120.rész Leirása

1.elözetes

-Minden készen van az Ön fogadására. Mehetünk a székes(fő)városba. -Ha óhajtja menjünk Sarayburnu városrészben és így a márványkioszkon keresztül tudunk a palotába jutni... -Mint ahogyan lóháton léptem ki a palotámból, ugyan úgy lóháton fogok visszamenni Beyazit. -Bocsásson meg nagyuram...de a betegség nagyon komoly... -Az fő gyógyító orvos szerint is ez egy krízis, egy láz... -Ha ez megtörténik, akkor Szelimet emeljük a trónra -Vagy a trónra kerülök, vagy meghalok... -Egy nagy tűzvészbe fogjuk találni magunkat, de mi azt a tüzet eloltjuk és a trónra ön emeljük... - A herceg soha nem jöhet a székesfővárosba. Ezt sosem engedhetjük meg... - Mindent megtettünk ami tőlünk telhető, a többi az égiekre maradt... -Allahom ,te segíts... -Ha ez megtörtént és előttünk ezt titkolják, a janicsárokat senki sem állíthatja majd meg... -Te kinek képzeled magad...minek képzeled magad te?

2.elözetes.

- Ha a Halál belép ezen a kapun, velem találja magát szemben. Míg én nem halok meg, nem engedhetem meg, hogy te meghaljál Szulejmán. ------------- -Nagyurunk halálán van. Azonnal üzenj Ferhát agának. Mond, hogy a Szultánunk a székesfővárosba érkezik. ------------ -A herceg semmikép sem jöhet a székesfővárosba. Ezt nem engedhetjük meg... -Az igazi veszéjt a janicsárok agája Ferhát jelenti. Igazából őt kell megállítani. -Ha eltávozott és ezt tőlünk titkolják, akkor a janicsárokat semmi sem állíthatja meg. -------------- -Turgut reist figyelmeztetni kell... ------------- -Mit mondasz te Atmaca? -A palota félé fordított több száz ágyú, megmutatja kinél van az erő... ------------ Turgut reis, semmibe véve a parancsot Sarayburnu városrész tengeri részén, 80 hadihajót lehorgonyzott... ------------ -Mustafa herceg nagyon erős amíg ezek a feltételek fennállnak... -Szultánom...akkor ezeken a feltételeken változtatni kell.

Mihrimah és Rüsztem

-Gyere. -Szuéltánom, Rüstem pasa érkezett. -Jöjjön. -Szultánom... -Miért jöttél Rüstem? -A lányomat akartam látni. A legutolsó találkozásunk oly rég volt... nagyon hiányzott nekem. - Engem miért akartál látni...én bizonyosan nem hiányoztam neked. -Vannak bizonyos dolgok amiről tudnod kell. -Csak nem az apám... -Nem .A nagyur állapotában nincs semmilyen változás. A mondandóm, Hürrem szultánnal kapcsolatos. Értésemre adta, hogy lemondott Bayazit hercegről. A szívügye Szelim herceget a a trónra ültetni...és ha ez nem lenne elég, megparancsolta, hogy Mustafa herceg jöjjön a székesfővárosba. Ebből azt lehet levonni, hogy Hürrem szultánunk már nem tud egészségesen gondolkodni. -Szelim ...lehetetten. Beszélnem kell anyámmal...ezt az ötletét el kell felejtenie. -Ez nem segítene semmit.Semmiképen sem változtatna az elhatározásán. Egyedül maradtál Mihrima. -Egyedül maradt, ugye? ...még tegnapig nem te voltál az aki mindenedet rátetted arra, hogy Beyazított segítsd a trónra? Most hirtelen oldalt váltottál? -Ez tőled függ MIhtrima.Ha szembe szállok Hürrem szultánnal, ezt egyedül lehetetlen véghez vinnem.Eggyüt kell lennünk...pont mint régen... -Ez egy zsarolás? -Nevezzük megállapodásnak...ez az ajánlatom...vagy folytatjuk a házasságunkat, vagy útjaink teljesen elválnak. -Ahol a legtörékenyebb ott érjen végett...egyáltalán nem érdekel. - Ez egy életre szóló döntés Mihrima. Ilyen hirtelen ne döntsél. -Ha nem leszek a tiéd, Szelim oldalára állsz, ugye? - Ez agy véres játék Mihrima. Ha veszítünk, azonnal fejvesztés jár érte. Amíg ilyen a helyzet... egy tőlem válni akaró szultán miatt...miért áldozzam fel az életemet és a karrieremet? -Ha beállsz erősíteni Beyazitot, ha úgy terelgeted mint régen...akkor megkapod amit akarsz.

120. rész

1549 decemberét írjuk. Süleyman a kocsijában ül. Megállíttatja a járművet. Lokman: „Jobban vagy, Nagyuram?” Süleyman válasz helyett zordan néz szolgájára. Beyazit Rüstem mellett halad. Süleyman kérdi Vezírjétől, hogy befejezték-e már az előkészületeket? Rüstem: „Minden készen áll, mehetünk a palotába.” Beyazit: „Nem gondolod, hogy a másik úton kéne mennünk, a Márvány Palota felől?” Süleyman: „Ugyanazon az úton térek vissza a palotába, ahol eljöttem, és lóháton, Beyazit.” Beyazit: „De hogyan tudnád… az állapotod…”Hozzák Süleyman lovát. Nagy fájdalmaival küszködve próbál felszállni rá. Elkapja Ferhat Aga tekintetét. Nem tetszik sem a Szultánnak, sem Rüstemnek. Végül sikerül felsegíteni a paripa hátára, és megindulnak a palotába.

Mihrmah érkezik az anyjához: „Mi történt, anya? Mindig olyan boldog szoktál lenni, mikor apa visszatér. Mosolyognod kellene. De most csak a szomorúságot látom a szemedben. Sőt, te sírsz!” Hürrem: „Ezek az öröm könnyei… Mint tudod, ezúttal hosszúra nyúlt a szétválás.”

A Szultán megérkezett. Mindenki üvöltve üdvözli, imába foglalják nevét. Beyazit és Rüstem a háttérből aggódva figyelik. A szobában mindenki összejött a Szultán fogadására. Fatma: „Ismét győzelemmel tértél vissza a háborúból. Isten hozott!” Süleyman: „Köszönöm… Most mind elmehettek.” Ahogy magára hagyták, rázuhant Lokmanra, aki segített neki leülni, és levenni csizmáját.

Fatma: „Nyilvánvaló, valami bántja a Szultánt.” Gülfem: „Nagyon remélem, hogy minden rendben van. Mihrimah elmondhatná, az anyja mindent tud.” Cihangir: „Szultánunk egyáltalán nem kész ki valami jól, anya… valaminek történnie kellett.” Selim: „Az út nagyon hosszú volt, nem de, anya?” Hürrem: „Ti most menjetek a szobátokba!” Ekkor érkezik Beyazit és Rüstem. Beyazit üdvözli édesanyját, átölelik egymást. Selim kényelmetlenül érzi magát, majd bólint Rüstemnek. 

Közben a Szultán kötését kicserélték. Lokman: „Engedélyeddel, hívom az orvost, Nagyuram.” Süleyman: „Ne azonnal.”

Mihrimah: „Valami történt. A Szultán még azt sem engedte meg, hogy megcsókoljuk a kezét.” Beyazit: „Nagyon hosszú útról tértünk vissza, Mihrimah… nincs semmi változás.” Selim: „Én is mondtam… hagynunk kellene a Szultánt pihenni.” Hürrem elhívja Rüstemet beszélni.

Selim: „Hogy ment a hadjárat, Beyazit? Azt hallottam, majdnem elvesztetted a sátradat!” Beyazit: „Rosszul hallottad, Selim… Vanban az első vonalban harcoltam karddal a kezemben. Én nem a palotában ültem, mint te.” Selim: „Az országot nem karddal kell vezetni, hanem ésszel. És amíg Szultánunk távol volt én pont ezt tettem.” Mihrimah: „Így mutatjátok be, mennyire hiányoztatok egymásnak, hogy veszekedtek?!” Mindannyian elindulnak saját dolgukra, Mihrimah összenéz Zallal.

Lokman: „Az orvosnak is látnia kéne. Nem lenne szabad elhanyagolni.” Süleyman: „Elmehetsz.” Lokman: „Legalább én hadd segítselek az ágyadba.” Süleyman: „Azt mondtam, távozz. És ne engedj be senkit.” Miután Lokman magára hagyta, Süleyman nagy fájdalmak közepette átmászik ágyába.

Hürrem: „Ki elől és mit rejtegetsz? Rüstem Pasa, mondd meg az igazat!” Rüstem: „Feleslegesen aggódsz, a Herceg megmondta…” Hürrem: „Tudom, hogy beteg!” Rüstem: „Te? Honnan?” Hürrem: „Mi történt?! Mondd el!” Rüstem: „Szultánunk, a sereg előtt… elájult… Így derült ki, hogy már egy ideje beteg. Az úton láza is volt.” Hürrem: „Mi ez a betegség?” Rüstem: „Duzzanat és gyulladás van a lábán… Az orvos azt mondta, köszvény. De nem csak ez… Olyan betegsége lett, ami magas lázzal jár.” Hürrem: „Láz?” Rüstem: „Az orvos még nem tudja, mi lehet ez. Senki sem tudja, hogy beteg. És senki sem fogja megtudni. Legalábbis addig nem, míg fel nem készülünk rá... amíg elő nem készülünk” Hürrem: „Milyen felkészülésről beszélsz? És milyen előkészületről?” Rüstem: „Allah bocsássa meg, de ha az Úr akaratából… a megállapodás szerint, Beyazit Herceg veszi át a trónt.” Hürrem: „Hallod, mit beszélsz, Rüstem Pasa?! Még él a Szultán és te máris temeted?!” Rüstem: „Bocsáss meg Szultánám, de betegsége nagyon súlyos. Lehet, hogy nagyon veszélyes. Mint Nagy Vezír, mindenre gondolnom kell.” Hürrem: „Hát, ne tedd! Verd ki a fejedből! Mert a Szultánunk meggyógyul! Majd én megtalálom a gyógymódot erre a betegségre! Még akkor is, ha a Pokolba kell mennem! Megtalálom!”

Mihrimah vár Zalra, aki meg is érkezik: „Mielőtt elmentetek a háborúba, megbíztalak valamivel. Elkas Mirza. Azt parancsoltam, ne térjen vissza soha többé. Hol van? Mi történt vele?”

Cihangir: „Kaptál hírt Hurichihanról, amíg távol voltál?” Beyazit: „Kutahyában van. Rám vár. Nem tudom magam túltenni azon, amit a bátyámmal művelt. De ha még akarnám is, nem tudok neki megbocsátani… Épp úgy, ahogy lemondani sem tudok róla.” Cihangir: „Minden tettnek meg van a büntetése, és minden büntetésnek a maga ideje. Hurichihan már megbűnhődött hibájáért. Ne kínozd se őt se magadat tovább.” Beyazit: „Még egy darabig külön leszünk.” Cihangir: „Miért ide jöttél, ahelyett, hogy visszatértél volna tartományodba? Vagy apánk kívánta így?”Fatma csatlakozik hozzájuk: „Hercegeim! Remélem, nem jöttem rosszkor? Érdeklődöm a jövendőbelim, Elkas Mirza után. Azt hittem, hogy a háború után visszatér oldalatokon, és összeházasodhatunk.” Beyazit: „Elkas Mirza nem tudta teljesíteni ígéretét a türkmén bégek támogatásával kapcsolatban. Akit a türkmének sahnak akarnak, az lesz a sah. Nagyon nehéz helyzetbe hozott bennünket… ezért a Szultán nem akarta, hogy visszajöjjön velünk.” Fatma: „Mit mondasz, Beyazit? Akkor hová ment?” Beyazit: „Nem tudom, Szultánám. Kérdezd Rüstem Pasát. Ő mindent el tud neked mondani részletesen.”

Hürrem be akar menni Süleymanhoz: „Állj el az utamból, Lokman.” Lokman: „Bocsáss meg, Szultánám, de a Szultán alszik. Nem engedhetek be senkit.” Hürrem: „Tudok mindent. Tudok a Szultán állapotáról… mindenről, ami a háború alatt történt. Most pedig állj el az utamból, különben fejedet vétetem!”

Hürrem belép Süleyman szobájába. Megszakad a szíve, hogy szerelmét kínlódni látja. Süleyman meglátja: „Hürrem! Hogy jutottál be?! Lokman!” Hürrem: „Nem csak Lokman! Ha az egész világ megpróbált volna megállítani, az is hiábavaló lett volna! Süleyman… boldogságom… csillagom… életem értelme… lelkem… szívem királya! Bocsásd meg szegény szolgádnak, hogy hiányodban, lángokban égett! Légy könyörületes! Hadd maradjak veled! Legalább, hadd fogjam áldott kezed! Süleyman! Afife mindent elmondott!” Süleyman: „Szóval, Afife nem hallgatott rám, és megtagadta parancsomat!” Hürrem: „Süleyman… Afife elment…” Süleyman: „Mi??? Afife meghalt?!” Hürrem: „Igen, találkozott az Igazsággal.” Süleyman: „Hogy történt?” Hürrem: „Egy balesetben vesztettük el. Utolsó leheletéig tartotta titkodat. Így most veled tudok lenni, melletted, hogy enyhítsem fájdalmaidat.” Süleyman: „Hogy történt a baleset?” Hürrem: „Éppen Mehmet sírjához mentünk… a mecset felé vezető úton történt. Fejünk felett hatalmas szikladarabok indultak meg.” Süleyman: „És te hogy vagy?” Hürrem: „Allahnak hála, megmenekültem… miattad mentett meg. És éppen így fog téged is megmenteni én miattam. Pihenned kell, Süleyman… Saját magam foglak ápolni. Mindent megteszek, hogy visszanyerd régi erődet.”

Fatma Melekhez: „Mi történt a Szultánnal, hogy elküldte Mirzát? Imádkozom, hogy ne legyen baja.” A folyosón szembetalálkoznak Mihrimahval: „Most hallottam a hírt. Nagyon sajnállak.” Fatma: „Miről beszélsz, Mihrimah?” Mihrimah: „Oh, te jó ég! Hát nem hallottad, mi történt Elkasszal?” Fatma: „Azt hallottam, hogy a Szultán Perzsiában hagyta. Bizonyára vissza fog térni.” Mihrimah: „Nem hinném, hogy ez lehetséges… mert bátyja, Tahmasp kezére került. Bebörtönözték. Már ki is adták a kivégzési parancsot. Már bizonyára lóg is.” Fatma: „Hazudsz. Nem hiszek neked.” Mihrimah: „Rüstem Pasa az irodájában van. Ha gondolod, menj, kérdezd őt. Tényleg nagyon szomorú. Annyira boldog voltál, hogy második tavaszodat élheted! De ez a sors. Az ember tavasza hirtelen téllé tud változni.”

Sokullu a kertben sétál Selimmel: „Beszéltem azokkal az agákkal, akik kint voltak a háborúban. Mindenki titkolni próbálja, de az ügy egyre nyilvánvalóbb. Azt mondják, a Szultán beteg. Allah óvja!” Selim: „Értem, Pasa. Tehát, amikor megérkezett és elküldött mindannyiunkat, ezért volt! Vajon, mi érte?” Sokullu: „Találkoztam orvosával, de nem tudtam meg tőle semmit. Nem fogja előttünk felfedni. Biztos meghagyták neki, hogy tartsa titokban. Ez csak egyet jelent, hogy komoly.” Selim: „Beyazit is próbálja titkolni a dolgot. Ki tudja, mit forgat a fejében? Vajon mire készül?” Sokullu. „Ebben az érzékeny ügyben, talán úgy döntött, hogy csendben marad.” Selim: „Miért nem azt mondod, hogy azon gondolkodik, mi legyen a következő lépése, hogy közelebb kerüljön a trónhoz, Pasa?

Rüstem Zallal beszélget: „Teljesen mindegy, mennyire próbálják titkolni, az emberek úgyis hallani fognak a Szultán állapotáról. Óvatosnak kell lennünk. A janicsárok nem maradnak nyugton. Amikor Ferhat Aga meglátta kínlódását, elkezdett arról álmodozni, hogy Mustafa Herceg kerül a trónra.” Fatma érkezik. Úgy néz Zalra, hogy a férfi kimegy. Fatma: „Hol van Elkas Mirza? Hogy van? Válaszolj! Tahmasp kezére került, igaz ez?!” Rüstem: „Sajnálatosan igaz, Szultánám. Amikor Elkas Mirza nem tudta teljesíteni ígéretét, Szultánunk nem óhajtotta őt a társaságában. Hidd el, mindent megtettem érte, amit lehetett, de a Szultánt én sem tudtam meggyőzni.” Fatma: „Ellenségeink kezére adtad?” Rüstem: „Elkas Mirza maga választotta, mit tesz. Mehravan városába menekült. Mikor erre rájött Tahmasp, megtámadta a várost. Elkas Mirzának nem volt más választása, minthogy megadja magát a fivérének. Tahmasp bebörtönözte Qa’qa várába. Mostanra bizonyára ki is végezték. Sajnálom, Szultánám.”

Hürrem a gyereki társaságában… Cihangir: „Fogadott téged a Szultán, anyám?” Hürrem: „Van valami fontos dolog, amiről tudnotok kell. Nem akarom, hogy bárki más megtudja.” Kopognak, Selim érkezik: „Anyám, hívattál?” Hürrem: „Gyere, ülj le, Selim. Szultánunk egy ideje nincs jól.” Mihrimah: „Nincs jól?” Hürrem: „Ne aggódj, ez egy betegség, mely magas lázzal jár. Az orvosok szerint, túl lesz rajta. Allah segítségével, hamarosan felépül.” Beyazit: „Úgy legyen.” Selim: „Te ezt tudtad, de szándékosan nem mondtad el nekünk, nem igaz?!” Beyazit: „Nem én akartam! A Szultán tiltotta meg! Máskülönben titkolnám?” Selim: „Talán, mert azt hiszed, előnyt tudsz belőle kovácsolni! Anélkül, hogy valaki észrevenné, megkezdenéd az előkészületeket!” Beyazit: „Milyen előkészületeket?! Ki vagy te, hogy ilyennel gyanúsítasz meg?!” Hürrem: „Ne felejtsétek el, hogy itt vagyok!” Beyazit: „Nem hallottad, mit mondott az előbb?!” Hürrem: „A mai nap nem alkalmas a veszekedésre! Ne most menjetek egymásnak! Pont az ellenkezőjét kell csinálnunk. Egyként kell összefognunk, mert nincs más, akire számíthatunk! Ne feledjétek! Ráadásul, az imádságon kívül, ha bármelyikőtök is akár egy lépést is merészel tenni, velem találja szembe magát! Megértettétek?” Selim bólint. Beyazit felé fordul, aki a következőt mondja: „Meg se fordulna a fejemben.” Mihrimah kirohan, Hürrem utána: „Hová mész?” Mihrimah: „Anya, oda kell mennem apához. Látnom kell. Éreznem kell a fájdalmát.” Hürrem: „Még ne. Most pihen. Egyelőre nagyon erőtlen és kimerült. Megígérem neked, ha egy kicsit jobban lesz, mindketten oda megyünk hozzá.” Mihrimah: „És mi van, ha nem lesz jobban? Ha történik vele valami?” Hürrem: „Allah óvja! Mihrimah… én holdfényem! Jelenléted különösen fontos! Ezekben a nehéz napokban magam mellett akarlak tudni. Vannak emberek, kik ki akarják használni helyzetünket, és meg akarnak támadni minket. Szilárdan ellen kell nekik állnunk. Erősnek kell lennünk. Ha egy percre is megingunk, szemünket vájják ki és elviszik tőlünk fivéredet. Megértettél? Ha nem állunk ki erősen egymás mellett, az elnyomók fogják megszerezni a hatalmat.”

Cihangir: „Mérges vagy Beyazitra, ugyanakkor nem lepett meg a betegség híre.” Beyazit: „Így van! Kitől tudtad meg? Rüstem mondta el neked?” Selim: „Óh! Szóval, Rüstem is tudja! Most már értem. Mindenre gondoltatok. Ha anyánk nem mondott volna semmit, akkor ti folytattátok volna a titkolózást!” Beyazit: „Szultán apánk beteg. Ahelyett, hogy szomorú lennél, el sem hiszem, hogy miken jár az eszed! De miért is csodálkozom, hiszen amúgy is ilyen a természeted!” Cihangir. „Ha már úgy is mindenki tudja… akkor már Mustafa bátyánk is… Neki is itt kéne lennie. Levelet kellene írnunk neki!” Selim: „El sem tudom képzelni, mit akarsz írni abban a levélben? Hogy a Szultán haldoklik és a trón rád vár?” Beyazit: „Te azt hiszed, mindenki olyan, mint te! Csak te meg én vagyunk itt, de Mustafának is joga lenne itt lennie!” Selim: „Azért vagyok itt, mert régens lettem, Beyazit. Te meg azért, mert együtt érkeztetek meg a háborúból. De ha Mustafa jönne ide, annak már nem lenne magyarázata. Ne avatkozz bele olyan dolgokba, mik nem tartoznak rád.” Beyazit: „Te még mindig azt hiszed, hogy régens vagy?” Selim: „Csak azt mondtam, amit kellett, Beyazit. Miután apánk visszanyerte régi erejét, és meglátja Mustafát, nem fog tudni megfelelő magyarázatot adni, hogy eljött. És ami azután történik, a te hibád lesz. Most szólok.”

Atmaca tanítja Yusufot, hogyan kell íjjal célba lőni. Azt magyarázza, hogyan célozzon. Mikor Yusuf lő, Atmaca megdicséri. Yavuz érkezik: „A fővárosi munkám tovább tartott, mint gondoltam. Látogatód van.” Piri Reis az: „Veled később akarok beszélni, Atmaca, előbb látnom kell Mustafa Herceget.”

Rüstem az irodájában dolgozik, mikor Zal bejelenti Mihrimaht: „Úgy tűnik, anyánk figyelmeztette az orvosokat, hogy senki ne adjon nekem egyenes választ.” Rüstem: „Nincs szükség aggodalomra. A Szultán ismét egészséges lesz Allah akaratával, de…” Mihrimah: „De mi?” Rüstem: „De minden lehetőségre fel kell készülnünk.” Mihrimah: „Lehetetlen… az az ember, akiről beszélsz, az apám. Országok uralkodója.” Rüstem: „A halál Allah parancsa. A halált nem érdekli a pozíció vagy a rang. Mi csak imádkozhatunk. Most, ha megengeded… Elhiheted, hogy most, hogy a Szultán nem tud államügyekkel foglalkozni, sokkal több a munkám.”

Süleyman az ágyában fekszik, Hürrem mellette, míg a szolgák balzsammal kenegetik a lábfején található sebeket. Vizet kér, Hürrem megitatja. Hürrem a szolgákhoz: „Most már elég lesz. Elmehettek.” „Jobban leszel, Süleyman. Minden orvos keményen dolgozik, hogy megtalálják fájdalmadra a megfelelő orvosságot.” Süleyman: „Gondolod, hogy az Úr dönt még úgy, hogy kikerülhetek ebből az ágyból?” Hürrem: „Hát persze! Remélem. Ismét fel fogsz kelni. Nekem, a gyerekeinknek, az alattvalóidnak, az egész államnak szüksége van rád.”

Mustafa közben Taslicalival, Atmacával és Mihrünissával: „Miért van itt Piri Reis? Milyen jogon jött el ide?” Atmaca: „Fontos dolgokat szeretne elmondani neked, Hercegem. Hasznos lenne, ha meghallgatnád mondandóját.” Mustafa: „Jöjjön.” Mihrünissa: „Jól ismerem a Reist. Annak idején sokat találkozott az apámmal. Apám mindig azt mondta, hogy nagyszerű tudós volt. Mindig bízni lehetett benne, és sosem gyanakodott a hűségét illetően.” Mustafa: „Ezt én is tudom. De mindegy is, senki sem avatkozhat bele a Dinasztia jövőjébe. Nem engedem.” Piri Reis belép a szobába. Mustafa: „Remélem, ennek a hirtelen látogatásnak csak jó okai vannak.” Piri körbe néz. Mustafa: „Akiket magad körül látsz, azokban teljes a bizalmam. Beszélj.” Piri Reis: „A Szultán egészségéről van szó… Sajnálatosan, Hercegem, eléggé lebetegedett.” Mustafa: „Beteg?” Piri Reis: „Titkolják miféle betegségben szenved. De az nyilvánvaló, hogy állapota súlyos. Tebrizben összeesett a serege előtt és azt mondják, hogy kocsiban érkezett Isztambulba.” Yahya: „Jól volt! Mi történt vele ilyen hirtelen? Vagy valaki szándékosan zaklatja ezzel a betegséggel?” Piri Reis: „Nem, nem hinném… Elég nehéz hadjárat volt ez. Az ügy egyértelmű… és a Szultán is idősebb már… Talán nem is gyógyul fel.” Mustafa: „Mondd! Mit akarsz?” Piri Reis: „Tudnod kell, hogy az, hogy a fővárosba menj kötelező, főleg, hogy Selim és Beyazit Hercegek is ott vannak.” Mustafa: „Hogy érted ez?” Piri Reis: „Allah bocsássa meg, de ha valami történik, és a Szultán elhalálozik, szükségszerű, hogy ott légy. Máskülönben, Rüstem Pasa a testvéreid közül fog választani.”

A piacon Sümbül sétálgat, és összetalálkozik Omer Efendivel. Tőle tudja meg, hogy a janicsárok visszatértek a háborúból, így a kereskedőknek ismét jól megy az üzlet. Sümbül a saját üzletéhez siet, és látja, annyira tele van, hogy Yakup, a segédje bajban van, hogy ültesse le az embereket. Közben néhányan tejet szeretnének kávéjukba. Ezen Sümbül teljesen felháborodik. Közben meghallják a legfrissebb pletykákat: Süleyman Szultán már fél lábbal a sírban van.

Piri Reis és Atmaca beszélgetnek: „Ha valaki most látná Hercegünket, azt hihetné, hogy rossz híreket hoztam. Ez csak egy ritka alkalom a jövőt tekintve.” Atmaca: „Én még mindig nem értem, Reis… nincs még egy ember a világon, aki ennyire szeretné és ilyen hűséges lenne a Szultánhoz.” Piri Reis: „Mondtam, hogy titkold el azt a támadást, amit a Szultán ellen terveltek. De te? Mindent tönkretettél.” Atmaca: „Reis, ismersz engem. Azt teszem, amiről úgy gondolom, hogy helyes. Nem titkolhattam el egy ilyen dolgot a Herceg elől!” Piri Reis: „Ez az egyetlen, amit eltitkolsz?” Atmaca: „Hercegünk megbízik bennem a történtek ellenére is. Elfogadta társaságomat, és bízik bennem. Semmit sem titkolhatok előle.” Piri Reis: „Ebben az esetben külön kell válnunk, Atmaca. Ez az amit akarsz?” Atmaca: „Kész vagyok megfizetni, bármekkora is az ára.” Piri Reis: „A munkád az volt, hogy megvédd Mustafa Herceget. Vagy velünk folytatod tovább, vagy ha akarod, nélkülünk.”

Hürrem: „Amikor Sümbül elment, te lettél a karom és a lábam, Fahriye. És most, hogy a Szultán beteg, ezekben a balszerencsés napokban még nagyobb szükségem van rád.” Fahriye: „Ne aggódj, Szultánám, mindent megteszek, amit csak tudok, még a mostani állapotomban is.” Hürrem: „Ne erőltesd túl magad. Majd, ha teljesen felgyógyultál, visszatérhetsz feladataidhoz.” Kopognak. Egy szolga bejelenti, hogy Selim szeretne a Szultánával beszélni. Selim belép. Hürrem: „Mi az, fiam?” Selim: „A fivéreim, anyám… Üzenni akarnak Mustafának a Szultán állapotáról.” Hürrem: „Nincs szükség rá… a palota madárkái már rég megüzenték neki…” Selim: „Ez igaz, de most az a fontos, hogy Mustafa mit csinál a hallottakra?”

Közben Piri Reis Mustafával beszélget: „Meghoztad döntésedet, Hercegem? Remélhetőleg legfőbb célod, hogy azonnal indul a fővárosba. Ez lenne a legjobb az államnak.” Mustafa: „Én is látni akarom a Szultánt, de azért, mert aggódom az egészsége miatt. De, ha most megyek, mindenki azt fogja gondolni, hogy a trónért masírozok, és ezáltal szeretteimet is belerángatom.” Piri Reis: „De talán ez a helyes megoldás. Egy hercegnek a trónra is gondolnia kell. Főleg akkor, mikor a Szultán betegen fekszik ágyában.” Mustafa: „Amikor Szultánunk elhagyja ezt a világot, én akkor fogom jogomat érvényesíteni, hogy átvegyem a trónt. És semmilyen hatalom nem fog megállítani. Megértetted?” Piri Reis: „Egy percig nem kell kételkedned ebben, Hercegem. De ez egy véres háború lesz.”

Yavuz és Atmaca a kertben sétálnak: „Beszéltem Reisszel, Yavuz. Most már egyedül állok a Herceg mellett.” Yavuz: „Mit mondott?” Atmaca: „Egyértelmű volt, hogy nem tetszett neki. De nem mondott semmit, mert tudja, hogy megvédem a Herceget, még akkor is, ha az életembe kerül. Most neked kell választanod. Vagy itt maradsz velem, vagy mész és csatlakozol Reishez.” Yavuz: „Együtt kezdtük meg utunkat, Atmaca. Ahol te vagy, ott vagyok én is.”

Rüstem Beyazittal beszélget: „Hürrem Szultána most nagyon el van foglalva mély fájdalmával. Még a saját egészségére sem gondol. De nekünk most nagyon óvatosnak kell lennünk. Allah bocsássa meg, de lehet, hogy elveszítjük a Szultánt. Ha ez megtörténik, egy hatalmas tűz kellős közepén találjuk magunkat. De ne aggódj. Majd eloltjuk a tüzet, és átveheted a trónt.” Beyazitnak most eszébe jut, miben egyeztek meg Mustafával: nem fognak háborúzni a trónért. Beyazit: „Ha itt van Mustafa bátyám, akkor ez nem lehetséges.” Rüstem: „Először is magadra kellene gondolnod, aztán dicsőséges birodalmunkra. Nem kényszerít semmi, hogy szövetséget köss bárkivel is.” Beyazit: „És Selimmel mi lesz?” Rüstem: „Senki sem támogatja Selimet. Ha Allah megengedi, és te veszed át a trónt, Selim sorsa a te kezedben lesz.”

Selim Nurbanuval van. Nurbanu: „Nem értem, mit aggodalmaskodsz annyit? Nézd! Az anyád a te oldaladon áll. Neked is bejelentette, hogy téged támogat. A trón még soha nem volt ennyire közel.” Selim: „Nem érted, Nurbanu! Egyáltalán nem érted! Két éves itt tartózkodásunk sok mindenre megtanított. Még régensként is álomvilágban éltem! Senki sem hallott vagy látott engem. Mindenki csak Mustafát látja trónörökösnek! A katonák, a nyilvánosság! Ha nem őt, akkor Beyazitot! Rüstem és Mihrimah is az ő oldalán áll. Ilyen körülmények között, hogyan bízhatnék egyedül az anyám támogatására?” Nurbanu: „Ha elfogadod a vereséget, csak akkor marad álom a győzelem. Ne nézd le Hürrem Szultána támogatását. Lehet, hogy neki nincs hadserege és katonái… de úgy irányítja hatalmát, hogy még az árnyéka is elég ahhoz, hogy ellenségeivel végezzen.” Selim: „És mi lesz akkor, ha mi leszünk azok, akikkel végezni akar?” Nurbanu: „A nap ránk ragyog, Selim. Elöl állsz, Selim. És a trón már csak néhány lépésre van tőled.”

Yahya, Atmaca és Mihrünnissa beszélget. Yahya: „Szultánám! Az idő egyre csak közeledik, és a Herceg kitart a maradás mellett. De meg kell tennünk, amit meg kell tennünk.” Mihrünnissa: „Mi a javaslatod?” Yahya: „Figyelmeztetnünk kell Turgut Reist! Még ha nem is akar jönni, de figyelmeztetnünk kell a kialakult helyzetről.” Mihrünnissa: „Atmaca neked mi a véleményed?” Atmaca: „Hercegünk vérontás nélkül akarja elrendezni ezt az ügyet. Ezért elkerülhetetlen, hogy gályáink elérjék a Halic partokat. A palotára szegező ágyúk százai majd megmutatják, kinél az igazi hatalom.” Mihrünnissa: „Amikor a Heceg a trón felé menetel, szüksége lesz a tengerek egyik legfelsőbb vezérére. Írok Turgut Reisnek és fivéreimnek, hogy azonnal készüljenek.” Yahya: „És ha a tengerek kapitánya, Mehmet Pasa (Sokullu) ellenünk lesz?” Mihrünnissa. „Ha majd meglátja fivéreimet, keresni fog egy lyukat, hogy elbújhasson. És ha nem akarjuk, még egy hajóhidat sem fog találni a tengeren.” Yahya: „Üzenj Mahidevran Szultánának… Még egy darabig maradjon Beyhan Szultánával… Allah akaratával, Valideként térhet vissza a fővárosba.”

Sokullu Rüstemmel találkozik: „Látni akartál, Pasám?” Rüstem: „Mint már bizonyára tudod, veszélyes vizeken evezünk. Nem tudhatjuk, holnap mire ébredünk.” Sokullu: „Tudom, Pasám. A Szultán betegsége mindannyiunkra kihat.” Rüstem: „Néhány Reis engedély nélkül cselekszik. Különösképp Turgut Reis. Kapd el, és őt és kíséretét hajítsd ki a fővárosból. Semmi körülmények között nem szabad ide jönniük.”

Késő este Sümbül meglátogatja Hürremet: „Sümbül? Gyere, ülj le! Nem vártalak.” Sümbül: „Szultánám! Mikor meghallottam a híreket s Szultánról, nem volt maradásom.” Hürrem: „Eltúlozzák.” Sümbül: „Nem ismerem az igazságot ez ügyben…” Hürrem: „Sajnos, így van. A Szultán, mióta megjött, az ágyat nyomja. Egyrészt köszvénye van. Másrészt, magas láza.” Sümbül: „Oh, Allah! Kérlek, mentsd meg a Szultánunkat!” Hürrem: „Úgy legyen! Mindegy, mennyire próbálok erős maradni, a belső hangok mégis arra késztetnek, hogy a legrosszabbra gondoljak. Ha valami történik vele…” Sümbül: „Allah bocsássa meg, egyetlen reményünk, hogy a Szultán hamarosan felépül. Nem kellene a belső hangokra odafigyelned.” Hürrem: „Ő az én világom, Sümbül. A Holdam. Az én Holdam. Az én csillagom. Ő az én tavaszom, nyaram, telem. Ő a levegőm, a falat ételem, az italom! Allah ismeri a szívem… Ő az én lelkem, az életem!” Sümbül: „Megértem érzéseidet, Szultánám. De miért feded fel könnyeidet? Ne feledd, ellenségeidnek ez örömet okoz. Talán már réges-rég arra készülnek, hogy Mustafa Herceget a trónra segítsék. Ez a te és Hercegeid végét hozná.” Hürrem: „Életem ezzel a veszéllyel telt el. Már évek óta ezzel az érzéssel élek. Többször megkérdezem magamtól, mit fogok tenni, ha ez a nap eljön? Csak egyetlen módja van, hogy túléljük… hogy Mustafa Herceg a Szultán előtt haljon meg.” Sümbül: „Szultánám, már annyi emberrel végeztél.” Hürrem: „Természetesen, stabilan fogok a Hercegeim mellett állni. Nem hajolok meg senki előtt. De ennek a háborúnak a végkimenetele is nyilvánvaló. Mustafa Herceg nagyon erős. Ha a helyzet így folytatódik, övé a trón.” Sümbül: „Szultánám, ebben az esetben változtatni kell a helyzeten.”

Fatma siratja szerelmét. Visszaemlékezik, mikor a nyakéket kapta Elkastól. Kopognak, Melek érkezik: „Gyere, Melek. Van új híred a Szultán állapotáról?” Melek: „Sajnos nincs, Szultánám. Senkit nem engednek be a szobába, kivéve az orvosokat és Hürrem Szultánát.” Fatma: „Egy részt szeretném, ha felépülne, másfelől tudom, hogy eljött az új éra ideje. Az anyám, Hatice, Pargali Ibrahim Pasa, most én… Nem dobott mindannyiunkat tűzbe Hürremért?” Melek: „Szultánám, látom mély fájdalmadat… de össze kell szedned magad. Mustafa Herceg miatt jöttél ide, legalább az ő kedvéért tedd meg.”

Rüstemhez Hürrem érkezik: „Hol van Mustafa Herceg? Mit csinál?” Rüstem: „Azt hittem, nem akarsz ezekről a dolgokról beszélni.” Hürrem: „Még a lehetőséget sem akartam magamnak megadni, hogy erre gondoljak, igaz… de ez nem azt jelenti, hogy nem kell felkészülnünk.” Rüstem: „Egy hang sincs Mustafa Hercegről, mert ha üzentünk volna neki, már elhagyta volna a palotát. Most a legnagyobb problémát a janicsárok vezetője, Ferhat Aga jelenti… meg kell állítanunk. Sokullu a Reiszeket veszi kézbe.” Hürrem: „Jó. Mustafa Hercegnek nem szabad a fővárosba jönnie. Soha többé nem engedhetjük ezt meg magunknak. Távol kell tartanunk. És ha Allah akaratával meghal, Selim követi a trónon.” Rüstem: „Rosszul mondtad… Beyazitot akartál mondani, nem?” Hürrem: „Pontosan tudom, mit mondtam. Sajnálatosan, Beyazit nem látja a valóságot. Ne hidd, hogy a hibáiról beszélek… hanem Mustafa iránti hűségéről. Mindannyiunkat veszélybe sodor, és még nincs is ezzel tisztában. Összedolgozik saját ellenségével.” Rüstem: „Személyesen beszéltem vele. Beyazit Herceg tudatában van a helyzet komolyságával. Azt fogja tenni, amit mondunk neki.” Hürrem: „Mióta nem teljesíted parancsaimat?” Rüstem: „Bocsáss meg Szultánám, de lehet, hogy te visszaléptél Beyazit Herceg mögül, de én nem.” Hürrem: „Én nem léptem vissza senki mögül, Rüstem! Ő a fiam! De ismered Beyazit természetét. Ő mindig a legmagasabb hegyeket akarja megmászni. Két lépéssel közelebb került a saját vesztéhez. Mint mondtam, hűséges Mustafához. És Selim nem a régi Selim. Mostanra mindent megértett. Most már óvatos. Amíg mi itt Mustafa kardjától rettegünk, ő a legjobb megoldás!”

Süleyman ágyánál Hürrem lesi aggódva szerelmét. Végre felébred. Hürrem: „Allahnak hála felébredtél!” Süleyman: „Gyermekeim…”  Hürrem: „Mindenki szomorú… imádkoznak érted.” Süleyman: „Látni akarom őket.” Hürrem: „Lokman Aga! Hívd ide a gyerekeimet!” Hürrem megfogja Süleyman homlokát: „Lelkem királya… Te égsz a láztól! Agák! Hívjátok az orvost azonnal! Süleyman! Süleyman!”

Közben a janicsárok főhadiszállásán az egyik janicsár: „Mi folyik itt? Az utcán mindenki azt mondja, a Szultán beteg.” Ferhat: „Ne higgy a pletykáknak. Szultánunk nagyszerűen érzi magát! És ha mégis történne valami a Szultánnal, én lennék az első, aki erről tudomást szerez!” Másik janicsár: „Honnan tudod, hogy nem titkolják el? Talán már régóta…” Ferhat: „Lehetetlen! Mondjuk, hogy eltitkolják, és arra játszanak, hogy Selim vagy Beyazit Herceget teszik a trónra, ebben az esetben megkapják kardjainktól, amit érdemelnek!”

Süleyman szobája előtt gyerekei gyülekeznek. Selim: „Miért nem engednek már be?” Cihangir: „Anya szeretné, ha még egy kicsit várnánk. Talán a Szultán állapota rosszabbodott.” Beyazit jön: „Mihrimah! Hogy van a Szultán?” Mihrimah: „Nincs jól… mivel megváratnak minket, nagyon úgy tűnik.” Beyazit megpróbál bejutni, de az aga megállítja. Beyazit ennek ellenére bejut, többiek utána. Sokkolja őket apjuk állapota és anyjuk könnyei. Hürrem: „Olyan, mintha játszana velem… az imént ébren volt…” Ekkor Süleyman csukott szemekkel hirtelen megszólal: „Mustafa… Hol van Mustafa?”

Ferhat Aga Sokulluval találkozik: „Minek köszönhető ez a látogatás, Ferhat Aga?” Ferhat: „A janicsárok elégedetlenek, Pasám. A Szultán egészségéről beszélnek. De senki sem mond nekünk semmit. Hozzád jöttem információért.” Sokullu: „Hmm… Hamarosan a Szultán jobban fogja érezni magát… csak magadnak okoztál gondot, hogy ide jöttél. Ráadásul ez a kérdezősködés még veszélyes is lehet. Ok lehet arra, hogy fejedet vegyék.”

Hürrem: „Allahnak hála, lement a lázad!” Mindenki, Fatmát és Gülfemet is beleértve a szobában van. Beyazit: „Honnan jött a láz?” Orvos: „A Szultán nagyon kimerült a hadjárat során. Remélhetőleg, hamarosan jobban lesz. Imádkozzunk, hogy ne legyen rosszabb.”

Sokullu Rüstemmel beszélget: „Nyilvánvaló, hogy Ferhat Aga nem hozzád jött. Hozzám fordult, és makacsságának adott hangot.” Rüstem: „A szabályok értelmében, neked meg kell fenyegetned.” Sokullu: „Megtettem. Azonban, nem tetszik nekem… szerintem, árulásra készül.” Rüstem: „Hát persze. De időnként csendben kell maradnunk. Amíg több ezer probléma cikázik fejünkben, nem haragíthatjuk magunkra a janicsárokat. Majd, ha a Szultán felépül, helyre teszi őket.” Sokullu: „Remélem, Pasám, de mindenkinek ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg a fejében: Mi lesz akkor, Allah bocsássa meg, ha a Szultán nem épül fel?” Rüstem: „Szerencsére a Hercegeink itt vannak. Az országnak a folytatólagosság a legfontosabb. Mindenki megkapja, amit érdemel.” Sokullu. „Melyik Herceg, Pasám? Selim Herceg?” Zal érkezik: „Méltóságos Pasám. Hürrem Szultána a Szultán szobájában vár rád.”

Hürrem szobájában… Cihangir: „Üzennünk kell Mustafa bátyámnak.” Beyazit: „Igazad van. Most már nem tarthatjuk tovább távol.” Selim: „Nem! Ezt nem tehetitek meg! A Szultán engedélye nélkül, a parancsa nélkül, lehetetlen!” Beyazit: „Miután a Szultán Mustafa nevét említette, milyen egyéb parancsra vársz még, Selim?!” Mihrimah: „Beyazit, higgadj le.” Selim: „Szultánunk nincs eszméleténél. Nem fog ebbe belemenni.” Cihangir: „Mi ez az aggodalom? Csak nem attól félsz, hogy Mustafa elveszi előled a trónt?!” Selim: „Térj észhez, Cihangir! Mindketten tudjátok, hol a helyetek! Én vagyok az idősebb! És addig, míg a Szultán ki nem kel az ágyból, én vagyok a régens! Utálhattok, de kénytelenek vagytok tisztelni!”

Rüstem: „Szultánám! Látni óhajtottál.” Hürrem: „Gyere velem.” Kimennek a teraszra. „Üzenj Mustafa Hercegnek.” Rüstem: „Szultánám… azt hiszem nem értem… miért kéne ide hívnom?” Hürrem: „Írd meg neki, hogy jöjjön a fővárosba.” Rüstem: „Tisztában vagy azzal, mit mondtál?” Hürrem: „A Szultán látni kívánja. Nem akadályozhatom meg.” Rüstem: „Ez azt jelentené, hogy arany tányéron kínáljuk fel Mustafa Hercegnek a trónt. Egy apró rossz döntés, egy apró rossz mozdulat romba döntheti a jövőnket.” Hürrem: „A hatalom és a trón értékes, igen… de számomra, amit a Szultán óhajt, az mindennél fontosabb! Még akkor is, ha Allah bocsássa meg, ez a végakarata! Hívd Mustafa Herceget a trónra!”

Gülbahar lép be Mihrimah szobájába, és jelenti, hogy Rüstem szeretné látni. Mihrimah beengedi… (erotikus jelenet)

Hürrem: „Nem akarom, hogy előttem halj meg Süleyman. Allah vegye inkább el az én életemet, és adja oda neked! Még ne, Süleyman!”

Amasyába megérkezik a levél, Yahya veszi át: „Hercegem! Ez a levél a fővárosból érkezett. Rüstem Pasától személyesen.” Mustafa elolvassa. Atmaca: „A Szultán egészségéről van benne szó?” Mustafa: „A fővárosba hívnak. A Szultán látni kíván.” Yahya: „Talán csapda.” Atmaca: „Egyetértek. Ha a Szultán állapota rosszabbodott, akkor nem akarhatják, hogy oda menj!” Mustafa: „Teljesen mindegy. Ha a Szultán hívat, mennem kell. Különben is, nem ezt kívánja tőlem mindenki? Készülődjetek! Minél előbb induljunk!”

Egy janicsár informálja Ferhat Agát, hogy Piri Reis kíván beszélni vele: „Itt üdvözölni téged nagy megtiszteltetés, Piri Reis!” Piri: „Nem akartalak sokáig megváratni, Ferhat Aga. Az a nap, amire már oly rég vártunk Hercegünkkel kapcsolatban, vészesen közeledik. A janicsárok támogatása mindenki számára kétségtelen. Turgut Reis úton van flottájával. Négy oldalról fogunk támadni. Ahogy a Herceg átveszi a trónt, muszáj, hogy ott álljunk mellette!” Ferhat: „Már nagyon rég várjuk azt a napot!” Piri: „Közeleg, Ferhat Aga! Közeleg! Úgy hallottam, a Herceg már úton van a főváros felé. Hamarosan velünk lesz.”

Lokman Süleyman szobájában van, mikor a Szultán vizet kér. Lokman. „Hála Égnek!” Azonnal önt a kehelybe, és segít urának inni.

Sokullu a kabinjában tartózkodik. Egyszer csak meglátják, hogy egy egész hajóhad közelít hozzájuk. Turgut Reis az, a főváros felé igyekeznek.

Fatma Beyazittal és Cihangirral a teraszon vannak. Ők is látják az összegyűlt hajóhadat. Fatma: „Természetesen Mustafa Herceget barátai nem hagyják cserben.”

Közben Mustafa kísérete úton van a főváros felé. Rüstem, Hürrem tudta nélkül csapdát állíttatott neki mérgezett nyilakkal.

A palotában Hürrem Süleymannál van. Az uralkodó ébren van. Az orvos újabb orvosságot megy készíteni sebeire. Kopognak, Lokman érkezik azzal, hogy valamiről a Szultánnak tudnia kell: „Turgut Reis megtagadta a Tengerek Kapitánya, Mehmet Pasa parancsát, és 80 ágyújával a palotát vette célba.”

Úton a főváros felé egy ember leesik lováról. Mindenki úgy tesz, mintha az Mustafa lett volna, elhitetve az elkövetőkkel, hogy a Herceg kapta a halálos lövést.

Lokman kisegíti a Szultánt a teraszra, hadd lássa saját szemével a hajóhadat.

Rüstem és Sokullu is a Szultánhoz igyekeznek. Mielőtt belépnének a szobába, Rüstem: „Figyelmeztettelek, Sokullu, hogy tartsd távol a Reiszeket a fővárostól.” Sokullu: „Megtettem, ami hatalmamban állt, Pasám, de tudod, mekkora befolyása van Turgut Reisnek a flottára! Már akkor is így volt, mielőtt megkezdtem munkámat ebben a pozícióban. Ne engem hibáztass!” Lokman lép oda hozzájuk, hogy a Szultán várja őket.

Süleyman: „Hibát követtem el, hogy megbíztam bennetek?! Mi ez az egész?! Mehmet Pasa! Admirálisnak neveztelek ki, meg tudod magyarázni az ágyúkat, melyek a palotát veszik célba?!” Sokullu: „Turgut Reis parancsommal ellentétben cselekszik. Hívattam, hogy beszédem van vele és számon is kérem rajta, természetesen, de folyamatosan parancsaim ellenére cselekszik.” Rüstem: „Nagyuram, nem akarlak aggasztani, de a janicsárok nem viselkednek illően. Mint tudod, távolléteden féktelen módon viselkedtek. Már számtalanszor figyelmeztettem Ferhat Agát, de nem találok jó megoldást.” Süleyman: „Mit akar ez jelenteni?” Rüstem: „Mindenfelé pletykálkodnak… az emberek, a katonák mind arról beszélnek, hogy súlyos beteg vagy. A hitetlen kémek az egész világon szétkürtölték. Nem akartam mondani, de ha ez így marad, felkelés lesz a vége.” Süleyman: „Amíg én a saját életem miatt aggódom, ezek fel akarnak égetni?! Rüstem Pasa, befejezték már Mehmet fiam mecsetét?” Rüstem: „Befejezték, Nagyuram.” Süleyman: „Ebben az esetben, tudassák mindenkivel, hogy a pénteki imát ott végzem!” Sokullu. „Nagyuram, hogy lehetséges ez? Az orvosok…” Süleyman: „Döntésem végleges, Pasa. Bárki is döntötte el, hogy elhagyom e világot, saját szemével kell lássa az igazságot!”

A piacon ki is dobolják, hogy a Szultán pénteken imáját az újonnan felállított Mehmet mecsetben végzi. Mindenki megörül a hírnek. Sümbül: „Allahnak hála! Szultánunk felépült!”

Sokullu kabinjában megjelenik Turgut Reis. Sokullu: „Átlépted határaidat azzal, hogy megtagadtad közvetlen parancsomat, hogy a fővárosba gyere. Remélem, jó magyarázattal szolgálsz.” Turgut: „A pletykák is elérték fülemet, Pasa. Azért jöttem, hogy megtudjam az igazat, és hogy megvédjem a Szultánt.” Sokullu. „Szultánunk a pénteki imát a Mehmet mecsetben végzi. Imádkozz hát, hogy elhiggye, hogy az igazság miatt jöttél.”

Orvos: „Úgy tűnik, a legutóbbi orvosság megtette hatását. Remélhetőleg, Nagyurunk hamarosan ismét egészséges lesz.” Hürrem: „Mit gondol arról, hogy a pénteki ima keretén belül fel akar vonulni? Nem veszélyes ez?” Süleyman: „Mondtam már! Végleges a döntésem! Már úgy is kihirdették, úgyhogy lemegyek a fiam mecsetébe!”

Beyazit és Cihangir boldogan csatlakozik testvéreikhez, hogy ismét találkozhassanak apjukkal. Cihangir: „A Szultán is jön?” Mihrimah: „Igen, jön!” Beyazit és Selim összenéznek, de ekkor Mihrimah: „Fejezzétek be ezt a gyűlölködést most azonnal! Ha ezt csináljátok, a Szultán állapota csak rosszabb lesz!” Így mindkét férfi arca megenyhül.

Süleyman gyermekei bemennek hozzá, boldogan üdvözlik.

Eljött a pénteki ima ideje. A mecset előtt a birodalmi őrség sorfalat áll, hogy a Szultán a tömegtől zavartalanul végig tudjon haladni.

Hürrem személyesen akar gondoskodni az imáról, ill. az ételosztásról, melyet a szegényeknek adnak.

Orvos: „Nagyuram, fáj még a talpad?” Süleyman: „Fáj, igen.” Az orvos ránéz a sebre, megállapítja, hogy csúnyább lett. Orvos: „Nem fog menni a tervezett módon, Nagyuram.” Süleyman: „Csak adj valamit a fájdalomra, ennyi elég lesz.”

Sümbül és Yakup a tömegben várják a Szultánt. Kellemetlenül érzik magukat a sok megjegyzés hallatán, mivel az uralkodó késik. A tömeg egyre türelmetlenebbé válik.

Lokman bejelenti a Szultánt a szobája előtti folyosón, Süleyman megjelenik. Elhalad Fatma mellett, majd Hürrem előtt megáll. Mosolyog rá egy ideig, majd elveszti eszméletét. A férfiak a Diván előtt várakoznak. Rüstem Beyazitnak: „Gondolod, hogy Turgut Reis ok nélkül jött? És Mustafa is úton van.” Beyazit: „Miután a Szultán jól van, ezek a dolgok már nem érdekesek.” Rüstem: „Dehogy is nem, Hercegem! Mindenkinek meg kell adni büntetését.” Selim Sokulluhoz: „Neked kellett volna kontrollálnod a flottát. Ez így egyáltalán nincs jól.” Sokullu: „Turgut Reis nem tud sokat az államférfiak szokásairól. Nehéz őt kontrollálni. De talán így van jól… mert a Szultán nem fogja elengedni büntetés nélkül.” Zal érkezik Lokman hírével, hogy a Szultán mégsem vesz részt a pénteki imán. Mindenki elkezd még jobban aggódni…

Odakint a helyzet még rosszabb. Az emberek már majdnem ordítoznak. Az ajtó kinyílik és egy ember bejelenti: „Emberek! A Magasságos Süleyman Szultán a pénteki imáját a palota mecsetében végzi. Az új mecset első imájára egy későbbi alkalommal kerül sor.” Mindenki hangosabban kiabál, és Ferhat Aga elvezényli janicsárait.

Süleyman ismét az ágyában fekszik. Rüstem: „Doktor!” Orvos: „Mi mindent megtettünk, amit tudtunk, Pasa… a többi Allahon múlik. Remélhetőleg, Allah megmenti a Szultánt.”

Hürrem a szobájában: „Még sosem éreztem magam ennyire reménytelenül.” Fahriye: „Ezek a nehéz napok el fognak múlni, remélhetőleg.” Kopognak. Sümbül érkezik: „Az egész város lázad, mivel a pletykák egész rémisztővé váltak.”

Ferhat Rüstemmel találkozik: „Miért jöttél ide, Ferhat Aga?! Ferhat: „Az a pletyka járja, hogy a Szultán meghalt. Mondd meg az igazat, hogy mi is megtudjuk végre.” Rüstem: „Tömlöcbe kellene zárnod azokat, akik ezeket a pletykákat terjesztik.” Ferhat: „Mint a janicsárok vezére, jogom van ezt a kérdést feltenni. Különben, hogy tartsam kordában katonáimat?” Rüstem: „Megoldod… különben a te fejed lesz az első, ami porba hull. Allahnak hála, Süleyman Szultán Őméltósága ép és egészséges!” Ferhat: „Ha valóban igaz az, amit mondasz, akkor adjunk hálát az Úrnak! De ha meghalt, és eltitkoljátok előlünk, akkor senki sem tudja megállítani a janicsárokat!”

Rüstem üzenetet kap: a mérgezett nyíl elérte célját…

Egy férfi Piri Reist informálja, hogy Mustafa hamarosan megérkezik a fővárosba. Piri: „Nagyszerű! Kaptál hírt a palotából?” Férfi: „Még nem, Reis.” Piri: „Nyilvánvaló, hogy a Szultán a halál kapujában van már. Üzenj Ferhat Agának, a janicsároknak tudniuk kell, hogy Mustafa Herceg, a jövőbeli szultánunk úton van!”

Rüstem Hürremmel beszélget: „Ferhat Aga nyíltan megfenyegetett, hogy ha a janicsárok nem látják saját szemükkel a Szultánt, nem fogja megakadályozni, hogy katonái bajokat okozzanak.” Hürrem: „Ez az a perc, amire már annyi éve várunk! Természetesen, nem futunk el egy ilyen lehetőség elől!” Rüstem: „Tennünk kell valamit.” Hürrem: „Mire gondolsz?” Rüstem: „El kellene küldenünk Selimet a janicsárok laktanyájába, mint régens. Elmondhatná, hogy a Szultán jól van, ezzel is gyakorolva hatalmát előttük.” Hürrem: „Hogyan küldhetném a biztos halálba a saját fiamat?! Ha Selim odamenne, soha nem térne vissza! Soha nem megyek ebbe bele!!!”

Selim kint van: „Állnak még emberek az ajtónál?” Rüstem: „Ez elkerülhetetlen, Hercegem. Nagyon fontos, hogy a janicsárok a helyükön maradjanak. El kell menned a janicsárokhoz, hogy megmutasd, te vagy a régens, és hogy biztosítsd őket, hogy a Szultán él és egészséges.” Selim: „Talán kihasználják az alkalmat, hogy megszabaduljanak tőlem. Nem merészelnék megtenni, főleg, hogy nem tudják, hogy a Szultán él-e.” Selim: „Te is jössz velem?” Rüstem: „Nem, én vagyok az utolsó, akit a janicsárok látni akarnak. Mehmet Sokullu Pasa fog elkísérni. Ez egy nagyszerű alkalom, hogy megmutasd bátorságod, ami miatt tisztelni fognak, és elfogadnak régensnek.”

Canfeda Nurbanunak: „Kisfiad jól aludt az éjjel.” Selim érkezik: „Canfeda! Szólj Gazanfernek, hogy készüljön, kimegyünk!” Nurbanuhoz: „Megyünk a janicsárokhoz.” Nurbanu: „Ne tedd! Lehet, hogy az életedre törnek!” Selim: „Így is két út áll előttem. Vagy trónra kerülök, vagy meghalok. Előbb vagy utóbb úgyis megtörténik. Nincs más választásom.”

Hürrem Süleyman minden lélegzetvételét figyeli. Egyszer csak azt veszi észre, mintha nem lélegezne. Egy tükröt tart az orra elé, és valóban, nem párásodik be. Hürrem elkezd sírni. Aztán hirtelen, megindul a légzés.

Nurbanu rohan Hürremhez, azonban Lokman nem engedi be. Nurbanu azzal fenyegetőzik, hogy ha nem engedi be, elveszítik Selimet.

Rüstem Zallal beszélget: „Már majdnem biztos, hogy Selim Herceg nem tér vissza a janicsároktól. Miután Mustafa Herceget is megállítottuk, Beyazit Hercegnek nem marad ellenfele.” Pont ekkor jelentik be Mustafa érkezését. Rüstemnek és Zalnak leesik az álla! Ekkor derül ki számunkra, hogy Yavuz áldozta fel életét Mustafáért, mert ő ült a Hercegi lovon, míg Mustafa egy katona ruháját öltötte magára.

Selim belép a janicsárok laktanyájába. Ferhat Aga üdvözli, de arrogánsan.

Hürrem: „Bármit is akarsz mondani, mondd gyorsan!” Nurbanu: „Selim Herceg elment a janicsárok laktanyájába… Kérlek, tégy valamit!” Ekkor lép be Mustafa a szobába, rögtön apjához megy. Süleyman felébred arra, hogy Mustafa őt szólítgatja. Hürrem látja, hogy Süleyman elmosolyodik, majd visszazuhan álmába.

Selim: „Allahnak hála, a Szultán jól van. Allah kegyelmével, felépül. Senki sem okozhat nyugtalanságot. Ez az út nem jó, Ferhat Aga. Ha ez így folytatódik, fejek fognak hullni. Életek érnek véget idő előtt.” Ferhat: „Az az élet, amiről beszélsz, egy hajszálon múlik. Amíg a Szultán él, nem csinálunk semmit. De vagy ma vagy holnap a trón új kézbe kerül… És a trón új tulajdonosa az a Herceg lesz, akinek a legtöbb joga van hozzá.” Selim: „Tudd hol a helyed, Ferhat Aga! Te sátorban élsz! Mi meg az uralkodók vagyunk! Az Ottomán Dinasztia uralkodói! Mióta a janicsárok döntik el, ki kerüljön a trónra?!”

Mustafa apja ágyán ül, Hürrem vállára teszi kezét: „Segíts, Mustafa!” A Herceg meglepődik, és feláll, hogy szembenézzen mostohaanyjával: „Milyen segítségről beszélsz?” Hürrem: „Selim.. a tűzzel játszik… elment a janicsárok laktanyájába… Dühük széttépik a fiamat! De ők rád hallgatnak! Mentsd meg tőlük! Tudom, értem nem tennéd meg… de tedd meg az apádért és a testvéredért!”

Ferhat: „Nem jöhetsz ide a laktanyánkba, és nem beszélhetsz velünk ilyen hangon! Hogy mégis megteszed, biztos lehetsz benne, hogy számon fogják kérni rajtad!” Selim: „Mégis kinek képzeled magad?! Egy Herceg áll előtted!!!”

119.rész Leirása

- Nem vagy köteles elmenni...Igazából aminek elé akarsz vágni, amit meg akarsz változtatni, az maga a sors...Engedd, hogy essen az eső, fújjon a szél, jöjjön a tél...Ne feledd, hogy a tél egyszer véget ér és jön a tavasz...és a tavasz te önmagad vagy ... -------------- -A mi kötelezettségünk, nem a nagyúr biztonsága, Hanem Mustafa herceget a trónra juttatni...

2.elözetes

Piri Reis: „Amióta Hercegünk a trón felé tart, kötelességünk eltávolítani azokat, kik útját állják.” Selim: „Csak egy kerülhet a trónra, és az parancsba adja a többiek kivégzését.” Hürrem: „Hőn szeretett fivéred trónra kerül, majd egy pillantás alatt meg fog fojtani.” Selim: „Amíg felfalják egymást, én a győzelem felé menetelek.” Hürrem: „Ettől a perctől kezdve egyedül járd utadat. Én támogatlak.” Férfi: „Amikor minden rendben megy, akkor is jöhet fájdalom… és elveszi szeretteid egyikét…”

119. rész

Süleymant látjuk a katonai sátrában. Felöltözött már páncéljába, közben nézegeti magát az egész alakos tükörben. Újabb fájdalmai lettek, ezúttal a talpán. Lokman: „Nagyuram! Jól vagy? Hívjam az orvost?” Süleyman: „Szükségtelen.” Ráül trónjára, majd egy ládára mered tekintete. Rüstem érkezik: „Elkas Mirza üzent. Várja érkezésedet Van külterületén.” Süleyman: „Allah akaratával a türkmének és a perzsák tényleg támogatják, ahogy azt korábban mondta!”

Két katona, egyikük Abbas a titkos tőrüket próbálgatják. Abbas: „Elkas Mirza már vár rám, Bahman. Hamarosan indulunk. Maradj mindig mögöttem.” Bahman: „Hogy jutunk be a Szultán sátrába?” Abbas: „Csak egy esélyünk van cselekedni… ha jelet adok, te elveszed Elkas Mirza életét, én meg Süleyman Szultánét.”

Mustafa öltözik, miközben Yahia jön szólni, hogy elkészültek. Elindulnak kifelé, de Mahidevran visszahívja: „Fiam! Alaposan átgondoltad? Nem kell elmenned! Az, hogy megpróbálsz változtatni, az magában hibás! Fiam! Hagyd esni az esőt, fújni a szelet, hagyd, hogy tél legyen! És ne feledd! A tél elmúlik, utána tavasz jön. A tavasz meg te vagy!”

Hürrem unokájával foglalkozik, amit Nurbanu örömmel vesz: „Milyen szerencsés Herceg Murat! Hogy ilyen kicsi korában a fővárosba, a te szárnyaid alá került, méltóságos Szultána!” Hürrem: „Mindig legyen szerencsés, én oroszlánkölyök unokám!” Afife érkezik: „Szultánám! Lengyelország hercegnője, Anna Yagellonka megkezdte útját, hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Kitűnő! Késlekedés nélkül kezdjétek meg az előkészületeket! Amikor a Hercegnő megérkezik a palotába, éreznie kell hatalmunkat! A legjobb vendéglátásban kell részesülnie!” Nurbanu: „Nyilvánvaló, hogy a Hercegnő látogatása fontos számodra, Szultánám.” Hürrem: „Végtére is, arról a földről látogat el hozzánk, ahol én születtem. Ráadásul egy az uralkodók közül. Elkerülhetetlenül felidéződik a múlt… emlékek törnek felszínre. Már 30 év elmúlt. Mennyi nyár, mennyi tél!” Nurbanu. „Nem mindenki ilyen szerencsés mint te. Hisz nem csak egy szultána vagy, hanem az egész világ Szultánája!” Hürremnek tetszik, amit hall…

Yavuz Piri Reis-szel találkozik. A fiatal katona csodálkozik, hogy küldetett érte. Piri: „Hogy van a Hercegünk?” Yavuz: „Nem túl boldog. Mint tudod, nem túl jó a kapcsolata a Szultánnal. Allah akaratával ez is elmúlik.” Piri: „Nincs szükségünk erre. A perzsák csapdát akarnak állítani, így ez már nem tart sokáig.” Yavuz: „Csapdát?” Piri: „Atmaca hozta ezt az információt. Úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a Herceg előtt, mert nekünk nem az a kötelességünk, hogy megvédjük a Szultánt, hanem, hogy trónra segítsük Mustafa Herceget.” Yavuz: „Igen, de…” Piri: „Amióta Hercegünk a trón felé menetel, el kell távolítanunk azokat, kik útját állják… Ezért hívattalak.” Yavuz: „Rüstem Pasa.” Piri: „Eljön majd az ő ideje is… de előbb meg kell szabadulnunk a legnagyobb púptól a hátunkon… Hürrem Szultánától!”

Selim az apja teraszán tartózkodik, Hürrem csatlakozik hozzá: „Fiam! Murat volt nálam az imént… bátor, fiatal Herceg lesz belőle, akárcsak az apja!” Selim: „Allah akaratával, anyám. Kaptál már hírt a Hercegnőről?” Hürrem: „A legjobb vendéglátásban kell részesítenünk! Biztos, van valami a látogatása hátterében. Várjuk ki a végét, mit kér a Hercegnő.” Selim: „Az apja, Sigismund Király nagyon beteg. Lengyelország helyzete egyáltalán nem bíztató. Éhínség kínozza az országot. Nyilvánvalóan segítséget jön kérni.” Hürrem: „Szóval ezért! Amint megérkezel, máris elfolgalt vagy államügyekkel!” Selim: „Nos, a trónt rám hagyták, hogy tartsam biztonságban.” 

Fatma Elkas levelés olvassa: „Nem tudom megfogalmazni az elmúlt napokat, melyeket tőled távol töltöttem… olyan, mintha a pokol vermében lennék, ahol kígyók és skorpiók mardossák lelkemet. Minél közelebb kerülök szülőföldemhez, annál távolabb érzem magam az otthonomtól. Egyre inkább megtanulom, napról-napra, hogy a te szíved az én otthonom. A te Elkasod, ki ég a vágytól, hogy újra veled lehessen.”Fatma mosolyog, és Melek azt mondja: „Allahnak hála, újra mosolyogsz, Szultánám!” Fatma: „Egy ilyen levél után, melyik asszony nem mosolyog?” Melek: „Igazad van, Szultánám. Azt mondják, Mihrimah Szultána belebetegszik szomorúságába… Azt mondják, nem is igen hagyja el palotáját.” Fatma még jobban mosolyog: „Beleesett saját maga csapdájába… Háború után el fog válni. Én meg újra férjhez megyek, és Allah akaratával, második tavaszomat fogom élni!” Melek: „Allah akaratával.” Fatma: „Most siess! Hozz papírt és tintát! Válaszolnom kell a vőlegényemnek!”

Van külterületén Elkas leszáll lováról, végigvonul a janicsárok előtt, és odalép Ferhat Agához: „Üdvözöllek! Szultánunk már vár téged.” Odamennek a sátorhoz, ahol a janicsárok elveszik a Herceg fegyvereit. Kérdik, ki az a két ember, akik a háta mögött állnak? Elkas: „Ők velem vannak. Dokumentumokat hoznak, melyeket a Szultánnak szeretnék megmutatni.” Őket is lefegyverzik, áttapogatják őket, de a rejtett tőröket nem fedezik fel. Majd beléphetnek.

Rüstem Beyazittal beszélget: „Nyáron már Tabrizban kell lennünk.” Beyazit: „Ott leszünk, de mi lesz, ha Elkast mégsem támogatják, ahogy azt mondta?” Rüstem: „Ebben az esetben el kell hagynunk Elkast, és saját utunkat kell járnunk.” Beyazit: „Hadd menjek Azerbajdzsánba! Seregemmel, parancsnoklásom alatt, Allah engedélyével fejét veszem, és elhozom ide!” Rüstem: „Lehetetlen, Hercegem! Ahol a Szultán tartózkodik, neked is ott a helyed. Ha már a Szultánról beszélünk… Hallottam bizonyos levélről, mi Kutahyából jött… feltételezem, Hurichihan Szultánától.” Beyazit: „Kétségtelen, hogy rajtam tartod a szemed!” Rüstem: „Több ezer katonánk van. Lehetetlen tudni, ki van velünk, ki ellenünk. Ezért hasznos óvatosnak lenni. Ez maradjon köztünk.” Beyazit: „Neked inkább a saját dolgaiddal kellene foglalkoznod, Pasám. Abból, amit Cihangir mesélt nekem, házasságod Mihrimahval mélypontra süllyedt.” Rüstem: „Néhány kellemetlen dolog történt… de túl leszünk rajta.” Beyazit: „Allah akaratával.”

Elkas kíséretével bejutott a Szultán sátrába: „Megjelenni ismét színed előtt, nagy megtiszteltetés számomra.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Elkas: „Személyesen kívántam elhozni neked a türkmén bégek levelét.” Átadják a levéllel teli paksamétát. 

Közben Mustafa a Szultán sátra felé vágtat…

Amíg a Szultán nézegeti a dokumentumokat, Elkas beszél: „Mint a levelekből is kiderül, a türkmén bégek az én oldalamon állnak a Tahmasp elleni háborúban, és saját maguk jelentették ki, hogy az én parancsnoklásom alatt fognak harcolni.” Süleyman: „Mekkora az ő erejük? Mivel tudnak hozzájárulni?” Elkas: „Engedelmeddel, Nagyuram, a térképen mutatom meg.” A Szultán engedélyezi. Elkas utasítja embereit, hogy terítsék ki a térképet.

Közben Rüstem és Beyazit már kijöttek a sátorból. Zal informálja őket, hogy Elkas éppen a Szultánnál van. Rüstem: „Miután Elkas végzett, nekem kell bemennem hozzá.” Ekkor lovasok érkezésére lesznek figyelmesek. Beyazit felismeri Mustafát…

Elkas a térképen mutatja be, hogy hol csatlakoznak hozzájuk a türkmén bégek: „Burhan Ali Bégnek ötezer jól képzett katonája állomásozik Azerbajdzsánnál. Harci felszerelésük könnyű, így gyorsan tudnak mozogni. A Tekeluból jött embereink háromezren vannak és Hamedanban vannak. Ha elérjük Merendet, elérjük a húz ezres létszámot.” Süleyman: „Ha elérjük Tabrizt, testvéred biztos el fog szaladni. Hová menekülhet?” Elkas: „A hegyekbe, Nagyuram. Mivel Burhan Ali Bey kontrollálja az El-Burz hegyeket, én a Zagros hegyeken keresztül, Hamedan Kermanshah felé fogok masírozni. Anélkül, hogy észrevenné, két oldalról ejtjük csapdába.”

Közben odakint Mustafa megérkezik. Lepattan lováról, és azt kérdi, merre találja az apját? Nem nagyon akarnak neki válaszolni, mire újból rákérdez. Beyazit válaszol végül: „Bent a sátorban, Elkas van nála.” Mustafa: „Meg fogják ölni a Szultánt!” Megindul a sátor felé kivont karddal. A többiek nem értik, de követik. Mustafa kintről kiált apjának, aki a ledermed, de sikerül elmozdulnia Abbas tőre elől, ami végül a térképben végzi. De még egyszer próbálkozik. Mustafának sikerül az utolsó pillanatban ráugrania. Beyazit Bahmant ártalmatlanítja. Süleymant sokkolja az egész. Cihangir is teljesen bénultan nézte végig a támadást.Később Süleyman kérdi fiától, honnan kapta az információt. Mustafa: „Egy Cafer Aga nevű embertől… azt mondta, az egyik kapu őre volt… a perzsa háborúról akart velem beszélni. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Elkas Mirzának van elég hatalma és próbált meggyőzni, hogy állítsam le a háborút.” Süleyman: „Ki ez a Cafer Aga? Nem tudok ilyen agáról a palotámban.” Mustafa: „Ő az egyikük, akik a palota iskolájáért felelősek. Hagytam elmenni, anélkül, hogy felfedtem volna előtte kétségeimet, mert tudni akartam, kinek dolgozik.” Süleyman: „És kinek dolgozott?” Mustafa: „Perzsa kém volt. Elkas egyik emberével, Abbassal találkozott. Végül kényszer hatása alatt, mindent bevallott. Amint megkaptam az információt, útra keltem. Alahnak hála, időben érkeztem.” Süleyman mosolyog, de nem elégedett: „Ilyen információ miért hozzád jutott és nem hozzám, Mustafa? Fegyverhordozód hozzám kellett volna forduljon, nem hozzád.” Mustafa: „Nagyuram, mikor Sivasban voltunk, akkor történt mindez. Miután visszatértem tartományomba, akkor kaptam az információt.” Lokman érkezik, bejelenti Rüstemet.

2.rész

Cihangir még mindig a történtek hatása alatt áll. Beyazit: „Idd meg ezt. Meg fog nyugtatni. Jól vagy?” Cihangir: „Minden az orrom előtt történt… és ha történt volna valami a Szultánnal? Láttam a penge csillanását… láttam, amint az áruló felemeli a kezét, hogy elvegye a Szultán életét! Meg akartam állítani, hogy megfogom a kezét, de lebénultam! Mozdulni sem bírtam!” Beyazit: „Cihangir! Ne okold magad! Drága bátyánk a végén egy másodperc alatt megakadályozta! És senki sem sérült meg! Allahnak hála, Mustafa időben érkezett!” Cihangir: „Oh, igen! Hol van most?” Beyazit: „Nagyurunkkal… Mindennek ellenére, leszidja.” Cihangir: „Nehéz megjósolni, hogy Szultánunk mit gondol, de egy olyan Szultánnak, aki az egész világot uralja egy ilyen adósságot nehéz cipelnie… de hogyan fizetheti vissza annak, aki megmentette az életét?”

Rüstem: „Beismerte, hogy Tahmasp kéme és Elkas mellé küldték, Nagyuram. Elkas minden lépéséről küldött információt… fő céljuk az volt, hogy merényletet kövessenek el ellened.” Süleyman Abbashoz: „Egy férfi, Cafer Aga felkereste Mustafa Herceget… Ki ez az ember? És hogy kapcsolódik hozzád?” Abbas: „Sahhunk tudta, hogy Mustafa Herceg ellenezte a Perzsia elleni háborút. Úgy gondolta, hogy talán megakadályozhatja a háború kitörését és ezért akart vele kapcsolatba kerülni.” Rüstem: „Ez nem minden, Nagyuram. Allah bocsássa meg, ha ezek az árulók sikerrel járnak… Tahmasp mindent megtett volna, ami hatalmában áll, hogy Mustafa Herceget trónra segítse.” Mustafa: „Ki törődik az álmaival, Rüstem Pasa? Láthattad, véget vetettem játékuknak! Azt hiszem, Tahmasp megértette, hogy a tűzzel játszik.” Süleyman Abbashoz: „Mit mondasz még? Mit tud még?” Abbas: „A türkmén bégek szövetségéről és fivére és Fatma Szultána eljegyzéséről.” Süleyman: „Vigyétek innen ezt az árulót!” Megkéri Rüstemet is és Mustafát is, hogy távozzanak. Azonban Mustafa marad: „Bocsáss meg Nagyuram, de mi volt ez? Szükséged volt egy áruló szavaira, hogy higgy nekem?” Süleyman: „Nyilvánvaló, ami történt, Mustafa. De megtört a bizalmam benned. Nagyon mélyen sebet ejtettél bennem. És most hogy merészelsz megkérdőjelezni?” Mustafa: „Nagyuram, ha van valamilyen módja, hogy újból felépítsem a kettőnk között lévő bizalmat, és hogy begyógyítsam azt a sebet, amit okoztam, készen állok megtenni. Van rád mód, apám?” Süleyman: „Az idő megmondja, Mustafa… az idő! Most elmehetsz.”

Reggel van Isztambulban. Nurbanu Selim mellett ébred. Nézegeti egy darabig, majd egy csókkal ébreszti fel: „Jó reggelt, Hercegem!” Selim: „Olyan boldognak tűnsz, mintha rózsa nyílna lelkedben!” Nurbanu: „Miért ne? Olyan, mintha álmodnék! Mintha a paradicsom kertjében sétálnék!” Selim: „Ne ragadtasd el magad! Ha vége a háborúnak, mi megint úton leszünk Manisa felé.” Nurbanu: „De ha Hürrem Szultána támogatását magunk mellé tudjuk állítani, akkor ismét visszajövünk… ráadásul nem is megyünk már el soha többé.” Selim: „Bárcsak én is annyira tudnék ebben bízni, mint ahogy te!” Nurbanu: „Ez egy kivételes lehetőség, hogy te vagy a régens… Amíg te vagy a régens, engedd, hogy azt tegye, amit szeretne… Mutasd meg, hogy mekkora hatalma lenne, ha egy nap te lennél a Szultán… Tedd nyilvánvalóvá, hogy a megfelelő úton haladsz… Így nem fog lemondani rólad…”

Hürrem a szobájában olvas, mikor Mihrimah érkezik hozzá. Hürrem: „Végre téged is látni!” Mihrimah: „Van új híred?” Hürrem. „Cihangir válaszolt a levelemre. Allahnak hála ő is és a Szultán is jól vannak!” Mihrimah: „Miért nem a Szultán írt levelet? Vagy még mindig haragszik rád?” Hürrem: „Több hegyen és völgyön mentünk keresztül, Mihrimah… túl leszünk rajta… Te inkább Rüstemre gondolj! Itt van a levél, amit ő írt… Minden második szava te vagy… a másik meg a lányotok… nagyon hiányoztok neki.” Mihrimah: „Ha ez tényleg így van, akkor ez a levél miért neked jött és nem nekem?” Hürrem: „Ha Rüstem apró jelét látná annak, hogy hajlandó vagy elolvasni levelét… habár ez a különválás most jót tesz neked… ez egy jó lehetőség, hogy boldog légy.” Mihrimah: „Nem fogom megváltoztatni döntésemet, anyám! Ha ezer év is eltelik, akkor sem!” Hürrem: „Ne beszélj elhamarkodottan, Mihrimah! Amíg abban sem lehetünk biztosak, hogy holnap a nap felkel-e, hogy beszélhetsz erről ennyire biztosan?” Mihrimah: „Elég, hogy te nem felejted el ígéreted, amit nekem tettél.”

Beyazit sátrában Mustafával beszélget: „Amíg várunk a Szultán dicséretével, nézzük, hogy végeztél a kihallgatással! A Szultán még mindig dühös rád!” Mustafa: „Ha a dolgok még rosszabbra fordulnak, senkinek nem lesz a szívében olyan mély seb, mint nekem, Beyazit.” Beyazit. „Tegnap este Rüstem Pasával beszélgettem… Kiakadt azon, hogy kaptad meg az információt. Szerinte, valaki segít téged a háttérben.” Mustafa: „Ahogy gyanítottam… Rüstem soha nem hagy ki egy lehetőséget sem.” Beyazit: „Mit akarsz ezzel mondani?” Mustafa: „Légy vele nagyon óvatos, Beyazit. Látja a szeretetet és hűséget, ami közöttünk van… és a kételkedés magvait szeretné elszórni közénk… Mihrimah biztosan elválik tőle, így helyzete veszélyben van.”

Elkas Süleyman sátrában: „Hogy lehettél ennyire vak és süket, Elkas?!” Elkas: „Méltóságos Nagyuram, kérlek, bocsáss meg! Szégyenkezem előtted. Évek óta ismerem Abbast, de még egyszer nem láttam hibázni. Az az aga, aki engem próbált megtámadni, az ő ajánlásával került hozzám. Álomban éltem eddig. Bocsáss meg, kérlek!” Süleyman. „Ha Perzsia Királya akarsz lenni, különböző szemszögből kell látnod magad és környezeted. Nincs más választásod! Folyamatosan résen kell lenned! Mindenki uralkodni akar és a hatalmat birtokolni, de nem mindenki érdemli meg. Igazság szerint, az a trón, amit nem érdemelsz meg, az feléget. Arcátlan testvéred, Tahmasp újból csapdát állított neked… Ráadásul merényletet kísérelt meg ellenem! Ezért meg fog fizetni! Ezek után, hogy mögöttem állsz-e vagy sem, csak rajtad múlik, mert nem segítek se egy perzsa sahnak se egy ifjú vőlegénynek, aki nem látja a saját árnyékát!” Elkas: „Remélem, lesz alkalmam kompenzálni, amikor részese leszek győzedelmednek e háborúban, Nagyuram.”

Visszatérve Beyazit sátrába: „Teljes a bizalmam benned, testvérem. De tudok mindent: a katonák, a bégek, a reiszek mind a te oldaladon állnak. Allah bocsássa meg, ha történik valami a Szultánnal, a janicsárok téged tesznek a trónra.” Mustafa: „És te öcsém? Te mit fogsz tenni?” Beyazit: „Én mindig a te igazadat hangoztattam… De ha kiadod a parancsot a kivégzésemre, akkor én várok, mint egy ma született bárány… nem az én stílusom, tudod.” Mustafa: „És ha az én oldalamon akarlak látni?” Beyazit: „Ebben az esetben még egy hegy sem állhat az utamba. Hűséget esküszöm neked úgy, mint mindenki más.” Mustafa: „Már évekkel ezelőtt megesküdtem… imádkoztam az Úrhoz… hogy ne az legyen a végzetem, hogy kiontsam fivéreim vérét! Ha egy nap a trónra kerülnék, biztos lehetsz benne, hogy mellém kerülsz és közösen fogjuk irányítani a világot!” Cihanigir csatlakozik hozzájuk: „Oh! Szóval elnémultok, mikor én megérkezem?” Mustafa: „Nincs semmi titkolni valónk előled, Cihangir!” Beyazit: „Döntésre jutottunk… Ha úgy alakul, hogy átveszi a trónt, nem fogunk harcolni egymással… hanem mellette fogok állni, ahogy kormányozza a világot.” Cihangir: „Számomra is marad hely melletted?” Mustafa: „Mindig.”

Az orvos a Szultánt vizsgálja a sátrában: „Azt mondtad, talán meghúzódott… de még mindig nem javult… a balzsamod egyáltalán nem segített.” Orvos: „Rajta vagyunk, Nagyuram… a háború miatt sem gyógyul olyan gyorsan… hisz ahelyett, hogy pihennél, állandóan talpon vagy.” Süleyman: „Te csak találj valamilyen gyógymódot a fájdalomra, ez éppen elég.” Orvos: „Készítek egy hatékonyabb orvosságot, Nagyuram… de egy idei nem lenne szabad ráállnod, különben semmi haszna nem lesz.” Süleyman: „Hogy van Cihangir, doktor? Ne hanyagold el.” Orvos: „Pont szerettem volna róla beszélni. Túl sok gyógyszert szed… tönkreteszi a gyomrát. Mielőtt befolyásolná a Herceg egészségét, úgy vélem, jobb lenne visszaküldeni a fővárosba.”

3.rész

Lengyelország hercegnőjét bejelentik. Fatma fogadja. Anna: „Köszönöm Hürrem Szultánám… megtiszteltetés veled találkozni.” Fatma: „Hiba történt, Hercegnő. Én Süleyman Szultán testvére vagyok, Fatma Szultána.” Anna: „Bocsáss meg. Csak egy gyönyörű nőt láttam, és rögtön azt gondoltam, hogy Hürrem Szultána.” Fatma: „Semmi gond. Gülfem! Te foglalkozol a Hercegnővel!” Majd a fülébe súgja: „Ne hagyd magára Hürremmel.” Gülfem: „Természetesen, Szultánám… Anna Hercegnő! Kérlek, kövess! Hürrem Szultána már vár téged.”

Mustafa, Beyazit és Cihangir még mindig együtt vannak a sátorban, mikor Süleyman beállít: „Hát itt vagytok!” Cihangir: „Meg akartam látogatni a testvéreimet. Beszélgettünk.” Süleyman: „Az orvos azt mondta, megint nagy fájdalmaid vannak. Látni akartalak.” Cihangir: „Eltúlozza… Magad is láthatod, egész jól vagyok. Tulajdonképpen boldog vagyok, hogy Mustafa megérkezett.” Süleyman: „Elég is volt, Cihangir. Eljött az idő, hogy visszatérj a fővárosba. Döntöttem. Azonnal indulsz, és Mustafa bátyád fog elkísérni Tokatig. Mustafa visszatér Amasyába, te pedig Isztambulba.” Cihangir: „Nem kell elkísérnie! Itt kellene maradnia, veled! Részt kellene vennie a háborúban!” Beyazit: „Nagyuram, egyet értek… Jelenléte még nagyobb erőt adna erőinknek!” Mustafa: „Készülődj, Cihangir. Hajnalban indulunk.”

Afife és Gülfem kíséri Annát Hürrem szobájába. Afife bejelenti a Hercegnőt, Hürrem megkérdi, találkozott-e már Selimmel. Igen a válasz. Anna belép, a két nő egymásra mosolyog. Hürrem: „Még gyönyörűbb vagy, mint gondoltam!” Anna: „Te is. Lekötelezel, hogy fogadsz.” Hürrem: „Már nagyon rég nem beszéltem oroszul.” Anna: „Boldoggá tesz, hogy nem felejtetted el. Mint a többi asszony országomban, én is nagyon kíváncsi voltam rád… végre találkoztunk. Talán nem tudod, de nálunk mindenki ismer téged, rólad beszél… Anyák példaként mesélnek rólad lányaiknak… a világ legszebb történetét a gyönyörű Alexanda la Rossáról.”Milyen jó érzés ilyen szavakat hallani egy Hercegnőtől!” Anna: „Higgy nekem… ezek a szavak jelentéktelenek… ha megtisztelsz és ellátogatsz hozzánk, abba a föld is beleremeg!” Hürrem: „Ő itt a lányom, Mihrimah.” Anna: „Hallottam már a nevéről… a nap és a hold Szultánája… az egész föld fénysugara!” Mihrimah: „Köszönöm a szép szavakat, sokat jelent számomra! Anna Hercegnő! Vendégül látni téged, nagy megtiszteltetés!”

Yavuz ismét Piri Reisszel találkozik: „Mi a helyzet, Yavuz? Megtaláltad a módját, hogy kaphatnád el Hürrem Szultánát?” Yavuz: „Sajnálatosan, jobban őrzik, mint a Szultánt… főleg, amíg a palotában van, nehéz dolgunk van.” Piri: „Ebben az esetben, megvárjuk, amíg kiteszi a lábát a palotából.” Yavuz: „Soha nem hagyja el.” Piri: „Mehmet Herceg halálának az évfordulója hamarosan elérkezik… biztos ellátogat sírjához.” Yavuz: „A biztonsági intézkedéseket biztos megerősítik… nem fogunk tudni közbeavatkozni.” Piri: „Mint minden évben, miután meglátogatja a sírt, részt vesz a Mevluton (ahol a szegényeknek ételt osztanak), amely azon a konyhán lesz, mely része a jótékonysági alapítványának. Ételt fognak osztani… mint tudod, az utca szűk… amikor a Szultána megérkezik, tömeg lesz… itt nyílik meg a kapu előttünk.” Yavuz: „Rendben. Akkor hogyan támadjuk meg?” Piri: „Egy olyan pillanatban, amire nincs felkészülve… olyan módon, ahogy nem számít rá.”

Visszatérve Hürrem szobájába, Hürrem még mindig Annával, Mihrimahval, Nurbanuval és Gülfemmel beszélget. Hürrem: „Hallottam, hogy becses édesapád, Sigismund Király nincs jól. Allah óvja!” Anna: „Úgy legyen! Nehéz időszakon mentünk keresztül. A balszerencse nem hagyott el bennünket. Először az éhínség… majd a sáskajárás, végül a terményünket is el kellett égetnünk… országunk lakosai éhen halnak. És ez döntötte le apámat a lábáról.” Hürrem: „Az én időmben még jólét volt azon a földön… annyira, hogy a búza és árpaföldek úgy néztek ki, mint a zöld tenger!” Anna: „Annak a földnek, ahol a gyerekkorodat töltötted, szüksége van rád, Szultánám!” Hürrem: „Hogyan segíthetnék?” Anna: „A méltóságos Selim Hercegnek is mondtam… magtáraink majdnem teljesen üresek… körülbelül két hónapra való élelmünk van… Arra kérlek, segíts minket ezekben a nehéz időkben! A támogatásodat kérem, de nem adományt, hanem kölcsönt, amit időben visszafizetünk.” Hürrem: „Értem. Ne légy szomorú, Hercegnő. Ne lógasd szépséges arcodat! Beszélek Selim Herceggel… Megkérem, biztosítson megfelelő támogatást, hogy fel tudjátok tölteni raktáraitokat és kincstáratokat.” Anna: „Szultánám, én…” Hürrem: „De van egy kívánságom… hogy ezt ajándékként fogadd el, ne kölcsönként.” Anna: „Szultánám, megtisztelsz.” Hürrem: „Nagyszerű! Hosszú utat tettél meg… előkészíttettem számodra az új Kerti Palotát… de még két nap kell, míg teljesen elkészül. Addig is maradj itt nálunk… Mihrimah!” Mihrimah: „Anna Hercegnő, kérlek, gyere velem… megmutatom neked a szobádat, és később körbevezetlek a palotában.” Anna: „Nagyon szeretném! Meghalok a kíváncsiságtól!”

Amikor mindenki távozik és csak Gülfem és Hürrem marad, Gülfem: „Nincs jogod ilyen ígéreteket tenni! Főleg nem a Szultán engedélye nélkül!” Hürrem: „Milyen különös az élet, Gülfem! Egy időben annak örültem, hogy élni tudtam a törvényeik alatt! Egy szemernyi kétely nem volt a szemükben! És most? Hatalmam egy apró darabkája is elég, hogy újjá éledjenek!” Gülfem: „Ezt a hatalmat a Szultántól kaptad. Ne feledd, hatalmad belőle származik!” Hürrem: „Nem felejtettem el, Gülfem! Egyetlen apró részletet sem! Még akkor sem, ha fáj!”

Közben Sümbül a piacon felrakatja üzletének nevét: Sümbülhane, azaz Sümbül háza. Apró asztalkákat helyez ki, székekkel. Emberek jönnek, megcsodálják a feliratot, jókívánságaikat adják át Sümbülnek. „Mit lehet itt kapni?” Sümbül: „Italt árulok. Meg akarjátok szagolni?” Egy férfi megszagolja, elmosolyodik, mivel ez az illat semmire sem hasonlít, amit eddig ismert. Sümbül: „Persze, hogy nem emlékeztet semmire! Hiszen ezt személyesen én csinálom! Úgy hívják, kávé. Gyertek! Kóstoljátok meg! Ezt magamnak készítettem, de most nektek adom. Yakup! Önts kávét az Efendiknek!” Férfi1: „Minden jót kívánok, főleg, hogy most nyitottad üzletedet!” Férfi2: „Mi ez a kávé? Még soha nem hallottam ilyen italról?” Sümbül: „Én készítettem. Öntsd! Öntsd!” Megkóstolják, de nem ízlik nekik. Sümbül dühbe gurul, megpróbálja kényszeríteni őket, hogy még egy kortyot igyanak, de ők inkább távoznának. Sümbül megállapítja, hiba volt az asztalához invitálnia őket. Yakup is megkóstolja, de neki sem ízlik a keserű ital. Majd egy lokumot vesz a szájába, és felcsillan a szeme, hogy így már elviselhető.

Hürrem Selimmel beszélget: „A Hercegnő hazája áldozatairól beszélt. És te is mondtad, helyzetük elég siralmas. Megígértem, hogy segítünk nekik.” Selim: „Nem gondolod, hogy mielőtt megígérted, beszélned kellett volna velem, anyám?” Hürrem: „Akkor ellene vagy?” Selim: „Ennek semmi köze ahhoz, hogy ellenzem-e vagy sem! Én csak a törvényekről beszélek. Ha a Szultán itt lenne, akkor is megígérted volna? Nem… És ha nem én lennék a régens, hanem Beyazit, akkor már a világnak is vége lenne!”Fatma érkezik: „Tudni akarod, anyád mit tett anélkül, hogy téged informált volna? Nem tudom, hogy hozhat döntéseket, amíg te itt vagy… olyan, mintha nem is te, hanem Hürrem lenne a régens! Hogy fogja ezt megmagyarázni a Szultánnak?” Selim egy picit elmosolyodik: „Az anyám ígérete az én ígéretem is, Szultánám…Jól átgondolta, és a megfelelő döntést hozta. Nem utasítunk vissza senkit, aki segítségért fordul hozzánk. Ha valaki elszámolással tartozik a Szultánnak, akkor az én vagyok… minden elintézve.” 

Késő este Nurbanu a Hercegnőhöz szeretne bemenni. Azonban az aga azt mondja, nincs a szobájában. Kiderül, hogy Selimnél van. Ez természetesen bosszantja Nurbanut, így beront a Herceghez.Anna: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a jóságot, Hercegem! Neked és a mi Hürrem Szultánánknak köszönhetően végre boldogok lehetünk!” Selim: „Már egy ideje ismerem helyzeteteket, így nem maradhattunk csöndben.” Anna: „Milyen különös! Egy ideje elfelejtettem, hogy Hercegnő vagyok. Emlékeztetem magam arra, hogy ez a te palotád… Milyen csodálatos, egyedülálló palota ez!” Selim: „Még nem is láttál mindent!” Anna: „Rengeteg kérdés cikázik az agyamban… kíváncsi vagyok a Háremre… Neked is van Háremed itt a palotában? Azt hallottam, több száz nő él itt! Szóval, nincs is Háremed?” Selim: „Persze, hogy van! De nem az élvezetek miatt! Ez egy rendszer, hogy biztosítsuk a Dinasztia jövőjét. Úgy tudom, nálatok más a szokás. Királyotok, hercegetek egy nővel él.” Anna: „Vannak más nők is természetesen, de ők a háttérben élnek… hivatalosan csak egy nővel kötnek házasságot.” Selim: „Mi nem házasodunk… nekünk csak háremhölgyeink vannak.” Anna: „De Hürrem Szultána házas.” Selim: „Ő Hürrem Szultána… misztikus az élete.” Anna: „Kíváncsi vagyok, Hercegem… tilos más uralkodói családok nőtagjaival… vagy velük is lehetsz?”Természetesen Nurbanu pont ekkor toppan be. Egyenesen Selimhez megy, mintha Anna ott se lenne: „Már annyira hiányoztál!” Selim: „Találkoztál már Anna Hercegnővel?” Nurbanu: „Igen. Hogy vagy?” Anna: „Jól vagyok… Ha megengeded, mennem kell a fürdőbe. Annyit méltatták már, hogy türelmetlenül várom, hogy én is lássam!” Nurbanu: „Légy óvatos, Hercegnő! Fürdőnk valóban csodás, ugyanakkor nagyon csúszós. Nem szeretnénk, ha elesnél.”Miután Annal távozott, Selim: „Nurbanu, mit csinálsz?” Nurbanu: „Tulajdonképpen, te mit csinálsz? Miért volt itt a Hercegnő? És megint iszol! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?! Ha valaki megtudja…” Selim: „Miután állandóan a sarkamban vagy, ki bánthat engem?” Nurbanu: „Nem tudtam, hogy baj…” Selim: „Állandóan azzal üldöznek, hogy a bor rabja vagyok, de szerencsére nincsenek tisztában az igazsággal. Nem tudják, milyen gyenge vagyok előtted… ha tudnák, aggódnának miattam.”

Reggel Sümbülnek újabb potenciális vevői akadnak. A férfi még az édesség ellenére is azt mondja, hogy nem ízlik neki. Azt tanácsolja, hagyja abba ezt a kereskedést, mert senki sem fog nála inni. Aztán egy aga érkezik, akit Hürrem Szultána küldött, hogy vegyen még kávét. Hürrem nevére a férfi is kezd érdeklődni az ital iránt. Megkérdi Sümbültől, hogy jól hallotta-e Hürrem Szultána nevét? Sümbül elárulja, hogy Hürrem imádja ezt az italt. Erre a férfi inni kezdi kávéját.

A Szultán sátrában Rüstem: „Ahogy feltételeztük, Nagyuram, Tahmasp megkezdte visszavonulását.” Süleyman: „Ezúttal nem menekülhet, Rüstem. Elkas Mirza és a türkmén bégek elkapják őket, aztán foglalkozhatunk vele.” Lokman: „Nagyuram, Beyazit Herceg van itt.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Beyazit: „Kara Ahmed Pasa parancsnoksága alatt, sikerült győznünk Vannál. A város a tied, méltóságos Szultánunk.” Egy dobozt ad át, melyben egy hatalmas kulcs van. Süleyman: „Nagyon boldoggá tettél ezzel a hírrel! Kérj tőlem, amit csak akarsz!” Beyazit: „Nincs más választásom, mint hogy a te oldaladon győzedelmeskedjek és hogy kardod legyek, melyet te tartasz a kezedben.” Süleyman: „Az egész világ és én vagyok a tanú rá, milyen bátor Herceg lett belőled!” Rüstem: „Gratulálok, Hercegem. Sokat jelent számunkra hozzájárulásod ehhez a győzelemhez.” Süleyman: „Rüstem Pasa! A következő az akaratom: kinevezem az anatóliai kincstárnokot, Iskender Pasát Van város kormányzójának. Ezen kívül, továbbítsd Kara Ahmed Pasának gratulációimat. Méltó jutalmat kap e győzelemért cserébe.” Rüstem: „Parancsodat azonnal teljesítem.”

4.rész

Mustafa és Cihangir búcsúzkodnak. Cihangir: „Képtelen vagyok megérteni… neked is részt kellene venned a háborúban, mint Amasya tartomány bégje, mert keleti határaink téged követelnek.” Mustafa: „Legutóbb, mikor részt vettem a háborúban az még születésed előtt volt, Cihangir. Szóval, ne aggódj. Hozzá szoktam már, hogy ki vagyok zárva.” Yahia: „Hercegem, mennünk kell.” Mustafa: „Jövök. Tudod, hogy te vagy a szemem és fülem a palotában, ugye?” Cihangir: „Tudom. Megbocsátottál nekem, de én magamnak nem tudok…” Mustafa: „A kaftán ügyről beszélsz? Már rég el is felejtettem! Te is tedd ezt! A múltban mindannyian hibázunk… magamat is beleértve. Egyetlen gondolatunk a jövő kell, hogy legyen.” Odalépnek a kocsihoz, ami Cihangirt haza viszi. Mustafa: „Szerencsés utat, Cihangir.” Cihangir: „Neked is, testvérem.”

Közben Hürrem Afifével beszélget a szobájában: „Ünnepséget rendeltem el Anna Hercegnő tiszteletére. A szolgálók ne hanyagolják kötelességüket! Nem akarok semmiben sem hiányt látni! Rendeltem Sümbültől kávét. Megérkezett már?” Afife: „Sümbül Aga személyesen szeretné elhozni neked… a „kávémester” hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Pompás. Elmehetsz.” Kint a folyosón Afifének levelet adnak át azzal, hogy Lokman küldte: „Én Afife Asszonyom! Személyesen nézek utána mindennek, ami a Szultán egészségével kapcsolatos. Megteszem, mi rajtam áll, de mint tudod, Szultánunk nagyon makacs. Ráadásul, nagyon nehéz terep áll előttünk, mivel hegyeket kell megmásznunk. Ilyen körülmények között, Szultánunk képtelen meggyógyulni. És, ha ez még nem lenne elég, most még a lába is bedagadt. Az orvos szerint, ez egy igen súlyos betegség előjele lehet. Egyetlen reményem, hogy Szultánunk biztonságban hazatér, és megkezdheti gyógyulását. Imádkozom ezért.”

Rüstem a sátrában Elkasszal beszélget: „Szultánunkat nem hagyta el a türelme… nagyon közel vagyunk már Tabrizhoz. Hol vannak a türkmén bégek? Azt hittem, szövetséget kötöttek veled.” Elkas: „Nem jönnek. Nincsenek itt.” Rüstem: „Mit értesz az alatt, hogy nincsenek itt?” Elkas: „A bégek visszavonták szavukat, Rüstem Pasa… Fivérem biztosan megfenyegette őket. Egyedül vagyok. Segítened kell. A tied vagyok. Megmentettelek a kaftán ügyben.” Rüstem: „Már rég vissza is adtam neked (Fatma ügy).” Elkas: „Még nem! Meg kell találnunk a módját, mert ha én elbukom, buksz velem te is!” Elkas távozik. Zal: „Méltóságos Pasa…” Rüstem: „Mi az?” Zal: „Mielőtt eljöttünk a palotából, Mihrimah Szultána hivatott… Megparancsolta, hogy Elkas Mirza ne térjen vissza a háborúból.” Rüstem: „Miért nem mondtad ezt korábban?” Zal: „Nem állt szándékomban teljesíteni a parancsot, ezért nem mondtam neked… de ha ő most nekünk akar keresztbe tenni… lezárhatnánk az ügyet.”

Fatma közlekedik a folyosón, mikor meglátja Nurbanut beszélgetni: „Nurbanu! Gyere ide! Közelebb! Ki vagy te, hogy mikor egy Szultána közeledik, nem hajolsz meg?! Ráadásul, folytatod a beszélgetést! Hogy merészeled, Asszony?!” Nurbanu: „Soha, Szultánám. Nem vettelek észre.” Fatma: „Nem vettél észre?! Milyen tyúk eszed van? Kit akarsz átejteni? Aki itt áll előtted, az a Dinasztia egy tagja! Ha még egyszer meglátom, hogy nem engedelmeskedsz, nagyon csúnyán megjárod!” Nurbanu: „Bocsáss meg, Szultánám.” Fatma: „Hürremben bízol? Tőle merítetted bátorságod? Selim Herceg ugyan olyan! Azt hiszi, hogy őt támogatja Hürrem, de valójában Beyazit Herceg a kedvenc! Azért, hogy megvédje, Selimet használja fel!” Nurbanu: „Nem, Szultánám. Ezt te gondolod így. Hürrem Szultána nem különbözteti meg a gyermekeit.” Fatma: „Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Egyikük bukni fog. Ha Selim Herceg lesz az, vele buksz te is és a fiad is. Ezt ne felejtsd el!”

Hürrem: „Jaj, de jó, hogy jöttél, Sümbül! Amióta a Szultán távol van, nem hagyhatom el a palotát. Csak egy alkalmam maradt, a fiam halálának az évfordulója.” Sümbül: „Hogy múlik az idő! Allah irgalmazzon neki!” Hürrem: „Úgy legyen! Ugye te is jössz? Utána elmennénk a Mevlutba.” Sümbül: „Ha törik, ha szakad, ott a helyem! Esküszöm, mikor az aga jött, hogy kávét szeretnél, az egész világ az enyém lett! Már olyan rég jönni akartam… mert már egy ideje, látlak az álmaimban. Egyszer… sötét volt… a hangodat hallottam… sikítottál… oda akartam rohanni hozzád, és segíteni neked, de nem találtalak.” Hürrem: „Azért jöttél, hogy elrontsd a kedvem?” Sümbül: „Kérlek, Szultánám! Légy nagyon óvatos! Ne bízz meg senkiben!” Hürrem: „Ezek a félelmek már a múlté, Sümbül. Már nem is emlékszem azokra az ellenségeimre, akikkel elbántam… Valide Szultána, Shah Szultána, Ibrahim Pasa, Hatice Szultána… Nézd csak! Ki maradt? Ha Fatma Szultánára utalsz, őt nem veszem komolyan.” Sümbül: „A legnagyobb balszerencse akkor éri az embert, mikor a legjobban megy neki… és most nem vagyok veled, Szultánám.” Hürrem: „Egyedül értem el ezt a szintet és pontosan tudom, hogy őrizhetem meg!” Sümbül: „Szultánám! Félreértettél… én csak a jólétedre gondolok.” Hürrem: „Jobb lenne, ha most mennél, Sümbül… Itt van a lengyel Hercegnő… Elköteleztem magam mára…”

Piri Reis Yavuzhoz: „Az emlékezés és az ételosztás után ide jön egy második imára.” Yavuz: „Egészen sötétedésig marad?” Piri: „Nem. Rövid ideig fog itt ülni, aztán indul vissza a palotába. Mindig ugyan azt az utat használja.” Yavuz: „És ha most más merre menne?” Piri: „Két napig készülünk fel… Ezt az ügyet le kell zárnunk, Yavuz. Főleg, amióta Süleyman Szultánt nélkülözzük… mire visszatér, végeznünk kell!”

Nurbanu Selimhez: „Összefutottam Fatma Szultánával… Figyelmeztetett, hogy ne bízzak meg Hürrem Szultánában. Azt mondta, hogy a Szultánánk szívében Beyazit az első, őt akarja a trónra segíteni.” Selim: „Ez nem titok, Nurbanu. Pont ezért próbálom az anyámat a saját oldalamra állítani. Szerintem, Fatma Szultána észrevette ezt, és ezért próbál közénk állni. Pontosan tudja, mekkora hatalmam lesz, ha megszerzem a Szultán és az anyám támogatását.” Nurbanu: „És mi van a többiekkel? Cihanir Herceg… Mihrmah Szultána, Rüstem Pasa, Mehmet Pasa. Kinek az oldalán állnak?” Selim: „Rüstem és Mihrimah Beyazit mellett állnak. De az anyám megváltoztathatja véleményét. Cihangir nyilvánvalóan Mustafát támogatja. Mehmet Pasa még nem választott… de remélhetőleg az én oldalamra áll.” Nurbanu: „Remélhetőleg… Utunk nagyon hosszú és veszélyes. Ugye tudod? Ha egy pillanatra is hezitálunk, veszítünk.” Selim: „Ha tudtam volna, hogy magamra hagynak, nem küzdöttem volna a trónért folyó harcban. De csak egy győzhet… és az az egy lesz a többi hóhérja. Talán az az egyetlen előnyöm, hogy a testvéreim nem vesznek komolyan. Amíg ők egymással vannak elfoglalva, én győzedelmeskedem.”

Hürrem szobájában megkezdődik az ünneplés a Hercegnő tiszteletére. Hürrem: „Mit gondolsz? Ízlik? Elég különös az íze, de az illata isteni! El vagyok ragadtatva! Még nem láttam senki se, akinek elsőre ízlik. Talán ezért van az, hogy az egész palotában egyedül én iszom ilyet!” Mihrimah: „Már én is hozzászoktam az ízéhez.” Hürrem: „Körbevezetted a Hercegnőt a palotában?” Mihrimah: „Mindenhol jártunk.. Remélem, elégedett.” Anna: „Nagyon is! Az ember legszívesebben soha nem hagyná el a palotát! De az idő múlik. Vissza kell térnem hazámba. Ha beleegyeztek, levélen keresztül szeretném tartani veletek a kapcsolatot.” Hürrem: „Természetesen! Eléggé aggódom az édesapád állapota miatt. Kérlek, mond meg neki, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok! Remélhetőleg hamar felépül és áldást hoz országára.” Anna: „Úgy legyen.” Hürrem: „Már a hajókra került az a támogatás, amiről beszéltem. Hamarosan megérkezik országotokba. Ezen kívül, küldünk még 500.000 aranyat.” Anna: „Országom nevében is köszönöm, Szultánám. Országunk lakói imába foglalják neved.”

5.rész

Mustafa megérkezik Amasyába. Mahidevran: „Remélem, egy nap nem fogod megbánni, mit tettél.” Mustafa: „Nem fogom, anyám… nem számít mit tettem, meg kellett tennem. Allahnak hála, apám jól van, és a lelkiismeretem most békében van.” Mahidevran: „A legtöbb, mit mondhatnék, nem hagyja el a számat…” Mahidevran távozik, Mustafa Mihrünissához: „Mit gondolsz, Nisa? Egy nap meg fogom bánni? Mondd meg nyíltan… ami a szívedből jön!” Mihrünissa: „Nem tudom, hogy ez egyenértékű-e… de engem sem lehetett volna megállítani a te helyedben… ha szegény apám lett volna veszélyben, és én lettem volna az egyetlen, aki megmentheti, nem maradtam volna csendben… Még akkor sem, ha nagyon kemény volt… az sem változtatna semmin.” Mustafa a fiának: „Mehmet! Fiam…” Majd Mirhünissához: „Gondold azt, Nisa, hogy ezt a fiam velem csinálja. Ha csendben maradna, amíg én haldoklom… és abban reménykedik, hogy hasznot húz belőle… Miféle herceg az, aki ebből akar profitálni?”Kint a folyosón Atmaca játszik Yusuffal: „Mit csináltál, míg távol voltam?” Yusuf: „Az agáknak segítettem.” Atmaca: „Ugye nem bántott senki?” Yusuf: „Nem, mindenki rendes volt velem.” Yahya jön: „Látom, olyan bátor harcost faragsz belőle, mint te magad!” Atmaca: „Van elég harcosunk.” Yusuf távozik, Atmaca: „A háború idejön a kapunkhoz?” Yahya: „Ezt neked kéne tudnod… miután te közölted a Herceggel a hírt.” Atmaca: „A Herceg választotta ezt az utat, nekünk kötelességünk mellette állni… nincs szükségünk a perzsákra.”

Hürremhez megérkezett Cihangir: „Én drága oroszlánkölyköm! Jól vagy?” Cihangir: „Nagyon jól vagyok, anyám.” Mihrimah: „Elég korán visszajöttél… amikor megkaptuk az üzenetet, hogy jössz, megijedtünk, azt hittük, valami történt veled.” Cihangir: „Nem velem, hanem a Szultánnal történt majdnem valami.” Hürrem: „Mit jelentsen ez? A Szultán? Hogyan? Mondd el, azonnal!” Cihangir: „Elkas Mirza egyik embere a sah, Tahmasp kéme volt. Merényletet követett el a Szultán ellen.” Hürrem: „Süleyman!” Cihangir: „Ne aggódj, anya. Nem történt semmi a Szultánnal.” Mihrimah: „Allahnak hála!” Cihangir: „Mustafának köszönhető! Megtudta a tervet és késlekedés nélkül jött, és megmentette Szultánunk életét!” Hürrem: „Miről beszélsz? Mit csinált Mustafa? Honnan tudta meg?” Cihangir: „Ahelyett, hogy örülnél, hogy megmenekült a Szultán, kérdéseket teszel fel.” Hürrem: „Mihrimah! Hagyj magunkra!” 

Sokullu Selimmel beszélget a Szultán teraszán. Selim: „Szóval, ez azt jelenti, hogy Mustafa bátyám hős lett!” Sokullu: „Azt hallottam, hogy mikor elhagyta a tábort, a janicsárok szeretettel és tisztelettel köszöntötték, és ennek a Szultána is szemtanúja volt.” Selim: „Még ha hősként is néznek rá, Mustafa saját magának okozza a bajt, Sokullu.” Sokullu: „Így igaz, Hercegem… ráadásul, mikor Mustafa Herceg a táborban volt, nagyon közel került Beyazit Herceghez!” Selim: „Ezt már elég rég óta tudni… csak az anyám hajthatatlan, hogy nem érti meg… de remélhetőleg, ez is változni fog.”

Hürrem: „Már nem foglak gyerekként kezelni, Cihangir! És nem fogok várni, hogy végre megértsd a helyzet komolyságát! Ha Mustafa bátyád kerül a trónra, a végeredmény egyértelmű. Mi mindannyian elveszítjük az életünket! Egyikünket sem hagynak életben!” Cihangir: „Én nem gondolom, hogy ez így lesz… Ha Selim elfogadja az igazságot, és meggondolja magát a trónt illetően, nem lesz harc.” Hürrem: „Te meg miről beszélsz?” Cihangir: „Arról beszélek, hogy a trónöröklés Mustafa joga. Beyazit is elfogadta, sőt, megállapodtak Mustafával. Ha Mustafáé lesz a trón, Beyazit nem gördít akadályt az útjába. Mustafa ígéretet tett.” Hürrem: „Az országot nem lehet úgy kormányozni, hogy üres a trón! Amíg én elemésztem magam a ti jövőtökért, ti a saját és az én végemre készültök?! Nem hiszem el!!!” Cihangir: „Légy nyugodt, anya! Beyazit és én… tiszteljük Mustafát… hiszünk neki… és ennek az eredménye nem a halál! Nem lehet a halál!” Hürrem: „Épp a minap masírozott be több ezer katonával… hivatalosan is kihívást üzenve ezzel… mondván, bárki életét elvehetné, ha akarná… Milyen kár, hogy csak én hallottam meg szavait!” Cihangir: „Ha valaki nem állna folyton apa és fia közé, és a kaftánt nem mérgezte volna meg, akkor ez nem történik meg!” Hürrem: „Iránta érzett szereteted fátylat von szemed elé… és Beyazit is beleesett ebbe a csapdába. Nem látjátok az igazságot. Abban a percben, ahogy szeretett bátyád a trónra ül, egy szempillantás alatt meg fog fojtani! Még akkor is, ha nem akarja, ilyen hagyományaink vannak! A mögötte álló hatalom fogja ezt az áldozatot követelni. Rá lesz kényszerítve, hogy megtegye, amit akarnak! Máskülönben, nem tudják biztosítani a békét!” Cihangir: „Ha így gondolkodunk, anyám, akkor mi lesz akkor, ha Beyazit veszi át a trónt? Vagy Selim? Vagy ők is a hagyományok szerint fognak cselekedni? Igen?!” Hürrem: „Ha egyik gyermekem ül a trónra… akkor én a többivel leszek. Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen!” Cihangir: „Ez csak egy lehetőség, anyám… épp, mint Mustafa ígérete… csak egy lehetőség.”

Rüstem Tebrizben Süleymanhoz: „Isten hozott gyönyörű földeden, Tebrizben, Nagyuram! Kardod puszta árnyéka is elég, hogy ellenségeid letérdeljenek előtted.” Süleyman: „Tahmasp már el is menekült Qasvinba, de ti még mindig itt vagytok. Miért nem mentek utána és kapjátok el?” Rüstem: „Sajnálatosképp, Nagyuram, nem úgy történt, ahogy terveztük.” Süleyman: „Ne beszélj ilyen határozatlanul Rüstem Pasa! Mondd el, mi történt! Hol vannak a tükrmén bégek? Elkas nem tartotta be nekünk tett ígéretét?!” Rüstem: „A türkmén bégek az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Tahmasp mellé álltak. Említette nekik húgod, Fatma Szultána és Elkas eljegyzését… senki sem hagyta úgy el Perzsiát, hogy ne hallott volna erről… ráadásul magas összeget is ajánlott nekik.” Beyazit: „Úgy tűnik, Elkas Mirzát megszégyenítették… a becsületét is elvesztette Perzsiában.” Rüstem: „Igazad van, Hercegem. Nem akarják sahként látni, hogy kormányoz felettük.”

Rüstem sátrában Elkas Rüstemhez: „Mi történt, Rüstem Pasa? Mondott valamit rólam Süleyman Szultán?” Rüstem: „Nincsenek jó híreim, Elkas Mirza. Szultánunk azt akarja, távolítsunk el a seregünkből.” Elkas: „Miért nem emeltél óvást ellene?” Rüstem: „Van egy határ, ameddig elmehetek… én nem tudom megváltoztatni a Szultán döntését.” Elkas: „Ebben az esetben, Süleyman Szultán megtudja az igazat… hogy hogy akartad megölni a fiát.” Rüstem megragadja a férfi karját: „Ha elkezdesz hablatyolni neki, mindent elveszítesz. Ráadásul mindkettőnk feje porba hull.” Elkas: „Nekem ez ugyan az. Abban a percben, ahogy innen távozom, fejemet veszik.” Rüstem. „Én ezt nem fogom hagyni. Néhány emberrel elküldelek valahova, ahol meg tudod húzni magad, majd biztonságban Krímbe küldelek.” Elkas: „Mi lesz akkor, ha az úton történik velem valami?” Rüstem: „Nem fog… személyes kamarásom fog elkísérni téged… és extra testőrséget is adok melléd.” Elkas belemegy.

Hürrem a teraszán, Afife: „Mimar Sinan üzent, hogy a Mehmet Herceg emlékére tervezett mecset építése, melyet a Szultán rendelt el, már majdnem befejeződött.” Hürrem: „Mennyi tavasz múlt el a fiam nélkül, Afife! El is felejtettem a jelenlétét… Ez azt jelenti, hogy a mecset már majdnem elkészült. Az évfordulóra vajon elkészül?” Afife: „Nem hinném, Szultánám… Szerintem, megvárják, hogy a Szultán imádkozzon ott először.” Hürrem: „Mi a helyzet a jótékonysági alapítványommal? Te intézed a ceremónia előkészületeit?” Afife: „Ne aggódj Szultánám. Személyesen én gondoskodom róla.” Hürrem: „Pompás! Először a Mevlut, majd a sírjához megyünk. Együtt fogunk imádkozni a Szultánért. Remélhetőleg, biztonságban hazatér a háborúból.” Afife: „Úgy legyen.” Afife egy agához: „Szultánánk Mehmet Herceg sírját fogja meglátogatni a hét végén. Előtte a Mevlutra megy… Kezdjétek meg az előkészületeket! Semmi kellemetlenség ne történjen!” Egy másik aga a sarokból kémkedik. A piacon, ez az aga (?) üzenetet ad át… Yavuznak, aki Piri Reisszel találkozik, és tájékoztatja, hogy előbb lesz a ceremónia, aztán megy a sírhoz. Piri Reis örül: „Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Hürrem Szultánától. Ha sikerrel járunk, az nem csak az ország sorsát, de a világot megváltoztatja! Rüstem Pasával együtt, mind megfizetnek azért a sok ártatlan emberért, akit megöltek!”

Süleyman álruhában sétál Tebriz városában. Azon tűnődik, honnét jön a hang? Egy férfi beszél: „A lélek egyedül van… kiszabadult a helyéről és örök.” Süleyman elhalad előtte, de a férfi rákiált: „Süleyman! A test egy fátyol… A halál beálltakor méltóságos Urunk ezt a fátyolt az ember és maga közé teszi. Mevlana Jelaluddin ar Rumi azt mondta: amikor meghalok, ne mondd azt, hogy meghalt. Mert mikor meghalok, feltámadok, és jön a barátom és elvisz magával.”

Hürrem elkészült. Selim: „Miért rohansz annyira? Van még időd.” Hürrem: „Először a ceremónián akarok túl lenni… mert egész nap imádkozni akarok a fiam sírjánál.” Selim: „Mihrimah és Cihangir is veled megy?” Hürrem: „Nem… Amikor jössz a sírhoz, hozd őket is magaddal… amúgy sem maradok sokáig… Majd ott találkozunk.” Selim: „Ahogy kívánod… Afife Asszony! Minden óvintézkedést megtettél az anyám biztonsága érdekében?” Afife: „Ne aggódj, Hercegem. A birodalmi testőrség fog közbelépni, amennyiben szükséges.”

Süleyman leül az idős emberrel: „Ki vagy Efendi? Honnan tudtad, ki vagyok?” Férfi: „Láttalak, éreztem a vér szagát a kezeden.” Süleyman: „Milyen vérről beszélsz?” Férfi: „Ami éget téged… ahonnan a fájdalmaid is erednek… amiről már azt hitted, hogy elmúlt… Azt hitted, minden jobb lesz. De mikor minden terved szerint alakul, fájdalmaid újra előjönnek… a sérülés emlékeztet rá téged.” Süleyman: „Mi? Milyen sérülés?” Férfi: „A lelkedben keletkezett sérülés… Ez egy mag, mely évekkel ezelőtt keletkezett benned. Azt hiszed, legyőzted és túl vagy rajta, de mint egy szőlőtőke felkúszik a hátadon… lassan növekszik, átveszi a hatalmat a lelkeden, és végül a szeretteidet magához ragadja.” A férfi leveszi turbánját.

A felvonuláson Hürrem a ceremónia helyszíne felé tart. Yavuz a háttérben egy férfival készülődik. Hürrem gyászába elmerülve halad kíséretével egészen addig, míg meg nem állítják őket. Sümbül távolról figyeli őket, érzi a veszélyt. Yavuz egy galambot ereszt a levegőbe, ezt a férfi meglátja, elvágja a kötelet. Ekkor, hatalmas szikladarabok esnek áldozataikra… Sümbül rohan hozzájuk… Fahriyét az egyik eltalálja. Afife a Szultánára veti magát, hogy védje testét…Késő este Sümbül Afife ágyánál imádkozik, mert nagyon komolyan megsérült. Mikor felébred, Hürrem felől érdeklődik.

Süleyman felidézi a férfi szavait a lelkében keletkezett sebről, mely azok miatt keletkezett, akiket szeret.

Selim, Mihrimah és Cihangir mind az anyjuk mellett aggódnak. Végre felébred: „Mi történt?” Cihangir: „Nem emlékszel?” Hürrem: „A sziklák leestek… aztán semmire…” Mihrimah: „Elvesztetted az eszméleted, anya… kész csoda, hogy megmenekültél ebben a balesetben.” Hürrem: „Baleset?” Selim: „Baleset volt… egy szerencsétlen baleset. Az egyik kötél, ami a köveket tartotta, kilazult. Csatlakoznom kellett volna hozzád.” Hürrem: „Afife jól van? Hol van Fahriye?” Mihrimah: „Kórházban vannak. Fahriye nagyon csúnya sérüléseket szerzett, de az orvos azt mondta, felépül.” Hürrem: „Afife?”Hürrem Afiféhez megy. Ott találja Sümbült és Fahriyét. Odaül Afife ágyára, megfogja a kezét: „Afife?” Afife örül, hogy Hürremet egészségben látja. „Megmentenek téged… ne aggódj… az orvosok gondoskodnak rólad! Küldetünk a fiadért, Yahya Efendiért! Bursába ment, de visszajön. Látni fogod.” Afife: „Eddig tartott, Szultánám… Eljött az idő…” Hürrem: „Becses vagy számunkra… annyira, hogy a Szultán anyjaként szeret és tisztel téged… és én is. Emlékszem, mikor a palotába jöttél. Máshogy gondolkodtunk… sokszor haragudtunk egymásra.” Afife: „Nem… soha… soha nem merném.” Hürrem: „De én tiszteltelek… és annyira azért nem gondolkodunk másképpen, csak azt hittük… mi ketten, bármit is tettünk, azt csakis a Szultán boldogsága érdekében tettük. Afife! Ha valaha is tettem valamit ellened, és ha te valamit cipelsz szívedben velem kapcsolatban, amiről nem tudtam, vagy nem vettem észre, kérlek, bocsáss meg!” Afife: „Nem, Szultánám… nincs ilyen… én nagyon örülök, hogy szolgálhattalak… az Úr is örüljön neked…” Hürrem: „Hívjátok az orvost!” Afife: „El kell neked mondanom valamit.” Hürrem: „Ki?” Afife: „A Szultán… beteg… most rád bízom, Szultánám.” Odaadja gyűrűjét Hürremnek.

6.rész

Suleyman: Oh csendben maradni.. Te vagy a bensőm. Te vagy szeretteim fátyola. Amiért a legkevésbé maradunk csendben az az ember teljes megsemmisítésétől való félelem és remény. . Ha egy ember egész életében hallgat, nem panaszkodik, sem a félelem, sem a remény nem marad vele. . Amíg Allah nem pusztít el engem szerencsétlenséggel és balsorssal, meg fog ajándékozni a titkos kinccsel? Egy tükör vagyok. Egy tükörvagyok. Nem egy ember, aki komolytalanul beszél. Csendben vagyok, ezért nem hallod a szívemben lévő fájdalmat, csak szemeid láthatnak és füleid hallhatnak és akkor talán majd megértesz. Keringek mint a Hold a Föld körül.. Keringek, mert a Földön élek.. A bolygó színe vagyok, mégha belőle is keletkeztem., de a szent bizalomnak köszönhetően ami az enyém, utam fényesebb mint a Holdé.. Ez sokkal nagyszerűbb."

Hurrem: " Oh csendben maradni. Te vagy a bensőm. Te vagy az arcom. O te bölcs, mondd el.. Beszélj, hogy imádkozhassam azért hogy igazat szólj majd, mert minden hajnal előtt ima idő van. Gyönyörű és boldog lettem. Nem fogom a taláromat, kabátomat megtagadni tőled. Bármit tegyen is az uralkodó, bármit adományoz, a fele az én részem. A Padisah az igazság forrását és a végtelenséget ajándékozta nekem.. Ha egy szolga egy kortyot is iszik ebből, akkor is, ha a Nap fénye ki is van oltva, képes fényt adni azoknak, akik attól elzárva élnek.. A torkom beteg, nem tudok beszélni. Csendben vagyok. O a bölcs aki gyönyörű szavakat szól.. Szívem királya. Boldogságom és létezésem oka.. Te szólod ezeket nekem. Mert te beszélsz Dávid hangjával..olyan vagyok mint egy hegy akit gyökerestül kitéptek és darabokra esett."

Hürrem a teraszán Selimet hívatja: „Gyere közelebb.” Selim: „Egészségesnek nézel ki, anya, de ez az egész baleset mindannyiunkat elszomorított. Kérlek, menj lefeküdni, pihenj egy kicsit!” Hürrem: „Most nincs idő alvásra, Selim. Épp ellenkezőleg. Azonnal meg kell erősítenünk a testőrséget. Azt akartad, hogy gondolkodjak el azon, melyikőtöket akarlak a trónon látni, téged vagy Beyazitot. Döntöttem. Mostantól egyedül járod az utad, fiam. Én mögötted állok.” Selim megcsókolja anyja kezét.

Süleyman: „Van híred Tahmaspról?” Rüstem: „Ulema Pasa és Kara Ahmet Pasa körbekerítették… de ez idáig nem sikerült elkapniuk.” Süleyman: „Mi van a katonákkal, Ferhat Aga?” Ferhat: „Várjunk a parancsodra, Nagyuram.” Süleyman: „Nem ezt kérdeztem… Arra vagyok kíváncsi, van-e panasz, egyéb incidens, lázongás?” Ferhat: „Ez egy nehéz ügy… te is tudod, hogy ha valaki kilóg a sorból, azt magunk között intézzük.” Süleyman: „Nem elég! Bármi nemű hiba vagy illetlen viselkedés, és a fejük repül! Nem ok nélkül jöttem erre a földre! Nem távozom győzelem nélkül! Nincs más út! A hitszegőket megtalálom! Süleyman Szultán vagyok!” Aztán összeesik. Beyazit orvosért kiált…