123.rész leirása

2dik elözetes

Kicsi Mustafa: Ugye nem ölsz meg, apa? Süleyman: Mustafa? Mihrünnissa: Visszajössz! Nem hagysz el minket! Ígérd meg! Hürrem: Láttam mindent a Szultán tekintetében, Sümbül. Sümbül: Mit láttál, Szultánám? Mit láttál a Szultán tekintetében? Hürrem: Mustafa Herceg halálát. Mehmet: Gyorsan gyere vissza, apa! Mahidevran: Vigyázz magadra. Te vagy a legdrágább kincsem ezen a világon. Ha történne veled valami, azt nem élem túl. Beyazit: Tégy meg bármit is, ami ahhoz kell, hogy megvédd fivérünket a Szultán haragjától! Cihangir: Ha kell, pajzsként fogom védeni a bátyámat! Cihangir: Parancsba adod a kivégzését? Mondtam, hogy lehetetlen! Mondtam, hogy az apám nem lenne képes ilyet tenni! Mondtam, hogy az apám nem tudná megölni a saját fiát! Süleyman: Tennék valaha is ilyet?

123. 3. előzetes

Atmaca: „Meg kell akadályoznunk. Csak egy módja van.”

Yahya: „Lázadás.”

Atmaca: „Lázadás.”

Hürrem: „Mi van, ha Mustafa Herceg rájön, mi készül ellene, és lázadást indít? A szél a rossz irányból fog fújni. Ismét előjön a téma Selimről és a Szultán betegségéről.”

Janicsár: „Szóval, lehet, hogy megölik a Hercegünket?”

Atmaca: „Csak ti, janicsárok tudjátok ezt megállítani!”

Janicsár: „Lázadás!”

Mihrünnissa: „Csak egy út áll előttünk, Atmaca, hogy odamenjünk. És ezzel Süleyman Szultánt letaszítsuk a trónról.”

Férfi: „Egy apró jel Mustafa Hercegtől, és a janicsárok lerombolják az egész földet!”

Janicsár: „Egy apró szikrát akarunk, Atmaca. Egyetlen szó, és lángokba borítunk mindent!”

Rüstem: „Ha a szél az ő irányukból fúj, akkor táborunk pokolra kerül. Ebből a pokolból a Szultánnal együtt kell kitörnünk.”

123. rész

Fiatalabb Süleyman látjuk, amint a kicsi Mustafa rohan a karjaiba. Ibrahim: „Mustafa épp az imént kérdezte, hogy minek tanuljon, ha úgyis király lesz belőle?” Süleyman: „Olyan biztos vagy benne, hogy király leszel?” Mustafa: „Hát persze! Én is király leszek!” Süleyman viccesen: „Őrök, gyertek! Vegyétek a fejét!”A jelenben behunyt szemmel látjuk a Szultánt, aztán hirtelen egy gyerek kéz érinti meg az arcát. Felnéz: „Mustafa” Kicsi Mustafa: „Ugye, nem fogsz megölni, apa?” Néhány másodperc múlva felocsúdik a sokkból, és észreveszi, hogy ezt csak beképzelte magának…

Egy küldönc érkezik Amasyába. Yahya és Atmaca a kertben beszélgetnek, mikor a küldönc átadja nekik a levelet. Miután átadták a levelet, Mustafa elkezdi olvasni. Atmaca: „Mit ír a Szultán?” Mustafa: „Megparancsolja, hogy azonnal utazzam el a konyai táborba.”

Beyazit belép édesanyja szobájába. Mihrimah: „Milyen jó téged újra itt látni!” Beyazit: „Jó és különös. Meglepett, hogy a Szultán Selim helyett most engem jelölt ki a régensi feladatra.” Hürrem: „Mi ezen a meglepő? Én a te helyedben úgy nézném, hogy ezzel a lépéssel a Szultán megmutatja, hogy még nem adta fel veled kapcsolatban a terveit.” Cihangir: „Szóval, ezzel azt mondod, hogy a Szultán Mustafával kapcsolatban már feladta?!” Hürrem: „Azok után, amit Mustafa Herceg művelt, ez így természetes.” Beyazit: „Mit jelentsen ez? Mit tett Mustafa?”

Mahidevran: „Én meghalok, de nem engedlek abba a táborba!” Mustafa: „Te is tudod, nincs más választásom, anyám.” Mihrünnissa: „Szultánánknak igaza van, Hercegem. Kérlek, gondold át.” Mustafa: „Nisa, ez egy parancs. Ha nem teszem azt, amit a Szultán kér tőlem, az árulásnak néz ki.” Yahya: „A vádak nagyon kemények és rondák. Abban a helyzetben vagyunk, hogy a saját állításodon kívül nincs semmi más bizonyítékunk. Éppen ezért, ha …” Mustafa: „Nem! Felejtsd el! Soha! Soha!” Mahidevran: „Most nem bízhatunk a Szultánban. Egyértelmű, hogy fenyegetésként tekint rád. Rüstem és Hürrem ellened fordult. Egy szempillantás alatt elrendeli kivégzésed!” Mustafa: „Évek óta azon dolgoznak, hogy engem és a Szultánt megpróbálják ellenségekké tenni. Nem is sikerült nekik… eddig a napig. De ezúttal sem fog! Teljesen megbízom az apámban. Megígértük egymásnak.”Visszajátszás. Süleyman: „Esküszöm a méltóságos Úrnak, hogy soha nem öllek meg.” Mustafa: „Ha fölvettem volna a kaftánt, nem jöttem volna ide, és nem tudtam volna meg az igazságot. És mély szomorúságomban haltam volna meg. Ezennel esküszöm neked, soha nem engedem, hogy ezt még egyszer átéld. Esküszöm a magasságos Úrnak, hogy nem árullak el, soha nem árullak el.”Jelenben Mustafa: „Állom a szavam. És hiszem, hogy a Szultán is tartja ígéretét.” Atmaca: „Nagyon remélem, Hercegem. Engedd meg, hogy előre menjek, hogy felderítsem a terepet.” Mahidevran: „Nem bánt az senkit, ha megtesszük az óvintézkedéseket. Add engedélyed.” Mihrünnissa: „Hercegem…”Miután Yahya és Atmaca távoznak a szobából Atmaca: „Nem tehetjük ki a Herceg életét veszélynek. A Szultán iránt érzett szeretete vakká és süketté teszi.” Yahya: „Igazad van, Atmaca. Hercegünk a halálba menetel.” Atmaca: „Meg kell akadályoznunk. Csak utat választhatunk.” Yahya: „Lázadást.” Atmaca: „Lázadást. Eljött az idő. Hercegünknek át kell vennie a trónt. Mindent megteszünk, ami ehhez szükséges. A janicsárok állásfoglalása amúgy is egyértelmű. Süleyman Szultán sorsa most már az új Szultánon múlik.” Yahya: „Ezért akartál előre menni a táborba.” Atmaca: „Hogy előkészítsem a dolgokat. Rá vagyunk kényszerítve, hogy Hercegünk beleegyezése nélkül csináljuk. Velem tartasz?” Kezet ráznak. Yahya: „A végsőkig.”

Hürrem a szobájában ül gyermekei társaságában. Cihangir: „Mustafa bátyám nem hibázott. Nyilvánvaló, hogy csapdát állítottak neki. És milyen szomorú, hogy akik a csapdát állították, e palota falai között élnek!” Hürrem: „Hallod is, mit beszélsz?! Milyen szemtelenség és tiszteletlenség ez?! Fogadd el az igazságot! Mustafa bátyád nem olyan ártatlan, mint hiszed!” Beyazit: „Anya, mondjuk, igazad van. Mi lenne az ára, hogy megfizessen ezért? Az élete?” Hürrem: „Ez a Szultánon múlik. Én nem tudom.” Cihangir: „De te ezt szeretnéd, vagy nem így van?!” Mihrimah: „Most már elég legyen! Ez az egész csakis a Szultánra és Mustafára vonatkozik. Mi nem tehetünk semmit.” Cihangir: „Ez nem csak a Szultánra és Mustafára vonatkozik! Ez a jó és a gonosz viadala! És én a jó oldalán állok! És utolsó leheletemig ott is maradok!” Cihangir elviharzik. Mihrimah utána akar menni, de Hürrem azt megállítja: „Úgysem hallgatna rád, bármit is mondasz neki.”

Kint a folyosón Beyazit elkapja Cihangirt: „Nem fordulhatunk sehova se, hogy ezt folytassuk!” Cihangir: „De nem bírom! Forr a vérem attól az egésztől, ami Mustafával történik!” Beyazit: „Tudom, igazad van. Én is úgy érzek, mint te. Biztos vagyok benne, hogy Mustafa ártatlan. De ne… ne így! Sokkal okosabban kell viselkednünk. Talán a Szultán kételkedik a testvérünkben. De ez ideiglenes. Ha Mustafa a Szultán elé áll, és mindent elmagyaráz, akkor minden megoldódik.” Cihangir: „Gondold, hogy ez ilyen egyszerű?” Beyazit: „Nos, biztosan nem öli meg!”

Nurbanu Canfedával és Gazanferrel beszélget: „Miért hívta hávorúba a Szultán Selimet? Nem régensnek akarta kinevezni?” Gazanfer: „Ez engem is meglepett, Szultánám.” Nurbanu: „Vagy talán hallott a baklövésről… vagy arról a nőről, Eftayáról és a férj…” Canfeda: „Ne aggódj, Szultánám! Ez mind már a múlté.” Gazanfer: „Más okai lehetnek, de megjósolni sem tudjuk.”Selim a fiával játszik, mikor Nurbanu megérkezik. Murad: „Gyakoroltam apával!” Nurbanu: „Már azon gondolkodtam, merre jársz, miután nem jöttél be hozzám.” Selim: „Gyere egy kicsit!” Fiukat egy szolgáló elviszi tőlük, Nurbanu: „Mikor indulsz a háborúba?” Selim: „Hamarosan. Ez lesz az első szétválásunk.” Nurbanu: „Remélem, nem tart sokáig. Mustafa Herceg tényleg megállapodott a Shahal?” Selim: „Nem tudom az igazat, Nurbanu. De különben is, nem az a lényeg, hogy mit tett a bátyám, hanem hogy a Szultán mit hisz.” Nurbanu: „És, ha a Szultán ezt elhiszi, mi fog történni? Vagy… egy apa képes lenne ezt tenni a saját gyermekével?” Selim: „Már amúgy is évek óta folyik közöttük egy ki nem mondott háború. Most vagy az íjat dobják el, vagy pedig a bocsánatkérést törik ketté.” Nurbanu: „Mit fogsz tenni, ha kivégzik?” Selim: „Amit a törvények megkövetelnek. Nem fogok a Szultán parancsa ellen cselekedni.”

Éjjel, Süleyman újraolvassa a levélnek azt a részét, ahol Tahmasp azt írja, hogy míg Süleyman él, fenyegetést jelent számukra. Majd eszébe jut, mikor korábban megszidta fiát. „Arrogáns lettél! Büszkeség tükröződik a szemedben! És még mindig nem kértél bocsánatot a hibádért! Az arrogancia a sátán műve. Ha te nem parancsolsz neki, ő fog neked!”

Beyazit és Cihangir meglátogatják apjukat. Miután üdvözlik egymást, Beyazit megköszöni, hogy őt nevezte ki régensnek. Majd hozzáteszi: „Hallottam a híreket Mustafa bátyámról. Cihangirral ugyanazon az állásponton vagyunk. Nem Mustafa az, aki elárult téged! Mi ketten teljességgel megbízunk benne!” Süleyman leállítja: „Ha nincs más mondanivalótok, elmehettek.” Cihangir: „Szeretnék én is csatlakozni a háborúba.” Süleyman: „Elfelejtetted volna, mi történt legutóbb?” Cihangir: „Most már van tapasztalatom, és melletted szeretnék lenni.”A két testvér távozik. Cihangir: „Láthattad. A Szultán nagyon mérges Mustafára.” Beyazit: „A háború ezen szakaszában nagy feladat vár rád, testvérem. Tégy meg mindent, ami tőled telik! Mentsd meg bátyánkat a Szultán dühétől! Bízom benned Cihangir!” Cihangir: „Megteszem, ami tőlem telik. Nem kell kételkedned. Bátyánk pajzsa leszek, ha szükséges.”

Fatma újdonsült férjével, Kara Ahmed Pasával tölti a napját. Kara: „Nem akarok menni. Majd bepótoljuk azokat a napokat, amiket a háború miatt veszítettünk.” Fatma. „Ez az én kívánságom is… Ami Mustafa és a Szultán között történt, nem jó jel. A Herceg nagyon fontos számomra.” Kara: „Ő mindenkinek fontos.” Fatma: „Az ő oldalán állsz?” Kara: „Az ő oldalán, habár csak egy oldal létezik számomra, és az nem más, mint a Szultán.” Fatma: „Tisztában vagyok vele. Ígérj meg nekem valamit. Ha valami rossz történik a háború alatt, tégy meg mindent, hogy megvédd Mustafát.” A férfi megfogja hitvese kezét és úgy ígéri: „Ha módomban áll, hogy tegyek valamit, akkor azt megteszem.

2.rész

Yusuf: „Miért nem mehetek veled a háborúba?” Atmaca: „Neked most az lesz a dolgod, hogy vigyázz a palotára. Különben meg, egész jól haladsz a feladataiddal.” Yahya: „Ez lesz az utolsó feladatunk, éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennünk. Főleg, amíg Rüstem és Zal itt van. A legapróbb hiba, és Mustafának vége.” Atmaca: „Nem lesz olyan könnyű dolguk, mert előbb velem kell végezniük.”
Mihrünnissa csatlakozik hozzájuk. Yahya: „Jól vagy?” Mihrünnissa: „Hogy lehetnék jól, ha Mustafa a halálba menetel? Hűsége a vesztét hozza. Tennünk kell valamit.” Yahya: „Ez a mi szándékunk is. Nem hagyjuk egyedül a Herceget.” Mihrünnissa: „Mi a tervetek?” Atmaca: „Elmegyek a janicsárok agájához, és kitaláljuk, mit tehetünk. Eldöntjük, milyen módon tudunk bármit is tenni.” Mihrünnissa: „Csak egyetlen mód van, Atmaca, amelyet már sokkal korábban meg kellett volna lépnünk. Méghozzá, hogy letaszítjuk trónjáról Süleyman Szultán Hant. Apám szokta mondogatni, hogy ha nincs szél, nincs hullám sem. Mióta elvették szelünket, hagynunk kellene, hogy hullámunk elnyelje őket!” Atmaca: „Nem tudom, milyen büntetést készülnek kiróni, de rámutattál a lényegre. Eljött az idő, hogy Hercegünk átvegye a trónt.” Mihrünnissa: „Folyamatosan tájékoztass, hogy a megfelelő időben tudjunk a flottával akcióba lépni.” Yahya: „Üzenj Turgut Reisnek, hogy készülődjön, ez épp elég lesz!” Atmaca: „Szultánám… Yusuf…” Mihrünnissa: „Ne aggódj. Bízz bennem. Gondoskodom róla, hogy mindig Mehmet közelében legyen.”

Hürrem Sümbüllel sétál a kertben. Sümbül: „Szultánám, Üsküdarban van egy nagyon híres jövendőmondó… Ha gondolod…” Hürrem: „Nem Sümbül. Csontokat és vizet nézegetni most nincs értelme… csak a tekintetekből olvashatjuk ki, mi várható.” Sümbül: „A madarak elrepültek, hamarosan tél lesz. Menjünk be, nehogy beteg légy.”

Régi jelenetet látunk: Süleyman kardozik a fiatal Mustafával. Süleyman boldog, hogy milyen nagy, életerős és ügyes férfivá cseperedett Mustafa. Majd hozzáteszi, hogy az elszomorítja, hogy aki felnő, elveszíti ártatlanságát. A háttérben Ibrahim figyeli őket eleinte mosollyal arcán, de mikor észreveszi a feszültséget kettejük között, aggódni kezd.

Visszatérve a jelenbe Süleyman a teraszán gondolkodik, mikor Hürrem lép oda hozzá: „Látom, valami nagyon nyomja szívedet. Mondd el nekem, hátha tudok enyhíteni rajta!” Azonban Süleyman egy szót sem szól, csak tekintetével rámered Hürremre, majd bemegy szobájába, és magára zárja ajtaját. Hürrem megrémülve a szobájába megy, és Sümbülnek beszámol a történtekről: „Láttam a tekintetében! Ezt az embert nem ismerem! Ez az ember nem az, aki szerelmesen szokott rám nézni!” Sümbül: „Mit láttál, Szultánám? Mi volt a szemében?” Hürrem: „Halál… Mustafa Herceg halála.”

Egy janicsár mellé nyilat lőnek. Megijed, de látja, üzenet van rajta. Kiderül, hogy Atmaca üzent.

Rüstem Zalhoz: „A Szultán hamarosan megérkezik a táborba, majd utána jön Mustafa Herceg.” Zal: „Mindenre felkészülünk. Még egy madár sem repülhet keresztül a táboron anélkül, hogy ne tudnánk róla. Készen állunk, hogy szembenézzünk a viharral.” Rüstem: „Remélhetőleg nem hibázunk, mert egyetlen apró hiba és nem tudunk visszafordulni.”

Atmaca találkozik a janicsárok agájával, Korkut Agával: „Hallottad a vádakat?” Korkut Aga: „Igen, hallottam. A janicsárok nagyon elégedetlenek. A Szultán tényleg elhiszi, hogy a Herceg szövetkezett az ellenséggel?” Atmaca: „Minden lehetőséget számításba kell vennünk.” Korkut Aga: „Akkor a Szultán egy áruló szavainak hisz, és képes megölni a saját fiát?” Atmaca: „Csak ti, janicsárok tudjátok ezt megakadályozni.” Korkut Aga: „Árulás.” Atmaca: „Bármi, ami Hercegünk biztonsága érdekében szükséges. Először is, néhány janicsárt kell beavatnunk.” Korkut Aga: „Ez nem olyan egyszerű, mint gondolod, Atmaca. A fő agák folyamatosan szemmel tartanak bennünket.” Atmaca: „Lennie kell megoldásnak, Korkut Aga. Lenni kell.”

Cihangir éppen pakolja holmijait, mikor édesanyja belép szobájába. Hürrem: „Nem fogok hosszan beszélni, de nem helyeslem, hogy elmész a háborúba. Kérlek, gondold át újra ezt a döntést.” Cihangir: „Szükségtelen. Nem akarlak tovább zavarni jelenlétemmel.” Hürrem: „Cihangir… Én Cihangirom… Én kicsi oroszlánom… Mióta zavar a jelenléted, hogy most így beszélsz velem? Hát nem szerettelek mindig? Nem álltam mindig melletted, azóta, hogy megszülettél? Hanyagoltalak valaha?” Cihangir: „A jogot, amit felettem gyakorolsz soha nem tagadtam meg, és nem is fogom. Irántad érzett tiszteletem soha nem fog elmúlni. Hogy most is itt állsz a palotában, tudom, min mentél keresztül, kikkel kellett megküzdened. De ez nem azt jelenti, hogy amit eddig tettél, az helyes.” Hürrem: „Mi mást tehettem volna, mint hogy megvédjem a gyermekeimet?” Cihangir: „A legfontosabb, hogy mi után ki cselekedett? Tudod, hogy a testvérem ártatlan, ugye? Ha a testvérem ártatlansága kiderül, ha az igazság kiderül, akkor már nem lesz szükség arra, hogy elmenjek… itt maradok veled… minden a te kezedben van.” Hürrem: „Az igazság már nyitott könyv! Testvéredet elárulták! Nem az én kezemben van!” Cihangir: „Ebben az esetben, senki sem tarthat itt. Senki. A testvérem mellett leszek. Mindent megteszek, hogy megvédjem.”

Mahidevran Fidannal egy erdei kunyhóba mennek. Fidan: „Jöhet valaki.” Mahidevran: „Az asszony ragaszkodott hozzá, hogy személyesen jöjjünk el. Ennyit megteszek a gyerekemért.” Megjelenik az asszony, és egy talizmánt ad át: „Amíg ez a Herceggel lesz, meg fogja védeni.” Ki akarják fizetni, azonban az asszony nem fogadja el.

Süleymannak megint eszébe jut egy régi jelenet. Mustafa kiskamasz volt, mikor apja elé állt, és megkérdezte, hogy édesanyja miért szomorú? Süleyman azt felelte, hogy a nők már csak ilyenek, érzékenyek. De a kis Mustafa észrevette, hogy csak az ő anyukája sír állandóan, a többi nő a palotában nem. Kérdi apját, hogy mit tett az anyja, mi a bűne? Apja megkerülte a választ, azonban a fiú ígéretet tett, hogy ezt nem hagyja annyiban, nem maradnak a palotában.

Jelenben Mustafa az íróasztalánál ül, Mahidevran érkezik: „Mindazok ellenére, amiket mondtam neked, nem hallgatsz rám, és elmész a Szultánhoz.” Mustafa: „Feleslegesen aggodalmaskodsz. Miután a Szultán meghallgatta érveimet, biztosan megérti, hogy nem vagyok bűnös.” Mahidevran: „Aki tisztában van az igazsággal, annak szíve tiszta. Gondolod, hogy a Szultán szíve is tiszta és hallgat a lelkiismeretére?” Mustafa: „Nem tudom, mi van mások szívében. De azt igen, hogy mi van az enyémben. Szeretem az apámat és bízom benne.” Mahidevran: „Te is úgy bízol a Szultán ígéretében, mint Ibrahim Pasa.” Mustafa: „Én a fia vagyok. A Szultán az édesapám.” Mahidevran: „Légy óvatos, és nem feledd szavaimat. Ezt állandóan viseld, ne válj el tőle.” És átadja a talizmánt.” Mustafa: „Mennyi mindenen mentünk keresztül! Mennyi vihar volt életünkben! Mennyi tengeren keltünk át! Úgyhogy, ne légy szomorú.” Mahidevran: „Remélem, anyád imái segíteni fognak.”

Rüstem a sátrában van, mikor értesítik, hogy Ali Aga megérkezett. Rüstem: „Megtetted a szükséges intézkedéseket?” Ali Aga: „Meg, Pasám.” Rüstem: „Amikor Mustafa Herceg megérkezik, nyilvánvaló, hogy nehéz lesz kezelni a janicsárokat. Ráadásul még saját katonái is vele lesznek.” Ali Aga: „Mit gondolsz, mi fog történni?” Rüstem: „Nos, vagy megpróbálja meggyőzni a Szultánt ártatlanságáról, vagy árulást követ el és fellázad. Imádkozzunk, hogy az előbbi történik.” Ali Aga: „Mi lesz akkor, ha a másodikat választja? Mi lesz, ha fellázad, a janicsárok csak egy apró jelre várnak! Pontosan ismered a történetet, hogy I. Selim Szultán hogy vette el apjától a trónt.” Rüstem: „Ha most is ez lenne a helyzet, akkor meg kell akadályoznunk, hogy Mustafa Herceg utasítást tudjon adni seregének.

Atmaca belép a sátorba, ahol több janicsár gyűlt össze, hogy találkozzanak vele. Egyikük megjegyzi, hogy milyen jól áll neki egyenruhájuk! Másikuk azt mondja, hogy végre elérkezett a nap, amire már oly rég várnak! Egy harmadik, hogy a Szultán öreg, nem tud megfelelő döntéseket hozni. Negyedik hozzáteszi, hogy ráadásul Rüstem lett a Nagy Vezír és a testvére meg az Admirális! Abban is megegyeznek, hogy amíg van ilyen nagyszerű herceg, mint Mustafa, addig vétek egy iszákost megbízni a régensi feladatokkal. Egy másik gúnyolódik, hogy az orosz boszorka miatt Mustafát azzal gyanúsítják, hogy lepaktált az ellenséggel, amit még a gyerekek sem hisznek el! Atmaca: „Ők talán elhiszik. Éppen ezért óvintézkedéseket kell tennünk. Korkut Aga majd mindenről pontosan beszámol. Mielőtt bármi is történne Mustafa Herceggel, meg kell döntenünk Süleyman Szultánt. Ez az egyetlen út.” Egyikőjük: „Egy szikrára volt szükségünk, de amit az imént mondtál, Atmaca, az kész tűzvész!”
Odakint Zalhoz odamegy az egyik aga: „A parancs ellenére, hogy ne menjünk ki az erdőbe, néhány janicsár mégis megtette.” Zal: „Ez azt jelenti, nem hallgatnak a Pasa utasításaira.” Ekkor észreveszi, hogy néhányan beszélgetnek. Odamegy hozzájuk: „Mi ez a csoportosulás? És hol van Beshir Aga?” Azt a választ kapja, hogy bent a sátorban, és hogy készül valami. Bent a sátorban meghallják Zal hangját, és félnek, hogy ha meglátja Atmacát, kivégzik. Zal belép a sátorba, mire egyből nekiesnek, hogy hogy merészelt bejelentés nélkül oda belépni? Zal elmondja, hogy azt hallotta, hogy néhányan elmentek az erdőbe, és csak figyelmeztetni szeretné őket, hogy ha ez Rüstem Pasa fülébe eljut, akkor nem menti meg őket semmi. Mindeközben Atmaca háttal áll Zalnak… Zal hozzáteszi, hogy ha a Szultán kíséretével megérkezik a táborba, legyenek nagyon óvatosak minden egyes lépésükkel!

Amasyában Mihrünnissa sír, mikor Mustafa belép a szobába. Mihrünnissa: „Csak akkor fogom jobban érezni magam, ha meggondolod magad, és nem mész el.” Mustafa: „Eddigi életem során folyton a szívemre hallgattam. Ezért Allah megajándékozott veled, ami nagyon nagy dolog.” Mihrünnissa: „Mi az én szerelmem? Egy csepp a tengerben! Mert az egész ország szeret téged, nem hallod? Az összes hegy, a kő, a fák mind azt mondják, ne menj! Ne! De te nem hallasz, mert nem akarsz hallani.” Mustafa: „Most ne beszéljünk a rossz dolgokról. Ez az utolsó együtt töltött éjszakánk.” Mihrünnissa: „Ne beszélj így!” Mustafa. „Ez lesz az utolsó.” Mihrünnissa: „Ígérd meg! Ígérd meg, hogy visszatérsz! És nem hagysz el többé!” Mustafa: „Megígérem.”

Süleyman a szobájában: „Elkészültetek?” Lokman: „Igen, Nagyuram. Holnap indulhatunk.” Süleyman: „Megbízlak még egy feladattal. De erről senkinek sem szabad tudnia. Ha mégis kiderül, a te fejedet fogom először vétetni.”

Sem Mustafa, sem Süleyman nem tud aludni. Kicsit később a palotában a hölgyek felsorakoznak, hogy elbúcsúzzanak a Szultántól. Azonban Süleyman egyikhez sem szól egy szót sem. Csak Hürremre néz neheztelően…
Mustafa családja a kertben gyűlt össze, hogy búcsút vegyen a Hercegtől. Mehmet: „Gyere vissza hamar, apa!” Mustafa: „Nergishah! Én gyönyörű angyalom!” Majd a felesége következik: „Legyen tiszta utad, és a kardod éles, Hercegem!” Mustafa: „Úgy legyen.” Mahidevran: „Én Mustafám, fiam, vigyázz magadra! Te vagy a legfontosabb számomra ezen a világon. Ha történik veled valami, nem élem túl.” Mustafa: „Feleslegesen aggódsz, meglásd.” Szorosan átöleli egyetlen gyermekét, majd megcsókolja kezét. Nerishah: „Azt mondtad, hogy a Szultánhoz készülsz. Akkor miért szomorú mindenki?” Mihrünnissa: „Hercegünk háborúba megy… Ezúttal talán igen hosszú időre… Ezért.” Mustafa: „Mehmet! Szultánáimat rád bízom. Vigyázol rájuk, ugye?” Mehmet: „Ne aggódj, apa! Mindenkit megvédek!

Süleymant és kíséretét látjuk a tábor felé haladni. Egy fekete szekér is megy velük. Ebben utaznak Mustafa hóhérai. Egyikük a következőket mondja magában: „Érintésemmel mindent megátkozok. Senki sem iszik ugyanabból a pohárból, mint én. Még akkor sem érintenék meg tányéromat, ha mardosná gyomrukat az éhség. Amikor kimegyek az utcára, a kemény fickók leköpnek. A gyermekek elfutnak előlem. Anyák félnek tőlem. Még nem is temetnek ugyanabba a földbe, mint a többi katonát. Sírjaink is külön vannak. A nevünket sem írják rá fejtáblánkra, hogy az emberek ne átkozzanak minket. Úgy veszem el az emberéleteket, mint a kalapács. Egy pillanatra sem hezitálok. Nem nézem senki könnyét. Mindenkinek van munkája, és az enyém ez. Hóhér vagyok. A Szultán kiadja a parancsot, én Azraellé válok, és gyilkolok. Ez idáig több százszor öltem. Számtalanszor szorítottam kötelet nyakakhoz. Láttam védekező, síró szemeket. Hogy kik voltak, mit tettek, ártatlanok voltak-e vagy sem, nem tudom. De ha parancsot kapok, ölnöm kell. Csak egy dolog miatt imádkozom: Oh, Allah! Kérlek, ne legyen ártatlan!”
Ezek a hóhérok nem tudnak beszélni. Jelbeszéddel kommunikálnak. Egyikük megkérdi, hová mennek? Másikuk azt feleli, hogy nem tudja.

Mihrimah és Hürrem kávéznak. Mihrimah: „Szerinted, milyen büntetést fog Mustafára kiszabni a Szultán?” Hürrem: „Kivégzi.” Mihrimah: „Kivégzi???” Hürrem: „Mit gondoltál?” Mihrimah: „Nem, lehetetlen! Szultánunk áthelyezi egy másik tartományba, vagy száműzi! De nem fogja kivégezni! Nem ezt akartam! Persze, nem akarom, hogy Mustafa kerüljön a trónra, de a halálát sem kívánom!” Hürrem: „Nem lehet mindkettő… lehetetlen… Ezt te magad is tudod. Akkor is tudtad, mikor elloptad a pecsétjét. Mindennek meg van az ára…” Mihrimah. „Ennyire biztos vagy, hogy ezt a büntetést kapja? Hogy kivégzik?” Hürrem: „Ez csak egy megérzés… de igen erős megérzés. Csak Allah tudhatja, mi fog történni. Még az is előfordulhat, hogy Mustafa Herceg rájön, mi készül ellene, és fellázad. A szél akkor az ellenkező irányból fog fújni, és Selim, Cihangir de még a Szultán gyászmenete is várható. Allah bocsássa meg!”

Atmaca a janicsárokhoz: „Ha a Szultán elrendeli Mustafa Herceg kivégzését, azt biztosan nem a táborban teszi meg. Tudja, hogy a janicsárok nem hagynák.” Aga: „Nem fogják a sátorban megölni…” Atmaca: „Ilyen még soha nem történt, így nem is gondolunk erre a lehetőségre. De igazság szerint, pont emiatt lehetséges! Éppen ezért nem szabad megengednünk, hogy a Herceg bemenjen abba a sátorba!” Aga: „Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a Herceg a lázadás élére állna!” Atmaca: „Ez nem fog megtörténni. Meg van kötve a kezünk.” Aga: „Akkor mit teszünk?” Atmaca: „Mielőtt a Herceg belépne a sátorba, meg kell kezdenünk a támadást. Jelt adok, és akkor elindultok.” Egy másik aga: „Vezetéseddel bemegyünk bemegy a sátorba, és foglyul ejtjük a Szultánt.” Másik aga: „Rüstemet bízzátok rám. Eljött az ideje, hogy az ő feje is porba hulljon.” Harmadik: „Selim Herceggel és katonáival meg én foglalkozom. Egyikőjük sem fogja visszafizetni, sőt! Inkább beállnak majd a lázadásba!” Atmaca: „Én meg megvédem Mustafa Herceget. Yahya egy egész sereggel vár jelemre, hogy segíthessen. Most, akkor vegyünk át minden lépést újra!”

Rüstem Zallal: „A janicsárok nagyon nyugtalanítanak. Ki tudja, mibe keverednek bele? Hogy miről sugdolóznak abban a sátorban?” Zal: „Az biztos, hogy készülnek valamire, Pasám.” Rüstem: „Minden lehetőséget számításba kell vennünk. Ha a széljárás az ő kedvük szerint fordul, ez a tábor pokollá változik számunkra. Ebben az esetben a Szultánnal együtt jutunk pokolra. Megértetted?” Zal: „Ne aggódj, Méltóságos Pasám. Mindent előkészítettünk a te és a Szultán biztonságos elvonulására.”

Beyazit a Szultán teraszán: „Bizonyos dolgok jutottak a fülembe, Sokullu. Újabban, nagyon közel állsz a Szultánhoz. Különben, nem tett volna meg pasának, ha ez nem így lenne.” Sokullu: „Ez a Szultán kegye, Hercegem!” Beyazit: „Van információd, hogy milyen döntést hozott a Hercegről, nem igaz? Tudod…” Sokullu: „Nem, Hercegem… csak annyit tudok, hogy ezzel az egésszel, győzedelmeskedni fogsz. Akárcsak Selim Herceg.” Beyazit: „Ne tegyél egy kalapba Selimmel, Pasa! Nem kérek az ilyen segítségből!” Sokullu: „Semmi kétségem sincs, hogy tiszták a szándékaid. De reálisnak kell lennünk… ebben a játékban… ha az egyik Herceggel történik valami, abból a másik Herceg profitálhat.” Beyazit: „Te elhiszed azokat a hazugságokat, amiket Mustafa bátyámról beszélnek?!” Sokullu. „Nem róla van szó, Hercegem. Ez csak egy csepp, amitől kicsordult a víz. Itt a Hercegek közötti hatalomról van szó. Tény, hogy bátyád a Szultán hatalmának árnyékában él.” Beyazit: „Azt akarod mondani, hogy egy apa versenytársként látja saját fiát?!” Sokullu. „Ő nem csak egy apa. Ő az uralkodó. Milyen szomorú, hogy a Hercegek hajlamosak elfelejteni ezt!”
Mihrimah érkezik, Sokullu távozik. MIhrimah: „A Szultán nagyon jól tette, hogy téged nevezett ki régensnek! Te sokkal inkább méltó vagy erre a pozícióra, mint Selim!” Beyazit: „Látom, boldog vagy! De én most a táborban szeretnék lenni! Minden gondolatom ott van… a testvéremmel.” Mihrimah: „Ne fáraszd magad ilyen dolgokkal! Ne foglalkozz mással, csak a kötelességeiddel!” Beyazit: „Mustafa soha nem lenne képes árulásra.” Mihrimah: „De megtette. És talán még téged is rábeszélt.”

Yahya: „Már elég közel értünk Konyához. Maradhatnánk itt egy kicsit.” Mustafa: „Nincs rá szükség. De vajon miért nem kaptunk hírt Atmacáról?” Nézik a madarakat, majd hozzáteszi: „Ha a rózsakert érzi, hogy közeleg az ősz… ha a repülő madarak tudják, hogy levadásszák őket… Állandóan verseket szavaltál nekem… Mi történt, hogy már nem írsz többet?” Yahya: „Írok… de mostanában nem írok vidámat… szívemet bezártam, ahogy te is mondtad.” Mustafa: „Azt kellene mondanod, hogy elszáradtál mellettem.” Yahya: „Soha, Hercegem! Ha elértem valamit, az azért van, mert melletted lehettem.” Mustafa: „Hogy is kezdődött ez a vers?” Yahya: „Ha a szem tudná, mi az a fájdalom… ha az égbolt érezné a szétválás fájdalmát, ha a Király tudná…” Küldönc érkezik a Szultán parancsával. Yahya: „Mit ír?” Mustafa: „A Szultán megparancsolja, hogy jelenjek meg a sátrában… egyedül.” Yahya: „Ez a parancs, hogy egyedül menj a sátrába, egyértelmű. Eldöntötte, hogy ki fog végeztetni.” Mustafa: „Nem fáradtál bele abba, hogy mindig a hátsó szándékot keresed? Te, Atmaca, mindenki körülöttem kételkedtek a Szultánban. De én a másik lehetőségre gondolok. Ő az apám, Taslicali!” Yahya: „Hercegem! A Szultán mondta, hogy egy Hercegnek minden eshetőségre gondolnia kell! Nem emlékszel?” Mustafa: „Azon a napon, mikor a lehetőségekről tanultam, végeztem azzal, hogy szégyenkezzem magam miatt. Én erre emlékszem. Az apám nem fog megölni, Taslicali. Beszélek vele. Meg fog hallgatni. Mindig is meghallgatott. Végül is ő az apám! A nap végére megtudom, mennyire fontos számára a gyermeke. Ez a szeretet elég erős ahhoz, hogy a rossz dolgokat széttörje.”

3.rész

1553. október 5. Konya

Selim Rüstemhez: „Te is belekeveredtél abba az ügybe, ami a fivérem körül kialakult, nem de, Pasa?” Rüstem: „Sosem merészelném, Hercegem! Miért keverednék bele?” Selim: „Tapasztalatom azt súgja, nehézségekbe ütközött távol tartanod magad a trón körüli vitától. Sosem felejtem el, mikor elküldtél a janicsárok laktanyájába.” Rüstem: „Honnan tudhattam volna, hogy katasztrófába fullad?” Selim: „Te tényleg azt hiszed, hogy bolonddá tehetsz?!” Rüstem: „Higgy, amit kívánsz, Hercegem, azok a napok már a múlté. Nézzük inkább azt, hogy most mi történik! Nem a te életed van most már veszélyben!” Gazanfer a Szultán érkezését jelenti be.

Süleyman kíséretével megérkezik a táborba. Egy hatalmas sátor várja, trónnal a közepén. Miután Süleyman elhelyezkedett, eszébe jut fia kard ceremóniája. Közben Kara észreveszi a fekete szekeret, amit a tábor mögé vezetnek…

Cihangir a sátrába vonul, ahol Selimmel találkozik: „Te meg minek jöttél? Megint beteg leszel!” Cihangir: „Ne legyél tiszteletlen… A Szultán és Mustafa között a kapcsolat nem jó… Ezt neked is tudnod kell… Azért jöttem, hogy megakadályozzam, hogy a Szultán helytelen dolgot tegyen.” Selim: „Mit gondolsz, mit tehetnél? Nincs lehetőség a kettő közé állni!” Cihangir: „Tévedsz… Ha testemmel kell óvnom, megteszem.”

Rüstem a Szultánnak jelenti: „Nagyuram, a janicsárok viselkedése semmit sem változott azóta, hogy írtam neked. Még mindig lázadni akarnak. Egy apró szikra is elég nekik… Nagyuram, pont a legjobb pillanatban érkeztél, így nem merészelnek lépni.” Süleyman: „Milyen jó időről beszélsz?!” Majd változtat hangján: „Van híred Mustafa Hercegről?” Rüstem: „Ma vagy holnap érkezik.” Süleyman: „Azt parancsoltam neki, hogy a sátrát messzi innen állíttassa fel. Nem fog idejönni a katonáival. Ha megérkezik, tájékoztassatok! Tudni akarom, hogy az agák hogy reagálnak… hogy ki mit csinál… tudom kell.”

Közben Mustafát látjuk kíséretével a tábor felé haladni. A Hercegnek eszébe jut az egyik eset, mikor apja megfedte, mert engedély nélkül elment. Süleyman: „Ne csinálj többé ilyet! Bármerre is mész, nekem arról tudnom kell! Most pedig készülődj, menj vissza a palotába! A szárnyaidat meg leveheted, úgysem repülhetsz semerre sem a tudtom nélkül!”

Zal érkezik a Szultánhoz, hogy Mustafa és serege egy távoli vidéken vertek tábort. És most várják a következő utasítást.

Atmaca üdvözli Mustafát. „A Szultán megérkezett már a táborba?” Atmaca: „Igen, meg, Hercegem. Nem sokkal érkezésed előtt. Az emberek azt beszélik, nem fog kilépni sátrából.” Mustafa: „Selim is itt van?” Atmaca: „Igen, és Cihangir is.” Mustafa: „Cihangir? Oh, tényleg? Szólj, ha bármi történik!”Yahya Atmacához: „Mi a helyzet?” Atmaca: „Minden a tervünk szerint alakul. Kapcsolatba léptem néhány janicsárral. Azt mondják, nem lenne szabad a Herceget a Szultán sátrába engedni.” Yahya: „Mi van a vezetőjükkel?” Atmaca: „Azt mondják, ő Rüstem embere… egy farkas bárány bőrbe bújva.” Yahya: „Allah segíts meg minket!”

Cihangir a Szultán sátrába készül: „Jelents be kérlek.” Közben Karát látjuk egy emberrel: „Sikerült megtudnod valamit?” Ember: „Utasításod szerint utána néztem… ahogy leszállt az éj, a birodalmi őrség enni vitt valamit.” Ebben a pillanatban kinyílik a szekér ajtaja, és meglátják, ahogy a hóhérok kiadják üres tányérjaikat…Süleyman elmerült gondolataiba, mikor Cihangir belép sátrába: „Nagyuram…” Süleyman: „Hosszú utat tettünk meg, Cihangir… Menj a sátradba, pihenj le!” Cihangir: „Az elmúlt balszerencsés napok után egyértelműen látom a kétséget a szemedben Mustafa bátyám hűségét illetően, Nagyuram. Nem tudom, hogy történt, de biztos vagyok benne, hogy van rá magyarázat. Adj neki esélyt, kérlek! Adsz a bátyámnak esélyt, ugye? Meghallgatod?” Süleyman: „Maradj ettől távol, Cihangir.” Cihangir: „Ez olyan nehéz? Ő a fiad! Mindegy, milyen hibát követett el, biztos vagyok benne, hogy ártatlan! Azt mondják, meg fogod ölni! Hogy megparancsolod, öljék meg! Én azt mondtam, ez lehetetlen! Azt mondtam, az apám nem tesz ilyet! Azt mondtam, nem öli meg a fiát! Igazam van, Nagyuram? Nem ölöd meg, ugye?” Süleyman mosolyogva: „Hát megölném őt?” Cihangir hálásan megcsókolja kezét.

Kara megparancsolja emberének, hogy ha hall valamit, azonnal informálja. Közben az egyik őr előtt megáll: „Mi folyik itt? Mit keres itt ez a kivégzőosztag?” Őr: „Ezt az utasítást kaptuk.” Kara: „A hóhérokról szóló törvény világos (külön kell őket elhelyezni). De miért ez a rejtegetés?” Őr: „Nem mondhatjuk el neked. Jobb, ha most elmész.”

Mahidevran és Mihrünnissa csak szótlanul ülnek. Mehmet csatlakozik hozzájuk: „Valide Szultána! Apa ugye visszajön?” Mahidevran: „Igen, visszajön… ő ami jövőnk… a büszkeségünk… senki sem tehet vele semmit.” Mihrünnissa: „Talán nem tér vissza. Talán nem ide jön vissza, hanem a fővárosba. Akkor nekünk is oda kell mennünk, hogy vele lehessünk.”

Mustafa táborába egy nyilat lőnek. Mindenki megriad, Yahya a Herceg biztonsága érdekében több katonát Mustafa köré rendel, többeket pedig az erdőbe, ahonnan kilőtték a nyilat. Mustafa észreveszi, hogy ez egy üzenet. Kara küldte… „Hercegem, ne gyere ide! Ne menj be a Szultán sátrába! Ott fogja elvenni életed!” Atmaca: „Látod, Hercegem! Mindenki ugyanazt mondja! Ne menj!” Mustafa: „Honnan tudhatnánk, hogy ez olyan embertől jött, aki kedvel engem, és jót akar nekem? Mi van, ha ez Rüstem játéka? Vagy egy csapda? Ha az a szándékuk, hogy megakadályozzanak, hogy belépjek a sátorba és ezzel árulásra kényszerítsenek?” Yahya: „És ha ez nem csapda? Ha tényleg egy barát küldte?” Mustafa: „Most menjetek ki. Hagyjatok magamra.” Mustafa újraolvassa az üzenetet. Eszébe jut, hogy mit mondott neki Süleman a közelmúltban: „Ez az utolsó, Mustafa. Még egy hiba, és gondolkodás nélkül parancsot adok!” 

Atmaca a tűznél melegíti magát, mikor Mustafa hozzá lép: „Ha az, amiről te meg mások is beszélnek igaz, akkor ez az utolsó éjszakám.” Atmaca: „Allah bocsássa meg, Hercegem, de még rengeteg napot fogsz élni feleségeddel, gyermekeiddel és barátaiddal… de az, hogy ez az utolsó éjszaka, az igaz… holnaptól semmi sem lesz ugyanaz, mint ez idáig.” Mustafa: „Atmaca, ha valami történik velem… évek óta velem tartasz, teljességgel megbízom benned, jelenléted erőt ad nekem… nem könnyű, nem könnyű… főleg, amióta olyan Herceg vagyok, akit kidobtak a Szultán mennyországából. Nem tudhatjuk, milyen sorsot szánt nekünk az ég, de ha elhagyom ezt a világot… egy út maradt… elmész Beyazithoz, és hűséges leszel hozzá. És vele maradsz addig, míg át nem veszi a trónt. Ígérd meg… Atmaca?” Atmaca bólint, majd átölelik egymást.

Sermiz Aga (Rüstem embere) az egyik janicsárral: „Hallottam valamit… Azt beszélik, lázadásra készültök a Szultán ellen.” Hikmet Aga (Atmaca embere): „Soha, Agám! Ki merészelne ilyet tenni? Hazugság.” Sermiz: „Ne tagadd, felesleges. Tudom, kivel találkoztál, hol és mikor. Ha nem akarod, hogy Rüstem Pasa és a Szultán tudomást szerezzenek róla, beszélj!” Hikmet: „Eljött a vég mindkettejük számára… Ezt az egészet holnap hajtjuk végre. Mint janicsár aga, neked is a mi oldalunkon, azaz Mustafa Herceg mellett kell állnod! Csatlakozz hozzánk! Tarts velünk… máskülönben veled is végeznünk kell.”

Cihangir Mustafához siet. Közben Mustafa egy kis hajót vesz észre sátrában. Ibrahim jut róla eszébe. „Amikor eljön az idő, te veszed át a trónt, Mustafa. Máskülönben a trón és a szultánság Hürrem Szultána kezébe kerül. Készen állsz erre?” Yahya zavarja meg gondolataiban, mert bejelenti, hogy Cihangir érkezett hozzá. Mustafa: „Drága testvérem! Annyira megörültem, mikor megtudtam, hogy te is eljöttél a háborúba!” Cihangir: „Igazából, nem is akartam jönni, de dolgok veled kapcsolatban nagyon megrémisztettek. Attól féltem, a Szultán meg fog büntetni, és rossz döntést fog hozni. De tévedtem… Átkozom azt az ördögöt, aki belesuttogott a fülembe! Szultánunk nem akarja elhinni azokat a vádakat. Csak az a szándéka, hogy meghallgasson téged! Soha nem fog megölni téged!” Mustafa halványan elmosolyodik: „De ezt csak te gondolod így, vagy tőle?” Cihangir. „Most beszéltem vele! Esküszöm! Saját maga mondta! Azt mondta, hát megölném őt? Szóval, pihenj jól, testvérem! A köztetek levő szeretet és tisztelet ismét legyőzi ezt a játékot!” Mustafa: „Enyhítetted szívemet, testvérem… Sosem hittem el a szóbeszédet, de még így is nagyon aggódtam! De most legalább minden rendben!”

Selimet kéreti a Szultán: „Hívattál, Nagyuram?” Süleyman: „Azt akarom, hogy holnap vidd el Cihangirt vadászni. Várj üzenetemre, hogy mikor térhettek vissza.” Selim: „Te nem jössz, Nagyuram? Vagy bátyánk, Mustafa?” Süleyman: „Most elmehetsz.” Selim: „Ahogy parancsolod, Nagyuram.”

Cihangir: „Trükkösen jöttem ide, testvérem… nem szabad megtudniuk, hogy távol vagyok. Holnap látjuk egymást. Remélhetőleg, együtt folytatjuk háborúnkat.” Átölelik egymást. Mustafa: „Atmaca! Kísért az erdőig testvéremet! Cihangir! Ez a tied.” Átadja egyik gyűrűjét. „Ez az egyik szép emlékem.” Cihangir: „Most ezt miért? Vagy mégsem hitted el, amit mondtam?” Mustafa: „Ezen a világon nagyon kevés ember van, akiben megbízom. Te az élükön állsz. Amikor néhányan elfordulnak tőlem, elveszítem a reményt, és mély sötétségbe esem, akkor hirtelen előjössz ártatlanságoddal, tisztaságoddal, és arra emlékeztetsz, hogy van még valakim ezen a világon… Most menj. Vigyázz magadra.”Miután Cihangir távozott Yahya: „Hercegem! Soha nem kételkedtem a Herceg szándékaiban. De kérlek, légy óvatos!” Mustafa: „Még akkor is, ha kivégzésem lehetősége olyan világos, mint a nap, és ha életem olyan rövid volt, mint a gyertya lángja, akkor is elmegyek.”Yahya kimegy Atmacához: „Lehet, hogy Hercegünk azt mondja, hogy teljesen megbízik a Szultánban, de én nem hiszem.” Yahya: „Én sem. A nyílvessző elhagyta az íjat. Nincs visszaút.”

4.rész

1553. október 6. Konya

A fekete szekér ajtaja kinyílik, a hóhérok hang nélkül leszállnak róla. Zal mutatja nekik az utat a Szultán sátrába. Egyikük kezében kötél…

Mustafa asztalánál ül. A talizmán leesik a földre. Levelet ír: „Nagyuram! Nagyon remélem, hogy ezt a levelet nem a mellkasomon fogod elolvasni, habár ezt pont azért írom, mert nem nagyon látom esélyét, hogy kivételes jövőmet elérjem. Pedig ez lenne egyetlen kívánságom. Ha ez nem válik valóra, akkor ez a levél eljut hozzád… és ez azt jelenti, megöltél engem.”

Mahidevran Mihrünnissával beszélget: „Már olyan rég elment! Ma vagy holnap a Szultán elé fog járulni. Oh, Allah! Segíts meg minket!” Mihrünnissa: „Bárcsak tehetnénk valamit! Itt ülni és várakozni a halálnál is rosszabb!” Mahidevran: „Imádkozz, Mihrünnissa. Imáink meghallgatásra találnak.” Mihrünnissa: „Remélhetőleg, jó híreket kapunk. Majd Atmaca meghozza a hírt, hogy a Hercegünk átvette a trónt. Az összes bánatunk tovaszáll. Örömmel és boldogsággal hagyjuk itt a palotát, és meg sem állunk a fővárosig. A palota virágainak illatát élvezhetjük majd. Miután beengedtek a Szultán szobájába, várhatjuk új királyunkat, új szultánunkat!” Mahidevran: „Reméljük.” Mahidevrannak eszébe jut, mikor először lépett be a palota kapuin kicsi Mustafával az oldalán: „Anya! Ez a palota nagyon nagy! Ez az enyém?” Mahidevran: „Igen, fiam, ez a te palotád. A mi palotánk.” Mustafa: „El fogok itt tévedni. Hogy talállak meg?” Mahidevran: „Veled leszek. Ne félj.”

Mustafát látjuk, amint levelét kabátja alá rejti. Fehér-arany díszítésű ruhát vesz magára. Felveszi kardját, megigazítja turbánját, majd kilép sátrából.

Cihangir a sátrában olvas. Selim érkezik hozzá. Cihangir: „Mi történt, Selim? Miért jöttél?” Selim: „Érted jöttem, Cihangir. Vadászni megyünk.” Cihangir: „Miért?” Selim: „A Szultán parancsára. Később ő is csatlakozik. Gyere.”

Atmaca: „Nagyon kevés idő maradt, Taslicali. Adjuk meg a jelet, kezdődjön meg az akció! Amikor az agák körbe veszik Rüstem Pasa és Süleyman Szultán sátrát, akkor megindíthatjuk a támadást.” Yahya: „Allah segítsen minket, Atmaca!” Mustafa odamegy hozzájuk: „Te állsz a seregem élére, rendben?” Yahya: „Igen, én itt leszek, Hercegem.” Mustafa: „Rád bízom, hogy fenntartsd a rendet. Barátságod egy egész világot jelent számomra, Taslicali.” Yahya: „Hercegem…” Atmaca követi Mustafát, ahogy lóra száll és elindul.

Rüstem a sátrában tartózkodik, mikor Zal belép hozzá: „Megtettük az előkészületeket, a Szultánnal együtt hagyjuk el a tábort.” Rüstem: „Semiz Aga azt mondta, gondoskodik a janicsárokról. De nem tudhatjuk, hogy betartja-e szavát. Ez egy nagy teszt lesz számára.”

Mustafa Atmacával és két katonával lovagol a tábor felé. 

Közben két janicsár beszélget. „A Herceg hamarosan megérkezik.” „Hova tűnt Hikmet Aga?” Odalép hozzájuk egy harmadik, hogy Hikmet Aga várja őket a sátrában. Kérdik, hogy mi történt? De a harmadik nem tudja, csak azt, hogy fontos.

Janicsárok mennek ki Mustafa elé. Vezetőjük Hussain Cavush bemutatkozik a Hercegnek. Mustafa: „Mit akarsz? És miért állítottál meg?” Hussain: „Mint minden hűséges, szerető szolgád, aki életét adná érted, azt kívánjuk, állj meg! Allah kedvéért! A Próféta kedvéért! Kérünk szépen, állj meg! Ne menj tovább!” Meghajolnak előtte. Mustafa könnyeivel küszködik: „Nektek, akik bátran mellettem álltok, akik szerettek és hűségesek vagytok hozzám, akik fejüket áldoznák fel értem, a béke üzenetét küldöm nektek! Ne feledjétek! Ti nem azért vagytok itt, hogy megállítsatok, hanem hogy elkísérjetek!” Hussain felkel és elkezd könyörögni: „Ne! Az út végén a sötétség van! Ki fognak végezni!” Mustafa: „Hussain Cavush! Megparancsolom neked, menj az utamból!” Így kénytelen engedelmeskedni. Emberei utat nyitna a Herceg előtt.

Közben a két janicsár megérkezett Hikmeth sátrához: „Mi történt? A Herceg mindjárt megérkezik a táborba! Miért vagy még mindig itt?” Hikmeth: „Agák, bocsássatok meg!” Ebben a pillanatban végeznek velük. Zal: „Jót tettél, Hikmeth Aga. Bizonyára meg fognak jutalmazni hűségedért.”

Közben Selim Cihangirral az erdőben sétál. Cihangir kétségek között őrlődik: „Visszamegyek a táborba.” Selim: „Cihangir, mi a szándékod? Megtagadod a Szultán parancsát és magadra haragítod? Ezt, igaz? Ne aggódj… Hisz nem te mondtad, hogy beszéltél a Szultánnal, hogy nem fogja bántani Mustafát?” Cihangir bólint.

Mustafa eléri a tábort. Az összes katona sorfalat áll neki, közben a nevét kiálltja. Rüstem a sátrában hallgatja. Pontosan tudja, hogy most jött el a pillanat, amikor mindennek vége lehet… vagy így, vagy úgy. Süleyman a sátrában várja fiát. Ő is hallja a katonák hangját. Yahya katonáival a jelre vár, amikor megindíthatja a támadást. Mustafa leszáll a lóról, int Atmacának, aki a háttérbe vonul. Mustafa megindul a sátor felé. Atmaca körbenéz, de egyik agát sem látja. Aztán meglátja Hikmethet, aki csóválja a fejét jelezve, hogy baj van. Ekkor gyorsan lovára pattan, és elvágtat. Közben Taslicali sürgeti Atmacát. Azonban egy íjász eltalálja Atmacát a hátán. Meghal. Nem tudja értesíteni a felmentő sereget.

Selim és Cihangir mindketten aggódnak. Cihangir: „Ugye nincs semmi, amit el akarsz titkolni előlem?” Cihangir a vonuló madarakat figyeli. „Hazudtál nekem, igaz?! Bátyánk és apánk nem jön, nem igaz?!” Selim: „Miért hazudtam volna neked? Ez a Szultán parancsa!” Cihangir: „Ide hoztál, mert az apánk kivégzi Mustafát!!!” Cihangir menekülni próbál, de Selim lefogja. Cihangir üvölt: „Bátyám!!! Engedj!!!! Engedj, kérlek!!!” Selim és Cihangir együtt sírnak…

Hürrem a kandalló előtt ül. Érzi, mi történik. Mahidevran a kicsi Mehmettel van, mikor egy döglött madárkára lelnek. Mehmet: „A madár meg fog halni?” Mahidevran átöleli a gyermeket, rossz érzése támadt.

Mustafa eléri Zalt, aki a sátor előtt áll, és közli vele, hogy le kell tennie fegyvereit. Mustafa engedelmeskedik. Visszajátszást látunk, mikor Mahidevran és Mustafa a fővárosba utazott. Életükben először. Mustafa: „Messzi van még a Topkapi Palota, anya?” Mahidevran: „Már csak egy kicsit kell kibírnod.” Mustafa: „Már annyira hiányzik apa és Ibrahim! Ibrahim is ott vár ránk?” Mahidevran: „Ő is vár ránk, ahogy az apád, a nagymamád, Ayse Hafsa Szultána, meg a nagynénéd, Hatice Szultána, mindenki.”

Mustafa belép a Szultán sátrába. Végig halad a bejárati részen, majd egy hatalmas függönyt lát meg. Ott találja apját. Közben a sátort körbeveszik a birodalmi katonák. Több sorba állnak, nehogy a janicsárok meg tudják közelíteni a Szultánt. Mustafa közelebb lép az apjához. Meghajol: „Nagyuram!” Süleyman megfordul: „Elárultál, Mustafa! Elárultál engem!” Odamegy a trónjához, miközben Mustafa egy szót sem szól, csak a Szultán, de ő is a függöny mögül. A hóhérok megérkeztek. Mustafa nem akarja elhinni, mit lát. Csak egyet tud mondani: „Nagyuram.” A hóhérok megkapják a parancsot, a Szultán bólint feléjük. Elkezdődik a harc a hóhérok és a Herceg között. Közben Mustafa azt mondogatja, hogy nem árultak el! Süleyman fülel, mintha érdekelné, mit mond fia, végül int a gyilkosoknak, hogy végezzenek vele. Mustafa mindegyikkel egyesével harcol, de a Szultán már ordít, hogy végezzenek vele!!! Mustafa: „Apa!” Mustafának már szinte sikerül legyőznie támadóit és kimenekülni a sátorból, mikor Zal hátulról megragadja és egy kötél segítségével megfolytja. Süleyman az élettelen testhez megy. Megparancsolja mindenkinek, hogy hagyják magára. Karjaiba veszi fiát. Megfordítja, hogy lássa arcát. Kicsi gyermeknek látja Mustafát. Most engedi, hogy fájdalmai kitörjenek belőle…