119.rész Leirása

- Nem vagy köteles elmenni...Igazából aminek elé akarsz vágni, amit meg akarsz változtatni, az maga a sors...Engedd, hogy essen az eső, fújjon a szél, jöjjön a tél...Ne feledd, hogy a tél egyszer véget ér és jön a tavasz...és a tavasz te önmagad vagy ... -------------- -A mi kötelezettségünk, nem a nagyúr biztonsága, Hanem Mustafa herceget a trónra juttatni...

2.elözetes

Piri Reis: „Amióta Hercegünk a trón felé tart, kötelességünk eltávolítani azokat, kik útját állják.” Selim: „Csak egy kerülhet a trónra, és az parancsba adja a többiek kivégzését.” Hürrem: „Hőn szeretett fivéred trónra kerül, majd egy pillantás alatt meg fog fojtani.” Selim: „Amíg felfalják egymást, én a győzelem felé menetelek.” Hürrem: „Ettől a perctől kezdve egyedül járd utadat. Én támogatlak.” Férfi: „Amikor minden rendben megy, akkor is jöhet fájdalom… és elveszi szeretteid egyikét…”

119. rész

Süleymant látjuk a katonai sátrában. Felöltözött már páncéljába, közben nézegeti magát az egész alakos tükörben. Újabb fájdalmai lettek, ezúttal a talpán. Lokman: „Nagyuram! Jól vagy? Hívjam az orvost?” Süleyman: „Szükségtelen.” Ráül trónjára, majd egy ládára mered tekintete. Rüstem érkezik: „Elkas Mirza üzent. Várja érkezésedet Van külterületén.” Süleyman: „Allah akaratával a türkmének és a perzsák tényleg támogatják, ahogy azt korábban mondta!”

Két katona, egyikük Abbas a titkos tőrüket próbálgatják. Abbas: „Elkas Mirza már vár rám, Bahman. Hamarosan indulunk. Maradj mindig mögöttem.” Bahman: „Hogy jutunk be a Szultán sátrába?” Abbas: „Csak egy esélyünk van cselekedni… ha jelet adok, te elveszed Elkas Mirza életét, én meg Süleyman Szultánét.”

Mustafa öltözik, miközben Yahia jön szólni, hogy elkészültek. Elindulnak kifelé, de Mahidevran visszahívja: „Fiam! Alaposan átgondoltad? Nem kell elmenned! Az, hogy megpróbálsz változtatni, az magában hibás! Fiam! Hagyd esni az esőt, fújni a szelet, hagyd, hogy tél legyen! És ne feledd! A tél elmúlik, utána tavasz jön. A tavasz meg te vagy!”

Hürrem unokájával foglalkozik, amit Nurbanu örömmel vesz: „Milyen szerencsés Herceg Murat! Hogy ilyen kicsi korában a fővárosba, a te szárnyaid alá került, méltóságos Szultána!” Hürrem: „Mindig legyen szerencsés, én oroszlánkölyök unokám!” Afife érkezik: „Szultánám! Lengyelország hercegnője, Anna Yagellonka megkezdte útját, hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Kitűnő! Késlekedés nélkül kezdjétek meg az előkészületeket! Amikor a Hercegnő megérkezik a palotába, éreznie kell hatalmunkat! A legjobb vendéglátásban kell részesülnie!” Nurbanu: „Nyilvánvaló, hogy a Hercegnő látogatása fontos számodra, Szultánám.” Hürrem: „Végtére is, arról a földről látogat el hozzánk, ahol én születtem. Ráadásul egy az uralkodók közül. Elkerülhetetlenül felidéződik a múlt… emlékek törnek felszínre. Már 30 év elmúlt. Mennyi nyár, mennyi tél!” Nurbanu. „Nem mindenki ilyen szerencsés mint te. Hisz nem csak egy szultána vagy, hanem az egész világ Szultánája!” Hürremnek tetszik, amit hall…

Yavuz Piri Reis-szel találkozik. A fiatal katona csodálkozik, hogy küldetett érte. Piri: „Hogy van a Hercegünk?” Yavuz: „Nem túl boldog. Mint tudod, nem túl jó a kapcsolata a Szultánnal. Allah akaratával ez is elmúlik.” Piri: „Nincs szükségünk erre. A perzsák csapdát akarnak állítani, így ez már nem tart sokáig.” Yavuz: „Csapdát?” Piri: „Atmaca hozta ezt az információt. Úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a Herceg előtt, mert nekünk nem az a kötelességünk, hogy megvédjük a Szultánt, hanem, hogy trónra segítsük Mustafa Herceget.” Yavuz: „Igen, de…” Piri: „Amióta Hercegünk a trón felé menetel, el kell távolítanunk azokat, kik útját állják… Ezért hívattalak.” Yavuz: „Rüstem Pasa.” Piri: „Eljön majd az ő ideje is… de előbb meg kell szabadulnunk a legnagyobb púptól a hátunkon… Hürrem Szultánától!”

Selim az apja teraszán tartózkodik, Hürrem csatlakozik hozzá: „Fiam! Murat volt nálam az imént… bátor, fiatal Herceg lesz belőle, akárcsak az apja!” Selim: „Allah akaratával, anyám. Kaptál már hírt a Hercegnőről?” Hürrem: „A legjobb vendéglátásban kell részesítenünk! Biztos, van valami a látogatása hátterében. Várjuk ki a végét, mit kér a Hercegnő.” Selim: „Az apja, Sigismund Király nagyon beteg. Lengyelország helyzete egyáltalán nem bíztató. Éhínség kínozza az országot. Nyilvánvalóan segítséget jön kérni.” Hürrem: „Szóval ezért! Amint megérkezel, máris elfolgalt vagy államügyekkel!” Selim: „Nos, a trónt rám hagyták, hogy tartsam biztonságban.” 

Fatma Elkas levelés olvassa: „Nem tudom megfogalmazni az elmúlt napokat, melyeket tőled távol töltöttem… olyan, mintha a pokol vermében lennék, ahol kígyók és skorpiók mardossák lelkemet. Minél közelebb kerülök szülőföldemhez, annál távolabb érzem magam az otthonomtól. Egyre inkább megtanulom, napról-napra, hogy a te szíved az én otthonom. A te Elkasod, ki ég a vágytól, hogy újra veled lehessen.”Fatma mosolyog, és Melek azt mondja: „Allahnak hála, újra mosolyogsz, Szultánám!” Fatma: „Egy ilyen levél után, melyik asszony nem mosolyog?” Melek: „Igazad van, Szultánám. Azt mondják, Mihrimah Szultána belebetegszik szomorúságába… Azt mondják, nem is igen hagyja el palotáját.” Fatma még jobban mosolyog: „Beleesett saját maga csapdájába… Háború után el fog válni. Én meg újra férjhez megyek, és Allah akaratával, második tavaszomat fogom élni!” Melek: „Allah akaratával.” Fatma: „Most siess! Hozz papírt és tintát! Válaszolnom kell a vőlegényemnek!”

Van külterületén Elkas leszáll lováról, végigvonul a janicsárok előtt, és odalép Ferhat Agához: „Üdvözöllek! Szultánunk már vár téged.” Odamennek a sátorhoz, ahol a janicsárok elveszik a Herceg fegyvereit. Kérdik, ki az a két ember, akik a háta mögött állnak? Elkas: „Ők velem vannak. Dokumentumokat hoznak, melyeket a Szultánnak szeretnék megmutatni.” Őket is lefegyverzik, áttapogatják őket, de a rejtett tőröket nem fedezik fel. Majd beléphetnek.

Rüstem Beyazittal beszélget: „Nyáron már Tabrizban kell lennünk.” Beyazit: „Ott leszünk, de mi lesz, ha Elkast mégsem támogatják, ahogy azt mondta?” Rüstem: „Ebben az esetben el kell hagynunk Elkast, és saját utunkat kell járnunk.” Beyazit: „Hadd menjek Azerbajdzsánba! Seregemmel, parancsnoklásom alatt, Allah engedélyével fejét veszem, és elhozom ide!” Rüstem: „Lehetetlen, Hercegem! Ahol a Szultán tartózkodik, neked is ott a helyed. Ha már a Szultánról beszélünk… Hallottam bizonyos levélről, mi Kutahyából jött… feltételezem, Hurichihan Szultánától.” Beyazit: „Kétségtelen, hogy rajtam tartod a szemed!” Rüstem: „Több ezer katonánk van. Lehetetlen tudni, ki van velünk, ki ellenünk. Ezért hasznos óvatosnak lenni. Ez maradjon köztünk.” Beyazit: „Neked inkább a saját dolgaiddal kellene foglalkoznod, Pasám. Abból, amit Cihangir mesélt nekem, házasságod Mihrimahval mélypontra süllyedt.” Rüstem: „Néhány kellemetlen dolog történt… de túl leszünk rajta.” Beyazit: „Allah akaratával.”

Elkas kíséretével bejutott a Szultán sátrába: „Megjelenni ismét színed előtt, nagy megtiszteltetés számomra.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Elkas: „Személyesen kívántam elhozni neked a türkmén bégek levelét.” Átadják a levéllel teli paksamétát. 

Közben Mustafa a Szultán sátra felé vágtat…

Amíg a Szultán nézegeti a dokumentumokat, Elkas beszél: „Mint a levelekből is kiderül, a türkmén bégek az én oldalamon állnak a Tahmasp elleni háborúban, és saját maguk jelentették ki, hogy az én parancsnoklásom alatt fognak harcolni.” Süleyman: „Mekkora az ő erejük? Mivel tudnak hozzájárulni?” Elkas: „Engedelmeddel, Nagyuram, a térképen mutatom meg.” A Szultán engedélyezi. Elkas utasítja embereit, hogy terítsék ki a térképet.

Közben Rüstem és Beyazit már kijöttek a sátorból. Zal informálja őket, hogy Elkas éppen a Szultánnál van. Rüstem: „Miután Elkas végzett, nekem kell bemennem hozzá.” Ekkor lovasok érkezésére lesznek figyelmesek. Beyazit felismeri Mustafát…

Elkas a térképen mutatja be, hogy hol csatlakoznak hozzájuk a türkmén bégek: „Burhan Ali Bégnek ötezer jól képzett katonája állomásozik Azerbajdzsánnál. Harci felszerelésük könnyű, így gyorsan tudnak mozogni. A Tekeluból jött embereink háromezren vannak és Hamedanban vannak. Ha elérjük Merendet, elérjük a húz ezres létszámot.” Süleyman: „Ha elérjük Tabrizt, testvéred biztos el fog szaladni. Hová menekülhet?” Elkas: „A hegyekbe, Nagyuram. Mivel Burhan Ali Bey kontrollálja az El-Burz hegyeket, én a Zagros hegyeken keresztül, Hamedan Kermanshah felé fogok masírozni. Anélkül, hogy észrevenné, két oldalról ejtjük csapdába.”

Közben odakint Mustafa megérkezik. Lepattan lováról, és azt kérdi, merre találja az apját? Nem nagyon akarnak neki válaszolni, mire újból rákérdez. Beyazit válaszol végül: „Bent a sátorban, Elkas van nála.” Mustafa: „Meg fogják ölni a Szultánt!” Megindul a sátor felé kivont karddal. A többiek nem értik, de követik. Mustafa kintről kiált apjának, aki a ledermed, de sikerül elmozdulnia Abbas tőre elől, ami végül a térképben végzi. De még egyszer próbálkozik. Mustafának sikerül az utolsó pillanatban ráugrania. Beyazit Bahmant ártalmatlanítja. Süleymant sokkolja az egész. Cihangir is teljesen bénultan nézte végig a támadást.Később Süleyman kérdi fiától, honnan kapta az információt. Mustafa: „Egy Cafer Aga nevű embertől… azt mondta, az egyik kapu őre volt… a perzsa háborúról akart velem beszélni. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Elkas Mirzának van elég hatalma és próbált meggyőzni, hogy állítsam le a háborút.” Süleyman: „Ki ez a Cafer Aga? Nem tudok ilyen agáról a palotámban.” Mustafa: „Ő az egyikük, akik a palota iskolájáért felelősek. Hagytam elmenni, anélkül, hogy felfedtem volna előtte kétségeimet, mert tudni akartam, kinek dolgozik.” Süleyman: „És kinek dolgozott?” Mustafa: „Perzsa kém volt. Elkas egyik emberével, Abbassal találkozott. Végül kényszer hatása alatt, mindent bevallott. Amint megkaptam az információt, útra keltem. Alahnak hála, időben érkeztem.” Süleyman mosolyog, de nem elégedett: „Ilyen információ miért hozzád jutott és nem hozzám, Mustafa? Fegyverhordozód hozzám kellett volna forduljon, nem hozzád.” Mustafa: „Nagyuram, mikor Sivasban voltunk, akkor történt mindez. Miután visszatértem tartományomba, akkor kaptam az információt.” Lokman érkezik, bejelenti Rüstemet.

2.rész

Cihangir még mindig a történtek hatása alatt áll. Beyazit: „Idd meg ezt. Meg fog nyugtatni. Jól vagy?” Cihangir: „Minden az orrom előtt történt… és ha történt volna valami a Szultánnal? Láttam a penge csillanását… láttam, amint az áruló felemeli a kezét, hogy elvegye a Szultán életét! Meg akartam állítani, hogy megfogom a kezét, de lebénultam! Mozdulni sem bírtam!” Beyazit: „Cihangir! Ne okold magad! Drága bátyánk a végén egy másodperc alatt megakadályozta! És senki sem sérült meg! Allahnak hála, Mustafa időben érkezett!” Cihangir: „Oh, igen! Hol van most?” Beyazit: „Nagyurunkkal… Mindennek ellenére, leszidja.” Cihangir: „Nehéz megjósolni, hogy Szultánunk mit gondol, de egy olyan Szultánnak, aki az egész világot uralja egy ilyen adósságot nehéz cipelnie… de hogyan fizetheti vissza annak, aki megmentette az életét?”

Rüstem: „Beismerte, hogy Tahmasp kéme és Elkas mellé küldték, Nagyuram. Elkas minden lépéséről küldött információt… fő céljuk az volt, hogy merényletet kövessenek el ellened.” Süleyman Abbashoz: „Egy férfi, Cafer Aga felkereste Mustafa Herceget… Ki ez az ember? És hogy kapcsolódik hozzád?” Abbas: „Sahhunk tudta, hogy Mustafa Herceg ellenezte a Perzsia elleni háborút. Úgy gondolta, hogy talán megakadályozhatja a háború kitörését és ezért akart vele kapcsolatba kerülni.” Rüstem: „Ez nem minden, Nagyuram. Allah bocsássa meg, ha ezek az árulók sikerrel járnak… Tahmasp mindent megtett volna, ami hatalmában áll, hogy Mustafa Herceget trónra segítse.” Mustafa: „Ki törődik az álmaival, Rüstem Pasa? Láthattad, véget vetettem játékuknak! Azt hiszem, Tahmasp megértette, hogy a tűzzel játszik.” Süleyman Abbashoz: „Mit mondasz még? Mit tud még?” Abbas: „A türkmén bégek szövetségéről és fivére és Fatma Szultána eljegyzéséről.” Süleyman: „Vigyétek innen ezt az árulót!” Megkéri Rüstemet is és Mustafát is, hogy távozzanak. Azonban Mustafa marad: „Bocsáss meg Nagyuram, de mi volt ez? Szükséged volt egy áruló szavaira, hogy higgy nekem?” Süleyman: „Nyilvánvaló, ami történt, Mustafa. De megtört a bizalmam benned. Nagyon mélyen sebet ejtettél bennem. És most hogy merészelsz megkérdőjelezni?” Mustafa: „Nagyuram, ha van valamilyen módja, hogy újból felépítsem a kettőnk között lévő bizalmat, és hogy begyógyítsam azt a sebet, amit okoztam, készen állok megtenni. Van rád mód, apám?” Süleyman: „Az idő megmondja, Mustafa… az idő! Most elmehetsz.”

Reggel van Isztambulban. Nurbanu Selim mellett ébred. Nézegeti egy darabig, majd egy csókkal ébreszti fel: „Jó reggelt, Hercegem!” Selim: „Olyan boldognak tűnsz, mintha rózsa nyílna lelkedben!” Nurbanu: „Miért ne? Olyan, mintha álmodnék! Mintha a paradicsom kertjében sétálnék!” Selim: „Ne ragadtasd el magad! Ha vége a háborúnak, mi megint úton leszünk Manisa felé.” Nurbanu: „De ha Hürrem Szultána támogatását magunk mellé tudjuk állítani, akkor ismét visszajövünk… ráadásul nem is megyünk már el soha többé.” Selim: „Bárcsak én is annyira tudnék ebben bízni, mint ahogy te!” Nurbanu: „Ez egy kivételes lehetőség, hogy te vagy a régens… Amíg te vagy a régens, engedd, hogy azt tegye, amit szeretne… Mutasd meg, hogy mekkora hatalma lenne, ha egy nap te lennél a Szultán… Tedd nyilvánvalóvá, hogy a megfelelő úton haladsz… Így nem fog lemondani rólad…”

Hürrem a szobájában olvas, mikor Mihrimah érkezik hozzá. Hürrem: „Végre téged is látni!” Mihrimah: „Van új híred?” Hürrem. „Cihangir válaszolt a levelemre. Allahnak hála ő is és a Szultán is jól vannak!” Mihrimah: „Miért nem a Szultán írt levelet? Vagy még mindig haragszik rád?” Hürrem: „Több hegyen és völgyön mentünk keresztül, Mihrimah… túl leszünk rajta… Te inkább Rüstemre gondolj! Itt van a levél, amit ő írt… Minden második szava te vagy… a másik meg a lányotok… nagyon hiányoztok neki.” Mihrimah: „Ha ez tényleg így van, akkor ez a levél miért neked jött és nem nekem?” Hürrem: „Ha Rüstem apró jelét látná annak, hogy hajlandó vagy elolvasni levelét… habár ez a különválás most jót tesz neked… ez egy jó lehetőség, hogy boldog légy.” Mihrimah: „Nem fogom megváltoztatni döntésemet, anyám! Ha ezer év is eltelik, akkor sem!” Hürrem: „Ne beszélj elhamarkodottan, Mihrimah! Amíg abban sem lehetünk biztosak, hogy holnap a nap felkel-e, hogy beszélhetsz erről ennyire biztosan?” Mihrimah: „Elég, hogy te nem felejted el ígéreted, amit nekem tettél.”

Beyazit sátrában Mustafával beszélget: „Amíg várunk a Szultán dicséretével, nézzük, hogy végeztél a kihallgatással! A Szultán még mindig dühös rád!” Mustafa: „Ha a dolgok még rosszabbra fordulnak, senkinek nem lesz a szívében olyan mély seb, mint nekem, Beyazit.” Beyazit. „Tegnap este Rüstem Pasával beszélgettem… Kiakadt azon, hogy kaptad meg az információt. Szerinte, valaki segít téged a háttérben.” Mustafa: „Ahogy gyanítottam… Rüstem soha nem hagy ki egy lehetőséget sem.” Beyazit: „Mit akarsz ezzel mondani?” Mustafa: „Légy vele nagyon óvatos, Beyazit. Látja a szeretetet és hűséget, ami közöttünk van… és a kételkedés magvait szeretné elszórni közénk… Mihrimah biztosan elválik tőle, így helyzete veszélyben van.”

Elkas Süleyman sátrában: „Hogy lehettél ennyire vak és süket, Elkas?!” Elkas: „Méltóságos Nagyuram, kérlek, bocsáss meg! Szégyenkezem előtted. Évek óta ismerem Abbast, de még egyszer nem láttam hibázni. Az az aga, aki engem próbált megtámadni, az ő ajánlásával került hozzám. Álomban éltem eddig. Bocsáss meg, kérlek!” Süleyman. „Ha Perzsia Királya akarsz lenni, különböző szemszögből kell látnod magad és környezeted. Nincs más választásod! Folyamatosan résen kell lenned! Mindenki uralkodni akar és a hatalmat birtokolni, de nem mindenki érdemli meg. Igazság szerint, az a trón, amit nem érdemelsz meg, az feléget. Arcátlan testvéred, Tahmasp újból csapdát állított neked… Ráadásul merényletet kísérelt meg ellenem! Ezért meg fog fizetni! Ezek után, hogy mögöttem állsz-e vagy sem, csak rajtad múlik, mert nem segítek se egy perzsa sahnak se egy ifjú vőlegénynek, aki nem látja a saját árnyékát!” Elkas: „Remélem, lesz alkalmam kompenzálni, amikor részese leszek győzedelmednek e háborúban, Nagyuram.”

Visszatérve Beyazit sátrába: „Teljes a bizalmam benned, testvérem. De tudok mindent: a katonák, a bégek, a reiszek mind a te oldaladon állnak. Allah bocsássa meg, ha történik valami a Szultánnal, a janicsárok téged tesznek a trónra.” Mustafa: „És te öcsém? Te mit fogsz tenni?” Beyazit: „Én mindig a te igazadat hangoztattam… De ha kiadod a parancsot a kivégzésemre, akkor én várok, mint egy ma született bárány… nem az én stílusom, tudod.” Mustafa: „És ha az én oldalamon akarlak látni?” Beyazit: „Ebben az esetben még egy hegy sem állhat az utamba. Hűséget esküszöm neked úgy, mint mindenki más.” Mustafa: „Már évekkel ezelőtt megesküdtem… imádkoztam az Úrhoz… hogy ne az legyen a végzetem, hogy kiontsam fivéreim vérét! Ha egy nap a trónra kerülnék, biztos lehetsz benne, hogy mellém kerülsz és közösen fogjuk irányítani a világot!” Cihanigir csatlakozik hozzájuk: „Oh! Szóval elnémultok, mikor én megérkezem?” Mustafa: „Nincs semmi titkolni valónk előled, Cihangir!” Beyazit: „Döntésre jutottunk… Ha úgy alakul, hogy átveszi a trónt, nem fogunk harcolni egymással… hanem mellette fogok állni, ahogy kormányozza a világot.” Cihangir: „Számomra is marad hely melletted?” Mustafa: „Mindig.”

Az orvos a Szultánt vizsgálja a sátrában: „Azt mondtad, talán meghúzódott… de még mindig nem javult… a balzsamod egyáltalán nem segített.” Orvos: „Rajta vagyunk, Nagyuram… a háború miatt sem gyógyul olyan gyorsan… hisz ahelyett, hogy pihennél, állandóan talpon vagy.” Süleyman: „Te csak találj valamilyen gyógymódot a fájdalomra, ez éppen elég.” Orvos: „Készítek egy hatékonyabb orvosságot, Nagyuram… de egy idei nem lenne szabad ráállnod, különben semmi haszna nem lesz.” Süleyman: „Hogy van Cihangir, doktor? Ne hanyagold el.” Orvos: „Pont szerettem volna róla beszélni. Túl sok gyógyszert szed… tönkreteszi a gyomrát. Mielőtt befolyásolná a Herceg egészségét, úgy vélem, jobb lenne visszaküldeni a fővárosba.”

3.rész

Lengyelország hercegnőjét bejelentik. Fatma fogadja. Anna: „Köszönöm Hürrem Szultánám… megtiszteltetés veled találkozni.” Fatma: „Hiba történt, Hercegnő. Én Süleyman Szultán testvére vagyok, Fatma Szultána.” Anna: „Bocsáss meg. Csak egy gyönyörű nőt láttam, és rögtön azt gondoltam, hogy Hürrem Szultána.” Fatma: „Semmi gond. Gülfem! Te foglalkozol a Hercegnővel!” Majd a fülébe súgja: „Ne hagyd magára Hürremmel.” Gülfem: „Természetesen, Szultánám… Anna Hercegnő! Kérlek, kövess! Hürrem Szultána már vár téged.”

Mustafa, Beyazit és Cihangir még mindig együtt vannak a sátorban, mikor Süleyman beállít: „Hát itt vagytok!” Cihangir: „Meg akartam látogatni a testvéreimet. Beszélgettünk.” Süleyman: „Az orvos azt mondta, megint nagy fájdalmaid vannak. Látni akartalak.” Cihangir: „Eltúlozza… Magad is láthatod, egész jól vagyok. Tulajdonképpen boldog vagyok, hogy Mustafa megérkezett.” Süleyman: „Elég is volt, Cihangir. Eljött az idő, hogy visszatérj a fővárosba. Döntöttem. Azonnal indulsz, és Mustafa bátyád fog elkísérni Tokatig. Mustafa visszatér Amasyába, te pedig Isztambulba.” Cihangir: „Nem kell elkísérnie! Itt kellene maradnia, veled! Részt kellene vennie a háborúban!” Beyazit: „Nagyuram, egyet értek… Jelenléte még nagyobb erőt adna erőinknek!” Mustafa: „Készülődj, Cihangir. Hajnalban indulunk.”

Afife és Gülfem kíséri Annát Hürrem szobájába. Afife bejelenti a Hercegnőt, Hürrem megkérdi, találkozott-e már Selimmel. Igen a válasz. Anna belép, a két nő egymásra mosolyog. Hürrem: „Még gyönyörűbb vagy, mint gondoltam!” Anna: „Te is. Lekötelezel, hogy fogadsz.” Hürrem: „Már nagyon rég nem beszéltem oroszul.” Anna: „Boldoggá tesz, hogy nem felejtetted el. Mint a többi asszony országomban, én is nagyon kíváncsi voltam rád… végre találkoztunk. Talán nem tudod, de nálunk mindenki ismer téged, rólad beszél… Anyák példaként mesélnek rólad lányaiknak… a világ legszebb történetét a gyönyörű Alexanda la Rossáról.”Milyen jó érzés ilyen szavakat hallani egy Hercegnőtől!” Anna: „Higgy nekem… ezek a szavak jelentéktelenek… ha megtisztelsz és ellátogatsz hozzánk, abba a föld is beleremeg!” Hürrem: „Ő itt a lányom, Mihrimah.” Anna: „Hallottam már a nevéről… a nap és a hold Szultánája… az egész föld fénysugara!” Mihrimah: „Köszönöm a szép szavakat, sokat jelent számomra! Anna Hercegnő! Vendégül látni téged, nagy megtiszteltetés!”

Yavuz ismét Piri Reisszel találkozik: „Mi a helyzet, Yavuz? Megtaláltad a módját, hogy kaphatnád el Hürrem Szultánát?” Yavuz: „Sajnálatosan, jobban őrzik, mint a Szultánt… főleg, amíg a palotában van, nehéz dolgunk van.” Piri: „Ebben az esetben, megvárjuk, amíg kiteszi a lábát a palotából.” Yavuz: „Soha nem hagyja el.” Piri: „Mehmet Herceg halálának az évfordulója hamarosan elérkezik… biztos ellátogat sírjához.” Yavuz: „A biztonsági intézkedéseket biztos megerősítik… nem fogunk tudni közbeavatkozni.” Piri: „Mint minden évben, miután meglátogatja a sírt, részt vesz a Mevluton (ahol a szegényeknek ételt osztanak), amely azon a konyhán lesz, mely része a jótékonysági alapítványának. Ételt fognak osztani… mint tudod, az utca szűk… amikor a Szultána megérkezik, tömeg lesz… itt nyílik meg a kapu előttünk.” Yavuz: „Rendben. Akkor hogyan támadjuk meg?” Piri: „Egy olyan pillanatban, amire nincs felkészülve… olyan módon, ahogy nem számít rá.”

Visszatérve Hürrem szobájába, Hürrem még mindig Annával, Mihrimahval, Nurbanuval és Gülfemmel beszélget. Hürrem: „Hallottam, hogy becses édesapád, Sigismund Király nincs jól. Allah óvja!” Anna: „Úgy legyen! Nehéz időszakon mentünk keresztül. A balszerencse nem hagyott el bennünket. Először az éhínség… majd a sáskajárás, végül a terményünket is el kellett égetnünk… országunk lakosai éhen halnak. És ez döntötte le apámat a lábáról.” Hürrem: „Az én időmben még jólét volt azon a földön… annyira, hogy a búza és árpaföldek úgy néztek ki, mint a zöld tenger!” Anna: „Annak a földnek, ahol a gyerekkorodat töltötted, szüksége van rád, Szultánám!” Hürrem: „Hogyan segíthetnék?” Anna: „A méltóságos Selim Hercegnek is mondtam… magtáraink majdnem teljesen üresek… körülbelül két hónapra való élelmünk van… Arra kérlek, segíts minket ezekben a nehéz időkben! A támogatásodat kérem, de nem adományt, hanem kölcsönt, amit időben visszafizetünk.” Hürrem: „Értem. Ne légy szomorú, Hercegnő. Ne lógasd szépséges arcodat! Beszélek Selim Herceggel… Megkérem, biztosítson megfelelő támogatást, hogy fel tudjátok tölteni raktáraitokat és kincstáratokat.” Anna: „Szultánám, én…” Hürrem: „De van egy kívánságom… hogy ezt ajándékként fogadd el, ne kölcsönként.” Anna: „Szultánám, megtisztelsz.” Hürrem: „Nagyszerű! Hosszú utat tettél meg… előkészíttettem számodra az új Kerti Palotát… de még két nap kell, míg teljesen elkészül. Addig is maradj itt nálunk… Mihrimah!” Mihrimah: „Anna Hercegnő, kérlek, gyere velem… megmutatom neked a szobádat, és később körbevezetlek a palotában.” Anna: „Nagyon szeretném! Meghalok a kíváncsiságtól!”

Amikor mindenki távozik és csak Gülfem és Hürrem marad, Gülfem: „Nincs jogod ilyen ígéreteket tenni! Főleg nem a Szultán engedélye nélkül!” Hürrem: „Milyen különös az élet, Gülfem! Egy időben annak örültem, hogy élni tudtam a törvényeik alatt! Egy szemernyi kétely nem volt a szemükben! És most? Hatalmam egy apró darabkája is elég, hogy újjá éledjenek!” Gülfem: „Ezt a hatalmat a Szultántól kaptad. Ne feledd, hatalmad belőle származik!” Hürrem: „Nem felejtettem el, Gülfem! Egyetlen apró részletet sem! Még akkor sem, ha fáj!”

Közben Sümbül a piacon felrakatja üzletének nevét: Sümbülhane, azaz Sümbül háza. Apró asztalkákat helyez ki, székekkel. Emberek jönnek, megcsodálják a feliratot, jókívánságaikat adják át Sümbülnek. „Mit lehet itt kapni?” Sümbül: „Italt árulok. Meg akarjátok szagolni?” Egy férfi megszagolja, elmosolyodik, mivel ez az illat semmire sem hasonlít, amit eddig ismert. Sümbül: „Persze, hogy nem emlékeztet semmire! Hiszen ezt személyesen én csinálom! Úgy hívják, kávé. Gyertek! Kóstoljátok meg! Ezt magamnak készítettem, de most nektek adom. Yakup! Önts kávét az Efendiknek!” Férfi1: „Minden jót kívánok, főleg, hogy most nyitottad üzletedet!” Férfi2: „Mi ez a kávé? Még soha nem hallottam ilyen italról?” Sümbül: „Én készítettem. Öntsd! Öntsd!” Megkóstolják, de nem ízlik nekik. Sümbül dühbe gurul, megpróbálja kényszeríteni őket, hogy még egy kortyot igyanak, de ők inkább távoznának. Sümbül megállapítja, hiba volt az asztalához invitálnia őket. Yakup is megkóstolja, de neki sem ízlik a keserű ital. Majd egy lokumot vesz a szájába, és felcsillan a szeme, hogy így már elviselhető.

Hürrem Selimmel beszélget: „A Hercegnő hazája áldozatairól beszélt. És te is mondtad, helyzetük elég siralmas. Megígértem, hogy segítünk nekik.” Selim: „Nem gondolod, hogy mielőtt megígérted, beszélned kellett volna velem, anyám?” Hürrem: „Akkor ellene vagy?” Selim: „Ennek semmi köze ahhoz, hogy ellenzem-e vagy sem! Én csak a törvényekről beszélek. Ha a Szultán itt lenne, akkor is megígérted volna? Nem… És ha nem én lennék a régens, hanem Beyazit, akkor már a világnak is vége lenne!”Fatma érkezik: „Tudni akarod, anyád mit tett anélkül, hogy téged informált volna? Nem tudom, hogy hozhat döntéseket, amíg te itt vagy… olyan, mintha nem is te, hanem Hürrem lenne a régens! Hogy fogja ezt megmagyarázni a Szultánnak?” Selim egy picit elmosolyodik: „Az anyám ígérete az én ígéretem is, Szultánám…Jól átgondolta, és a megfelelő döntést hozta. Nem utasítunk vissza senkit, aki segítségért fordul hozzánk. Ha valaki elszámolással tartozik a Szultánnak, akkor az én vagyok… minden elintézve.” 

Késő este Nurbanu a Hercegnőhöz szeretne bemenni. Azonban az aga azt mondja, nincs a szobájában. Kiderül, hogy Selimnél van. Ez természetesen bosszantja Nurbanut, így beront a Herceghez.Anna: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a jóságot, Hercegem! Neked és a mi Hürrem Szultánánknak köszönhetően végre boldogok lehetünk!” Selim: „Már egy ideje ismerem helyzeteteket, így nem maradhattunk csöndben.” Anna: „Milyen különös! Egy ideje elfelejtettem, hogy Hercegnő vagyok. Emlékeztetem magam arra, hogy ez a te palotád… Milyen csodálatos, egyedülálló palota ez!” Selim: „Még nem is láttál mindent!” Anna: „Rengeteg kérdés cikázik az agyamban… kíváncsi vagyok a Háremre… Neked is van Háremed itt a palotában? Azt hallottam, több száz nő él itt! Szóval, nincs is Háremed?” Selim: „Persze, hogy van! De nem az élvezetek miatt! Ez egy rendszer, hogy biztosítsuk a Dinasztia jövőjét. Úgy tudom, nálatok más a szokás. Királyotok, hercegetek egy nővel él.” Anna: „Vannak más nők is természetesen, de ők a háttérben élnek… hivatalosan csak egy nővel kötnek házasságot.” Selim: „Mi nem házasodunk… nekünk csak háremhölgyeink vannak.” Anna: „De Hürrem Szultána házas.” Selim: „Ő Hürrem Szultána… misztikus az élete.” Anna: „Kíváncsi vagyok, Hercegem… tilos más uralkodói családok nőtagjaival… vagy velük is lehetsz?”Természetesen Nurbanu pont ekkor toppan be. Egyenesen Selimhez megy, mintha Anna ott se lenne: „Már annyira hiányoztál!” Selim: „Találkoztál már Anna Hercegnővel?” Nurbanu: „Igen. Hogy vagy?” Anna: „Jól vagyok… Ha megengeded, mennem kell a fürdőbe. Annyit méltatták már, hogy türelmetlenül várom, hogy én is lássam!” Nurbanu: „Légy óvatos, Hercegnő! Fürdőnk valóban csodás, ugyanakkor nagyon csúszós. Nem szeretnénk, ha elesnél.”Miután Annal távozott, Selim: „Nurbanu, mit csinálsz?” Nurbanu: „Tulajdonképpen, te mit csinálsz? Miért volt itt a Hercegnő? És megint iszol! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?! Ha valaki megtudja…” Selim: „Miután állandóan a sarkamban vagy, ki bánthat engem?” Nurbanu: „Nem tudtam, hogy baj…” Selim: „Állandóan azzal üldöznek, hogy a bor rabja vagyok, de szerencsére nincsenek tisztában az igazsággal. Nem tudják, milyen gyenge vagyok előtted… ha tudnák, aggódnának miattam.”

Reggel Sümbülnek újabb potenciális vevői akadnak. A férfi még az édesség ellenére is azt mondja, hogy nem ízlik neki. Azt tanácsolja, hagyja abba ezt a kereskedést, mert senki sem fog nála inni. Aztán egy aga érkezik, akit Hürrem Szultána küldött, hogy vegyen még kávét. Hürrem nevére a férfi is kezd érdeklődni az ital iránt. Megkérdi Sümbültől, hogy jól hallotta-e Hürrem Szultána nevét? Sümbül elárulja, hogy Hürrem imádja ezt az italt. Erre a férfi inni kezdi kávéját.

A Szultán sátrában Rüstem: „Ahogy feltételeztük, Nagyuram, Tahmasp megkezdte visszavonulását.” Süleyman: „Ezúttal nem menekülhet, Rüstem. Elkas Mirza és a türkmén bégek elkapják őket, aztán foglalkozhatunk vele.” Lokman: „Nagyuram, Beyazit Herceg van itt.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Beyazit: „Kara Ahmed Pasa parancsnoksága alatt, sikerült győznünk Vannál. A város a tied, méltóságos Szultánunk.” Egy dobozt ad át, melyben egy hatalmas kulcs van. Süleyman: „Nagyon boldoggá tettél ezzel a hírrel! Kérj tőlem, amit csak akarsz!” Beyazit: „Nincs más választásom, mint hogy a te oldaladon győzedelmeskedjek és hogy kardod legyek, melyet te tartasz a kezedben.” Süleyman: „Az egész világ és én vagyok a tanú rá, milyen bátor Herceg lett belőled!” Rüstem: „Gratulálok, Hercegem. Sokat jelent számunkra hozzájárulásod ehhez a győzelemhez.” Süleyman: „Rüstem Pasa! A következő az akaratom: kinevezem az anatóliai kincstárnokot, Iskender Pasát Van város kormányzójának. Ezen kívül, továbbítsd Kara Ahmed Pasának gratulációimat. Méltó jutalmat kap e győzelemért cserébe.” Rüstem: „Parancsodat azonnal teljesítem.”

4.rész

Mustafa és Cihangir búcsúzkodnak. Cihangir: „Képtelen vagyok megérteni… neked is részt kellene venned a háborúban, mint Amasya tartomány bégje, mert keleti határaink téged követelnek.” Mustafa: „Legutóbb, mikor részt vettem a háborúban az még születésed előtt volt, Cihangir. Szóval, ne aggódj. Hozzá szoktam már, hogy ki vagyok zárva.” Yahia: „Hercegem, mennünk kell.” Mustafa: „Jövök. Tudod, hogy te vagy a szemem és fülem a palotában, ugye?” Cihangir: „Tudom. Megbocsátottál nekem, de én magamnak nem tudok…” Mustafa: „A kaftán ügyről beszélsz? Már rég el is felejtettem! Te is tedd ezt! A múltban mindannyian hibázunk… magamat is beleértve. Egyetlen gondolatunk a jövő kell, hogy legyen.” Odalépnek a kocsihoz, ami Cihangirt haza viszi. Mustafa: „Szerencsés utat, Cihangir.” Cihangir: „Neked is, testvérem.”

Közben Hürrem Afifével beszélget a szobájában: „Ünnepséget rendeltem el Anna Hercegnő tiszteletére. A szolgálók ne hanyagolják kötelességüket! Nem akarok semmiben sem hiányt látni! Rendeltem Sümbültől kávét. Megérkezett már?” Afife: „Sümbül Aga személyesen szeretné elhozni neked… a „kávémester” hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Pompás. Elmehetsz.” Kint a folyosón Afifének levelet adnak át azzal, hogy Lokman küldte: „Én Afife Asszonyom! Személyesen nézek utána mindennek, ami a Szultán egészségével kapcsolatos. Megteszem, mi rajtam áll, de mint tudod, Szultánunk nagyon makacs. Ráadásul, nagyon nehéz terep áll előttünk, mivel hegyeket kell megmásznunk. Ilyen körülmények között, Szultánunk képtelen meggyógyulni. És, ha ez még nem lenne elég, most még a lába is bedagadt. Az orvos szerint, ez egy igen súlyos betegség előjele lehet. Egyetlen reményem, hogy Szultánunk biztonságban hazatér, és megkezdheti gyógyulását. Imádkozom ezért.”

Rüstem a sátrában Elkasszal beszélget: „Szultánunkat nem hagyta el a türelme… nagyon közel vagyunk már Tabrizhoz. Hol vannak a türkmén bégek? Azt hittem, szövetséget kötöttek veled.” Elkas: „Nem jönnek. Nincsenek itt.” Rüstem: „Mit értesz az alatt, hogy nincsenek itt?” Elkas: „A bégek visszavonták szavukat, Rüstem Pasa… Fivérem biztosan megfenyegette őket. Egyedül vagyok. Segítened kell. A tied vagyok. Megmentettelek a kaftán ügyben.” Rüstem: „Már rég vissza is adtam neked (Fatma ügy).” Elkas: „Még nem! Meg kell találnunk a módját, mert ha én elbukom, buksz velem te is!” Elkas távozik. Zal: „Méltóságos Pasa…” Rüstem: „Mi az?” Zal: „Mielőtt eljöttünk a palotából, Mihrimah Szultána hivatott… Megparancsolta, hogy Elkas Mirza ne térjen vissza a háborúból.” Rüstem: „Miért nem mondtad ezt korábban?” Zal: „Nem állt szándékomban teljesíteni a parancsot, ezért nem mondtam neked… de ha ő most nekünk akar keresztbe tenni… lezárhatnánk az ügyet.”

Fatma közlekedik a folyosón, mikor meglátja Nurbanut beszélgetni: „Nurbanu! Gyere ide! Közelebb! Ki vagy te, hogy mikor egy Szultána közeledik, nem hajolsz meg?! Ráadásul, folytatod a beszélgetést! Hogy merészeled, Asszony?!” Nurbanu: „Soha, Szultánám. Nem vettelek észre.” Fatma: „Nem vettél észre?! Milyen tyúk eszed van? Kit akarsz átejteni? Aki itt áll előtted, az a Dinasztia egy tagja! Ha még egyszer meglátom, hogy nem engedelmeskedsz, nagyon csúnyán megjárod!” Nurbanu: „Bocsáss meg, Szultánám.” Fatma: „Hürremben bízol? Tőle merítetted bátorságod? Selim Herceg ugyan olyan! Azt hiszi, hogy őt támogatja Hürrem, de valójában Beyazit Herceg a kedvenc! Azért, hogy megvédje, Selimet használja fel!” Nurbanu: „Nem, Szultánám. Ezt te gondolod így. Hürrem Szultána nem különbözteti meg a gyermekeit.” Fatma: „Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Egyikük bukni fog. Ha Selim Herceg lesz az, vele buksz te is és a fiad is. Ezt ne felejtsd el!”

Hürrem: „Jaj, de jó, hogy jöttél, Sümbül! Amióta a Szultán távol van, nem hagyhatom el a palotát. Csak egy alkalmam maradt, a fiam halálának az évfordulója.” Sümbül: „Hogy múlik az idő! Allah irgalmazzon neki!” Hürrem: „Úgy legyen! Ugye te is jössz? Utána elmennénk a Mevlutba.” Sümbül: „Ha törik, ha szakad, ott a helyem! Esküszöm, mikor az aga jött, hogy kávét szeretnél, az egész világ az enyém lett! Már olyan rég jönni akartam… mert már egy ideje, látlak az álmaimban. Egyszer… sötét volt… a hangodat hallottam… sikítottál… oda akartam rohanni hozzád, és segíteni neked, de nem találtalak.” Hürrem: „Azért jöttél, hogy elrontsd a kedvem?” Sümbül: „Kérlek, Szultánám! Légy nagyon óvatos! Ne bízz meg senkiben!” Hürrem: „Ezek a félelmek már a múlté, Sümbül. Már nem is emlékszem azokra az ellenségeimre, akikkel elbántam… Valide Szultána, Shah Szultána, Ibrahim Pasa, Hatice Szultána… Nézd csak! Ki maradt? Ha Fatma Szultánára utalsz, őt nem veszem komolyan.” Sümbül: „A legnagyobb balszerencse akkor éri az embert, mikor a legjobban megy neki… és most nem vagyok veled, Szultánám.” Hürrem: „Egyedül értem el ezt a szintet és pontosan tudom, hogy őrizhetem meg!” Sümbül: „Szultánám! Félreértettél… én csak a jólétedre gondolok.” Hürrem: „Jobb lenne, ha most mennél, Sümbül… Itt van a lengyel Hercegnő… Elköteleztem magam mára…”

Piri Reis Yavuzhoz: „Az emlékezés és az ételosztás után ide jön egy második imára.” Yavuz: „Egészen sötétedésig marad?” Piri: „Nem. Rövid ideig fog itt ülni, aztán indul vissza a palotába. Mindig ugyan azt az utat használja.” Yavuz: „És ha most más merre menne?” Piri: „Két napig készülünk fel… Ezt az ügyet le kell zárnunk, Yavuz. Főleg, amióta Süleyman Szultánt nélkülözzük… mire visszatér, végeznünk kell!”

Nurbanu Selimhez: „Összefutottam Fatma Szultánával… Figyelmeztetett, hogy ne bízzak meg Hürrem Szultánában. Azt mondta, hogy a Szultánánk szívében Beyazit az első, őt akarja a trónra segíteni.” Selim: „Ez nem titok, Nurbanu. Pont ezért próbálom az anyámat a saját oldalamra állítani. Szerintem, Fatma Szultána észrevette ezt, és ezért próbál közénk állni. Pontosan tudja, mekkora hatalmam lesz, ha megszerzem a Szultán és az anyám támogatását.” Nurbanu: „És mi van a többiekkel? Cihanir Herceg… Mihrmah Szultána, Rüstem Pasa, Mehmet Pasa. Kinek az oldalán állnak?” Selim: „Rüstem és Mihrimah Beyazit mellett állnak. De az anyám megváltoztathatja véleményét. Cihangir nyilvánvalóan Mustafát támogatja. Mehmet Pasa még nem választott… de remélhetőleg az én oldalamra áll.” Nurbanu: „Remélhetőleg… Utunk nagyon hosszú és veszélyes. Ugye tudod? Ha egy pillanatra is hezitálunk, veszítünk.” Selim: „Ha tudtam volna, hogy magamra hagynak, nem küzdöttem volna a trónért folyó harcban. De csak egy győzhet… és az az egy lesz a többi hóhérja. Talán az az egyetlen előnyöm, hogy a testvéreim nem vesznek komolyan. Amíg ők egymással vannak elfoglalva, én győzedelmeskedem.”

Hürrem szobájában megkezdődik az ünneplés a Hercegnő tiszteletére. Hürrem: „Mit gondolsz? Ízlik? Elég különös az íze, de az illata isteni! El vagyok ragadtatva! Még nem láttam senki se, akinek elsőre ízlik. Talán ezért van az, hogy az egész palotában egyedül én iszom ilyet!” Mihrimah: „Már én is hozzászoktam az ízéhez.” Hürrem: „Körbevezetted a Hercegnőt a palotában?” Mihrimah: „Mindenhol jártunk.. Remélem, elégedett.” Anna: „Nagyon is! Az ember legszívesebben soha nem hagyná el a palotát! De az idő múlik. Vissza kell térnem hazámba. Ha beleegyeztek, levélen keresztül szeretném tartani veletek a kapcsolatot.” Hürrem: „Természetesen! Eléggé aggódom az édesapád állapota miatt. Kérlek, mond meg neki, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok! Remélhetőleg hamar felépül és áldást hoz országára.” Anna: „Úgy legyen.” Hürrem: „Már a hajókra került az a támogatás, amiről beszéltem. Hamarosan megérkezik országotokba. Ezen kívül, küldünk még 500.000 aranyat.” Anna: „Országom nevében is köszönöm, Szultánám. Országunk lakói imába foglalják neved.”

5.rész

Mustafa megérkezik Amasyába. Mahidevran: „Remélem, egy nap nem fogod megbánni, mit tettél.” Mustafa: „Nem fogom, anyám… nem számít mit tettem, meg kellett tennem. Allahnak hála, apám jól van, és a lelkiismeretem most békében van.” Mahidevran: „A legtöbb, mit mondhatnék, nem hagyja el a számat…” Mahidevran távozik, Mustafa Mihrünissához: „Mit gondolsz, Nisa? Egy nap meg fogom bánni? Mondd meg nyíltan… ami a szívedből jön!” Mihrünissa: „Nem tudom, hogy ez egyenértékű-e… de engem sem lehetett volna megállítani a te helyedben… ha szegény apám lett volna veszélyben, és én lettem volna az egyetlen, aki megmentheti, nem maradtam volna csendben… Még akkor sem, ha nagyon kemény volt… az sem változtatna semmin.” Mustafa a fiának: „Mehmet! Fiam…” Majd Mirhünissához: „Gondold azt, Nisa, hogy ezt a fiam velem csinálja. Ha csendben maradna, amíg én haldoklom… és abban reménykedik, hogy hasznot húz belőle… Miféle herceg az, aki ebből akar profitálni?”Kint a folyosón Atmaca játszik Yusuffal: „Mit csináltál, míg távol voltam?” Yusuf: „Az agáknak segítettem.” Atmaca: „Ugye nem bántott senki?” Yusuf: „Nem, mindenki rendes volt velem.” Yahya jön: „Látom, olyan bátor harcost faragsz belőle, mint te magad!” Atmaca: „Van elég harcosunk.” Yusuf távozik, Atmaca: „A háború idejön a kapunkhoz?” Yahya: „Ezt neked kéne tudnod… miután te közölted a Herceggel a hírt.” Atmaca: „A Herceg választotta ezt az utat, nekünk kötelességünk mellette állni… nincs szükségünk a perzsákra.”

Hürremhez megérkezett Cihangir: „Én drága oroszlánkölyköm! Jól vagy?” Cihangir: „Nagyon jól vagyok, anyám.” Mihrimah: „Elég korán visszajöttél… amikor megkaptuk az üzenetet, hogy jössz, megijedtünk, azt hittük, valami történt veled.” Cihangir: „Nem velem, hanem a Szultánnal történt majdnem valami.” Hürrem: „Mit jelentsen ez? A Szultán? Hogyan? Mondd el, azonnal!” Cihangir: „Elkas Mirza egyik embere a sah, Tahmasp kéme volt. Merényletet követett el a Szultán ellen.” Hürrem: „Süleyman!” Cihangir: „Ne aggódj, anya. Nem történt semmi a Szultánnal.” Mihrimah: „Allahnak hála!” Cihangir: „Mustafának köszönhető! Megtudta a tervet és késlekedés nélkül jött, és megmentette Szultánunk életét!” Hürrem: „Miről beszélsz? Mit csinált Mustafa? Honnan tudta meg?” Cihangir: „Ahelyett, hogy örülnél, hogy megmenekült a Szultán, kérdéseket teszel fel.” Hürrem: „Mihrimah! Hagyj magunkra!” 

Sokullu Selimmel beszélget a Szultán teraszán. Selim: „Szóval, ez azt jelenti, hogy Mustafa bátyám hős lett!” Sokullu: „Azt hallottam, hogy mikor elhagyta a tábort, a janicsárok szeretettel és tisztelettel köszöntötték, és ennek a Szultána is szemtanúja volt.” Selim: „Még ha hősként is néznek rá, Mustafa saját magának okozza a bajt, Sokullu.” Sokullu: „Így igaz, Hercegem… ráadásul, mikor Mustafa Herceg a táborban volt, nagyon közel került Beyazit Herceghez!” Selim: „Ezt már elég rég óta tudni… csak az anyám hajthatatlan, hogy nem érti meg… de remélhetőleg, ez is változni fog.”

Hürrem: „Már nem foglak gyerekként kezelni, Cihangir! És nem fogok várni, hogy végre megértsd a helyzet komolyságát! Ha Mustafa bátyád kerül a trónra, a végeredmény egyértelmű. Mi mindannyian elveszítjük az életünket! Egyikünket sem hagynak életben!” Cihangir: „Én nem gondolom, hogy ez így lesz… Ha Selim elfogadja az igazságot, és meggondolja magát a trónt illetően, nem lesz harc.” Hürrem: „Te meg miről beszélsz?” Cihangir: „Arról beszélek, hogy a trónöröklés Mustafa joga. Beyazit is elfogadta, sőt, megállapodtak Mustafával. Ha Mustafáé lesz a trón, Beyazit nem gördít akadályt az útjába. Mustafa ígéretet tett.” Hürrem: „Az országot nem lehet úgy kormányozni, hogy üres a trón! Amíg én elemésztem magam a ti jövőtökért, ti a saját és az én végemre készültök?! Nem hiszem el!!!” Cihangir: „Légy nyugodt, anya! Beyazit és én… tiszteljük Mustafát… hiszünk neki… és ennek az eredménye nem a halál! Nem lehet a halál!” Hürrem: „Épp a minap masírozott be több ezer katonával… hivatalosan is kihívást üzenve ezzel… mondván, bárki életét elvehetné, ha akarná… Milyen kár, hogy csak én hallottam meg szavait!” Cihangir: „Ha valaki nem állna folyton apa és fia közé, és a kaftánt nem mérgezte volna meg, akkor ez nem történik meg!” Hürrem: „Iránta érzett szereteted fátylat von szemed elé… és Beyazit is beleesett ebbe a csapdába. Nem látjátok az igazságot. Abban a percben, ahogy szeretett bátyád a trónra ül, egy szempillantás alatt meg fog fojtani! Még akkor is, ha nem akarja, ilyen hagyományaink vannak! A mögötte álló hatalom fogja ezt az áldozatot követelni. Rá lesz kényszerítve, hogy megtegye, amit akarnak! Máskülönben, nem tudják biztosítani a békét!” Cihangir: „Ha így gondolkodunk, anyám, akkor mi lesz akkor, ha Beyazit veszi át a trónt? Vagy Selim? Vagy ők is a hagyományok szerint fognak cselekedni? Igen?!” Hürrem: „Ha egyik gyermekem ül a trónra… akkor én a többivel leszek. Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen!” Cihangir: „Ez csak egy lehetőség, anyám… épp, mint Mustafa ígérete… csak egy lehetőség.”

Rüstem Tebrizben Süleymanhoz: „Isten hozott gyönyörű földeden, Tebrizben, Nagyuram! Kardod puszta árnyéka is elég, hogy ellenségeid letérdeljenek előtted.” Süleyman: „Tahmasp már el is menekült Qasvinba, de ti még mindig itt vagytok. Miért nem mentek utána és kapjátok el?” Rüstem: „Sajnálatosképp, Nagyuram, nem úgy történt, ahogy terveztük.” Süleyman: „Ne beszélj ilyen határozatlanul Rüstem Pasa! Mondd el, mi történt! Hol vannak a tükrmén bégek? Elkas nem tartotta be nekünk tett ígéretét?!” Rüstem: „A türkmén bégek az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Tahmasp mellé álltak. Említette nekik húgod, Fatma Szultána és Elkas eljegyzését… senki sem hagyta úgy el Perzsiát, hogy ne hallott volna erről… ráadásul magas összeget is ajánlott nekik.” Beyazit: „Úgy tűnik, Elkas Mirzát megszégyenítették… a becsületét is elvesztette Perzsiában.” Rüstem: „Igazad van, Hercegem. Nem akarják sahként látni, hogy kormányoz felettük.”

Rüstem sátrában Elkas Rüstemhez: „Mi történt, Rüstem Pasa? Mondott valamit rólam Süleyman Szultán?” Rüstem: „Nincsenek jó híreim, Elkas Mirza. Szultánunk azt akarja, távolítsunk el a seregünkből.” Elkas: „Miért nem emeltél óvást ellene?” Rüstem: „Van egy határ, ameddig elmehetek… én nem tudom megváltoztatni a Szultán döntését.” Elkas: „Ebben az esetben, Süleyman Szultán megtudja az igazat… hogy hogy akartad megölni a fiát.” Rüstem megragadja a férfi karját: „Ha elkezdesz hablatyolni neki, mindent elveszítesz. Ráadásul mindkettőnk feje porba hull.” Elkas: „Nekem ez ugyan az. Abban a percben, ahogy innen távozom, fejemet veszik.” Rüstem. „Én ezt nem fogom hagyni. Néhány emberrel elküldelek valahova, ahol meg tudod húzni magad, majd biztonságban Krímbe küldelek.” Elkas: „Mi lesz akkor, ha az úton történik velem valami?” Rüstem: „Nem fog… személyes kamarásom fog elkísérni téged… és extra testőrséget is adok melléd.” Elkas belemegy.

Hürrem a teraszán, Afife: „Mimar Sinan üzent, hogy a Mehmet Herceg emlékére tervezett mecset építése, melyet a Szultán rendelt el, már majdnem befejeződött.” Hürrem: „Mennyi tavasz múlt el a fiam nélkül, Afife! El is felejtettem a jelenlétét… Ez azt jelenti, hogy a mecset már majdnem elkészült. Az évfordulóra vajon elkészül?” Afife: „Nem hinném, Szultánám… Szerintem, megvárják, hogy a Szultán imádkozzon ott először.” Hürrem: „Mi a helyzet a jótékonysági alapítványommal? Te intézed a ceremónia előkészületeit?” Afife: „Ne aggódj Szultánám. Személyesen én gondoskodom róla.” Hürrem: „Pompás! Először a Mevlut, majd a sírjához megyünk. Együtt fogunk imádkozni a Szultánért. Remélhetőleg, biztonságban hazatér a háborúból.” Afife: „Úgy legyen.” Afife egy agához: „Szultánánk Mehmet Herceg sírját fogja meglátogatni a hét végén. Előtte a Mevlutra megy… Kezdjétek meg az előkészületeket! Semmi kellemetlenség ne történjen!” Egy másik aga a sarokból kémkedik. A piacon, ez az aga (?) üzenetet ad át… Yavuznak, aki Piri Reisszel találkozik, és tájékoztatja, hogy előbb lesz a ceremónia, aztán megy a sírhoz. Piri Reis örül: „Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Hürrem Szultánától. Ha sikerrel járunk, az nem csak az ország sorsát, de a világot megváltoztatja! Rüstem Pasával együtt, mind megfizetnek azért a sok ártatlan emberért, akit megöltek!”

Süleyman álruhában sétál Tebriz városában. Azon tűnődik, honnét jön a hang? Egy férfi beszél: „A lélek egyedül van… kiszabadult a helyéről és örök.” Süleyman elhalad előtte, de a férfi rákiált: „Süleyman! A test egy fátyol… A halál beálltakor méltóságos Urunk ezt a fátyolt az ember és maga közé teszi. Mevlana Jelaluddin ar Rumi azt mondta: amikor meghalok, ne mondd azt, hogy meghalt. Mert mikor meghalok, feltámadok, és jön a barátom és elvisz magával.”

Hürrem elkészült. Selim: „Miért rohansz annyira? Van még időd.” Hürrem: „Először a ceremónián akarok túl lenni… mert egész nap imádkozni akarok a fiam sírjánál.” Selim: „Mihrimah és Cihangir is veled megy?” Hürrem: „Nem… Amikor jössz a sírhoz, hozd őket is magaddal… amúgy sem maradok sokáig… Majd ott találkozunk.” Selim: „Ahogy kívánod… Afife Asszony! Minden óvintézkedést megtettél az anyám biztonsága érdekében?” Afife: „Ne aggódj, Hercegem. A birodalmi testőrség fog közbelépni, amennyiben szükséges.”

Süleyman leül az idős emberrel: „Ki vagy Efendi? Honnan tudtad, ki vagyok?” Férfi: „Láttalak, éreztem a vér szagát a kezeden.” Süleyman: „Milyen vérről beszélsz?” Férfi: „Ami éget téged… ahonnan a fájdalmaid is erednek… amiről már azt hitted, hogy elmúlt… Azt hitted, minden jobb lesz. De mikor minden terved szerint alakul, fájdalmaid újra előjönnek… a sérülés emlékeztet rá téged.” Süleyman: „Mi? Milyen sérülés?” Férfi: „A lelkedben keletkezett sérülés… Ez egy mag, mely évekkel ezelőtt keletkezett benned. Azt hiszed, legyőzted és túl vagy rajta, de mint egy szőlőtőke felkúszik a hátadon… lassan növekszik, átveszi a hatalmat a lelkeden, és végül a szeretteidet magához ragadja.” A férfi leveszi turbánját.

A felvonuláson Hürrem a ceremónia helyszíne felé tart. Yavuz a háttérben egy férfival készülődik. Hürrem gyászába elmerülve halad kíséretével egészen addig, míg meg nem állítják őket. Sümbül távolról figyeli őket, érzi a veszélyt. Yavuz egy galambot ereszt a levegőbe, ezt a férfi meglátja, elvágja a kötelet. Ekkor, hatalmas szikladarabok esnek áldozataikra… Sümbül rohan hozzájuk… Fahriyét az egyik eltalálja. Afife a Szultánára veti magát, hogy védje testét…Késő este Sümbül Afife ágyánál imádkozik, mert nagyon komolyan megsérült. Mikor felébred, Hürrem felől érdeklődik.

Süleyman felidézi a férfi szavait a lelkében keletkezett sebről, mely azok miatt keletkezett, akiket szeret.

Selim, Mihrimah és Cihangir mind az anyjuk mellett aggódnak. Végre felébred: „Mi történt?” Cihangir: „Nem emlékszel?” Hürrem: „A sziklák leestek… aztán semmire…” Mihrimah: „Elvesztetted az eszméleted, anya… kész csoda, hogy megmenekültél ebben a balesetben.” Hürrem: „Baleset?” Selim: „Baleset volt… egy szerencsétlen baleset. Az egyik kötél, ami a köveket tartotta, kilazult. Csatlakoznom kellett volna hozzád.” Hürrem: „Afife jól van? Hol van Fahriye?” Mihrimah: „Kórházban vannak. Fahriye nagyon csúnya sérüléseket szerzett, de az orvos azt mondta, felépül.” Hürrem: „Afife?”Hürrem Afiféhez megy. Ott találja Sümbült és Fahriyét. Odaül Afife ágyára, megfogja a kezét: „Afife?” Afife örül, hogy Hürremet egészségben látja. „Megmentenek téged… ne aggódj… az orvosok gondoskodnak rólad! Küldetünk a fiadért, Yahya Efendiért! Bursába ment, de visszajön. Látni fogod.” Afife: „Eddig tartott, Szultánám… Eljött az idő…” Hürrem: „Becses vagy számunkra… annyira, hogy a Szultán anyjaként szeret és tisztel téged… és én is. Emlékszem, mikor a palotába jöttél. Máshogy gondolkodtunk… sokszor haragudtunk egymásra.” Afife: „Nem… soha… soha nem merném.” Hürrem: „De én tiszteltelek… és annyira azért nem gondolkodunk másképpen, csak azt hittük… mi ketten, bármit is tettünk, azt csakis a Szultán boldogsága érdekében tettük. Afife! Ha valaha is tettem valamit ellened, és ha te valamit cipelsz szívedben velem kapcsolatban, amiről nem tudtam, vagy nem vettem észre, kérlek, bocsáss meg!” Afife: „Nem, Szultánám… nincs ilyen… én nagyon örülök, hogy szolgálhattalak… az Úr is örüljön neked…” Hürrem: „Hívjátok az orvost!” Afife: „El kell neked mondanom valamit.” Hürrem: „Ki?” Afife: „A Szultán… beteg… most rád bízom, Szultánám.” Odaadja gyűrűjét Hürremnek.

6.rész

Suleyman: Oh csendben maradni.. Te vagy a bensőm. Te vagy szeretteim fátyola. Amiért a legkevésbé maradunk csendben az az ember teljes megsemmisítésétől való félelem és remény. . Ha egy ember egész életében hallgat, nem panaszkodik, sem a félelem, sem a remény nem marad vele. . Amíg Allah nem pusztít el engem szerencsétlenséggel és balsorssal, meg fog ajándékozni a titkos kinccsel? Egy tükör vagyok. Egy tükörvagyok. Nem egy ember, aki komolytalanul beszél. Csendben vagyok, ezért nem hallod a szívemben lévő fájdalmat, csak szemeid láthatnak és füleid hallhatnak és akkor talán majd megértesz. Keringek mint a Hold a Föld körül.. Keringek, mert a Földön élek.. A bolygó színe vagyok, mégha belőle is keletkeztem., de a szent bizalomnak köszönhetően ami az enyém, utam fényesebb mint a Holdé.. Ez sokkal nagyszerűbb."

Hurrem: " Oh csendben maradni. Te vagy a bensőm. Te vagy az arcom. O te bölcs, mondd el.. Beszélj, hogy imádkozhassam azért hogy igazat szólj majd, mert minden hajnal előtt ima idő van. Gyönyörű és boldog lettem. Nem fogom a taláromat, kabátomat megtagadni tőled. Bármit tegyen is az uralkodó, bármit adományoz, a fele az én részem. A Padisah az igazság forrását és a végtelenséget ajándékozta nekem.. Ha egy szolga egy kortyot is iszik ebből, akkor is, ha a Nap fénye ki is van oltva, képes fényt adni azoknak, akik attól elzárva élnek.. A torkom beteg, nem tudok beszélni. Csendben vagyok. O a bölcs aki gyönyörű szavakat szól.. Szívem királya. Boldogságom és létezésem oka.. Te szólod ezeket nekem. Mert te beszélsz Dávid hangjával..olyan vagyok mint egy hegy akit gyökerestül kitéptek és darabokra esett."

Hürrem a teraszán Selimet hívatja: „Gyere közelebb.” Selim: „Egészségesnek nézel ki, anya, de ez az egész baleset mindannyiunkat elszomorított. Kérlek, menj lefeküdni, pihenj egy kicsit!” Hürrem: „Most nincs idő alvásra, Selim. Épp ellenkezőleg. Azonnal meg kell erősítenünk a testőrséget. Azt akartad, hogy gondolkodjak el azon, melyikőtöket akarlak a trónon látni, téged vagy Beyazitot. Döntöttem. Mostantól egyedül járod az utad, fiam. Én mögötted állok.” Selim megcsókolja anyja kezét.

Süleyman: „Van híred Tahmaspról?” Rüstem: „Ulema Pasa és Kara Ahmet Pasa körbekerítették… de ez idáig nem sikerült elkapniuk.” Süleyman: „Mi van a katonákkal, Ferhat Aga?” Ferhat: „Várjunk a parancsodra, Nagyuram.” Süleyman: „Nem ezt kérdeztem… Arra vagyok kíváncsi, van-e panasz, egyéb incidens, lázongás?” Ferhat: „Ez egy nehéz ügy… te is tudod, hogy ha valaki kilóg a sorból, azt magunk között intézzük.” Süleyman: „Nem elég! Bármi nemű hiba vagy illetlen viselkedés, és a fejük repül! Nem ok nélkül jöttem erre a földre! Nem távozom győzelem nélkül! Nincs más út! A hitszegőket megtalálom! Süleyman Szultán vagyok!” Aztán összeesik. Beyazit orvosért kiált…

118.rész leirása

Mahidevran: "Ellenségként támadott hátba minket. Ezért fizetni fog. Nyilvánosság elé fogjuk tárni a kapcsolatát Huricihannal!" Suleyman: "Azzal, hogy feleségül vetted nyíltan semmibe vetted az akaratom. A büntetés ezért nyilvánvaló." Gulbahar: "Mikor fogod leleplezni Fatma szultána titkát??" Mihrimah: "Hadd nőjön és erősödjön ez a szerelem.. Ahogy megnőtt, úgy fogom elvenni tőle, hogy darabokra törjön a szíve!!" Kadi (bíró): "Panasz érkezett! Ebben a házban fajtalankidás, házasságtörés történik!" Fatma: "Fajtalankodás???" Rustem: "Nagyon segítőkész volt (Fatma) , mindent elfogadott. Egyezséget kötöttem vele!" Hurrem: "Miféle egyezséget??" Atmaca: "Elkas Mirza személyi testőre.. Nagyurunkat vette célba." Piri Reis: "Ne feledd Atmaca, minden bűnhöz tartozik jóság is. Egy korszak lezárása nélkül nem kezdődhet újabb kor!" Rustem: "Elkas Mirza megérkezett a táborba, ahogy kívántad." Suleyman: "Nagyon jó..." Atmaca: "Egy merényletet tervez Nagyurunk ellen... Most két út áll előtted Hercegem: egyik fénnyel van övezve, a másikat sötétség borítja.."

2 dik elözetes:

 AGA: Őfelsége Szelim Herceg! NURBANU:Ha trónra szeretnél kerülni, valakihez közel kell kerülnöd.. Tudod kire gondolok? SELIM : Nagyurunkra természetesen! NURBANU: Nem Hercegem.. A Validére! SULEYMAN: Remélem látod a feladat jelentőségét.. A fővárost kell megvédened. SELIM: A legjobbat fogom nyújtani hogy méltón érdemeljem ki. SOKOLU: A herceg, aki Manisából jött, már nem ugyanaz mint aki most a fővárost védeni fogja. CIHANGIR:A trónt, amire esélyes vagy, a megfelelő időben az fogja megkapni, aki megérdemli. SELIM: Beyazidot preferálod helyettem? Gondolj előre a jövőre.. A többiek élete függ szavaidon..

Cihangir: "Olyan szerencsés herceg vagy... Mindent birtokolsz, amit nem érdemelsz meg.. De a trónt, ahova ma téged ültetnek, egy nap az kapja meg, aki megérdemli." Selim: "Nekem legalább meg van rá az esélyem.. Viszont te sose kapod meg ezt a lehetőséget.. Mindig Validénk árnyékában maradsz..." Cihangir: "Tudom, hogy sosem leszek olyan, mint a bátyáim.. De egyszer szeretném érezni azt, amit ők.. Mint egy herceg! Nagyuram, engedelmeddel, szeretnék részt venni a hadjáraton. Suleyman: "Cihangir, oroszlánom! Velem fogsz jönni, mert senkinek nincs akkora tudása és értekme, mint neked! Szükségem lesz az éleslátásodra a háború alatt!

1.rész

118. rész

Selim bevonul a Hárembe. Anyja fentről figyeli, Selim üdvözli. Mögötte Nurbanu ballag méltóságteljesen. Afife lép oda hozzá, és közli, hogy elkészült a szobája.

Mustafa Atmacának: „Megírtam válaszomat az apámnak. Nem tudom, segít-e, mindenesetre azt írtam, ami a szívemből jött.” Atmaca: „Hercegem, a Szultán biztos megérti. De legalábbis, érteni fogja, hogy nem volt rossz szándékod.” Mustafa szkeptikusan: „Allah tudja.” Taslicali érkezik: „A Topkapi palota kincstárának őrzője, Cafer Aga megérkezett.” Mustafa: „Miért? Talán a Szultán küldte?” Taslicali: „Azt mondta, hogy a Perzsia elleni háborúról akar beszélni, ha fogadnád, megosztana néhány információt.” Mustafa engedélyezi.

Selim üdvözli apját, kezet csókol neki. Süleyman: „Üdvözöllek. Jól vagy?” Selim: „Igen, jól vagyok. Az, hogy láthatlak, és hogy te méltónak találsz magadhoz, boldogsággal tölt el. Köszönöm, hogy engem jelölték ki régensnek.” Süleyman: „Tudatában vagy mekkora érték ez? Rádbíztam a trónomat.” Selim: „Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy méltó legyek a erre a felelősségre. Biztos lehetsz benne, hogy nem csalódsz bennem.”

Cafer Aga: „Biztosan tudod, méltóságos Herceg, hogy Rüstem Pasa ajánlása nyomán a Szultán alkut kötött Elkas Mirzával. Biztosak benne, hogy diadalittasan térnek vissza a háborúból.” Mustafa: „Te nem így gondolod?” Cafer Aga: „Én is a Szultánunk győzelmét kívánom… de ez nem valószínű, hogy így lesz. Elkasnak nincs akkora hatalma Perzsiában, mint amekkorának az tűnik.” Mustafa: „Ha tudsz valamit, beszélj.” Cafer Aga: „Azt mondta, hogy a türkmének mellette állnak… De hogy bízhatunk meg olyanban, aki elárulta a saját családját? Honnan tudhatjuk, hogy minket nem hagy cserben?” Atmaca: „Mire akarsz utalni?” Cafer: „Nem láttam értelmét beszélni a Szultánnal… De meg kell állítanunk ezt a háborút, mielőtt még elkezdődik! Mindannyian tudjuk, hogy te nem támogatod ezt a háborút.” Mustafa: „A Szultánunk így tartja megfelelőnek, és ezt a döntését senki sem kérdőjelezheti meg!” Cafer megpróbál megszólalni, de Mustafa nem engedi: „Ha nincs más mondani valód, akkor távozz.” Cafer: „Az előttünk álló napok nehezek lesznek… Allah akaratával minden jól sikerül… főleg a te számodra.” Cafer távozik. Mustafa Atmacához: „Kövesd. Biztos, hogy össze fogja kutyulni a dolgokat. Tudj meg róla mindent: ki ő, és mi a célja.”

Mihrimah a Hárem folyosóján összefut Fatmával. Fatma: „Mihrimah! Megint boldogtalannak látlak! Rüstem miatt, igaz? Vársz a válással a háború végéig…” Mihrimah: „A legjobb döntést hoztam meg magamnak.” Fatma: „A te kedvedért, vagy az anyádéért?” Mihrimah: „Mindegy, hogy mi Szultánák vagyunk… helyzetünket és tetteinket nem válogathatjuk meg… rá vagyunk kényszerítve, hogy agyunk szerint cselekedjünk, ne a szívünk szerint, nem igaz?” Fatma: „A szerelem egy hatalmas érzés… ő maga válassza ki a saját útját, Mihrimah… ha megpróbálod megakadályozni, szíved apró darabokra törik… vagy a célod.” Miután Fatma elment Gülbahar: „Meddig vársz még, Szultánám? Mikor fogod leleplezni Fatma Szultánát?” Mihrimah: „Mindennek meg van a maga ideje. Hadd élvezze a szerelmét… hadd érjen… hadd érjen meg annyira, hogy mikor elveszem tőle, szíve darabokra szakad!”

Süleyman hátán lévő foltokat az orvos kenőccsel keni. Süleyman: „Mi ez? És miért nem tudok éjszaka aludni?” Orvos: „A szomorúság és a mély gyász időnként okozhat ilyen tüneteket a testen. Majd elmúlik.” Süleyman: „És mi van akkor, ha nem múlik el?” Orvos: „Idő kell, hogy pontosan meg tudjam mondani, mi is ez valójában.” Orvos elmegy, Sülyeman Afifének: „Jól vagyok. Ne aggódj.” Afife: „Éjjel-nappal imádkozom érted… Ha esetleg elmondhatnám Hürrem Szultánának, az ő gyógyító kezei talán enyhülést hozhatnának fájdalmadra.” Süleyman: „Mondtam már! Senkinek sem szabad erről tudnia!”


Nurbanu körülnéz új szobájában: „Ez lesz az otthonom, Canfeda. Eljön az a nap, mikor nem kell visszamennünk (Manisába) és itt maradok ebben a csodálatos palotában.” Canfeda: „De ne feledd, minden nagyon törékeny…” Nurbanu: „Ez az ügy le van zárva. A Herceg tisztázta hibáját. Most tudja, mennyire nehéz elnyernie a trónt.” Canfeda: „Allah tudja, Szultánám.” Nurbanu: „Pakold ki a dolgaimat… Nem várathatom meg Hürrem Szultánát.”



Cihangir Mihrimahval beszélget: „Nem fogok hazudni. Nem akarok Selimmel találkozni. Még mindig nem felejtettem el mi történt azon a vacsorán, amit te adtál a palotádban. Aztán meg ő panaszkodott ránk…” Mihrimah: „Az már a múlté, Cihangir. Mindegy, mi történt, ő a bátyád… ne feledd, kötelességed tisztelni őt. Vagy anyánkat nagyon elszomorítod.” Cihangir: „Ezért vontad vissza válási szándékodat? Hogy anyánk ne legyen szomorú?” Mihrimah: „Nem gondoltam meg magam… Amikor eljön az ideje, utunk szétválik.” Cihangir: „Hibát követtél el, Mihrimah. El kellett volna válnod Rüstemtől. Amíg meg volt rá a lehetőséged, meg kellett volna tenned. Biztos lehetsz benne, hogy egy neked tett ígéretét sem tartja be!” Közben csatlakozik hozzájuk Selim: „Mihrimah, hát itt vagy! Azt hittem, Cihangir beteg, mert nem jött elém üdvözölni.” Cihangir: „Láthatod, fivérem, jól vagyok. Üdvözöllek.” Selim: „Nem érzem az üdvözlést… vagy talán nem örülsz, hogy jöttem? Persze, te Mustafát vártad!” Süleyman: „Mustafa az egyetlen, aki a Szultán szívében van. De te milyen szerencsés Herceg vagy, hogy mindent megkapsz, amit nem érdemelsz meg! Először a manisai tartományt, most meg a régensi kinevezést!” Mihrimah: „Ne kezdjétek megint! Nem megfelelő sem az idő sem a helyszín!” Selim: „Nem érdemlem meg… De az, aki a Szultán háta mögött kullog, és titokban megnősül, az megérdemli, mi?!” Cihangir: „És te olyan ártatlan vagy?! Mindannyian tudjuk, mit műveltél Manisában!” Mihrimah: „Cihangir!” Cihangir: „Az, hogy régens leszel, nem változtat semmin! Ma ugyan rád bízzák a trónt, de holnap annak adják oda, aki a legjobban megérdemli! És ezért nem lesz a tied!” Selim: „Talán igen, talán nem… legalább nekem van esélyem… neked még ez sincs. Számos háborút fogunk vívni győzelmekkel, de te mindig itt maradsz… bezárva e palota falai közé! Anyánk parancsára!” Cihangir távozik. Mihrimah: „Muszáj volt ez? Tudod, mennyire érzékeny…” Selim: „Ő kezdte!”



Közben Nubanu kisfiával Hürremnél vizitál. Hürrem megcsodálja a gyermeket, imádkozik érte, majd egy szolgáló elviszi. Hürrem: „Hogy érzed magad?” Nurbanu: „Most, hogy látlak, sokkal jobban, Szultánám.” Hürrem: „Hogy mennek a dolgok Manisában?” Nurbanu: „Minden óhajod szerint alakul.” Hürrem: „Hogy van Selim? Tartja ígéretét?” Nurbanu: „Megnyugodhatsz, a Herceg már hónapok óta nem fogyaszt alkoholt.” Hürremet ez nem győzte meg, ezért folytatja: „Igaz, hogy néhány alkalommal elcsábult, de próbálkozik! És most, hogy a Szultán is itt van, most biztos nem fog inni!” Ez már kielégíti Hürremet: „Annyi elég is, hogy nem hoz bajt magára.”




Süleyman a szobájában sétálgat, és eszébe jutnak Mustafa sorai: „Megértettem a hibámat. Megértettem, hogy hibákat követtem el. Azt is értem, hogy most szégyenkezel miattam. Megingott benned a bizalmad irántam. A lelkem most nagyon zaklatott. Amikor elindulsz a háborúba, egyetlen kívánságom, hogy kikísérjelek, hogy egy kicsit tisztázzam magam...”

- Gyere -Nagyúram, Cihangir herceg érkezett. -Nagyuram -Mi történt Cihangir, mi okozza az arcodon ezt az állapotot? -Ha Ön beleegyezik, én is Önnel szeretnék tartani a harcban nagyuram. -Gyere foglalj helyet...Honnan jött elő ez a harcmezőre való hozzám csatlakozás ötlete? -Nagyon rég nem léptem ki a palota biztonságából. A palota falai közt rekedtem. Míg bátyáim harcba vagy szandzsákokba távoztak én megelégedtem azzal, hogy őket búcsúztatom, figyelemmel kísérem. - Mi történt, mondd el? Látszik, hogy valami nyomja a lelkedet. -Kisgyerekként, azt hittem ha megnövök olyan leszek mint a bátyáim, hogy minden rendbe jön...de nem így történt. Ahogy én nőttem, a hátamon lévő teher is nagyobbodott...súlyosabb lett. Néha annyira nehéz a terhét elviselni...pláne ennek a palotának a falai közt...Nagyuram, tudom, hogy sosem lehetek olyan mint a bátyáim...de legalább egyszer szeretnék úgy érezni mint ők...mint egy herceg. -Hiszen te egy herceg vagy...ha eddig nem csatlakoztál hozzán a harcmezőn két oka volt. Az egyik a korod, a másik az egészséged. -De most már a korom megfelel. Ha az egészségemet nézzük, hát tudom, hogy a legértékesebb orvosai Önnel tartanak. Ha bármi is történne velem, azonnal el tudnak látni. -Ahová most megyünk az Irán földje. Nagyon hosszú hadi út lesz. Időben is távolságban is. A terep és az időjárás is megviselő...nagyon nehéz, viszont magammal viszlek. ----------------------------------- -A ruhád, a fejdíszed nagyon szép lett. Nagyon hiányoztál már nekem. -Anyu, apa megjött. -Gülbahar, vidd Hümmassat a szobájába....Szerettem volna ha jelzed mielőtt jössz. -Nem kell engedélyt kérnem senkitől, hogy a lányomat láthassam. -Veled kötöttem egy megállapodást. Szólj ha nem tartod magadat hozzá. Akkor én is annak megfelelően intézem a dolgaimat. - Mihrima. Nemsokára egy nagyon hosszú hadba vonulok. Ha Allah megengedi és élve visszatérek, bizonyosan tudjuk, hogy mi fog történni.Elválsz tőlem. Utána mi fog történni Mihrima?Gondolkodtál ezen egyáltalán? -Rüstem! - Majd én megmondom. Én nagyvezír maradok, te meg elvált asszony. Csak, hogy a hagyományoknak megfelelően a legrövidebb időn belül ki fognak házasítani, az annyira nem kedvelt pasák vagy bégek egyikével. - Nagyon is tévedsz. Az anyám szavát adta, hogy ahhoz adnak majd akit én szeretek, vagy akit én kívánok férjnek. -Ha így is lenne, egy nagyon távoli és csendes helyen fog szolgálatot teljesíteni, mivel, hogy a parancsokat tőlem fogja kapni. Ez az amit akarsz? -Igen, lehet, hogy a parancsokat tőled kapja majd. De van még valami amit tőled fog kapni...a nőt akit szeretsz. ------------------------------------------------ -Hogyan mondjam el ezt ...nem is tudom. Azt írtad, hogy az ember a legnagyobb pofonokat a szeretteitől, a hozzá legközelebb állóktól kapja. Valóban így van Mustafa bátyám. Szégyenemben a kezem sem áll rá az írásra. Viszont szemtől szemben minden elmagyarázok.Addig is neked annyit mondok, hogy soha nem árultalak el, ebben biztos lehetsz. -Hátba döfött, most meg szégyen nélkül levelet ír neked... -Azt mondja, hogy nem árult el és szemtől szembe elmondja, hogy mi történt. -Allah tudja, milyen hazugságokat fog összehordani. -Mégis csak meg kellene hallgatni szultánom.Hátha mégis lesz valamilyen magyarázat. -Az árulásnak nem létezik magyarázata. Ha már az arcunkban barátnak mutatkozott, a hátunk mögött meg ellenségünk lett, akkor ennek az árát meg fogja fizetni.Mi is felfedjük az ő titkos kapcsolatát Hurricihannal . -Ezt már ezelőtt is megbeszéltük , anyám. Semmiképpen ilyen nem történhet meg. - Miért?Miért még mindig ót véded? Hurricihan miatt? - Ami szóban forog az az én tisztességem. Miként látja hozzám illőnek az ilyen aljasságot? -Hayrunisa, te is agy gondolkozol? -Mindenki tudja, hogy a herceg milyen erkölcsi és igazsági értékeket vall.Sajnos ezt fegyverként használják vele szemben. -Te meg mire vársz még? Már mindenki tudja, hogy a herceg hivatalos felesége vagy. Azt meg ne feledd, hogy amikor házasságra léptetek, nekem egy ígéretet tettél. Mikor fogod használni azokat az erőket amiről akkor beszéltél?

- Hercegem...napok óta egy szóval sem illetsz. Hagyjuk a a beszédet, még csak az arcomra sem pillantasz... létezem vagy sem... az égben vagyok vagy a földön élek ...nem is tudom... -Tér vissza a lakosztályodba Hurricihan. -Nem várhatom tőled, hogy megbocsájts, mikor még én sem tudok magamnak feloldást adni. De nem bánom Beyazit. Erre kényszerültem. Nem hagytak nekem más lehetőséget...Vagy magmat megöltem volna, vagy... nem veszíthettelek el még egyszer Beyazit...Érted.. a szerelmünkért tettem...ez nem értékelhető? - Napok ótta önmagammal harcolok. Egyik felem mindent felejteni akar és arra vágyik, hogy átöleljelek téged. A másik felem ezt megakadályozza...az árulásodra emlékeztet engem Hurricihan... -Ha engem nem akarsz már...ha már nem szeretsz ... ha a szerelmünk megszűnt...én is megszűnök. Bármi a büntetésem elfogadom. Ha akarod vedd el az életem, ha akarod parancsold, hogy elmenjek...igazából mind a kettő ugyan az...

2.rész

Az isztambúli piacon egy Abbas nevű ember ül le egy asztalhoz Cafer Agával: „Remélem, jó híreket hoztál Amasyából.” Cafer: „Mustafa Hercegnek nem tetszik ez a készülődő háború. Viszont biztos, hogy nem száll szembe a döntéssel, és mégis lesz háború. Nincs már visszaút.” Abbas: „Süleyman Szultán ezzel saját balsorsát készíti elő.” Cafer: „Elkas mire készül?” Abbas: „A tűzzel játszik. Ő az áruló. Fatma Szultánával, Süleyman Szultán nővérével találkozgat.” Cafer: „Akkor ennyi… ne maradj túl sokáig... menj vissza Mirzához, ne fogjon gyanút.” Atmacát látjuk, hogy követi a férfit. Cafer egy ház ajtaján kopog, majd bemegy.

Később Elkas Abbassal sétál: „Írjunk levelet a türkmén bégeknek, Abbas! Tudniuk kell, hogy ha én leszek a Perzsa Sah, akkor mostani támogatásukat jutalmazni fogom.” Abbas: „Rendben, Hercegem.” Elkas: „Ne hagyd figyelmen kívül… Hová tűntél olyan hosszú időre?” Abbas: „A piacon voltam. Azért a nyakláncért mentem, amit Fatma Szultánának néztél ki.” Átadja neki az ékszeres dobozt.

Selim a szobájában, éppen önt magának, mikor Nurbanu lép be. Üdvözlik egymást, majd Selim megdicséri Nurbanut, mennyire jól néz ki. Nurbanu: „Szóltak az agá, hogy előkészítették a lovat, melyet édesapádnak szánsz.” Selim mosolyog: „Majd a megfelelő időben odaadom neki.” Selim önt magának. Nurbanu: „Ki hozta azt?” Selim: „Ne aggódj! Nem iszom sokat.” Nurbanu: „Nagyon veszélyes. Hürrem Szultána is megmondta, légy óvatos. Ne hívd ki magad ellen a sorsot.” Selim: „Beszéltél erről az anyámmal?” Nurbanu: „Amióta itt vagyunk, folyamatosan érdeklődik felőled. Főleg az érdekli, hogy betartod-e apádnak tett ígéreted?” Selim: „És te mit válaszoltál?” Nurbanu: „Mint minden titkunkat, ezt is elhallgattam előtte.” Selim leül. Nurbanu: „Segítségre van szükséged. Legalább, amíg a Szultán a palotában van, addig ne igyál.” Selim: „Ez a palota megfojt engem, Nurbanu. Minden kő rám akar esni. Annak ellenére, hogy itt születtem, itt nőttem fel… biztonságban kellene itt éreznem magam… de pont ellenkezőleg. Úgy érezem, hogy mindenki azt figyeli, hogy hibázom-e valamit.” Nurbanu: „Ha ez így van, akkor miért adsz nekik erre esélyt? Te vagy a régens… az uradalom őrzője… Ne frusztráljon a bizalom, mellyel a Szultán ajándékozott meg!” Selim: „Egyetlen dolog, ami enyhíti lelkemet a Szultán támogatása … és a te jelenléted.”

Hürrem belép Cihangir szobájába, kéri, ne keljen fel: „Remélem, nincsenek fájdalmaid…” Cihangir: „Jól vagyok. Beszéltem az orvosokkal, és azt mondták, hogy elég erős vagyok, hogy csatlakozhassak a háborúba.” Hürrem: „Miért vagy ennyire állhatatos? Nagyon képlékeny az állapotod… és nem akarok megválni tőled. Még, mikor Kutahyába mentél, akkor is hamar visszajöttél. Ne hajtsd magad ennyire.” Cihangir: „Te csak magadra gondolsz… Mihrimah és én olyan életet élünk, amit te választottál nekünk. Neked nem számít, mi tesz minket boldoggá, vagy hogy mi mit szeretnénk… Nem beszélhetek Mihrimah nevében, de én ezt nem folytatom többé.”



Selim: „Egy igazi arab telivér, Nagyuram. Az istállómester szerint az összes lovunk egy kategóriába tartozik. De ez itt egy egészen más kategória… Nagyon boldoggá tennél, ha elfogadnád tőlem, mint egy ajándékot.” Süleyman: „Mik a jellemvonásai?” Selim: „Nagyon erős, kitartó, és nagyon hűséges a gazdájához… és engedelmeskedik. De ha nem tetszik…” Süleyman: „Tulajdonképpen, nagyon is tetszik! Ezekben az időkben nagyon nehéz akár egy Herceget is találni ilyen képességekkel. Elfogadom az ajándékod. Imádkozom, hogy Allah ennél is szebb ajándékot adjon neked. Légy óvatos, és járj nyitott szemmel, amíg én távol leszek. Ellenségeink a leggyengébb pillanatodat lesik, hogy lecsapjanak… és ők ott vannak mindenütt.” Selim: „Megtanultam a leckét… nem hallgatok a vágyaimra, főleg, hogy most a te magasztos trónodat fogom őrizni.” Süleyman: „Készítsétek elő a lovamat! Nézzük, tényleg olyan jó-e, mint amilyennek mondják!”



Fatma Szultánát látjuk belépni egy épületbe, ahol Elkas már várja. Utasítja Meleket, hogy küldje el az őröket, mert magukra vonják a figyelmet. A következő jelenetben Gülbahar informálja Mihrimaht, hogy Fatma elment meglátogatni Elkast. Mihrimah kérdi, hogy minden elkészült-e, és a szemtanúk készen állnak-e? Mihrimah: „Mondtad nekik, hogy ha valami balul sül el, fejüket vétetem?” Gülbahar bólint. Mihrimah: „Jó. Eljött az idő. A madárka besétált a kalitkába.”Elkas: „Bárcsak a saját palotámban láthatnálak vendégül!” Fatma: „Így sokkal helyénvalóbb. Amint betenném oda a lábam, mindenki tudomást szerezne róla.” Elkas: „Már napok óta erről álmodtam… Végre itt vagy velem!” Elkas előveszi az ékszert: „Ezek az égkövek elhalványulnak szépséged mellett… Még a nap is féltékeny szépséged láttán!” Fatma: „Nem tudom, mi történik velem… Zavarba hoztál… Már el is felejtettem ezt az érzést, és nem is reméltem, hogy egyszer csak visszatér. A szerelem a távoli memóriámban volt… egészen érkezésedig.”

Atmaca követi Cafer Agát az épületbe. Hirtelen kést érez a nyakán. Atmaca: „Mustafa Herceg küldött, hogy öljelek meg. De előtte tudnom kell, ki vagy, és mi a feladatod?” Cafer Aga: „Majd meglátjuk ki öl meg kit! Elvágom a torkodat!” A következő pillanatban Atmaca kiszabadítja magát, de a férfi jó harcosnak látszik. Atmaca: „Az a férfi, akivel láttalak, Elkas Herceg embere! Mi dolgod vele?!” Cafer: „Várj! Várj! Elmondom! De van egy feltételem.” Atmaca: „Milyen feltételed?! Meg fogsz halni!” Cafer: „A fiam… a fiam… Nincs senki más neki. Nem akarom, hogy így lásson. Ígérd meg, hogy nem hagyod itt. Vidd innen. Van egy barátom… Ali Efendi, szőnyeg kereskedő… vidd hozzá a fiam.” Atmaca: „Először válaszolj nekem!” Cafer: „Ígérd meg! Nem hagyod itt! Ígérd!” Atmaca: „Megígérem.” Cafer: „Hallani akarom… hogy kihez viszed…” Atmaca: „Ali Efendihez.” Cafer: „A szőnyegkereskedőhöz.” Atmaca: „A szőnyegkereskedőhöz. És most beszélj!”

3.RÉSZ

Elkas: „Ezek az utolsó napjaim Isztambulban. Ha lehetséges, szeretném minden percét veled tölteni.” Fatma: „Én is ezt szeretném… De az igazság az, hogy tűz vesz minket körül… tulajdonképpen közöttünk tombol. Nem fogok tudni hozzád menni, és te nem fogsz tudni hozzám jönni.” Elkas megfogja a kezét: „Ki állíthatja meg az esőt, hogy a földre hulljon, Szultánám? Ki állíthatja meg a napot, hogy süssön?” Fatma elhúzza a kezét: „Ne így… ne itt és ne ilyen módon. Ismered szokásainkat és törvényeinket…” Elkas perzsául mond verset… Aztán hirtelen zajt hallani, és egy vizsgálóbíró jelenik meg janicsárokkal az oldalán. Elkas kérdi, hogy kik ők, és mit akarnak? A bíró azt feleli, hogy paráznaságról kaptak panaszt. Fatma: „Paráznaság???”

Hürrem és Mihrimah beszélgetnek: „Cihangir háborúba akar menni. Kíváncsi lennék, honnan jött ez az ötlete? Végül is, ő is csak úgy akar élni, mint a többiek. Szóval? Nem akarsz mondani valamit? Ragaszkodtál ahhoz, hogy eljöjjek ebédre. Valamit el szeretnél mondani, nem igaz?” Mihrimah: „A levélről akarok veled beszélni, anya… arról a hamis levélről, amit Fatma Szultána írt nekem. Azt mondtad, ne hagyjam válasz nélkül.” Hürrem: „Ne légy elhamarkodott. Mondtam neked, hogy ha eljön az ideje, elbánok Fatma Szultánnal, hogy ezt tette veled.” Mihrimah: „Szükségtelen… majd én gondoskodom róla.”

Fatma: „Elvesztetted az eszed?! Nem látsz?! Úgy nézünk ki, mint akik paráznaságra készülünk?!” (Az iszlám törvények szerint, nem gyanúsíthatsz meg senkit paráznasággal, csak ha szemtanúk vannak rá. Ha a nő tagadja a vádakat, az mindent felülír, hiába vannak szemtanúk…) Bíró: „Majd a bíró előtt beszélhetsz! Nem egy véletlenszerű bejelentést kaptunk!” A janicsároknak: „Gyerünk! Vigyétek őket a tömlöcbe!” Fatma: „Ne merészeld! Fejedet vétetem! Hogy merészeled?! Egy Szultána áll előtted! Fatma Szultána vagyok!” A bíró kineveti: „Kit akarsz átejteni, Asszony? Mit keresne egy méltóságos Szultána egy ilyen helyen? Ráadásul egy idegen férfival kettesben az éjszaka közepén!” Fatma: „Hol van Melek Asszony?!” Vizsgálóbíró: „Ha arra a nőkre és férfiakra gondolsz, akik odakint vártak… őket is bevisszük házasságtörés miatt!” Fatma: „Te bolond! És mi van akkor, ha az igazat mondom?! Ha tényleg Fatma Szultána vagyok?! Tudod, hogy ebben az esetben mi fog veled történni?!” A vizsgálóbíró megáll egy percre, majd Elkashoz fordul: „És te ki vagy?” Elkas: „Én a perzsa sah, Tahmasp fivére vagyok. A nevem Elkas Mirza.” Fatma: „Hallanod kellett a Herceg nevét az üdvözlő ceremónián.” Vizsgálóbíró: „Honnan tudhatnám, hogy az igazat mondjátok? Van bizonyítékotok?” Fatma: „Engedd meg, hogy üzenjek a palotába, és a bizonyíték megérkezik. A fejeddel játszol. Épp ezért gondold át komolyan!”

Visszatérve Mihrimah palotájába. Hürrem: „Mit tettél, Mihrimah?” Mihrimah: „Te kérdezel, és én válaszolok. Most tudja meg, mire méltó.” Hürrem: „Az az ember, akiről beszélsz, egy Szultána… a Szultán testvére! Hogyan érdemelhet ilyen mocskos dolgot! Jól van, akkor ne rá gondolj! De ez akár veled és akár a Szultánnal is megtörténhet! Itt a Dinasztia jó híréről van szó! Hogy tehetted ezt?” Mihrimah: „Nem én voltam, aki a család jó hírnevét eljátszotta, hanem Fatma Szultána volt. Csak le akartam leplezni az igazi arcát. Már rég megérdemelte!” Hürrem: „Fahriye! Azonnal készíttesd elő a kocsimat!” Mihrimahhoz fordulva: „Nem tudom megérteni, mire volt ez jó! Most azt fogják hinni, én voltam. Azt fogják mondani, én vagyok ennek a mocskos dolognak a felelőse.” Mihrimah: „A teljes felelősség engem illet, anyám… beszélni fogok a Szultánnal.” Hürrem: „Ne merészelj beszélni vele! Egy szót se! Senki sem fogja megtudni, hogy te voltál! Megértettél?” Mihrimah: „Anya…” Hürrem: „Megértettél?! Ne hagyd el a palotát addig, míg ezt az ügyet nem tisztázom! És most figyelmeztetlek utoljára, Mihrimah… Ha még egyszer ilyet teszel, annyira megbánod, hogy senki sem tud megmenteni!”

Közben Fatma idegesen járkál: „Nyilvánvaló, hogy valaki követett! Csapdába csaltak! Hogy lehettem ennyire felelőtlen?!” Elkas: „Ne hibáztasd magad! Ez az egész hazugság az én hibám! Én voltam az, aki kész voltam tűzbe menni!” Fatma: „A fenébe! Most nézz ránk!” Elkas: „Nem is olyan nagyon rossz, Szultánám! A legrosszabb esetben, száműznek téged, nekem meg fejemet veszik. Végül azt fogják mondani, hogy a szerelem miatt volt.” Fatma: „Nem. Elküldtem Meleket Afife Asszonyhoz. Majd ő kihoz minket innen anélkül, hogy bárkinek is szólna. És a Szultán nem is fog hallani róla.” Elkas: „Hogy fogod elhallgattatni azokat, akik tudnak rólunk? Csak engedjenek ki innen, aztán majd letagadjuk. Mindketten le kell tagadnunk.” Nyílik az ajtó, és ki lép be? Na ki? Rüstem!!! Fatmát sokkolja… Rüstem: „Az egyik aga üzenetet próbált bejuttatni a palotába, mint egy janicsár parancsot… Szerencsére az ajtónálló értem küldetett…”

Közben Melek Afife segítségét kéri. Valami nagyon fontosat kell neki mondania. Azonban el sem tudta kezdeni, Zal jött szólni, hogy Fatma Szultána már várja.

Hürrem a szobájában van, mikor Fahriye értesíti, hogy Fatma észrevétlenül visszatért a palotába. Hürrem megkönnyebbül. Üzeni Rüstemnek, hogy simítsa el a dolgokat anélkül, hogy bárki is tudomást szerezne róla. Fahriye nem érti, hogy most akkor védi Fatmát? Hürrem szerint, Fatma biztos kiáll a Szultán elé, így elég, ha annyit tud, amennyit a Szultána elmond. 

Atmaca bemegy a szobába, ahol a kisfiú éppen alszik. Atmaca megvárja, míg felébred. „Pakold össze a cuccaidat. Elmegyünk.” Yusuf: „Ki vagy te?” Atmaca: „Akkor jöttem, mikor te aludtál. A nevem… a nevem, Turgul. Az apád a barátom volt.” Yusuf: „Hol az apám? Hová ment?” Atmaca: „Egyiptomba kellett mennie, mert a dolgai oda kényszerítették… Hosszú időre ment el… nem tudjuk, mikor jön vissza… Elmegyünk Ali Efendihez. Ismered, ugye?” Yusuf bólint. Atmaca: „Jól van, akkor készülj. Amíg apád távol van, nála maradsz. Gyerünk! Készülődj!”

Hürrem Süleymannál van. Süleyman: „Nekem sem tetszik, de Cihangirnak igaza van. Felnőtt már. Neki is ugyanannyi joga van eljönni velem a háborúba, mint a fivéreinek.” Hürrem: „Még nem jött el az ideje… Beszélek vele. Majd meggondolja magát, mert az egészsége mindennél fontosabb.” Süleyman: „Persze, ez is igaz. Mondd, mit akarsz neki mondani. Lokman azt mondta, valami fontosat akarsz nekem mondani.” Hürrem: „Én… nem tudom, hogy mondjam el neked, de tudnod kell… Fatma Szul…” Kopognak. Lokman bejelenti, hogy Fatma Szultána kér bebocsátást. Süleyman: „Mondd meg neki, hogy várnia kell.” Lokman: „Mondtam, de ragaszkodik hozzá.” Süleyman: „Bejöhet!” Hürremhez: „Történt valami köztetek?” Hürrem rázza a fejét, Fatma belép. Süleyman: „Gyere közelebb.” Fatma: „Bocsáss meg, hogy ragaszkodtam, hogy bejöhessek, de azt akartam, hogy tőlem személyesen halld először, mi történt. Persze, ha Hürrem még nem mondta el neked.” Süleyman: „Mi lenne az? Hallgatlak.” Fatma: „Találkoztam Rüstem Pasával. Azt mondta, hogy a Perzsa Herceg feleségül akar venni.” Süleyman: „Tessék? Ez meg mi???” Fatma: „Rüstem Pasával beszélt. A Pasa csak tudni akarta, én mit szólok hozzá, mielőtt eléd áll. Azt mondta, Elkas Mirza elfogadja Imam Abu Hanifa tanításait. (Imam Abu Hanifa szunni tanító volt. Elkas, mivel perzsa volt, szektát kellett váltania, hogy feleségül vehessen egy ottomán Szultánát…) Természetesen ez az ügy nem engedi, hogy mondjak bármit is. Tudatni akartam veled, hogy az a döntés, amit hozol, megfelelő lesz számomra, és elfogadom azt.”

Atmaca megérkezik a piacra, ahol a többi kereskedőtől kérdi, merre találja Ali Efendit, a szőnyegkereskedőt. Az egyik azt mondja, hogy sajnos elkésett, mert Ali Efendi meghalt. Épp aznap volt a temetése. Atmaca a férfi családja felől érdeklődik. Kiderül, hogy nem volt senkije. Csak a kereskedő társak jelentek meg a temetésén. Atmaca tanácstalan. Elmondja a gyereknek, hogy a férfi meghalt, és kérdi, van-e ismerőse, akihez mehetne. A kisfiú rázza a fejét.

Rüstem az irodájában találja Hürremet: „Azt mondtad, hogy Elkas Mirza Fatma Szultána kérője?! Allah akaratával, tudsz magyarázattal szolgálni!” Rüstem: „Az az incidens, ami az éjszaka történt… én értesültem róla először. Azonnal odamentem. Olyan kétségbeesett helyzetben voltak, hogy bármit mondtam, mindent elfogadtak. Megegyeztem velük.” Hürrem: „Megegyeztél???” Rüstem visszaemlékszik: „Nem képzeltem, hogy valaha is ilyen helyzetben foglak látni benneteket!” Elkas: „Nem az van, amire gondolsz, méltóságos Pasa… Egy nagyon fontos dolog miatt hívtam ide a Szultánát, amit meg kellett vitatnunk.” Rüstem: „Szultánám?” Fatma: „Nem fogom neked elárulni, Rüstem Pasa!” Rüstem: „Amúgy sem kell magyarázkodnod ebben a szituációban, Szultánám… Ha az, ami itt történt eljut a Szultán fülébe… azt hiszem, mindannyian tudjuk, mi lesz.” Fatma: „Mondd, mit akarsz?!” Rüstem: „Hozzámész Elkas Mirzához feleségül!” Fatma: „Hogy merészeled, Rüstem Pasa! Viccelsz velünk?!” Rüstem: „Soha! Nem is merném! Csak felvázolom, hogyan menthetnétek ki magatokat ebből a balszerencséből. Először a Herceg szektát vált, a szokás kedvéért. Különben még elvesztheti a fejét... Aztán a Szultán engedélyével összeházasodtok.” Fatma: „És neked ebből mi hasznod származik?” Rüstem: „Én csak a Család jó hírnevét tartom szem előtt, és az állam jövőjét, Szultánám. Nincs más hasznom belőle.” Fatma: „Azt hiszed, becsaphatsz minket? Látom, forgatsz valamit a fejedben! Mi a célod? Beszélj!!!” Rüstem: „Így a legjobb mindenkinek!” Fatma: „Oh! Szóval, mindenkinek? Kíváncsi vagyok, kire gondolsz? Mihrimahra? Bosszút akarsz?!” Rüstem: „Ahogy mondtam, Szultánám. Én csak…” Fatma: „Ezt az egészet Mihrimah ellen csinálod, nem ellenem! Hogy revansot vegyél rajta! És még Hürrem Szultánán, igaz?”Visszatérve a jelenbe Hürrem frusztrálva: „Miféle megállapodás ez? Azt a dolgot, ami miatt követtük Fatma Szultánát, most a kezébe adtad! Mit titkolsz előlem?! Beszélj!!!” Rüstem: „Én csak megmentettem a Szultán és a Család jó hírnevét. Mielőtt megpróbáltad leleplezni Fatma Szultánát, bárcsak te is erre gondoltál volna!” Hürrem: „Semmi közöm ehhez az egészhez! Mihrimah tette! És most halld az én válaszomat: Mit adtak neked cserébe?” Rüstem: „Én vagyok a Nagy Vezíre ennek a magasságos Birodalomnak, Szultánám. Nincs szükségem kérni tőlük semmit! Mint mindig, kérlek, ne kételkedj bennem! Már a háború küszöbén állunk. Miután hónapokig dolgoztunk a háború előkészületein, nem akarom, hogy bármi is hiába való legyen, mert ha a Szultán korábban megtudná, akkor Elkaz Mirzát kivégeztetné, és a háborút is visszavonná.” Hürrem: „Szükségszerű volt? Máshogy is elintézhetted volna.” Rüstem: „Akkor Fatma Szultána a palotában maradt volna, és folytatta volna a bajkeverést. De most férjhez megy, és soha nem tér vissza. És ráadásul, jó messzire megy el. Nem ez az, amit akarsz?” Hürrem: „Mi van akkor, ha a Szultán nem fogadja el?” Rüstem: „Tulajdonképpen ez egy politikai döntés lesz. Tahmasp távozik, helyére pedig Elkas Mirza kerül, és átveszi a perzsa trónt, amely végül a Dinasztiáé lesz.”

 4.rész

Piri Reis hajóján fogadja Atmacát: „Nem kaptam üzenetet, hogy meglátogatsz. Történt valami?” Atmaca: „Fontos dolog. Egy Cafer Aga nevű ember jött Amasyába, aki elbizonytalanította Mustafa Herceget. A Herceg megbízott, hogy kövessem ezt az embert.” Piri Reis: „És ki ő?” Atmaca: „A palota kapuinak egyik őrzője. (tudom, azt írtam, hogy kincstárnok, mert ez volt az előzőekben lefordítva, de most meg ez… bocsi) Láttam egy emberrel találkozni, egy Abbas nevűvel, aki Elkas Mirza mellett teljesít szolgálatot. Abbas tulajdonképpen kém, aki Tahmaspnak szállít információt Elkas Mirza minden lépéséről.” Piri Reis: „Valami nincs rendben. Ha ez tényleg így van, akkor Tahmasp már rég megparancsolta volna Abbasnak hogy ölje meg Elkast.” Atmaca: „Pontosan ez a probléma: ez az ember nem azért van ott, hogy megölje Elkast vagy hogy kémkedjen róla, hanem az ő igazi célja a Szultán!”

Közben Elkas a Diván ülésén járul a Szultán elé. Süleyman: „Rüstemtől azt hallottam, hogy megkérted a nővérem kezét.” Elkas: „Áldott legyen a Pasa… továbbította kérésemet. Remélem, megbocsátod arcátlanságomat.” Süleyman: „Te a Safavid Család tagja vagy… és Fatma Szultána az én Családomé. A két család számára a házasság elképzelhetetlen.” Elkas: „Nagyuram, ha beleegyezel… ha méltónak találod szegény szolgádat Fatma Szultánához, mindent megteszek, ami szükséges, hogy ez a házasság létrejöjjön.” Süleyman: „Ha nincs más mondanivalód, elmehetsz.” Miiután Elkas elment, Süleyman Sokulluhoz fordul: „Te mit gondolsz, Sokullu?” Sokullu: „Elkas Mirza személye nagyon fontos számunkra, Nagyuram. Ha kívánod, átveheti a trónt Tahmasptól. Ez a házasság csak növelné hűségét, és hozzád kötne.” Süleyman: „Igen, de a perzsák elfogadnak egy olyan Saht, aki a mi szektánkból való?” Sokullu: „Természetesen nehéz lesz elfogadniuk, de Hercegünknek a te védőszárnyaid alatt lesz hatalma. Aztán az emberek egy idő után elfogadják, és talán még meg is szeretik.” Süleyman: „Mit javasolsz?” Sokullu: „Óvatosnak kell lennünk, Nagyuram. Talán először eljegyezhetnék egymást… az esküvő meg várhat a háború végéig… mert csak Allah tudhatja a háború kimenetelét.” Süleyman: „Tetszik a gondolkodásmódod, Sokullu. Ne feledd, amíg így folytatod, engem szolgálsz.”

Atmaca: „Úgy tudjuk, Elkas csatlakozik a Szultánhoz és seregéhez a háborúba. Cafer Aga szerint Elkas és a Szultán az előcsapattal fog menni, ahol Abbas csapdát fog állítani a Szultánnak. Piri meglepődötten: „Az árulók már mindent kitanultak.” Atmaca: „Igen, még a palotába is bejutottak. Azonnal tájékoztatnunk kell a Szultánt!” Piri Reis: „Tud erről még valaki?” Atmaca: „Nem.” Piri Reis: „Akkor maradjon kettőnk között.” Atmaca csodálkozik: „Akkor mi ketten menjünk Abbas után?” Piri Reis: „Nem. Nem avatkozunk be. Sőt! Úgy teszünk, mintha nem is tudnánk erről az egészről!” Atmaca: „Jól hallottam? Hagyjam megtörténni?” Piri Reis: „Minden rosszban van valami jó is, Atmaca… ha egy ajtó nem csukódik be, másik nem is nyílik.”

Rüstem Zallal találkozik: Rüstem: „Találkozott Elkas Mirzával?” Zal: „Szultánunk fogadta. Minden a tervek szerint alakult.” Rüstem: „Nagyszerű.” Mihrmah lép be a szobába, azt kéri, hogy négyszemközt beszélhessen Rüstemmel: „Mit képzelsz, mit csinálsz? Minek avatkozol bele a dolgaimba?” Rüstem: „Szóval, az a dolgod, hogy a Család egy tagját megszégyenítsd!” MIhrimah: „Mi ütött beléd? Mióta kedveled Fatma Szultánát? Az anyám és te, ti ketten… Vagy talán elfelejtetted, mit művelt velem a minap?” Rüstem: „Köszönetet akarsz hallani, hogy tíz év után végre találtál kifogást, hogy megszabadulhass tőlem?” Mihrimah: „Szándékosan csináltad, nem igaz? Így öntöd ki a mérgedet… hogy bosszút állsz rajtam!” Rüstem közelebb lép: „Miért vagy ennyire mérges? Azért mert megakadályoztam vagy hogy összeházasítom Fatma Szultánát Elkas Mirzával?”

Közben Fahriye Sümbült fogadja, aki látogatóba érkezett. Sümbül arról beszél, mivel tölti hirtelen jött szabadidejét. Azt mondja, hogy jó érzés szabadnak lenni, viszont az egyedüllét már nem annyira kellemes. Fahriye arra kéri, hogy akkor jöjjön vissza! Sümbül azt mondja, hogy életének ez a fejezete már lezárult. Most találnia kell valamit, amivel elfoglalhatja magát. Kérdi, merre találja Hürremet? Fahriye közli, hogy a szobájában, de egyáltalán nem boldog. Sümbül visszaemlékezik, hogy amikor Hürrem meglátogatta Mihrimahról panaszkodott neki. Kérdi, hogy tényleg elváltak-e? Fahriye szerint, ezt Hürrem sosem engedné. De még maga sem tudja, mi lesz.

Atmaca egy férfihoz viszi a kisfiút egy zacskó arannyal: „Kapjon enni, és legyen hol aludnia… Ha nem akarod a fiút, akkor találok valaki mást.” Férfi: „Nem, majd kint fog dolgozni valamit.” Yusuf: „Akkor nekem most itt kell maradnom?” Atmaca: „Mostantól itt maradsz. Légy jó.” Távozik. 

Sümbül meglátogatja Hürremet: „Nagyon jól tetted, hogy meglátogattál! Mert ha te nem jöttél volna, akkor én mentem volna el hozzád.” Sümbül: „Hoztam neked kávét, hogy megnyugtasson és pihentessen.” Hürrem: „Talán nem hiszed, de amióta nálad megkóstoltam a kávét, az íze nem megy ki az agyamból!” Sümbül: „Ha gondolod, most is főzhetek neked!” Fahriye: „Mi ez? Valami gyógyszer féle?” Sümbül: „Nem. Magam sem tudom, de nagyon kellemes íze van… főleg édességgel!” Hürrem: „Ebéd után főzhetnél, és Fahriye is megkóstolhatja!” Sümbül: „Fahriyével beszélgettem egy kicsit… Hallom, Cihangir Herceg nagyon szomorú.” Hürrem: „Még rám se néz… Sőt! Azt mondta, hogy ha nem mehet, akkor soha többé nem áll szóba velem!” Sümbül: „Ez természetes… az ő korában… és mint Herceg, ő is menni akar.” Hürrem: „De ez a háború nagyon kemény lesz… Hogy engedhetném? De ha én bele is megyek, a Szultán biztosan nem.” Sümbül: „Habár már nem az én feladatom, de úgy vélem, elfoglaltságot kellene adni a Herceg szívének… hogy elterelje gondolatait…” Hürrem: „Igazad van! Különben is, már itt az ideje! Annyira el voltam foglalva fivéreivel, hogy elhanyagoltam a fiamat!”

Atmaca a piacon észreveszi, hogy valaki követi. Megfordul, a kisfiú az: „Miért jössz utánam? Menj! Menj! És ne hagyd el többé azt a helyet, mert különben nem lesz hová menned!” Yusuf: „Te nem az apám barátja vagy! Ha az lennél, nem hagytál volna ott!” Atmaca: „Ne zavarj engem! Van elég dolgom! Fontos ügyet kell elintéznem!” 

Este Cihangirhoz Fahriye érkezik: „Mit akar már megint az anyám?!” Fahriye: „Hürrem Szultána egy ágyast készíttetett elő számodra. Ma éjjel jön.” Cihangir: „Most ezt miért?!” Fahriye: „Hirtelen történt, Hercegem? A szabályok szerint feltételezhetően lesz háremed. Az agák hamarosan megérkeznek. Ha valami kívánságot lenne, nekik szólj.”Fahriye közli Hürremmel, hogy tájékoztatta Cihangirt a látogatójáról. Hürrem: „Hogy fogadta?” Fahriye: „Nem mondott túl sokat, csak egy kicsit izgatott lett. Meg kellene mondani a lánynak, hogy tegye boldoggá a Herceget, különben repül a palotából.”

Közben Süleyman hátát az orvos vizsgálgatja. Süleyman: „Mi történt?” Orvos: „A balzsam úgy tűnik használt. A hólyagok elkezdtek száradni. Most már biztos, hogy nem komoly.”

5.rész

Hürrem megérkezik Süleyman szobájához. Kéri Lokmant, jelentse be. Azonban az orvos még mindig bent van: „Van még fájdalmad, vagy egyéb panaszod?” Süleyman: „Néha fáj a hátam, de nem vészes, főleg, hogy sokat sétálok.” Kopognak, Lokman bejelenti Hürremet. Süleyman: „Várjon egy kicsit. Afife! Kísérd ki az orvost a hátsó ajtón ki!”Hürrem mosolyogva: „Süleyman! Ha kívánod, együtt ebédelhetnénk! Közben megbeszélhetnénk Cihangir ügyét. Engedd meg, hogy megkínáljalak ezzel az újdonsággal. Kávé a neve… Hamarosan az egész szobát ellepi az illata.” Egy aga megjelenik két csésze fekete kávéval, mellette édesség. Kint a folyosón az orvos Afiféhez: „Nem akartam a Szultán előtt mondani, de valamit tudnod kell. Nem tudom, hogy meg tudom-e egyáltalán gyógyítani a Szultánt.” Afife: „Nem azt mondtad, hogy a hólyagok száradnak?” Orvos: „De igen, csak óvatosnak kell lennünk… a háborúban változhatnak a dolgok.” Afife: „Allah óvja! Egyik kezünkkel mézet adunk, másikkal mérget… Most mit tegyünk?”

Közben Cihangirhoz megérkezik az ágyas. A fiú nagyon ideges, amit a lány mosollyal próbál enyhíteni. Közelebb lép. Meg akarja fogni a kezét, de a fiú nem szívesen mozdul, végül enged a lánynak. 

Süleyman megkóstolja a kávét: „Milyen finom! És az illatai is kellemes!” Hürrem: „Sümbül hozta! Yemenből kapta.” Süleyman: „Hogy jutott Sümbülhöz a kávé?” Hürrem: „Egy barátjától kapta a piacon. Miután Sümbülnek tetszett az illata, kapott egy zacskóval.” Süleyman: „Utána kellene néznünk, hogy mi is ez valójában. Lehet, hogy egészségre ártalmas.” Hürrem: „Nem hinném. Tulajdonképpen erőt és éberséget ad.” Süleyman: „Akkor is meg kell vizsgáltatni. Majd beszélek Ebu Suuddal, hogy engedélyezzük-e fogyasztását? És? Hogy van Cihangir? Sikerült meggyőznöd?” Hürrem: „Nem, még nem.”

Cihangir ágyasa: „Nem vagy szomjas, Hercegem? Hozzak valamit inni?” A lány felkel, önt egy pohárral, közben belenéz a tükörbe. Meglátja a fiú púpját. Cihangir: „Mit nézel?!” Ágyas: „Semmit.” Cihangir: „Kifelé! Ki innen!”

Atmaca rakott egy kis tüzet az erdőben. A kisfiú is vele van, éppen alszik. Egyszer csak a gyerek felkiált, rémálma lehet. Atmaca apai ösztönei előjönnek, és megnyugtatja a gyermeket.

Cihangir alszik. Azt álmodja, hogy a háremhölgyek sorfalat állnak neki. Ő büszkén kihúzza magát, jó magas, púp nélkül, úgy ballag végig köztük. Minden lány őt lesi. Aztán a sor végén ott áll az a lány, akivel együtt volt. A daliás herceg izgatottan néz a lány szemébe, aki viszont kineveti. Riadtan ébred a rémálomból. 

Reggel Süleyman Rüstemmel és Sokulluval a térkép fölött beszélik tervüket. Rüstem: „Allah engedélyével, először Akshehirbe kellene mennünk, ahol Beyazit Herceggel találkozhatnánk. Aztán indulhatnánk Erzurum felé, majd végül Vanba. Elkas az embereivel Vannál fog várni minket. Miután bevettük a várost, indulhatnánk Tabrizba.” Sokullu: „Elkas és a türkmen bégek Azerbajdzsánból fognak támadni. Tahmasp vagy visszavonul, vagy szökésre kényszerül… jó messzire.” Süleyman: „Remélem, lesz annyi bátorsága, hogy a csatamezőn találkozzunk!” Rüstem: „Legalább a fivére, Elkas bátor… Nagyuram, döntöttél már Fatma Szultána ügyében?” Süleyman: „Ez nem politikai kérdés. Fatma Szultána a vérem, ezért fontos, hogy tudjam, ő mit gondol. Úgy érzem, nincs kifogása a házasság ellen… Sokullunak is meg van erről a véleménye…”

Fatma a teraszán idegesen várakozik. Melek érkezik az örömteli hírrel: „A Szultán engedélyezi házasságot! Most hallottam Afife Asszonytól!” Fatma szívéről leesik a hatalmas kődarab, hálát mond Allahnak. Melek: „Az esküvőt a háború után fogják megtartani, miután Elkas átvette a trónt.” Fatma: „Már olyan régóta vártam erre! Kicsit tovább is a boldogságra! Most boldogság és szerelem vesz körül. Amíg itt vagyok, csak a saját szórakoztatásomra török borsot Hürrem orra alá.”

Afife ugyanezt a hírt közli Hürremmel is, majd rátérnek Cihangirra: „Beszéltem az ágyassal, Szultánám. Azt mondta, minden rendben ment, minden csodálatosan működött, boldoggá tudta tenni a Herceget… De aztán valami miatt felbosszantotta Cihangirt, aki üvöltve parancsolta ki a szobából. Én kérdeztem, mi lehetett az… de a lány nem válaszolt.”

Mihrimah és Fatma a folyosón futnak össze: „Mihrimah! Micsoda véletlen! Épp hozzád indultam!” Mihrimah: „Szultánám, történt valami?” Fatma: „Azt akartam, hogy elsőként halld meg a jó hírt. A Szultán engedélyezte házasságomat Elkas Mirzával. Rövidesen eljegyezzük egymást.” Mihrimah: „Lehet, hogy így lesz a legjobb. Allah adjon boldogságot nektek!” Fatma: „Nem mindenkinek van ennyire fiatal kérője, mint Elkas. Nem is tudod, mennyire szerencsésnek érzem magam! A háború után házasodunk össze. Szeretném, ha velem tartanál az előkészületekben, hogy együtt döntsünk bizonyos kérdésekben.” Mihrimah: „Én is szeretném.” Fatma. „Köszönöm… Annyira boldog vagyok, Mihrimah! Allah segítse azokat, akik soha nem éreztek ekkora boldogságot életük során! Milyen fájdalmas, üres életük lehet! De legalább egészségesek!” Miután távozott, Mihrimah füstölögve Gülbaharhoz fordul, hogy találja meg Zalt, mert beszélni akar vele.

Süleyman Hürremmel beszélget: „Holnap indulok.” Hürrem: „Kétségem sincs afelől, hogy gyarapítani fogod győzelmeid hosszú sorát ezzel a háborúval.” Süleyman: „Allah akaratával… Amíg nem vagyok itt, tartsd a szemed Selimen.” Hürrem: „Nem bízol Selimben?” Süleyman: „Az az állapot, amiben Manisában láttam nem is oly rég, nem múlt el… persze, megbánta és már ki is jutott a gödörből… de még mindig óvatosnak kell lennünk! Nagyon érzékeny ez a helyzet! Allah bocsássa meg, de jön egy szél és újabb gondokat fúj ide közénk!” Hürrem: „Ne aggódj, Süleyman. Mellette állok. Majd együtt megoldjuk ezt a problémát.” Süleyman: „Nagyszerű.” Hürrem: „Ez a különválás hosszú időre szól. Máris hiányzol. Hogy fogom kibírni? Nem is tudom. Cihangir helyzete is aggaszt engem.” Süleyman: „Történt valami?”

Mihrimah fogadja Zalt: „Senki, még Rüstem sem tudhatja meg, hogy beszéltünk! Megbízhatok benned?” Zal: „Nem kell kételkedned bennem.” Mihrimah: „Jól nyisd ki a füled! Mint tudod, Elkas Mirza és Fatma Szultána el fogják jegyezni egymást. Aztán elmennek a háborúba. Elkas Mirza nem fog visszatérni! Érted? Nem tér vissza!” Zal: „Ahogy kívánod, Szultánám.”

 6.rész

Süleyman Cihangirnál: „Annak a Hercegnek, aki háborúban akar részt venni, sötétben kell duzzognia?” Cihangir: „Meggondoltam magam. Már nem akarok… soha többé. Ha elmennék, semmi hasznomat nem vennéd.” Süleyman: „Mindenki cipel terhet magán! Van, aki a testén, és van, aki a lelkében. Mindenki el akarja rejteni, hogy ne tűnjön gyengének mások előtt. De ettől függetlenül ezek a terhet ott vannak! Nem tűnnek el! Cihangir, fiam… Eljönnél velem a háborúba? Szükségem van a véleményedre!” Végre Cihangir elmosolyodik.

Kutahyában Beyazit induláshoz készülődik. Hurichihan: „Még mindig nem mondtál nekem semmit. Van még reményünk?” Beyazit: „Ezt csak akkor tudom megmondani, miután visszatértem a háborúból. A Szultánt is be fogom avatni. Elmondom neki, hogy feleségül vettelek. Ha meg tudom győzni, élhetünk együtt.” Lala érkezik, hogy eljött az idő, indulniuk kell. Beyazit: „Várj rám, míg visszatérek!” Majd Lalára rábízza gyermekeit és asszonyait. Hurichihan: „Imádkozom érted.”

Taslicali: „A Szultán nem változtatta meg döntését a háborút illetően.” Mustafa: „Jól van ez így. Az előkészületek befejeződtek?” Taslicali: „Igen, és amikor eljön az idő, indulhatunk.” Mihrünissa: „Talán a dolgok ennél már nem lesznek rosszabbak.” Mustafa: „Annál rosszabb már nem jöhet, hogy apám elvette tőlem a régensi kinevezést és itt hagyott.” Mahidevran: „Légy nagyon óvatos! És kérj bocsánatot a Szultántól!” Mustafa: „Nem kell aggódnod. Pontosan ezt fogom tenni.”

A piacon Sümbül meglátja barátját, Kudret Agát, aki elszundikált. Sümbül felébreszti. Kudret: „Arra várunk, hogy a háborúnak vége legyen, mert utána csak úgy ömleni fog a pénz!” Sümbül: „El kellene adnod nekem a boltodat.” Kudret: „Hogyan? És mihez kezdenél az áruval?” Sümbül: „Kávé italt árulnék. Kiraknék székeket, asztalokat…” Kudret kineveti ötletét, de Sümbül azt kéri, hogy mondja meg, mennyit akar.

Beyazit Cihangirral beszélget a sátorban: „Annyira boldoggá tesz, hogy csatlakoztál hozzánk, a háborúba, hogy el sem tudom mondani, mennyire!” Cihangir: „Szultánunk azt mondta, szüksége van a véleményemre.” Beyazit: „Nem csak a Szultán, hanem mindannyian! Az egész világ!” Cihangir: „Ne játssz velem… Hogy van Hurichihan?” Beyazit: „Jól… Valójában, beszélni akarok a Szultánnal a házasságunkról. Nem számít, mennyire akarom eltitkolni, a lelkiismeretemet bántja. Tovább már nem akarok titkolózni az apám előtt.” Cihangir: „A döntés a tied. De elfelejtetted, mi történt Mustafával?” Beyazit: „Ez az, ami nagyon bánt… Mustafa azt hiszi, én fedtem fel a titkát.” Cihangir: „A levél a te palotádból érkezett, Beyazit.” Ekkor érkezik Rüstem, aki bizonyos információt szeretne megosztani Beyazittal. Cihangir távozik.

Közben Isztambulban Sokullu tájékoztatja Selimet, hogy Lehistan Hercegnője látogatást szeretne tenni náluk, és Hürrem Szultánát szeretné meglátogatni. Selim: „Miért akarja az anyámat meglátogatni?” Sokullu: „Mindketten ugyanarról a földről származnak… Feltételezem, politikai okai vannak.” Selim: „Rendben. Még sosem láttam hercegnőt. Talán hasznos lesz eggyel találkozni. Tudod, mert soha senki nem hitt bennem igazán és borzasztó gazembernek állítottak be gyerekkoromtól kezdve… Milyen különös, nem Sokullu? Amíg mindenki Mustafa bátyámat várta, én vagyok itt, mint a Birodalom védője.” Sokullu: „Miért lenne különös, Hercegem? Te vagy a Manisai Tartomány kormányzója.” Selim: „Mindenki másképp gondolja… Te tényleg így gondolod, vagy csak azért mondod, hogy felvidíts?” Sokullu: „Én csak csodálattal adózom a Szultán intelligenciája és gondolkodásmódja előtt… Ahogy én láttam… meglátta benned azt a szikrát, amely a többiekben nincs meg…” Selim: „Az nem biztos, hogy a holnap mit hoz, de vannak dolgok, melyek nagyon bizonyosak… például, ha Beyazit kerülne a trónra, Rüstem folytatná munkáját… ha Mustafa kerülne a trónra, hozná a saját embereit. Ha enyém lenne a trón, én valaki tapasztaltat szeretnék… nem is tudom, ki lenne az.” Sokullu: „Akit te megfelelőnek tartasz.” Selim: „Talán ez a személy lehetnél te.” Sokullu: „Megtisztelsz Hercegem.”

Rüstem Beyazithoz: „Nem tudom, hogy tudatában vagy-e, de Hürrem Szultána szívében, és az enyémben is, te vagy az, akit a trónon szeretnénk látni. Minden erőfeszítésünk a te jövődért megy.” Beyazit: „Ebben az esetben, minden hiábavaló volt. Szultánunk akkor engem helyezett volna trónja védőjének, és nem Selimet!” Rüstem: „Ne ezt nézd! A mi segítségünkkel, egy nap Allah téged akar a trónra ültetni! De először is, minden egyes lépéseddel légy nagyon óvatos!” Beyazit: „Mit akarsz mondani? Beszélj érthetően!” Rüstem: „Nem szabad Hurichihanról beszélned a Szultánnak!” Beyazit: „Honnan tudod, hogy akartam?!” Rüstem: „Ne aggódj emiatt, csak nem beszélj róla senkinek. Mert ha a Szultán tudomást szerez róla, Selim akkora előnnyel fog a trónra ülni, hogy soha nem éred utol. Ez az, amit akarsz?”

Atmaca elviszi Mustafához a fiúcskát. Először megtanítja, hogy kell viselkedni a Herceg előtt. Először Mihrünissa érkezik: „Ki ez a fiatalember?” Atmaca: „Hosszú történet. Majd később elmesélem. Mustafa Herceggel kell beszélnem.” Mihrünissa: „Nincs itt. A Szultánnal fog találkozni.” Atmaca aggódik. Mihrünissa: „Mi a neved?” „Yusuf” Mihrünissa: „Az arcod legalább annyira jóképű, mint a neved. (Yusuf próféta volt. Egy írás szerint külseje magába foglalta az emberiség összes szépségét…) Ő a te fiad?”

Visszatérve az ottomán táborba, mindenki állva fogadja az érkező Mustafát. Mustafa ránéz Beyazitra, aki direkt a távolba néz. Majd belép apja sátrába: „Beszélj Mustafa! Hogy jöhettél ide parancsom ellenére? Miért hazudsz bele a szemembe? Tudni akarom az okát!” Mustafa: „Talán nem jelent neked semmit, ha elmondom neked mély érzéseimet Kapudan Pasa lányáról, Mihrünissa Hatunról. De ez az igazság. Nem kapok levegőt nélküle… Értelmetlen az életem nélküle… Hercegként követnem kellene a szabályokat, de nem megy. Gyengeséget mutattam. Ezért, kérlek, bocsáss meg nekem… Legnagyobb kegyelmedet kérem…” Süleyman: „Nem mutathatsz gyengeséget! Nincs jogod ilyen döntést hozni! Ha gyenge vagy, nem tudod uralni a birodalmat! Ellenségeid kihasználják gyengeséged és mint a dögkeselyűk az elhullt állaton, úgy falnak ők is fel! Hanyadik hibád ez már, Mustafa? Mint megannyiszor, ide jössz elém, bocsánatért könyörögsz… Az a célod, hogy próbára teszed türelmemet és könyörületességemet?” Mustafa: „Nagyuram…” Süleyman: „Megházasodtál… nyiltan megtagadtad a parancsomat. Büntetésed egyértelmű. Ha valaha is megbocsátok neked, az azért van, mert nagyon szeretlek téged, nem csak azért, mert a fiam vagy… a többi gyerekem miatt is… De azt kell látnom, hogy fiaim gyengeségnek fogják fel azt a szeretet, amit irántuk érzek, és ezt felhasználják ellenem.” Kis csend után Süleyman folytatja: „Ez volt az utolsó alkalom Mustafa! Mostantól kezdve még egy hiba és gondolkodás nélkül megbüntetlek! Anélkül, hogy itt vesztegelnél, azonnal térj vissza tartományodba, és várj parancsomra. Elmehetsz.”

Hürrem a kertben találkozik Sokulluval, aki tájékoztatja, hogy Lehistan hercegnője meglátogatja és a segítségét szeretné kérni. Hürrem: „Leh Hercegnő” Sokullu: „Anna Yagellonka (Jagelló?) Hercegnő” Hürrem: „Annak a földnek az uralkodója, ahol születtem most a lábaim elé járul. Nem utasíthatom vissza, hadd jöjjön… Nagy feladatok maradtak rád Rüstem távollétében, mert mikor a Szultán kiteszi a lábát a palotából, ellenségeink felkapják fejüket.” Sokullu: „Ne aggódj, minden lehetséges óvintézkedést megtettem.” Hürrem: „Egyik szemedet tartsd Selimen. Ha csak egy apró ballépést is tesz, azonnal értesíts!” Sokullu: „Ahogy kívánod, Szultánám. De nagy a különbség a között a Herceg között, aki a tartományába ment és a között, aki most a trón várományosa.” Mindketten felnéznek a teraszra, ahol Selim Nurbanuval nézi a kilátást.

Cihangir Mustafához megy: „Ne szomorkodj azon, amit a Szultán mondott! Mert szeret téged, és megbízik benned! Tulajdonképpen pont ezért beszélt veled így. Próbáld megérteni őt… épp kettétört álmaival próbál megküzdeni.” Mustafa: „Igazad van, de azokat a szavakat, melyek olyanok, mint a méregfullánkok, nehéz lenyelni.” Beyazit érkezik, közli, hogy Mustafával négyszemközt kell beszélnie.Beyazit: „Nem szóltam a Szultánnak rólad és Mihrünissáról. Nem tennék ilyet! Még a fejemben sem fordult meg!” Mustafa: „Ha nem te tetted, akkor ki? Senki más nem tudta, csak te! … Hurichihan?” Beyazit könnyeivel küszködve: „Annyira nehéz ez nekem! Egyik oldalon ott az anyám, a másikon pedig Hurichihan. Azt sem tudom, kire legyek mérges… hogy kit taszítsak ki a szívemből! Azt sem tudom, van-e elég erőm ezt megtenni!” Mustafa kezét nyújtja testvérének…

Közben Nurbanu és Selim a trónt nézegetik. Nurbanu: „Milyen csodálatos és hatalmas!” Selim: „Ez a trón illik egy hét világot uraló szultánhoz!” Nurbanu: „Ugye tilos a Szultánon kívül másnak ráülni? De most csak ketten vagyunk. Ki látná?” Selim ráül és mosolyog. Nurbanu beleül az ölébe: „Ha akarod a trónt… tudod, kihez kell közel kerülnöd.” Selim: „Persze! A Szultánhoz!” Nurbanu: „Nem, Hercegem… az anyádhoz. Tedd boldoggá a Szultánt, de az édesanyád az első. Néhány napja már itt vagyok, és mindenki Hürrem Szultánáról beszél, a páratlan győzelmeiről és roppant nagy hatalmáról. Van egy mondás, ahonnan én jövök: A férfiak uralkodhatnak, de valójában a nők azok, akik irányítanak.”

Napok telnek és Mustafa hazaérkezik Amasyába. Atmaca üdvözli, majd Mustafa ránéz Yusufra: „És ő ki?” Atmaca: „Az apja rámbízta… ha megengednéd, hogy maradjon… segíthetne az agáknak.” Mustafa odahívja magához a gyermeket: „Mi a neved?” „Yusuf” Atmaca: „Yusuf, Hercegem.” Mustafa: „Rendben van. Ha rád bízták, akkor neked van jogod hozzá, Atmaca. Légy apja, mert minden gyermeknek szüksége van apára. Jut eszembe, követted azt az embert, akit úgy hívnak, hogy Cafer?” Atmaca: „Követtem, de semmi nem derült ki.”

Hürremnek Selim ajándékot ad át, egy koronát: „Neked hoztam. Velencéből való. Remélem, tetszik.” Hürrem: „Nagyon tetszik, fiam!” Selim: „Nem elég méltó arra se, hogy a hajadba rakd… nagyon becses vagy számomra.” Hürrem: „És te is nekem, fiam.” Selim: „Igaz, de beszéljünk nyíltan. Mindegy, mennyire értékes vagy számomra, senki sem veheti el Beyazit helyét a szívedben. Számodra a legkedvesebb ő.” Hürrem: „Miért mondod ezt? Ti mindketten ugyanolyanok vagytok számomra.” Selim: „Ne érts félre, anya. Csak azt szeretném, ha komolyan gondolnád… Igaz az, hogy előnyben részesíted Beyazitot nálam? Eljön a nap, mikor átveszi a trónt, de ezt az államot Mustafa fogja irányítani… Gondolod, hogy megadja neked a jogot, hogy beleszólj? Lehetetlen.” Hürrem: „Ez most honnan jött???” Selim: „Gondolkodj, anyám… Gondolj a jövőre. Képzeld el, ha mindannyian, magamat is beleértve úgy lesz, hogy vezetők leszünk, mit mondasz?”

Amasyában Atmaca nézi, ahogy a fiúcska alszik. Eszébe jutnak Mustafa szavai, az apai szeretetről, meg, hogy mennyire fontos egy gyermeknek az apja.

Rüstem: „Elkas és a türkmének Van határában fognak várni ránk.” Süleyman elégedett: „Remélem, jó hírekkel szolgálnak.” Beyazit: „Nagyuram, te jobban tudod, de hogyan bízhatnánk meg Elkasban, hogy tartja a szavát? Nem kellene a legrosszabbra felkészülnünk, és megtennünk az óvintézkedéseket?” Süleyman: „Mire gondolsz?” Beyazit: „Néhány emberrel előre megyek, és bebiztosítom a helyet, hogy elég biztonságos a fogadásotokra.” Cihangir: „Beyazitnak igaza van… Hogyan bízhatnánk olyan emberben, aki a sajátjait is elárulta?” Süleyman: „Megígértem neki a trónt, és hogy ha nyerünk, feleségül veszi… ráadásul nem is kell harcolnunk! Rendben! Azt mondjátok, lehet, hogy elárul minket? De mit tenne? Testvérével karöltve, akit utál ellenünk szövetkezne? Beyazit! Természetesen kapsz feladatot a harcokban, de én döntöm el, merre, és milyen feladat legyen az.”

Mustafa olvas, de nem tud figyelni. Egyszer csak kopognak, Atmaca az: „Valami fontosat kell elmondanom, amiről tudnod kell. A fiú, akit magammal hoztam, nem egy barátom gyermeke… ő Cafer fia, akit követnem kellett… rá voltam kényszerítve, hogy hozzam magammal, miután megöltem az apját.” Mustafa: „Azt mondtad, hogy semmi nem derült ki abból, hogy követted azt az embert!” Atmaca: „Cafer perzsa kém volt… mindent elmondott. Van külterületén, Elkas emberei csapdát állítanak a Szultánnak. Ezt tervezgették, nehogy hibát kövessenek el. Ha nem lépünk közbe, még sikerül nekik. Most két választásod van, Hercegem: egy könnyű és egy nehéz. Melyik utat választod?”