133.rész leirása

Hurrem: Hürrem vagyok. Akit az emberek mindig is... Szerettek és gyűlöltek... Akit felépítettek, és leromboltak... Az, aki életet ad, de ugyanúgy el is veszi... Én vagyok az, aki utat törtem a világ tetejére... Aki tűzön és jégen ment keresztül... Akit lángba borítottak, de kioltottak... Én minden nőnek a lelke vagyok ezen a földön... Egész lényem a szerelmem mögött van... Hürrem vagyok... A halál szólítja nevem... Megfordulok és visszanézek...  Egyedül ezt a szerelmet látom fontosnak egész életemen át

2.elözetes

Suleyman: "Oh én mosolygós arcom..Oh én szívem választottja Hurrem: 'Suleyman. Lelkem Padisah-ja. Bárcsak szívedbe temetnének. Ha oda temetnének, soha nem válnánk el. Gulfem: "Mindenkinek megvan a maga története. De a tiéd egy tündérmese Sultanim." Hurrem: "És minden tündérmesének vége van egyszer." Suleyman: Annak hogy idejövök hozzád és megölellek, semmi köze a betegségedhez, ez az éveken át halhatatlan szerelmem miatt teszem ." Hurrem: "Azért jöttem, hogy minden rosszért bocsánatot kérjek, amiket ellened tettem ." Mahi: "Megbocsájtok Hürrem. Mindent megbocsájtok. Suleyman: "Értesítsd a gyerekeket Szulejmán. A halál ölelését karjaid között akarom megkapni és szeretnék találkozni szeretteimmel, amíg melletem vagy. "

3.elözetes

Beyazid: "Hatalmas hibát követtél el azzal, hogy megszegted anyánknak tett ígéreted, Szelim! Ezért az életeddel fogsz fizetni!! Selim: Maradt még bármilyen ígéret vagy fogadalom, Beyazid? Beyazid: "Meg fogsz halni, Szelim! Meg fogsz halni!!

1.rész

133. rész

Hürrem és Süleyman saját erkélyeiken nézik egymást. Majd hirtelen Hürrem elindul, hogy lássa férjét. Süleyman is hasonlóképp tesz. A folyosón összetalálkoznak. Átölelik egymást. Hürrem: „Már olyan régóta várok erre!” Süleyman: „Egy percet sem akarok nélküled élni! Nem akarlak elveszíteni!” Hürrem ránéz, majd megérti, miről beszél. Kivonja magát karjaiból: „Tudod, Süleyman.” Majd szorosan átölelik egymást. Hürrem: „Sümbül mondta, nem igaz?” Süleyman: „Bármi is ez a betegség, Allah akaratával legyőzöd.” Leül mellé: „Még ha a gyógymód a föld alatt is van, akkor is megteszek mindent, hogy megtaláljuk, Hürrem. Egy percre sem engedem el a kezed. Mindig melletted leszek.” Hürrem bólint: „Bárki mondhat bármit! Ez a betegség nem marad itt örökre. El fog múlni. Urunk, ki a betegséget adta, meghozza a gyógyulást is. Nem adom meg magam a halálnak. Azt akarom, hogy tudd. De kérek tőled valamit. Ne mondd el senkinek. Főleg ne a gyerekeinknek.” Süleyman: „Rendben, senki nem tudja meg. De mindent meg kell tennünk, hogy megtaláljuk a gyógymódot. Meg fogjuk találni.” Hürrem: „Csak egy gyógyszer létezik…” Süleyman úgy néz rá, mintha megérezné, mit akar mondani. Hürrem: „A szemeid.” A férfi elmosolyodik, mert tudta… Hürrem: „Csak sajnos szánalommal néznek rám… Engedelmeddel.” Ezzel Hürrem távozik. A férfi utána megy, de nem szól semmit, csak nézi, hogy tűnik el szerelme a sarkon… Ferhathoz: „Üzenj a női orvosnak, hogy jöjjön. És a főorvos is. Mindenki, aki a hispotájban van, jöjjön ide.”

Hürrem visszatér szobájába, Sümbül már várja: „Többször figyelmeztettelek, hogy senkinek nem szabad erről tudnia!” Sümbül: „Szultánám, hogy tudtam volna tovább titkolni? Ráadásul, akinek elmondtam, nem egy egyszerű ember! Ő a Szultán!” Hürrem: „Arra kértelek, hogy főleg neki ne mondd el!” Sümbül: „Rossz érzésem támadt a doktornő szavai után… Arra gondoltam, elmondom a Szultánnak…. hogy talán ő megtalálja a megoldást. Szultánám, kérlek! Nem nézhettem tétlenül végig!” Hürrem: „Kit érdekel, mit mondott az orvos! Hogy fedhetted fel a titkomat?! Most miattad, mindenki tudomást fog erről szerezni! Nem akarom, hogy itt légy a palotámban! Tűnj el innen! Látni sem akarlak! Tűnj el!”

Ferhat: „Nagyuram, az összes doktor megjelent, és bebocsátását kéri.” Süleyman: „Jöjjenek… Doktornő, mondd el, milyen betegség sújtja Hürrem Szultánát? Beszélj hangosan! Ti meg figyeljetek jól, hogy közösen megtaláljátok a gyógymódot!” Doktornő: „Körülbelül egy hónapja fedeztem fel a Szultána betegségét, mikor meglátogatta Selim Herceget Manisában. Kezdetben, egy sötét hólyag keletkezett a bőrén, közvetlenül a nyakánál.”

Közben Sümbül látjuk bicegni a folyosón. Sír szomorúságában.

Doktornő: „Már korábban is láttam hasonlót. Akkor is bármit kipróbáltam, semmi sem működött. Mindegyik betegem belehalt.” Süleyman: „Ki vagy te, hogy eldöntsd, ki menjen el és ki maradjon életben? Ez a te feladatod?!” Doktornő: „Soha! Ezt Allah dönti el! Csak el akartam mondani, mennyire komoly betegség ez.” Süleyman a főorvoshoz: „Mennyire pontos az, amit az imént hallottunk?” Főorvos: „Nehéz bármit is mondani anélkül, hogy megvizsgáltuk volna. Habár, ha valóban az a betegség, ahogy a doktornő leírja, annak csak egy végkimenetele van, a sír.” Süleyman: „Ne csak erre az egy lehetőségre gondolj! Most ez az átkozott betegség az ellenségünk! Minden bizonnyal legyőzzük a végén! Azonnal hívjátok a legképzett és legtapasztaltabb orvosokat! Az orvostudomány legfontosabb alakjai jöjjenek ide, konzultáljatok és találjátok meg a megoldást! Hürrem Szultána meg fog gyógyulni! Ha bárki is másképp gondolja, fejét vétetem!”

Selim levelet diktál Lalának: „Hatalmas és méltóságos Nagyuram, drága apám! Sajnálom, hogy ezt a levelet kell írjam… Vagy írjam azt, hogy szégyenkezem, helyette?” Lala: „Igen, az sokkal jobb lenne ide… Ha kívánod, így folytathatnád: Habár, nehéz helyzetben vagyok. Azok az események, melyek köztem és Beyazit között történtek, olyan elkerülhetetlen állapotot hoztak létre, melyekről neked is tudnod kell. Ha eltitkolnám előled, azzal elárulnálak.” Selim: „Jó! Azt is írd le, hogy idemenetelt seregével, és kapumat döngette, jó?” Lala: „Természetesen! És azt is le kell írnom, hogy te a legjobb megoldást választottad, hogy Nurbanu Szultánát elküldted Aydin tartományba. Nagyon fontos, hogy Hürrem Szultána örömét fenntartsd.” Selim: „Imádkozom, hogy biztonságban odaérjenek. Az összes gyerekem hiányzik.” Lala: „Teljen el egy kis idő… Minden bizonnyal visszatérnek majd. Senki sem látja, senki sem tudja meg.”

Beyazit: „Selim Herceg nem fogja tartani a szavát, Atmaca. Annyira biztos vagyok benne, mint a saját nevemben.” Atmaca: „Bárcsak az ellenkezője lenne! De Selim Heceg tisztázta szándékait. Ne feledd, Hercegem! A legfontosabb, hogy ne ess a testvéred csapdájába!” Beyazit: „Ez lenne a testvériség? Inkább az anyám miatt imádkozzon! Ha nem lépett volna közbe, megmutattam volna neki!” Hussain Cavush lován érkezik.

Selim: „Már másodszorra értettem meg, hogy ha, Allah bocsássa meg, apám meghal, Allah őrizze még meg sokáig, Beyazit mindenki támogatásával, sőt még az anyáméval is átveszi a helyét.” Lala: „Egyetlen célom, hogy ezt megakadályozzam, Hercegem. Ne aggódj, ez a levél megteszi a magáét.” Selim: „Biztos vagy benne, Lala? Nem hibázhatok többé.” Lala: „Ne aggódj. Beyazit Herceg nagyon dühös lesz, mikor ezeket a sorokat olvassa. És hibás lépésre kényszerül. Mi meg késlekedés nélkül fogjuk értesíteni hibájáról a Szultánt. Te csak tartsd magad az édesanyádnak tett ígéretedhez. Ezzel egy időben, Beyazit Herceg helyzete elkezd süllyedni Süleyman Szultán szemében. Annyira, hogy a végén már nem is fog benne megbízni. Bizalmát teljesen leromboljuk.” Selim: „Ennyi időn keresztül a rossz utat választottam, Lala. A te intelligenciáddal és tapasztalatoddal sikeres leszek. Remélhetőleg.” Lala. „Remélhetőleg… Ha szabályok szerint játszunk, akkor Beyazit Herceg úgy végzi majd, mint Mustafa Herceg. És ebben az időben, igen, ebben az időben, te is megkapod, amit már annyira akarsz.”

Hussain: „Ahogy parancsoltad, eljuttattam az aranyat Mahidevran Szultánának.” Beyazit: „Ugye nem mondtad, hogy én küldtem?” Hussain: „Nem. Úgy tudja, hogy Amasya gazdag kereskedőitől van.” Beyazit: „Nagyszerű. Mi a helyzet a bátyám síremlékével? Mikor a Szultán megszakította a pénz folyósítását, még félkész állapotban volt.” Hussain: „Beszéltem a Szultána szolgájával, Fidan Hatunnal. A Szultána mindenét eladta, de még így is nagy adósságot halmozott fel. A síremléket nem fejezték be, így az általad küldött pénz most jól jön, hogy fedezze a kiadásokat.” Atmaca: „Hogy van Yusuf? Megkapta azokat, amiket küldtem?” Hussain: „Igen, meg. Áldja is ezért Allahot. Állandóan a Szultána mellett van, mintha csak az unokája lenne. Üdvözletét küldi. Nagyon hiányzol neki. És azt kérdi, mikor láthat ismét?” Atmaca: „Hamarosan, remélhetőleg.” Beyazit: „Hogy van Mahidevran Szultána egészsége?” Hussain: „Csak messziről láttam. Olyan nagy fájdalomban él, mintha Hercegünk csak tegnap halt volna meg.” Beyazit: „A fájdalom, melyet néhányunk halála okoz, soha nem múlik, Hussain Cavush. És ez a fájdalom vált át dühé.”

Fidan: „Ez az összeg valamennyire fedezi adósságainkat. Megtartottad ígéreted és a kinti munkákat is be tudják fejezni.” Mahidevran: „Szerencsére, az a pénz, melyet az amasyai kereskedők küldtek, elegendő volt. Adj oda mindent az embereknek, ami még megmaradt. Etessük a szomszédságunkban élőket.” Fidan: „A megmaradt aranynak itt kéne maradnia, Szultánám… Mit fogsz enni és inni?” Mahidevran: „Egyetlen reményem, hogy Mustafa nevét nem felejtik el. És azok, akik szerették, meglátogatják sírját. És imádkoznak szerencsétlen fiamért. Ennyi elég nekem… Többször álmodom Süleyman Szultánnal. Egy sötét helyen, a tűz mellett ül.” Fidan: „Talán ez egy jel. Talán lebetegedett, és közel a vég. Ő már meglehetősen idős.” Mahidevran: „Mindent Allahnak hagytam. Megbékéltem.”

2.rész

Rüstem az irodája felé halad, mikor meglátja, hogy orvosok hada jön ki a Szultán szobájából. Majd rövid gondolkodás után, belép szobájába. Hürrem már vár rá: „Nem is üdvözölsz, hogy visszajöttem?” Rüstem: „Bocsáss meg, Szultánám, azt hiszem sokkot kaptam. Az imént orvosok léptek ki a Szultán szobájából. Mi történt? A Szultán betegsége rosszabbodott?” Hürrem: „Ők nem a Szultánt akarják meggyógyítani. Miattam jöttek. Valószínűleg parancsba kapták, hogy találjanak gyógymódot a betegségemre. Már egy ideje beteg vagyok. Az orvosok megpróbálnak nagy ügyet csinálni belőle. De nem az. Nyugodj meg, jól vagyok.” Rüstem: „Elmúlik… Talán összeszedtél valamit utad során.” Hürrem: „Remélhetőleg, el fog múlni. Nem akarok erről többet beszélni. Mihrimahnak erről nem szabad tudnia. Nem kellene, hogy semmiségért aggódjon és szomorkodjon.” Rüstem: „Jól látod, Allahank hála.” Hürrem: „Hallottad, mi történt Manisában?” Rüstem: „Hercegeink, mint a puska és puskapor. Bármikor is találkoznak, nem állják meg, hogy ne okozzanak károkat.” Hürrem: „Valóban, valóban… Ismét azt látom, hogy az az út, melyet választottunk, nagyon veszélyes. Hercegeim mindent megtesznek, hogy a másikat tönkre tegyék. Sem Lokman, sem Fahriye, sem Lala nem elegek, hogy megakadályozzák ezt a háborút kettejük között.” Rüstem: „Csak egyetlen ember létezik, aki távol tudja őket tartani egymástól, és az te vagy, Szultánám. Allah tartson közöttünk örökre!” Hürremnek fájdalmai vannak. Rüstem: „Jól vagy?” Hürrem: „Jól. Öntenél nekem egy kis vizet, kérlek?” Önt, Hürrem megissza, majd távozik. Rüstem utána megy. Aggódva figyeli, ahogy eltűnik a folyosón.

Közben Mihrimah duzzog. A szolgálók mindenféle finomságot vittek a szobába, de őt ez nem érdekli. A szolgálója, Hatice Hatun kiküldi a lányokat a szobából, hogy kettesben legyen úrnőjével: „Szultánám, kérlek, egyél néhány falatot. Ne légy szomorú. Megmentetted a Signor életét. Visszaadtad neki a szabadságát. Ez volt a leghelyesebb, mit tehettél.” Mihrimah: „Nem kételkedem ebben. De… el akartam tőle köszönni, látni akartam még egyszer utoljára.” Szolga: „Veszélybe sodrom életem, de ígérd meg, hogy megvédesz Rüstem Pasa haragjától.” Átad egy üzenetet Mihrimahnak.

Késő este Hürrem a szobájában van, és Sümbül hívja. Azonban egy szolgálólány lép be. Eszébe jut a jósnő: „Minden egyes ember halála a saját végítélete, Szultánám. Ha történik veled valami, az a te végítéleted lesz.” Nyílik az ajtó, Süleyman jön: „Ülj le. Van fájdalmad?” Hürrem: „Amíg mellettem vagy, hogy lehetnék rosszul?” Süleyman: „Nem akarom sem a nappalaimat, sem az éjszakáimat nélküled tölteni. Felejtsünk el mindent, ami a múltban történt. Elég idő telt el, hogy mindketten megbocsássunk a másiknak. Már csak a szép szavak maradtak…” Hürrem: „Minden rosszban van valami jó is. Amíg a betegség alatt mellettem vagy, kész vagyok a világ összes fájdalmát elviselni.” Süleyman: „Leküzdöd ezt a betegséget. Allah akaratával fel fogsz gyógyulni. Írtam neked egy levelet. Láttad?” Hürrem: „Évekkel később magát az életet adod nekem azokkal a gondolataiddal, melyeket papírra vetettél. Még ha ezerszer olvasnám el azokat a sorokat, az sem lenne elég.” Süleyman: „Meg kell értened, hogy az, hogy hozzád jöttem, hogy átöleltelek, hogy most veled vagyok, annak semmi köze a betegségedhez. Ez az irántad érzett vágyakozás, a véget nem érő szerelmem, melyet már annyi éve érzek irántad.” Finoman átölelik egymást.

Kütahyában a kicsi Ayse Szultána ágyban fekszik. Beyazit érkezik: „Ayse, gyönyörű kislányom, beteg vagy?” Ayse bólint. A férfi megcsókolja: „Fáj valamid?” Kislány: „Fáj a torkom.” Beyazit a kalfához: „Mi a baj?” A kalfa int neki, hogy jöjjön el a kislánytól: „Az orvos szerint, ez nem betegség. Hiányzik neki az anyukája. Defne Asszonyban vigaszt talált, de most, hogy őt is elvesztette, nagyon elszomorította.” Beyazit a kislányához: „Szeretnél valamit?” Ayse: „Defnét akarom!” Beyazit: „Nem, édesem. Defne Asszony hibát követett el, amit nem lehet megbocsátani. Meg fog bűnhődni érte.” Ayse: „Defne sose tenne rosszat! Kérlek, bocsáss meg neki, apa!” Beyazit: „Nincs könyörületesség a szívemben. Teljesen kiszáradt. Nehéz eldönteni, kihez legyünk könyörületesek és mikor. Mert az, akit megszánsz, egyszer még visszajöhet és ugyanazt a hibát követheti el. És akkor, nem nekünk kell együtt érzőnek lennünk, hanem velünk kell, hogy együtt érezzenek mások. Érted?”

Közben Defne a kistestvérével beszélget. Ana: „Bárcsak most azonnal megszületne! Annyira kíváncsi vagyok!” Defne: „Ana, figyelj rám jól. Miután megszületett a kisbaba, én már nem leszek itt. Őt a te gondjaidra bízom. Te leszel a nővére.” Ana: „Te hova mész? Magunkra hagysz?” Defne: „Beyazit Herceg nem akarja, hogy itt legyek az ő jelenlétében. Tisztában vagyok azzal, hogy nagy terhet rakok a válladra. De erősnek kell lenned. Ez minden, amit tőled kérek. Készülj fel, hogy megállj a lábadon, és, hogy gondoskodj a gyermekemről. Rendben?”

Az orvosok kint várakoznak a Szultán szobája előtt. Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket kapunk. Idekérettem a legjobb orvosokat. Meg fognak vizsgálni téged… Ferhat Aga, engedd be az orvosokat!”

Mihrimah a piacon: „Várj itt.” Mondja a szolgájának, és Pedróhoz megy. Sétálnak egy darabig, majd végül megállnak. Pedro anyanyelvén: „Allah hogy engedhette, hogy beléd szeressek, gyönyörű királynőm?” Mihrimah: „Mit jelent ez?” Pedro: „Én gyönyörű virágszálam! Ha belenézel a szemembe, nem érted szavaim jelentését? Felszabadítottál, de még mindig szolga vagyok. Gyere velem.” A tengerparton sétálnak. Pedro: „Tudom, őrültnek fogsz hinni, de tudd, hogy józan vagyok. Két nap múlva indul a hajóm. Mindent átgondoltam. Gyere velem, Szultánám.” Mihrimah: „Hallod is, amit mondasz?” Pedro: „Hallgass meg, kérlek! Szépséged tele van szomorúsággal. Mikor először megláttalak, ez a szomorúság elérte szívemet. Te az egyik leggazdagabb, leghatalmasabb és leggyönyörűbb asszony vagy a földön. Mindened meg van, és mégsem vagy boldog. Kész vagyok feláldozni életemet, hogy boldoggá tegyelek. Meneküljünk el együtt ebből a palotából, mielőtt bárki észrevenné!” Mihrimah: „Milyen menekülésről beszélsz?” Pedro: „Az élet nem csak a palotáidról szól. Ott az egész világ! Neked és nekem.” Mihrimah: „Lehetetlen, Pedro. Szultána vagyok. Süleyman Szultán Han lánya. Ráadásul, házas. És muszlim. Életem határai világosak – útjaink másfelé tartanak.” Pedro: „Hallgass meg! Mindent magad mögött hagyhatsz!” Mihrimah: „Hatalmas hatalomba születtem bele, ahol tiszta szabályok vesznek körül. Nem élhetek vissza ezzel a hatalommal, és nem is szeghetem meg ezeket a szabályokat. Más világ nem létezik számomra. És nem csak nem futhatok el veled, de még a gondolat is bűnnek számít.” Pedro: „Szülőföldemen van egy mondás: „Mondd el a nőnek, mit nem tehet meg, ezzel mutasd meg az utat, hogyan tehetné meg mégis.” A szabályok jelentik börtönöd kulcsát. Ezek adják neked a szárnyakat is egyben. Nem kötelező börtönben élni. Ez egy lehetőség csupán. Szabadság. Te Szultánám, melyik választanád?” A szolga emlékezteti úrnőjét, hogy menniük kellene. Pedro: „Várok rád, Szultánám.”

Az összes orvos egyszerre vizsgálja Hürremet. Döfködik, bökdösik kellemetlen perceket okozva ezzel a betegnek. Hürrem segítségkérően néz Süleymanra, aki végül megszólal: „Elég ennyi.” Főorvos: „Nagyuram, engedelmeddel, előbb konzultálnánk. És csak utána jelentenénk, mire jutottunk.” Süleyman: „Jó. Mehettek.” Odalép nejéhez: „Ha betegséged testet öltene, és elém állna, megküzdenék vele. A kardommal győzném le.” Hürrem: „Annyira boldog vagyok, hogy erőt adsz nekem. Ha ez a betegség egy hétfejű sárkány lenne, le tudnám rombolni, és mehetnék utamra.” Süleyman: „Szultánám, szívem csücske, meg fogsz gyógyulni.”

Kütahyában Atmaca az íjlövészet mesterségére tanítja a kis hercegeket: „Célzáshoz felkészülni… tűz! Nem is olyan rossz! Ez így megy tovább, Beyazit Herceg két harcost talál maga mellett.” Aga érkezik. Atmaca: „Majd később folytatjuk.” Odalép a küldöncökhöz: „Honnan jöttetek?” Küldönc: „Manisából. Lala Mustafa levelét hoztuk.” Atmaca: „Akkor add át.” Küldönc: „Nem lehet. Személyesen az ő kezébe kell átadnunk.”A következő jelenetben Atmaca elkíséri a küldöncöket Beyazithoz: „Lala küldte.” „Méltóságos Beyazit Herceg! Selim Herceg levelet írt a Szultánnak, melyben felvázolta a kettőtök között történteket. Az a célja, hogy téged kiáltson ki hibásnak, mellyel a saját tévedését palástolná el. Szerencsére, sikerült megakadályoznom, hogy a levél célba érkezzen. Elküldtem neked, így el tudod olvasni. Szerény tanácsom az lenne, hogy írj egy figyelmeztető levelet Selimnek.” Beyazit kinyitja a másik levelet, mely a Szultánnak szól. Elönti a düh. „Selim tette…” Atmaca: „Mi történt?” Átadja neki a levelet. „Selim megint magát adja…” Atmaca: „Mire gondolsz?”

Kinn a kertben Süleyman Rüstemmel beszélget: „Miután Pedrónak sikerült megtalálni a gyógymódot Mihrimah betegségére, nyilvánvaló, hogy szakértője mesterségének. Azt akarom, hogy Hürrem Szultánát is vizsgálja meg.” Rüstem: „Én ezt nem javaslom. Mindez csak szóbeszéd. Mihrimah Szultána magától lett jobban. Az orvosok, a változó idővel hozták összefüggésbe a sebeit. Ez a férfi egy sarlatán.” Süleyman: „Mihrimah ennek az ellenkezőjéről beszélt. Értesítsd, hogy jöjjön ide, és vizsgálja meg Hürremet.” Rüstem: „Nem valószínű, hogy ez létre tud jönni, Nagyuram. Mihrimah Szultána felszabadította. Elhagyta palotámat és már úton is van szülőföldjére. Tudod, milyen kegyes Mihrimah Szultána.”

Közben Pedróhoz odalép az egyik tengerész: „Ne menj sehova, hamarosan indulunk.” Pedro: „Azt hittem, hogy éjjel indulunk.” Tengerész. „A széltől függ. Állj készen!” Pedro imádkozik: „Istenem add, hogy Mihrimah előbb ideérjen, mint a szél!”

Rüstem a palotája folyosóján Zalhoz: „Pedro elhagyta már a fővárost?” Zal: „Mielőtt leszáll az éj, elhajóznak. Ráállítottam egy emberemet. Majd szól, ha ez megtörténik.” Rüstem: „Szólj a főorvosnak, hogy beszélni akarok vele.”

Mihrmah a ládájában keres valamit. Közben eszébe jutnak Pedro szavai: „Ha az ember teste beteg, akkor a lelke is beteg. Ha a lelke beteg, akkor a teste megsérül. Ez lehet a te bajod is. A testeden kialakult sebek beszélnek hozzád.” Rátalál egy ládikára. Szolga: „Mit keresel, Szultánám? Nem kéne a Signor szavain gondolkodnod, mert csak katasztrófába sodornak.” Mihrimah: „Mielőtt Pedro elmegy, el kell érnem.”

Rustem: Mi Hürrem szultána baja? Nagyurunk nagyon aggódik. Doktor: nem mondhatom el Rustem: Tudom, hogy hallgatásra utasítottak, de Hürrem szultánról van szó, vagyis az Oszmán birodalom jövőjéről. Doktor: Nagyurunk rendelte el, hogy titok maradjon. Rustem: nyilvánvaló, hogy Hürrem szultána állapota komoly, és ha véletlen.. Isten bocsássa meg, véletlen történik vele valami, a kérdéses lesz, ezért nincs más választásom, tudnom kell róla. Megértette? Atmaca: Tettél választ a ládába? Hercegem, ez nem túl durva válasz? Bey: Szelim csak ezt a nyelvet érti. At: Hercegem, ez így nem helyes. Bey: Mit vársz tőlem, Atmaca? A lelkiismeretemnek áldozzam fel magam, ahogy Musztafa bátyám? : "Talán Allah nem mutatja majd ezt. Csak figyelmeztetni akartalak, ha párbajra kerülne sor, és testvéri véred kiontják, nem a tiédnek kellene folynia. Biztos lehetsz abban, hogy veled együtt megyek ezen az úton, egészen a végéig.

3.rész

Pedro Mihrimaht várja a dokkoknál, aki meg is jelenik. Közben Zalt látjuk, amint egy aga értesíti valamiről, majd Rüstemhez fordul: „Pasám, van valami, amiről tudnod kell.” Pedro: „Annyit imádkoztam! Hála égnek, hogy itt vagy!” Mihrimah: „Fogalmam sincs, hogy jöttem ide.” Pedro: „A lényeg, hogy itt vagy. A többi nem számít.” Pedro: „Nem utazom el. Hogy élhetnék egy olyan városban, ahol nem vagy velem? Foglalok még egy helyet a hajóra! Megbeszélem a kapitánnyal, hogyan tudnánk elbújtatni!” Mihrimah: „Pedro, azért jöttem, hogy elbúcsúzzam.” Pedro: „Ne! Gyere velem! Szedd össze a bátorságod! Bízz bennem!” Mihrimah: „Te egy álomról beszélsz. Lehetetlen.” Pedro: „Akkor itt maradok, és muszlim leszek. Biztos vagyok benne, hogy nem szereted a Pasát.” Mihrimah: „Kigyógyítottál betegségemből. Cserébe, visszaadtam szabadságod. Nekem ez a sorsom, mint Szultána… Visszatérek a palotámba, a házasságomba, te pedig szülőföldedre, és elfelejtesz engem.” Átadja az ajándékdobozát. „Viszont látásra, Pedro. Ne tett még nehezebbé. Engedj elmenni.”Rüstem megérkezik kíséretével. Meglátják Mihrimah szolgáját, majd Mihrimaht is. Mikor a Szultána megfordul, Zal megragadta Pedrót. Mihrimah: „Engedd el! Ne bántsd!” Rüstem: „Hogy tehetted ezt, Mihrimah?! Hogyan rombolhattad le ennyire a hírnevemet?!” Mihrimah: „Nem tettem semmit, hogy a hírnevedet leromboljam! Ezt az ügyet lezártuk! Soha nem történik meg ismét! A Signor nevét sem hallod többé! Biztos lehetsz benne legalább annyira, mint a saját nevedben!”Mihrimah belép szobájába, Pedro pedig hajóján elindult hazafelé. Kinyitja a dobozkát, és Mihrimah tincsét, ill. egy levélkét talál: „Hajózz el. Messzi tengerekre. Messze, ahová tartozol. A világ legtávolabbi részére, ahol mennyei kertek vannak. És vidd magaddal testem egy darabkáját, amerre csak jársz… Így talán lelkem egy része is veled tarthat…”

Hürrem sebét a doktornő kezeli. Majd a fürdőben látjuk, hogy másfajta kezelést kap. Mindeközben Süleyman türelmesen vár. Majd Hürrem nem bírja tovább, elküldi az orvosait.Az orvosok felsorakoztak a Szultán előtt. Főorvos: „Napokig tanácskoztunk a Szultána betegségéről. Megpróbáltunk rájönni, mit tegyünk, melyik gyógymódot alkalmazzunk.” Süleyman: „Előbb mondd el, hogy hogy van.” Főorvos: „Nincs jól, Nagyuram. Nagyon súlyos az állapota. Ebből a betegségből, még senkinek nem sikerült kigyógyulnia. Sajnos, tapasztalataink ezt támasztják alá.” Süleyman: „Viccelsz velem?! Nem hagyta el magát! Talpra tud állni! Erős a szervezete! Ráadásul a kelések is megszűntek a testén!” Főorvos: „Ne tévesszen ez meg, Nagyuram. A doktornő többféle orvosságot is készített a keléseire, amik ennek következtében húzódtak vissza. De nem szűntek meg.” Süleyman: „És mi van, ha megszűntek?! Akkor mégiscsak meggyógyult, nem?!” Ferhat Aga: „Azt javaslom, a Szultánánk látogasson el Bursába.” Süleyman: „Használna?” Ferhat: „Remélhetőleg, Nagyuram.” Süleyman: „Elmehetsz.”

Késő este Rüstem a tükörben nézegeti magát, mikor kopognak: „Gyere!” Aga: „Pasám, Signora Mendez megérkezett.” Rüstem: „Engedd be.”Közben Mihrimah a lányával van. Humasah: „Mi a baj? Miért vagy szomorú?” Mihrimah: „Ne aggódj miattam, jól vagyok.” Kopognak, és a szolgálólány érkezik: „Szultánám, Signora Mendez érkezett meg az imént a palotába.” Mihrimah: „Ő az a kereskedő, akiről beszélnek?” Szolgálója elmosolyodik. Mihrimah: „Mit kereshet itt?”Gracia belép a szobába, üdvözlik egymást: „Mihrimah Szultána nincs itt? Milyen kár, pedig szerettem volna találkozni vele.” Rüstem: „Majd egyszer.” Hellyel kínálja az asszonyt. Gracia behozatja ajándékát, egy láda aranyat. Leülnek. Közben Mihrimah a szoba felé tart. A folyosón megállítja az agát, akinél a láda van. Mihrimah: „Mi ez?” Aga: „Signora Mendez ajándéka a Pasának.” Kinyitja. Mihrimah: „Miért nem kenőpénznek hívod?” Belép a szobába. Gracia: „Végre! Szépségedből ítélve nem lehetsz más, csak Mihrimah Szultána!” Rüstem: „Signora Mendez nagyon akart találkozni veled.” Mihrimah: „Örülök, hogy találkozunk. Üdvözöllek a palotámban.” Gracia: „Megtisztelsz. A palotád legalább annyira gyönyörű, mint te magad!” Rüstem: „Szultánám, ha nincs más mondanivalód… nekem és Signora Mendeznek fontos dolgokról kell beszélgetnünk… államügyekről.” Mihrimah: „Jó. Megyek vissza a szobámba. Signora!”

Selim közben felidézi a régi szép időket: „Nurbanu, mindened meglehet, amit csak akarsz! Csak tégy boldoggá.” Nurbanu: „Csak a szerelmedet kívánom.” Kopognak. Fahriye érkezik egy lánnyal: „Arra gondoltam, hogy fel kéne vidítanunk valahogy…” Selim: „Most nem akarom. Távozzatok.”

Beyazit kislánya még mindig ágyban. A Herceg odalép Gülsen Kalfához: „Azt mondtad, nem beteg. Akkor miért van még mindig ilyen állapotban?” Gülsen: „Hercegem, a kicsi Szultánánk tényleg nem beteg. Azért van ilyen állapotban, mert nem eszik, és nem iszik. Defne Hatun vette át az anya szerepét a szívében. Nem az én dolgom, de csak úgy lesz jobban, ha láthatja Defnét.” Beyazit ránéz lányára. Defne az ablakánál ül.

Gracia: „Pasám, kérlek, ne hidd, hogy átlépem határaimat. Mindegy, mi lesz a következménye, elmondom. Még a tiszta égbolton is látom, hogy vihar közeleg. Valami belül azt súgja, hogy te nem olyan vagy, mint amilyennek látszol.” Rüstem: „Igazság szerint, érdekelne, milyennek látszom?” Gracia: „Azt mondják, olyan ember vagy, aki nem tudja, hogyan kell mosolyogni. De nagyon igazságtalanok. Nagyon komolynak tűnsz. De én úgy érzem, legbelül egészen másmilyen vagy.” Rüstem: „Talán pont olyan vagyok, mint amilyennek látszom.” Gracia: „Kezdetben úgy gondoltam, nem kedvelsz sem engem, sem magát a zsidó népet. De most úgy látom, ez az érzés alaptalan volt.” Rüstem: „Jól gondoltad. De megváltozott a véleményem. Egy jó Nagy Vezír nem csak végrehajtja a Szultán parancsait, hanem meg is érti azokat.” Gracia: „Nem értem, ez mit jelent, Pasa.” Rüstem: „Királyunknak a szívében nagy a hely a nem muszlimok számára. Mindegyiket virágnak látja. És megérti, hogy minden egyes virágszál hasznos lehet népünknek. Ez azt jelenti, hogy nehéz különböző típusú növények felett rendelkezni, ahogy az emberek felett is. És Nagyurunk szereti a kihívásokat. Mostantól én is, mint a Szultán örömmel fogadok különböző fajtájú virágokat.” Gracia: „Most már mennem kell. Nem is értem, hogy múlhatott el ilyen gyorsan az idő a társaságodban…” Rüstem: „Agák!” Az ajtó erre kinyílik. Rüstem Hatice Hatunnak: „Mondd meg Mirhimah Szultánának, hogy a palotába megyek.” A szolgálólány úrnőjéhez megy. Mihrimah: „A Signora még a palotában van?” Szolgáló: „Épp most ment el… Bocsáss meg, de nagyon közel került a Pasához.” Mihrimah: „Rüstem a maga módján akar féltékennyé tenni. Bolond. Most elmehetsz.”

Hürrem alszik. Azt álmodja, hogy valami röpköd fölötte. Az ágyban fekve hessegeti el maga fölül. Mikor felébred, a szolgálótól kérdi: „Te is hallottad a zajt? Biztos egy galamb volt.” Reggel nagy fájdalmakkal ébred. Odanyúl a másik vállához, és észrevesz valamit. A tükörben megnézi: egy új kelés keletkezett.

Rüstem másnap reggel tér vissza a palotába. Humasah karjaiba fut: „Apa! Úgy örülök, hogy megjöttél!” Rüstem: „Én is örülök, kicsim. Nekem is nagyon hiányoztál. Majd együtt elmegyünk lovagolni.” Miután a kislány elment, Mihrimah: „Signora Mendez sokáig maradt. Milyen szánalmas, hogy azt gondolod, így tudsz elszomorítani.” Rüstem: „Nyugodt lehetsz. Nem áll szándékomban elszomorítani téged, Mihrimah. Én nem azért találkozom Signora Mendezzel, hogy boldogtalan légy.” Kopognak. Hatice Hatun: „Szultánám, Sümbül Aga van itt.” Mihrimah: „Az anyám is vele van?” Hatice Hatun: „Nem, egyedül van.” Mihrimah: „Jöjjön.” Sümbül belép, Rüstem távozik. Sümbül: „Gyönyörűk között a leggyönyörűbb, Mihrimah Szultána!” Mihrimah: „Mi a baj? Mi lelt téged?” Sümbül: „Szultánánk nem tudja, hogy jöttem… Kérlek, erről nem szabad tudnia… Szultánánk elküldött a palotából… Egy ideig a házikómban tartózkodtam, de börtönné vált… nem tudtam maradni.” Mihrimah: „Milyen problémája van veled az anyámnak? Miért küldött el?” Sümül: „A Szultánánk egy kicsit gyengélkedik mostanában… És mikor ezt elmondtam a Szultánnak, megharagudott rám. Esküszöm, ha megtudja, hogy én mondtam el neked, még a fővárosból is elküld!” Mihrimah: „Mi van az anyámmal?” Sümbül: „Esküszöm, nem tőlem kellene ezt megtudnod. Inkább kérdezd meg őtőle, az lesz a legjobb.” Mihrimah: „Allah védj meg!” Sümbül: „Ne aggódj! Szultánánk felépül, remélhetőleg. Csak szeretnék vele lenni.” Mihrimah: „Vele leszel, természetesen. Az anyám szeret téged. Szabad vagy. Hagyott elmenni. De ne fordíts neki hátat.” Sümbül: „A láncok nem a kezemen vagy a lábaimon vannak, Szultánám… hanem a szívemben. Teljes szívemből kötődöm a Szultánánkhoz.”

Hürremnek fájdalmai vannak. Süleyman megjelenik. Jelzi, hogy maradjon ülve. Süleyman: „Fájdalmaid vannak, igaz?” Hürrem: „A gyógyszerek miatt. Nem érzem jól magam, különben meg minden rendben… Süleyman, kérlek, mondd meg az orvosoknak, hogy hagyjanak békén. Erőfeszítéseik haszontalanok.” Süleyman: „Ne mondd azt, hogy feladod.” Hürrem megmutatja neki az új kelést: „Nem működik. Tudod, mit mondanak az orvosok. Most már csak Allahban bízhatunk. Ahelyett, hogy hiábavalóan reménykedünk, utolsó napjaimat szeretném békességben a karjaidban tölteni.” Süleyman: „Folytatjuk a kezelésed. Én soha nem adom fel, Hürrem. Neked is folytatnod kell. Ismét talpra állsz. Urunk meghallja könyörgésünk és kegyes lesz hozzánk. Ne veszítsd el a hitet.” Hürrem: „Ha ezt kívánod, akkor így lesz.”

Yessif Nessih: „A néném nagyon szerencsés, hogy Süleyman Szultán védelme alá került. Hálás neked. Csomó ajándékot küldött.” Selim: „Nagyszerű.” Nessih: „Bocsásd meg kérdésemet, Hercegem, de mi bánt téged?” Lala ekkor érkezik. Selim: „Yessif a barátom.” Lala: „Kütahyából érkezett. Beyazit Herceg küldte. Ha kívánod, a szobádba vitetem.”Selim: „Nem kell. Mi van benne?” Lala: „Nem tudom, Hercegem. Én is kíváncsian várom.” Selim bólint. Odaviszik a ládát elé, majd kinyitják. Egy női ruhát vesznek ki belőle, és egy levelet. Selim: „Mit jelentsen ez?!” Az aga átadja a levelet, Selim elolvassa: „Semi Herceg! Többé nem tudlak bátyámnak nevezni. Elfelejtetted saját vétkeidet és rólam panaszkodtál a Szultánnak. Ha, mint mindig, a hátam mögött áskálódsz, mint egy asszony, akkor ajándékomnak örülni fogsz. De ha nem örülsz, és maradt még egy csepp férfiasság benned, akkor a következő hónap első napján a karoddal együtt gyere Simavába. Intézzük el ezt a dolgot, mint férfi a férfival. De ha megfutamodsz, akkor hord csak a női ruhát!”

Beyazit éppen festi tányérját, mikor Atmaca érkezik: „Hercegem, ajándékod és leveled mostanra meg kellett érkezzen.” Beyazit: „Mit akarsz mondani, Atmaca? Hogy Selim hajlandó szembeszállni velem?” Atmaca: „Nem hiszem. Nem mer. Sokkal valószínűbb, hogy a tőled kapott holmikat továbbküldi a Szultánnak. És az már egyáltalán nem biztos, hogy ez jó vagy rossz lesz nekünk.” Beyazit: „Akkor történjen meg az, aminek meg kell történnie. Az anyám egész biztos az én oldalamon fog állni, még a Szultánnal szemben is. Főleg, ha meglátja, hogy Selim megint nem tartotta a szavát. Tudom, hogy így lesz. Úgyhogy, én nyugodt vagyok. De én azt kívánom, hogy bárcsak a másik utat választaná, és szembe nézne velem! Akkor az életben először még tisztelni is tudnám.”

Lala: „Késlekedés nélkül a ládát a Szultánnak kell elküldenünk. Ez a tiszteletlenség büntetést követel.” Selim: „Nem küldöd sehova! Beyazit az életével fizet azért, amit tett! Szembe szállok vele!” Lala: „Lehetetlen! Nem engedhetem meg! Nem ebben egyeztünk meg! Az volt a szándékunk, hogy leleplezzük Beyazit Herceg hibáit. Nem szabad, hogy ennyire feldühítsen!” Selim: „Herceg vagyok, Lala. Nem hagyhatom figyelmen kívül az ilyen inzultust! Levágja Beyazit a fejem? Talán jobb is lenne. Ezerszer jobb lenne, mint így élni. Azonnal kezd meg a felkészülést. Szembe szállok vele.”

Hussain Atmacával beszélget: „Hercegünk hajthatatlan. Selim Herceg nem fogja fogadni a meghívását. Nem fog szembe szállni a Hercegünkkel.” Atmaca: „Ha egy macskát sarokba szorítasz, oroszlán válik belőle, Hussain Cavush. Ha ez a gyűlölet így folytatódik, lavinává növi ki magát, és akkor senki sem állíthatja meg őket. Ne lepődj meg, ha Selim Herceg belemegy a találkozóba.” Hussain: „Akkor veszíteni fog.” Atmaca: „És utána mi lesz? Úgy gondolod, hogy Süleyman Szultána büntetlenül hagyja?” Hussain: „Egyszer mindennek eljön az ideje. Nem fog Beyazit Herceghez nyúlni. Mert még előtte, Hürrem Szultána közbeavatkozik. És különben is, ki örökölné akkor a trónt?” Atmaca: „Igaz. Ezért nagyon fontos, hogy megkezdjük az előkészületeket. Beyazit Herceg védelmével még tartozunk Mustafa Hercegnek.” Hussain: „Áldozzuk fel életünket! Egy harcost már elveszítettünk. Még egyet nem lehet.”

Süleyman: „Szóval, akkor üljünk karba tett kézzel? Nincs mit tenni?” Ferhat Aga: „Kénytelen vagyok az igazat mondani, Nagyuram. Mint te is tudod, még egy kelés keletkezett a Szultána testén. Sajnos, ez a jele annak, hogy a kezelés nem használ.” Süleyman: „Azt mondtad, hogy a bursai forró tavasz javíthat az állapotán.” Ferhat Aga: „Mindent meg kell próbálnunk.” Süleyman mérgesen megy ki a teraszára. Ferhat követi: „A mérged nem visz sehova, Nagyuram. Főleg ebben a szituációban.” Süleyman: „Nem tudom elviselni, Ferhat. Ez a betegség a legrosszindulatúbb és legkegyetlenebb ellenség. Ahogy az orvosok elveszítik a reményt, úgy esik ő is össze. Gyógymód nélkül maradt. Meg van kötve a kezem.” Ferhat: „Ez Allah akarata. Ki tudna elfutni a sorsa elől? Ki tudná megmenteni saját magát? Egyetlen dolgot tehetsz, imádkozz. Imádkozz, hogy ne veszítsd el a reményt. A Szultánánknak rád van a leginkább szüksége. Egyetlen orvossága te vagy. Te és a szerelmed.”

Süleyman: „Mondtam Gülfemnek, hogy készülődjenek. Hamarosan elmegyünk.” Hürrem: „Hová megyünk?” Süleyman: „Bursába. A forró tavasz miatt. A főorvos szerint, jót tehet neked. És a levegő is jó ott. A főváros nem szomorít el nagyon? De ha nincs kedved…” Mihrimaht jelentik be: „Nagyuram, Anyám! Hallottam, hogy nem vagy jól.” Hürrem: „Oh, Allah! Rüstem Pasa mondta el?” Mihrimah: „Sümbül jött… Elküldted… Aggódik érted. Mi történt, anya? Miért nem mondtad el nekem?” Süleyman: „Mihrimah! Napsugaram, holdfényem! Mint látod, édesanyád jól van.” Hürrem: „Nem ismered Sümbült? Nem tud nála más jobban túlozni!” Mihrimah: „Úgy aggódtam, míg idefele jöttem! Mi van veled?” Hürrem: „Csak egy kicsit gyengélkedem… Néhány kelés keletkezett a testemen. De most Bursába készülünk a forró tavaszra. Remélhetőleg, jót tesz nekem.”

Rüstem épp eszik, mikor Mihrimah hazaérkezik: „Te tudtad, hogy az anyám beteg, nem igaz?! Szándékosan nem mondtad el nekem!” Rüstem: „Annyira el voltál foglalva mással, hogy természetesen nem vetted észre azokat a dolgokat, amik az orrod előtt történtek.” Mihrimah: „Ne tedd ezt még egyszer velem! Mindent el kell mondanod, amit a Szultánról és az anyámról tudsz! Szultána vagyok!” Rüstem: „Igen, Szultána vagy, aki rajtam kéred számon az anyád egészségét és fivéreid jövőjét. A Dinasztia tagja kellene, hogy legyél, de igazi hatalmadat tőlem kapod, Mihrimah. Ezt ne felejtsd el. Éveken keresztül nem azzal birtokoltam pozíciómat, mert a férjed vagyok. Nézz csak azokra, akik sógorként próbálták a Nagy Vezírséget a kezükben tartani. Köztudott, mi lett a végük. És most nézz rám. Most már értheted erőmet és hatalmamat.” (Ha ezt a Szuli hallaná, ő sem élné túl az éjszakát…)

Beyazit már nem bírja tovább nézni, hogy kislánya visszautasítja az ételt és az italt. Defnéért hívat…

Hürrem a szobájában van, Gülfem kér bebocsátást. Hürrem engedélyezi. Gülfem belép: „Szultánám, aggódtam érted.” Hürrem: „Foglalj helyet.” Gülfem: „Nagyurunktól tudom, hogy Bursába készültök. Utasítást kaptam a készülődésre. Bocsásd meg kíváncsiságom, de az orvosok jöttek és mentek. A Hárem, mint egy felbolydult méhkas. Mindenki rólad kérdez, és arról beszél, hogy beteg vagy.” Hürrem bólint: „Nem titkolom többé előled, amit már úgyis mindenki tud. Tényleg beteg vagyok. Eléggé előrehaladott a betegségem. Nagyurunk viszont még mindig a gyógymódot keresi. Remélhetőleg, megleljük.” Gülfem: „Remélhetőleg, nem valami súlyos.” Hürrem: „Allah tudja. Senki sem érti, mi történik. Kérlek, maradjon ez köztünk.” Gülfem: „Természetesen. Van valami, amit érted tehetek?” Hürrem: „A Háremet rád bízom, Gülfem. Ez idáig nagyszerű munkát végeztél. Folytasd így tovább. Már egy ideje együtt élünk. Hosszú évek óta. Ha visszanézek, több rossz közös élményünk van, mint jó. A viták, küzdelmek… Bárcsak néhányat kiradírozhatnánk! Nem szeretném, ha mérges lennél rám.” Gülfem: „Szultánám, miért beszélsz így? Mint mikor valaki búcsúzkodik? Vagy… Allah adjon hosszú életet, a betegséged?” Hürrem bólint: „Nagyurunk hallani sem akar erről a lehetőségről. Hallom Azarel lépéseit…” Gülfem: „Ne mondj ilyet! Még a végén meghívásnak veszi! Sosem veszíthetjük el a reményt Allahban!” Hürrem: „Az összes bánatom eredménye lehet, nem? Azt a vért és azokat a könnyeket, melyeket kiontottam, valahol meg kell fizetni. Úgy is az lesz, amit Allah akar. És ő azt akarja, hogy történetem véget érjen.” Gülfem: „Mindenkinek meg van a saját története ebben a palotában. A te történeted tündérmese, Szultánám. Egyeseknek te voltál a jószívű angyal, másoknak pedig a gonosz boszorka.” Hürrem: „Minden tündérmese véget ér egyszer.” Gülfem: „Mindannyian halandóak vagyunk. Egy nap mind elmegyünk. Nem akarok erre gondolni, de ha az állapotod olyan, mint mondod, akkor megnyugodhatsz… nincs harag vagy rossz érzés a szívemben.” Hürrem: „Köszönöm. Erőt adtál azzal, amit most mondtál.

Beyazit a kislányával van, mikor Defnét kísérik be. Átöleli a kislányt. Ayse: „Annyira hiányoztál!” Defne: „Nekem is nagyon hiányoztál! Hallottam, hogy nem eszel.” Ayse: „Mert nem kérek.” Defne: „És ha a saját kezemmel etetlek meg, akkor fogsz enni? Még helvát is készítek neked.” Beyazithoz fordul: „Adósod vagyok a húgom miatt. Az egész világot adtad nekem azzal, hogy idehoztad.” Ayse: „Neked van testvéred?” Defne: „Igen. Találkozhattok, ha a Herceg megengedi.” Beyazit közben távozik.

Süleyman Hürremhez: „Oh, én mosolygó arcom! Szerelmem! Szépségedről az egész világ beszél! Miféle szépség ez? Milyen arc az, ami olyan, mint egy rózsa? Hajad olyan, mint a borostyán, és pézsmaillatban pompázik! Micsoda haj! Micsoda fürtök! Agyamba beleivódott hajad fenséges illata! Micsoda illat! Micsoda parfüm! Imádom! Könnyeim hullámokká váltak és úrrá lettek rajtam! Micsoda óceán, micsoda folyó, micsoda áradat! Muhibbi egy percre megőrül érted! Milyen fájdalom, milyen szerelem, milyen temperamentum ez?” Hürrem: „Süleyman, ennek a szépségnek a nyoma sem maradt meg. Mosolyomat beárnyékolta a fájdalom, melyet gyermekeim elvesztése okozott. Arcom annak a jelképe, hogy az évek elmúltak felettem. Már csak egy fájdalmas sóhaj maradt.” Süleyman: „Te vagy a szerelem itala, Hürrem. Arcod minden sorát szomjazom, és lépésről lépésre telítem meg vele a szívem. Minden nap egyre nagyobb értéket adsz a világnak. Minden egyes nap, mikor rád nézek, azt a háborgó ukrán háremhölgyet látom, akinek tüzet okádtak szemei, ajkai viszont tele voltak élettel. És köszönöm Allahnak, hogy megajándékozott veled.” Hürrem: „Süleyman, szívem egyetlen királya! Az ok, hogy létezem, az szívem választottja. Bárcsak lehetséges volna, hogy a szívedbe temetkezzem! Ha kinyitnám a szemem, a te paradicsomod kertjét láthatnám! És ha soha többé nem kellene elválnom tőled!” Süleyman: „Ne beszéljünk a halálról.”

4.rész

Rüstem megérkezett Signora Mendez házába. Bekísérik, üdvözlik egymást. Gracia: „Üdvözöllek az otthonomban. Úgy gondoltam, jobb lesz a palotán kívül, a fülektől távol találkozni. Szeretném, ha tudnád, mennyire örülök, hogy elfogadtad meghívásomat. Isten hozott!” Rüstem hezitál, nem ül le: „Köszönöm.” Gracia: „Itt van minden papír.” Rüstem: „Ez a feladat egyszerű, Signora. Természetesen, megtaláljuk a megoldást.” Rüstem körülnéz. A Signora közelebb lép: „A papírokat csak kifogásként hoztam fel. Igazából, szeretnélek közelebbről is megismerni.”

Süleyman és Hürrem már Bursában vannak. Egy gyönyörű kertben sétálnak. Süleyman: „Egy percet sem várhatunk, azonnal megkezded a kezelést, Hürrem. Elmész a főforráshoz, amit Rüstem építtetett. Az orvosok szerint, talán használ.” Hürrem: „Süleyman, nem akarom a főorvost hallgatni. Csak téged akarlak. Te vagy az egyetlen, ami jó nekem.” Ferhat lép oda hozzájuk: „Halime Kadin várja Hürrem Szultánát. Már elő is készítette a kezelést.” Süleyman: „Jó. Elmehetsz.” Hürrem: „Egy percre sem akarlak elhagyni.” Süleyman: „Messziről jöttünk ide ezért. Menned kell.” Hürrem: „Nem tudom, hogy Bursa gyógyír lesz-e számomra, de neked biztosan.”Süleyman megpillantja fia sírhelyét. Majd észreveszi Mahidevrant, amint onnan távozik.

Hürrem kezelése épp véget ért. Halime Kadin: „Remélhetőleg, ez a kezelés jót tesz neked.” Hürrem: „Reméljük, Hatun. Viszont más reményem nem is maradt. Tudom, hogy nem tudnak megmenteni ebből a betegségből. Mit mondhatnánk? Nagyurunk nem akar más lehetőségről még hallani sem. Ide is csak azért jöttem, hogy megnyugtassam.” Halime: „Allah bocsássa meg… Soha ne veszítsd el a reményt! Imádkozz! Az ember a gyógyulás jeleit először a szívében és a lelkében érzi. És csak utána jöhet a test. Ne temesd el a szíved. Fáradt vagy. Pihenj egy kicsit.”

Süleymanhoz odaér Mahidevran: „Mindent megtettem, amit csak lehetett a fiam síremlékéért. Csak ma készült el. És te pont ma jöttél ide. Miért jöttél, Süleyman? Vagy kényelmetlennek érzed, hogy itt van a fiam?” Süleyman: „Ide akartam jönni, hát eljöttem. Nincs különleges oka.” Mahidevran: „A halál hívott ide. A lelkiismereted most szólalt meg. Évek teltek el, de az emberek még mindig arról beszélnek, hogy egy apa megölte a saját fiát. És miért? A szultánság kedvéért. Te mit nevezel szultánságnak? Birtokot és vagyont? Földet? Hogy másokon uralkodhass? Megérte, Süleyman? Megérte ezért a hazug világért megölni a fiad? Nézd. A napunk épp nyugszik, a jövőnk elsötétült. És ezt te tetted. Te. Nézd jól meg, Süleyman. Itt, pontosan itt alszik az Oszmán Birodalom jövője. Ott belül egy hideg, sötét ládában. Ott pihen a fiad. Az a Mustafa, akit könyörtelenül megöltél.” Távozik, de egy mondatra még visszanéz: „Imádkozz, Süleyman. Imádkozz, mert csak a te Urad tud neked megbocsátani.”

Mahidevran és Fidan belépnek a palotájukba. Fidan: „Hozom az ebéded.” A kertben Yusuf épp a virágokat rendezgeti, mikor meglátja Hürremet. Éppen, mikor Fidan megérkezik Mahidevran ételével, jön Yusuf: „Szultánám! Itt van a bejáratnál! Idejött!” Mahidevran: „Ki van a bejáratnál? Süleyman?” Yusuf: „Hürrem Szultána.” Hürrem megérkezik. Szomorúan tapasztalja a körülményeket, végül belép a helyiségbe. Mahidevran: „Hürrem. Végül, még egyszer találkozunk.” Hürrem: „Nem az a szándékom, hogy a rossz dolgokról beszéljek, és bántsalak.” Mahidevran: „Azt hiszed, tudsz még fájdalmat okozni?” Fidanhoz: „Menj ki. Hagyj magunkra.” Mahidevran: „Idejöttél, mert ilyen körülmények között akartál látni. Hogy megnézd munkádat, eljöttél megnézni ebbe a palotába. Persze, ha még egyáltalán nevezhetjük palotának. Nincs már senkim, csak Yusuf és Fidan... nekik sem kéne itt lenniük. Mindegy, mennyire vagy büszke, már nem számít. Legnagyobb ellenséged ilyen körülmények közé került.” Hürrem: „Mint azok az anyák, akik elvesztették gyermeküket, én is pokolban élek. Ki más érthetné meg legjobban egymást, mint te meg én?” Mahidevran: „Te voltál az oka Mustafa meggyilkolásának. Te küldted halálba.” Hürrem: „Mahidevran, és ki volt az oka az én Mehmetem halálának? És kin kérjem számon az én Cihangirom halálát? Ha meg akarunk szabadulni ettől a fájdalomtól, akkor öljük csak meg egymást.” Mahidevran: „Miért vagy itt, Hürrem?” Hürrem: „Hamarosan találkozom az én Cihangirommal és Mehmetemmel. Tudom, hogy semmi jogom nincs ezt kérni, de szeretném lezárni a kettőnk között lévő gyűlöletet. Mahidevran, azért jöttem ide, hogy a bocsánatodat kérjem. Én már lezártam a múltat. Bármilyen bűnöd is volt, azt Allahhal beszéld meg. Én megbocsátok neked. És te? Meg tudsz nekem bocsátani?” Mahidevran: „Megbocsátok neked, Hürrem. Megbocsátok. Én is lezárom a múltat. Te is Allahhal beszéld meg bűneidet.” Hürrem: „Allah óvjon téged.” Mahidevran: „Téged is.” Hürrem meghajol, és távozik. De visszanéz egy pillanatra, bólintanak egymásra.Mahidevran végignézi, ahogy Hürrem távozik. Fidan: „Miért tetted ezt, Szultánám? Miért bocsátottál meg neki? Hogy tudod lezárni így a történteket?” Mahidevran: „Néha az a legnagyobb büntetés, ha ellenségeidnek megbocsátasz. És ha békén hagyod őket a lelkiismeretükkel. Ha nekimentem volna, és dühösen elküldtem volna, ahogy azt várta, biztos lehetsz benne, ő is sokkal boldogabban távozott volna.”

Ferhat: „Nagyuram.” Süleyman: „Oh fiam! Lángnyelvek csapnak ki ajkaid közül! El nem tudom mondani, ez a láng mennyire éget engem! Mert több száz pecsét zárja le arcomat! Nekem is vannak rejtett lángjaim, melyek egy falatban nyelik el az egész világot. Ha ezt a világot lerombolnánk, nem maradna bánat. Oh fiam! Hagyd, hogy könnyek borítsák el arcomat! Miért kéne elrejtenem fájdalmamat? Vért iszom, bánatot és kínt eszem. Ételemet a szív konyhájában készítik. Oh sors! Mindent felégettél! Belsőmet és külsőmet, egyaránt! Senki sem hasonlít rám ezen aggódás völgyében! Oh Muhibbi! Nincs megoldás erre a fájdalomra!”

Hürrem sebét még alvás közben is kezelik. Hürrem: „Elég, kérlek! Már több száz halálesetet láttál, nem igaz?” Orvos: „És több száz születést is. És százak vettek utolsó lélegzetet a szemem előtt. Számomra ez Allah akarata.” Hürrem: „Mindenkinél így történik? Az én Cihangirom is és az én Mehmetem is ugyanezen ment keresztül? Ők is hallották, hogy a halál hívja őket?” Orvos: „Nem tudom, Szultánám. Láttam a halált. De addig én sem érthetem meg, míg meg nem halok.” Hürrem: „Mostanában gondolkodom valamin. Méltóságos Rumi azt mondta, hogy minden halálnak meg van a saját színe. Az enyém milyen lesz?”

Közben Selim és Beyazit felöltik harci öltözetüket. A fiúk szembe néznek egymással. Hirtelen felfegyverzett férfiak lépnek Selimék elé, Beyazitot és kíséretét megcélozva, arra az esetre, ha próbálkoznának valamivel. Azonban velük Beyazit emberei végeznek. Beyazit: „Eresszétek le a fegyvereket! Tudtam, hogy valami szörnyűségre készülsz! Különben, nem mertél volna szembe nézni velem. Most ki fog megmenteni, Selim? Az anyád?” A fiúk kihúzzák kardjaikat tőréből, és elkezdenek vívni.

Hürrem szárnyak csapkodását hallja. Egy aranyszínű főnix madarat lát. A madár egy tolla rászáll Hürrem tenyerébe, majd hamuvá változik. Süleyman ébreszti fel álmából: „Jól vagy?” Hürrem: „Ide jöttél. Most már jól vagyok. Álmot láttam. Ne aggódj.” Süleyman: „Az lesz a legjobb.” Hürrem: „Süleyman, már napok óta be vagyok zárva ebbe a szobába. Allah szerelmére! Menjünk ki a levegőre! Gyere te is! Sétáljunk egyet!” Süleyman: „Ha ezt szeretnéd, legyen.”

Beyazit: „Nagy hibát követtél el, hogy nem tartottad a szavad. Az életeddel fogsz fizetni érte!” Selim: „Van még értelme ígérgetni és fogadkozni, Beyazit?” A vívás győztese Beyazit, aki földre kényszeríti fivérét. Selim: „Ne merészeld! Ha most megölsz, Süleyman Szultán nem fog életben hagyni! Saját kezűleg csapja le a fejed!” Beyazit: „Nem érdekel! Ha gondolod, könyörögj bocsánatomért! Ha gondolod, a lábamnál csúszva könyörögj! Meg fogsz halni, Selim! Meg fogsz halni! Megmondtam! Nem szánlak meg többé!” Selim: „Ha ez a kívánságod, ha meg akarod ölni a bátyádat, akkor tedd meg! Gyerünk! De te nagy vagy olyan, Beyazit, aki képes lenne a testvérét megölni! Te Mustafára és Cihangirra hasonlítasz! Mint ők, te is könyörületes vagy! Ilyen a természeted!” Beyazit a földbe vágja kardját. Beyazit: „Ez volt az utolsó, Selim! Az utolsó! Ha még egyszer elém jössz, esküszöm neked, kardom végez veled! Figyelmeztetlek!”

Hürrem Süleymannal beszélget: „Az élet olyan gyönyörű, hogy nem az a fontos, melyikünk a madár és melyikünk a virág. Számomra az élet azt jelentette, hogy Hürrem lehettem, és beléd szerethettem. Köszönet ezért Allahnak. Életem úgy múlik el, mint a repülő madár. Most már a halál dúdolja énekem. Üzenj a gyerekeimnek, Süleyman. A te karjaidban kívánom találkozni a halállal, és szeretteim társaságában. Vigyél haza, Süleyman. Készen állok.”

132.rész leirása

Selim: Elvesztette az eszét? Hogy van bátorsága idejönni?!" Nurbanu: Az életedet akarja. Amíg van időnk, menekülnünk kell." Beyazid: 'Ma mindenért felelni fogsz és ezt jegyzékbe vesszük. Majd ezt a jegyzéket lezárjuk. Ha van merszed, gyere, állj elém szemtől szembe, különben én megyek el érted. Beyazid: Itt állok veled szemben. Harcolj úgy, mint egy Herceg!"

2.elözetes

Beyazid: "Itt állok előtted. Harcolj hát, mint egy igazi herceg!" Fahriye: "Itt az idő, hogy felelj minden tettedért Nurbanu hatun! Hürrem Sultan vár rád!" Hurrem: "Magadnak köszönheted a végzeted, a saját kivégzésedet írtad meg!!" Doctor: "Szultánánk egy könyörtelen betegséget kapott el. Nincs már hátra sok az életéből..!" Lala Mustafa: "Mostantól szemeimmel helyetted látok és füleimmel helyetted hallok, Shehzadem!" Sumbul: "Hurrem Sultan nem akarja, hogy bárki is tudjon róla, de egyedül te vagy olyan erős hogy gyógyírja lehetnél... Szultánánk egy kegyetlen betegséget kapott el!"

,

1.rész

Bayezid a manisai palota felé tart hű embereivel és katonáival háta mögött Selim: 'Elment az esze? Hogy merészel idejönni?! Nurbanu semmit nem titkolsz előlem, ugye?" Nur: "Nem, mit titkolnék?" Selim: "Vagy ez a kém ágyas miatt van, rájöhetett? " Nur: "Nem vagyok benne biztos, de felhasználhatta egy ürügyként. Megmondtam, hogy az életedet akarja. Most azonnal tennünk kell valamit. Távozzunk innen és menjünk azonnal.." Selim: Menj vissza a szobádba és legyél a gyerekekkel ." Nur: "Isten szerelmére, amíg van időnk, meneküljünk! Hadd menjünk kérlek! Menedéket kérhetünk Nagyurunktól!" Selim: "Nurbanu tedd ahogy mondtam!" Beyazid közeledik. Eközben Hürrem a kocsiban pihen, míg Szümbül aggódva figyeli. A kocsi megáll. Hurrem: "Mi történt Szümbül, miért álltunk meg?" Sumbul letörli könnyeit: "Esküszöm, fogalmam sincs miért, de azonnal utánajárok!." Ahogy kilép látja, hogy az egyik őr most érkezett vissza, majd megkérdezi hogy mi történik. Hurrem kíváncsian figyel. Mikor visszatér, ezt mondja: A hírvivő akit küldtünk visszatér. Bayezid herceg katonákat toborzott és Szelim herceg felé menetel. Ha ez igaz, egyenesen Manisa felé közelít. Beyazid a palotához ért. Emberei felsorakoztak és ő Atmacával és Hussainnel lovagol keresztül. Néhány őrt látunk a falak előtt. Beyazid leszáll nyergéből és továbbsétál. Szelimet hadiruhájába öltöztetik. Gaz: "A hátsó kapukon megyünk majd. Van egy kunyhó az erdőben, ott elrejtőzhetünk amíg ennek vége és.. " Selim: "Mit mondasz Gazanfer! Eszemben sincs elbújni és megfutamodni, mint egy nő!" Gaz: "Soha, Shehzadem -" Selim leállítja. Ekkor Lala érkezik. Selim: "Végre jöttél, Lala." Lala: "Azon tűnődtem, hogy mivel tudtad ennyire feldühíteni Bayezid herceget?!" Selim: "Nem tartozok elszámolással neked Lala!" Lala: "Nem volna bátorságom, Hercegem, csupán, meg akartam találni a probléma igazi okát. Máskülönben hogyan segíthetnék?" Selim: Segíteni akarsz? Ebben az esetben egyenesen Bayezid herceg elé mész. Mész és megállítod. Lala: mindent megteszek majd, de egy erceg, aki hadseregével és karddal jön kapuinkhoz, gondolod hogy hallgatna rám? " Selim: "Lala, nem ő küldött ide? Még mindig a bizalmasa vagy! Ha valami történik velem, Szulejmán Szultán téged tesz majd felelőssé!" Hussain Cavush bejelenti Beyazid herceget, aki előremegy, majd egy aga jön hozzá. Bey: "Nem az a célom, hogy ártatlan embereket öljek meg. Küldetek Szelim hercegért és ő ide fog jönni. Atmaca, menj és szól Szelim hercegnek. Ha van annyi bátorsága, ide fog jönni, ha nem, é megyek érte. Atmaca elmegy. Lokman odamegy Beyazidhoz és ezt mondja: Hercegem, könyörgöm neked, még nem késő, menjünk innen.. Beyazid ránéz, amitől egyből elhallgat Selim kardjával várakozik szobájában. Atmaca eközben tudatja Lalával, hogy Beyazid kívül vár Szelimre. Lala Mit tettél, Tugrul Bey? Miért nem jelentettétek érkezését? Tudod hogy ennekaz ügynek a végén mindenki veszít majd?" Atmaca: "A felelősség nagy része Szelim hercegen van. Ha nem tört volna Beyazid herceg életére, ez most nem történne." Lala: 'Igaz ez?" At: "Kémet küldött a palotába, aki megmérgezte a herceget. Ha nem érek oda időben, nem tudtuk volna megmenteni. A nő később bevallotta hogy Szelim herceg és Nurbanu küldték. Mikor ezt Bayezid herceg meghallotta, bem tudtuk megállítani. " Lala: Muszáj meggyőznünk! Különben vér fog folyni Turgul bey! Vér!! Beyazid Hussaint kérdezi: "Miért nincs még semmi hír?!" Hussain: "Talán valami történt Atmacával?" Ekkor kinyílnak a kapuk és Lala és Atmaca érkezik. Lala: "Shehzade Hazleteri. Mindent hallottam a történtekről. Shehzade Selim nagy hibát követett el, de amit te teszel, az sem helyes.  Ha igazad is van, akkor se csinálj őrültséget, azonnal vissza kell menned." Bey: "Nincs visszaút Lala. Ma mindennel elszámolunk, és ezt az elszámolást lezárjuk! Ha a víz gátat tör, hagyom, nem félek senkitől többé. Ekkor kinyíltak a kapuk, Szelim érkezik. Nurbanu kinéz, majd jön Murat és így szól: "Apa! Anyám,mi történik, miért jött Bayezid nagybátyám ide? Meg fogja ölni apámat?" Nurbanu: "Allah nem engedi!" Selim és Beyazid egymásra néznek majd továbbmennek. Beyazid: 'Shehzade Selim. Nem számítottál rám, igaz?" Selim: "Mit gondolsz, mit teszel? Mi a célod? Háborúzni?" Bey: Hazudtál Nagyurunk előtt rólam a hamis Musztafa ügyében. Aztán szemet vetettél az aranyamra, amit tolvaj módjára próbáltál ellopni. Ha ez még nem lenne elég, küldtél egy kígyót a palitámba, aki megmérgezett. Te utasítottad a nőt, hogy mérgezzen meg. És még képes vagy azt kérdezni, hogy miért jöttem ide?" Selim: Milyen méregről beszélsz?" Bey: "Légy férfi és vállald a felelősséget a tetteidért! Ne tagadj." Selim: "Én nem parancsoltam ilyet! És nem is fogok! Te voltál az, aki megmérgezett engem. Mérget tettél az asztalomra!" Bey: "Te őrült! Ne keverj össze saját magaddal. Ha az életedet akarnám, ahogy most, személyesen jönnék eléd és ölnélek meg! " Lala: Hercegeim! Az Isten kedvéért! Fejezzétek be!"

A kardokat előrántják és Beyazid mondja 'Itt állok előtted. Harcolj hát, mint egy herceg! Nurbanu : "Allah ments meg minket!" Selim: "Beyazid utoljára mondom, menj vissza!" Bey: "Mostantól nem mi, hanem fegyvereink beszélnek helyettünk!

2.rész

Bey: "Anyám, nem az a helyzet, amire gondolsz Shehzade Selim aljas módon próbált megölni." Selim: "Hazudik, anyám!" Hurrem: "Térjetek magatokhoz Szulejmán szultán hercegei vagytok! Hogy kerülhettetek ilyen helyzetbe? Nehezen kap levegőt és a fiúk odarohannak hozzá. Elájul és Szümbül kapja el. Szulejmán Garciával sétál. Igaz hogy V. Károly egy kisebb ajándékcsomagot küldött? Suleyman: Ebben az esetben tudod az okát. Gracia: "Gyáva nőként menekült tőled. El tudom képzelni az arcát, miután meglátta az ajándékot. Több száz éve erről a történetről beszélnek. Suleyman: "Szeretném, hogy tudd, én nem nézem le a nők erejét Signora. Találkoztam már olyan nőkkel aki sokkal erősebbek voltak néhány férfinál. Gracia: "Mint Hurrem Sultan? Elbűvölt a Szultána. Épp olyan mint a többi nő a földön. Szépsége elmúlhatatlan. Nem tudom elképzelni, milyen gyönyörű lehetett fiatalabb korában. Lenyűgöző az értelme. Egy ilyen császárné illik egy ilyen császárhoz, mint te vagy. Suleyman: Signora, elrendeltem hogy kapsz egy házat. Ha van bármi amire szükséged van, add tudtomra és teljesítem Mihrimah a tükörben nézi magát és észrevesz magán új sebeket. Rüsztem érkezik: Nagyurunk visszatért Edirnéből, én megyek és meglátogatom. Mihrimah: Hála Istennek.. túl sokáig volt ott. Én is meglátogatom majd, amilyen hamar csak lehet. Rüsztem elmegy. Mihrimah hívat egy ágyast és utasítja hogy küldjék Pedrót és az orvosságát, mire az ágyas megkérdezi, hogy Rüsztem tud-e erről, mire Mihrimah azt feleli, hogy nem is fog rájönni, mert túl elfoglalt ilyesféle problémákhoz, Hurrem ébren fekszik. Sumbul: "Sultanim. Hogy érzed magad? Remélem már sokkal jobban" Hurrem a doktorhoz fordul: Mi történik velem hatun? Mi a baj velem? Sumbul: 'Mikor megláttad hercegeinket ebben a helyzetben, egyszerűen nem tudtad kezelni Sultanim. A szomorúságtól és az aggodalomtól van." Doctor: 'Sumbul agának igaza van Sultanim. Ez az egész a szomorúságtól és aggodalomtól van. Én nem is eszel rendesen. Sumbul: Most azonnal előkészítek egy asztalt számodta Sultanim, és ha végzetél a munkáddal, elmehetsz asszony" Doctor: "Készítek egy kis szirupot és lehetőleg ne fáraszd túlságosan magad.

3.rész

Beyazid Lokmannal van és Szelim is ottvan. Bey: 'Ha valami történik anyánkkal, te leszel az oka Szelim!" Selim: "Te vagy az aki ajtómon kardoddal kopogtatsz! Te löksz minket –magaddal együtt- a pusztulásba. Erre kellett volna gondolnod, mielőtt idejössz, hogy megölj engem !" Lala szól közbe: Hercegeim! Ne csináljátok ezt, kérlek fejezzétek be, láttátok Hürrem szultána állapotát, legyetek rá tekintettel Az ajtó kinyílik, a doktor kimegy. Bey azit arról kérdezi, hogy hogy van, mire az válaszolja a nő hogy jobban, Szelim megkérdezi hogy mi a baj vele, miért ájult el? A doktor ezt feleli: Már fáradt volt az úttól és mikor meglátott titeket, nem volt elég ereje hogy jól kezelje. Engedelmetekkel, muszáj mennem, hogy előkészítsem orvosságát. Hürrem felállt, utasítja Szümbült, hogy hívja be a fiait. Szümbül figyelmezteti, hogy ne kapkodjon, hallotta a doktort, pihennie kell.. Hürrem: Ez nem a pihenés ideje, ha nem érek időben Isten tudja mi történt volna. Hívd be őket. Sumbul kinyitja az ajtót és bejönnek. Selim: "Anyám..Anyám megrémisztettél minket.." Bey: "Anyám, jól vagy, ugye? Remélem nincsenek fájdalmaid. Hürrem: Mikor ilyen gyermekeim vannak, hogy lehetnék jól? Nézzetek magatokra. Ha nem érek ide, mi történt volna? A halálhíreteket kaptam volna a fővárosból? Még egyszer azt a kínt akarjátok, hogy átéljem ami egy gyermek elveszésével ját? Bey: "Anyám, nem akartalak feldühíteni, de Szelim nem hagyott más lehetőséget. Hürrem: Mit jelentsen ez? Bey: Először, megpróbálta ellopni azt az aranyat, amit Mihrimah küldött nekem. Próbáltam figyelmeztetni.. De nem értette meg.. Egy kémet küldött a palotámba, aki megpróbált megölni, méreggel. Hürrem: Szelim, igaz ez? Szelim: Ezek mind hazugságok. Ő volt az aki meg akart mérgezni. Bey: Féldd Allahot, Szelim! Nem elég hogy hazudsz, engem mocskolsz be vele! Hürrem: Szelim, várj kívül" Pedro: "Nem értem Sultanim, hogy jelenhettek meg a testeden újra a sebek. Adták neked az orvosságot? Mih: Természetesen Ágyas: Megtalálod a megoldást a Szultánánk bajára? Nyilvánvaló, hogy a kenőcs nem megoldás. Pedro : Vannak más hatásos módszerek is. Mih: Például? Pedro: Alkalmazhatnánk piócákat. Ki fogják szívni a fertőzött vért. Vagy tehetünk rá sarat. Mih: Piócák..sár.. inkább élek a sebekkel.. Pedro: Van még egy mód, de nem vagyok benne biztos hogy beleegyezel-e. Mih: Mondd hát és majd meglátjuk, hogy beleegyezek-e Eközben Beyazid Hürremnek magyarázkodik: Egy ágyast küldött a palotámba. A nő mindent bevallot nekem. Selim utasította, hogy mérgezze meg az ételemet. Majdnem meghaltam, anyám… a többit már tudod. Hurrem: Ez nem lehet igaz. Szelim nem tenne ilyesmit. Nem hiszem el hogy ellopta volna az aranyat és azt is kizártnak tartom, hogy a halálodat rendelné el. Bey: Van még valami amit nem mondtam, anyám. Lokman és az egész hárem tanúsítja. Hürrem: Talán egy ellenség volt az, aki egymás ellen akar hangolni titeket. Bey: Egyetlen egy ember tart engem ellenségének, anyám. Hürrem: Elfelejtük majd ezeket, Beyazid, az ellenségeskedés véget ér majd. Bey: Ez lehetetlen. Mielőtt eljöttem, leírtam mindent egy levélben Nagyurunknak. Azt is leírtam, hogy személyesen büntetem meg Szelimet. Hurrem: "Beyazid mit tettél. Ha nagyurunk erről tudomást szerez, balsors vár mindkettőtökre! Nem tudjátok, hogy haragja az egész világot felégetheti? Bey: Azért jöttem, hogy mindent letisztázzak, anyám. Mindent. Bey: Anyám, jól vagy?

Nurbanu Canfedával beszél. :Hürrem sultan nem hagyja majd annyiban a dogot  Remélem nem engem hibáztatnak majd. Az ajtó kinyílik, Szelim mindenkit kiküld. Selim: Nurbanu, mit tettél? Hazudtál nekem. Nur: Miről beszélsz Szelim? Szelim: Az ágyas Kutahyában megmérgezte Beyazitot. Te tetted ezt, igaz? Én leállítottalak. Mondtam, hogy ne, de nem álltál meg és megtetted! Nyíltan a szemembe hazudtál. A szemembe néztél és hazudtál!! Hallgass! Mostantól kiszállsz ebből az ügyből! Ha egy szót is mersz szólni, a saját kezemmel öllek meg. Gazanfer érkezik, értesíti Szelimet, hogy Hürrem várja Szümbül az orvost látogatja meg: "Az Isten szerelmére, mondj valami jó hírt." Doctor: "Láttam hasonló eseteket korábban Szümbül aga, sajnos szultánánk napjai meg vannak számlálva. Nem sokáig tudjuk titkolni az állapotát. Muszáj megtudnia az igazságot, minél hamarabb. Szümbül: Ne merészeld! A problmái így is túl nagyok, ha az emberek rájönnek erre, kicsúsznak a kezéből a dolgok. Még várnunk kell, később majd elmondjuk Hurrem Szelimmel van: 'Igaz az, amit Beyazid mondott?" Selim: "Hazudik, ne higgy neki Ő akart megmérgezni engem. Nurbanu mentett meg az utolsó pillanatban. Hürrem: Ebben az esetben miért jött volna ide? Selim: Egy oka lehet, mégpedig az, hogy nem tudja elfogadni azt a tényt, hogy apánk engem választott heirként. Próbált megoldást keresni, meg akart szabadulni tőlem, hogy ő lehessen az egyetlen heir. Hürrem: Minden amit az öcséd mondott hazugság, igaz? Mi a helyzet az arannyal, amit Mihrimah küldött? Az is hazugság? Szelim: Látszik, hogy szavaimnak semmi értéke nincs nálad, mert szíved hercege Beyazid. Egy szava is elég neked. Hürrem: Nem ez az első. Nem ez az első Szelim. Korábban is szövetkeztél Ahmet Pasával, aztán a szemembe néztél, és hazudtál. Nem felejtettem el. Az ágyas akit küldtél, mindent bevallott. Ne tagadj tovább. Szelim: Anyám.. Hürrem: Elég, elég.. A szád hazudik, de a szemeid üvöltik az igazságot. Szoorú.. Mikor lettél ilyen? Szomorú.. Hagyj magamra..

Suleyman Rüsztemmel van: Hogy van Mihriah? Rüsztem: Sokkal jobban. Jókívánságait küldi és hamarosan ő is meglátogat. Szul: Nagyszerű. Rusty: "Hallottam, hogy Gracia Mendezzel jöttél. Látszik, hogy nagyra értékeled őt. Egy házat jelöltél ki számára Galata területén és engedélyt, hogy irányítsa a kereskedelmet. Szeretnék én is találkozni, ezzel az általad nagyra értékelt személlyel.. " Szul: "Sokollu ügyel rá. Ő egy nagyon tapasztalt kereskedő asszony. És igazad van, nagyra becsülöm. Kihasználjuk majd a tapasztalatait és ő majd hasznot fog kovácsolni birodalmunknak. Rüsz: Te tudod a legjobban Nagyuram. Hurrem Lokmanhoz és Fahriyéhez beszél: Mindkettőtökben csalódtam, azért küldtelek ide titeket, hogy megvédjétek gyermekeimet, nehogy rossz útra térjenek de nem jártatok sikerrel. Ha egy kicsit később érek ide, Allah tudja min mentem volna keresztül." Lokman: Bocsáss meg nekünk.. Én próbáltam megnyugtatni Bayezid herceget, de ismered a természetét, lehetetlen volt.." Fahriye: 'Megtettem amit tuttam Sultanim, Lala Musztafa már küldte neked a levelet." Hurrem: 'Te meg se szólalj...Azzal a feladattal küldtelek ide, hogy figyelj Nurbanura. Ezt sem tudtad teljesíteni. Felborítottál mindent. Ne hidd hogy elfelejtem." Lokman: "Sultanim, tisztában vagy azzal, hogy hercegünk írt egy levelet Nagyurunknak? (szerintem Hürrem itt mond egy IGEN-t) Lokman: Próbáltam meggyőzni, de nem hallgatott rám.." Hurrem: Ebben az esetben, miért nem akadályoztad meg, hogy a levél elérje a palotát? " Lokman: Nagyon kitartott az uralkodás mellett. Ha megakadályozom, biztosan elküld egy másikat. Egy másfajta megokdást találtam: értesítettem Sokollu Mehmet Pasát, hogy ne hagyja, hogy a levél eljusson Nagyurunkhoz. Azt teszi majd, ami szükséges Fahriye: Mit tettél agám.. Inkább Rüsztem pasának kellett volna küldeni.." Lokman: 'Szándékosan nem tettem. Rüsztem összezavarodott volna és személyesen adta volna át a levelet Nagyurunknak." Hurrem: 'Mi lesz, ha Sokollu kudarcot vall és a levél eljut Nagyurunkhoz?"

4.rész

Sokollu iratokat olvas Garciával mikor Rüsztem érkezik. Bemutatja a pasát a Signorának. Garcia: Örömömre szolgál hogy végre találkozhattunk, hallottam híredet a világ másik feléről. Rüsztem: Elég evidens, hogy hallottál a legerősebb nemzet nagy vezíréről. Sok: Épp a nemzeti szokásainkat és törvényeinket magyaráztam a Signorának a kereskedésről. Rüsztem: Signora Mendez. Garcia: Örömmel tölt el hogy találkoztunk Pasa Hazretreli. Ha beleegyezel, egy kényelmesebb időben ismét találkoznék veled. Rüsztem elmegy. Azt kérdezi Garcia Sokollutól, hogy Rüsztem mindig ilyen-e, mire a pasa ezt feleli: Rüsztem szeszélyes. Rustem Zalhoz beszél: Nem nyűgözött le ez a nő. Nagyurunk elfogadta vevőköreinek alkalmazását. Minden lépéséről tudni akarok. Tartsd rajta a szemed. Hürrem találkozik Lalával:. "Hála neked egy nagy csapástól menekültünk meg, de a veszély még korántsem múlt el. Beyazit hercegem írt egy levelet Nagyurunknak, melyben elmond mindent. Remélhetőleg ez a levél nem jut el hozzá. Lala: "Allah akaratából Sultanim...Lokman agha mindent elmondott Mehmet Pasha egy agyafúrt Vezír. Megteszi majd amit tud." Hurrem: "Lala, minden dolog amit Szelim tett.. Igazak?" Lala: "Mindenkivel beszéltem a palotában. Az a személy aki a viszály magjait elültette elméjében.. Hurrem: "Nurbanu!" Lala: Ő küldte az ágyast Kutahyába. Nem nehéz rájönni, hogy Beyazid herceg halálát is ő rendelte el.. Hurrem: 'Milyen szomorú, hogy kígyót küldtem fiam karjaiba. Fiam nem is próbálta megállítani. Ez a legrosszabb Sumbul: "Sultanim maradj nyugodt, gondolj az egészségedre." Lala: "Nem volt alkalmam még egészségedrők kérdezni Sultanim, ugye nem komoly?" Hurrem: "Jól vagyok, a mai események után a szomorúság és aggodalom vett erőt rajtam. Ez minden. Fahriye Nurbanuhoz sétál: "Eljött felelősségrevonásod ideje Nurbanu hatun, Hurrem Sultan vár rád." Nurbanu gyerekeivel érkezik. "Hívattál Sultanim. Látni szerettek volna, tudod mennyire hiányzol nekik." Hurrem: 'Sumbul, vidd Murad hercegem és a kicsi szultánáimat a szobájukba.Később majd találkozunk" Nurbanu: "Nem tudom mit gondolsz, de ártatlan vagyok. Ha hibáztam, az csakis véletlen lehetett. A bocsánatodat kérem!" Nur: "Sultanim, könyörgöm neked.. gyermekeim kedvéért. Higgy nekem, nem vagyok hibás." Hurrem: "Minden alkalommal egy picit messzebb mentél. Minden lépéssel egy picit jobban belesüllyedtél a futóhomokba. De valahogy mindig megmenekültél. De ez volt az utolsó esélyed, ezért már nincs több bocsánat! Nur: 'Kérlek Sultanim, ne!" Hurrem: "Azt mondják, a kár, amit magadnak okozol sokkal nagyobb, mint amit elkenségeid okoznak. Megrajzoltad az utad végét. A saját kivégzésed írtad alá.  Gazanfer szól Szelimnek, hogy Hürrem hívatta Nurbanut, ami nem tűnik jó jelnek. Nurbanu könyörög, majd Hürrem szól: "Ne sírj, hiába, nincs értelme.." Selim belép "Mi történik anyám?" Hurrem: "Ne próbáld megvédeni." Selim: Menj a szobádba Nurbanu, anyám." Hurrem: "Ő áll minden mögött. Ő az a gonosz, aki megmérgezte az elméd. Átlépte a határait már régen. Selim: Egyetlen oka van anyám, a gyerekek jövőjét védi. Te tudod legjobban, hogy az anyáknak muszáj ezt tenniük Hurrem: "Megtiltom, hogy egy szintre emelj azzal a kígyóval! Az életével fizet azért amit tett. Selim: Ezt nem engedhetem. Ő a négy gyermekem anyja. Hürrem: Nem maradhat büntetlenül az, amit tett. Selim: Természetesen, megteszem azt, ami szükséges, csak adj engedélyt. Eközben Szulejmán nem tud aludni. A nagy szekrényhez megy, kivesz egy levelet és lassan legörgeti.

Hurrem levele: "Suleyman. Szívem hatalmas királya. Én szerencsém Szultánja. Vajon ez a szegény szolgád fog még valaha látni? Bárcsak mégegyszer arcomat lábadhoz tehetném. Akkor én lennék a föld legszerencsésebb embere. Szívemnek egyetlen félelme van: hogy elfelejtesz. Ha ez valósággá válik és kizársz szívedből, olyan leszek mint egy fa, amit nem locsolnak és elpusztulok."

közben a doktor Hürrem csomóját vizsgálja a vállán. Hürrem: Mit csinálsz asszony? Doktor: Megmértem a csomód és feljegyzem. Követnem kell, hogy nő vagy csökken a mérete. Ha nő, másik gyógymódot kell alkalmazni. Isten akaratából remélem nincsenek fájdalmaid Sultanim.  Hurrem: Épp most nincsenek, de belül valami csúf és rémisztő teremtmény szívja erőmet. Rettentően fáradt vagyok

 Sumbul Fahryét keresi, majd a nő megkérdezi hogy mi a baj? Miért olyan szomorú az arca? Van valami amit nem mondtál el? Szümbül: Menjetek, hagyjatok egyedül. Könnyezik a szeme és visszaemlékszik arra, amit az orvos mondott:  dojtor: Szultánánk állapota rossz. Kefyetlen betegsége van. Egy olyan betegség, amiből még senkit nem láttam felépülni.

 Beyazid és Atmaca a manisai kertben sétálnak. . At: "Hurrem Sultan meglepetésszerű érkezése összezavar. Lokman aga szólt neki? Bey: Nem, Lala Musztafa. Talán kételkedett Szelimben és szólt neki (Hürremnek). Több tapasztalata van, mint bárkinek. At: "Gondolod, hogy az új szolgálata megingatta Lala hűségét?" Bey: Ő robbanékony és éles nyelvű, ugyanakkor Nagyurunk akaratát képviseli és Validémhez is hűséges. Semmi okot nem látok a gyanakvásra. Atmaca:  Mikor a levél Nagyurunkhoz ér, mindenkit megbüntetnek. Hürrem Szultán természetesen majd elrejtené gyermekei hibáit

Selim Lalával beszél, arról kérdezi, hogy Beyazid mikor tér vissza tartományába.  Lala: Hürrem kérte hogy maradjon egy ideig, nyilván azért, hogy mérge lecsillapodjon és valamilyen békekötést szeretne a hercegek között. Selim: Hogy lehetséges ez? A levél előbb vagy utóbb elér NagyurunhozLala: Nem fog eljutni hozzá, mert nincs rá lehetősége. Selim: Hogy lehetsz ebben biztos?  Lala: Egy jó államférfinek mindenhol van szeme és füle, mindig tudja mi történik épp, jó vaga rossz, de ha nem jók a megérzései, amit mondtam, lényegtelen. Selim: Nem tagadom, nagy bajtól óvtál meg azzal, hogy anyámat idehívtad. De azt is tudom, hogy mély szefetet fűz Beyazit herceghez. Lala, arra kérlek, felejtsd el a múltat és a Beyazithoz való hűségedet, és szemeiddel nekem láss, füleiddel nekem hallj. Szükségem van egy ilyen erős Lalára hogy mögöttem álljon. "I Lala: "Megtisztelsz hercegemem. De ne kívánd hogy válasszak kettőtök között. Nem tehetem, mert egyenlően kell szolgálnom titeket. Engedelmeddel.

 Gazanfer: "Shehzadem, mi lesz ha kiadja dolgaidat? Nem bízhatunk meg benne. Selim: Nem szükséges megbíznunk benne. Elég annyi, ha nekem dolgozik. A végén, mint mindenki, ő is saját hasznára gondol majd. Ha ezt bennem látja, és meg tudom győzni, a dolgok megváltoznak majd. 

 A fővárosban Sokollu az irodában van, mikor a Ievél megérkezik.  Sok: Jól cselekedtél Ismail aga, ahogy Lokman aga mondta.. Ha ez a levél Nagyurunk kezeibe  kerül, Szelim herceg helyzete borzasztó lenne.  

 Rustem valamit olvas, mikor Zal érkezik. Rustem: Mi történt Zal, Gracia Mendezről vannak hírek?" Zal: "Beyazid hercegtől jött levél pasám. Az aga Nagyurunk helyett Sokollunak adta. Rüsztem: Mit beszélsz Zal? Hogy merészelte?!

5.rész

A vízparton látjuk Mihrimát Pedróval. Mih: Ez a sós víz a gyógyír számomra? Pedro: Hallottál már a depressziónak nevezett betegségről? Az epét betegíti meg. Ha az epe beteg, az ember depressziós lesz. A test és a lélek tulajdonképpen egy. Mihrimah: Tehát ha egy ember teste beteg, a lelke is ugyanúgy az lesz. Pedro: Ha a lelküknek fáj valami, a testüknek is ugyanúgy fog. És ez a te állapotod Sultanim. A tüneteid talán üzennek neked valamit. Mihrimah: "Remélem a tengertől nem kapok el újabb betegséget" Pedro: A víz jót tesz az egészségednek, friss levegő, napfény..ezektől mind megfosztottak, ahogy a toronyba zárt hercegnőket szokták, akiket a sárkány tart fogva. Mih: Nem hercegnő vagyok, hanem szultána és mégis kit értesz sárkány alatt? Pedro: Azt tudod te nagyon jól.. Sétálnak a víznél, mikor egy ágyas érkezik: Sultanim, meg fogsz fázni, így is túl sokáig maradtunk. Mih: Igazad van, menjünk. Rustem Sokolluhoz megy: Hol a levél? "Where is the letter?" Sok: Milyen levélről beszélsz pasám? Rüsztem: Arról, amit Beyazid herceg küldött. Hol van?? Sok: Nincs tudomásom ilyen levélről Pasám. Miért lenne egyáltalán itt? Rüsztem: Egy madár sem repül el itt úgy, hogy én ne tudnék róla. Akármit is rejtegetsz, előbb utóbb megtudom, imádkozz, hogy ne olyan legyen amitől dühös leszek. Miután Rüsztem elment, Sokollu elégeti a levelet. Manisában, Hurrem: Szerencsére nincs visszhang a fővárosból, Sokollu jól intézte el Bayezid levelét. Fahriye: Lokman agának hála. Jól végezte a dolgát. Hürrem: Mostantól nagyon óvatosnak kell lennünk. Beyazid érkezik: Anyám, nem akarom többé magam mellé Lokman agát. Megakadályozta, hogy levelem elérjen Nagyurunkhoz. Nem tarthatok magam mellett egy ilyen embert. Hurrem: Gyere, ülj le fiam, nyugodj meg. Beyazid, Lokman aga cselekedett helyesen. A levél először téged égetett volna meg. Szelim mindent tagadott volna, végülis te jöttél katonákkal testvéred tartományába. Erre nem lett volna mentség. Akármit tesztek, mindketten lelkem egy részei vagytok. Azért imádkozom, hogy ne veszítsem el egy újabb gyermekem. Egész szívemmel és lelkemmel veled vagyok, de soha ne várd tőlem, hogy olyat tegyek, amivel Szelim életét veszem el. Soha. Bey: Ebben az esetben engedj haza tartományomba anyám. Először ülj le, beszélj Szelimmel és békésen megoldjuk ezt az ügyet. Hürrem hirtelen fájdalmat érez.

Eközben Sokollu Szulejmánnal van. Szul: Hogy van Signora Mendez? Sok: Beköltözött a házába és hálás neked. Kereskedni kezdett, a hajói nemsokára megérkeznek. Épp ekkor Mihrimah érkezik a lányával, majd köszöntik egymást. Mih: Nagyon hiányoztál nekünk Nagyuram. Szul: Mosolygós arcod látva öröm költözik lelkembe. Imádkoztam hogy felgyógyulj betegségedből. Mih: Egyszer jön, egyszer megy. Hála Istennek Mehmet Pasa orvosa, Pedro segítségével felépülök. Szul: Nagyszerű. Sok: Nagyuram, engedelmeddel, szeretném Szultánánknak ajándékozni Pedrót. Ezentúl a Szultána szolgálatában dolgozna orvosként. Szul: Legyen így. Selim a teraszán van, mikor Nurbanu érkezik. Szelim: Nem azt mondtam hogy maradj a szobádban? Nurbanu: Kérlek ne tedd ezt Szelim. Ne ess ellenségeink csapdájába. Akarnék én valaha is rosszat neked? Az egyetlen célom a te és gyermekeink védelme. Selim: 'Nurbanu, térj vissza a szobádba." Nur: Ha ez a helyzet, büntess meg úgy ahogy szeretnél. Ha az életemet akarod elvenni, tedd azt. De ne lökj el magadtól. Ne büntess távolléteddel. Selim: Nurbanu, menj vissza a szobádba! Lala Beyaziddal beszél: "Shehzadem ha rögtön Nagyurunkhoz mentél volna, Szelim Herceg nem tudott volna megmenekülni ebből a helyzetből. Bey: Ne beszélj tudatlanul. Szelim tagadott volna, és Nagyurunk, ahogyan szokta, elhitte volna neki. Egyébként igazi aggodalmam anyám, azt mondja, nem komoly, de nem látom hogy jól lenne. Nézz utána. Pedro láncokban érkezik Sokolluhoz: Pasám, mi történik? Aggodalommal töltött el hogy hívattál. Sok: Többé nem állsz a szolgálatomban Pedro. Pedro: Akkor? Felszabadítottál? Sok: Milyen szabadság, ember? Ajándékként adtalak oda..ajándékként! Pedro: Valami rosszat tettem? Kinek.. ajándékoztál...oda? Ekkor meglátja Mihrimát. Sok: Sultanim, Signor Pedro mostantól a te szolgálatodban áll. Mih: Köszönöm Mehmet Pasa. Leveszik Pedro láncait. Mih: Signor Pedro, mostantól az én doktorom vagy. Nem vagy boldog? Peddy: Mindig őszinte voltam hozzád.. megvéve és eladva lenni, mint egy rabszolga, vagy odaajándékozva lenni, nem tesz boldoggá. De veled lenni és közel lenni hozzád.. Ez a legnagyobb kívánságom. Legalább megszabadultam Mehmet pasától. Eközben Zal Rüsztemmel van. Rüsztem: Biztos vagy ebben? Zal: Sokollu személyesen ajándékozta oda. Rüsztem: Azt mondják, a kutya, akinek halála már elérkezett, nem érdekli többé (az élet): Eközben Mihrimah érkezik, majd az ágyas észreveszi. Mih: Mehmet pasa ajándékozta, akármik is a szabályok, már megtörtént. Ágyas: Hogy lehet ez Sultanim, Rüsztem pasa ránk gyújtja a palotát is.. Mih: Nagyurunk tud róla. Mutasd meg Pedrónak, hol fog lakni, a többivel ne foglalkozz.

Sokullu Graciahoz: „El tart egy ideig, míg találunk helyet hajóid számára a kikötőben. Ezért a nyílt vízen kell várakozniuk néhány napot, és csak utána jöhetnek be kikötni.” Gracia: „Jobban szeretném, ha minél előbb le tudnának horgonyozni a kikötőben. Az idő pénz. Nincs vesztegetni való időm.” Sokullu: „Ezúttal úgy lesz, ahogy kívánod.” Rüstem jelenik meg. Gracia: „Szeretnék beszélni veled.” Rüstem: „Később, Signora. Kérlek, fáradj ki.” Miután kettesben maradt Sokulluval: „Mit képzelsz, mit művelsz?! Mi volt a szándékod azzal, hogy a feleségemnek ajándékoztad azt a hazug szolgát?!” Sokullu: „Nagyurunk is helyeselte. De mi a problémád? Nem értelek. Már amúgy is jó ideje az ő orvosa.” Rüstem: „Tudod jól, hogy nem akarom a palotámban látni ezt az embert, Sokullu! Direkt csináltad!” Sokullu: „Azért ajándékoztam oda, mert úgy véltem, hasznos lehet a Szultánának. Nagyurunk és Szultánánk nagyon örült ennek az ajándéknak.” Rüstem: „Állandóan a Szultán és a Szultána mögé bújsz! De ez így nem folytatódhat! Nem fog! Veszélyes vizekre tévedtél! Olyan vihart csinálok, hogy egy kikötőben sem találsz menedékre!”

Gracia rosszkedvűen szolgájához: „Nagyon nem jó ez így. Sokkal jobb kapcsolatom kellene, hogy legyen Rüstem Pasával. Én is kapok abból az utálatból, amit Mehmet Pasának szán.” Szolga: „Ne szomorkodj, Signora. Olyan híreket hoztam, amik felvidítanak. Hajóid hamarosan elérik Konstantinápolyt!”

Pedrónak megmutatják szobáját: „Hozzatok kenyeret és gyümölcsöt! Már reggel óta nem ettem!” Azt hiszi, hogy az aga jött vissza: „Nagyon szép ez a szoba.” Azonban Rüstem jött be. Megüti. Aztán még több verést ad. Egy szolgáló siet Mihrimahért. Rüstem: „Miért jöttél?! Beszélj!” Pedro: „Sokullu Pasa ajándékozott ide!” Rüstem „Az ő ideje is eljön! Mindkettőtök szívét kitépem!” Ekkor érkezik Mihrimah. Rüstem: „Ezt nem kellett volna, Mihrimah!” Rüstem előhúzza tőrét, Mihrimah: „Felszabadítottam! Felszabadítottam!” Rüstem: „Felszabadítottad? Ez igaz?” Mihrimah: „Ő most már szabad. Ha a haja szálának is baja esik, jelentem a bírónak! Feljelentelek, mint egy bűnözőt! Ha megölöd, soha nem szabadulsz a Szultán haragjától!” Rüstem elengedi: „Miután szabad, törvényeink szerint, nem élhet itt! Agák! Vigyétek innen ezt a kutyát! Amint lehet, hagyja el a fővárost!”

Beyazit és Lokman egy kislányt néznek. Lokman: „Úgy értesültem, ez az a kislány, akit keresel. Defne Hatun testvére, Ana.” Beyazit: „Teljesen úgy néz ki, mint a nővére. Soha nem bocsátok meg Selimnek, Lokman. Főleg, mert egy ártatlan gyermeket és egy kétségbeesett asszonyt használt fel. Semmilyen háború, semmilyen vég nem tudja feloldozni bűne alól.”

Kütahyában Beyazit kilsánya Defnét akarja látni: „Megparancsolom, hogy nyissátok ki az ajtót!” Gülsan Kalfa a másiknak: „Saját anyjának tekinti az árulót… Szegény, szerencsétlen árva gyermek!” Odalép a kicsi lányhoz: „Beyazit Herceg, az édesapád nem engedi, hogy többé Defnével találkozz.” Ayse: „Miért nem? Mit tett?” Kalfa: „Ezt sajnos nem mondhatom el neked…” A másik kalfának: „Kísért a Szultánát a szobájába.” Nyílik az ajtó, Defne: „Van rá mód, hogy Ayse Szultánát láthassam?” Kalfa: „Nincs. Amiért még életben vagy, az a gyermek, akit szíved alatt hordasz.” Defne: „Nem volt más választásom! Mindent a kishúgom miatt csináltam!” Kalfa: „Nurbanu Szultána már bizonyára régen kioltotta a húgod életét.” Átadja a tálca ételt, és távozik.

Rüstem Mihrimahval üvölt: „Hogy gondoltad, hogy elfogadod ezt az átokfajzatot ajándékként?! Nem tudtad, hogy én sosem egyezem bele ilyesmibe?! Nézz rám! Nézz a szemembe!” Könnyes a szeme. Rüstem: „Én mindig… mindig hű voltam hozzád! Egy szavad többet jelentett számomra, mint az egész világ! De mindig úgy viselkedtél, mintha itt se lennék! És a legtöbbször azt is elfelejtetted, hogy a feleségem vagy, Mihirmah! De most minden megváltozott. Minden. Ezzel a dokumentummal, nem csak Pedrót, hanem a szerelmemet is felszabadítom. Ma van az a nap, mikor a gyengeségem, és az irántad érzett szerelmem véget ér. Mostantól a házasságunk csak egy megállapodás. Ne tegyél semmit, amivel rossz színben tűntetsz fel. Mert akkor lerombolom a jó hírnevedet. Még ha az életembe is kerül, megteszem. Tudod, hogy megteszem.” Agákhoz: „Adjátok át ezt a dokumentumot Pedrónak! És az első hajóval távozzon a fővárosból, ami kifut a kikötőből!”Mindeközben Pedro a kertben várakozik. Aga: „Ezt Rüstem Pasa küldi.” Pedro: „Akkor ezzel most szabad lettem?” Aga bólint: „Rüstem Pasa azt parancsolta, hogy azonnal hagyd el a fővárost.”

Manisában Hürrem csomóját vizsgálja az orvos: „Kisebb lett. Tisztán látszik, hogy gyógyulsz.” Hürrem boldogan: „Tudtam! A stressz és a szomorúság hozhatta ki!” Sümbül tejet hoz úrnőjének. Hürrem: „A csomó kisebb lett! Gondoltam, hogy nem lehet komoly!” Sümbül ránéz az orvosra, és eszébe jutnak szavai: „Adok neki orvosságot, ami lejjebb viszi a duzzanatot. Ekkor majd azt hiheti, hogy meggyógyult. Nem tart sokáig, Sümbül Aga.” Miután az orvos távozik Hürrem Sümbülnek: „Most már csak egy dolog zavarja lelkemet. A hercegeim… Ha véget tudok vetni gyűlölködésüknek, akkor békében távozhatok.” Sümbül: „Reméljük, Szultánám.”

Az orvos mire visszatér szobájába, Lalát találja. Lala. „Milyen betegsége van Hürrem Szultánának? Remélhetőleg, nem valami súlyos?” Orvos: „Szultánánk nagyon is jól van… csomó van a testén… nem rosszindulatú… Szerencsére nem súlyos.” Lala. „Akkor miért fordítasz ennek akkora nagy fontosságot? Még a formáját is lerajzoltad! Oldalakat írtál az állapotáról! Nyilvánvaló, hogy titkolsz valamit! Nyilván, figyelmeztettek! De ne aggódj, én nem mondom meg senkinek! Nézd, Hatun. Én a Szultánt képviselem ebben a palotában. Ha a Szultán rájön, hogy titkolnak előle valamit, először a te fejedet fogják venni!” Orvos: „Sümbül Aga mondta, hogy tartsuk titokban. Még Hürrem Szultána sem tudja. Kegyetlen betegséget kapott el. Nincs túl sok ideje hátra.”

Lala a folyosón összefut Beyazittal: „Épp hozzád igyekeztem, Lala! Megtudtad, mi baja van anyámnak?” Lala: „Allahnak hála, semmi komoly, Hercegem. Beszéltem orvosával. Szultánánk jól van. Nagyon megviselte a legutóbbi incidens.” Beyazit: „Megnyugtattál… Mostanában eltávolodtunk egymástól. Selim biztos megpróbálta átmosni az agyadat. De én teljes mértékben megbízom benned. Nem tévedek, ugye Lala? Megbízhatom benned?” Lala: „Ne is kételkedj, Hercegem!” Beyazit: „Nagyszerű! Tudom, hanyagoltalak és nem hallgattam tanácsaidra. De mostantól, sokkal jobban kihasználom tapasztalatodat.”

Mihrimah a szolgájával beszélget. Szolga: „Nem szeretném határaimat átlépni, de Rüstem Pasa biztosan nem engedi, hogy itt maradjon. Szerencsére, Hürrem Szultána nincs itt! Vajon mit szólna mindehhez?” Mihrimah: „Éveken keresztül az anyám akarata szerint éltem. Ahhoz az emberhez mentem feleségül, akit ő nézett ki nekem. Ezért nyugodtam bele, az ő kedvéért és Beyazitért. El akartam válni. De soha nem vettek komolyan. Annyi év után, csak más társaságát akartam élvezni… mást nem is vártam el tőle, természetesen. Csak azt akartam, hogy közel legyen hozzám. Ez minden. Mi ebben a rossz?”

Hürrem asztalnál ül, mikor Selim megérkezik: „Ülj le.” Selim: „Anyám, bárcsak ki tudnám törölni azt a jelenetet, amit érkezésedkor láttál!” Hürrem: „Bárcsak, Selim! Bárcsak!” Selim: „A Szultánnak nincs szüksége minden negatív dologra, hogy tudomást szerezzen, ami történt. Nem igaz?” Hürrem: „Nincs mód, hogy helyeseljem mindazt, amit te és Beyazit tettetek. Viszont igazad van. A Szultán nem fogja megtudni, mi történt. Csakhogy mostantól, hallgatni fogsz rám, és nem csinálsz semmit magadtól!” Kopognak, Beyazit érkezik. Selim: „Most már értem, miért hívattál, anyám.” Beyazit: „Jobb lesz, ha én megyek, anya.” Hürrem: „Elég! Ülj le! Ne tegyétek próbára a türelmemet! Belefáradtam az ellenségeskedésetekbe. Selim, bocsánatot fogsz kérni Beyazittól!” Selim: „Nem tettem semmit, ami miatt bocsánatot kell, kérjek, anya! De a béke és a te kedvedért, bocsánatot kérek.” Beyazit: „Nincs határa álszentségednek, igaz Selim?! Anya, hiábavaló a próbálkozásod!” Selim: „Anya, láthatod, megteszem, amit lehet, de Beyazit nem változik.” Hürrem: „Elég! Maradjatok csendben, és hallgassatok rám! Térjetek észhez! Hürrem Szultána vagyok. Tehát ezen az estén békét fogtok kötni!”

Grazia Mendest látjuk, amint a kikötő sötétjében társaságával együtt egy hajó felé tart…

Hürrem folytatja: „Lehetséges békében és boldogságban élni. Több ellenség is vált már baráttá. Testvérek vagytok.” Beyazit: „Anya, én nagyon is jól megértelek. De ha valaki elveszítette a bizalmat, azt nagyon nehéz visszanyerni. Viszont a te kedvedért, hajlandó vagyok szemet hunyni Selim vétke felett. De ha nem hagyja abba, csak Allah állíthat meg legközelebb!” Hürrem: „Bátyád nem tesz többé rosszat. Én garantálom.” Beyazit: „Mé egy dolog… Selim kémet küldött Kütahyába… míg a testvére itt van… Ő is velem jön.” Hürrem: „Mi a szándékod ezzel? Miután a nő megszül, kivégzik, nem?” Beyazit: „Nem áll szándékomban megbocsátani neki. De az a szegény kislány csak egy áldozat… Csak azért tette, hogy megmentse a testvérét. Joga van, hogy utolsó napjaiban láthassa őt. Ha itt marad, akkor sem kerülheti el büntetését.” Beyazit távozik. Selim: „Beyazit és az ő könyörületessége…” Hürrem: „Térj észhez! Tedd meg, amit Beyazit kér! Küldd el a gyermeket!” Selim: „Anya, én méltó fiad vagyok. De ha Beyazit nem áll le, az egy másik ügy.” Hürrem: „Egyáltalán nem kételkedem Beyazitban. Meg fog állni. Legalábbis addig, míg kontrollálni tudod azt az ördögfajzatot. Dobd ki végre a háremedből!”

6.rész

Éjszaka sötét leple alatt Gracia és kísérete egy hajóra megy, ahol emberek rejtőzködnek egy takaró alatt. Gracia: „Isten hozott benneteket, testvéreim! Mostantól nem vagytok rabszolgák többé. Nincs többé Pápa, nincs többé inkvizíció. Szabadon és biztonságban élhettek itt, az oszmán földön.” Egy kislány: „Köszönjük szépen, Signora.” Ahogy Gracia távozik a kikötőből, Zalt látjuk megbújva egy fal mögött…

Hürrem már készen áll elhagyni Manisát. Hürrem Beyazithoz: „Légy óvatos. Minden egyes hibás lépéseddel csak saját magadnak ártasz, és nem Selimnek.” Selimhez fordul, aki kezet csókol neki és átöleli: „Ne feledd, mit mondtam neked. Még egy hiba, és nem bocsátok meg.” Selim bóllint. Hürrem még egy utolsó pillantást vet fiaira, majd Lokmanra és Fahriyére. Végül beszáll kocsijába.Közben Nurbanu Gazanferrel lép be szobájába: „Végre elmegy! És Hercegünk nem lesz a hatása alatt!” Gazanfer: „Ebben ne légy annyira biztos, Szultánám.”

Sokullu és Gracia a Szultán szobája felé haladnak. Sokullu: „Miért hivatott mindkettőnket a Szultán, Signora?” Gracia: „Nem tudom, Pasám.” Rüstem is megérkezik, üdvözlik egymást. Süleyman már a szobájában várja őket. Süleyman: „Mehmet Pasa, van valami mondanivalód, hogy mi folyik itt?” Sokullu: „Bocsáss meg Nagyuram, de nem tudom, miről beszélsz.” Süleyman: „Signora Mendez az engedélyem nélkül embereket hozatott földemre, ahelyett, hogy áru lett volna hajóján.” Sokullu. „Erről egyáltalán nem tudtam. Signora, mit tettél?” Gracia: „Süleyman Szultán, kérlek, engedd meg, hogy megmagyarázzam.” Süleyman: „Beszélj. Hisz, pont ezért hívattalak. Remélem, elfogadható magyarázatot tudsz adni.” Gracia: „Nagyuram, bocsánatodért esedezem. Gyermekek és nők százainak élete függ ettől. Hatalmas elődeid mindig üdvözölték a keresztény világból elüldözött zsidókat. Arra gondoltam, te is ezt az utat követed. Lelkemet a Nagy Szultánnak ajánlom.” Süleyman: „Hittestvéreid menedéket kerestek és találtak itt nálam. Figyelmeztettem a Pápát, hogy ők az én védelmem alatt állnak.” Gracia: „Hittestvéreimet nem azért börtönözték be, mert zsidók, hanem mert elhagyták a kereszténységet. Máltára száműzték őket evezős csónakokban. Huszonnégy ember meghalt. A keresztény világ számunkra egyet jelent a halállal. A te országod jelenti az egyetlen olyan helyet, ahol biztonságban élhetünk. Attól féltem, hogy visszaküldöd őket. Féltem, hogy halál vár rájuk.” Süleyman: „Hogy merészeli a Pápa ezt tenni? Vagy azt akarja, hogy leromboljam palotáját? Nagy hiba volt, hogy nem tájékoztattál erről. Főleg, miután olyan jóindulatú voltam veled.” Gracia: „Bocsáss meg, Nagyuram, bocsáss meg. Fejet hajtok döntésed előtt. Ha visszaküldöd őket, én is velük tartok. Kérlek, gondold át! Ha visszamegyünk, sorsunk megpecsételődött. Csak a halál vár ott ránk.”

Hürrem nyakába ismét belenyilall a fájdalom. Felkiált, Sümbül siet hozzá.

Rüstem: „Biztos vagy abban, Nagyuram, hogy helyes döntést hoztál Gracia Mendezzel kapcsolatban? Hisz, nem elfogadható, amit tett.” Süleyman: „Az az út, amit választott, helytelen. Viszont, nem küldjük vissza a zsidókat, akik hozzánk fordultak segítségért. A Pápával is fel kell vennünk a kapcsolatot, azon zsidók miatt, akiket bebörtönzött Velencében. Ha nem hallgat meg, akkor az az ő döntése lesz. Viszont, akik idejöttek, szabadon élhetnek, gyakorolhatják vallásukat és beszélhetik nyelvüket, Rüstem.” Rüstem: „Bocsáss meg arcátlanságomat, Nagyuram, de ez súlyos beleavatkozást okozhat a jövőre nézve. Az ide menekülő zsidók problémákat okozhatnak.” Süleyman: „Milyenek ezek a virágok, Rüstem?” Rüstem: „Túlzottan színesek… Allah kegyének a jele…” Süleyman: „És ezekről mit gondolsz?” Rüstem: „A többféle virág szebb, Nagyuram.” Süleyman: „Urunk a sokszínűséget kedveli, Rüstem. Máskülönben, csak egyféle virágot teremtett volna, egyféle madarat, egyféle embert… De nézd! Mi mindannyian különbözőek vagyunk. Ez a terület gyönyörű volt, mert a különböző virágok együttesen díszítették. Az én országomban az emberek azt a nyelvet beszélhetik, amit csak akarnak. A muszlimok, keresztények és zsidók boldogan élhetnek együtt. Épp, mint a virágok. A harmónia és a megértés a jólét legfontosabb receptje.”

Hürrem és kísérete éjszakára letáborozott. Nem érzi jól magát. Ismét ugyanaz a rémálom üldözi, mikor a világ megsemmisül és leesik a teraszról. Felébred és Sümbült hívja. Sümbül már majdnem elárulja neki a titkot, de időben kimenekül Hürrem sátrából. Azonban úrnője követi: „Sümbül, miért sírsz?”

Közben Süleyman ismét felkeresi Hürrem lakosztályát. Kedvese ágyán hagy egy levelet…

A következő jelenetben Hürremet látjuk futni az erdőben. Monológja: „Mintha csak tegnap lettem volna kislány, és egy nap alatt nőttem volna fel. Mint mikor a virág egyik nap kivirágzik, másik nap pedig elhervad. A nap hideggé vált. A színek elsötétültek. Az összes háborúnak vége lett. A harcok megálltak. A vágyakozásnak és az újra egyesítésnek vége. Nincs többé becsvágy. Sem a világ legfényesebb koronája. Minden, ami megoszthatatlan volt, ami féltékenységet és fájdalmat szült, most elhalkult. Amikor nevét hallja, minden elveszti jelentőségét – a halál megnyitotta kapuit előttem. Halál szólítja nevemet.”

Kütahyában, Defne szobája ajtaja kinyílik és Beyazit lép be rajta: „Döntésem végleges. Miután életet adtál gyermekemnek, kivégeztetlek.” Defne: „Már úgy sem maradt semmi értelme az életemnek.” Beyazit: „Legalább nem ok nélkül halsz meg. A testvéred biztonságban van.” Kinyitja az ajtót, és Ana rohan be, és öleli át testvérét.

Nurbanu a szobájában tartózkodik, mikor Selim érkezik. Megpróbálja átölelni, de a férfi megállítja: „Nem bocsátok meg neked, Nurbanu. Értesítettem a Szultánt, hogy eljött az ideje, hogy Murad Herceg elinduljon saját tartományát irányítani. Helyesnek találta, így kinevezte Aydin tartomány bégjének. Te is vele tartasz.” Nurbanu: „Hercegem, ne küldj oda! Meg fognak ölni! Nem hagynak életben!” Selim: „Nurbanu, az anyám a fejedet akarta! Így mentettelek meg! Azok után, ami történt, nem lenne helyes, ha velem maradnál. Így lesz a legjobb.” Átadja a levelet.Kinn a hallban Lala várja Selimet: „Valami baj van?” Lala: „Valami fontosat kell veled megbeszélnem, Hercegem.” Selim: „Te itt maradsz, Gazanfer. Rendben, Lala, hallgatlak.” Lala: „Hercegem, arra kértél, felejtsem el a múltat, és vágjam el kötődésemet Beyazit Herceg irányában.” Selim: „Igen. Ez az ajánlat még mindig áll. Ha kiállsz mellettem, viszonzásul megkapod jutalmad.” Lala: „Alaposan átgondoltam, Hercegem. Nem könnyű elválnom Beyazit Hercegtől, de nem lehetetlen. Az utolsó incidens ismét gondolkodásra késztetett. Mostantól a te érdekeidet tartom szem előtt, a te érdekeidet szolgálom. Ha Allah engedi, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy te vedd át a trónt.” Selim: „Helyes döntést hoztál, Lala. Ha valaha trónra kerülök, te mellettem leszel.”

Hürrem és Sümbül ismét a kocsiban ülnek, ahol Sümbül nem tudja tartani magát. Hürrem: „Mit csinálsz, Sümbül? Térj észhez! Én nem bízom az orvosokban. Kell, hogy legyen valami megoldás… Emlékszel, hányszor volt, hogy már majdnem meghaltam? Szemtanúja voltál, hányszor mérgeztek már meg. Hürrem Szultána vagyok. Ezt a betegséget is legyűröm.” Sümbül: „Hát, persze, Szultánám.”

Süleyman öltözködik. A tükörben csodálja szakállát és készül Hürrem érkezésére. „A gyertya a szerelem tüzében kezdett el hirtelen égni. Füst száll fel a fejemből és sóhajt egyet. Könnyek hullnak az éjszakából a reggelt várva. A gyertya tisztán látja mély fájdalmamat. Míg a szerelem tüze ég, szívem mosolyog. A gyertya is hasonlóképp nevet minden egyes pillanatban saját szenvedésén. Ragyogd be szívemet, én holdarcú egyetlenem! Ahogy a gyertya mindig romokban találja magát. Oh, Muhibbi! Ne tagadj! Ne mondj nemet! Égni fog a szakállad! A szerelmesek mellkasán égett meg, mert ez Allah áldozata. Látták Muhibbit elégni a szívemben. Elsiratták. Azt mondták, különös, hogy a szél és a gyertya közösen folytatták útjukat.”Hürrem megérkezik szobájába. Észreveszi a levelet, elkezdi olvasni. Süleyman versét tartalmazza. Ahogy olvassa, kimegy a teraszra, majd a mellkasához szorítja a papírt. Közben Süleyman föntről kíséri tekintetével. Közben Sümbül érkezik: „Nagyuram…” Süleyman: „Beszélj.” Nem megy. Csendben marad. Süleyman odafordul Sümbülhöz: „Beszélj, Sümbül!” Sümbül: „Nagyuram… Hürrem Szultána nem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen róla… de nem bírom tovább cipelni ezt a terhet… Te magad vagy az erő, az orvosság. Segíts! Szultánánk gyógyíthatatlan betegségben szenved.” Teljes aggodalommal néz a szeretett nőre, aki rámosolyodik, így ő is mosolyt erőltet arcára…