpróbál beszélni, de Hürrem: „Tedd azt, amit mondtam!” Nurbanu távozik. Hürrem int Hurichihannak, hogy kövesse ő is példáját. Hürrem: „Látom, mit próbálsz elérni, Szultánám. És ha ez még nem lenne elég, a gyűlölet magvait ültetted el a Hercegeim között! És most a Háremben próbálsz ellenségeket kreálni!” Fatma: „Én az igazat mondtam. Nem hazudtam. Szíved választottja Beyazit, nem igaz?” Hürrem: „Csak egy szívem választottja van, a király, Süleyman Szultán Han Őméltósága!” Fatma: „Ha egy nap, Allah bocsássa meg, a Szultán még egy Herceg kivégzését rendeli el, mit teszel, Hürrem? Igazság szerint, kíváncsi vagyok. Akkor is ugyanezt fogod mondani?” Hürrem közelebb lép, és azt mondja: „Készítsd ki gyászruhádat, Szultánám, mert hamarosan ismét özvegy leszel!”

Rüstem és Ali Pasa még mindig a dokumentumok között keresgélnek. Bejön kintről az aga: „Pasáim! Késő van. Ha kívánjátok, holnap is folytathatjátok a keresgélést.” Rüstem: „Rendben. De ne nyúljatok semmihez! Innen folytatjuk!” Ali Pasa közelebb lép Rüstemhez: „Úgy tűnik, semmit sem fogunk találni. Minden a könyvekben van.” Rüstem: „A keresés nagy mestere Sokullu, de benne egyáltalán nem bízom.” Ali: „És mi van a Szultánánkkal? Mit gondol Sokulluról?” Rüstem: „Teljességgel megbízik benne. De ha bebizonyítom, hogy ő is benne van, akkor Szultánánk személyesen rendeli el kivégzését!”

Süleyman olvas, mikor Lokman: „Nagyuram, Mehmet Pasa szeretne eléd járulni.” Süleymaní. „Jöjjön.” Sokullu belép, Süleyman: „Ezek azok a kérvények, melyeket az egyiptomi képviselőm küldött. Azt írják, hogy az idei évi adóik nagyon megemelkedtek… Miért nem tudtam erről?” Sokullu: „Én úgy tudom, nem történt növekedés. A törvények szerint, ugyanannyi adót szedünk be. Nem tudom, miért panaszkodnak, de ki fogom deríteni.” Süleyman: „Mindig ugyanazt a panaszt hallom. Mondd meg Ahmed Pasának, hogy ha ennek nincs alapja, akkor komoly büntetést szabjon ki! Elmehetsz!” Süleyman újdonsült orvosához, Ferhat Agához: „Nézz ezekbe bele. Olvasd át ezeket a dokumentumokat és leveleket és mondd el a véleményed.” Ferhat távozik. Lokman marad, de Süleyman úgy néz rá, mintha azt kérdezné, miért vagy még mindig itt? Lokman: „Csak azon tűnődtem, szükséged van-e valamire.” Süleyman: „Nincs. Elmehetsz.”

Nurbanu, mikor a szobájába ér, elsírja magát. Murat: „Anya? Mi történt? Miért sírsz? Ki tette ezt veled? Majd én megmutatom neki, hol a helye!” Nurbanu: „Jól vagyok. Ne aggódj. Ahogy telnek-múlnak a napok, az én könnyeim is felszáradnak. Előbb apád kerül a trónra, majd te következel. Megesküszöm neked, hogy az Ottomán Dinasztia velünk folytatódik! Mindent megteszek, ami ehhez kell! Amikor ez a nap eljön, senki sem szégyeníthet meg! Senki sem parancsolhat nekem! Nem fogok hajlongani! Mások fognak nekem fejet hajtani!”

Mihrimah Hürremhez: „Nurbanu teljesen megváltozott. Befolyásolni tudják. Biztos vagyok benne, hogy ő irányítja Selimet. Ha Rüstem bebizonyítja Selim tettét, majd megmutatom nekik!” Hürrem: „Bármi is történjék, nem érheti kár Selimet! Megértettél? Nem!” Mihrimah: „Mit mondasz, anyám? Csapdát állított Beyazitnak, kockára tette életét, és most profitálhat ebből az egészből?” Hürrem: „Selim nem hibás. Ahmed Pasa okozta ezt a rombolást és Fatma Szultána volt az, aki a gondolatot elültette az agyában!” Mihrimah: „Az Isten szerelmére, anya! Nem te mondtad, hogy Selim is benne volt?” Hürrem: „Ez Fatma Szultána hazugsága… hogy a Hercegeimet egymásnak ugrassza… én nem ugrom bele a csapdájába.” Mihrimah: „Az a szándékod, hogy semleges maradj. De ez lehetetlen! Előbb vagy utóbb az veszi át a trónt, aki jobban megérdemli, és akkor szembe kerülsz Selimmel!” Hürrem: „Térj észhez! Az, akiről beszélsz a testvéred! Mit jelent az, hogy szembe kerülök? Mi közösen tenni fogunk azért, hogy ezt a háborút megakadályozzuk!” Mihrimah: „Ez a háború már évekkel ezelőtt elkezdődött, anya! És Selim dobta az első követ. Meg kell fizetnie érte.” Hürrem: „Mihrimah! Nem akarom ezt tovább hallgatni!” Hürrem kimegy a teraszra, de Mihrimah követi és folytatja: „Miután a Szultán nyíltan nyilatkozott, hogy maradhatsz csendben? Értsd már meg, nem maradhatsz középen! Most rajtad a sor, hogy válassz!” Hürrem: „Te nem érted! Mindegy kit választok, a másik bukni fog!” Mihrimah: „Előbb vagy utóbb. De nem így történne amúgy is?”

Selim fia, Murat a kertben játszik. Süleyman fentről figyeli: „Évekkel ezelőtt jártam Manisában, hogy nevet adjak az unokámnak. Teljesen el is felejtettem.” Ferhat: „Az emberek minden nap felejtenek. Ha nem tennék, állandóan újra és újra kellene élniük a múltban történt fájdalmaikat. A felejtés orvosság, de ugyanakkor méreg is egyszerre. Az emlékezés és a felejtés, Nagyuram, mind a kettő áldás.” Süleyman: „Mint látni mindent, de tettetni annak ellenkezőjét.”

Beyazit lőni tanítja kisfiát, Osmant: „Ennek a művészetnek igazi mestere Turgut Bey, akit Atmacaként is ismernek.” Osman: „Ki az az Atmaca?” Beyazit: „Mustafa nagybátyádnak volt a társa. Most ő az én testőröm. Találkozhatsz vele Kutahyában. Majd megtanít téged a lövészet minden trükkjére és szabájára.” Murat érkezik Lalájával és Gazanferrel: „Menj más merre játszani.” Murat: „Miért? Nem!” Gazanfer: „Vissza is mehetünk a palotába.” Ekkor Murad ránéz Beyazitra, aki odahívja magukhoz. Beyazit: „Tudod, hogy kell lőni? Ha akarod, kipróbálhatod!” Murad bólint és lő egyet. Beyazit: „Óh, te jó ég! Te aztán tehetséges vagy!” Murad: „Apa azt mondta, hogy Mustafa Hercegre hasonlítok és belőlem is olyan harcos lesz, mint amilyen ő volt.” Beyazit: „Akkor ez azt jelenti, hogy az apád a fivéreiről beszél neked?” Murad: „Cihangirról elég gyakran beszél. Azt szokta mondani, hogy Cihangir nagyon intelligens volt. Hogy sokat olvasott és sok mindent tudott.” Beyazit: „Igen, az volt… Allah nyugosztalja… És? Rólam miket mesélt?” Murad: „Azt, hogy gyorsan begurulsz, és hirtelen tudsz üvölteni.” Beyazit elneveti magát: „Jól van. Gyűjtsétek össze a nyilakat, lőjünk újabb kört!” Selim érkezik a kertbe. Észreveszi, milyen boldog kisfia Beyazit és fiai társaságában. Gazanfer: „Hívjam Muradot?” Selim: „Ne. Hagyd őket játszani.” Mosolyog, majd távozik.

Süleyman a teraszán, Ferhat: „Átnéztem a papírokat, analizáltam az archívumokat. Minden rendben. Semmi esetre sem jöhetett be több adó Egyiptomból.” Süleyman: „Akkor mi ez a sok reklamáció?” Ferhat: „Fogalmam sincs, de két dolog lehetséges: vagy valaki játszik Ahmed Pasával, vagy…” Süleyman: „Vagy Ahmed Pasa játszik… Lokman Aga! Hol van Ahmed Pasa?” Lokman: „A Divánban. Mint tudod, ma is lesz Diván ülés.” Süleyman: „Nagyszerű!”

Rüstem belép a Divánba, ahol a pasák már tanácskoznak. Rüstem: „Hívattál?” Kara: „Még mindig olyan fontosnak képzeled magad? Mégis hogy merészelsz belépni az archívumba és az ottani dokumentumok között kutatgatni?” Rüstem: „Volt valami, ami után akartam nézni.” Ekkor Rüstem észreveszi, hogy a Szultán elfoglalta helyét, ahonnan a tárgyalásokat szokta hallgatni. Kara: „Ne üsd bele az orrodat olyanba, ami nem a te dolgod, Rüstem.” Rüstem: „Minden, ami az állam érdekeit szolgálja, az én dolgom… neked is így kellene tenned. Ha az egyiptomi nép panasza eljut a fülembe, az azt jelenti, te valamit rosszul csináltál.” Kara: „Bolond! Tudd a helyed! Én vagyok ennek a Birodalomnak a Nagy Vezíre!” Rüstem: „Bocsáss meg méltóságos Pasám! Tisztséged iránti tiszteletem örök! De végül is, mi mindannyian Süleyman Szultán szolgái vagyunk! Dinasztiánk jövője mindenek felett áll!” Kara: „Majd pont tőled fogom ezt tanulni! Azonnal takarodj ki a Divánomból! Soha többé nem akarlak látni! Agák! Szóljatok a pasáknak, hogy jöjjenek azonnal! A mai ülés nagyon fontos lesz!” Rüstem: „Már most látom, mennyire gőgös lettél, habár a múltban volt már olyan Nagy Vezírünk, akinek történetéből tanulhattál volna!” Kara: „Ne hasonlíts össze korábbi Nagy Vezírekkel!Én nem nők szoknyáján kapaszkodtam fel erre a posztra! Nagyurunk fogadalmával védi életemet… Amíg ezen a poszton vagyok, nem rendeli el kivégzésemet! Van más, akinek ilyen fogadalmat tett Süleyman Szultán? Meg tudod mondani?” Rüstem: „Kár, hogy büszkeségeddel leleplezted magad. Pedig a Szultán meg volt veled elégedve. Sokullu Mehmet Pasával a Hercegek háta mögött próbáltatok szövetkezni…” Kara megragadja Rüstem karját: „Rüstem, te már egy senki vagy! Két éve én vezetem ezt az országot. Jó lenne, ha beletörődnél ebbe!” Süleyman ekkor hagyja el helyét. Kara: „Kifelé! Soha többé ne merészelj visszajönni!”Süleyman mélyen gondolkodva visszatér szobájába: „Lokman! Szólj a szabónak, készítsen elő egy fekete kabátot!”

Késő este Selim és családja látogatóba mennek a nagyszülőkhöz. Murad: „Nagyuram, egy kis ajándék. Nagyon boldoggá tennél, ha elfogadnád.” Süleymanra nagy hatással van az ajándék, egy sakktábla: „Nagyszerű! Nagyon szép ajándék.” Murad: „Remélem, egy nap játsszunk majd rajta.” Süleyman: „Remélhetőleg.” Ikrek: „Nagyuram, Allah tartson köztünk még sokáig!” Hürrem: „Allah óvjon benneteket! Milyen gyönyörű kislányok, Selim! Allah akaratával olyan szerencsések is lesznek, amilyen édesek most!” Selim: „Allah akaratával, anyám.” Hürrem: „Mindig eltévesztem a neveteket! A te neved…” Középső: „Esmahan Szultána.” Baloldali: „Gevher Szultána.” Hürrem: „És a te neved, Shah Szultána!” A középső: „Szultánám, nagyon szép a hajad! A mi hajunk miért nem ilyen színű?” Mindenki a Szultán köré ül, Hürrem nézi őket.

Beyazit nézegeti magát, mikor Hurichihan belép a szobába: „Hürrem Szultána meghívott a Szultán szobájába, hogy Nagyurunk vár minket meg a gyerekeket!” Beyazit: „Miért?” Hurichihan: „Nem tudom, de nem kellene mindjárt rosszra gondolnod. Talán a Szultán ismét közeledni szeretne hozzád.”Beyazit és családja megérkezik a Szultán szobájába. Hürrem üdvözli őket: „Akkora öröm benneteket egy szobában látni!” Beyazit fiai üdvözlik a Szultánt, megcsókolják kezét. Selim: „Miután mindannyian itt vagyunk, szeretnélek meghívni benneteket fiunk, Murad Herceg körülmetélési ceremóniájára, ha engedélyt adsz rá.” Beyazit: „Milyen ceremónia? Most nem alkalmas az idő ceremóniákra.” Selim: „Nagyurunk csatlakozott hozzánk fiunk születésekor. Úgy gondoltam, talán ezen az ünnepen is szeretne jelen lenni.” Hürrem: „Tudod, min mentünk keresztül mostanában. Nem hiszem, hogy ez a megfelelő alkalom ünnepelni. Akkor is megtehetitek, miután visszatértetek tartományotokba, és akkor talán mi is csatlakozhatunk hozzátok, ha ….” Süleyman: „Miután elmondta szándékát, nem utasíthatjuk vissza. Kezdődjenek meg az előkészületek, Murad Herceg körülmetélési ceremóniájának, Hürrem.” Selim: „Nagyon boldoggá tettél minket, Nagyuram! Talán ezzel az ünnepséggel, a sötét felhők is szétoszlanak fejünk fölött!”

Selim és Beyazit a teraszon beszélgetnek: „Bármit is teszel, lényegtelen. Az én Hercegem ünnepsége meg lesz tartva itt a fővárosban, és kész. Tudom, hogy nem tetszik az ötlet, de nem kellett volna ennyire nyilvánvalóvá tenned. Nem néz ki jól a Szultán előtt.” Beyazit: „Én nem vagyok kétarcú, mint te. Ki nem állhatom a szélhámosokat.” Selim: „Te most úgy beszélsz, mintha féltékeny lennél.” Beyazit „Élvezd ki ezeket a napokat, mert úgyis hamarosan véget ér!”

Hürrem: „Honnan jött ez a ceremónia ötlet olyan időszakban, amin most keresztül megyünk? A te ötleted volt, nem igaz?” Nurbanu: „Selim Herceg óhaja volt. Nem is értem, mi a rossz ezzel?” Hürrem: „Előbb velem kellett volna ezt megbeszélned, mielőtt a Szultán engedélyét kéritek!” Nurbanu: „Bocsáss meg, Szultánám, de nem gondoltunk erre… De kérlek, értsd meg izgatottságunkat! Hercegünk Allah ajándéka, nem mindenki ilyen szerencsés, mint mi.” A mondatot már Hurichihan is hallotta, aki csatlakozott a hölgyekhez: „Te most rám célzol?” Nurbanu: „Félreérted, Szultánám.” Hürrem: „Elég. Nem akarok több vitát, főleg nem itt. Később megbeszéljük.” Hurichihan: „A Szultánt a saját ellenségeddé tetted. Félj csak tőlem!”

3.rész

Rüstem Beyazithoz: „Remélem, Hercegem, már jobb a kapcsolatod a Szultánnal…” Beyazit: „Nagyon úgy néz ki, hogy a széljárás nem nekem kedvez, miután a Szultán engedélyezte, hogy Selim fiának a körülmetélési ceremóniája itt a palotában legyen.” Rüstem: „De ez az ötlet kiváló! Mert így mindketten közelebb kerülhettek a Szultánhoz! Igaz, hasztalan…” Beyazit: „Beszélj, Rüstem Pasa! Látom, történt valami” Rüstem: „Ahmed Pasa a Diván ülés előtt hivatott engem. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem tetszik neki, hogy belenéztem a dokumentumokba. Azt akarja, hogy tartsam távol magam a palotától. Aztán észrevettem, hogy a Szultán helyet foglalt a megfigyelőállásában. Bizonyára a Divánt szerette volna meghallgatni. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki, saját vermébe löktem Ahmed Pasát. Olyan dolgokat mondott, amit a Szultán biztos nem hagy szó nélkül!” Beyazit: „Mit mondott az áruló?” Ekkor érkezik hozzájuk Zal: „Ahogy parancsoltad, Pasám, egy ideje megfigyelés alatt tartjuk Ahmed Pasa palotáját. Az archívum titkára, Lütfi Celebi járt ott minap.” Rüstem: „Azért ment, hogy informálja, hogy belenéztem a dokumentumokba. Ezután hívatott magához Ahmed Pasa.” Beyazit: „Mégis van valami.” Zal: „Ha kívánod, Hercegem, kikérdezem.” Beyazit: „Szükségtelen. Atmaca majd elintézi.” Beyazit távozik. Zal Rüstemhez: „Mit kezdünk Atmacával? Mert amíg lélegzik, fenyegetést jelent számunkra.” Rüstem: „Van még idő. Majd személyesen akarok végezni vele.”

Nurbanu Gazanferrel találkozik: „Hurichihan Szultána megfenyegetett. Ha akar, bedughat egy zsákba, és anélkül, hogy bárki észrevenné, bedobhat a tengerbe.” Gazanfer: „Ez nem ilyen egyszerű, Szultánám. Nyugodj meg.” Nurbanu: „Most igazából Hürrem Szultánától tartok. Egy ideje estem a szemében. Dühös volt rám a körülmetélés miatt. Olyan furán nézett rám.” Gazanfer: „Ne aggódj, Hürrem Szultána kedvel téged.” Nurbanu: „Változtak a dolgok, Gazanfer. Most Beyazit Herceggel kell megküzdenünk. Ő is Hürrem Szultána fia. Hürrem Szultána nem fog megkönyörülni rajtam. Meg fog ölni! Elfelejtetted Valeriát? Hogy hogy csinált belőlünk gyilkost? És ha ugyanez történik velem is?” Gazanfer: „Amíg itt vagyok, semmi sem történhet veled. Mindenkitől megvédelek… ha szükséges, még Hürrem Szultánától is!” Nurbanu: „Olyan jó, hogy itt vagy, Gazanfer! Ne vedd le a szemed Hurichihan Szultánáról!” Canfeda érkezik, ezért Gazanfer jobbnak látja távozni: „Szultánám, mi dolga van itt az agának? Ha valaki meglát, Allah tudja, mi mindenre gondolhatnak!” Nurbanu: „Óvintézkedést kell tennünk. Hurichihan Szultána megfenyegetett.” Canfeda: „Ő hogy védhetne meg? Még a Hárembe se léphet be! Elment az esze! Tisztán látszik, hogy szerelmes beléd!” Nurbanu: „Azt hiszed, hogy bolond vagyok, hogy nem látom?” Canfeda: „Nem, Szultánám. Csak figyelmeztetni akartalak. Az lenne a leghelyesebb, ha távol tartanád magadtól, különben még problémát okozhat neked.” Nurbanu: „Erre képtelen vagyok… Halálosan megfenyegettek… Szükségem van egy olyan hűséges agára, mint Gazanfer… legalábbis most.”

Az ivóban Lütfi Celebi szeretne szórakozni kicsit, azonban Beyazit, Atmaca és Hussain követi, végül elkapják. Lütfi: „Mit akartok tőlem? Mindent odaadok, amit akartok! Hercegem!” Beyazit: „Mondd Lütfi Celebi, mit műveltél a hátam mögött?! Beszélj!” Lütfi: „Soha, Hercegem! Ki vagyok én, hogy a te hátad mögött csináljak bármit is?” Beyazit: „Az aranyról beszélek! Arról az aranyról, amit a Nagy Vezír Ahmed Pasa küldött a lázadóknak!” Lütfi: „Soha, Hercegem! Esküszöm, nekem nincs tudomásom erről!” Atmaca: „Lütfi! Ne fáraszd magad! Nem akarlak többé bántani!” Lütfi: „Könyörülj rajtam, Hercegem! Gyermekem van! Nem tudok az aranyról!” Beyazit: „Miután gyermeked van, beszélj hát miatta! Így nem lesz bántódása az apja bűne miatt! Na?!” Lütfi: „Ártatlan vagyok, Hercegem! Kötve vagyok a Nagy Vezír parancsaihoz! Bármit is mond, meg kell tennem!”

Reggel a palotában Rüstem Hürremhez: „Végre Beyazit Herceg ártatlansága nyilvánosságra kerül és Lütfi Celebi be fogja vallani, hogy Ahmed Pasa keze van a dologban.” Hürrem: „Biztos, hogy Selim nevét nem említi?” Rüstem: „Nem, mert a titkár nem tudja, hogy Selim Hercegnek is köze volt ehhez. De Ahmed Pasa biztos nem akarja egyedül elvinni a bajt, meg fogja próbálni Selim Herceget is magával rántani.” Hürrem: „Meg fogod védeni Selimet! Semmilyen szégyenfolt nem mocskolhatja be a nevét!” Rüstem: „Csak egy feltétellel, Szultánám.” Hürem: „Rüstem Pasa! Hogy merészelsz nekem feltételt szabni?!” Rüstem: „Bocsáss meg, Szultánám, de kénytelen vagyok Beyazit Herceg kedvéért ezt megtenni. Támogasd Beyazit Herceget, és én megteszem, amire kérsz.”

Fatma Karával együtt aggódik: „Hol van ez a Lütfi Celebi? Hogy tűnhetett el hirtelen? Vagy félelmében elmenekült?” Kara: „Már nyomozok utána, Szultánám. Csak előkerül valahol!” Fatma: „Figyelmeztettelek, amíg tudsz, szabadulj meg tőle! Tudtam, hogy gondot fog még okozni!” Kara: „Ne feledd, Szultánám, én foglalkozom ezzel az üggyel!”

Sokullu kint álldogál a Diván ajtajánál, mikor Rüstem érkezik: „Lokman Aga! Informáld a Szultánt, hogy magammal hoztam Lütfi Celebit, az archívum titkárát, mert valami igen fontosat szeretne mondani.”Selim a szobájában van, mikor Nurbanu érkezik: „Sokullu Mehmet Pasa üzent, hogy a kertben vár téged.”Rüstem a Szultán szobájában Lütfi Celebivel: „Nagyuram, nem szívesen mondom, de muszáj. Ahmed Pasa helytelenül használta föl hatalmát, mert pénzt vett ki a kincstárból.” Süleyman: „Tisztában vagy, mit beszélsz, Rüstem? Akiről beszélsz, az az én Nagy Vezírem!” Rüstem: „Ez a legszomorúbb része az egésznek, Nagyuram! Bizonyára hallottál az Egyiptomból érkező panaszokról. Ali Pasával együtt kivizsgáltam az ügyet.” Süleyman: „Én is kivizsgáltattam, és nincs ellentmondás a könyvekben.” Ali Pasa: „Azért nincs ellentmondás, mert a titkár kevesebb összeget jegyzett fel. Hatalmas mennyiséget nem jegyzett fel. Komoly mennyiséget.” Süleyman: „Ez igaz?!” Lütfi Celebi: „Bocsáss meg, Nagyuram! A Nagy Vezír megfenyegetett! Kényszerített, hogy ezt tegyem! Nem volt más választásom!” Süleyman: „Mit tett az arannyal? Zsebre vágta?” Ali Pasa: „Bárcsak ezt tette volna! Ennél sokkal rosszabb! Elküldte a lázadóknak Edirnébe.” Rüstem: „Minden rosszban van valami jó is. Ezzel bebizonyosodott, hogy a Beyazit Herceg ellen felhozott vádak alaptalanok.” Süleyman: „Miért segítené Ahmed Pasa a lázadókat? Milyen haszna származik ebből?” Rüstem: „Mint tudod, Nagyuram, Ahmed Pasa nagyon kedvelte Mustafa Herceget. Talán ezzel akart revansot venni.”

Selim megérkezik Sokulluhoz: „Mi történt?” Sokullu: „Hercegem, baj van. Rüstem Pasa személyesen kísérte be a Szultán szobájába a titkár Lütfi Celebit.” Selim: „Mi történt az óvintézkedéssel?!” Sokullu: „A titkár volt az egyetlen, akiben megbíztunk. Nem tudom, hogy történhetett!” Lokman érkezik: „A Szultán hívat kettőtöket.”

Sokullu belép a Divánba. Süleyman: „Mehmet Pasa! A titkár szerint, Ahmed Pasa tehető felelőssé az egyiptomi panaszokért. Nem vezettette rá az extra aranyat a dokumentumokra, melyet beszedett Egyiptomból. Tudtál erről?” Sokullu: „Tőled hallom ezt először, Nagyuram.” Süleyman: „Ebben az esetben, mit tegyünk? Mi a javaslatod?” Sokullu: „Ha Ahmed Pasa rossz útra tévedt, büntetése egyértelmű, Nagyuram.” Rüstem bólint Sokullunak.

Mihrimah Hürremhez: „Egyértelmű volt, hogy így végződik az ügy. Jó, hogy Ahmed Pasát büntetik meg!” Hürrem: „Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Mi van, ha Selim nevét is belekeverik az ügybe?” Mihrimah: „Már megbocsáss, de Selimnek is gondolnia kellett volna erre! Mégis, hol járt az esze, mikor csapdába akarta csalni Beyazitot?”

Az összes férfi megérkezett a Divánba. Beyazit Selimhez: „Te tudod, miért hívatott mindenkit a Szultán?” Selim: „Honnan tudhatnám? Én is most jöttem, épp úgy, mint te!” Beyazit: „Tudom.” Miután mindenki bement a szobába, Süleyman int Lokmannak, hogy hozza be a fekete kabátot, amiről mindenki tudja, rosszat jelent. Süleyman: „Ahmed Pasa! Miután évek óta szolgálsz engem pozíciódban, mindenki másnál te tudod a legjobban, mi a jelentősége ennek a fekete kabátnak.” Kara: „Igen, így van. Azt, hogy Nagyurunk parancsára, aki ezt felveszi, kivégzik.” Süleyman: „Az az ember, akit a mai napon kivégeznek, az a szobában van. Senki ne merészeljen a parancsaim ellen, a törvényeim ellen tenni! Senki sem árnyékolhatja be hatalmamat! És aki ezt mégis megpróbálja, mindegy ki is az, életével fizet! Ahmed Pasa, ma te viseled ezt a kabátot.” Bólint, kinyílik az ajtó, és Zal érkezik embereivel. Kara: „Nagyuram! Mit vétettem? Mi a bűnöm, hogy engem büntetsz e kabát viselésével?” Süleyman: „Mindenkinél jobban tudod vétkedet, Ahmed Pasa.” Kara: „De megígérted nekem… Megígérted, hogy nem végeztetsz ki, amíg Nagy Vezír vagyok!” Sülyman: „Áruló! Ki vagy te, hogy feltételeket szabsz nekem?! Azonnali hatállyal eltávolítalak a Nagy Vezíri posztról! Add vissza a pecsétet!” Kara letérdel a Szultán elé, és miután megcsókolta a pecsétet, átnyújtja azt. Közben Sümbült látjuk, ahogy a rácson keresztül végignézi a jelenetet. Kara észreveszi a kivégzőosztagot a háta mögött. Felveszi a kabátot, majd azt mondja: „Ez nem tisztességes. Az ellenem koholt vádak alaptalanok.” Süleyman: „Az Egyiptomból érkezett levelek mindenki számára megnézhetőek. Ráadásul az archívum titkára, Lütfi Celebi beismerő vallomást tett. Elárultál engem és az Ottomán Birodalmat és rossz színben tüntetted fel Beyazit Herceget.” Kara megpróbál beszélni, de a Szultán int a kezével. „Nem tettem ilyet! Nem árultalak el!”

Nurbanu Fatmával beszélget: „Hurichihan Szultána nyíltan megfenyegetett. Most ez a nagy csend egyáltalán nem jó jel.” Fatma: „Ne aggódj! Inkább gondoskodj a gyerekeidről.” Ekkor jelentik be Hürremet: „Nem akarom elrontani a kedvedet, de fontos dolog történt, amiről tudnod kell. Többször figyelmeztettelek, hogy ne állj a gyerekeim közé. Most beleestél a saját csapdádba!” Fatma: „Miről beszélsz, Hürrem?” Hürrem: „A Szultán összehívta a Divánt, és azt mondják, Ahmed Pasának adta a fekete kabátot. Mindenki tudja, mi történik a vezírekkel és pasákkal, ha fel kell venniük a fekete kabátot… halál!” Fatma: „Lehetetlen..” Hürrem: „Így volt… Sümbül Aga saját szemével látta.” Fatma elviharzik. Hürrem Nurbanuhoz: „Úgy tűnik, elfelejtetted, mit mondtam neked évekkel ezelőtt. Még egyszer emlékeztetlek. A hűség, mindennél fontosabb. Minden másnál fontosabb.”

Süleyman felkel, és az ablakhoz sétál. Selim és Beyazit követik. Kara a hóhérainak: „Hagyjatok!” Kibontja magát hóhérai kezéből, majd térdre borul. Süleyman bólint Zalnak, aki annak a hóhérnak int, akinél a zsinór van…Fatma érkezik az ajtóhoz: „Kinyitni! Kinyitni!” Aga: „Nem tehetem, Szultánám.” Melek: „Szultánám, kérlek, ne tedd!” Fatma: „Nyissák ki!” Lokman érkezik. Fatma: „A férjem a Divánban van?” Lokman: „Szultánám… néhány perccel ezelőtt végezték ki a Szultán parancsára.”

Süleyman visszaült a helyére: „Rüstem! Gyere ide! Ezt a pecsétet neked adom. Ismét téged nevezlek ki Nagy Vezíremmé.” Rüstem: „Boldoggá tetted Rüstem nevű szolgádat, Nagyuram. Allah akaratával, méltó leszek e posztra.” Süleyman: „Allah akaratával. Máskülönben, te is úgy végzed, mint Ahmed Pasa. Most elmehettek.” Rüstem babusgatja visszakapott pecsétjét. Ránéz Sokullura, aki nem viszonozza tekintetét.A Háremben látjuk Fatmát, amint teljesen összetörve halad szobája felé. Fentről nézi Hürrem, Mihrimah és Sümbül…

4.rész

Eljött Murad Herceg körülmetélésének a ceremóniája. Nurbanu: „Allah megadta nekünk, hogy ez a nap is eljöjjön! Mi mást kívánhatnék még?”

Fatma a szobájában szomorkodik. Melek: „Szultánám, már napok óta egy falatot sem ettél!” Fatma: „Tart még az ünnepség?” Melek: „Igen, Szultánám.” Fatma: „Még egy hét sem telt el a férjem halála óta.” Melek: „Szultánám, már semmi sem maradt nekünk, hogy itt legyünk. Menjünk innen el!” Fatma: „Elmegyünk. De még van egy elintézetlen ügyem.”

Gazanfer: „Sürgősen beszélnem kell a Szultánával!” Canfeda: „Hogy jöhettél ide ezen a napon?! Bármit is akarsz neki mondani, most nem alkalmas!” Gazanfer: „Ha nem üzensz a Szultánának, nem fogod tudni kimagyarázni magad! Tedd azt, amit mondtam!”

Selim közben a fia mellett van: „Hogy vagy?” Beyazit is megérkezik: „Jobban leszel, meglásd! Hamarosan ismét együtt gyakorolunk!” Selim félrehúzza Beyazitot: „Emlékszel azokra az ajándékokra, melyeket évekkel ezelőtt, még mikor gyerekek voltunk az apánknak adtunk?” Beyazit: „Sosem fejeztem be a tőrömet.” Selim: „Tudom, mert én tönkretettem.” Beyazit: „De miért?” Selim: „Mert a Szultán a te ajándékodat jobban szerette, mint az enyémet. A féltékenység vett rá, hogy tönkretegyem. Ez az idő elmúlt. Már nem vagyok féltékeny rád.” Hürrem és Mihrimah is megérkeznek, Selim üdvözli őket. Hürrem odalép unokájához: „Gyors gyógyulást kívánok!” Murad: „Nagyon fáj!” Ekkor Hürremnek eszébe jut Cihangir, mikor ebben a szituációban az apjának azt mondta, hogy egyáltalán nem fél.Canfeda értesíti úrnőjét, aki azonnal távozik is. Hurichihan érdeklődve nézi őket. Mihrimah Hürremhez: „A Szultán egyáltalán nem gyanakszik Selimre. Rüstem jó munkát végzett. Viszont tőled azt kéri cserébe, hogy támogasd Beyazitot. Megteszed?” Ekkor jelentik be Süleymant.

Süleyman Murathoz: „Mi újság? Nagy bátor vagy.” Murat: „Nagyon fájt, de most már rendben vagyok.” Süleyman: „Kitűnő… Ez a tied.” Átad neki egy tőrt. Selim: „Nagylelkű vagy, Nagyuram! Allah tartson köztünk még sokáig!” Süleyman: „Tegnap este álmot láttam, Hürrem. Az éjszaka közepén gyereksírásra ébredtem fel. Körülnéztem, de nem láttam semmit. Aztán egy erős fényre lettem figyelmes. Olyan volt, mintha a nap vagy a hold egy darabkája esett volna le a szobámba. Aztán ismét hallottam a gyereksírást. Murat volt. A trónomon ült és rám mosolygott.”

A következő jelenetben Nurbanu találkozik Gazanferrel a kert egy rejtett zugában. Nurbanu: „Mi az a nagyon fontos?” Gazanfer: „Azt hallottam, hogy Hurichihan Szultána mágust hívat a palotába. Lehet, hogy átkot akar rád szórni. Kérlek, légy óvatos!” Nurbanu: „Ezért hívtál ide?! Ez az utolsó alkalom! Soha többé ne gyere elém ilyen buta dolgokkal, mint ez is!” Gazanfer: „Tulajdonképpen, van más is. Kérlek, fogadd el ezt az értéktelen gyűrűt tőlem!” Nurbanu: „Canfedának igaza volt! Elment az eszed! Ezért halálbüntetés jár!” Hurichihan pont azt a jelenetet tudta meglesni, mikor a férfi átadja úrnőjének ajándékát. Aztán hirtelen elfut, nehogy meglássák. Gazanfer: „Hadd kísérjelek el!” Nurbanu: „Elegem van belőled! Tűnj el!” Eldobja a gyűrűt. Ekkor azonban Nurbanu észreveszi Hurichihant és utána fut: „Kérlek, várj meg! Nem úgy van, ahogy gondolod! Kérlek, engedd meg, hogy megmagyarázzam! Hurichihan Szultána!” Nurbanu megragadja Hurichihan karját: „Ne érj hozzám! Neked nincsenek erkölcseid!” Nurbanu: „Ne értsd félre azt, amit láttál! Átlépte a határait, de egyértelmű választ adtam neki!” Hurichihan: „Mindent láttam. Még a fiad körülmetélése napján is a szeretőddel találkozol egy eldugott sarokban!” Nurbanu: „Allahra esküszöm, ez nem igaz! Allah vegye életemet, ha így lenne! Hogy tehetnék ilyet?” Hurichihan: „Kit érdekel az igazság? Az emberek azt fogják elhinni, amit én mondok!” Nurbanu: „Kérlek, ne! Lecsapják a fejemet! Ha nem is rám, de legalább a gyerekeimre gondolj!” Hurichihan: „Sajnálom. Nem emlékszel, nekem nincsenek gyerekeim! Nem tudok együtt érezni veled!” Nurbanu: „Te nem is féltékenységből csinálod, ugye?!” Elkezdenek verekedni. Végül Hurichihan: „Befejeztem!” Megpróbál elsétálni, de Nurbanu megragad egy gyertyatartót és fejbe vágja. Hurichihan a padlóra zuhan. Nurbanu megijed, mit tett, de már késő…

A következő jelenetben Selim az apjával a teraszán, míg Beyazit az anyjával az ő teraszán tartózkodik. Hürrem: „Bárki, bármit mond, nem érdekel! Te az én fiam vagy! Te érdemled meg leginkább a trónt! És én melletted leszek, míg élek!”