-Megtudtam, hogy a Felségünknek(Szultánunknak)saját magad ágyast küldtél. Egy olyan nőtől mint te ez egy nagyon okos lépés. Mielőtt a hatalom megválna tőled, te válsz meg a hatalomtól.-------------- Amíg itt maradsz, az életed veszélyben forog.- Ha szeretném sem mehetnék el.ha elmennék is a szívem itt maradna.---------------------- Ennyire nagyon szereted? Te az első szikrát meggyújtottad. Ezután had gondolkozzon Bejazit, hogy mi következzen...---------------- Ha ez apád fülébe jutott volna, tudod mi lett volna , ugye?-Nem érdekel!-------------- A feladata nagyon fontos. Annyira, hogy még az életét is elveszítheti.- A hercegért az életem is feláldozható!--------------------- Ali aga tisztelettel meghívja Önt a nagy vezírt egy ünnepségre.- Ha nem megyek el, azt gondolhatják, hogy félek tőlük.Ha elmegyek meg előre látható, hogy mi fog történni.- Csak nem fognak téged megmérgezni a saját asztaluknál.----------Ahhhhhhhhhhhh! Elég!--------------------Én azt nagyon is jól értem, hogy egy herceg mit érezhet, mit gondolhat. Te értheted, hogy egy uralkodó mit érezhet?- A mostani helyzet szerint nagyon is úgy néz ki, hogy sosem érthetem majd meg.--------------------
107/2 előzetesHürrem: Mindent megtettél, amit kellett? … Hogy ne legyen terhes…Fahriye: A bába minden tőle telhetőt megtett. Lehetetlen teherbe esnie.Fatma: Bárki is legyen ez a nő … ő az új fegyverünk.Hürrem: A nap nem kel fel többé … Saját magamnak okoztam a fájdalmat … a mélyben égek … Főleg … az ő érintésétől …Fatma: Ha boldoggá tudod tenni a Szultánt, akkor nem csak egy éjszaka lesz. Megajándékoz az ezeregy éjszakával!Hürrem: Ha jól értem, követed a többi Szultána útját. Azt hittem, az ő sorsuk intő jel lesz számodra.Fatma: A háremhölgyed nem annyira tapasztalt, és biztonságért és vigaszért jön hozzád.Fatma: Szultánom! A háremhölgyed …
107.rész képei
107. rész
Hürremnek rémálma van. Amikor felébred, Fahriyét és Sümbült hívja, de egyik sincs ott. Kimegy a folyosóra, és azon csodálkozik, hogy miért üres az egész palota? Aztán meghallja Süleyman hangját. Fut a szobájába, ahol egy bölcsőben fekvő csecsemőre talál. Kezébe veszi, majd észreveszi az anyját, aki gőgösen álldogál a teraszon. Az anya Valéria. Hürrem most valóban felébred, és vizet kér. Fahriye megadja neki, de inkább elmenne friss vízért.
Hürrem: „Hol van az a nő?”
Fahriye: „Ha Valéria felől érdeklődsz, ő még a Szultánunkkal van.”
Hürrem: „Ki törődik a nevével?! Megtetted az előkészületeket? Ugye nem lesz terhes?!”
Fahriye: „Az orvos gondoskodik róla … lehetetlen, hogy teherbe essen.”
Valéria a Szultán szobájából reggel távozik. Sümbül megállítja, hogy beszéljen vele.
A Szultán a teraszán éppen friss levegőt vesz. A fiait nézi, ahogy azok reggeliznek. Lokman agát kéreti: „Hívd Hürrem Szultánát!”
Fatma készülődik: „Tudjátok, mi a legszomorúbb része a palotának, lányok? Nincsenek férfiak!”
A szolgák nevetnek.
Fatma: „Évekkel ezelőtt pont ezért menekültem el innen … Bárcsak visszatérnének azok az idők!”
Szolga: „Még mindig nagyon fiatal Szultána vagy …
Fatma: „Kopogd le egy fán, asszony! Kopogd le!”
Melek érkezik: „Szultánám. Fontos híreket hoztam!”
Valamit belesúg a fülébe.
Fatma: „Hogy történhetett ez? A Szultán maga kérette?”
Melek: „Bárcsak ez lenne, Szultánám! Hürrem Szultána maga válogatta ki a lányok közül, és küldte be.”
Fatma: „Huh…”
Sümbül a szabályokról beszél, hogyan lesz valakiből kedvenc. Aztán meglátja Hürremet, amint az fentről figyeli őket. Valériát nézi, aki kuncogva beszélget a többi háremhölggyel. Afife úrnője mögött áll.
Hürrem: „Számomra nem kel fel többé a nap … saját magamat löktem egy feneketlen szakadékba. A saját kezeimmel.”
Afife: „Senki nem kényszerített, hogy ilyet tegyél, Szultánám.”
Hürrem: „Hazámban van egy mondás: a vakok nem képesek, míg a beképzelt emberek csak nem látnak. Nem hagyom, hogy vágyaim legyőzzenek! Nem hagyom, hogy büszkeségem legyőzzön! Mindent megteszek, hogy ellenségeim előttem térdeljenek! Még akkor is, ha rámegyek!”
Lokman érkezik a hírrel, hogy a Szultán látni óhajtja.
Beyazit és Cihangir reggeliznek.
Cihangir: „Egy új galéria nyílt. Akik látták már, másról sem tudnak beszélni. Néhány napon belül vízre szállnak. Nem megyünk el együtt megnézni? Úgy értem … nem mész vissza Kutahyába?”
Beyazit: „Mehetünk … amúgy sem vágyódom oda vissza még egyszer …”
Cihangir: „Gondolataid Manisában vannak, nem igaz?”
Beyazit: „Igen, testvérem. Azóta, hogy apánk megtette bejelentését … abban reménykedem, hogy csak egy oka lehetett … hogy mérges rám … nem szeret engem.
Cihangir: „Ne gondold, hogy a Szultán …”
Beyazit: „Ne, Cihangir öcsém … az igazságot már elmondtam … amíg testvéreim élnek, Kutahya a börtönöm lesz.”
Cihangir: „Jó. Ha így látod, maradj. De akkor add át nekem a helyedet!”
Mindketten nevetnek.
Cihangir: „Bátyám! Tudom, most hogy érzel. De ne hagyd, hogy a sötéten látásod befolyásoljon. Ebben az esetben, nyisd ki a szíved a jó dolgok felé!”
Hurichihan eperrel a kezében érkezik: „Hercegeim! Rossz időpontban jöttem?”
Cihangir: „A legjobb pillanatban érkeztél, Hurichihan! Az a beszélgetés, amit az imént folytattunk, már meglehetősen unalmas volt.”
Beyazit feláll és odamegy hozzá: „Valami baj van?”
Hurichihan: „Nem. Az idei első eper megérett. Fatma Szultána megkért, hozzak nektek belőle.”
Beyazit megkóstol egyet: „Nem is olyan rossz!”
Majd Cihanrihoz fordul és azt mondja: „Majd később beszélünk, most sétálni megyek … Hurichihan!”
Cihangir látja Hurichihan csalódottságát: „Mostanában nagyon izgatott … ezért … Gyere ülj le!”
Fatma szobájában Melek: „Világos, hogy megijesztetted. Milyen hamar beletörődött!”
Fatma: „Hürremről beszélünk. Soha nem fog könnyedén beletörődni. Viszont igazad van. Félelem volt a szemében. Máskülönben, semmilyen más hatalom nem lett volna képes erre.”
Melek: „Végül is, amit akartál, megtörtént.”
Fatma: „Legyünk pontosak. Ez nem az, amiről álmodtam. Szóval, ki ez a szerencsés háremhölgy?”
Melek: „Olyan izgatottan jöttem, hogy nem is volt időm a nevét megkérdezni.”
Fatma: „Ebben az esetben, mire vársz még? Menj, tudakold meg! Akárki legyen is ez a nő … ő lesz a legújabb fegyverünk!”
Selimet látjuk Nurbanuval a szobájában. A lány felkel, csinosítgatja magát, majd visszafekszik.
Nurbanu: „Jó reggelt, Hercegem!”
Selim: „Nurbanu … Nagyon szép neved van. Tudod mit jelent?”
Nurbanu: „A szívemet … hogy melletted lehetek. De nincs semmi jelentése, ha az éjszaka fénye elalszik… Nagyon éhes vagyok. Gondolom, te is.”
Sümbül Valériával az új szobájában.
Valéria: „Mikor megyek ismét a Szultánhoz?”
Sümbül: „Micsoda? Ha! Ez volt az egyetlen alkalom! Soha nem fogod az arany utat (a Szultánhoz vezető folyosó) bejárni!”
Valéria: „Hogy? De …”
Sümbül: „Ez mindenkire érvényes. Hürrem Szultána választja ki, ki tölthet a Szultánnal el egy éjszakát. De csak is egyet!”
Nurbanu elmegy reggelit készíttetni. Canfeda megkérdi tőle, milyen volt az éjszaka. Nurbanu azt feleli, hogy csodálatos estéjük volt. Mostantól a Herceg már az övé. Selimnek eszébe jut öltözködés közben az ember, aki inzultálta. Elszörnyedt halálán. Amikor ismét eszébe jut a férfi arca, amint a halál érte, ismét sokkot kap. Pánikozni kezd, és összetöri a tükrét.
Süleyman a teraszon várja feleségét. Mosolyog. „Hürrem!”
Hürrem: „Remélem, boldogságban telt az éjszakád és most jó kedved van.”
Süleyman: „Azt mondták, te küldted a nőt. Tényleg így volt?”
Hürrem: „Milyen kár, hogy az idő nem kegyelmez senkinek … főleg nekünk nőknek … Még egy gyermeket akartam adni neked, de végül nem sikerült. És most már nyilvánvaló, hogy nem is lesz. Ezért …”
Süleyman: „A jelentéktelen dolgok mindig szomorúvá tesznek téged. Ha akartam volna még egy gyereket, Allah engedélyével, kaptam volna …”
Hürrem: „Boldogságodért élek, Süleyman. Hogy boldoggá tegyelek, semmi nem állíthat meg.”
Süleyman: „Én Hürremem … szívem Szultánája … ha az egész világ női hozzám jönnének … soha nem tudnának akkora boldogságot és szerelmet adni nekem, mint amit te adtál nekem!”
Nurbanu a reggelire vár. Canfeda azt tanácsolja, ne legyen többé türelmetlen és az éjszaka felől érdeklődik. A Herceg azt kívánta, hogy feledtessen el vele mindent, amit ő meg is tett, kiverte a negatív gondolatokat a fejéből.
Belép Selim szobájába, hogy közölje, kész a reggeli. Észreveszi a tükröt.
Selim: „Menj ki innen, asszony!”
Nurbanu: „Jól vagy?”
Selim: „Kifelé!”
Nurbanu: „Te akartad, hogy maradjak!”
Selim: „Azt mondtam, kifelé asszony!”
Nurbanu távozik.
Mikor Canfeda meglátja, kérdi, mi történt? Nurbanu elmondja, hogy nem akarja őt. Pedig nem követett el hibát. Nem érti, de már előző este is furcsa volt a férfi. „Annak ellenére, hogy elfelejtettem vele mindent …”
Canfeda: „Nos, akkor mégsem voltál olyan ügyes, mint amilyennek tűntél…”
Nurbanu: „Ez azt jelenti, valami bántja … Nem volt olyan kedves velem, mint az éjjel … Meg kell tudnunk, mi az, ami ennyire bántja … máskülönben, nem tudok neki segíteni … Ki tudhatja?”
Canfeda szerint, Gazanfer aga biztos tudja, hiszen ő állandóan a Herceg árnyékában van. Megkéri, pakolja össze a cuccait. Nurbanu azt hiszi, hogy most ki akarja dobni, de Canfeda felvilágosítja, hogy mostantól saját szobája lesz.
Barbarossa az íróasztalánál van, amikor Atmaca a barátjával megérkezik.
Atmaca: „Már beszéltem neked Yavuzról.”
Yavuz: „Nagy megtiszteltetés veled találkozni … a te hőstetteidet hallgatva nőttem fel.”
Barbarossa: „Te is derék katona vagy … nehéz kötelesség. Allah segítse munkádat. Na, mi újság Atmaca? Két város között ingázol? Vagy talán rejtett szárnyaid vannak?”
Atmaca: „Köteles vagyok megfelelni nevemnek”
Barbarossa: „Hogy van a lányom? Mikor tér vissza?”
Atmaca: „Jól van. Üdvözletét küldi … írt neked egy levelet.”
Yavuz: „Utánanéztünk, ki lehet Rüstem Pasa beépített embere … és megtaláltuk az árulót … Milyen szégyen, hogy pont ő az, akiben a leginkább megbízott mindenki a palotában. A birodalmi őrség feje.”
Barbarossa: „Lefejeztétek?”
Atmaca: „Még nem is tudja, hogy rátaláltunk, mert a Herceg így rendelkezett. Ezért is jöttem. A Hercegnek parancsa van számodra.”
Barbarossa: „Bármit megtehetünk, amire szükségünk van.”
Rüstem a kislányával és a feleségével foglalkozik. Szeretne velük egy napot eltölteni, mikor kopogtatnak. Levél érkezett: „Méltóságos Pasa! Légy óvatos! Életedre fognak törni!”
Mihrimah: „Rüstem! Rossz hír?”
Rüstem: „Igen … vissza kell mennem a palotába.”
Hürrem a folyosón Fatmával találkozik: „Hürrem! Hová mész?”
Hürrem: „Levegőzni akarok.”
Fatma: „Igen, igen. Biztos meleged van. Érzékeny időszakon mész keresztül.”
Hürrem: „Az igaz, hogy érzékeny vagyok. Én a te helyedben, sokkal óvatosabb lennék.”
Fatma: „Azt hallottam, saját magad küldtél egy cselédet a Szultánunknak. Egy nő számára, a te állapotodban, ez egy nagyon intelligens lépés volt … mielőtt az erőd végképp elhagy.”
Hürrem: „Most már világos, hogy te is a többi Szultána útját járod. Annak ellenére, hogy az ő sorsuk tanulságul kellett volna szolgáljon számodra, közlöm, hogy a nevem Hürrem, és soha nem adom fel!”
Fatma: „Nem is kell feladnod. Majd a Szultán lesz az, aki felad téged. Ha egy nap a Szultán hálószobájának az ajtaja kinyílik, lehetetlen azt visszazárni.”
Hürrem: „Amíg engem őriz a szívében, addig mindegy hány nő kerül az ágyába.”
Fatma: „Nagyon jól tudod, hogy egy ember szívébe az ágyon keresztül lehet bekerülni. Nem ezért tartottál távol asszonyokat a Szultán ágyától?!”
Közben Mahidevran: „Még mennyi idei kell elviselnünk ezt az áruló őrparancsnokot magunk között? Folyamatosan rémálmaim vannak!”
Mustafa: „Feleslegesen aggódsz, anya. Amikor munkánk véget ért vele, saját kezeimmel büntetem meg.”
Kopognak, Mihrünissa: „Elköszönni jöttem.”
Mahidevran: „Miért sietsz annyira?”
Mustafa: „Feltételezem, eljött az ideje … Add át üdvözletemet apádnak.”
Mihrünissa: „Sajnos, nem tudom átadni Hercegem, mert nem megyek olyan messzire. Találtam egy kis villát itt a közelben.”
Mahidevran: „Amasyában maradsz?”
Mustafa: „Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük … Nem helyes, hogy egyedül maradsz … főleg a biztonságod miatt.”
Mihrünissa: „Nem kellene aggódnod, Hercegem. Már hozzászoktam. Az apám tengerész. Már sokszor voltam egyedül … amikor üzenetet küldök neki, ő testőröket küld hozzám.”
Mahidevran: „Mustafának igaza van. Biztonságosabb lenne az apád mellett.
Mihrünissa: „Úgy tűnik, ahogy a Herceg, úgy te sem akarod, hogy itt maradjak.”
Mahidevran: „Egy másik időpontban természetesen boldoggá tenne jelenléted … ha ezek után is szándékodban áll itt maradni, akkor maradj velünk.”
Mihrünissa: „Szultánám…”
Mahidevran: „Nem lennék nyugodt, ha valahol máshol lennél. Nem engedem.”
Mustafa: „Anyámnak igaza van. Legalább addig, míg a testőreid meg nem érkeznek, itt maradsz.”
Mihrünissa: „Megtisztelsz. De vannak dolgok, amiket el kell intéznem a villában. Szeretnék személyesen utánanézni.
Mahidevran: „Akkor menj és fordulj is azonnal. Vigyázz a dolgaidra nagyon.”
Közben Ali Aga Atmacával és Yavuzzal akar személyesen beszélni. Amikor egyedül maradnak, a következőket mondja: „Miután ezt Barbarossa Pasa küldte, maradéktalanul meg kell bíznotok benne. Hercegünk barátai a mi barátaink is. Ajtaink nyitva állnak előttetek. Hallottam, hogy megmentettétek a Herceg életét a merényletben. Nem számít, mennyire tisztellek benneteket, ez még nem elég! Mi a parancsa számomra?”
Atmaca: „Nagyon fontos feladattal bízott meg. Az életedet is elveszítheted. A te neved merült fel Rüstem Pasa kiiktatására.”
Ali Aga: „Életünket áldozzuk Mustafa Hercegért!”
Hürrem megkapja Rüstem üzenetét: „Ez Amasyából jött, az őrparancsnok küldte. Az áll benne, hogy Mustafa Herceg kiadta a parancsot a janicsárok agájának, hogy öljön meg.”
Hürrem: „Ki ez az aga?”
Rüstem: „Ali aga. Mondtam, hogy ki kellene rúgnunk … Mustafa mögött elég nagy erő áll … a janicsárok, a pasák, a bégek … azonnal tennünk kell valamit!”
Hürrem: „Nem! Várnunk kell. Most bennünket figyelnek. A legkisebb hiba is tönkre tehet minket.”
Rüstem: „De nem olvastad?! Meg akarnak engem ölni!!!”
Hürrem: „Nem olyan egyszerű a Nagy Vezírt megölni! Tegyél előkészületeket. Ez elég. A Szultán még nem felejtette el a merényletkísérletet. Még mindig dühös rád. Ráadásul, eltoltad a kapcsolatodat a janicsárokkal. Így mind ellened lesz!”
Rüstem: „Akkor üljek a babérjaimon és várjak?!”
Hürrem: „Arra kérlek, nyugodj meg. Az, hogy itt vagy ebben a pozícióban, azt jelenti, okosabb vagy, mint ők! Ezt ne felejtsd el!”
Manisában éjszaka a háremhölgyek irigykedve beszélnek Nurbanuról: „Szóval, kedvenc lettél. Bárcsak, nekünk is ilyen sorsunk lenne!”
Nurbanu: „Ne ringassátok magatokat hiú ábrándokba! Utánam senki nem léphet be azon az ajtón!”
Háremhölgy: „Hogyan lehetsz ebben olyan biztos?”
Nurbanu: „Nem az a fontos, hogy ki lép be az ajtón, hanem, hogy kit rejt a szíve. Ez az, amit ti soha nem értek el!”
Canfeda érkezik. Közli a lányokkal, hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával.
Közben a Topkapi palotában Valéria egy lányt megkér, hozzon neki még lukumot. Amikor a lány hezitál: „Ne nézz rám így! Én a Szultán kiválasztottja vagyok! Tedd, amit mondok! Vagy megmondom Sümbülnek, és akkor azt is megbánod, hogy megszülettél!”
Fatma: „Szóval, te vagy az a háremhölgy, akinek sikerült a Szultán mennyországába kerülnie! Nagyon csinos vagy! Úgy tűnik, Hürrem Szultána jól ismeri a Szultán ízlését. Mi a neved?”
Valéria: „Valeria.”
Fatma: „Ez nem fog mindenkivel megtörténni. Főleg nem, amíg Hürrem itt van. Nagyon szerencsés vagy. De ha nem tudod ezt fenntartani … szerencséd hamar elszáll.”
Valéria: „Tudom, milyen szerencsés vagyok. Még soha nem éltem ilyen életet. De Hürrem Szultána azt mondta, hogy soha többé nem mehetek oda vissza … megtiltotta.”
Fatma: „Oh tényleg??? No nézd csak, mit tett Hürrem!”
2. rész
Dilshah a szobájában van, mikor Nurbanu megérkezik: „Mit csinálsz te itt?”
Dilshah: „A kérdés az, hogy TE mit keresel itt? Ez az ÉN szobám!”
Nurbanu: „Canfeda Kalfa! Mit beszél itt ez a nő? Ez az ő szobája?”
Canfeda: „Mégis mit vártál, asszony? Mégsem adhatunk neked egy másik palotát! Ez a kedvencek szobája. Ha valamire szükséged van … hívd az agákat. Most elmegyek. Óh! És nehogy veszekedjetek! Mert mindkettőtöket én látom el!”
Dilshah: „Szóval … bejutottál a Hercegünkhöz, nemde? Beszélj, asszony! Kérdeztem tőled valamit!!!”
Nurbanu: „Hagyjál békén.”
Dilshah: „Ne légy annyira biztos magadban … csak egy éjszakát töltöttél el a Herceggel. Nem szokta ismét azt a nőt kéretni, akivel már volt egyszer. Kivéve engem, természetesen!”
Nurbanu: „Ezt mondod? De még nem sikerült gyermekkel megajándékoznod a Herceget!”
Közben Fatma még mindig Valériával beszél: „Hürrem nem fog ismét beküldeni. Elővigyázatossági lépéseket kell tennie, világos?”
Valéria: „Nem akartam … de a bába azt mondta, hogy a törvények ezt feltétlenül előírják.”
Fatma: „Becsaptak. Háremhölgyeket azért tartanak, hogy gyermekeket szüljenek! Mindegy. Majd a következő alkalommal.”
Valéria: „Azt mondták, soha nem mehetek többet.”
Fatma: „Ne hallgass rájuk. Nekem higgy! Persze … ha többet akarsz. Ha gyermeket szülnél a Szultánnak … egy herceget … akkor Szultána lehetnél. Adnának neked egy saját szobát. Selymet, ékszereket … olyan dolgokat, amikről még nem is álmodtál!”
Valéria: „Nagyon szeretném ezeket … de Hürrem Szultána azt mondta, nem mehetek.”
Fatma: „Te csak befogod azt a csinos kis szádat, éppen elég lesz. A többiről meg én gondoskodom. Mi is a neved?”
Valéria: „Valeria.”
Fatma: „Mostantól Nazenin lesz. (jelentése: szerető, gyengéd, elbűvölő) … Nagyszerű! Ez az, ami számít … muszlim leszel … így a Szultán látókörébe kerülsz. Felejtsd el az egy éjszakát! Ha ezt megteszed, tiéd lehet ezeregy éjszakán át!”
Valéria: „Ahogy kívánod, Szultánám.”
Hürrem Süleymannal van: „Elmész a pénteki imára a hercegekkel holnap?”
Amikor észreveszi, hogy nem válaszol: „Mi a baj, Süleyman? Beyazid ugyan olyan … bármi is történt kettőtök között, ő nagyon szomorú.”
Süleyman: „Változtatnia kell viselkedésén … nem szabad állandóan mérgelődnie. Évek teltek el, de nem hagyta el rossz szokásait.”
Hürrem: „Valóban hibás. Viszont nem minden hiba nyomja az ő vállát. Tudom, mennyire szereted Beyazidot, de ő ezt nem látja… Úgy gondolja, hogy nem szereted és nem bízol benne.”
Süleyman: „Azt akarod mondani, hogy én kényszerítem bele a hibákba?”
Hürrem: „Én csak azt akarom, hogy tudd, Beyazid nagyon hűséges hozzád, Süleyman. Bármit is tesz, azt csakis teérted teszi. Hogy elnyerje elismerésed.”
Süleyman: „Lehet, hogy így van, Hürrem. A dühe, a szemtelensége aggodalmakkal tölt el. Belefáradtam a gondolatba is, hogy mi minden érheti.”
Hürrem: „Allah tartsa óvó szárnyaid alatt! … Most tönkretettem a kedvedet?”
Süleyman: „Sötétben már nem látok … később olvasok.”
Hürrem: „Ha akarod, olvashatok én neked … a szemem olyan éles, mint a sasé!”
Süleyman: „Lennél a szemem?”
Hürrem: „Így is egyek vagyunk, Süleyman. Lélegzetünk, szívverésünk … vagy talán nem?”
Rüstem a saját palota folyosóján az őrökhöz: „Ne legyetek figyelmetlenek a biztonságot illetően!”
Aga: „Ne aggódj, Méltóságos Pasa! Jönnek még őrök.”
Rüstem: „Jó. Még egy madarat se engedj berepülni!”
Rüstem visszatér a hálószobájukba, ahol kis családja már alszik. Az ablakhoz megy.
Közben Barbarossa kabinjában.
Barbarossa: „Ha jól ismerem Rüstemet, akkor most le sem hunyja a szemét.”
Atmaca: „Gondolod, hogy Ali Aga meg tudja csinálni, Pasám?”
Barbarossa: „Kérdésedből ítélve, kétségeid vannak.”
Atmaca: „A hűségében nem kételkedem … de ő gyűlöli Rüstem Pasát, és az érzelmei még hibába kergetik.”
Barbarossa: „Imádkozzunk, hogy nem hagyja, hogy befolyásolják érzelme, hiszen a nyílvesszőt már kilőtték.”
Yavuz: „Atmaca! Mennünk kell.”
Barbarossa: „Ezt adjátok oda a lányomnak.”
Yavuz: „Úgy tűnik, tovább marad.”
Barbarossa: „Igen … testőröket küldök hozzá … amíg nincs a ti biztonságos oltalmatok alatt.”
Atmaca: „Ne aggódj, Pasa! Majd én figyelek rá.”
Mihrimah palotájában … az ajtó kinyílik, Rüstem felriad. Egy szolgát kapott el a nyakánál fogva, aki csak tejet hozott.
Szolga: „Csak egy kis tejet hoztam…”
Mihrimah: „Rüstem! Engedd el! Én hívtam!”
Amasyában Taslicali Mustafával sétál: „Híreket kaptunk Mahisából, Hercegem. Selim Herceg ugyan biztonságban van, azonban az emberek nyugtalanok … nem boldogok az új Herceggel.”
Mustafa: „Idővel vele is megbarátkoznak, elvégre is ő is a hercegük.”
Taslicali: „Nem tudjuk, mennyi idő kell ehhez.”
Ekkor egy lovas lépteire lesznek figyelmesek. Kiderül, hogy ez Barbarossa lánya: „Herceg!”
Mustafa: „Miért vagy egyedül? Hol vannak a testőreid?”
Mihrünissa: „Lemaradtak. Nem tudták tartani a tempót.”
Mustafa: „Ha ezt így folytatod, nem lesz más választásom, mint a fővárosba küldeni.”
Mihrünissa: „Ki miatt aggódsz? Én meg tudom védeni magam! Még kardom is van! Nem hiszel nekem? Eddig még senki nem élte túl, akivel vívtam!”
Mustafa: „Hagyd ezt most! Mi van a villáddal?”
Mihrünissa: „A renoválás megkezdődött. Amint lehetséges, beköltözöm. De komolyan mondtam azt a kardomról! Ha kívánod, megküzdhetünk”
Nurbanu: „Most már kedvenc vagyok. Fürdőkádat akarok.”
Szolga: „Miről beszélsz? Nekünk nincsenek ilyen dolgaink itt!”
Nurbanu: „Tudod, egy kisebb kád, amiben elmerülhetsz egy kis szappannal, ahol megmosakodhatsz.”
Szolga: „Miféle berendezés ez? Még nem hallottál arról, hogy állóvízzel mosakodj? A piszok nem fog lejönni rólad.”
Nurbanu: „Velencében, rengeteg palotában van fürdőkád. Csak fekszel a forró vízben, és pihensz.”
Szolga: „Ha csak ezt akarod, feküdj a márványkagylóba!”
Canfeda érkezik meg, kérdi, mi történt.
Nurbanu: „Felejtsd el. Sikerült kiderítened, mi a Herceg gondja?”
Canfeda: „Nehéz volt, de megtudtam.”
Gazanfer üdvözli Selimet, vizet önt poharába: „Ha kívánod, kimehetnénk a kertbe friss levegőt szippantani.”
Selim: „Semmi szükség rá, Gazanfer.”
Gazanfer: „Vagy küldhetnék valamit enni.”
Selim úgy néz rá, hogy az inkább elmegy.
Canfeda: „Egy ember a piacon rátámadott a Hercegre, a testőröknek meg nem volt más választásuk, mint megölni.”
Nurbanu: „Szóval, ezért…”
Canfeda: „Ne avatkozz bele, Nurbanu … a fejedbe kerülhet.”
Nurbanu: „Úgy tűnik elfelejtetted, miért küldött engem ide a Szultána. Rá kell találnunk hamar a megoldásra. Mondd meg Gazanfer Agának, hogy beszélni akarok vele.”
Canfeda szarkasztikusan: „Egyéb más óhaj, Szultánám?”
Nurbanu: „Nem. Elmehetsz.”
Eközben Mustafa és Mihrünissa fitogtatják vívó tudásukat.
Mustafa: „Azon tűnődöm, hogy valóban van-e erőd megvédeni magad?”
Mihrünissa: „Így nem lesz örömteli.”
Mustafa: „Mit jelentsen ez?”
Mihrünissa: „Azt tanácsolom … felejtsd el, hogy nő vagyok … mert én elfelejtem, hogy te Herceg vagy!”
Mustafa: „Jó.”
A Herceg odavág a lánynak, aki közli, semmi gond, jól van. Folytatják, míg meg nem látja a lány vállát. Aztán egy pillanatra megfogja, Taslicali leveszi róluk a tekintetét. „Inkább visszamegyek a palotába. A Szultána még aggódni fog.” Mustafa el van bűvölve … Miután a lány elment, Taslicali: „Nem is olyan rossz! Volt egy pillanat, mikor azt hittem, segítenem kell neked…”
A Díván előtt Matrakci, Beyazid és Cihangir: „Rengeteg idő telt már el … talán most Szultánunkat jó formájában találod.”
Beyazid: „Még akkor is, ha az én szívem tört össze?”
Cihangir: „Te tedd meg az első lépést! Biztos vagyok benne, hogy a Szultán megteszi a többit!”
Matrakci: „Hercegünknek igaza van. Egyikőtöknek sem használ ez az egész. … Szultánom!
Beyazit: „Szultánom!”
Megcsókolja a kezét. A Szultán rámosolyog, majd Cihangir is üdvözli.
Süleyman: „Már rég nem láttalak! Jól vagy?”
Matrakci: „Jól vagyok, köszönöm! Mint tudod, könyvömön dolgozom, amiről már meséltem neked, a Süleyman névről fog szólni.”
Süleyman: „Jó. Amikor eljön ideje, el szeretném olvasni. Hozz nekem majd egyet.”
Matrakci: „Megtiszteltetés számomra, Szultánom. Úgyis ki akartam kérni becses véleményedet.”
Süleyman: „Csatlakozz hozzánk a pénteki imára!”
Selim az ágyában olvas. Gazanfer lép be, és közli vele, hogy pénteki imára az Ayse Hasfa Szultán Mecsetbe mennek. Selim viszont másokkal együtt a Masjid palotában akar imádkozni. Gazanfer szerint viszont nem lesz így jó, hiszen miután kihirdették, emberek várják már, hogy üdvözölhessék.
Selim: „Milyen emberek, Gazanfer? Azok, akik rózsát hoznak, és azért jönnek, hogy az arcomat lássák, vagy azok, akik a hátam mögött cselekednek?”
Gazanfer: „Te tudod a legjobban, Hercegem. Amit néhányan mondogatnak, még nem biztos, hogy igaz egész Manisa népére.”
3. rész
Hürrem Rüstemmel találkozik: „Van új híred Sheyhul Islam Fenerizade-ról?”
Rüstem: „Még nincs, Szultánám.”
Hürrem: „Ez a dolog sürgős. Mustafa támogatásával, befolyásolni tudja ellenünk a többi Shey-et, az embereket és a Szultán is.”
Rüstem: „Ez így van.”
Hürrem: „Mi van veled? Gondolataid máshol járnak!”
Rüstem: „Pontosan tudod … Nem nyugszom addig, míg Ali Aga életét nem veszem!”
Hürrem: „Milyen nyugalom, Rüstem? Ne feledd, minél feljebb jutsz, annál hevesebb és ádázabb támadás elé nézel! És minden lépéssel közelebb kerülsz a halálhoz! Amire most szükséged van, az a nem a nyugalom, hanem az erő! Légy erős, hogy semmilyen támadás ne tudjon megingatni!”
Rüstem: „Ne értem aggódj … hanem magadért és a Szultánért. Engem senki nem távolíthat el a pozíciómból!”
Hürrem: „Jó. Mit gondolsz Fenerizade-ról?”
Rüstem: „Tőlem minden telhetőt megteszek, hogy lemondásra kényszerítsem.”
Hürrem: „Nincs szükség arra, hogy a saját kezünket bepiszkítsuk … lesz más, aki ezt megtegye. Valaki, aki hűséges hozzánk. Akiben meg lehet bízni.”
Rüstem: „Ilyen embert találni igen nehéz. De majd utánanézek, és tájékoztatlak. És most engedelmeddel, csatlakoznom kell az imádkozókhoz.”
Selim beleegyezett, hogy ő is kimegy.
Emberek: „Hosszú életet a Hercegnek! Kardja legyen éles! Allah legyen vele!”
Közben Süleyman Beyazithoz: „Mikor mész vissza a tartományodba?”
Beyazit: „Engedélyeddel itt tartózkodásomat szeretném még egy kicsit meghosszabbítani. De ha úgy parancsolod …”
Süleyman: „Maradhatsz! Persze! Csak tudni akartam, miért … mert mindig olyan nehéz téged itt tartani a palotában.”
Beyazit Cihangirra néz: „Maradtam, mert …”
Cihangir grimaszol, de nem mond semmit.
Beyazit: „Mert megígértem Cihangirnak, ezért.”
Süleyman: „Láttalak benneteket … amíg Cihangirral vagy, ő mosolyog … ahogy mi is.”
A háttérben Rüstem a gondolataiba merült.
Barbarossa: „Amikor időd engedi, Méltóságos Pasa, szeretnék beszélni veled … Már rég beszélgettünk.”
Rüstem: „Ennyire hiányoztam? Gyere a Dívánra! Ott lesz elég időnk beszélni.”
Matrakci kérdi Barbarossát, mi történt?
Barbarossa szarkasztikusan: „Hatalmasságos Nagy Vezír! Fenn kell tartanunk a jó kapcsolatot vele.”
Matrakci: „Mennyi ideig még … Megpróbált megölni egy Herceget! És mintha mi se történt volna, most ott áll Szultánunk oldalán!”
Barbarossa: „Türelem, Matrakci.”
A kapu nyílik és a Szultán és kísérete megkezdi sétáját a tömegbe.
Emberek: „Hosszú életet Királyunknak!”
Fatma a szobájában Hurichihannal: „Láttam, hogy néztél Beyazitra. Nyilvánvaló, hogy külső segítség nélkül is gyengéd érzelmeket táplálsz iránta.”
Hurichihan: „Szultánám! Miért mondod ezt?”
Fatma: „Nem én küldtem azt az epret veled? Ezt én már előre elterveztem.”
Hurichihan: „Nem. Én …”
Fatma: „Ne is tagadd. Mindenkinek van erénye. Az enyém az, hogy a szerelem nem kerülheti el a szememet! Beszéltél vele? Viszonozza érzelmeidet?”
Hurichihan: „Nem … és nem is tud róla … nem tudhatja meg … lehetetlen!”
Fatma: „Férfiak, még akkor is, ha hercegek, akkor is csak férfiak … Csak mi nők irányíthatják gondolataikat, hogy mit akarjanak, és mit ne.”
Hurichihan: „Mit thetnék?”
Fatma kezébe veszi a lány hegedűjét … és hirtelen összetöri.
Hurichihan: „Szultánám! Mit csinálsz?!”
Fatma: „Ne aggódj … Most jót teszek veled.”
Lokman Aga a Szultán ajtajánál várakozik, mikor Melek odalép hozzá, és személyes beszélgetésre hívja. Az aga azt mondja, majd akkor, miután befejezte munkáját. De a kalfa szerint fontos, így elmegy vele.
Mihrimah az anyjától érdeklődik, hogy mi lelte a férjét, mert furcsán viselkedik mostanában. Hürrem azt válaszolja, hogy azért, mert a Szultán bosszús a támadás miatt. Mihrimah megkérdi, Hürrem hogy érzi magát, valamint rákérdez a Szultánhoz küldött ágyasra is.
Mihrimah: „Nem titok …”
Hürrem: „Évekig próbáltak kiütni engem ezzel a fegyverrel … sikertelenül. Most meg, fogalmazzunk úgy, hogy nehéz megakadályozni … Éppen ezért úgy döntöttem, kezembe veszem ezt a fegyvert! Így most megint én irányítok!”
Fatma: „Légy nyugodt. Most ez nem olyan lesz, mikor először bementél.”
Valéria: „Mi lesz akkor, ha Hürrem Szultána megtudja?”
Fatma: „Ő most nincs itt … és senki nem fogja elmondani neki … És ha megtudja? Akkor mi lesz?”
Valéria: „És ha a Szultán nem fogad engem?”
Fatma: „Akkor máskor mész.”
Afife meglátja őket: „Szultána!”
Fatma: „Azt hiszem, nem osztod meg Hürrem Szultánával, amit most láttál.”
Afife: „Mi szükség erre? A mi Szultánánk küldte a lányt oda be …”
Fatma: „Csak egyszer. Ráadásul, óvintézkedések közepette! Ha jó tettet akar … legyen teljes!”
Afife: „Szultánám” Anélkül, hogy átlépném határaimat, azt javaslom, maradj távol ettől a dologtól. Túl sok vér folyt már … legyen ebből elég … hagyd, hogy ne sérüljön meg többé senki.”
Fatma: „Nyugodj meg! Ahol én állok, ott nem vér fog folyni, hanem szerelem!”
Lokman kíváncsi, mit akarhat tőle Melek? A lány arról panaszkodik, hogy egyedül van, nincsenek barátai és még azt sem tudja, meddig marad ott a palotában. Sümübülre panaszkodik, különben senkivel sincs problémája. „Főleg nem veled.” rebegtetve pilláit az aga felé…
Hurichihan mutatva megrongálódott hegedűjét Beyazitnak azt mondja, hogy leesett a teraszról. Beyazit pedig azt mondja, hogy épp hozzá tartott, hogy gyönyörű játékát hallgathassa. Hurichihan azt mondja, ez után még inkább sajnálja, hogy ez történt. Azon tűnődik, vajon kaphat-e egy másikat? Beyazit szerint van egy hegedűkereskedő Galata mellett, és elküldheti Sümbült, hogy vegyen egyet. A lány viszont maga szeretné kiválasztani a megfelelő darabot, de fél attól, hogy nem engedik ki a palotából. Beyazit rögtön ki is találja a megoldást!
Süleyman a szobájában van, mikor Rüstem érkezik: „Szultánom! Hívattál.”
Süleyman azt mondja, hogy üzletemberek tonna számra panaszkodnak Rüstemre: „Azt mondják, hogy egyik oldalon nagyon kemény vagy velük, másik oldalon pedig a gazdag üzletembereket támogatod. Még vesztegetést is említettek!”
Rüstem: „Az igaz, hogy néhány nagyon szigorú irányelvet vezettem be … és akik hibás termékeket árulnak, azok félnek … Ebu Suud mindig velem tart, mikor ezekkel a csalókkal elbánok.
Süleyman: „Mi van a kereskedőkkel?”
Rüstem: „Hazudnak. Nem védek senkit és nem vesztegetek senkit.”
Süleyman: „Nehéz mindenkinek megfelelni … de ez már túl sok …”
Rüstem: „Ha nem bánod, Szultánom, személyesen hallgatnám meg a panaszokat, és ha akaratlanul rosszat tettem, akkor rendbe hozom.”
Süleyman: „Ezt fogod tenni, mert így helyes.”
Közben Hürrem Ebu Suuddal: „Hogy van Zeynep Asszony? Remélem, jól van, Allah akaratával.”
Ebu Suud: „Allahnak hála, jól van, Szultánám … csak a gyermekei miatt aggódik.”
Hürrem: „Ez az igazság … Allah segítsen minket. Azt hallottam, gondjaid vannak Sheyhul Islam Fenerizade-val.”
Ebu Suud: „Nem szeretem én ezt, de valóban nézeteltérésünk van egymással.”
Hürrem: „Nyilvánvaló, neked van igazad … akárhogy is, a Szultán is úgy gondolkodik, mint te. Tulajdonképpen, szívem szerint, azt szeretném, ha te lennél ebben a pozícióban, amit a te tapasztalataiddal és képességeiddel érdemelsz ki.”
Ebu Suud: „Megtisztelsz, Szultánám … amit Urunk szán nekem, az fog megtörténni.”
Hürrem: „Az, hogy elfogadod a sorsod még nem azt jelenti, hogy tétlenül kell ülnöd, nem igaz?”
Ebu Suud: „Igazad van, Szultánám … Méltóságos Urunk intelligenciát adott nekünk embereknek, hogy meglássuk a helyest és helytelent, hogy a szükséges döntéseket meg tudjuk hozni. Ez idáig nem kerestem pozíciókat, Szultánám … és most sem fogok. Ahol a Szultán látni óhajt, az lesz az én helyem.”
Hürrem: „Nem kételkedem benne. Elegendő, ha azon az ösvényen haladsz, amit helyesnek ítélsz. Egy nap, majd találkozunk … mert csak az az egy ösvény lesz.”
Selim a szobájában, Gazanfer informálja, hogy valami érkezett számára. Úgy tűnik, perzsák készítették. Selim kérdi, ki küldte, Gazanfer viszont nem tud válaszolni, mert csomó mindent kapott… Az aga emlékezteti arra, amit korábban mondott, hogy csak néhányan mondanak rá rosszakat, és Manisa népe szereti őt. Selim bólint, hogy igaza volt.
Gazanfer Nurbanuval találkozik kint a folyosón. Kérdi, minden rendben ment-e odabent, mire az aga igennel felel. Az agát érdekli, honnan jött ez az ötlete. Majd figyelmezteti, hogy legyen óvatos, mert, ha a Herceg rájön, hogy az összes ajándék tőle van, akkor nagy bajba kerülhet! Nurbanu azt mondja, hogy ő csak foglalkozzon az asszonyokkal, mert ő tudja, mit csinál.
Egy aga értesíti Gazanfert, hogy egy asszony látni szeretné Selimet. Gazanfer kimegy és látja a nőt, amint azt mondja, „Látni akarom a Herceget.”
Gazanfer: „Mondd, mit akarsz a Hercegtől?”
Nő: „Megölték a férjemet. A bazárban volt kereskedő. Azt mondták, a Herceg ölte meg.”
Gazanfer: „Miről beszélsz, asszony? Hogy történhetett volna?”
Nő: „Miért tette? Hogy tehetett engem özveggyé, gyermekeimet árvává?”
Gazanfer: „Semmi ilyesmi nem történt. Ne hallgass rájuk.”
Nő: „Vannak szemtanúk! Egészen a bíróig elmegyek ezzel, ha szükséges! Mondd meg a Hercegnek!”
Gazanfer: „Ki vagy te, hogy panaszkodsz a Hercegünkről? Vigyétek! És ne engedjétek be többet!”
Nő: „Mindenki egyként a törvénnyel szemben áll … ha kell, még a Szultán Dívánjáig is elmegyek!”
Közben a Diván előtt Rüstem és Ebu Suud beszélgetnek. Az öreg azt mondja, hogy a Szultánának elmondta véleményét a Fenerizade témáról, hogy nem teljesíti kötelességét. Rüstem azt javasolja, hogy ezt meg kéne osztania a Szultánnal is, főleg azért, mert ez már az Ottomán Birodalom jövőjére is kihathat.
Rüstemnek egy janicsár adja át Ali Aga, a janicsárok vezérének ebédre szóló meghívását. Habár Rüstemet ez a meghívás aggodalommal tölti el, mégis elfogadja azt.
Hurichihan: „Mindegy, hányszor köszönöm meg, az is kevés.”
Beyazit: „Pont jó kifogás volt számomra, hogy elhagyjam a palotát. Már úgyis untam.”
Hurichihan: „Örülök, hogy végül nem te mentél Manisába … Ne érts félre, de akkor nem találkoztunk volna.”
Beyazit: „Egy nap úgyis találkoztunk volna.”
Hurichihan: „Manisa fontos tartomány, de szerintem Kutahya még fontosabb.”
Beyazit: „Mert te vagy az, aki kormányoz.”
Hurichihan: „Most, hogy itt vagyunk, körbe nézünk?”
Sümbül is kint van. Éppen körülnéz. Valaki azt mondta neki, hogy bizonyos cipők négy ezüstbe kerülnek. Sümbül dühös lesz, mert ugyanazt látta kettő ezüstért is! Ember: „Hol vannak? Nekem is kell abból!” Ekkor veszi észre Beyazitot. Azon tűnődik, jól látta-e, de aztán futni látja a fiút. Mindketten menekülnek, majd hirtelen megcsókolják egymást. Végül a lány bocsánatot kér, és elfut.
Hürrem Rüstemmel találkozik, kérdi, beszélt-e Ebu Suuddal?
Rüstem: „Több fontos hírem is van, Szultánám. Ali Aga meghívott magához ebédre.”
Hürrem reméli, hogy elfogadta a meghívást. Rüstem igennel felel, hiszen ellenkező esetben, azt hihetnék, hogy fél elmenni. Hürrem szerint, úgy sem tehetnének vele semmit, hiszen a saját asztaluknál nem mérgeznék meg. Rüstem szerint, bármi megtörténhet. Ha elvennék az életét, a Szultán közülük csak néhány fejet csapatna le.
Hürrem: „Hárman állnak mögötted: Mihrimah, én és a Szultán. Mindegy, milyen erős nyilaik vannak ellenségeinknek … háromszoros védelemmel kell szemben találniuk magukat. Hozzád sem érhetnek. Ezt soha nem feledd!”
A kereskedő asszony, kiszolgálás közben flörtöl Sümbüllel.
Cevher: „Én bégem! Nem találsz ennél jobb kelmét!”
Sümbül: „Igazad van, asszony! Egész nap nem találtam jobbat ennél! Az egész árudat felvásárolom!”
Cevher: „Allah áldjon meg ezért!”
Sümbül: „Mit csinálsz, főleg ezekkel az emberekkel itt?2
Cevher: „Bocsáss meg, Pasám … Nem tehetek róla …”
Sümbül: „Azt mondtad, pasám?”
Cevher: „Nos, úgy nézel ki. Biztos, pasa vagy!”
Sümbül néhány másodpercre megdermed, sokkot kap, de aztán örül a hallottaknak.
Sümbül: „Üzletember vagyok. Dolgokat veszek és adok tovább. Mi a neved, asszony?”
Cevher: „Cevher a nevem. Én is üzleteket bonyolítok. Csak nem vagyok olyan tapasztalt, mint te.”
Hurichihan a szobájában az új hegedűjét csodálja. Az ajtó nyílik, és Fatma lép be: „Hurichihan! Úgy tűnik, találtál egy szebbet! Mi a baj? Vagy Hercegünk csinált valamit, amivel feldühített?”
Hurichihan: „Nem … tulajdonképpen én csináltam valamit.”
Fatma: „Ha nem osztod meg fájdalmad, nem fogsz megnyugodni.”
Hurichihan: „Nem is tudom, hogy történt … nem tudtam megállni … megcsókoltam.”
Fatma: „A torkomban dobog a szívem! Jól tetted! Nagyon okos vagy!”
Hurichihan: „Nem vagyok okos! Egy pillanat alatt történt!”
Fatma: „Szívügyekben nem kell gondolkodni. Tedd csak azt, amit a szíved diktál. Te gyújtottad be az első szikrát. És már égsz is benne. Mostantól, hagyd a többit Beyazitra.”
Beyazit megérkezik Hürremhez: „Anyám! Látni akartál.”
Hürrem: „Szóval, kint jártál a bazárban … álöltözetben, testőrök nélkül.”
Beyazit: „Nem vagyok már gyerek, anya.”
Hürrem: „Ebben az esetben, viselkedj úgy, mint egy herceg! Én azon vagyok, hogy rendbe hozzam kapcsolatodat az apáddal, te meg hegedűket vásárolsz?! Mit csináltál Hurichihannal???”
Beyazit: „Semmit. Csak elkísértem, hogy új hegedűt vegyen.”
Hürrem: „Annak ellenére, hogy olyan sok agánk van, rád esett a választása? Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Allahnak hála, senki nem tud erről, csak én! Ha apád megtudja, tudod mi történik???”
Beyazit: „Ha akarod, mondd el neki. Nem érdekel.”
Hürrem: „Te kérdezted, hogy miért Selimet küldte és nem téged Manisába! Pontosan ezért! És igaza van! Miért bízna meg benned? Nézd mit tettél!”
Beyazit: „Nyugodj meg, anya! A te választottad már úgy is Manisában van.”
4. rész
Mahidevran azt mondja Fidannek, hogy be kéne vonniuk néhány embert az alapítványi munkába. Mahidevran ajándékokat akar adni, és arra kéri Fidant, hogy tudakolja meg, hogy milyen az ízlésük az embereknek?
Mihrünissával elmennek a fürdőbe. Mahidevran érdeklődik, hogy van-e valamire szüksége. A lány nemmel válaszol. Mahidevran elújságolja, hogy a szabók nagyon szép ruhát készítettek neki. Kérdez a villája felől is. Mihrünissa szerint, hamarosan elkészül a ház, és úgy véli, addigra a testőrei is megérkeznek. Mahidevran nem érti, miért akar annyira elmenni tőlük? A lány szerint, így lesz megfelelő, és különben sem akar gondot hozni Mustafára. Mahidevran azt kérdi, hogy csodálja-e Mustafát? A lány szerint, mindenki ezt teszi.
Rüstem megérkezik a janicsárok lakomájára. Belép az épületbe, ahol Ali Aga üdvözli, és köszönetét fejezi ki, hogy elfogadta meghívását. Rüstemnek megtiszteltetés, hogy csatlakozhat ilyen derék katonákhoz! Miután Rüstem elfoglalta helyét, a katonák is leülnek. Aztán látják, hogy Rüstem hezitál. Az első harapásra várnak, azonban Rüstem nem eszik. Az arcukat nézi. Ali Aga töri meg a csendet, és elmeséli, hogy Ibrahim Pasa is gyakran csatlakozott hozzájuk. Ezért hívják őket „a Pasa hadosztályának”, mert sok időt töltött ebben a helyiségben.
Lokman Beyazitot jelenti be a Szultánnak. A fiú elbúcsúzni jött. Süleyman csalódott, mert fia korábban azt mondta, szeretne tovább maradni, mint ahogy azt korábban tervezték. Beyazit azt mondja, Lala üzent neki, hogy bizonyos dolgokat sürgősen meg kell oldani, ezért a hirtelen sietség.
Beyazit: „Ha vétkeztem, kérlek, bocsáss meg!”
Süleyman: „Beyazit! Én oroszlánom! Tudom, néhány dolog zavar téged. Jól hallgass meg! Amikor Manisáról hoztam meg döntésemet, ismételten rájöttem, hogy mindketten egészen máshol vagytok a szívemben … de egyenlő mértékben szeretlek benneteket!”
Beyazit: „Úgy szeretsz engem, mint apa a fiát. De mint egy ország vezetője, nem bízol meg bennem. Erre akartál rávilágítani?”
Süleyman: „Azért hoztam ilyen döntést, hogy közelebb kerüljek a gyermekeimhez, és nem pedig, hogy távolodjak tőlük. Ez a helyes döntés.”
Beyazit: „Bárcsak ilyen egyszerű lenne!”
Süleyman: „Tudom, hogy érez és min megy keresztül egy herceg, ahogy annak idején ezt én is átéltem. De te, Beyazit. El tudod képzelni, hogy érez egy uralkodó?”
Beyazit: „Ahogy a dolgok alakulnak, ezt soha nem is fogom megtudni…”
Ali Aga tájékoztatja Rüstemet, hogy a katonák harcolni akarnak. Rüstem közli, hogy a nagy háborúkat megelőzik az előkészületek. És, hogy békéről, háborúról a Szultán dönt. Ali Aga berendeli a Pasa levesét. Rüstem ránéz a levesre, majd a janicsárokra. Várják, hogy elkezdje enni. Rüstem in a testőrének, aki megkóstolja.
Ali Aga: „Méltóságos Pasa! Mit jelentsen ez? Te a vendégünk vagy! A vendégünk nem érthet bennünket félre! És ha még ez elő is fordul, nem engedhetjük meg magunknak!”
Rüstem: „Ez nem rólatok szól … Elővigyázatossági lépéseket vezettem be még a saját palotámban is.”
Ali Aga: „Ez sértés! Azt gondolod, hogy mi, janicsárok olyan aljasok vagyunk, hogy a vendégünk életét a saját asztalunknál akarjuk elvenni?! Inkább szembenézünk ellenségeinkkel és megküzdünk velük!”
Rüstem: „Túlléped határaidat, aga! Messzire mész! Agák!!!”
Ali Aga: „Kardot rántani a janicsárok ellen, nagyon veszélyes dolog!”
Rüstem: „Imádkozz, hogy ne vegyem fejed! Felelni fogsz ezért! Felelni!”
Hürrem: „Te is beszélj vele, Mihrimah. Rám már nem hallgat.”
Mihrimah: „Miért mondtad azt neki? Tudod, mennyire érzékeny.”
Hürrem: „Tényleg feldühített. Beszélj vele te, aztán megint beszélek vele én. Így lecsillapíthatjuk.”
Afife érkezik, aki tájékoztatja úrnőjét, hogy Beyazit távozott. Hürremet sokkolja a hír.
Cihanir Beyazit után megy. Azonban fivére arra kéri, menjen vissza a palotába.
Cihangir: „Beyazit! Legalább anyánktól búcsúzz el … különben nagyon elszomorítod!”
Beyazit: „Nem hinném … Ahogy már mondtam, amikor kívánod, visszajövök hozzád.”
Hürrem tájékoztatja Süleymant, hogy Beyazit elhagyta a palotát. Süleyman azon tűnődik, Hürrem tudott-e erről?
Lokman Matrakci érkezését jelenti be. Nassu Efendi azt mondja, hogy Rüstem és Ali Aga között történt valami, ami végül kardrántásig fajult. Süleyman kérdi, most hol van Rüstem, mire Lokman azt feleli, hogy a Divánban. Süleyman mérgesen rohan ki a szobából.
Rüstem: „Senki sem viselkedhet így a Nagy Vezírrel! Ezért rúgom ki!”
Barbarossa: „Én azt mondom, ne siesd el … Beszélj előbb a Szultánnal … Mert senki sem rúghat ki egy janicsárt, csak a Szultán.”
Rüstem: „Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy fogja látni, mint én.”
Süleyman megérkezik.
Süleyman: „Rüstem Pasa! Mi ez az egész?”
Hürrem a titkos átjárón keresztül hallgatózik.
Rüstem: „Ali Aga túllépte hatáskörét, sértegetett! Figyelmeztettem, de ő megfenyegetett! Menni akartam hozzád, hogy engedélyezd, hogy kirúghassam.”
Süleyman kérdi, hol van Ali Aga. Matrakci azt feleli, kint. Süleyman kéreti.
Ali Aga: „Ki vagyok én, hogy sértegessem a méltóságos Pasát?”
Süleyman: „Tehát a kardotokat ok nélkül rántottátok ki?!”
Ali Aga: „Hagyományaink szerint hívtam ebédre meg a Pasát. Ottléte alatt, néhány problémát megvitattunk, amikkel szembe kell néznünk. Aztán megérkezett az étel. Aztán hirtelen, megkóstoltatta. Ez egy olyan dolog, ami még soha nem fordult nálunk elő. Mintha mérget rejtettünk volna bele az ételébe. Közöltem, hogy ez a fajta viselkedés, nem méltó a janicsárokhoz, aztán a helyzet fokozódott. Aztán emberei kardot rántottak, de mivel téged képvisel, mi nem válaszoltunk erre.
Süleyman: „Ez a méreg-dolog igaz, Rüstem?!”
Rüstem: „Semmi személyes nem volt benne, Szultánom. Bármerre járok, óvatos vagyok …”
Süleyman tekintete gondokkal teli. Elküldi Ali Agát, majd megkéri Barbarossát, hogy nézzen utána ennek, és részletes beszámolót kér a végén. Végül azt mondja, hogy a részletes beszámoló után hoz döntést ebben az ügyben.
Mihrünissa épp lovagol, mikor meglát egy őrt. Kiköti a lovat, és egy fa mögé bújva lesi a férfit. Azonban zajt csinál, így elkapják.
Őr: „Te nem a Kapitány Pasa lánya vagy? Neked mindenhez közöd van! De nem is baj. Az én területemre léptél. És ha most kiontom életed, senki sem hallja meg.”
Atmaca és Yavuz érkezik meg a legjobb időben, és lekaszabolnak mindenkit. „Jól vagy?” A lány igennel felel. Yavuz szerint, kár, hogy a Herceg élve akarta elkapni ezt az embert. Mihrünissa azt mondja, hogy ez az ő hibája. Atmaca szerint, megtalálják a megoldást, hogy mindannyiójuk életét megmentsék.
Afife saját maga készített Hürremnek nyugtató italt. Érdeklődik, hogy asszonya jobban van-e már. Hürrem azt feleli, hogy néha éjszakánként még rosszul van, de már egyre jobban érzi magát. Afife megkérdi, hogy most is választ-e Hürrem lányt a Szultánnak? Afife szerint, jobb, ha a Szultána választ. Hürrem szerint, inkább Fatmával foglalkozzon, mert nem akarja még egyszer átélni ugyanazokat a dolgokat.
Hurichihan sír: „Miattam ment el?”
Fatma: „Egy nap úgyis elment volna.”
Hurichihan: „Búcsú nélkül ment el! Talán, már nem is akar többé látni!”
Melek kopog. Híreket hozott Valériával kapcsolatban.
Közben Dilshah azon tűnődik, hogy Nurbanu saját maga varrja ruháit, az milyen unalmas lehet. „Megmondtam! Ne várd! Nem fog hívni többet!”
Nurbanu: „Akkor miért lennék máris kész?”
Dulshah: „Mit akar ez jelenteni?”
Canfeda érkezik: „Nurbanu! Még nem vagy kész? Nem várathatjuk meg a Herceget!”
Fatma kimegy a folyosóra, ahol már Valéria várja.
Miközben Hürrem látja, hogy valami bántja Süleymant, kérdi mi történt?
Süleyman: „Panaszkodnak rá … és mindennek tetejébe, kardot rántott a janicsárokra!”
Hürrem: „Hogy történhetett ez? Ha a te Nagy Vezíred ilyet tesz, biztos volt rá oka.”
Süleyman: „Kinyomoztatom, és megtudom, kinek van igaza.”
Hürrem: „Te tudod … de egy olyan hűséges, képzett államférfi, mint Rüstem … Oh Allah! Most milyen szomorú lehet Mihrimah!”
Közben Mustafa leszidja Mihrünissát: „Mondtam neked, veszélyes itt maradnod! Nem hallgatsz rám, bármit is mondok! És ha valami történt volna veled?!”
Mihrünissa: „Mint látod, jól vagyok … végeztem velük.”
Mustafa: „Még … amit tettél, elfogadhatatlan. Egyrészről veszélyben volt az életed és tönkretetted tervünket. És ha Rüstem megtudja, hogy ez az ember meghalt, akkor játékunk napvilágra kerül!
Mihrünissa: „Ettől ne félj. A levél eljutott az őrparancsnokhoz. Minden úgy zajlik, ahogy tervezted. Rüstem most retteg.”
Mustafa: „Itt csak bajba kerülsz.”
Mihrünissas: „Nem bánom … még ha akarnám is, nem tudok elmenni. És ha el is mennék … a szívem itt maradna ...”
Távozik. Majd magától kérdezi: „Ó Ég! Mit tettem!”
Mahidevran látja, amint Mirhünissa kilép Mustafa szobájából.
Mahidevran: „Mit mondasz, Fidan?”
Fidan: „Világos. Gyengéd érzelmeket táplál a Herceg iránt. Ürügyet keres, hogy láthassa.”
Mahidevran: „Az, hogy ennyire ragaszkodott ahhoz, hogy itt maradjon, már azzal is nyilvánvalóvá tette.”
Selim a szobájában tartózkodik, mikor Nurbanu álarcban jön be hozzá. A Herceg kérdezi, ki vagy te? Azt a választ kapja, hogy az a nő, aki elfeledtet vele mindent. Kérdi, emlékszik-e rá? A férfi válaszol: Nurbanu.
Nurbanu: „Néha úgy tűnik, nem veszel észre … vagy talán másról van szó. De ha mégis erről lenne szó, szomorú lennék. Nem tudlak kiverni a fejemből …”
Selim: „Meg vagy babonázva, asszony?”
Nurbanu: „Ki tudja?”
Hürrem: „Mennyi ideje nem voltunk kettesben? Ha kívánod, ketten elmehetnénk Edirnébe.”
Süleyman beleegyezik.
Lokman kérdi Valériától, mit akar ott? Azt feleli, hogy beszélnie kell a Szultánnal.
Lokman kiakad rá: „Szultánunk jelenleg Hürrem Szultánánkkal van. Tudd, hol a helyed!”
Fatma is csatlakozik. Kéri, jelentse be. Lokman megteszi, bejelenti az uralkodónak, hogy Fatma Szutlána kér engedélyt belépni. Hürrem fel akar állni, hogy üdvözölje, de Süleyman int, hogy maradjon csak ülve. Mindkettőjüket sokkolja, hogy Valéria is ott áll mellette.
Fatma: „Szolgádnak még nem ismeri a szabályokat … lélegzetvisszafojtva állt ajtód előtt … Szultánom! Ágyasod állapotos! Gyermeked lesz!”
Süleyman észreveszi Hürrem fájdalmát a szemében.
Fatma: „Allah herceget adjon neked!”
NAGYON FOGSZ NEKÜNK HIÁNYOZNI...
- A fiatalság olyan volt mint egy könyv: elolvastuk és vége.
